Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2015. Április 27. 11:0380001.

    Napoztam, kávéztam az erkélyen, ma már Petra nélkül. Eszembe jutott, hogy Katika írta, hogy a fecskék az erkélyére akarták rakni a fészküket. Én is említettem, hogy hozzám meg a galamb hordta az ágakat, ott akart fészket rakni az egyik fali polcomon, de mindig leszedtem. Végül megunta, látta, hogy ez nem megy.
    Nagyon szeretem a madarakat, de annyira nem, hogy mindennap takarítsam utánuk a piszkot. Kinőttem már a pelenkázásból.
    Most meg reggel óta olyan nagy zaj van itt. A parkban nyírják a füvet. Ezt még elviselem. Talán rövidesen vége lesz.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (80000)
    2015-04-27  08:59
  2. 2015. Április 27. 08:5980000.

    Katika!
    Nekem nincs muskátlim, szekfüt vettem. Kísérletezem, a hölgy azt mondta, hogy évelő. Télire be sem kell venni. Ez kell nekem, ugyanis nem tudom hol kiteleltetni. Folyosóra nem lehet kirakni, pedig nagyon ideális lenne, zárt folyosó széles is nyugodtan lehetne közlekedni tőle, de tudod a katasztrófavédők hülye rendelete. Még a falra sem lehet egy cserép virágot sem felakasztani. Egyszóval büntetnek. Sőt a szemétledobó is óriási helyiség ott is kényelmesen elférne az egész szint virága. Pincébe meg nem szeretek járni. Most még nagyon szép a szekfüm.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79997)
    2015-04-27  08:00
  3. 2015. Április 27. 08:4979999.

    Sziasztok Kislányok!
    Marika!
    Én nem vagyok odáig az Ének iskolájáért. A tanári karral nem szimpatizálok. Sokkal jobban szeretem a Magyarország szeretlek.Csak akkor nézem, ha nincs más.

    előzmény:
    riamam (79996)
    2015-04-27  07:43
  4. 2015. Április 27. 08:1379998.

    Etuka!


    Jól tetted, hogy pihentél, hisz mindig korán kelsz, most is már régen úton vagy még mi most szedjük össze magunkat, legalább is én.Szép idő lesz ma is mehettek sétálni Bencikével.


    Hétvégére mit tervezel?.. én még nem tudom lehet hogy jönnek a picik, vagy én megyek hozzájuk, de beszéltem a barátnőmmel, hogy megyünk a Mátrába, erre telefonált a húgom, hogy megtartja a szülinapját menjek oda, el vagyok kényeztetve a sok meghívástól, ha választok akkor a piciket választom.


    Legyen nagyon szép új heted.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79991)
    2015-04-26  18:41
  5. 2015. Április 27. 08:0079997.

    Jó reggel Kislányok!


    Süt a napocska, mosok biztos hamar megszárad.


    Egy kicsit takarítgatok, sok dolgom nem lesz megyek sétálni.


    Marika!


    Nagyon  vigyázz, hogy melyik gyógyszert hagyod el, én el mennék a körzetihez ezt megbeszélni, mert lehet pont amire nagy szükséged lenne azt hagyod el és kész a baj.


    Bizony jó lenne már egy kis eső, vetemények nem igen tudnak növekedni.


    Kata!


    Nem tudom mikor raktad ki a muskátlikat az erkélyre, de az enyémet a szél nagyon tönkre tette, lehet hogy nem is lesz belőle semmi. Várom a fecskémet, már láttam repkedni, de hozzám még nem jöttek, igaz tavaly mikor elmentek le vertem a fészket, már a redőnyömre is ráépítették, azt nem akartam, gondoltam majd raknak újat.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79991)
    2015-04-26  18:41
  6. 2015. Április 27. 07:4379996.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó reggelt és napot Mindenkinek.


    Szép időnek mutatkozik süt a napocska csak egy szem eső nem esik.


    Katám én az ének iskolája c.műsort néztem nagyon szeretem, hogy mennyi tehetséges gyerek van úgy énekelnek mint a felnőttek, van aki még talán annál is jobban.


    Jó kávézást,teázást!


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79995)
    2015-04-26  19:29
  7. 2015. Április 26. 19:2979995.

    Etike!
    Nem szomorkodom én ilyenkor. Örülök, hogy dolgozik. Éppen most hívott, hogy már Pesten van. Apja meg várta, és hazáig szállítja. Ilyenkor vagyok már nyugodt.
    Én is nézem az Élet iskoláját, de ha kezdődik a Magyarország szeretlek inkább azt fogom nézni.
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79992)
    2015-04-26  18:46
  8. 2015. Április 26. 19:0679994.

    Etuka!


    Köszönöm az infót ami sajnos nem vmi jó de mit lehet tenni nem tudjuk mit oszt ránk az élet. Én tavaly voltam mri-n koponyaalapi mert a főorvos nő azt mondta van aki a fejben van baj komoly dolgok miatt szédül, mondta örüljek ott nincs baj.


    Szomszédasszonnyal sétálgattunk de megyek az Ének Iskoláját nézni.


    Nekem ez lehet vmi pánikbetegségszerű mint ahogy mondtam bestresszeltem ahogy kezdtem csináltatni a fogat ugy hogy most szünet még teljesen jól leszek. Nem szuriztam magam már gyógyszert szedtem és kihuzta összevarrta tele voltam érzéstelenítővel tehát egyáltalán nem fájt csak mondta hazamegyek míg a géz csomó a fog helyén nem lesz fehér adott egy csomót cserélgessen addig ne aludjak ha gond van hivjam őt. Sztem ezt megjegyezte az agyam akkor éjjel 2-kor aludtam el további napokban is alig aludtam. Gondolom lemerült a fejem a hülyeségbe meg lehet az infuzió nem jó nekem összekavarodik a vérnyomásom kezelhetetlen lesz hol fent hol lent.


    Most próbálom kitalálni hogy is. Alapjáratba is akaratom ellenére stresszes vagyok mindig vmihez köthető  mikor ezt kiváltja.


    De kedden megyek egy magánrendelőbe itt helyben ideg és neurológus aztán majd mond vmit addig nem akartam a honvéd kórházba bejelentkezni már elegem van a kórház meg orvosból. Pedig kedden kellene kardiológiai kontrollra menni egy éve kaptam időpontot de lehet nem megyek ha nem jó lennék elmegyek a magánrendelésére most nem stresszelem már magam az orvosokkal. Tesóm is mondja kerüljem az orvosokat és válogassam át csak a legfontosabb bogyókat szedjem.


    De haladok mert jön a tehetségkutató.


    Szép estét Mindenkinek. Gondolom a többi kislány is nézi a tehetségkutató.


    Marika


     

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79993)
    2015-04-26  18:49
  9. 2015. Április 26. 18:4979993.

    Marika!


    Beszéltem Julikával, és ő a Belgyógyászaton volt vizsgálaton. Meg vannak a leletei , és volt vizsgálaton is a fejével van baj, de hogy mi azt már nem akartam megkérdezni.


    Legyen szép estéd.


    Eta

    előzmény:
    riamam (79989)
    2015-04-26  10:27
  10. 2015. Április 26. 18:4679992.

    Kata!


    Őszintén mondom, hogy nálunk sincsen semmi jó, és új műsor a TV-ben. Nagyon sok az ismétlés is .


    Valamikor nekem is volt TV a hálóban, és azon aludtam el, de már jó pár éve nem tartok benn TV-t.


    Eleinte nagyon nehéz volt az alvás is , de már hamar el tudok aludni.


    Gondolom, hogy már elment Petra , de ne szomorkodj mert este úgy is fog hívni amint hazaér.


    Eta

    előzmény:
    ermitak (79985)
    2015-04-26  09:33
  11. 2015. Április 26. 18:4179991.

    Katika!


    Köszönöm szépen ezeket a szép vad virág csokrokat. Nagyon szépek.


    Ma nem voltam sehol sem. Pihengettem itthon nem sok hasznomat vettem.


    Úgy láttam az erkélyről, hogy jó idő volt nálunk is sokat sütött a nap.


    Legyen szép estéd.


    eta

    előzmény:
    kutymuty60 (79982)
    2015-04-26  07:49
  12. 2015. Április 26. 18:3879990.

    Szervusztok Kislányok!


    Kívánok nagyon szép estét mindenkinek!


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (79982)
    2015-04-26  07:49
  13. 2015. Április 26. 10:2779989.

    Sziasztok Kislányok!


    Katika hát igen szédelgek nem vagyok még toppon. Nem voltak itthon az unokák sem a gyerekek. Most itt van a Barátom ültet, most locsolja szórófejjel a kertet mert tiszta por . Hát főzök gulyáslevest ezzel nem sok a baj. Tegnap a szomszédasszony főzött most én adok neki.


    Kellemes az idő.


    Katám én is úgy gondoltam többet semmi infuzió máskor is rosszul voltam tőle.


    Szép vasárnapot Mindenkinek ha teljesen jövök többet leszek itt. Most nem akarom tartani a fejem itt sokat.


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (79981)
    2015-04-26  06:41
  14. 2015. Április 26. 10:1779988.

    Marika!
    Hogy telnek napjaid, szédelegsz még. Én annyira örülök, hogy mikor ott volt a lehetőségem, hogy kapok infúziót nem kaptam meg. Sok rosszat hallottam már róla. Ne is adasd be többé! Igaz ez csak az én véleményem. A döntés a tiéd.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79987)
    2015-04-26  10:01
  15. 2015. Április 26. 10:0179987.

    Katika!
    Szépek is a virágok. Nincs olyan virág, amit ne szeretnék. Gyerekkoromban is rengeteg vadvirág volt körülöttem. A házunk egyik bejárata utcafronti volt, a hátsó kapunk füves volt, és tele vadvirággal. Itt laktak a nagyszüleim ezen a részen. Ezen a területen játszottunk, biztonságosabb volt. Még domb is volt, ahol lehetett szánkózni télen. Régi szép idők. Még az osztálytársaim is idejártak.
    A reklámújságokban is először a virágokat veszem észre. Tegnap is azt mutattam Petrának, milyen szépek. Kaptam is tőle, egy orchideát ismét.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79986)
    2015-04-26  09:47
  16. 2015. Április 26. 09:4779986.

    Kata!


    Jól be néztem azt hittem tegnapra írtad, hogy el megy Petra, de legalább ma tudtok egy kicsit beszélgetni.


    Nagyon  szeretem a vadvirágot, csak egyre ritkábban jutok hozzá, mivel ritkábban kirándulok, régebben gombázni is jártunk a baráti társasággal, jókat mulattunk, na persze mindig átvizsgáltattuk.


    Kati

    előzmény:
    ermitak (79984)
    2015-04-26  09:21
  17. 2015. Április 26. 09:3379985.

    Etike!
    Én is néztem a gastroangyal ismétlését este, és olyan álmosság jött rám, bementem a helyemre. Ott meg nem tudtam aludni. Ugyanis nekem a hálóban nincs TV. Szándékosan. Két órakor még nem tudtam aludni. Petra akkor jött haza. Addig soha nem tudtam elaludni, míg mindenkit nem tudtam a helyén. Mondta is Petra, hogy ez a szokásom megmaradt. Pedig már nem kellene féltenem 30 éves, de soha nem telefonálok rá, nem szégyenítem meg, és mindig megmondja, hogy kb. mikor jön haza. Valamelyik barátnője mindig hazahozza, de ha nem, akkor is a busz háztól, házig szállítja. Nappali világítás van az utcán, de nappal is történnek bajok. Örökké aggódó leszek. Ilyenkor is mikor visszamegy, az az első, hogy telefonál, hogy megérkeztek.
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79980)
    2015-04-25  19:05
  18. 2015. Április 26. 09:2179984.

    Sziasztok Kislányok!
    Katika!
    Köszönöm a frissítőket! Nem régen kávéztunk. Most ment le Petra Zénóval /kutyussal/ Még nem ment el. Tegnap zsúfolt programja volt. Szülinapi ebéden volt. Este csajos program. Ma már nem megy sehová. Délután 5 órára talált autót, akkor indul. Ez jó, aránylag korán megérkezik, és még kipihenheti magát, munkakezdés előtt.
    Hát tegnap valóban nem sok minden volt a TV-ben? nyáron meg még ennyi sem lesz.
    Én is nagyon szeretem a mezei virágokat. Különösen a pipacsot. A Laci hátsó kertjében volt is, reggelenként mikor a pipiket, a kutyát lerendezte mindig hozott be nekem valamilyen virágot. A pipacs csak azért nem jó vázában, mert hamar lehullik.
    Nekem van is két ágynemű garnitúrám, narancssárga alappal, és nagy pipacsok diszitík. Nagyon szeretem. Szeretem még a napraforgót is. A konyhámban van a vázában 3 napraforgóm, és az előszobában is 3 db, és a váza fölött egy napraforgós kép a falon.
    Nálunk nagyon kellemes idő van még, de mindenfelé mondott záport, sőt zivatart is.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79981)
    2015-04-26  06:41
  19. 2015. Április 26. 08:0179983.

     


    Jékely Zoltán: Tavasz-hívó

    Ha szereted a tavaszi füvet,
    finom cipellőd kerülgesse szépen;
    ne taposs rá a hegyről lejövet,
    őrizzen meg bennünket jóemlékben.

    A kerítés tövében kis virág
    - neked adom; az idén ez az első;
    s az utolsót is neked nyújtom át,
    ha majd az ideje annak is eljő.

    Az erdőszéli fák között kopog
    s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
    alattunk száraz ág s levél ropog,
    éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

    Ott fenn a réteken még szerteszét
    a napnak ellenálló hódarabkák, 
    mintha vetkőző szórta volna szét
    mindenféle ruhadarabját.

    Hallod, hogy kántál a rigó!
    A hegyekben most bújnak ki a medvék,
    s a park Flórája - válla, mint a hó -
    nyírfák között épp emelinti leplét. 


  20. 2015. Április 26. 07:4979982.

    Etuka!


    Látom szereted a vadvirágot, én is nagyon kedvelem, csak már annyira kell vigyázni az erdőben, hogy mit szedsz, mi is ami védett, nem akarok az erdész karmai közé kerülni.


    Küldök egy kis vidám vadvirágos csokrokat, igaz nem én szedtem, de fogadd szeretettel.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79980)
    2015-04-25  19:05
  21. 2015. Április 26. 06:4179981.

    Jó reggelt Kislányok!


    Borus az idő, igaz kellene az eső a veteményekre, nagy a szárasság.


    Etuka!


    Jó korán lefeküdtem, sok kávé ellenére nagyon jót aludtam, TV jó altató, nincs semmi jó film, vagy csak ismétlés.


    Jó főzőcskézést, pihenést,sétát.


    Kata!


    Akkor Petra már el is ment, hát nem sok időt tudott veled tölteni, de fő hogy van munka helye, igen le vannak kötve a fiatalok.


    Marika!


    Gondolom otthon voltak az unokák, egy kicsit kikapcsolódtál, beszélgettél velük, remélem nem főzőcskéztél.


    Pihenj sokat.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79980)
    2015-04-25  19:05
  22. 2015. Április 25. 19:0579980.

    Katika!


    Én tudok aludni a TV nézés jó altató.Eta


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    kutymuty60 (79979)
    2015-04-25  19:00
  23. 2015. Április 25. 19:0079979.

    Jó sok kávét iszunk, remélem tudunk aludni.


    Majd Tv-nézünk, holnap nem kell korán kelni.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79978)
    2015-04-25  18:54
  24. 2015. Április 25. 18:5479978.

    Katika!


    Köszönöm a kávét még ilyen szép csészéből még nem is ittam kávét.


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (79977)
    2015-04-25  18:46
  25. 2015. Április 25. 18:4679977.

    Etuka!


    Ja csak egy kávét küldtem.


    Kati

    előzmény:
    kutymuty60 (79976)
    2015-04-25  18:41
  26. 2015. Április 25. 18:4179976.

    Etuka!


    Nagyon szép idönk van sokat sétáltam, napoztam az erkélyen.


    Most beültem a géphez egy kicsit, igyunk egy finom kávét.


    Kati

    előzmény:
    ermitak (79972)
    2015-04-25  09:12
  27. 2015. Április 25. 12:1679975.

    Sziasztok Kislányok!


    Hallom jókat sütöttetek főztetek, Katika nem tudom a Fiacskádnak milyen ünnep van nem olvastam végig, de minden jót kívánok Neki.


    Lehet az idegeimmel van baj kedden majd egy magánrendelésre megyek aki ideg és neurológus. De nem tehetek róla olyan sem volt,hogy most vmin idegeljem magam. Vagy vmin bepánikoltam de borzasztó azt csinálja a vérnyomásom 89/60 akkor beveszek még kis kedéjjavitó nem is nyugtató felet a gyógyszereket is már csökkentettem mert azt mondták a kórházba sokat szedek.


    Állandóan zúg a fülem ez is lehet felidegeli az agyam, szünet nélkül és nem lehet lehajolni vagy van mikor egy fejfordítás és olyan rohamszerű jön úgy hogy akkor le kell feküdnöm a vérnyomásom feltuningolja irtó sokra akkor mit tudok tenni veszek be rá gyógyszert utána lemegy a béka feneke alá. Akkor persze rájön az emberre a félelem ha mérhetetlen a vérnyomása. Szval vagy az ideg vagy ez az infuzió nem kell nekem soha többé tavaly is pont ezt csinálta az infuzió után vhogy megbolondítja a szervezetem.


    Puszi Nektek!


    Marika


     

    előzmény:
    kutymuty60 (79970)
    2015-04-25  07:12
  28. 2015. Április 25. 10:1679974.

    Szervusztok!


    Nagyon szépen köszönöm a fiaim nevében a jó kívánságokat.


    Etuka!


    Kész a pogácsa, biztos nagyon finom, én még nem kóstoltam, viszont nagyon finom az illat egész lakásban.


    Jó sokat készítettem, remélem elég lesz, lesz ott annyi finomság, többféle süti, már várom hogy jöjjenek a pogiért.


    Mii finomat főzöl??.. gondolom közben beszélgettek Bencikével, tudom tele vannak kérdéssekkel, sokszor bizony megfogja az embert hogy mit is feleljen, de Ti már nagyon jó kettős vagytok.


    Kata!


    Jó sokat főztél,, lesz mit csomagolni Petrának, neked nem kell sokáig főznöd, legalább tudsz sétálni napozni.


    Nagyon szép napot kívánok .


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79971)
    2015-04-25  07:48
  29. 2015. Április 25. 10:1579973.

    Katika!
    Én is imádok az erkélyen ücsörögni. Olyan remekül berendeztem már. Itt kávézom, olvasok, rejtvényt fejtek. Csönd és nyugalom van. Csak a nagyon meleget sem bírom sokáig. Szerencsére délig süt ide a nap. Délután már hűvös van.
    Na megyek most már dolgomra.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79970)
    2015-04-25  07:12
  30. 2015. Április 25. 09:1279972.

    Sziasztok Kislányok!
    Én is csak addig ülök itt, míg megiszom a felszolgált kávét.

    Katika!
    Kívánok az ünnepelteknek minden szépet, jót!
    Én Petrának burgonyás pogácsát akarok sütni, amit elvisz, meg főzök neki töltött káposztát, azt is neki szánom elvitelre, azért természetes, hogy nekem is marad. Sőt még leakarok fagyasztani is belőle.
    Főznöm nem kell, rengeteget főztem. Van töltött paprika még, spagettim is. Szerencsére van itt egy bolt, csak ott lehet kapni spagettikrémet, hozattam Petrával. Neki kedvence a spagetti, de csak ezzel a krémmel, ahogy csinálom. Darálthúst is szoktam bele keverni, de azt mondta, hogy ne tegyek most bele húst. Csak összekevertem a krémet tejföllel, és sok reszelt sajt volt hozzá. Ebből is van még. Ha elmegy egy hétig sem kell főznöm. A paprika sem fog elfogyni. Most meg szülinapi ebédre megy. Mondta, hogy korábban megy, hogy segítsen főzni. Akihez megy az exszem második házasságából született, neki lesz szülinapja, a baráti társaságukban is benne van. Ez a kis csaj tulajdonképpen a nagynénje, csak fiatalabb nála. Ezek az új házasságok /az élet/ ilyen furcsa dolgokat produkálnak. Ítt fog találkozni a az exemmel is, így nem kell külön elmenni hozzájuk. Egy úttal kevesebb. Este még a barátnőkkel is találkozik. Holnap már nálam ebédel. Délután megy vissza.
    Legyen szép napotok!
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79971)
    2015-04-25  07:48
  31. 2015. Április 25. 07:4879971.

    Szervusztok Kislányok!


    Legyen szép napotok!


    Katika!


    Köszönjük a szép készletben felszolgált kávét, teát.


    Egyik csésze szebb mint a másik. Ma itt lesz Bence már fő az ebéd. még le akarok szaladni a boltba .


    A kisfiadnak kívánok nagyon Boldog Születésnapot.


    A Gyuri kisfiadnak Boldog Névnapot, és születésnapot.


    Jó sok pogácsát sütsz gondolom már elkezdted.


    Marika!


    Azért vagyunk már olyan régen együtt ebben a kis csapatban, hogy segítsünk egymásnak, és vigasztaljuk, ha valami bánat éri.


    Most megyek , de délután jövök.


    Kata!


    Teljen nagy szeretetben a hétvégéd amíg ott van Petra nálad. Legyen szép napotok.


    Etike

    előzmény:
    kutymuty60 (79970)
    2015-04-25  07:12
  32. 2015. Április 25. 07:1279970.

    Jó reggelt Kislányok!


    Remélem szép időnk lesz ma is.


    Etuka!


    Ma is sokat lehetsz Bencikével a napon jó idő lesz biztos, mai munkám pogácsát sütök a fiamnak 1 kg lisztből, már bedagasztottam most pihen addig írok nektek.Főzni nem kell, délután mehetek csavarogni, na persze ha lesz kedvem, ha nem akkor kiülök az erkélyre mostanában ott szoktam napozni.


    Marika!


    Sajnálom, hogy nem találják a bajodat, ez nem ideg kimerültség?..egyszer nekem volt ilyen szédülési időm és meg állapították hogy ideg kimerültség, nem csináltak semmit, azt mondták csak pihenjek, el mentünk nyaralni és megújulva jöttem haza.


    Kata!


    Sajnos nem sokat van Petra otthon, de ilyen a fiatalság, mindenkinek eleget akar tenni.Azért jó hogy meg ölelgetheted időnként.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79962)
    2015-04-24  18:25
  33. 2015. Április 24. 21:2379969.

    Kislányok, Etuka!


    Most csak egy levél amit írok előre is köszönöm,hogy törődsz a gondjaimmal.


    Ma elég jól voltam még a boltba is elsétáltam hazajöttem nézni kezdtem a Jakubcsek műsort hú ériztem már kicsit balra nézek ami a sípolós fülem kezd erősebbre váltani lefeküdtem még jobban bekeményített mentem a helyemre megint agyonra felnyomta a vérnyomásomat alig birtam a másik szobába menni gyógyszerért ami gyorsan ható de másikat is kellet később bevennem mert ujra visszaáll. Ilyenkor hideg ráz szinte reszketek szval borzalom akkor visszaállt vmennyire utána ujból mgint sok volt a vérnyomásom. Jövő héten két helyre is megyek kitalálnák már mi a bajom. A tarkómnál a nyakcsigolya ott fáj mindig most is lenéztem a klaviatúrára már fül pattogás és szédülés de most kicsit kisebb.


    De megyek is puszi Nektek!


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79964)
    2015-04-24  18:29
  34. 2015. Április 24. 18:5279968.

    Etike!
    Örülök, hogy Bence kezd jobban lenni. Kívánom, hogy hétvégén teljes mértékben épüljön fel!
    Örülök nagyon Petrának, de olyan rövid ez az idő, mert mindenkit meg kell látogatni, ha ez nem így történik, csak sértődés van belőle. Különösen nagyapja nem érti meg, hogy csak ennyi ideje van. De hát hála Istennek dolgozik is.  Most is oda van.
    Én viszont nem unatkoztam, mert  14 órára bejelentkezett az asztalos. A beépített szekrényemben megerősítette a polcokat. Jól kidolgoztam magamat. Ugyanis a kipakolást még Petrával csináltuk, de akkor már ki is mostam, majd visszapakoltam. Hát nem nagyon hiányzott a derekamnak. Petra meg is tiltotta, hogy visszapakoljak, de nem vártam meg. Most már jó, hogy készen van. Megyek is vízszintbe teszem magamat.
    További szép estét kívánok Mindnyájatoknak!
    Kata


     

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79963)
    2015-04-24  18:27
  35. 2015. Április 24. 18:3979967.

     


     


    Della Mária
    A szeretet háza


    Én házat építenék a szeretetnek,
    kinyitott ajtaján ti is bemehettek.
    Kő-erős falait díszíteném dúsan,
    betérnének ide elfáradtan sokan.

    Fehér fény ragyogás tölti be a teret,
    hűs, csendes békére találnak a lelkek.
    Szíve őrömét érzi a boldogtalan,
    bűn terhét lerakva lép tovább gondtalan.

    Szemedről letörlik fájdalmad könnyeit,
    a társtalan igaz barátokra lel itt.
    E helyen mindig győz a jó, az igazság,
    nem földi hely ez, hanem égi mennyország.

  36. 2015. Április 24. 18:3579966.

     


     


    Tavaszi szelek puha sodra,
    A rügyeket levéllé bontja...
    Miként a fiókamadár
    Szárnyát próbálgatja már a táj.
    Zenél a lelkem, ha süt a nap,
    Ha zöldül az ág, s a fán rügy fakad.
    Lelkem is lassan tavaszba öltözik,
    Szívembe öröm, vidámság költözik.

    Zelk Zoltán

  37. 2015. Április 24. 18:3279965.

     



    Domonkos Jolán
    Virágvarázs


    Minden egyes kis virágban
    egy elrejtett kis világ van,
    béke, harmónia, szépség,
    mosolyt fakasztó létérzés.

    Színek, formák sokasága,
    illatfelhő aromákban
    csepegteti rám a varázst,
    ámulatba ejtő hatást.

    Megdermedten állok csendben,
    a vadonban, vagy kiskertben
    elém táruló látványtól,
    a szívemben öröm lángol.

    Elfeledtet velem mindent,
    felold bennem zárt, bilincset,
    szabadság érzése árad,
    amikor a virág rám hat.

  38. 2015. Április 24. 18:2979964.

    Marika!


    Már hívtam Julikát, de nincsen otthon mondta a fia , hogy Helgáéknál van. / Kislánya/


    Később még fogok érdeklődni, és ha meg tudok valamit okvetlenül megírom.


    Eta


     

    előzmény:
    riamam (79960)
    2015-04-24  13:20
  39. 2015. Április 24. 18:2779963.

    Kata!


    Bence már kezd jobban lenni, de nem kérdeztem meg Mónikát, hogy hétfőn megy-e már az óvodába.


    Kívánok nagyon jó unokázást, érezzétek jól magatokat együtt, és beszélgessetek sokat.


    Kívánok nagyon szép estét!


    Etike


     

    előzmény:
    ermitak (79958)
    2015-04-24  09:14
  40. 2015. Április 24. 18:2579962.

    Katika!


    Ma is sokat voltunk kinn az udvaron. Nagyon jól éreztük magunkat. Gyönyörű szép , meleg idő volt.


    Nem régen jöttem haza. Voltam vásárolni is.


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (79955)
    2015-04-24  07:52
  41. 2015. Április 24. 18:2379961.

    Szervusztok Kislányok!


    Legyen szép estétek!


    Eta

    előzmény:
    riamam (79954)
    2015-04-24  07:18
  42. 2015. Április 24. 13:2079960.

    Katám!


    Igen rosszul lettem ugyanúgy szédültem mint az inf. előtt még ráadásul a vérnyomásom mérhetetlen lett bebolondult a szívem ez már másodszor volt igy, többet lehet akárhogy szédülök nem kérek az infuziójukból.


    Bevitt a mentő akkorra már 180/100 volt előtte a jó ég de tudja mennyi nem mérte a vérnyomásmérő. Írtam is már ott a kardiológus oda vittek először hát mivel nem rég mentem haza az idegről odaküldött. Az meg mérges volt,hogy ott kellett volna beállítani a vérnyomásom mert ők már mindent megtettek.


    Szval csak beteg ne legyen az ember és kórházba ne kerüljön.


    Szédelgek nem mentem el a boltba sem végülis főzni akartam de a szomszédasszony erőszakkal megetetett. Ő is maga alatt van, hogy nem régen maradt egyedül jobban esik neki a kaja ha vkivel eszik. Tesóm is itt volt akart lecsót hozni de mondtam főzök én.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (79958)
    2015-04-24  09:14
  43. 2015. Április 24. 13:1479959.

    Katikám!


    Most nem dolgozok a kertbe mert ha lehajolok szédül a fejem hiába adták a sok fránya infuziót nem való az semmire.


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (79956)
    2015-04-24  07:58
  44. 2015. Április 24. 09:1479958.

    Marika!
    Használt valamit, hogy két napra befeküdtél a kórházba? Rosszul lettél, azért kellett befeküdni? Igaza van Katikának, sétálj egy kicsit ott a környéken, vagy pihenj a kertben árnyékos helyen, vagy éppen a napon, ahogy neked jó.

    Etike!
    Olvastam, hogy Benike megint beteg. Sikerült neki a verseket megtanítani? Reméljük minél hamarább meggyógyul, és már az Anyák napján semmi baj nem lesz. Így is legyen!
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79957)
    2015-04-24  09:08
  45. 2015. Április 24. 09:0879957.

    Sziasztok Kislányok!


    Most lement Petra Zénóval /kutyussal/, van egy kis időm, hogy benézzek.
    Erről jut eszembe Katika, hogy neked nem hiányzik a kutya, neked is volt.  Én is megcsodálom a kis kutyusokat, olyan aranyosak. Mondta is a lányom, hogy hozzanak nekem is egyet. Mondtam, hogy annyira nem szeretném. Nekem ne egy kutya döntse el, hogy mikor menjek le, ha esik, ha fúj, ha kedvem van, ha nincs, mikor jöjjek haza.
    Jól van ez így. Most Petra megy majd a féltesójához, aki fodrász tanuló, befesti a haját, és viszi Zénót is. Kertes házban laknak, ott elszaladgál. Holnap szülinapra megy ebédre, ahol ott lesznek nagyapjáék is , este a barátnőivel találkozik. Vasárnap megy vissza. Rövid ez az idő, hogy mindenkivel találkozzon. De, ha már itthon van, meglátogat mindenkit. Tegnap találkozott egy ovis társával, azóta barátnők.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79956)
    2015-04-24  07:58
  46. 2015. Április 24. 07:5879956.

    Marika!


    Igazán nagyon sajnálom, hogy nem találnak gyógymódot a betegségedre, nagyon sokat pihenj, ülj ki a napocskára az is egy jó gyógy mód. Kerteb meg ne igen csinálj semmit, mert az is ártalmas ha megerőlteted magad.


    Nagyon vigyázz magadra.


    Kati

    előzmény:
    riamam (79954)
    2015-04-24  07:18
  47. 2015. Április 24. 07:5279955.

    Jó reggelt Kislányok!


    Remélem ma is csoda szép időnk lesz.


    Etuka!


    Elhiszem hogy kinn voltatok az udvaron csodálatos szép idő volt, remélem ma is ilyen les.


    Összekötő szőnyegeket mosom ki, nem tudom ablak pucoláshoz mikor kezdek, rá kell hangolódni, nagyon nagyok ezek az ablakok.


    Még sok virágot át kell ültetni, mert a nagyobbakat nem ültettem át, az még várat magára.


    Szép napot kívánok.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79942)
    2015-04-23  18:54
  48. 2015. Április 24. 07:1879954.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó reggelt Mindenkinek.


    Gondolom ma is szép idő lesz már süt a napocska.


    Most éjjel jól aludtam már ez is öröm.


    Etuka előre is köszönöm kedvességed. Szép verset raktál fel.


    Megtornáztatom a nyakam és lehet a közeli abc-be próbálkozok elmenni, vagy sikerrel v. anélkül.


    Szép napot Mindenkinek!


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (1)
    2007-03-16  15:37
  49. 2015. Április 23. 20:1079953.

     



    Meggyesi Éva:
    Ne dobd el...

    Ne dobd el azt, ki felnevelt,
    s rosszat ne mondj reá,
    szeresd, mint szíved mélyében
    a néma dobbanást.
    Ne bántsd meg szóval, nem tudod
    egy szó mennyire fáj,
    akár egy tőr, mely fúródva
    a szívedben megáll.
    Ne dobd el azt, ki felnevelt,
    hisz annyi éjszakán,
    teérted sírt, és ontotta
    a könnyek záporát.
    Ne dobd el! Hisz éjjelente
    te érted mond imát,
    s minden könnycsepp, mit érted ejt,
    egy néma vallomás.
    Minden öröme, mosolya,
    mely látszik ajakán,
    hozzád száll, s tiéd szívében
    tán minden dobbanás.
    Ne dobd el! Hiszen panaszod
    ő érti! Senki más!
    S ő lesz talán az egyetlen,
    ki érted majd kiáll.
    Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
    hogy nem lesz semmi más,
    csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
    s tán néhány szál virág.

  50. 2015. Április 23. 20:0479952.

    Marikám!


    Julika még eddig nem hívott, de én holnap fel fogom hívni, és megkérdezem okvetlenül, hogy milyen szak rendelésre küldték el.


    El is hiszem, hogy magad alatt vagy mert ez a betegség borzalmas, és soha nem tudható, hogy mikor ér el.


    A házból sem tudsz kimozdulni, de még jó , hogy ott lakik a testvéred, és tud neked segíteni mivel a kislányodék is dolgoznak.


    Holnap okvetlen megírom, és megkérdezek mindent amit kértél, hogy érdeklődjem meg.


    Kívánok nagyon szép estét.


    Puszillak: Eta

    előzmény:
    riamam (79950)
    2015-04-23  19:37

Címlap

top