Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2016. február 9. 09:1283751.

    Szép napot Kislányok!
    Tegnap délutántól esett az eső, most süt a nap.
    Katika!
    Nagyon sok családot ismerek, még fiatalok sem ágyaznak be. Csak letakarják, nincs is semmi értelme.
    Nem most keltem én sem, néztem Baló műsorát. Lezuhanyoztam, pirítottam egy szelet kenyeret, még most kávézom.
    Nem vagyok leveses, de lehet, hogy most levest főzök, valószínű, hogy karfiolt. Esetleg sütök egy pár palacsintát, túróm is van.  Ilyenkor szoktam másnapra hagyni egy párat belőle reggelire.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (83749)
    2016-02-09  06:53
  2. 2016. február 9. 07:3883750.

    Sziasztok Kislányok!


    Katika de friss voltál most támadtam fel jót aludtam.


    Még fel sem öltöztem csak benéztem mert a fiú unokám este ideírta /Bpesten tanul az Apáczaiban/ hogy éppen a balesetin van a tesójával. Mondja lehet eltört a bokája taxival vitték oda. Nagyon bántott már elég késő volt még mindig nem írt vissza mi is igaziból mert sokáig kellett várni. No mondom bokatörés az nagy baj most olvasom vmi ínszalag szakadás /fociztam a gyerekekkel/ most kérdeztem ilyenkor mi is a teendő gipsz v. mi van rajta és hogy boldogul majd visszaír ha ideje lesz. Mindig történik vmi.


    Múlt héten influenzás volt egész héten itthon volt leginkább nálam most helyrejött és itt a baj.


    Finom lehet a káposzta még nem hallottam ez a fajta kápit. Még mindig borús az idő. Még mindig van húslevesem, főtt hús majd ma főzök a húshoz vmi szószt úgy hogy sehová sem kellene épp mennem aztán majd meglátom ki kellene mozdulnom.


    Katika én sem ágyaztam fel nagyon sokáig kis szomszédasszonyom még itt lakott szokása volt szaladgált össze vissza minden szobába és lecseszett milyen dolog nem rakom el az ágyneműt és szót fogadtam neki vénségemre ő 5 évvel fiatalabb.


    De haladok rendbe tenni magam főzzetek finomakat azért írjátok meg mit hogy tanuljunk egymástól vmi másfélét is.


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (83749)
    2016-02-09  06:53
  3. 2016. február 9. 06:5383749.

    Jó reggelt Kislányok!


    Nedves párás a levegő, ugyan eső nem volt az éjszaka, már ez is valami.


    Tegnap este olyan hamar lefeküdtem, természetesen el is aludtam, így ki pihenve korán ébredtem.


    Marika!


    Ez a káposzta egyszerű nyári káposztából van készítve hússal, sok  fűszerekkel, én szoktam egy cs. kaprot apróra vágni, nagyon  finom ízt ad neki.


    Kata!


      Már évek óta nem ágyazok be, általában ebéd után le pihenek, max egy pléddel letakarom, nem jár az én hálómba senki rajtam kívül, nekem is így kényelmes.


    Valami levest ennék, csak még  nem tudom  hogy mi legyen az, lehet lemegyek és veszek gombát, de még nem biztos, szárnyalnak a gondolataim.


    Ami levest leírtál jó ötletnek látszik, biztos finom, sokszor az egyszerű ételek a legjobbak.


    Legyen szép napotok.


    Kati

  4. 2016. február 8. 20:4683748.

    Katám!


    Nem is néztem az időjárás előrejelzést, no nem hiányzik nekem és másnak sem ezek a frontok így is napok óta a vállam mindkettő a karom, hátam.


    Borzalmas ez az idő a leányoméknál az USA-ba ma beszéltem vele nem dolgoznak hóvihar hatalmas hó.


    Ott régen hó sem volt meg hideg sem ennyire összekavarodott az időjárás az egész világon.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83747)
    2016-02-08  18:56
  5. 2016. február 8. 18:5683747.

    Marika!
    Én is néztem a Szulejmánt, de felváltva a Ridikült is. Nem voltam én sem sehol. Már többször felpattantam a bicóra, meg volt azért az edzésem. Most jönnek csak igazán a frontok. Holnapra lesz olyan hely, ahol 18 fok is lesz, majd lehűl szerdától a levegő, viharos szél is lesz, ez hiányzik nekem. Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal, hogy nagyon várom a tavaszt.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83746)
    2016-02-08  18:25
  6. 2016. február 8. 18:2583746.

    Katám!


    Nekünk már nem parancsol senki igaz


    Én is gondoltam menjek vhová közeli boltba igaz venni való nem igen van. De elég vacak szemerkélős hűvös idő volt. Nem voltam sehol tv-t néztem hol itt nem volt semmi értelmes hol másütt. Ridikült néztem de csak keveset a Szulejmán miatt estére meg kell nézni mert jó téma volt.


    Most játszok egy kicsit itt utána vissza tv.nézés.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83745)
    2016-02-08  15:58
  7. 2016. február 8. 15:5883745.

    Marika!
    Igazad van, teljesen szükségtelen elrakni az ágyneműt, szépen ellehet azt rendezni az ágyon is, és leteríteni. Nálam is így van, és még rendetlenség sincs ezzel. Sok mindent én sem úgy csinálok már mint fiatalkoromban. Én meg olyan álmos voltam, hogy aludtam délfelé, így én sem voltam sehol.Nem régen szálltam le a bicóról, így a napi edzésem is meg volt. Majd holnap bepótolom. Most meg jön a TV nézés. Jól eltelt a napom. Ilyennek is kell lenni.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83744)
    2016-02-08  15:12
  8. 2016. február 8. 15:1283744.

    Kata!


    Ha meg lesz javítva biztosan mindennap nem fogom elpakolni az ágyneműt és emelgeti a nehéz epeda rugós fr.ágy lapját.


    Hát ma nincs vmi jó idő gondoltam sétálok hát a fene se sétál.


    Majd holnap hátha jobb idő lesz.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83743)
    2016-02-08  11:57
  9. 2016. február 8. 11:5783743.

    Marika!
    Nálam a hálóban a sarokrökamié állandóan nyitva van. Az ágyneműt sem rakom el, csak le van terítve nappalra. Oda tényleg nem be senki. Eleinte mindig összecsuktam, és rájöttem, hogy minek. Olyan mint egy nagy franciaágy csak van egy kis kárpit kanyar benne. Nagyon kényelmes. Két ember kényelmesen elfér rajta. Mikor a fiamék itt voltak a festés miatt, Kincsővel aludtam. Kényelmesen elfértünk.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83742)
    2016-02-08  11:40
  10. 2016. február 8. 11:4083742.

    Kata!


    Igazad van szoktam írni és nem tudom hogy felejtettem el mikor ez az első a nap fénypontja mikor még fel sem öltözöm és benézek hozzátok.


    Tudod fáradt voltam és álmos mert szo. éjjel nem a szokott helyemen aludtam ugyanis nyitottam ki este a fr. ágyat és egyik oldalt kipattant a rugó no mert teljesen amihez volt erősítve az elkopott.


    Nos ebbe a szobába jöttem aludni ez meg sokkal alacsonyabb és szokatlan volt úgy hogy keveset aludtam emiatt a hülyeség miatt. Most szét van szerelve majd az a vas meg lesz javítva és jó lesz, abba a szobába vagyok szokva. Majd fogok venni egy másik ágyat oda ez régi, ettől sokkal praktikusabbak vannak a leány is mikor hazajönnek oda cuccol be volt mikor ittlétükkor is szétesett a vas lehet a másik oldalon.


    Szval lényeg ami lényeg tegnap reggel fáradt voltam nagyon ezért. Délben mentem el itthonról 3-kor indult a busz. Este nem kellett ringatni ugye előző éjjel nem jól aludtam.


    Nem sajnálod a taxi viteldíjat ha Neked így kényelmesebb miért is ne. Meg fogom nézni azt a levest, örülök, hogy jól érezted magad.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (83740)
    2016-02-08  11:09
  11. 2016. február 8. 11:1283741.

    Marika!
    Én is láttam a Denevért, moziban is, színházban is. Itt a Csokonai színházban. Valóban nagyon jó darab, kár lett volna kihagyni.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (83740)
    2016-02-08  11:09
  12. 2016. február 8. 11:0983740.

    Marika!
    Tudtam, hogy színházban voltál. Csak, hogy reggel be sem néztél. Telefonon sem tudtalak hívni.
    1370.-Ft-ért vitt el a taxis, ill. 1500.-, mivel tudod van itt pénz. Telik a nyugdíjasnak. Ezt az összeget megspóroltam jövetben, mert ott volt a nászasszonyom is, ő Martinkán lakik, a távolsági busszal megy. A fiaméktól óriási kerülővel tudok hazajönni busszal, de úgy voltam vele, elmegyek a nászasszonyommal a távolsági buszmegállóig, onnan egy olyan busszal hazatudok jönni, ami előttem áll meg. Jól kibeszélgettük magunkat az úton, és kibuszoztam magamat.
    Tudod én nem vagyok leveses, de olyan finom levest ettem, hogy felvettem az étrendembe. Erdélyi fűszeres leves, nagyon egyszerű, de én aki nem vagyok leveses, nagyon jónak ítéltem meg. Pirított zsömlekockával van a neten, de a menyem köles golyóval tálalta fel.
    Az én kis linzekarikám elbújhatott a sok finom sütemény mellett, de azért ez a gyerekek kedvence. Ők nagyon szeretik, ha választani kellene ez választanák.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83737)
    2016-02-08  10:36
  13. 2016. február 8. 10:4283739.

    Katika!


    Most nézem köszi a csodálatos felszolgálást még ennyire szép terítékeket


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (83732)
    2016-02-08  08:19
  14. 2016. február 8. 10:4083738.

    Katika!


    Nagyon nagyon jó műsor volt régen láttam ilyen szépet pedig többször megyünk színházba.


    Elég vacak hűvös esős az idő kenyerem nagyon pici van de várok majd eláll vagy már el is állt.


    Talán még 2 napra való kajám is van tegnapról,  csak lustálkodok.


    Katika az milyen káposzta nem sav. úgy hallom és kapor is bele, azért kíváncsiskodok tudod az ember holtáig tanul hátha nekem is tetszene majd ha időd lesz elmondod.


    Jó főzőcskét!


    Kata biztosan jól érizted magad a gyerekeknél gondolom tegnap volt és a linzerkarika is sikert aratott


    Marika


     

    előzmény:
    kutymuty60 (83732)
    2016-02-08  08:19
  15. 2016. február 8. 10:3683737.

    Sziasztok Kislányok!


    Katám elfelejtettem megírni,hogy ne hiányolj színházban vagyok vagyis tegnap . Irtó jó volt különben is a szolnoki színház nagyon szép a bpesti J.Attila színház elbújhat mellette.


    Denevér c. operett volt nagyon szórakoztató sok szereplő gyönyörű ruhák és valóban nagyon szép és jó volt. Képzeld 3 felvonásban csak meglepődtem 8-kor lett vége nagy busszal mentünk tőlük szervezik a színházat utat. Aszem márc. elején lesz még talán 2 van.


    Jót derülök rajtad, hogy itt a pénz aztán nem számít nem olcsó a taxi én már nem tudom mikor utaztam de hát ha nem annyira messze biztosan megfizethető.


    Nem főzök van ebédem tegnapról.


    Marika


     


     

    előzmény:
    ermitak (83730)
    2016-02-07  09:02
  16. 2016. február 8. 10:2683736.

    Kata!


    Örülök, hogy neked is jó napod volt tegnap, ma viszont én sem jó kedvel ébredtem.


    Marikáról nem tudok semmit, utolsó értesülésem, hogy színházba megy.


    Egészség ügyről csak ennyit, mi csak próbálkozzunk.


    Kati

    előzmény:
    ermitak (83733)
    2016-02-08  08:56
  17. 2016. február 8. 09:4883735.

    Katika!
    Marikáról tudsz valamit? Azt tudom, hogy színházban volt, de innen semmiről nem tudok. Remélem, nincs semmi gond!
    Hívtam telefonon is, és állandóan foglaltat jelez.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (83734)
    2016-02-08  09:00
  18. 2016. február 8. 09:0083734.

    Katika!
    Gyönyörű készletekben szolgáltad fel a frissítőt, köszönöm!
    Itt süt a nap, az edzést délutánra tervezem.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (83733)
    2016-02-08  08:56
  19. 2016. február 8. 08:5683733.

    Szép új hetet kívánok!
    Nekem nem kezdődik túl jól. 8 órától hívni a dr-nőt a klinikáról és nincs bent sem ő, sem az asszisztensnője. Valaki már megunta, hogy állandóan csörgetek, és azt mondta próbáljam meg egy fél óra múlva.
    Most itt tartok.


    Katika!
    Tegnap nagyon szép napom volt. Viszont a mai napom úgy kezdődött, már majdnem agyvérzést kapok. Talán délig kapok egy időpontot?
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (83732)
    2016-02-08  08:19
  20. 2016. február 8. 08:1983732.

    Jó reggelt Kislányok!


    Borus az idő,  köd is van, remélem hamarosan fel száll, igaz nem akarok sehová menni, de ha süt a naposka akkor jobb  a kedvem.


    Kata!


    Meg kívántam a káposztát, van itthon egy fej káposzta mielőtt tönkre menne meg főzöm, tarja csontot vettem elő na meg egy kis apró húst, sajnos nincs itthon  kaprom, mert szoktam bele aprítani.


    Meg volt a nagy ünnepség, biztos jól érezted magad, ha együtt a család csak jó lehet.


    Marika!


    Remélem jól érezted magad, tetteszet a szín darab.


    Nagyon kellemes, hasznos új hetet kívánok.


    Kati

  21. 2016. február 7. 09:0683731.

    Marika!
    Köszi a frissítőt! Én két db linzerkarikát ettem, kávéval. Eddig szépítkeztem. Hajat mostam becsavartam, mert már olyan hosszú csavarót is tudok bele tenni, lakkoztam. Útra készen állok.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (83730)
    2016-02-07  09:02
  22. 2016. február 7. 09:0283730.

    Sziasztok Kislányok!
    Marika!
    Bizony nem jó idő ez nekem, de azt hiszem sokunknak. Annyira fáj a balkezemen a mutatóujjam, hiába kenegetem.Hát szép piros volt az égalja, még nem ért ide a szél. Megyek a fiamékhoz. Mondta, hogy nem tud értem jönni, mert a zenekarral oda vannak Ádámmal, így taxival fogok menni, később jönnek,  sajnos arra buszközlekedés tőlem nincs. Egy egészséges embernek ez a távolság nem gond, de nekem hosszú. Úgy tudnék elmenni, ha innen busszal elmegyek a buszállomásra, ott átszállok egy másikra, ami az utca elején tesz le, de onnan még messze van a 120 szám. Ilyenkor, ha nem tud értem jönni, taxival szoktam menni, jönni. Tudod, mit számít itt a pénz, egy nyugdíjasnak......
    Voltál színházban, mit néztetek meg?
    Kata

    előzmény:
    riamam (83729)
    2016-02-07  06:57
  23. 2016. február 7. 06:5783729.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó reggelt Mindenkinek.


    Nincs hideg de igen fúj a szél Katám nem Neked való ugye és vörös az ég alja még jobban fog fújni.


    Én már reggeliztem pirítóst Nektek is fini reggelit és szép vasárnapot!


    Marika

    előzmény:
    riamam (83728)
    2016-02-06  13:39
  24. 2016. február 6. 13:3983728.

    Kata!


    Hurrráááá kisütött a napocska szép idő lett. Hát igen babrás a ragasztgatás nem szeretem csinálni ezt a sütit.


    Nekem most a gép ha leáll elmegyek krumplit kell vennem maradt még v. 4 szem.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83727)
    2016-02-06  12:07
  25. 2016. február 6. 12:0783727.

    Az utolsó tepsivel van bent a tészta, fő a krumplim. Már csak ragasztani kell a tésztát, de azt ülve is csinálhatom. Elég volt a derekamnak. Már feltettem a mágnes övemet is, csak azért nem szeretem, mert meleg.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83726)
    2016-02-06  11:12
  26. 2016. február 6. 11:1283726.

    Kata!


    Én receptem is 60 dkg. liszt és 40 dk. rama jó sok de ezt szoktam csinálni, tegnap fele mennyiségből csináltam én nem szeretem enni igen édes. Unokámnak küldtem maradt belőle v. 6 db. hát fél adag nem sok.


    Jó babrálást a sütikkel én is majd paprikás krumplit főzök.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83725)
    2016-02-06  09:42
  27. 2016. február 6. 09:4283725.

    Sziasztok Kislányok!
    Katika!
    Köszönöm a reggeli finomságokat! Éppen most reggelizem. Készítettem hat darabka szalonna falatkát. Nem vagyok éhes, csak a gyógyszerek miatt kell ennem valamit.  A sütéssel elfog telni az időm, ezért csak egy kis paprikás krumplit főzök, céklám van mellé.

    Marika!
    Én 60 dkg lisztből készítettem a linzert. Mindjárt neki is fogok. Elég babrás, de ezt a sütit szeretem csinálni. Nem lehet elrontani.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83722)
    2016-02-06  08:33
  28. 2016. február 6. 09:2583724.

    Katika!


    Nagyon szép, köszi, hogy felraktad!


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (83723)
    2016-02-06  08:39
  29. 2016. február 6. 08:3983723.

    l  A  sziget


     
     
    Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
    Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott .
    A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte:
    -Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
    -Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
    Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
    -Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
    -Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség, - itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
    Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
    -Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
    -Oh, Szeretet!- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
    A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.
    Hirtelen megszólalt egy hang:
    -Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
    Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
    -Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
    -Az IDŐ volt- mondta a Tudás.
    -Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?
    A Tudás válaszolt:
    -Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET! 

     
  30. 2016. február 6. 08:3383722.

    Sziasztok Nagyikák!


    Katika köszönjük a reggeli finomságokat. No magamnak én sem sütök mert leginkább nem is kedvelem az édességet ami jó hisz Nagymamám, Édesanyám, Tesóim mind igen cukrosak aztán van nekem azon kívül is sok bajom nem hiányzana még ez is.


    Örökletes dolog is de a Tesóm náluk mindig kg. számra csoki finomságok egy szem unokájának irtóan kedveztek mindig együtt csemegéztek vele nem kis mennyiséget ahogy a sógornőm mondja.


    Mindig nagyon szerette a csokit, italra sosem volt vevő inkább a csoki.


    Nem tudok főzök-e v. nem jön ide a gyerek v. nem majd elválik. Hús mindig van akármit is csinálhatok no meg magamnak is 1 szelet akármilyen husit.


    Sajtom is van lehet kirántom ugyan annyira nem szeretem csak múltkor sem tettem a fagyóba és ki kellett dobnom, ahhoz meg drága csak kidobálni.


    Legyen szép a hétvégétek! Katika nálunk még borús az idő reméljük itt is kisüt a napocska.


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (83720)
    2016-02-06  06:43
  31. 2016. február 6. 08:3283721.

    A felelőség áthárítása

    Volt valaha négy ember. Úgy hívták őket, hogy MINDENKI, VALAKI, BÁRKI, és SENKI. Akadt egyszer egy fontos elintézni való! MINDENKI biztos volt abban, hogy azt VALAKI elintézi. Egyébként BÁRKI elvégezhette volna, de SENKI nem tette meg. VALAKI ezért méregbe gurult, hiszen ez MINDENKI kötelessége lett volna. MINDENKI viszont azt hitte, hogy ezt BÁRKI elvégezte és közben SENKI sem vette tudomásul, hogy azt MINDENKI elvégezhette volna. A mese úgy végződött, hogy MINDENKI hibáztatott VALAKIT, azért, amit BÁRKI megtehetett volna, de SENKI nem tette meg!!!!


                                                                                           ismeretlen





     

  32. 2016. február 6. 06:4383720.

    Jó reggelt Kislányok!


    Ma nagyon frissen ébredtem, megyek a boltba, szép lassan hogy meg legyen a sétám, tegnap, takarítottam, sokkal jobb a kedvem hogy süt a napocska.


    Finomakat sütkéreztek, nekem  is kedvem lenne, de mostanában nem jönnek a gyerekek, magamnak meg nem akarok, mert rá járnék és nem akarok édességet enni, legalább is rendszeresen, mert ha itt van nem tusom megállni hogy ne vegyek belőle.


    Azt hiszem rántok húsit, alma levest nagyon leveses vagyok, sokszor van hogy csak levest eszek.


    Nagyon szép hétvégét kívánok!


    Kati 


     

    előzmény:
    riamam (83719)
    2016-02-05  19:29
  33. 2016. február 5. 19:2983719.

    Kata!


    A képfelrakás v. sikerül v. nem


    Hallom estebéded lesz. A linzernek aztán semmi baja ha áll akkor sem. Velem is azt csináltatta a leány fél adagot csináltam csak. Nem nagy kedvencem babrás meg elég édes.Pedig diósat akartam de ezt kérte.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83716)
    2016-02-05  13:44
  34. 2016. február 5. 15:1883718.

    Kata!


    Végül is én is linzert csinálok be van gyúrva de csak fél adag, közben beszéltünk a kislánnyal mondta inkább azt. Igaziból most van édessége de mindegy már ha neki láttam most a hűtőben van.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83716)
    2016-02-05  13:44
  35. 2016. február 5. 13:4583717.

    Marika!
    Úgy látom azért csak sikerült egy kis finomságot felrakni. Köszönöm, megyek is készítek egy kis kávét.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83715)
    2016-02-05  13:16
  36. 2016. február 5. 13:4483716.

    Marika!
    Az biztos, hogy van olyan egy háztartásban, ami sok mosatlannal jár. Én begyúrtam a linzerhez a tésztát, betettem a hűtőbe, majd holnap folytatom. Nem bírja a sok egy helyben állást a derekam. Elég egy napra ennyi.
    Hívtam a klinikát, hogy időpontot kérjek, hogy mikor menjek az eredményért, de nem sikerült. Ma már nem is kísérletezem, majd hétfőn.
    Most már olvasok egy kis Magazint. Majd négy, öt óra felé ebédelek.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83715)
    2016-02-05  13:16
  37. 2016. február 5. 13:1683715.

    Kata!


    Most ebédeltünk a gyerekkel akkor a vadas hússzeleteket elősütöttem, a zöldségeket is és most raktam oda hagymás amin sült a hús olajon a húsokat főzni. Nevetett az unokám, hogy húúúú az egész munkapad tele mosatlannal. Mondom tudok én csinálni, most már rend van fől a hús még nem tudom melyik sütinél döntsek a linzerrel talán több a baj vagy a londoni szeletet fene se tudja.


    De haladok.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83714)
    2016-02-05  11:52
  38. 2016. február 5. 11:5283714.

    Marika!
    Jól sejtettem én, lementem sütőporért, és jól összeszedtem a dolgokat. Nem szabad ki sem mozdulni, ha nem akarunk költekezni. Egy sétáláskor is mindig becsalogat a bolt. Nem úszom meg soha. Igaz ez csak elhatározás kérdése, de mondhatom azt, hogy már függő vagyok. Még van ebédem, mindjárt begyúrom a tésztát, és majd holnap folytatom.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83713)
    2016-02-05  10:28
  39. 2016. február 5. 10:2883713.

    Katika!


    Most Neked sikerült felrakni fotót. Majd du.főzöm a vadast most majd vmi gyorsat a gyerek itthon van beteg még most jöttem haza egyik másik bolt elmegy az idő.


    Pari leves az biztos meg lehet 1 szelet r. v. sült husi nem tudom.


    Katika nem volt a piacon rendes tojás vettem boltban úgy sem szeretem enni újabban ezt sem.Mézet vettem ilyenkor kint van a hölgy a termelő.


    Kata én is gondolkodom a linzerkarikán küldök a másik gyereknek anyjával.


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (83711)
    2016-02-05  07:44
  40. 2016. február 5. 08:5883712.

    Sziasztok Kislányok!
    Marika!
    A reggeliből én sem szoktam gondot csinálni. Van még kakaós csigám, abból eszem egyet kávéval. Elég is.
    Jó idő van itt is. süt a nap is.

    Katika!
    Te kiválasztott vagy, mert neked sikerül képeket feltenni.
    Igen így nagyon jó, hogy összevonjuk az ünnepeltek eseményeit.
    Aranyos volt Balázs. Jó humorú gyerekek. Felhívtam telefon, megköszöntöttem, és mondom, hogy miatta sütöttem kakaós csigát, mert nagyon szereti, apjával elküldöm. Mondja, hogy köszönöm, fel is hozom a szobámba, nem kap belőle senki. Mondtam neki, hogy várd ki a végét, apukád jön érte, hogy megkapod-e egyáltalán?
    Eldöntöttem az éjszaka, hogy linzerkoszorút sütök. Ez a másik nagy kedvenc.

    Képzeljétek el minden van itthon a sütéshez, csak vanilia cukrom nincs. Most ezért kell lemennem, hogy még miket fogok összeszedni, az rejtély. van itthon citromom, de én nem szeretem a reszelt citromhéját sütibe tenni. Nagyon egészségtelen az a viaszos akármi, bármennyire kiáztatom ecetes vízbe is. Egy üvegbe a porcukor mellé tettem egy vanilia rudat, de semmi illata.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (83711)
    2016-02-05  07:44
  41. 2016. február 5. 07:4483711.

    Jó reggelt Kislányok!


    Remélem ma is olyan szép időnk lesz mint tegnap volt.


    Marika!


    Nekem is kellene a piacra menni, nincs itthon tojás, én is a piaci tojást szeretem.


    Nagyon  finomat főzöl, n agyon szeretem a vadast, ma nem főzök maradt töltött paprika.


    Holnap jó áron lesz csont nélküli karaj azt fogok venni, na persze frissen rántok belőle.


    Kata!


    Így nagyszerű hogy összevonjátok az családi ünnepeket, biztos kitalálod, hogy mi finomat süssél ami finom és kiadós, én ilyenkor mikor sokan vagyunk hó kiflit szoktam készíteni, nagyon kiadós.


    Bizakodjál hogy össze jön a lányodnak ez a munka és itthon marad.


    Szép napot, jó sétát!


    Kati

    előzmény:
    riamam (83709)
    2016-02-05  07:03
  42. 2016. február 5. 07:0483710.

    No kép sehol miért nem tudják ezt megoldani!!!

    előzmény:
    riamam (83709)
    2016-02-05  07:03
  43. 2016. február 5. 07:0383709.

    Sziasztok Nagyikák!


    Töröm a fejem menjek a piacra v. ne, leginkább tojás kellene de lehet házi tojás még nincs az asztalon másféle meg van a boltban is de azért is be kellene mennem.


    Ma vadast készítek unokám óhajára majd küldöm neki most nem jön haza. Szép húst vettem el is szeleteltettem mert én először sütni szoktam.


    Most O fok de legalább nem esik, kinéztem.


    Még vmi könnyű leves kellene a gyerek leveses de majd kitalálom mire oda kerül a sor.


    Jó és finom reggelit épp most ettem egy kiflit egy teát, nincs étvágyam reggel, mondjuk nem is baj este annál inkább.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83708)
    2016-02-04  21:43
  44. 2016. február 4. 21:4383708.

    Marika!
    Így szoktuk negyedévenként tartjuk a név, és szülinapokat. Ebben az intervallumban elég sok ünnepelt van, sőt a lányom, és Petra is tavasszal született, de ők most nem jönnek. Most indult be a lányom stúdiója. Nem akarja már is bezárni. Hétvégén is dolgozik. Petra úgy szintén. Mikor itthon volt is, percenként csörgött a telefonja, dolgozott. Nem baj hagy dolgozzanak! Csak ne menjen már a lányom vissza külhonba.
    Marika, ez az időjárás sokunkat kikészít. Nekem is még az ujjaim is fájnak. Ezek a frontok, jönnek, mennek. Állna már be. Hét elején melegfront volt, most jön egy hideg. Most is melegítő párnán feküdtem, annyira fájt a derekam.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83707)
    2016-02-04  20:15
  45. 2016. február 4. 20:1583707.

    Katám!


    Névnapi ebédre mégy no milyen jó lesz Neked süssél vmi finomat nekik.


    Igen drága a szép alma valóban.


    Én hajam is félhosszú mondjuk nem ártott volna kicsit formásítani de jól van ez ráhúztam a sapit igen hideg szél fújt no meg bicón.


    Itthon be tudom én szárítani mindjárt azt is tettem vele.


    Nem tudom lehet nyűglődtem is már nektek napok óta a vállaim lapockám egész hátam mintha megtapostak volna az össze vissza időjárástól v. a tétlenségtől már azt sem tudom mivel kenjem. No meg fő a nyaki gerinc lehet attól van minden, jöjjön a jó idő mert a kertben nem foglalkozok vele elfelejtem.


    Sógornőm tegnap hozott nekem székelykáposztát de csak két kanállal mertem belőle enni mert tudod a múltkor a gyomrom vacakolt még a hűtőbe van árpakása van benne.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83706)
    2016-02-04  18:43
  46. 2016. február 4. 18:4383706.

    Marika!
    A toroskáposzta olyan mint a székelykáposzta, csak abban nincs rizs. Csak hús és káposzta. Nagyon szeretem. Jó sok lett a fiam vitt is belőle. Vasárnap nem kell főznöm. Meghívtak ebédre. Csak most gondolkoztam, hogy mit kellene sütni. Lehet linzerkarikát sütök. Gondolkozta az almás pitén is, de én 3 kg almát szoktam lereszelni egy tepsi tésztához. Fogalmam sincs mennyi az alma, mert láttam már 390.-ért is. Az nagyon sok.
    Én sem szerettem soha, ahogy a fodrászok beszárítják a hajat. Mindig kifésültem, ahogy hazaértem, volt olyan hogy meg is mostam. Most olyan félhosszú a hajam. Megmosom felborzolom, és ennyi. Ha nagyon szép akarok lenni, szárazon becsavarom. Most viszont a sapka alá mindegy milyen. Vasárnap megcsinálom hogy szép legyek.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83705)
    2016-02-04  15:46
  47. 2016. február 4. 15:4683705.

    Kata!


    Hallom toroskáposzta lesz igaz nem tudom az milyen, de biztos finom.


    Most jöttem haza a fodrásztól festette a sógornőm én nem mondom azt hittem nyírni is akar mert elég szénakazal, de gondolom összejöttek többen és most ennyire futotta az ideje. Mindegy majd megfésülöm én nem szeretem ahogy fésülik.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83704)
    2016-02-04  12:16
  48. 2016. február 4. 12:1683704.

    Megérkeztem körutamról. Jól bevásároltam. Toroskáposztát fogok főzni, de még csak a pöri fő. A savanyú káposztát kivettem még reggel a fagyóból, és még nem olvadt ki. Nem baj majd megfő. Holnap is jó lesz az. Csécsi szalonnát vettem. A szalonnák már drágábbak mit a hús. 1500.-Ft/kg  20dkg-nyit vettem, az nekem ebben a hónapban elég lesz reggelire. Pár falatot szoktam enni, csak hogy a gyógyszerereket betudjam venni.
    Jó sétálást nektek. Nekem mára elég volt. Szép idő van nagyon.
    Kata

    előzmény:
    riamam (83703)
    2016-02-04  09:52
  49. 2016. február 4. 09:5283703.

    Kataika!


    Jó sétát szép idő van nálunk.


    Most főzök du. megyek fodrászhoz.


    Katika jól is teszed reggelire sült húst a h.orvosnál voltam és vhogy felhozta mondja ő reggelire húst eszik mert a felvágottak semmi sem normális már.


    Kata jó várárlást én sem szeretem a felvágottakat tényleg borzasztóak én leginkább piritóst igaz ma egy puszta zsömle tejeskávé. Féltem,hogy a gyomrom megint nem jó lesz a tejeskávétól de eddig még el vagyok.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (83701)
    2016-02-04  09:03
  50. 2016. február 4. 09:1283702.

    Katika!
    Felvágott..... Én már mondhatnám azt, hogy évek óta nem eszem. Még vírslit sem. Szívesebben megeszem a vajas pirítóst, akár egy kis császárszalonnát. Sajnos a tojást nem nagyon szeretem, de időnként azt is szoktam, főve, vagy rántottának. Most pl. kakaós csigát reggelizem kávéval.
    Jó edzést kívánok!
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (83699)
    2016-02-04  07:19

Címlap

top