Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2014. október 29. 19:1077501.

    Katika!


    Gondoltam, hogy sokat kell várni az orvosnál, de legalább minden rendben van, jók lettek a leleteid.


    Az idő nem volt valami szép így nem is mentem ki Bencével mert egy kicsit náthás lett.


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (77493)
    2014-10-29  09:23
  2. 2014. október 29. 19:0877500.

    Marika!
    Én csak az erkélyen voltam ma kint, de örülök, hogy mindennel készen lettem. Olyan gyönyörű a karácsonyi kaktuszom. Ebben gyönyörködöm. Talán azért is tetszik ennyire, mert azt hittem tönkre ment. Kitettem az erkélyre, és mindenféle színt játszott a levele. Azt hittem vége. Megpróbálom majd valamelyik családtagommal lefotóztatni mobillal, és feltenni. Mondom nem  levele, a virága gyönyörű. Láttam már ilyet, de annak nem volt ilyen szép virága. Ebben van egy kis fehér árnyalat is.
    Kata

    előzmény:
    riamam (77497)
    2014-10-29  18:49
  3. 2014. október 29. 19:0677499.

    Szervusztok Kislányok!


    Legyen szép estétek!


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (77493)
    2014-10-29  09:23
  4. 2014. október 29. 19:0177498.

    Marika!
    Megsütöttem a bögrés sütit is. A tetejére a meggyléből pudingot főztem, és rátettem a sütire. Guszta, és nagyon finom lett. Egy gond van, hogy egy adagot készítettem, és ennyi embernek ez csak kóstoló lesz. Nem diót szórtam bele, hanem vettem két tasak sótlan mogyorót, azt törtem meg darabosra, és darabos étcsokit is szórtam bele. Isteni lett. Ezt felveszem a repertoáromba. elég gyakran megfogom sütni, ha jönnek a gyerekek. Hamar is meg van, egyáltalán nem babrás. Mindennel készen vagyok. A húsok be vannak pácolva. Már csak ezt kell a sütőbe tenni holnap, hogy friss legyen a többit lehet melegíteni.
    Legközelebb  2-2 bögrével fogok számolni, és nagyobb tepsivel sütök.
    Kata

    előzmény:
    riamam (77497)
    2014-10-29  18:49
  5. 2014. október 29. 18:4977497.

    Katám!


    Húúú de belefogtál a sok finomságok készítésében már csorog is a nyálam.


    Olyan álmos lettem nem volt melegem a temetőbe.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (77496)
    2014-10-29  11:46
  6. 2014. október 29. 11:4677496.

    Katika!


    Nem is árt néha ilyen rutinvizsgálatokat elvégeztetni. Örülök, hogy jók a leleteid. Megfőztem a húslevest holnapra, most készül a toroskáposzta. Vettem egy kacsát, de az mire megsül, csak kóstoló ennyi embernek, de a lányoknak sütök csirkemellet zöldségekkel, na és a kacsa mellé párolt lila káposzta dukál. A sülteket frissen készítem, majd holnap. Ma még a bögrés sütit szeretném megsütni. A Marika oldalán találtam. Finomnak bizonyul.
    A tetejére, vagy közé pudingkrémet teszek amit meggy lében készítek el. Ezt az ötletet is Marikától vettem. Már látom, hogy nem nagyon lesz időm sétálni ma.
    Kata

    előzmény:
    riamam (77495)
    2014-10-29  11:03
  7. 2014. október 29. 11:0377495.

    Sziasztok Nagyikák!


    Köszönjük a reggeli finomságokat Katikától!


    Örülök,hogy jók lettek az eredményeik


    Kata kár,hogy nem tudod a kaktuszt felrakni. Szerintem du.tudsz sétálni szép az idő nagyon. Az hogy hűvös van hát mindjárt november.


    De haladok is nem régen értem haza a vérvételről alig 50 fő volt előttem, utána piac, már hétvégén nem szeretnék menni, bolt.


    Most meg öltözök megyek a temetés délben lesz.


    Majd jövök, addig is jó beszélgetést.


    Jó étvágyat az ebédhez!


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (77493)
    2014-10-29  09:23
  8. 2014. október 29. 09:5277494.

    Sziasztok Kislányok!
    Katika!


    Köszönöm a frissítőt! Itt is süt a nap, de mindössze 4 fok van. délfele már biztosan jobb idő lesz. Igyekszem addig elvégezni a munkámat, és bízom benne, hogy kitudok mozdulni ebben a szél napsütéses időben. Nagyon szeretek ilyenkor kint lenn.
    Gyönyörködöm most a karácsonyi kaktuszomban. Rengeteg virág van rajta, és még bimbó is. sajnálom, hogy nem tudom felrakni. Ilyen szép még soha nem volt ennyi virággal. Remélem még sokáig gyönyörködhetem benne, mert folyamatosan nyílik rajta a virág.
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (77493)
    2014-10-29  09:23
  9. 2014. október 29. 09:2377493.

    Jó reggelt Kislányok!


    Süt a napocska, de hűvös az idő.


    Etuka!


    Sajnos sokáíg kellett ott lenem az orvosnál, sok vizsgálaton át estem, de minden rendben találtak, ami nagyon fontos, rengetegen voltak, de úgy döntöttem, hogy ráérek nem kell sietnem sehová ezt a napot erre szántam. Minden éveb el megyek a kardiológiára, meg nézetem a ketyegőmet.


    Akkor szép napod volt neked is kő levest főztetek.


    Kívánom, hogy ma is legyen szép  a napotok.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (77479)
    2014-10-28  17:44
  10. 2014. október 28. 20:3077492.

     


     


     



    Már vége a nyárnak


    Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén
    Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.
    Őszi ruhát hullató színes tarka fákon
    Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.
    Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva
    Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.
    S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat
    A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.
    Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak
    Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.
    Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge
    A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.
    Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok
    S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.
    A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja
    Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága

    Tóth János

  11. 2014. október 28. 20:2577491.

     


     


     


    Simola Teréz Csilla
    Elmúlt szerelem


    Hullik a falevél az ágról,
    Nemrég búcsúztunk el a nyártól.
    Szép, színes köntöst vesz fel a táj,
    A tücsökzene hiánya fáj.
    Az éjszaka hosszú és hideg,
    A nyári pad most olyan rideg.
    Kabátban járom már az utat,
    Egyik fa visszafelé mutat.
    Szinte látom a nyári lábnyomot,
    Mint cipőnk talpa a kőre rányomott.
    Itt a pad a nyári beszélgető`,
    Lesz még nyár, ez bizton remélhető.
    Sétálok, most az ősz fogja kezem,
    Csókot ad a vad, őszi szél nekem.

  12. 2014. október 28. 20:1277490.

    Marika!


    A nyugdíjemeléssel egyáltalán nem erőltetik meg magukat, de jobb a semminél.


    Beni nagyon rá van indulva a kőlevesre . Egyszer láttuk a TV-ben a Magyar népmesék sorozatban, és azóta mindig kell főzni egy hónapban legalább egyszer. Igaz nagyon finom szokott lenni, és aki akar az tejfölt is tehet rá.


    Megéri a fáradságot a sok szép koszorú, virág kivitele mert nagyon szép szokott lenni a temető ilyenkor amikor virágba borulnak a sírok.


    Mi is együtt szoktunk kimenni a család. Az idén már Gergőke nem tud jönni mert ott van a kis pici kislánya, és a családja.


    Nem tudom a Karácsony is hogyan lesz mert tavaly még együtt voltunk, és Karácsonykor volt Gergőkém eljegyzése is.


    Kívánok neked nagyon szép estét.


    Eta

    előzmény:
    riamam (77489)
    2014-10-28  19:40
  13. 2014. október 28. 19:4077489.

    Etuka!


    Januártól 2,2 % lesz a nyugdíjemelés no nem nagy összeg igaz idén túlfizettek bennünket már azt is hallottam.


    Kőlevest főztetek nagyon tetszik neki a palacsinta is fini.


    Igen jó,hogy van virág neki meg hazahozzák a gyerekek mert 20 szál virág bicón hozni nem egyszerű dolog.


    Elég volt a kiskoszorúkat hazahozni 2 részletbe tudtam 5 db. kellett a páromra, a szülőkre szoktam azt is mert a virág tönkremegy az meg sokáig szép. Tavaly is gyönyörű volt a rokonság azt hoz mindig a közepe teljesen végig volt rakva.


    De virág is kell ilyenkor. 10 szálat szoktam rá két váza van meg amit küldött a nászasszony 6 szál most oldalt van de azt középre egy külön vázába beleteszem.


    A nagy mécseseket a gyerekkel ma kivittük remélem nem lopják el, mert sok a cucc és két hatalmas van.


    Szép estét és jó éjt aszem megyek egy szobával odébb.


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (77486)
    2014-10-28  19:00
  14. 2014. október 28. 19:3277488.

    Etukám!


    Visszament vasárnap mint szokott ott ilyen szünet nincs, gondolom hétvégén jön haza.


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (77487)
    2014-10-28  19:03
  15. 2014. október 28. 19:0377487.

    Marika!


    Bizony hosszú most az Őszi szünet majd nem másfél hét.


    Lehet, hogy a felsőfokú intézményekben rövidebb a szünet . Akkor a nagyleány unokád már visszament  a kollégiumba?


    Eta

    előzmény:
    riamam (77485)
    2014-10-28  18:54
  16. 2014. október 28. 19:0077486.

    Marikám!


    Nagyon jó, hogy a nászasszonyodnak vannak szép virágjai így neked meg van oldva a virág vétel.


    Én még nem vettem meg . Tavaly is Benire vigyáztam, és a kislányomat kértem meg, hogy vegye meg nekem is a virágokat.


    Remélem, hogy most sikerül nekem megvenni, és kijutok a temetőbe is az ünnep előtt.


    Úgy néz ki , hogy Bence már holnap este megy a Mamájához mert ott alszik, de ez nem biztos mert délután már variált, hogy nem alszik a Mamájánál.


    Ma megint kőlevest főztünk ebédre, és palacsintát kellett sütnöm mellé. Fahéjason szereti mást nem lehet a palacsintájára tenni.


    Eta

    előzmény:
    riamam (77484)
    2014-10-28  18:52
  17. 2014. október 28. 18:5477485.

    Etuka!


    Most elég hosszú az őszi szünet legalább pihennek a gyerkőcök kicsit, igaz a nagy Leány nincs itthon náluk sztem nincs is ilyen szünet.


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (77482)
    2014-10-28  18:36
  18. 2014. október 28. 18:5277484.

    Etukám!


    Biztos lehet virágot venni mindenütt. Én a nászoméktól veszem majd holnap haza is hozza a leány el van az a pincében.


    Kicsit pihensz legalább ha már a Kislányod tud vigyázni a kisfiúra. Holnap reggel vérvételre megyek én is még lehet pé orvoshoz is elmegyek, igaz még van gyógyszerek csak hétfőre van időpontom és hétfőtől infuziós kezelésre járok a kórházba jobb volna elintézni előtte majd meglátom.


    Szép estét és jó pihenést.


    Marika

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (77478)
    2014-10-28  17:43
  19. 2014. október 28. 18:4977483.

    Katám!


    Anyukám is így csinálta mikor nagyon fájt a lába.


    Én úgy szoktam a temetőt mindenszentekkor intézni,hogy a vejemmel meg az unokákkal kimegyünk kocsival kivisszük a virágokat, koszorúkat, vettem nejlon is mert a középső csíkot le szoktam takarni ahová a koszorúkat rakják, igaz a gránit nem rozsdásodik oda /lehet már beszéltem is erről / de drótosat és esetleg megkaristolódik kár volna érte annyira szép, a műkő a szülők sírja hát azon bizony ott van a koszorú formája le sem lehet súrolni.


    Szval kivisszük reggel és 11 óra felé mindannyian megyünk mécseseket gyújtunk ennyi majd nálam ebédelnek utána mennek a másik mamához ott is a temetőbe a nagyszülei a vejemnek.


    Pénteken fogok sütni majd felét a tesómnak adom. Már kitaláltam mit és szo.kora reggel megfőzöm a huslevest ha hazajöttünk a sajtos tejfölös karaj meg v. rántott cs.mell v. bubos húsit majd még kitalálom melyik is.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (77481)
    2014-10-28  18:21
  20. 2014. október 28. 18:3677482.

    Kata!


    Én is tapasztalom már magamon, hogy én sem birok már olyan sokat tenni-venni. Nagyon jó ez a szünet mert így jobban össze tudtok jönni a kisfiadékkal.


    Én is tegnap mindent kimostam, de azért még lesz egy adag mosni valóm.


    Akkor holnap már készülsz a menüvel. Mit fogsz készíteni? Gondolom, hogy sütsz is valami finomat.


    Nekem még mennem kel a temetőbe mert nem tudtam még le idő hiány miatt. A kislányomnak is szünet van, és ha csütörtöktől tud vigyázni Benikére akkor kiszaladok én is.


    ET.

    előzmény:
    ermitak (77481)
    2014-10-28  18:21
  21. 2014. október 28. 18:2177481.

    ET!
    Köszönöm a kedves vígasztaló szavaidat. Sajnos tudomásul kell venni, hogy nem bírok annyit járkálni. Holnap meg sok dolgom lesz, mert csütörtökön jönnek a fiamék. mostmég szünidő van, mindenki itton lesz, habár a fiam este próbát tart, de legalább ebédnél együtt leszünk egy kicsit.  Aztán ki tudja mikor érnek rá újra. Azért a mai napom is hasznos volt. mikor hazajöttem mindent kimostam. Nincs egy darab szennyesem sem. Már nem fogok temetőbe menni. Kirakom az elhunyt  szeretteim fotóit, és gyertyát gyújtok, így fogok emlékezni.
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (77480)
    2014-10-28  17:52
  22. 2014. október 28. 17:5277480.

    Kata!


    Én is jártam már így a telefonommal, hogy otthon felejtettem, és akkor kerestek a kislányom, és Mónika is. Aztán ők is egymást hívták, hogy mi van velem.


    Persze jól leszidtak, hogy ne csináljak ilyet többet . Hiába , ha este nem teszem be a táskámba akkor elfelejtem.


    Nagyon örülök, hogy sikeresen megjártad a temetőt, és nem fájt a lábad.   Nem mindenki sírjához tudtál elmenni ezért ne legyen lelki ismeret furdalásod mert aki fontos volt oda elmentél a többiek emléke pedig ott él a szívedben örökké, és az emléküket semmi, és senki nem törölheti ki .


    ET.

    előzmény:
    ermitak (77472)
    2014-10-28  11:24
  23. 2014. október 28. 17:4477479.

    Katika!


    Remélem minden rendben van, és már kipihented a mai nap fáradalmait. Gondolom nem sokat kellett várnod az orvosnál, de azért vittél magaddal enni, és inni valót.


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (77470)
    2014-10-28  08:05
  24. 2014. október 28. 17:4377478.

    Marika!


    Nálunk is nagyon szép volt egész nap az idő. Nekem is kellene menni a temetőbe csak még nem tudom mikor lesz egy kis időm.


    A mécseseket megvettem, de virágom az még nincsen.


    Állítólag pénteken lesz virág vásár a piacon estig talán ki tudok majd menni, ha meg nem akkor a a 30 -on is árulnak , és ott veszek haza felé.


    Eta

    előzmény:
    riamam (77471)
    2014-10-28  08:27
  25. 2014. október 28. 17:3777477.

    Szervusztok Kislányok!


    Kívánok nagyon szép estét mindenkinek!


    Eta

    előzmény:
    riamam (77476)
    2014-10-28  17:22
  26. 2014. október 28. 17:2277476.

    Katám!


    Hát ez borzasztó ennyire nem jól vagy és nem lehet semmit sem tenni, hogy visszanyerd a régi mozgásaidat??? Húúúú de sajnállak.


    No ma jól kifáradtam először városba megrendeltem a sírcsokrot holnap délben megyek a temetésre nem közeli de a páromnál is ott voltak. A vejem testvére feleségének nagyapja szval ennyire nem közeli de úgy ha vmi volt dinnyébe munka v. nászasszonynál mindig együtt voltunk vagyis a csapat.


    Hazajöttem elmentünk a gyerekkel a temetőbe lemostuk a sírt, kicseréltük a vizeket mert már rendes krizantén is van a vázában. Onnan hazajöttünk főztem fejtett bablevest f.oldalassal meg a krumplipogácsa olajban sülve gyerek óhajtotta nekem elég nehéz volt ritkán főzök ilyen töményet. Utána beszedtem a szuterénba az összes muskátlit, begóniát annak a levelét a fagy már megkapta leandereket behuzigáltuk a gyerekkel ,irtó nagyok már unom őket lehet nem sokára kidobom. Teraszon a sok futómuskátlit levagdostam behordtam azt is, utána letakarítottam a terasz korlátot az udvart felsöpörtem a muskátli levagdosott részeit kuka. Feljöttem mosogattam és most itt vagyok.


    Most már szétnézek és majd várom a Jakubcsek műsort meg a többit, igaz tegnap is hamar elaludtam.


    Marika


     


     

    előzmény:
    ermitak (77475)
    2014-10-28  16:29
  27. 2014. október 28. 16:2977475.

    Marika!
    Hát még én mennyire örülök, hogy lerendeztem  a temetőt. Ez egy óriási gond volt most  nekem. Sokszor a boltig elmegyek, és vissza alig birok hazajönni. Szerencsére most nem éreztem fájdalmat. Most érzem már, hogy nagyon elfáradtam.
    Kata

    előzmény:
    riamam (77474)
    2014-10-28  13:51
  28. 2014. október 28. 13:5177474.

    Katám!


    Örülök, hogy a temetőt le tudtad rendezni, látod a kis öröm is nagy


    Nem régen jöttünk haza a fiú unokámmal most Ő szabadnapos nincs suli másik még Bpesten. Ő akart nagyon menni mert én nem régen voltam. Nászasszonyom kb. 1 hete küldött már igazi azt a gömbölyű fejű vajszínű krizantént a páromra, Ő termeli én is tőle veszem. Mondja a gyerek biztos ellopták mert máskor igen ezt tették. Most meg volt segített lemostuk a sírt összeszedtük a leveleket, kivittem a nagy mécsest remélem nem lopják el mert az ünnepkor sok amit ki kell vinni ezek meg elég nagyok.


    Még a szülőknél is voltunk, gyönyörű idő volt aki csak pólóban.


    Most főzök kérdeztem a gyereket csak ha jön enni különben magamnak csak lecsót csinálok, lusta vagyok magamnak főzni. Nekik kell akkor már ugrok is. Fejtett bablevest f.oldalassal ezt kért meg krumpli pogácsát tudod amit olajba sütök ki hozzá. Hát jó laktató.


    De haladok még a krumpli most hül, leves sincs még kész, de sebaj ettünk reggel.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (77472)
    2014-10-28  11:24
  29. 2014. október 28. 11:4077473.

    Marika!
    Mikor említetted, hogy temetőben voltál, már akkor terveztem én is, és törtem a fejemet, hogy hogyan kellene megoldani. Tegnap is ezen járt az agyam. reggel a szemem kinyílt 6 órakor. Gondoltam ez a Sors keze. Fel is keltem, összeszedtem magamat, és elhatároztam menni kell. Hála Istennek legalább a férjem sírját rendbe tudtam tenni. A balesetem miatt régen voltam kint, rosszabbra számítottam, de kellemesen csalódtam, még levél sem volt sok. Mintha az egész temetőt takarítanák. Azt már régen tapasztaltam a füvet is írtják. A rokonai nem szoktak menni. A fimék szokták útba ejteni. El sem tudom mondani, milyen megnyugvás ez nekem, hogy megtudtam oldani. Nem mondom, hogy nem fáradtam el, de most már pihenek.
    Kata

    előzmény:
    riamam (77471)
    2014-10-28  08:27
  30. 2014. október 28. 11:2477472.

    Sziasztok Kislányok!


    Katika!
    Én is nagy pánikot keltettem a telefonom miatt. Pedig már történt velem ilyen. Még Dunapatajon voltam. A lányom hívott Németországból, és nem vettem fel a telefont. Kint ültünk a kertben, és nem vittem ki a telefont. Végül a fiamat hívta, hogy ő is csörögjön már rám. 19 nem fogadott hívásom volt. csak a gyerekeim kerestek. mégsem okultam.


    Most jöttem haza, a temetőben voltam. sajnos nem jutottam el mindenhová. 8 órakor mentem el, és fél 11-re értem haza. Pedig a busz háztól-házik hoz, de sokat kell utazni. Még mikor mentem fáztam, de már mikor vártam a buszt melegem volt. Ha most nem fáztam meg, akkor soha.
    Kata


     

    előzmény:
    kutymuty60 (77470)
    2014-10-28  08:05
  31. 2014. október 28. 08:2777471.

    Sziasztok Kislányok!


    Szép jó reggelt Mindenkinek, Katika friss voltál


    Valóban szép idő van nagyon.


    Legyen szerencséd a vizsgálatokkal kapcsolatosan ne kelljen sokat várnod


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (77470)
    2014-10-28  08:05
  32. 2014. október 28. 08:0577470.

    Jó reggelt Kislányok!


    Gyönyörűen süt a napocska,  örülök mert el kell mennem, ma megyek a hónapokkal előírt vizsgálatra, remélem nem fog sok felé elküldeni.


    Kata!


    Bizony a telefon mindig legyen nálad, én is így jártam mint Te, mire haza jöttem már a szomszédoknál is érdeklődtek, hogy mi van velem, rengeteg nem fogadott hívásom volt.Nagy izgalom volt a családban.


    Mindanyiotoknak nagyon szép napsugaras napot kívánok.


    Kati

    előzmény:
    riamam (77469)
    2014-10-27  19:12
  33. 2014. október 27. 19:1277469.

    Katám!


    Én az ünnepre majd sütök egy tepsi de /lemez/ almásat múltkor is nagyon fini volt van jó recim és egy tepsi londoni sütinek nevezzük ami linzer rajta lekvár azon 4 toj.hab 20 dkg.cukorral keményre felverni plusz még ebbe 20 dkg.darált diót a legtetejére szoktam darabos diót tenni annyira finom mikor megpirul.


    Azért 2 tepsi megfelezem felét a tesómnak felét itthon az uncsik megeszik.


    Most nem akarok olyan krémes akármiket sütni, pedig van almás krémes receptem is.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (77468)
    2014-10-27  19:06
  34. 2014. október 27. 19:0677468.

    Marika!
    Én sütéshez csak a hagyományos tepsit használom. A hússütéshez sem szeret még a cserép edényeket sem. Azt sem tudom mikor használtam. Én is úgy tervezem, hogy pudingot teszek a tetejére vagy közé, és akkor a tetejére csokimáz kerül.
    A nagynéném sütött sok ilyen sütik, egyszerű és finom is.
    Ez a telefon ma jól felizgatott, és igazat kellett adni a fiamnak. Bármi történhet velem, és nincs nálam. Habár mi is történhetne velem.......


    Kata

    előzmény:
    riamam (77466)
    2014-10-27  18:13
  35. 2014. október 27. 18:1477467.

    Kata!


    Telefonra visszatérve, ugyanis elfelejtettem előbb, hogy vidd is magaddal jó dolog. Magamról ezt nem tudom elmondani soha nem viszem és még a másik azt sem tudom hol van felhívom a vezetékesről, ugyan hol is csörög és megkerül.



    Marika

    előzmény:
    riamam (77466)
    2014-10-27  18:13
  36. 2014. október 27. 18:1377466.

    Katám!


    Majd ha jól sikerül a bögrés mákos mert én szeretem a mákosat meggy befőttet dobáltam bele. Mikor kihűlt a tetejére 1 van.pudingot felfőztem 3 db. meggylével kicsit hült de melegen kell rákenni mert csomósodik villával meghuzigáltam szuper lett a kinézete./Olyasmi máz mint a túrós a Fanta szelet biztos ismered annak a teteje meg szintén van.puding meg Fanta narancslé ami jó sárga/


    Nászasszony receptje de ne tudd meg annyira sűrű belű teteje elég barna és sztem nyers a közepe ettük azért a unokámmal.


    Ugyanis nem a lemez hanem van ez a kerámiatepsim és abba öntöttem, soha többet. Abba pld. a csirkecomb se sül meg ropogósra, szval így jártam pocsékoltam a többi lehet a kukába landol.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (77465)
    2014-10-27  16:16
  37. 2014. október 27. 16:1677465.

    Marika!
    Valóban gyönyörű idő volt ma. Le is mentem a boltba, de úgy gondoltam nem viszem a telefont, csak a szomszédba megyek. Ez viszont nem így történt, elkallódtam. Megyek haza, fordítom a kulcsot a zárban, és nyílik az ajtó. Jött Balázs elém, hogy nehogy megijedjek. Hát ez nem sikerült. Ráadásul megkaptam a magamét a fiamtól is, hogy nem vittem a telefonomat. 5 nem fogadott hívásom volt. Itthon aztán megtalálták a telefonomat. A fiam hívott, hogy elindult Balázzsal, bringával jönnek. Igaza volt a fiamnak, hogy miért nem viszem a boltba, még ha kikapcsolom is, ha csörög, de tudja, hogy vagyok. Átvizsgálták a lakás minden zegzugát, hol estem össze. Ez nem is olyan vicces! Igaza van. Most már leviszem ezek után a boltba is.
    Képzeld el, a bögrés meggyeshez vásároltam be. A menyem küldött nekem egy kis sütit, meggyes mákosat. Jót derültem, hogy én is  hasonlót fogok sütni. Ezen már nem változtatok. Csütörtökön jönnek ebédre. Mindent beszereztem. Jól elcsavarogtam az időt. Nem csodálom, hogy aggódott a fiam.
    Kata

    előzmény:
    riamam (77464)
    2014-10-27  13:23
  38. 2014. október 27. 13:2377464.

    Katám!


    Gyönyörű idő lett ha hűvös van akkor is, ragyogóan süt a napocska.


    Nem főztem hisz mára van még még az uncsimnak is jut ha jön. Olyan álmos vagyok töröm a fejem rajta lehet lefekszem, nem ittam pici kávét sem még a kavarósat sem, gondoltam kipróbálom mert olvastam sok tea, kávé, ital ugyan amivel sosem élek. De csak zúg olyan mintha engedne a fejem le hogy miért is volt mikor nyár végén több hónapig nem zúgott ki nem tudom találni.


    Pláne ha semmit sem csinálok még jobban odakoncentrálsz. Bekapcsolom a tv-t és aludni fogok kicsit. A picike muskátlikat amit gyökereztettem bevittem a pincébe a többit még nem hisz bírja.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (77463)
    2014-10-27  10:53
  39. 2014. október 27. 10:5377463.

    Marika!


    Annyi ilyen beszélgetős műsor is van már. Szeretem azt is, de nem ülök egész nap a TV előtt. Most írok újra. A címe még nincs meg. Azt majd később döntöm el.
    Kata

    előzmény:
    riamam (77462)
    2014-10-27  10:41
  40. 2014. október 27. 10:4177462.

    Katám!


    Elnyerte tetszésedet az új műsor, mert én nem néztem egyáltalán. Azt sem tudom milyen időközönként van.


    A LifeNetwork adón ma reggel is néztem Szili Nóra Dupla Kávé c. beszélgetés műsorát lehet már éjjel 2-től van ma 5 után néztem beszélget mindig vmi hírességgel most Zséda volt a vendége és Jáksó László sok mindent megtud az ember róluk.


    Marika

    előzmény:
    ermitak (77460)
    2014-10-27  09:11
  41. 2014. október 27. 09:1777461.

    Persze, hogy nem jól írtam: Nem is tudom, honnan szedtem. RISING STAR ezt sem tudom mit jelent. A RICHTER az egy gyógyszergyár. Mennyi hülyeséget írok itt magányomban össze.
    Elnézést!
    Kata

    előzmény:
    ermitak (77460)
    2014-10-27  09:11
  42. 2014. október 27. 09:1177460.

    Sziasztok Kislányok!
    Marika!
    Kösz a kávét! Én sem néztem végig a Sztár a sztárban, mert átkapcsoltam Magyarország szeretlek ment az M1-en. majd a 2-esen volt egy tehetségkutató, a RICHTERSTAR azt néztem, remélem jól írtam le. Utána is nézek, hogy jól írtam-e. van már annyi tehetségkutató...... Habár én szeretem.
    Kata

    előzmény:
    riamam (77459)
    2014-10-27  07:09
  43. 2014. október 27. 07:0977459.

    Katám!


    Este elég hamar elaludtam néztem a Sztárban Sztár műsort azt sem néztem aszem végig. Mostanában elég fáj a fejem és a vérnyomásom reggel irtó kevés este mindig picivel több tablettát kell bevennem kezd felfelé menni. Gondolom az időjárás változás.


    Ma nem főzök be kell mennem a gyógyszertárba tudod a sírra szoktam nejlont rakni ott veszem ilyen ágytakaró v. mi a fene névre hallgat csak középre szoktam egy csíkot egész vékony szinte nem is látszik. Igaz a gránitra nem rozsdál rá semmi de akkor is féltem, no meg a nagyszülőkre pláne fontos műkő és volt rátették csak úgy a rokonok és le sem lehet kefélni a helyét a koszorúnak.


    Ezek az én virágaim este leszedtem lehet többi elfagyott majd bedobom a fodrászatba én szoktam virággal ellátni a vázájukat.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak (77446)
    2014-10-26  19:07
  44. 2014. október 27. 06:5977458.

    Sziasztok Nagyikák!


    Szép jó reggelt Mindenkinek.


    Háááááát gyönyörűen süt a nap jó kinézni, de alig 0 fok van biztos fagyott is vhol. Még a virágaim kint vannak igaz a muskátli az pár fok fagyot is kibír.


    Etuka gondolom elvarázsolt a pirinyó, nagyon édesek tudnak lenni


    Annyira kis cukorfalat ahol felraktad a fotón is a két Déduncsi no meg a Dédi is jól néz ki!


    Legyen szép a napod, jó kávézást, teázást én még egyikkel sem éltem.


    Marika

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (77457)
    2014-10-26  22:28
  45. Torolt_felhasznalo_698542
    Torolt_felhasznalo_698542
    2014. október 26. 22:2877457.

    Sziasztok Kedves Nagyikák!

    Etukám örülök,hogy kényelmesebb módon jutottál el a legkisebbik dédunokádhoz.Bizony most minden felé eéggé nagy a tumultus a temetőkbe járás miatt.Sokan vannak a vonatokon is és a buszokon is.Köszike a szép verset.Bizony még el sem kezdődött az igazi ősz és tél máris a tavaszt és a nyarat várjuk.Valahogy az nagyon kellemesebb.Bár az idei nyáron nem volt olyan nagy kánikula.De azért jobb volt mint ez a nyirkos ősz ami most van.

    Miácska jobbulást kívánok neked az influenzából.Sajnos ilyen nyirkos ősszel már könnyen terjednek a bacik.
    Küldök neked egy kis baci ölőt,hátha segít.A recept egy üveg bor és néha egy kis slukk.Talán a baci is elfut,elpártol tőled.
    Ez az óraállítás jól megzavart engem is.Reggel jó sokáig aludtam.Mikor felkeltem csináltam bundáskenyret és teát reggelire.Jól belaktam és kibírtam amíg az ebéd elkészült.Filézett töltött pipicombet készítettem petrezselymes burgonyával és aprólékból levest.Jól beebédeltem.Vacsira már csak gyümölcsöt ettem.
    Mindenkinek kellemes vasárnapi estét kívánok és jó éjszakát!Most aztán jó hosszúak lesznek az esték.Lehet bóbiskolni a TV előtt. Kellemes új hetet! Küldök egy kis kalapkúrás képes javaslatot.

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (77454)
    2014-10-26  21:10
  46. 2014. október 26. 21:1577456.

     


     


     


    Dsida Jenő 


    Ősz


     


      Mért van, hogy a szívem 


    Csupa, csupa bánat? - 


    Siratom halálát 


    A gyönyörű nyárnak. 


     


     Siratom halálát 


    A hulló levélnek, 


    Lassú hervadását 


    A virágos rétnek. 


     


     Siratom halálát 


    Égő forró könnyel... 


    ...Csicsergő madárdal 


    Tavaszi virággal 


    Csak még egyszer jöjj el!

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (77453)
    2014-10-26  21:03
  47. 2014. október 26. 21:1277455.

    No ennek a versnek az elolvasásához még a szemüvegem is kevésnek bizonyul. Küldök másikat!

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (77453)
    2014-10-26  21:03
  48. 2014. október 26. 21:1077454.

    Szervusz Böbe!


    Nagyon örülök, hogy írtál. Még nem voltam Rákoscsabán tömegközlekedéssel, de mindent elmentettem amit az utazással kapcsolatban leírtál.


    Ma elmentem volna, de tegnap szólt a kislányom, hogy ma megy kocsival Rákoscsabára, és elvisz.,


    így végre láttam az én aranyos legkisebbik Dédunokámat.


    Legyen szép estéd, és még szebb jövő heted.


    Amikor van egy kis időd akkor gyere mert én sem leszek mindig ilyen elfoglalt, és tudunk beszélgetni.


    Puszillak: Eta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (77412)
    2014-10-24  22:22
  49. 2014. október 26. 21:0377453.

     


     


    B. Huszta Irén :

    Őszi alkony

     


     Harangszó zendül, este van.
    Szökőkút adta halk moraj
    Kíséri mély magányomat,
    S a szeptemberi alkonyat.

    Nem várok én már herceget,
    Csak annyit, hogy beszélhetek
    Gondról - örömről véletek,
    Ti varázslatos emberek!

    Boldog vagyok, hogy rám tekint
    Egy őszi napsugár megint,
    Mielőtt végleg eltűnik...
    Amott fönn már a hold virít.

    Nem mondhatom el - nincs kinek -
    Apró, de mély örömömet,
    Hogy lelkem zenével tölti meg
    Az őszi nap, mely rám nevet.


     

    előzmény:
    mia049 (77425)
    2014-10-25  18:03
  50. 2014. október 26. 20:5677452.

    Szervusz Miácska!


    Olvasom, hogy megint beteg vagy . Mindig elkap az ember valamit vagy az orvosnál, vagy a boltban stb.


    Hiába a sok kéz mosás amikor haza érsz a baci már jelen van.


    Én is vettem kézfertőtlenítőt is a Rossmanban amikor megmosom a kezem akkor még azzal is bedörzsölöm.


    Én is nagyon szeretem az Őszi verseket is, mert az ősznek is meg van a maga szépsége.


    Tegnap sétálás közben szedtünk nagyon szép leveleket Benikével ,és a kislányommal.


    Kívánok gyógyulást, és nagyon vigyáz magadra.


    Puszillak Eta

    előzmény:
    mia049 (77425)
    2014-10-25  18:03

Címlap

top