Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2015. február 22. 13:1179101.

    Katám!


    Ez is fél kg.darált husi volt tegnap vettem, kinevetsz kettévettem, lehet írtam is már csak ismétlem magam feléből töltött paprika feléből rakott kel.


    Kicsi kocka jénai a kel és templomból hazafelé vettem 4 db.paprikát magyar csak kicsit fonnyadt azért volt olcsóbb és még v. 3 gombóc. Gondoltam csak ha nagyon drágát kapok mármint paprikát akkor mind gombóc lesz.


    Előbb jött a kislány mert este nem szólt először 1 cs.combot akartam de nem volt rá óhajtásom utána ezt vettem ki.


    Mondja vinne hú de örülök neki nem kell 1 hétig ennem. Este ne eszek főtt ételt.


    Én sem voltam nagyon elragadtatva az esti műsorral, aki ért hozzá biztos majd vmelyik nagyon tetszik akit küldenek.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79099)
    2015-02-22  09:01
  2. 2015. február 22. 09:0979100.

    Katika!
    Lehet, hogy a levegő jót tesz, csak én a tömegre gondoltam. Meg a buszközlekedésre. Annyira utálok kapaszkodni a buszon, ezért csak akkor utazom busszal ha nagyon muszáj.
    Én sem főzök még ma elég lesz az ebédem. Tegnap pipit sütöttem krumplival igaz a krumpli jobb frissen, de így is megeszem, meg még van zöldborsó főzelékem is.
    Sietni...?? Már én sem szoktam. Olyan lassan járkálok, hogy meglehetne rajtam varrni egy ruhát menet közben. Igazán csak sétálok, de még ennek is örülök, hogy ennyi baleset után még így is tudok mozogni.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79098)
    2015-02-22  08:15
  3. 2015. február 22. 09:0179099.

    Sziasztok Kislányok!
    Ti aztán jó korán ébredtetek. Én is fent voltam fél kettőkor, de örömmel láttam, hogy még sok időm maradt alvásra.
    Köszönöm nektek a frissítőket!

    Marika!
    Természetes, hogy végignéztem a Dalt. Őszinte leszek. Nekem egyik dal sem tetszett annyira, hogy kitudjunk állni a világ elé vele. Talán az előadásban a Bogi dala, az egy szép ballada. Nem a tegnapi Bogira gondolok. Az nem volt jó. Volf Kati, hát az még elmegy, de ő sem az igazi.
    Én is fél kg húsból szoktam magamnak főzőcskézni, de az is több napra elég.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79097)
    2015-02-22  07:07
  4. 2015. február 22. 08:1579098.

    Jó reggelt Kislányok!


    Marika!


    Jó korán keltél. én is fel voltam de a virágokkal bajlódtam, locsolgattam.Köszi a frissítőt, most kávézom.


    Kata!


    Ma nekem sem kell főznöm, tegnap megsütöttem a hurkát jó sok lett, így egy kis tojáslevest készítek ami egy hamar meg van.


    Kata nagyon jót tett, hogy sokat voltam a levegőn már nem is köhögök,  remélem ma is kisüt a napocska és megyek sétálni, na de valóban csak séta, mert gyorsan nem tudok menni, sajnos hamar elfáradok.


    Nagyon kellemes hétvégét kívánok mindenkinek.


    Kati

    előzmény:
    riamam (79097)
    2015-02-22  07:07
  5. 2015. február 22. 07:0779097.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó reggelt Mindenkinek!


    Hoztam egy kis finomságokat reggelire és kávézzatok velem


    Templomba megyek igaz a 7-es misét már elaludtam, fenn voltam 2 óra felé azt hittem reggel van. Eléggé be van borulva de már nincs minusz ez is nagyon jó dolog.


    Ma főznöm kell vmi kicsikét kivettem darált húst rakott kelt gondoltam de majd ketté veszem mert annyi sokat nem csinálok egy féléből /össze van fagyva a darált husim/ és legalább 2 félét váltogatok. Fél kg csak ne gondoljátok rengeteg de nekem egymagamnak akkor is sok.


    Kata gondolom végignézted a Dalt Wolf Kati vezet, kíváncsi vagyok majd kinek a dalát viszik. Igaz a "Kedvesemet" is kigúnyolták annak idején és az a lényeg fülbemászó legyen a dallam.


    Szép napot finom reggelit és jó étvágyat!


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (79096)
    2015-02-21  21:59
  6. 2015. február 21. 21:5979096.

    Marika!
    Holnap nem lesz semmi dolgom. Nem kell főzni, gyerekek sem jönnek.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79094)
    2015-02-21  20:19
  7. 2015. február 21. 21:5779095.

    Marika!
    Ilyen az élet, mindenkinek van az életében olyan dolog, ami miatt sokszor elszorul a torka. Sok felé kalandozik az én agyam is, ami miatt elszorul a torkom. Ilyenkor úgy tudok könnyíteni magamon, hogy kíírom magamból a szomorúságot, és már jobban érzem magam. Az is nagyon elkeserít, hogy a lányom újra kimegy Németországba. Ki tudja mikor látom, látom-e még.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79093)
    2015-02-21  20:16
  8. 2015. február 21. 20:1979094.

    Katám!


    Azt hiszem Ő nem jön májusban még iskola.


    Majd felhívlak már telefonon lehet holnap ha nem leszel elfoglalt v. nem mennek a gyermekeid.


    De. aszem megyek a templomba ha nem esik mert hát ugye ide gyalog elég messze.


    Kamerán láttam csak az Olivért már idén szeptemberben 3 éve hogy megölelhettem.


    Megyek nem sokára jön a Dal!


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79091)
    2015-02-21  19:44
  9. 2015. február 21. 20:1679093.

    Kata!


    Szuper a memóriád igen Ő aki hegedül. Két éve láttam élőben, tudod ilyenkor mindig szomorú vagyok, hogy azokat nem tudom dédelgetni.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79092)
    2015-02-21  19:46
  10. 2015. február 21. 19:4679092.

    Marika!
    Ugye a hegedűs unokád Olivér, Csak azért, kérdezem tesztelem a memóriámat.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79091)
    2015-02-21  19:44
  11. 2015. február 21. 19:4479091.

    Marika!
    Mi nem öregszünk csak a gyerekeke. Mióta itt vagyunk a fórumon, hány pirinyó felnőtt a szemünk láttára. Már a te kis Xavérod is nagy fiú lesz mire jönnek. Milyen picike volt még nem régen ő is. A másik hegedűs unokád meg már nagy kamasz legény. Ő is jön a nyáron?
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79090)
    2015-02-21  19:39
  12. 2015. február 21. 19:3979090.

    Marika!
    20,25-kor lesz a Dal. Én délután voltam álmos, de a hűtő mosása kiverte a szememből az álmosságot. Remélem most már túljutotta rajta. Végig tudom nézni a Dalt.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79089)
    2015-02-21  19:22
  13. 2015. február 21. 19:2279089.

    Etuka!


    Nagyon Boldog Szülinapot a kisfiúnak, gondolom buli van de még most született ennyire gyorsan öregszünk hát nem borzasztó.


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (79083)
    2015-02-21  19:03
  14. 2015. február 21. 19:1979088.

    Szia Katika!


    Gondolom már kicsit jobb a közérzeted.


    Az unokák pénteken este jönnek mikor megérkeznek ma a fiú elment a másik mamához a nagylány meg pihen. Tudod nagyok már .


    Hallom ügyesen sikerült vásárolnod. Nem könnyű az biztos én már nem is nagyon szeretek vásárolni bóklászni utána. A Skála árúházba rengeteg ruha van. Tulajdon képen el vagyok látva mindennel nem mondom ha vmi jó kényelmes cipőt de csak bőrt találnák azt biztos vennék.


    Boka csizmám éppen tegnap írtam sok-sok éves nem mondanád meg jó kis puha bőr nem volt olcsó de az a drága ami 2 hónap után kitörik.


    Leginkább nadrágba járok esetleg színházba szoknya. De jobb szeretem még oda is a nadrágkosztümöt. De ha rátalálnák vmi nyári szép kis ruhára biztos megvenném arra azért fáj a fogam. Nem alkalmi csak kis egyszerű lenge nyári ruha.


    Mint fiatalkoromban volt mikor még dolgoztam. De nem is látni az üzletekben.


    Azt hittem 7-kor lesz a Dal de sokkal később lehet addig el is alszom.


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (79080)
    2015-02-21  18:45
  15. 2015. február 21. 19:1979087.

    Azt akartam írni, hogy nem várjuk, hanem vágjuk hanyatt most már magunkat.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79086)
    2015-02-21  19:15
  16. 2015. február 21. 19:1579086.

    Marika!
    Az én hűtőm kombinát hűtő Alul van három fiókja. Önolvasztós, de azért néha leszoktam olvasztani, ha nem jeges kevesebbet fogyaszt. Most egy fél évig nem lesz gondom vele.
    Akkor várjuk most már hanyatt magunkat! Jó TV nézést.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79079)
    2015-02-21  18:41
  17. 2015. február 21. 19:1279085.

    Kata!


    Valóban így van ahogy mondod, ha esetleg kérsz  segítséget az eladótól olyan öreges cuccokat mutogatnak, amit én nem igen szeretek, na nem vagyok fiatal, de legalább az öltözetem ne legyen olyan.Azért sajnálom, hogy nem vettem meg azt a blúzt. Varrni az nálam is olyan mindig csak ódázom, nyáron kiszabtam egy nagyon szép kosztümöt,  a szoknyát meg varrtam, de a kabáthoz már nem jutottam el, hogy lesz-e még abból kis kabát egy nagy kérdés.


    Kati

    előzmény:
    ermitak (79082)
    2015-02-21  19:01
  18. 2015. február 21. 19:1079084.

    Katika!
    Etike biztosan babázik. A kis Alizka is itt van biztosan. Most feltöltődik egy kicsi újra. Jó, hogy vannak még picik a családban. ma az erkélyen voltam, és néztem hogy egy olyan 2 év körüli csöppség szaladgált a pocsolyába, ugyanis egy pasi a garázs előtt mosta az autóját, és tetszett neki, hogy vizet talált. Nem volt sár, mert le van betonozva a két ház közötti rész, csak középen van egy kis oázis befüvesítve,  fákkal.  Ha lent vagyok ilyenkor nem bírom megállni, hogy ne szóljak hozzájuk, olyan tündérek!
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79081)
    2015-02-21  18:48
  19. 2015. február 21. 19:0379083.

    Etuka!


    Bencikének, nagyon boldog születésnapot kívánok!.. legyen mindig vidám és egészséges.


    Kati

    előzmény:
    kutymuty60 (79081)
    2015-02-21  18:48
  20. 2015. február 21. 19:0179082.

    Katika!
    Csak úgy lehet vásárolni, hogy meglátni és megszeretni. Mikor valamilyen céllal megyünk vásárolni soha nem kapunk azt amit szeretnénk. Éppen arról volt a múltkor a Ridikülben szó,  hogy 42-es méret fölött milyen nehéz vásárolni.  csak olyan nagymama cuccok vannak. Ez így is van. Olyan ritka kifogni valami fiatos, divatos cuccot. Már gondoltam arra, hogy varrni kellene, de anyagot sem nagyon lehet megfelelőt kapni. Ezért hagytam abba a varrást. Pedig nagyon sok szabásmintám van. Kevés méteráru bolt van, és nincs választék. Valamikor még kötöttem is szoknyát. Ezeket még mindig viselem. Van barna, szürke, fekete, drapp. Ezek jó melegek bokáig érnek.
    Tavaly vettem egy fehér sztreccs nadrágot, amit elvittem felvarratni, mert csak a szám jár, hogy varrni kellene, de már nem is szeretek varrni. Ehhez a nadrághoz kellene egy tunika, ami a fenekemet eltakarja. Még nem is volt rajtam, meg még nem találtam meg a felsőt hozzá. csak mintásak vannak, amit meg én nem szeretek.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79080)
    2015-02-21  18:45
  21. 2015. február 21. 18:4879081.

    Etuka!


    Biztos még a szülinapi buliba vagy érezd jól magad.


     

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (1)
    2007-03-16  15:37
  22. 2015. február 21. 18:4579080.

    Szervusztok!


    El mentem a Skálába, szét nézni, vettem agy klassz kis cipőt, a meg egy szép nadrágot, nem akartam, de most volt kedvemre való, na meg méretre re is jó, volt egy nagyon szép blúz is, nem is tudom miért nem vettem meg már itthon,  gondoltam, hogy meg kellett volna venni, jó hátra tettem, majd jövőhéten , lehet hogy meg veszem.


    Kata!


    Mindig feltöltöm én is hűtőt, sosem tudom mikor mit kérnek a gyerekek, ne keljen az üzletbe szaladnom.


    Marika!


    Akkor boldog vagy, hogy ott vannak a gyerekek, nagyon finom az aranygaluska, milyen öntetett készítettél hozzá?


    Szép estét kívánok


    Kati

    előzmény:
    ermitak (79077)
    2015-02-21  17:25
  23. 2015. február 21. 18:4179079.

    Katám!


    Akkor ne foglalkozzak vele enyém is önleolvasztós a hűtő régen volt leolvasztva. Felette van két rekeszes fagyó az külön ajtóval de ha leolvasztanám az is leolvadna. Azt ugyan ki szoktam szedni belőle a jeget, derességes a müa.kaparóval addig kidobom onnan ami ott van.


    Én is várom a Dalt, jó tv.nézést és szép estét Mindenkinek!


    Marika

    előzmény:
    riamam (79078)
    2015-02-21  18:39
  24. 2015. február 21. 18:3979078.

    Kata!


    Jót nevettem hanyatt vágod magad


    Még fánkot igértem a tesómnak az unokája nagyon szereti, sógornőm nem szokott sütni nekem hordják a diót, mandulát. Hja és kaptam tőlük birsalmalekvárt kapta ő is vkitől de nem tudom mit kezdjek vele. No meg szilvalekvárt is hozott azt is kapták méghozzá olyan, hogy bográcsba lett főzni lehet cukor sincs benne igazi eredeti.


    Unatkozom akkor foglalkozom vele ma nem főztem ezt csináltam, édes nem az én esetem odaadtam az unokák elvitték meg a szomszédasszonynak is adtam.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79076)
    2015-02-21  17:21
  25. 2015. február 21. 17:2579077.

    Ez a Gasztroangyal nem érdekel. A Borbás Marcsit szeretem, de most az ATV-n nézem a Fórumot. Ezt a műsort is szeretem.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79076)
    2015-02-21  17:21
  26. 2015. február 21. 17:2179076.

    Marika!
    Nem is volt sok jég benne, hamar leolvadt. Már be is kapcsoltam. Annyira semmi hangja nincs, mindig azt hiszem nem működik. Most is benéztem már egy párszor, hogy világos van-e bent, Megsütöttem a pipicombot, és tettem mellé krumplit. Sok lett, holnapra meg van az ebédem. Majd hétfőtől kezdem feltölteni. Állítólag még a TESCOban tart a hús akció. A sertéscomb 990.-Ft. Általában a COOPban szoktam húst venni, olcsóbb mint a mellette lévő hentesnél. Szétnézek majd.
    Én nem nagyon szoktam kelt tésztákat csinálni. 
    Ha a gyerekek kérnék, akkor csak megcsinálnám.
    Két óra felé olyan álmosság jött rám, de hozzáfogtam takarítani, és ki is ment az álom a szememből. Nem akarok éjszaka fent kukorékolni. Tegnap tíz órakor aludtam vagy 20 percet, és alig tudtam elaludni.
    Megyek a Gasztroangyalt megnézem, aztán majd a Dalt. Más nekem való nem is lesz. Most már hanyatt vágom magam.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79075)
    2015-02-21  16:51
  27. 2015. február 21. 16:5179075.

    Katám!


    Az igaz,hogy szeretek sütni de mérges voltam ma az aranygaluskát a bevonatos tortasütőbe csináltam hát igen odaégett az alja, bánom nem a kerámiatepsibe abban nem szokott semmi megégni. Ez a fránya sütő az oka gondolom. De azért elfogy adtam szomszédasszonynak, ott voltam du. kávéztunk, melegszendvicset ettünk.


    Mondod teljesen az üres a hűtőd nem azért,hogy szegény vagy azt még nem ismerjük, de sosem tudni mi jön az a jó. Azért üres mert azt akartad, hogy kimossad


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79074)
    2015-02-21  15:10
  28. 2015. február 21. 15:1079074.

    Teljesen üres a hűtőm. Szegény vagyok! Igaz ezt a szót, hogy szegény nem szabad használni, helyette rossz körülmények között élő vagyok.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79073)
    2015-02-21  09:58
  29. 2015. február 21. 09:5879073.

    Sziasztok Kislányok!
    Még most jutottam el eddig, megmostam a hajamat is. Még most kávézom. Köszönöm a frissítőket! Ahogy leültem ide a nap is kisütött.
    Mióta nagyok az unokák én is nagyon elkényelmesedtem.
    Marika!
    Te pedig szeretsz sütni, főzni. Hát rám ez nem jellemző. Nem vagyok egy konyha tündér.
    Katika!
    Neked még még nem lenne szabad kimozdulni. Különösen tömegbe. Vásárolni. Én örülök, hogy cipészre bukkantam, mert vannak jó cipőim, csak a sarkát hamar lejárom, mert vékonyak és magasak. Na nem 10-12cm magas.
    Annyira szerettem a Deichmannt annyira egyedi darabokat lehetett kapni, de már ők elkurvultak. Nem egy tömegárucikk volt amit megvettem. Azért akarom csináltatni.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79072)
    2015-02-21  08:48
  30. 2015. február 21. 08:4879072.

    Sziasztok Nagyikák!


    Katika köszike a reggeli kávécskát, finom volt


    Hát meg is lehet unni a mindennapi főzést, igen a hurkával semmi gond, jó étvágyat majd hozzá.


    Boltba voltam mert a gyerek itt aludt és hoztam neki finomságokat. Ma csinálom meg nekik az aranygaluskát mert tegnap gombapöri volt nokedli mert fájdogált a lábam ma már jobb.


    Reggel sütött a napocska, sajna elmúlt, de nagyon hideg nincs 0 fok.


    Nagyon szép hétvégét Mindenkinek!


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (79071)
    2015-02-21  08:15
  31. 2015. február 21. 08:1579071.

    Jó reggelt Kislányok!


    Nálunk elég nagy a köd, remélem később ki süt a napocska.


    Cipőt szeretnék venni, ami jól néz ki és kényelmes, remélem kapok. Hurkát sütök, hozott a fiam, pedig most egyáltalán nem vagyok rá éhezve, na mindegy nincs vele semmi munka.


    Már unom  a mindennapi főzőcskét.


    Legyen szép napotok.


    Kati

    előzmény:
    ermitak (79070)
    2015-02-20  21:29
  32. 2015. február 20. 21:2979070.

    Marika!
    Ebben a bokacipőben sem fázom meg. Bokánál csatos, olyan átmeneti. Nadrággal hordom én is. Jön a FRIZBI.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79069)
    2015-02-20  19:11
  33. 2015. február 20. 19:1179069.

    Kata!


    Meg ne fázzál azért még kell a boka csizma. Nekem is olyan van nadrághoz bőven elég. Ez már igen régi de annyira vigyázok rá finom bőr puha lehet még élek kitart


    van mellette másik ez kímélem évek óta.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79068)
    2015-02-20  17:59
  34. 2015. február 20. 17:5979068.

    Marika! Felszállhattam volna még egy megállóra, de gondoltam már megjavult a lábam. Tévedtem. A hosszú utat nem bírja. Visszafelé már busszal jöttem. Itthon semmi bajom. Nem indulok el  a Maratonin.
    Keddre lesz készen a kis bokacipőm, mert már azért a bokacsizmát lelehet venni. Annyira hideg nem lesz. A sarkát kellett csináltatnom.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79066)
    2015-02-20  17:42
  35. 2015. február 20. 17:5479067.

    Katika!
    Nem lenne szabad még neked kimozdulni, ennek a fekvés a gyógymódja. nem is tudjuk hogyan kell öltözni. Én is elindultam sapka nélkül, de bizony nagyon fújta a szél a fejemet, hiányzott a sapi.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79065)
    2015-02-20  17:40
  36. 2015. február 20. 17:4279066.

    Katám!


    Hallom a Te lábacskád is megfájdult, enyémnek mintha jobb volna befásliztam tornáztattam ahogy anno mutatták.


    Most ettek az uncsik elmosogattam jön a játék meg a tv.nézés. Az a sorozatot még nem néztem.


    Holnap tudod mit készítek ma akartam azt igértem a gyerkőcöknek csak fájt a lábam, aranygaluskát. A kislány enne ma várta azt a fiú nem lesz itthon, mindegy megcsinálom majd csak lesz rá vki vevő. Én nem nagy édességevő vagyok.


    Balaton szelet az finiiiiii jó étvágyat!


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79064)
    2015-02-20  15:24
  37. 2015. február 20. 17:4079065.

    Szervusztok!


    Ki kell mozdulni, nem akarom  át adni magam a betegségnek, mire haza értem, annyira meg izzadtam, hogy át kellett öltöznöm.


    Délután pihentem, mostam egy pár cuccot és most már Tv-zek.


    Torkom még egy kicsit fáj, de nem vészes, sok teát iszom.


    Szép délutánt kívánok.


    Kti


     

    előzmény:
    ermitak (79057)
    2015-02-20  09:00
  38. 2015. február 20. 15:2479064.

    Marika!
    Én is mindig csak egy kockát szoktam enni.
    Itt mellettem van egy cipész. Ki van írva, hogy előre nem látható ideig zárva. Ez már két éve ki van írva. A buszon láttam, egyszer, hogy két megállóra van egy cipész. Ma el is mentem, de sikerült egy megállóval hamarább leszállni. Onnan már gyalog mentem. Közben az a sok jelzőlámpa. Na most aztán nem mondom, hogy nem fáj a lábam. Jól kisétáltam magam. Most én is kényeztetem magam egy kávéval, be van készítve a Balaton szelet. Most meg mindjárt vízszintbe teszem magam, jön a sorozatom a Vihar.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79063)
    2015-02-20  13:21
  39. 2015. február 20. 13:2179063.

    Katám!


    Étcsokit vettem és csak 1 kockát eszem nem úgy mint Te szoktál egy nap!


    Most felrakom a lábam már mérges vagyok mindig vmi megkeres.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79062)
    2015-02-20  12:48
  40. 2015. február 20. 12:4879062.

    Marika!
    Elég baj az ha fáj a lábad. Nekem most éppen nem fáj semmim. A kificamodott lábaim is helyrejöttek. Már kb egy egy hete  semmi bajom. Le is kopogtam. Lassan összeszedem magamat és elindulok levegőzni egy kicsit.
    Én a csokiról teljesen leszoktam. Azt sem tudom mikor vettem. Néha szoktam 5 db Balaton szeletet étcsokisat. Ez már nagyon az öregség jele, hogy a csoki sem kell. nem mondom, ha éppen kapok megeszem, nem dobom ki.
    A borról is kezdek leszokni, nem leszek alkoholista, az biztos.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79061)
    2015-02-20  12:21
  41. 2015. február 20. 12:2179061.

    Katám!


    Az jó ha tudsz aludni nem baj az ha de. v. du. van ne törődjél vele. Addig is pihen a szervezeted. Megfőtt a csodálatos étkem még csak z.bablevest ettem tettem bele tejfölt mert úgy jobb volt de csak enyémbe mert a gomba is tejfölös nem akartam annyi tejfölöset. A gyerekek ha kell majd raknak bele.


    No még ettem egy kocka étcsokit jobb legyen a hangulatom.Van ám még egy csomag túrórudi is kényeztetem már magam hahaha


    Annyira süt a napocska lehet kimegyek söprögetni csak most reggel éreztem,hogy van lábam amelyik fájni szokott be is van fáslizva. Mindig vmi jön.


    Majd tv-t nézek később a jóban rosszban-t.


    Ma nem volt kedvem aranygaluskát dagasztani majd holnap. Én sem főzök sűrűn levest csak második félét még a kápiból is van. De az unokák levesesek azért csináltam. Ha nem kell nekik egész jövő hétre meg van főzve


    Marika

    előzmény:
    ermitak (79060)
    2015-02-20  11:26
  42. 2015. február 20. 11:2679060.

    Marika!
    Képzeld el! Felkeltem 8 órakor elvégeztem a reggeli teendőimet. Majd megkávéztam, és olyan álmosság jött rám, hogy le kellett feküdnöm. 10 óra előtt 10 perccel lefeküdtem, és fél 11 kor ébredtem fel. Most is álmos vagyok, még nem mértem a vérnyomásomat, lehet, hogy alacsony. Volt még egy tasak zöldborsó, azt főztem meg főzeléknek. Két napra ez is elég lesz.Még egy csirke combom van farrésszel, azt hétvégére csinálom meg. Lehet csak megsütöm krumplival. nem vagyok nagy leveses. meg már ettem mostanában húslevest. Egy óra fele szokott jönni a postás, még megvárom, mert mindig hoz ajánlott levelet. Ide vannak bejelentve a lányomék a vállalkozásukkal, ha nem vagyok itthon mehetek érte a postára. Így inkább megvárom. jó, hát legtöbbször nem hoz semmit, de ezt nem lehet kiszámítani. Most jöttem be az erkélyről, elég kellemes idő van.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79058)
    2015-02-20  09:55
  43. 2015. február 20. 09:5679059.

    Kata!


    Gyönyörű az idő nincs is hideg vagyis nem érezni bicóval boltban a boltban.


    Jó sétát, Marika

    előzmény:
    ermitak (79057)
    2015-02-20  09:00
  44. 2015. február 20. 09:5579058.

    Katika!


    Köszönjük a reggeli kávécskát még betegen is felszolgálod. Pihenjél sokat hallom még nem jól vagy. Én későn ébredtem mert hajnalban már fenn voltam bekapcsoltam a tv-t és elaludtam fél 9-ig.


    Utána bementem kenyért a boltba.


    Most majd főzök mert jönnek az unokák, igaz du-ra ráérek van még töltött káposzta. Rájöttem csak a tölteléket eszem meg nem vagyok beteg tőle.


    Ma z.bablevest meg gombapörit nokedlival készítek mert böjt van.


    Jó pihenést és szép napot,Marika.

    előzmény:
    kutymuty60 (79056)
    2015-02-20  08:44
  45. 2015. február 20. 09:0079057.

    Katika!
    Még betegen is te gondoskodsz rólunk! Köszönjük! Hát semmi baj nem lenne, ha hétfőn adnád fel azt a csekket. Addig rendbe jönnél. Én is elakarok menni. Ügyeimet intézni. Csak azt sem tudom hogyan kell öltözni. Még -2 fok van.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (79056)
    2015-02-20  08:44
  46. 2015. február 20. 08:4479056.

    Jó reggelt Kislányok!


    Igen sokat pihenek, még mindig köhögök, de már nem az a száraz a köhögés,. Be kell mennem a városban, mert ugye nem adtam fel a csekkeket, ami később jött, 2o ig be kell fizetni.


    Remélem nem lesz semmi gond hamar megjárom és utána pihizhetek, főznöm nem kell.


    Legyen szép napotok.


    Kati

    előzmény:
    ermitak (79055)
    2015-02-19  21:51
  47. 2015. február 19. 21:5179055.

    Katika!
    Gondolom még pihengetsz. Minél előbbi jobbulást kívánok!
    Kata

    előzmény:
    ermitak (79050)
    2015-02-19  20:29
  48. 2015. február 19. 21:4979054.

    Etike!
    Végül is a lányom Pesten ment el a fogorvoshoz, hétfőre kapott időpontot.  Németországban nagyon drága a fogorvos. Emlékszem rá, még a férjemhez is átjártak Németországból, és Bécsből fogukat csináltatni.
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79047)
    2015-02-19  20:07
  49. 2015. február 19. 21:4579053.

    Etike!
    A keksztekercset megosztottam a facebookon. Nem csak fonom lehet, hanem szép is. Szerintem azt is megcsinálhatom előre.
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (79046)
    2015-02-19  20:04
  50. 2015. február 19. 20:3679052.

    Marika!
    Nálunk egy üres telek, ami a kertes házammal szemben volt 12M-ér adták el. Itt nagyon drága a családi ház, és az üres telek is.
    Eladja a szomszédasszonyod, és azért a pénzért tud venni ott a környéken, vagy mit szeretne.
    Kata

    előzmény:
    riamam (79049)
    2015-02-19  20:27

Címlap

top