Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2015. augusztus 20. 16:3481551.

    Marika!
    Én magam sem tudom, hogy mi történt velem. A hátam fájt arra gondoltam, hogy a 11 kg szilva magozását állva csináltam, a vízcsapnál. Ugyanis a mosogatóban mostam meg többször is, közben magoztam. Írtak fel nekem medence szorítót,  ha konyhában is dolgozom tegyem fel, mivel két csigolyám össze van csúszva. Kiváltottam, de nagyon kényelmetlen a viselése, főleg ilyen melegben. Lefeküdtem, de szédültem, hányingerem volt. Csúnya, hogy ezt írom, de másképp nem tudom kifejezni magamat, bocsi. Megakartam hánytatni magamat, de nem sikerült. Csak öklendeztem. Éjszaka arra ébredtem, hogy savanyú vacak jön fel, de ki sem tudtam szaladni, elkezdtem hányni, kirohantam, és a fürdőszobában újra. Éjszaka nekiálltam ágyat cserélni, lezuhanyoztam, mindent lekellet szedni magamról.  Hozzáfogtam kézzel kilötyböltem a nagyját, majd átmostam mindent. Hidegvízre tettem, de még csak most megy a mosógépem, mert egész délelőtt aludtam. A Karneválból sem sokat láttam. Két órakor ébredtem fel. Egy kis krumplit főztem sóban, vízben, mert már éhes voltam, és teát ittam. Lecsót ettem, nem tudom attól lettem ilyen rosszul. Igaz már másnapos volt. A lecsó a kedvenceim közé tatozott, de nem hiszem, hogy mostanában fogok csinálni.
    Ne haragudj, hogy ilyen részletesen írtam le ezt a gusztustalan dolgot, de így jártam. Már összekészítettem éjszaka mindent, hogy hívni kell a mentőt, de szerencsére jól lettem. A fiamat sem hívtam, nem akartam ünneprontó lenni. Tudom nekik ilyenkor nagyon sok dolguk van. Az augusztus 20.-a nekik munka.
    Kialudtam magam, és mintha mi sem történt volna.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81550)
    2015-08-20  16:05
  2. 2015. augusztus 20. 16:0581550.

    Kata!


    Most olvasok figyelmesen milyen újabb esélyt kaptál az életre, remélem jól vagy és semmi bajod?


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81544)
    2015-08-20  07:18
  3. 2015. augusztus 20. 12:4681549.

    Katika!


    Tesódnak Boldog Névnapot, bulizzatok jót


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (81547)
    2015-08-20  09:57
  4. 2015. augusztus 20. 10:4181548.

    Nézem a TV-ben a Virágkarnevált. Csodálom, hogy nem fújták le, szakad az eső. A virágkocsiknak nem árt, habár azt mondják, az eső a színeket megváltoztatja, különösen a száraz virágokat.
    Tudod Marika, annyi Virágkarnevált láttam már, hogy nem vágyom a tömegbe. Elég ott végigállni. Még mikor a központban laktam nem volt gond, de ilyenkor a közlekedés is le van állítva. Utak lezárva, autóval sem lehet közlekedni. Gyalog kellene oda, vissza jönni. Nem bírom én már.
    A tüzijátékot is az erkélyről szoktam nézni. Elkényelmesedtem, mondhatom azt is, hogy megöregedtem.
    Még mikor a fiam volt a Népiegyüttes vezetője, ingyen jegyet szerzett nekünk a Népstadion lelátójára, mert végül ott vonultak fel. Ott lett az eredmény kihírdetve. Sajnáltam szegény kis táncosokat, egy szál semmiben ott táncoltak a szakadó esőben. Még mindig ömlik az eső.

    Katika! Kívánok tesódnak boldog névnapot! Kellemes ünneplést!
    Kata

    előzmény:
    riamam (81546)
    2015-08-20  08:45
  5. 2015. augusztus 20. 09:5781547.

    Szervusztok!


    Hú de frissek voltatok, köszönöm a sok finom kávét.


    Megyek a tesómhoz  most tartja az Ilona napot, én sütöttem a perecet mert elvágta az ujját, most lettem  kész, megyek zuhizni , csinibe vágom magam és kész.


    Kata! 


    Nagyon szép szokott lenni a virág karnevál, de szerintem a nagy tömegben nagy rossz lenni, szerintem a TV-be sokkal többet látsz.


    Esőmentes szép napot kívánok.


    Kati


     


     

    előzmény:
    riamam (81546)
    2015-08-20  08:45
  6. 2015. augusztus 20. 08:4581546.

    Sziasztok Nagyikák!


    Most érek ide tegnap irtó esők voltak nálunk jól el is csicsikáltam de ráérek kit zavar igaz?


    Kata nálatok szép ünnep lesz remélem nem fog esni és nézd a virág karnevált ha már ott a szép városban laksz használd ki.


    Én biztos élőben nézném.


    Jó kávézást, teázást és szép ünnepet!


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81545)
    2015-08-20  07:52
  7. 2015. augusztus 20. 07:5281545.

    Elnézést a második képért, hogy nem magyarul van, de rövid fordítása. Néhány szó ismeretében.
    Kevesebb aggódást, kevesebb stresszt, és sok ölelést!
    Kata

    előzmény:
    ermitak (81544)
    2015-08-20  07:18
  8. 2015. augusztus 20. 07:1881544.

    Sziasztok Kislányok!
    Élek, jól vagyok! Kaptam egy újabb esélyt az életre.
    Szép napot kívánok nektek is!
    Várom a Virágkarnevált.


    Kata

    előzmény:
    ermitak (81543)
    2015-08-19  21:15
  9. 2015. augusztus 19. 21:1581543.

    Marika!
    Itt is esett az eső egész nap.  Befőztem a maradék szilvát, aztán feküdtem egész délután. Nagyon fáj a hátam. Egyszer fáztam, aztán melegem volt. Már előkészítettem a kis bőröndömet, ha mentőt kellene hívni. Egyszer már elmúlt, aztán újra kezdődött. Még ilyen rosszul nem voltam.
    Pedig, ha túlélem az éjszakát fél nyolcra a TV előtt kell ülnöm, mert a Regionális TV közvetíteni fogja a Virágkarnevált.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81542)
    2015-08-19  20:45
  10. 2015. augusztus 19. 20:4581542.

    Katám!


    Zuhogott az eső ahogy csak bírt most állt el. Holnapra hátha jobb idő lesz az ünnepségre.


    Mi jót csinálsz?


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81541)
    2015-08-19  13:48
  11. 2015. augusztus 19. 13:4881541.

    Marika!
    Hát úgy ahogy mondod, ez már a fiatalok gondja. Legfeljebb, az emeleti szintet ki is tudja adni. Hát én nem szeretnék a lakásban nagyon meleg cuccban mászkálni. A lakás azért van, hogy jól érezzem magamat benne. Nálunk nagyon jó, mert nem igazodunk a fűtési szezonhoz. A kazánház a pincében van, és úgy van beállítva, ha a kinti hőmérséklet 10 fok alá megy bekapcsolják a fűtést. Az óra is ott van. A díj nm/ft-ra van megállapítva. Az óra állását osztják el nm-re, és lakásonként mindenki annyit fizet, ahány nm a lakása. Ez változó, a kinti hőmérséklet függvénye.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81540)
    2015-08-19  13:20
  12. 2015. augusztus 19. 13:2081540.

    Katika és Kata!


    Most értem haza zuhog az eső toltam a bicót  fuuuuuuuj utálom. Bizony irigyellek benneteket télen nagyon, nem kell havat söpörni és finom meleg van. Szomszédasszony nem tudom tegnap mit intézett majd jön biztos szegénykém most azt gondolta csak konvektorosat vesz ott tud spórolni csak ott fűt ahol van,  de ott állítólag szellőzik a lakás iskolákba is az volt mind leszerelték és radiátor van és távfűtés. Ő megszokta a hideget télen vastag úgy mondták túlélő dzsekibe voltak bent mert hát ezt a házat képtelenség kifűteni. Aki megvette 2 pici gyerek húúú rossz rágondolni gázzal havi 100 ha nagy hideg van még több hát tul.képpen két ház egymásra rakva.


    Pici gyerekekre nem adhat bent dzsekit, mindegy ez az ő dolguk ha megragadta őket ez a ház.


    De megyek ebédelni!


    További szép napot!


    Marika


     

    előzmény:
    kutymuty60 (81537)
    2015-08-19  08:04
  13. 2015. augusztus 19. 12:2081539.

    Milyen jó, hogy az ernyő nálam van, télen, nyáron. Lementem a boltba, már szakadó esőben jöttem haza. Szandálban voltam, jól megmosta az eső a lábamat.
    Fő a szilvalekvárom. Akár kivel beszéltem mindenki azt mondta, hogy ez a szilva még nem jó lekvárnak. Hát én semmit nem úgy csinálok ahogy szokás. Ebben különbözöm mindenkitől.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (81538)
    2015-08-19  09:36
  14. 2015. augusztus 19. 09:3681538.

    Sziasztok Kislányok!
    Én már fent voltam 6 órakor, de olyan jó leveg van most, hogy visszaaludtam. Igaz még vár a szilva befőzés második része, de hosszú még a mai nap. Főzni nem kell, ráér ott pötyögni magában.
    Csak ide a kisboltba nézek le én is. Tegnap voltam gyógyszertárban is.

    Katika!
    Én is nagyon szeretem a távfűtést, semmi gondom a lakással.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (81537)
    2015-08-19  08:04
  15. 2015. augusztus 19. 08:0481537.

    Szervusztok!


    Marika!


    Korán keltél, m a elaludtam egy kicsit a szokottnál tovább  aludtam igaz a piacra akartam menni, de m ár nem megyek , csak ide a közeli boltba megyek tej, na meg valami gyümölcsöt veszek.


    Kata!


    Elég nekünk ez a lakás, minden meg van benne, kényelmes nekünk már ez való. Télen  kimondottam élvezem, mindenhol egyforma meleg van. Tesóm gázzal fűt, sokszor lejjebb veszi hogy ne fizessen sokat, akkor nagyon felöltözködik, az se jó. szeretek kényelmes lengén öltözködni a lakásban.


    Szép napot kívánok.


    Kati

    előzmény:
    riamam (81536)
    2015-08-19  06:57
  16. 2015. augusztus 19. 06:5781536.

    Sziasztok Nagyikák!


    Csak beköszönök nem sokára öltözöm. Hatalmas eső volt tegnap és most is esik de csak csöndesen. Remélem mire megyek eláll mert boltba is mennem kell és nem szeretek cipelni.


    Jó kávézást,teázást és szép napot !


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81535)
    2015-08-18  17:56
  17. 2015. augusztus 18. 17:5681535.

    Marika!
    Biztosan igazad van, csak én nem rajongok a lekvárokért.  A z unokáim szeretik nagyok, különösen Petra. De a nászasszonyom sokat tesz el, mert neki megterem. Nem is tudom mennyi egy üveggel a boltban.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81534)
    2015-08-18  17:36
  18. 2015. augusztus 18. 17:3681534.

    Katám!


    Én szilvalekvárt nem főzök mert kapok, de érdemes befőzni a bolti meg sem közelíti.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81533)
    2015-08-18  16:23
  19. 2015. augusztus 18. 16:2381533.

    A fele szilvát megcsináltam, annyi fért a tepsibe. A másik felét majd holnap. Hát nem lett sok. Nem is tudom, hogy érdemes-e befőzni, akinek nem terem meg. Nem csak az alapanyag a sok, hanem 4 órahossza főzés, nem kevés energia. nem beszélve az én energiámról, ami megfizethetetlen.  Négy db 720ml-es üveggel lett. A kisebb üvegeket meghagytam Erős Pistának. Meg ételízesítőnek.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81531)
    2015-08-18  16:08
  20. 2015. augusztus 18. 16:1581532.

    Kata!


    Egyre jobb a vízi torna ma igen erős gyakorlatok voltak. A többi is lehet azért érzem magam jobban a fene se tudja. A masszás nagyon jó volt tegnap nem annyira az a nő csak pofázott de ma a Barátom keresztleánya volt sztem hosszabb ideig is csinálta és nagyon jól esett. Ma jól el voltam délig utána haza ebédeltem tegnap főztem lecsós cs.mell. rizs utána vissza a fodrászatba mert már kellemetlen volt a kezelésekre annyira lenőtt fejjel járni. De 40 fokba nem mentem én semmi fodrászatra, még a temetőbe is régen voltam. majd hétvégén ha norm. idő lesz.


    Katám tegnap jön a szomszédasszony előző nap tudod beleszeretett a nagy lakásba mert gyönyörű konyha márvány lapokkal,  erre mondja,hogy lehet a jó Isten is így akarta mert távfütés és sok lett volna a fizetni való, telefonált a tulaj, hogy volt egy másik vevő is és elkelt a lakás. Most nézett egy másik helyen földszint 2 szobás az sem kicsi 65 m2 de ahhoz garázs is van az udvarban 11 milió ft. azt sokallja nem tudom ma mire jutott. Mert az összeg fele az övé amit kap a házért és az oda kevés.  Van szegénynél nagy busójárás otp-ből értékbecslés mert akik megveszik sok kölcsönt vesznek fel rá meg stb...... nem kis dolog ez adni, venni, de majd túl esik rajta és jó lesz neki.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81529)
    2015-08-18  08:38
  21. 2015. augusztus 18. 16:0881531.

    Katika!


    Hát igen torlódnak a munkák.


    Bőven is elég egy főnek az a lakás, szép lakásod van.


    Nekem is nagy ez de mit csináljak vele régen kellett meg ha hazajönnek akkor is jó ha nagyobb. Nekem ugye közel az unokák,gyerekek én azért sem adnám el fenn is tudom tartani. Ha nem tudnám biztos másképp alakult volna.


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (81528)
    2015-08-18  06:46
  22. 2015. augusztus 18. 11:4981530.

    Most jöttem haza, meg volt a napi edzésem. Még jó, hogy nem öltöztem be, olyan fülledt esőutáni idő van.
    Vettem 11 kg szilvát. Az egy kg-ot ráadásként kaptam. Ma ezzel fogok foglalkozni.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (81529)
    2015-08-18  08:38
  23. 2015. augusztus 18. 08:3881529.

    Sziasztok Kislányok!
    Nagyon jó levegő van.
    Katika!
    A fiamék öten vannak, és mikor festés volt náluk itt voltak nálam, de nagyon jól elfértünk. Éppen most mértem be a hálónak kinevezett szobámban, hogy ahogy ki van húzva a sarokrökamiém, mellette még bőven elférne egy szekrénysor, de nekem egy fekete polc van az ajtótól az ablakig. Mikor a lányomék itt vannak, akkor meg pláne hogy  kényelmesen elférünk, még a kutyus is. Az előszobában van egy beépített szekrény, amit éléskamrának használok, itt vannak a befőtteim is. Én is megyek a piacra szílvát akarok venni befőzni. Viszem a kis kocsimat. Veszek 10kg-t. Nekem is meglesz a napi sétám is.


    Marika!
    Én is úgy vettem észre annak idején, hogy a masszázs nagyon rövid idő volt, éppen csak felfeküdtem, és már vége volt. Ez semmit nem ér.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81526)
    2015-08-17  21:32
  24. 2015. augusztus 18. 06:4681528.

    Jó reggelt Kislányok!


    Nálunk egész éjszaka esett az eső, m ég most is csepereg, de szerencsére vihar nem volt.


    Megyek a boltba ami nagyon messze van, nem sok mindent akarok venni, csak a séta kedvéért megyek, hogy meg legyen a km. mára.


    Marika!


    Holnapra ígéretek őszibarackot, remélem hozza  az ember nem csak hiába megyek a piacra, már paradicsomot is lehet befőzni, azt hiszem jövőhéten az következik, mert nem egyszerre, hanem apródonként főzöm be.


    Kata!


    Lakásom nyugati fekvésű 53 négyzetméter, nekem pont elég ha a gyerekek jönnek akkor is megférünk.


    Legyen szép napotok.


    Kati

    előzmény:
    riamam (81526)
    2015-08-17  21:32
  25. 2015. augusztus 18. 06:4481527.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó reggelt Mindenkinek.


    Lehet esett egész éjjel nem tudom nem voltam még kint. Irtóan be van borulva, Bpesten állítólag hatalmas eső volt.


    Azért nézek be nem leszek csak estére kezelés után ha csak nem zuhog fodrász.


    Jó kávézást,teázást és szép napot!


    Marika

    előzmény:
    riamam (81526)
    2015-08-17  21:32
  26. 2015. augusztus 17. 21:3281526.

    Katám!


    A maszirozás nagyon kevés 10 perc aki ma csinálta azt a nőt nem szeretem pofázik világgá de közben sokat nem jár a keze csak a szája.


    Nálam is irtó meleg volt mert 12 üveg barackkal jól bepárásítottam.


    Nálunk hajnalban is esett meg most estefelé még talán most is zuhog.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (81524)
    2015-08-17  14:45
  27. 2015. augusztus 17. 15:1081525.

    Nagyon rövid ideig tartott az örömöm. Elállt az eső, addig jó volt míg esett, de most nagyon beszorult a meleg, de bekapcsoltam a ventilátort.Egyébként nagyon el van borulva. Remélem még fog esni.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (81524)
    2015-08-17  14:45
  28. 2015. augusztus 17. 14:4581524.

    Marika!
    A masszírozás hány perces nálatok? Mert mikor én jártam nem volt egy félórás.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81523)
    2015-08-17  14:34
  29. 2015. augusztus 17. 14:3481523.

    Sziasztok Kislányok!


    Jajj de párás a levegő őrület bent 27 fok ugy hogy bekapcsoltam a klímát újra.


    Most főztem meg, no aztán ma jól elfáradtam még masszirozás is volt.


    Fél 1 mire hazaérek igaz ráérek semmi teendőm csak magammal. Semmi kajám tegnap lustálkodtam csak túrógombit főztem az elfogyott besegített az uncsim annyira örültem neki én nem nagyon szeretem de fel kellett használni.


    Gríznokedli levest főztem cs.mell csontot beletettem és lecsós csirkemellet. Régen nem is főztem ilyet de annyira finom rizzsel. Most szerdáig oda se holnap a kezelés után megyek a hajam festetni majd eszek ott vmi szendvicset. Már nagyon utálom mikor elől egy fehér ék van a fejembe brrrrrr.


    Katika jó vásárlást nem baj az ha messze a Lidl valóban sétának is jó. Kata Te hallom pihengetsz majd dolgozunk ha hűvösebb lesz.


    Be van borulva de eső semmi.


    Marika


    Most meg csicsikálok.

    előzmény:
    kutymuty60 (81519)
    2015-08-17  10:11
  30. 2015. augusztus 17. 14:3381522.

    Hurrrráááá! Ide is elérkezett az eső. Most van nagyon jó levegő. Ami jó, hogy már reggel óta nem volt kánikula, így nem melegedett fel az aszfalt, nem olyan párás a levegő.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (81521)
    2015-08-17  10:55
  31. 2015. augusztus 17. 10:5581521.

    Katika!
    A kösz a kávét, éppen most iszogatom az első kávémat. Nem régen reggeliztem. Nagyon tetszik a második kép, olyan szívesen elücsörögnék ott a jó hűvösben, kávézás közben.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (81519)
    2015-08-17  10:11
  32. 2015. augusztus 17. 10:5281520.

    Katika!
    Én a sétálást majd késő délutánra tervezem, mert nálunk még meleg van, habár közel sem olyan, mint a napokban. Van egy kis légmozgás. Én sem főzök. Kihasználom, hogy kellemesebb a levegő, a szoba egyik sarkárkát kipakolom portalanítok, túl sokat nem dolgozom egyszerre. Mindig csak egy kicsit. Tegnap a fürdőszobát tettem rendbe.
    Katika! A te lakásod hány négyzetméter? Persze, ha megkérdezhetem.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (81519)
    2015-08-17  10:11
  33. 2015. augusztus 17. 10:1181519.

    Szervusztok Kislányok!


    Hajnalban esett egy kis eső, de azért meleg van n agyon párás a levegő, reméljük m ár meg szűnik ez a nagy forróság.


    Már voltam a LIDLbe, nagyon messze van, de direkt mentem hogy meg legyen a sétám .


    Ma főznöm nem kell, maradt tegnapról minden, esetleg friss salátát készítek a húsihoz.


    Nagyon szép és kellemes hetet kívánok.


    Kati


    Azért küldök egy kis kávét!!!

    előzmény:
    riamam (81517)
    2015-08-16  21:00
  34. 2015. augusztus 17. 10:0081518.

    Sziasztok Kislányok!
    Marika!
    Te nagyon ügyes vagy. Már locsoltál is. Én meg a jó hűvösben befeküdtem a TV elé, majd elmentem zuhanyozni, hajat mosni, még nem is reggeliztem, kávéztam. Lassan ez már ebéd lesz. Így kell spórolni.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81517)
    2015-08-16  21:00
  35. 2015. augusztus 16. 21:0081517.

    Kata!


    Patajon is szerettél lenni, biztos emlékszel mikor írtam, hogy otthagytad azt a szép nagy városodat Még mindig eszembe van mikor azt írtad, hogy ott semmi betegséget nem tudsz elkapni mert annyira kevesen laknak.


    Jó volt ,szép volt így van, gondolom szép emlék.


    Hjajj de elfáradtam meglocsoltam most már eshet az eső, megyek tv-t nézni!


    Szép estét és jó éjt, tudom Neked még messze!


    Holnap ha elalszom reggel nem jövök fél 9-re már masszáson kell lennem, délre alaposan kifáradok, vízi torna, fizikó nyak váll, derék. Jól fog esni a pihi.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81516)
    2015-08-16  19:04
  36. 2015. augusztus 16. 19:0481516.

    Marika!
    Én is nagy lakásban éltem. A férjemmel egy 120nm-es lakásban laktunk 4m-es belmagassággal, majd a családiház sem volt kicsi, sőt volt hozzá egy külön épület is, ahol a konyha volt, szintén gázfűtéses, de egyiket sem sajnáltam. Férjem halála után én is 12 kg-ot fogytam. A lányom mondta is, hogy most már szedjem össze magamat. Hát szépen összeszedtem magamat. Bizony már ennek 13 éve. Itt lakik egy asszony egyedül egy 63nm-es lakásban, szerintem az is nagy. Másfelesben is láttam már rosszabb elosztású lakást mint az enyém. Én nagyon meg vagyok elégedve. Ez egy jó tulajdonságom, hogy mindig ott szeretek lakni, ahol éppen vagyok. Kivéve Pataj. ezt soha nem tudom kihagyni.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81515)
    2015-08-16  18:47
  37. 2015. augusztus 16. 18:4781515.

    Katám!


    44 m2 azt mondod és tul. képpen minden meg van benne sztem egy személynek bőven elég akkor az tényleg nagy lakás. Tudod ő hozzá volt szokva itt az emeletes háznak gondolom azért érezte magát nagyon bezárva. Majd kialakul neki sajnálom minden sok zűrzavar még a ház eladás, vétel 10 kg-ot fogyott most volt itt negyven valahány kg. Mondtam majd lebonyolódik és vissza fogsz hízni én is ha olyat főzök amit tudom szeret mindig adok neki belőle. Szerettem megértettük egymást nagyon.


    Megyek kicsit a kertbe hasznosítom magam talán már hűvösebb van.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81514)
    2015-08-16  17:25
  38. 2015. augusztus 16. 17:2581514.

    Marika!
    Nem is lehet beleszólni, hogy milyen lakást vegyen. Én mikor vásároltam a lakást, az volt a feltételem, hogy a konyha olyan nagy legyen, hogy a 12 személyes asztalom beférjen székekkel. Igaz, hogy csak hat személyre van összecsukva. A konyha, a fürdőszoba fel legyen újítva. Új konyhaszekrénnyel, és a fűrdőszoba mennyezetig legyen kicsempézve. Szép modern minden. 44nm-es Nagyon jó elosztású. az előszobám is nagy. A fagyasztóm is ott van. A kisszoba az, ami valóban csak hálónak felel meg. Egy sarok rökamié van állandóan kihúzva, olyan mint egy franciaágy, de még oldalt könyvespocom van a z ajtótól az ablakig. A nagy szoba meg normális méretű.  Szekrénysor ülőgarnitúra dohányzó asztal, az erkély ablak előtt van egy asztal, amin virágok vannak, mellette a íróasztalom. Amin én dolgozom. Hátam mögött még van egy könyvespolc. Előtte egy állvány, amin a HIFItorony van. Nekem nagyon megfelel a mérete, amit nagyon szeretek, hogy nagy erkélyem van. A fűtésem télen nem több 16.000.-Ft-nál, nyáron készenléti díjat fizetünk 5.400.-Ft-ot. A közös ktg. 5.270.-Ft. A villany, víz amennyit fogyasztok.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81512)
    2015-08-16  16:21
  39. 2015. augusztus 16. 16:2681513.

    Kata!


    Távfűtéses a lakás lehet mondtam is már. Mondja aki megveszi az övét kérdezte mennyi a fűtés mondtam és mit mondtál. Hát hogy ő igaziból nem is tudja gázzal is és fával is fűt. Mondja két kicsi gyerek jól megszívják. Tudod a házát ha gázzal fűtené télen 100 e ft. meg sem kottyan. Fát azt tudom 300 ezer ft-ért vett mindig de nem volt elég azt szegénykém egész nyáron összeárulgatta. No meg fizikailag is sokat dolgoztak vele, egyedül meg brrrrrrrr.Nekem is sok én is volt mikor 70 ezer ft-ot fizettem egy hónapban, január volt. Bizakodok benne a szigetelés is jelent vmit ablak az biztos nagyon jó. Hát igen családi háznak ez az átka, de tudod Te , van jó is meg rossz oldala is.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81510)
    2015-08-16  14:50
  40. 2015. augusztus 16. 16:2181512.

    Katám!


    Én nem mondom neki Ő tudja majd mind az én házam nekem is sok bőven elég volna 2 szoba de hát ez van nekem már ez így jó én innen már csak tudod hová megyek. Mivel az unokák ha ritkán vannak is itthon de csak közel vannak meg a gyerekek is.


    Itt a neten láttam valóban szép lakás de egy főnek bizony nagy. Tudod megszokta itt ezt a nagy kétszintes házat nézett 2 szobásat de nem kapott benne levegőt mondja, szval én semmit sem szólok neki. Jó most el akar majd menni dolgozni de ő rokkantnyugdíjas és 29 ezer ft-ot kap még ha rendes nyugdíja lesz jövőre akkor se lesz több hisz nincsenek évei. Még csak idén férje nyugdíjából 60 százalékot kap,  de januártól mindössze 70 ezer ft-ot kap a kettőjük nyugdíjával szval neki kell tudni. Kis fürgécske most még majd eljár takarítani alkalmanként. Mondtam csak annyit menjen, hogy le ne robbanjon mert a gyerekek nem érnek rá sem enyém sem övéi. Nagyon beleszeretett a lakásba én nem veszem el a kedvét meg hát semmi közöm hozzá 3 gyermeke van végülis.Én ha ott tartanék másfél szoba is bőven elég 1 főnek.


    Megmostam a fejem hát elől igen lenőtt de nem tudok mikor elmenni mindegy. Holnap már fél 9-re kell mennem most már a masszírozás és bejön. Jól kifáradok mire vége.De hátha megjavulok.


    Katám kis esőcske volt már híre hamva sincs és ezer fok most is megy a klíma. Annyi szerencsém volt reggel hűvöske volt és jól lenyírtam a sövényt, fűvet.


    Estére jobb ha az epret jól meglocsolom ugyanis ez semmi volt. Annyi munkám volna pari, barack berakás de semmit sem csinálok annyira fájt a gyomrom ma egész nap most vacsiztam főtt krumplit pici olajat tettem rá.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (81510)
    2015-08-16  14:50
  41. 2015. augusztus 16. 14:5481511.

    Marika!
    Nálunk az a tapasztalat, a kisebb lakások hamarább elkelnek.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81509)
    2015-08-16  13:42
  42. 2015. augusztus 16. 14:5081510.

    Marika!
    Hát meg is kell gondolni, hogy milyen lakást vesz meg a szomszédasszonyod. Szerintem a 75nm az nagyon nagy, már a fűtés miatt is. Vannak olyan lakások, amit nem is kell felújítani. Igaza van, nézzen körül. Mert a rezsi sem mindegy, hogy mennyi. Az is lényeges, hogy csendes legyen a környék. Ne legyen kocsma a környéken. Igaz itt mellettem van egy játékkaszinó, de én még nem hallottam soha hangos dáridózást sem. Még csak azt sem, hogy részegek zajongjanak.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81509)
    2015-08-16  13:42
  43. 2015. augusztus 16. 13:4281509.

    Kata!


    Hát igen több országban nem ismeretes a leves én leginkább lustaság mondjam azt meg annyira pici kell magamnak. Több nap utálok egyet enni. Most is a fél kg.túrónak fele tegnap volt gancán fele most túrógombóc de jött az unokám én ettem v. 4 db-ot nem nagyok megeheti kérdi hát hogyne hála Istennek el is fogyott.


    Anyukám volt ilyen Ő is lusta volt magának levest főzni mondja megiszik egy pohár vizet. Én azért néha vágyakozom egy jó levesre. Ha az uncsik itthon vannak és kérik akkor ne félj persze,hogy van kedvem akármivel pancsikázni is csak, hogy a kedvükre tegyek. Hát igen ilyen az ember ha öregebb lesz no meg egymaga.


    Szomszéd asszony ma is volt nézni lakást a napokban v. 2. amit megnézett nagyon el volt keskenyedve. Mindre sokat költeni. Ma amit néztek nagyon tetszik neki nagy vmi 75 m2-es 10. emeletes toronyházba az újabba mert van egy régi is. Első emeleten mondja annyira szép még festetni sem kell. Talán Bpestre mennek lakni még ugyan nem vettek lakást. 9 milkáért konyhaszekrénnyel együtt adják. Igaz sokan óckodnak ettől a háztól állítólag sok sötétbőrű lakik benne és este a ház előtt randalíroznak. Mondja mit érdekli őt ha a lakásban van szomszédja még vmi özvegyasszony az is megtetszett neki. 27 e ft. a fűtés meg közös ktg. félévig utána kevesebb hát az ehhez képest amit mi fűtünk semmi. Kérdeztem tőle akik megveszik kérdezték mennyi a fűtés amivel ki lehet fűteni mondja, hogy hát ő nem tudja mert leginkább fával tüzel néha gáz. Mondja nekem majd megtudják, mondtam is neki ne törődjön vele örüljön,hogy vkit vmiért megfogta mert már több mint 10 éve árulják erre legalább 10 milkát kell rákölteni, hogy jól nézzen ki. Hja és az a toronyház új müa ablakok és szigetelt is. Mondtam neki ha annyira tetszik ne vacakoljon esetleg eladják másnak. Néztünk vele múltkor egy kisebbet azt már eladták.


    Nagyon kis eső esett annyira párás a levegő bent még mindig ha nem megy a klíma 27 fok most bekapcsoltam.


    Pihi következik.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81508)
    2015-08-16  09:46
  44. 2015. augusztus 16. 09:4681508.

    Marika!
    Te már kidolgoztad magadat. Nálatok legalább már jele van az esőnek. Én már itt mérgelődtem, hogy mindenki becsap bennünket. A szerdai vihar is elmaradt. most a vasárnapi lehűlés is. Nem lehet már a meteorológusoknak sem hinni.
    Egyébként a levesre térve. Én nem is vagyok nagy levesfogyasztó. A lányom van úgy, ha nincs leves, nincs ebéd.
    Az ECHO TV-ben beszélt egyszer egy professzor, hogy a leves fogyasztása nem is fontos, ha valaki nincs odáig érte, más módon is belehet a folyadékot vinni. Van egy pár leves, amit szívesen elfogyasztok, de akkor nem eszem mást.
    Kata


     

    előzmény:
    riamam (81505)
    2015-08-16  09:30
  45. 2015. augusztus 16. 09:3581507.

    Sziasztok Kislányok!


    Húúúúú Katika! Én is nagyon szeretem a csirkelábat. Nem is tudom mikor ettem. Nem is szoktam látni. Egyszer egy lagziban voltunk. Valamiért kimentem a konyhába, és egy óriástál csirkelábat megláttam. Kérdeztem, hogy bevihetem? Magam elé tettem, és elkezdtem szopogatni. Azt látni kellett volna, mindenki nekiesett. Kiszedték a levesből, nem akarták a vendégeknek bevinni. Pillanat alatt elfogyott.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (81504)
    2015-08-16  08:08
  46. 2015. augusztus 16. 09:3281506.

    Kata!


    Hát nem is tudnák ilyen melegbe ott egye a fene az eper tele fűvel de azt nem is tudom kapálni az indák kellenek nagy eső kellene rá ha kevés lesz megszóró fejezem mert tegnap nem locsoltam. 8-ig 32 fok utána sötét már előbb sötétedik.


    Ha ma semmit sem dolgozok az is elég igaz még majd du. rakok kis őszibarackot azért be sem kell menni a kertbe.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (81503)
    2015-08-15  19:33
  47. 2015. augusztus 16. 09:3081505.

    Sziasztok Nagyikák!


    Katika fincsit főzöl én nem tudom lehet nem sokat túró maradt tegnapról azt megcsinálom túrógombócnak ha husit kívánok du. majd veszek ki vmit a fagyóból.


    Tudod magamnak kétfélét nincs kedvem főzni úgy vagyok mint Kata általában második félét pedig tudom fontos a leves a folyadék miatt is.


    Most jöttem be elkezdett esni de hát csak szenved de ami lényeg a sövény nagyját lenyírtam igaz nincs összeszedve a nyesedék fene bánja. Meg bent is lenyírtam a füvet még nem is reggeliztem. Most pihi kicsit azért idejöttem és reggeli.


    Legyen szép a napotok!


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (81504)
    2015-08-16  08:08
  48. 2015. augusztus 16. 08:0881504.

    Jó reggelt Kislányok!


    Nagyon finom szellő fújdogál, így egész más a levegő.


    Húslevest főzök, mindenfélét raktam bele, kacsazúza,  csirke mellet párolok és annak csontját is na meg nagyon szeretem a csirke lábat azt mindig tartok itthon, már be zöldségeltem.


    Csirke mellhez vettem vegyes salátát még teszek hozzá más zöldségeket is és leöntöm jughurtal és kész az ebédem.


    Legyen nagyon szép napotok.


    Kati

    előzmény:
    ermitak (81503)
    2015-08-15  19:33
  49. 2015. augusztus 15. 19:3381503.

    Marika!
    A 30-35 fok már meg sem kottyan nekünk a 42 fok után. Petra mondta, hogy lementek a Duna partra kutyát sétáltatni, és ott 42 fokot mutatott a hőmérő. Ezek után már elviselhető a 30-35 fok. Én a Debrecen-i előrejelzést néztem, ott 24-max.29 fokot mutat. bármennyivel lesz kevesebb, már nagyon jó lesz egy kis enyhülés. Ami lényeg, hogy már nm tér vissza a kánikula.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81500)
    2015-08-15  18:40
  50. 2015. augusztus 15. 18:4281502.

    Katika!
    Én még kirándulni sem szeretek ilyen időbe. Itt is találok hűvös fás sétányt. De nem vagyunk egyformák. Igaz hozzád nincs messze a Mátra. Csak csodálni tudom azokat, akik ilyenkor túráznak. Nálam elmúltak ezek az időszakok. Talán azóta mióta a férjem elhunyt. Vele nagyon sokat túráztunk mi is. Egész nyáron odavoltunk. Én már nagyon megöregedtem.

    Marika!
    Ne is nagyon dolgozzál már a kertben. Ilyen hőségben, nehogy rosszul legyél. Majd a jövőhéten. Én már úgy ellustulok csak egész nap pihenek hol az erkélyen, hol bent. Van egy csomó Magazinom olvasgattam, sőt egy kicsit aludtam is.
    Kata

    előzmény:
    riamam (81499)
    2015-08-15  18:26

Címlap

top