Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

50-60-asok még(!) itt vagy

otven6
Létrehozva: 2007. Április 3. 21:06

Drága barátnőim, úgy gondoltam, legjobb lesz, ha "elölről" kezdünk mindent,  ha már egyszer az nlc rendszergazdái úgy gondolták, törlik az összes(!) hozzászólásunkat, akkor induljunk új lappal!

2001. dec. 31-én szólítottam meg először korosztályunkat -  itt a fórumon -  "50-60-asok hol vagytok?" címmel, legnagyobb meglepetésemre  néhány napon belül egy egész komoly kis társaság gyűlt egybe, leveleztünk, beszélgettünk, meséltünk egymásnak magunkról,  munkánkról, családunkról, gyermekeinkről, unokáinkról, s egy idő után már vágytunk arra, hogy személyesen is megismerjük egymást és 2002. ápr. 13.-án Bánhidán lezajlott az első találkozónk!  Azóta is rendszeresen tartunk összejöveteleket, pl.   Sopronban,  Pátyon,  Harcsafalván,  Gödön,  szervezünk közösen kirándulásokat, így jutottunk el Kolozsvárra, Prágába,   közös szinházlátogatásokon veszünk részt,  kiállításokra járunk, az utóbbi 2 évben pedig - egyik kedves  barátnőnk szervezésében - havonta találkozunk Pesten, hol ebben, hol abban a cukrászdában, beszélgetünk, fecsegünk, csevegünk, megosszuk egymással örömünket, bánatunkat.  Az 5 év alatt rengetegen megfordultak itt közöttünk, emberek jöttek, mentek,  örülünk minden új tagnak,  és szomorúan -  de tiszteletben tartva döntését -  vesszük tudomásul, ha egy kedves, régi tag  távozik csapatunkból! Szóval éljük mindennapi életünket, de nem  begubódzva, magunkba zárva, hanem igenis nyitottak vagyunk mindenre, mindenkire!

Tehát drága barátnőim, húzzunk bele, a 130870 hozzászólást mielőbb érjük el!/ismét/ 

  1. 2014. június 14. 16:1318701.
    A lépcsőházban lesz, nyitva lesz a kapu.
    De nem akarlak lebeszélni az öt órás sétáról, nem sértődöm meg, ha arra mész el.
    Én a reggeli Mautner Zsófi kóstolóra mennék, de nem tudok kétszer bemenni Gödről.
    előzmény:
    mukka (18700)
    2014-06-13  20:20
  2. 2014. június 13. 20:2018700.
    Kösz, akkor nem jelentkezem a diplomatákra emlékező sétára, hanem ott leszek a Pozsonyi út 54 előtt 21-én 17 órakor.
    előzmény:
    csopak (18699)
    2014-06-13  20:14
  3. 2014. június 13. 20:1418699.
    Mire gondolsz? A diplomatákra emlékező sétára? Az tényleg ötkor kezdődik, de a Szent István parki séta hozzánk igazodva hat órakor. A séta után egy zenekar is játszani fog.
    előzmény:
    mukka (18698)
    2014-06-13  14:06
  4. 2014. június 13. 14:0618698.
    Kösz a hírt, megnéztem. Azt sajnálom, hogy nem lehetek ott mindkét eseményem. Vagy oda megyek a Pozsonyi 54-be, vagy jelentkezem a 2 órás sétára. Mindkettő 17 órakor kezdődik
    előzmény:
    csopak (18697)
    2014-06-12  21:53
  5. 2014. június 12. 21:5318697.
    Fent vannak a programok a www.csillagosházak.hu lapon.
  6. 2014. június 10. 17:1318696.
    Nem Pozsonyi út 57 hanem 54! Egyébként stimmel. Utána a Szent István parkban is lesz közös séta és megemlékezés.
    13-án kész lesz az OSA programfüzete, amibe minden megemlékezés, időpont és műsorterv belekerül.
    Mi is voltunk a Judafesten, a Dohány utcában parkoltunk, és mentünk a Kazinczy utcán, mikor megláttam a Szimpla kertet, bementünk és csak ámultam a régi udvaron levő piacon, romkocsmán, nagyon érdekes volt. Piac minden vasárnap délelőtt van, de a helyet mindenképpen érdemes megnézni.
    Julika, örülök, hogy sokan voltak, mi is mentünk volna, de az előző nap nagyon kifárasztott6.
    előzmény:
    rupcsi (18693)
    2014-06-09  21:23
  7. 2014. június 10. 09:1418695.
    Sajnálom hogy nem voltam a Judafesten, de egy másik összejövetelen voltam - szerencsére ott is jó sokan voltunk, sétáltunk egyet a Kossuth térről a kies budai Vérmezőig!
    előzmény:
    mukka (18692)
    2014-06-09  20:51
  8. 2014. június 9. 21:5218694.
    Nem baj Rupcsikám! 21-én találkozunk
    előzmény:
    rupcsi (18693)
    2014-06-09  21:23
  9. 2014. június 9. 21:2318693.

    Sajnos nem írtam be a naptáramba.

    A csillagosház beírva 06.21. 17h. Pozsonyi út 57.

     

    előzmény:
    mukka (18692)
    2014-06-09  20:51
  10. 2014. június 9. 20:5118692.

    Szép estét!

    Remélem, jól telt a hosszú hétvége és a hőguta is elkerült Benneteket!

    Tegnap voltam a Judafesten, Rupcsival sajnos nem találkoztam.

    Voltunk a Kazinczi utcai zsinagógában, utána pedig részt vettünk egy másfél órás sétán. Nagyon tanulságos volt, de a lában teljesen tropa lett

    Utána beültünk a Hanna étterembe és kóser marhahús szeletet ettünk padlizsán krémmel. Nagyon finom volt, de Csopak Jutkáé jobb!

    Jutka!

    Írd majd meg légy szíves, mikor lesz a megemlékezés pontosan június 21-én, szívesen elmennék.

    Vigyázzatok magatokra!

    előzmény:
    csopak (18687)
    2014-06-07  17:53
  11. 2014. június 9. 15:4618691.
    előzmény:
    Mipike (18690)
    2014-06-09  08:46
  12. 2014. június 9. 08:4618690.
    Kellemes napot MINDENKINEK!
  13. 2014. június 8. 15:3718689.

    Ma ismét, meleg nyári napunk van.

    Megérkeztünk Harkányból, nagyon jól éreztük magunkat,  jó volt a szállás,  az ellátás, az idő. Jókat fürödtünk, masszázs -  volt ingyenes 15' vízalatti gyógytorna. Na, jó volt.

    Már máskor is voltunk ezzel a kuponos rendszerrel, s akkor sem bántuk meg.

    Most kijöttünk,  kellene valamit csinálni, de nagyon meleg van, s olyan kemény, száraz a föld, hogy csak na.

    Remélem Jutka azért pihengetsz is, vigyázol magadra a nagy készülődés mellett.

    Ahogy elnézem beköszöntött az uborkaszezon, nagyon keveset vagytok itt.

     

    előzmény:
    csopak (18687)
    2014-06-07  17:53
  14. 2014. június 7. 23:0818688.

    Köszönöm, akkor van remény rá, hogy láthatom majd.

    Fenn a hegyen nincs net, nem is cipelem a lapikát. 

    előzmény:
    csopak (18687)
    2014-06-07  17:53
  15. 2014. június 7. 17:5318687.
    Minden háznak ki van adva, hogy videót kell készíteni a megemlékezésről, sőt, valami olyasmit magyaráztak, hogy egy okos telefonnal fel kell venni és egyenesen rátenni a netre, ahol rögtön megjelenik az esemény. A videót még értem, de ezt az okos telefont nem, de én nem vagyok okos telefon, és  okos telefonom sincs. Gondolom a fiatalok majd értik.
    Érdekes programok lesznek, azt hiszem 13-án lesz kész a program füzet.  A múltkor azt mondták az OSA-ban, hogy Soros György éppen Budapesten lesz, és ő emlékezik majd az egyik, azt hiszem VII. kerületi háznál. Állítólag egy másik háznál pedig Korda György lesz jelen.
    Hozzánk bejelentkezett a Svájci Nagykövetség, a nagykövet helyettese beszédet is fog mondani. (A Pozsonyi út 54. svájci védett ház volt.)
    Nem gondoltam, hogy ilyen bonyolult lesz a dolog, de nagyon szépen szeretném megcsinálni a megemlékezést. A lakók és két fiatal szervező is segít, de sok jó ötletemet megvétózták, mivel szerintük gyerekek is lesznek, ne legyen túl "ütős". Pedig annak kellene lennie, lájtosra nem lehet venni egy ilyen eseményt.
    előzmény:
    ny62 (18686)
    2014-06-07  14:12
  16. 2014. június 7. 14:1218686.

    Sziasztok!

    Én már neme nézek el oda - így is elmúlt az idő, és csak kapkodok az elmaradt tennivalók között.
    Elutazott a vendégem, az unokatestvérem,  de sok az intéznivaló, és nyakamon az elutazásom a szanatóriumba. Addig még rengeteg mindent kell eleintézni...

    Sajnálom, hogy ilyen módon nem leszek itthon 21-én, amikor a programok lesznek. Nagyon is szívesen elmentem volna néhány házhoz...

    Mit gondolsz Jutka, készülnek majd felvételek? Akár hang, akár videó? 

     

    előzmény:
    rupcsi (18685)
    2014-06-05  23:15
  17. 2014. június 5. 23:1518685.

    Szervusz Juditunk!

    Köszi az infót, elnézek oda.

    előzmény:
    csopak (18684)
    2014-06-05  17:32
  18. 2014. június 5. 17:3218684.
    Hol vagytok ti régi játszótársak?
    Lányok, sehol senki?
    Vasárnap a Gozsdu udvar környékén nagy fesztivál, Judafeszt lesz.
  19. 2014. június 2. 12:5918683.
    Elég furcsa idő van, esik, szakad, aztán kicsit kisüt a nap. Pár napig kánikula, aztán vacogunk.
  20. 2014. május 30. 10:0918682.

    KELLEMES NAPOT!

     

    Felénk lóg az eső lába!

  21. 2014. május 29. 20:5718681.

    Szép estét!

    Most a déli végekre vesszük az irányt : Harkány az úti cél.

    előzmény:
    katakata6 (18677)
    2014-05-27  23:27
  22. 2014. május 29. 16:5818680.
    A program most készül, május 31-ig kell leadni minden szervezőnek, azután készítik el a füzetet. Információk vannak a www.csillagoshazak.hu-n, ott a június 21-re kell kattintani. Sajnos sokkal kisebb volumenű lesz a megemlékezés, sok szervező visszalépett, mert nem tudott a lakókkal egyetértésre jutni, sok szervezőt be sem engedtek a házba, volt, aki nem tudta mit is csináljon stb. A legszomorúbb, hogy a Pozsonyi út 1. sz ház szervezője, ahol Radnóti Miklós özvegye lakott, is arról számolt be, hogy teljes érdektelenség van a lakók részéről. Egy fiatalember felajánlotta neki a segítségét kivűlről,  Radnóti verseket fog szavalni, talán így lesz megemlékezés. Elkeserítő, mert így is kevés ház, kevés szervező jelentkezett, és most sokan visszaléptek. Pedig a cél emléket állítani, emlékezni a csillagos házak, gettók lakóira. Ha majd lesz pontos műsor, megírom, hogy hol nézhető meg.
    előzmény:
    ny62 (18679)
    2014-05-28  22:18
  23. 2014. május 28. 22:1818679.

    Jutkám édes, nagyyon megköszönném ha leírnád a programokat!+ Vagy azt hpgy hol nézhető meg a neten?

     

    Sokkata! Azért vigyázzatok magatokra, nehogy az esők bajt okozzanak. Még jó hpogy van gumicsizma...

     

    Itt az unokahugom, időm alig. Puszik mindenkinek 

    előzmény:
    csopak (18678)
    2014-05-28  15:45
  24. 2014. május 28. 15:4518678.
    Én most teljesen el vagyok merülve a Csillagos házak program szervezésében. Úgy látom a júniusi találkozóra sem sokan jönnének, én sem tudok, mert így is rengeteget rohangálok Pestre ebben az ügyben. A lábam még nem gyógyult meg, ma is varratot szedtek még, járok kötözésre, valószínűleg átvágtam inakat is, azért ilyen keserves a dolog.
    Ha ráértek június 21-én szombaton esetleg, ajánlanám, hogy aki tud találkozzon a Dunaparkban és látogasson el a megemlékezésünkre a Pozsonyi út 54-be. Öt órára tervezzük, de holnap egyeztetünk a környékbeli házak szervezőivel. Valószinűleg a Szent István parkban lesz egy közös megemlékezés is. Majd megírom az időpontokat, ha biztos. Az OSA majd kiad egy programfüzetet, amiből minden esemény nyomon követhető.
  25. 2014. május 27. 23:2718677.

    Sziasztok. Már 3 nagy vihart szerencsésen túléltünk itt Bgeszten. A tegnapi és a mai olyan sárlavinát hozott az utcánk elejére, hogy autó se ki se be. Ami érdekes, hogy ez tegnap este 7 kor volt mi meg 3/4  7 kor értünk haza Bogácsról, mire a kaput kinyitottuk már zuhogott is . Ha egy fél órával később jövünk akkor a kocsi már nem jön be mi meg mezitláb bőrig ázva . Nagy szerencsénk volt . Most amig nem szikkad meg a sár meg el nem takarítják nem mászkálunk. Megnéztem a veteményesemet szép, semmi kárt nem tett benne az eső , már virágzik a zöldborsó és a krumpli. Újhagyma , kapor  már van friss, bár az uborkát még vettem boltban,  de már 3 üveg kovászos idejében elkészült a napon .

    Lidike , kérdezném merre csobbantok, de jó lenne ha Bogács lenne . Akkor elcsalnánk Benneteket ide , nem messze vagyunk onnan  .

    A juniusi talira biztos nem tudok menni. 

    előzmény:
    lidika49 (18671)
    2014-05-24  21:43
  26. 2014. május 27. 09:1318676.

    Kellemes napot mindenkinek!

    Felénk nagy eső volt, ma nem kell locsolnom!

    Remélem mindenki jól van!

  27. 2014. május 26. 21:1018675.
    Elszállt - nam írom le újra. Francba.
    előzmény:
    ciss (18674)
    2014-05-26  13:36
  28. 2014. május 26. 13:3618674.

    Szép jó napot Mindenkinek!

    Aki még/már június közepe táján itthon van, azoknak ajánlok egy jó kis programot: 15-én, vasárnap, délután 4-kor a Hegedűs Gyula (lánykor nevén Csáky) utcai zsinagógában lesz a Goldmark kórus hangversenye. Mindenkit sok szeretettel várunk!

  29. 2014. május 25. 11:1818673.

    Szevasztok Lyányok

     

    Hát melegben mi sem szűkölködünk, de igyexünk tenni ellene . A lakosztály ablakai délre és nyugatra néznek, télen-nyáron jó idő van.

    Az ablakok két osztatúak, előtte szép fejér  redőny.  Az alsó részre tetettünk fóliát, nem a legvilágosabba éa nem a legsötétebbet, a közepeset. Pont jó. Van egy kis hordozható klímánk, éjszaka nyitott ablak, nappal csukott.

    Elvagyunk valahogy. Még mindig jól érezzük magunkat. De ha megindul az ingatlanpiac, akkor - akkor is jól érezzük magunkat,de - még kényelmesebbé akarjuk tenni az életünket. Mert innen beszaladgálni, hm....

     

    Itt volt egy hölgy, aki a washingtoni zs. múzeum megbízásából  gyűjtött és  gyűjt anyagot.  J.-tól kapott  némi visszaemlékezést.

     

    A köv. találkozóra sajnos nem tudok menni, de gondolatban ott leszek, (ezt meg tűzzem a kalapom mellé ugye)

  30. 2014. május 25. 10:0018672.

    Kellemes Napot Mindenkinek!

    Én már szavaztam!

  31. 2014. május 24. 21:4318671.

    Szép estét!

    Sajnos mi jún. első hetében  szokásunkhoz híven " áztatunk".

    Utána Pünkösd hétfő, bár ha a cuki nyitva van engem nem zavar találkozhatunk akkor is.

    előzmény:
    mukka (18670)
    2014-05-24  17:45
  32. 2014. május 24. 17:4518670.

    Naná!

    Én is nehezen viselem sajnos, sokszor leesik a vérnyomásom, de ez talán ág jobb, minta felmenne!

    Holnap megyek, végzem a dolgom, remélem, Ti is?

    Zuglóban éppen lóg az eső lába, szerencsére már itthon vagyok.

    Találkozunk június elején?

    Csopak Jutka! Remélem, már javul a lábad

    További szép napot!

    előzmény:
    ny62 (18669)
    2014-05-23  21:32
  33. 2014. május 23. 21:3218669.

    Mi félszavakból is megértjük egymást. Igaz, anyócák?


    Hogy bírjátok a hirtelenjött nyarat? Jó az idő, csak nehezen alkalmazkodik az ember a hirtelen és nagy váltásokhoz. Nekem ugrál a vérnyomásom. 

     

     

    előzmény:
    farina2 (18666)
    2014-05-21  20:31
  34. 2014. május 23. 09:5918668.

    Kellemes napot mindenkinek!

     

     

  35. 2014. május 22. 19:2918667.
    Itt már csak így megy, igaz nem ma ismertük meg egymást, s ilyen is van 2014-ben.
    előzmény:
    farina2 (18666)
    2014-05-21  20:31
  36. 2014. május 21. 20:3118666.
    De jó kis társaság! Gyógyfürdőzés, kirándulás, születésnapozás, azt hittem, ilyen csak a mesében van.
  37. 2014. május 21. 19:3118665.

    Örülök a jobb hírnek, remélem tovább javul a lábad.

    Gondolom ki erre - ki arra jár. 

    Nálunk megkezdődött a szokásos felállás egyikünk bent, másikunk kint.

    előzmény:
    csopak (18663)
    2014-05-20  12:25
  38. 2014. május 20. 18:3418664.

    További gyors javulást a lábadnak!

    Énnekem csillagos házas emlékem nincs -  vidéken éltem és nagyon kicsi voltam. De még nem szántam rá magam hogy megírjam a történetemet - lehe nem is fogom...

    Voltam viszont a  Centrál szinházban a felolvasó maratonon. Nem elejétől és nem végig, de így is fontos, megrázó élmény volt. Ha meg akarjátok hallgatni, itt a link:

     http://eper.elte.hu/mp3/ea/holokauszt_es_a_csaladom _central_szinhaz.mp3

    Volt egy hasonló a Rumbach utcai zsinagógában is, azon nem oltam, de ha akarjátok, belinkelem azt is. Bár ez is több mint sok. 

    előzmény:
    csopak (18663)
    2014-05-20  12:25
  39. 2014. május 20. 12:2518663.
    Nem tolongunk erre.
    Én teljesen benne vagyok a Csillagos házak programban, nagyon szépen szeretném megcsinálni az emlékezést a Pozsonyi 54-ben. Rengeteg jó ötletem van, most dolgozom a kivitelezésen, de ha tudtok ajánlani dolgokat, szívesen veszem. Sok idő és energia. Szerencsére a lábam javul, de még két naponta járok kötözésre.
  40. 2014. május 18. 15:1318662.

    Tudod itt az " erdőalján" szépen virágzik, s van jó hely ahol nem kell félni az autók kipufogójának káros hatásától. Néztem én is az akácot is, de eléggé macerásnak találtam.

    Hétvégét eléggé elontotta az esős idő, azonban a tiszta, friss levegő kárpotolt  mindenért.

    előzmény:
    ny62 (18660)
    2014-05-14  02:02
  41. 2014. május 16. 15:4618661.

    2014.05.21-25 között

     

    Budapest Szent István Bazilika előtti téren

     

     

    L E G O T O R O N Y  építés

     

     

    www.legotorony.hu

  42. 2014. május 14. 02:0218660.

    Hohó, ott Veresen házhoz jön a bodza! Itt meg keresni kell a helyet, ahol nem jár autó, kilen i, mikor lesz jó idő, hogy ne mossa ki az eső belőle a virágport, de ne legyen még bogaras sem...

    Még a héten azért meg kell lennie!

    Azt olvastam, hogy fehér akácból is lehet hasonló módszerrel szörpöt csinálni. Hallottatok róla, vagy próbálta valamelyiktek? 

    előzmény:
    lidika49 (18657)
    2014-05-12  16:14
  43. 2014. május 14. 01:5918659.

    Igen, megyek!

    Jutka, örülök hogy javul a lábad. Vigyázz, ne erőltesd! Van segítséged? 
    Soxor puszillak benneteket!

    előzmény:
    csopak (18658)
    2014-05-13  12:02
  44. 2014. május 13. 12:0218658.
    Helló lányok, nem sűrűn vagytok a topicon.
    Az én lábamról a múlt héten a gipszet levették, de a seb nagyon mély, csúnya és nehezen gyógyul, így kétnaponta járunk a sebészetre kötözésre. Ez elég nagy program, a mosakodás is körülményes és cipőt venni sem tudok a lábamra, bő Scholl papucsokban csoszogok. De majd rendben leszek.
    Akit érdekel: most szombaton Fellegi Ádám fog koncertet adni munkaszolgálatban elhunyt édesapja emlékére a XIII. kerületi zeneiskolában. Nem tudom, hogy van-e még jegy, a Pozsonyi út elején levő Láng Téka is árulta. Mozart koncert lesz, nagyon szép.
  45. 2014. május 12. 16:1418657.
    Azuram jóvoltából, már egy adag szörp a helyén pihen a másik még "ázolkodik".
    előzmény:
    lidika49 (18654)
    2014-05-11  22:00
  46. 2014. május 12. 14:0718656.

    Kellemes Napot Mindenkinek!

    Felénk süt a Nap,kellemes az idő.

  47. 2014. május 11. 23:3918655.

    A vedlő gyíknak te adtál körömkefét, hogy könnyebben menjen neki?

    Nem baj, lányok, májusi eső aranyat ér!

    De én sem tudom, hogy fogok tudni így eltenni bodzaszörpöt... 

    előzmény:
    MaNé (18653)
    2014-05-11  21:26
  48. 2014. május 11. 22:0018654.
    Igen a kastélyra gondoltam, nem is tudtam, hogy ilyen szép. Látogatható?
    előzmény:
    MaNé (18653)
    2014-05-11  21:26
  49. 2014. május 11. 21:2618653.

    Melyik képen?

     

    Jaj, itt nem jeleníti meg a képaláírást!!

     

    eper, margaréta, vedlő gyík  ... fehérvárcsurgói kastély 

    előzmény:
    lidika49 (18652)
    2014-05-11  21:02
  50. 2014. május 11. 21:0218652.
    Nem tudom, mi van a képen. Szégyen?
    előzmény:
    MaNé (18651)
    2014-05-11  20:43

Címlap

top