Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kézzsibbadás

Torolt_felhasznalo_714950
Torolt_felhasznalo_714950
Létrehozva: 2007. Április 2. 10:59
Sziasztok, persze egyértelmű, hogy orvoshoz kell mennem, de addig is...volt már valaki úgy, hogy a bal kézfeje, konkrétan az újjbegyei zsibbadtak? Nekem már tart vagy egy hete, hol jobban, hol kevésbé.
A szívem rendben van, 44 éves vagyok, nem tudok semmi betegségemről, illetve porckorong sérv előtti állapotot diagnosztizáltak két éve a derekamban.
Tudtok tanácsot adni? Egyáltalán milyen orvoshoz forduljak, péláne most amikor ilyen káosz van az egészségügyben?

Köszi előre is.

  1. 2007. Április 2. 18:1819.
    Szia!Nekem is ezzel kezdődött aztán kezdet kicsit nyomni a mellkasom mire megilyedtem és dokihoz mentem.Őrögtön kardiológiára küldött.Kiderült,hogy szívnagyobbodásom van és valószínű,hogy ez okozza.Anyunak szintén ez van és neki is ugyan útgy zsibbad a keze.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_714950
    Torolt_felhasznalo_714950
    2007. Április 2. 16:2518.
    Elképzelhető, nagyon köszönöm a sok hozzászólást, tényleg megnyugtattatok. Szerintem ez a gyógymasszőr dolog meggondolandó.
    előzmény:
    *Vica* (17)
    2007-04-02  13:13
  3. 2007. Április 2. 13:1317.

    Sziasztok!

    Hát nálam most ugyanez a helyzet. Zsibbad a bal kezem, az ujjaim, sőt szinte az egész karom fáj. Elmentem dokihoz, egy röntgen után kiderült, hogy a nyakamban becsípődött egy ideg. Ez okozza a zsibbadást.  Felírt egy rakás gyógyszert, de nem nagyon használt, csak a fájdalomcsillapító. Most járok fizikoterápiára, de nem sokat ér. Elvileg vissza kellene mennem a reuma osztályra.

    Lehet, hogy nálad is ez van nem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_390550
    Torolt_felhasznalo_390550
    2007. Április 2. 13:1016.
    Nem tudom van-e rajtad súlyfelesleg, mert az is lehet oka a problémának. Nekem sosem volt csak mióta megszültem harmadik gyermekemet és van rajtam legalább 20 kg felesleg, még szopizik és a derekam is fájdogál. Szerintem valami gerinc és gerincideggel összefüggő lehet leginkább a gond Nálad is. A kineziológia a legjobb módszer a bajok feltárására és utána kell kezelni. Keress egy jó kineziológust!!!!!!!!!!!!!! A férjemnek nem rég a lába zsibbadt és a kineziológus megszüntette a problémát. Ne félj biztos nem nagy a baj!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714950 (1)
    2007-04-02  10:59
  5. 2007. Április 2. 12:5315.
    Szerintem ha gyogymasszorhoz megy az fel tudja merni a rizikojat hogy lehet-e serve....Mindenkeppen fontos, hogy szakemberhez forduljon.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_943496 (13)
    2007-04-02  12:40
  6. 2007. Április 2. 12:4414.

    Szia!

    Én tavaly voltam hasonló helyzetben, nekem a lábam zsibbadt el egészen térdig..csak B-vitamint írtak fel, és azóta is néha érzem, de már nem olyan rossz..Nem tudom hogy érdemes-e orvosokhoz járni, mert egy barátnőm szintén lábzsibbadás miatt hetekig járt a különféle orvosokhoz és neki is csak B-vitamint írtak fel. Egy masszázs azért nem árthat, de ha nem használ, akkor ne keseredj el!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714950 (1)
    2007-04-02  10:59
  7. Torolt_felhasznalo_943496
    Torolt_felhasznalo_943496
    2007. Április 2. 12:4013.
    Ha esetleg nyaki-gerincsérve van nem jó ötlet a masszázs  sőt rengeteget ronthat a helyzeten. Anyukámnak is volt/van ebből tudom.  Először orvos!!!!!!
    előzmény:
    Amberle (12)
    2007-04-02  12:24
  8. 2007. Április 2. 12:2412.
    Nekem volt ilyen, vagy legalabbis hasonlo. A kisujjam volt elzsibbadva folyamatosan, hetekig. Elmentem egy gyogymasszorhoz aki jo alaposan atgyurta a hatamat, nyakamat. Azt mondta, hogy ideget nyomott egy gerinccsigolyam. Masnapra elmult. Ha mas panaszod nincs, szerintem erdemes a gyogymasszazst kiprobalni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714950 (1)
    2007-04-02  10:59
  9. 2007. Április 2. 12:1611.
    Sziasztok!
    Nekem is zsibbadással van gondom, de nekem a nyelvemmel/szájpadlásommal és a mellkasommal. Ez úgy október környékén volt, kb 1 hétig, de nem minden nap, reggelénként, héven/villamoson. Most meg a nyakam és az az alatti terület, azóta mióta rendszeresen gépezek... És érzéketlenebb is valamennyire. :S
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2007. Április 2. 12:1210.

    Agyvérzésnek ez nem előjele.

    Mikor rendszeresen mozgok akkor kutya bajom.Szuper  Pilates, persze nálad engedéllyel jöhet szóban.

    Muszáj mozogni főleg a gerinccel foglalakozni nekem ez a tapasztalatom.Már 22 éve zsibbad, még egy 3o-ig birom 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714950 (7)
    2007-04-02  11:37
  11. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. Április 2. 11:469.
    Az idegek inferuletatadasa serul, mert valami gond van a nyakcsigolyaknal. A Ginko Biloba nevu gyogynoveny nagyon jo az ingeruletatvitel segitesere, persze csak az orvosi vizsgalat utan....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714950 (1)
    2007-04-02  10:59
  12. Torolt_felhasznalo_759944
    Torolt_felhasznalo_759944
    2007. Április 2. 11:398.
    Szia!
    Én 29 éves vagyok és már 16 évesen is előfordult nálam a kézzsibbadás,akkor még csak az ujjbegyeim,majd később haladt egyre feljebb és mindig csak éjszaka és a reggeli órákban,ez anyukámnál is van ez a probléma,volt orvosnál,de semmi konkrétumot nem mondtak,annyit hogy talán köszvény.Én is elmentem dokihoz kb.:20évesen,de annyit csinált hogy megnézte elég izom van e a karomban,gondolkodott és mondta hogy ááá,nem ahhoz még túl fiatal,de nem mondta hogy mihez is...,na és hogy szedjek foghagyma kapszulát,meg a munkahelyem változtatása hozta meg a jó eredményt,mert monoton dolgot kellett csinálnom,sokszor a nap folyamán ugyanaz a mozdulat,de később ismét előjött.aztán az volt a legrosszabb mikor terhes lettem és az utolsó harmadban minden éjjel zsibbadt a kezem,de már mindkettő és vállig,és ez sajnos nappalra is megmaradt,még a kapuban a kulcsot sem tudtam elfordítani,annyira nem éreztem semmit,aztán persze fürdetni sem mertem a babát mert teljesen érzéketlenre zsibbadtak az ujjaim a doki azt mondta hogy a baba elnyomja az idegpályákat,és magne b6-ot javasolt,szedtem de a zsibbadás szülés után még 6 hét múlva is fennállt,majd vmikor abbamaradt.Sajnos most szintén előjött ez a problémám,minden éjjel arra ébredek hogy fájdalmasan zsibbad a karom,most szintén babát várok,most másik dokihoz járok,majd tőle is rákérdezek mit javasol.
    Itt a neten is nézelődtem és alagút szindróma a betegség neve,nézz utána talán segítséget találsz rá,én nem műtetem az tuti.
    Javulást!
    Szia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714950 (1)
    2007-04-02  10:59
  13. Torolt_felhasznalo_714950
    Torolt_felhasznalo_714950
    2007. Április 2. 11:377.
    Köszönöm szépen, bennem is ezek az érzések kavarodnak
    Én csak attól félek, hogy nem lehet agyvérzés előjele?

    Az íróasztalon én is sokat támaszkodom és sokat is stresszelem magam mostanában. Sok a gond....

    De tényleg elmegyek orvoshoz és köstönöm!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. Április 2. 11:356.

    Állítólag a maszírozás az jó.Ehhez kellene betegséget keresni 

    nem ám fordiítva 

    előzmény:
    Némanalfabéta (4)
    2007-04-02  11:28
  15. 2007. Április 2. 11:315.

    lehet, hogy a nyakadban is van egy porckorongsérv..attól aztán zsibbadhat rendesen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714950 (1)
    2007-04-02  10:59
  16. 2007. Április 2. 11:284.
    Ez a másik Ha elküldenek fizikoterápiára, gyógytornára, számíts rá, hogy csak rosszabb lesz - családi tapasztalat
    előzmény:
    NOA5 (2)
    2007-04-02  11:25
  17. 2007. Április 2. 11:273.
    Gyurcsók "dr." rendelése: gondoljon rám erősen, ugye már melegszik, és nem is zsibbad?

    Irány a körzeti orvos, ő majd beutal, ahová kell. Ha nincs /és ne is legyen/ szívprobléma, akkor lehet, hogy meszesedés a nyakcsigolyákban, de nekem pl. azért zsibbadt anno ugyanígy, mert a karommal támaszkodtam az íróasztal szélén, és mindig megnyomtam valami ideget
    De ne távgyógyászkodjunk, ezek csak tippek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714950 (1)
    2007-04-02  10:59
  18. 2007. Április 2. 11:252.

    Talán a körzeti orvoshoz fordulj Ő ad majd ötletet hova tovább.

    Nekem a karom zsibbad gyakran, meg a kezem, ujjaim,-gondolom nyakcsigolya meszesedés vagy kopás.

    Betegebb leszek ha elindulok kivizsgáltatni.-ezt tapasztaltam már 1o évvel ezelött is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714950 (1)
    2007-04-02  10:59

Címlap

top