Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2014. szeptember 3. 22:1576301.
    Marika!
    Én rengeteg paradicsomot eszem, amiben antioxidáns van, a kiviben rengeteg C vitamin. Azt sem tudom mikor voltam megfázva. Ez nem azt jelenti, hogy nem is leszek, de amint már írtam, sajnos az almát már gyerekkoromban sem tudtam enni, megfájult a gyomrom tőle, de ha kapnék még abból az almából amit a napokban vettem még vennék. abból minden este megettem egyet, az volt a vacsorám.
    Kata
    előzmény:
    riamam (76300)
    2014-09-03  21:04
  2. 2014. szeptember 3. 21:0476300.
    Kata!
    Én meg nagyon szeretem a gyümiket és Te is edd mert az nagyon jó a szervezetnek. Alma főleg!!!! hogy is mondják napi 1 alma az orvost távol tartja, de biztosan  ismered ezt a mondást.
    De megyek egy szobával odébb csak tv.van és alszom.
    Jó éjt Nektek is igaz Neked még hol van??
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76299)
    2014-09-03  20:59
  3. 2014. szeptember 3. 20:5976299.

    Marika!


    Mindegy kinek írod, úgyis mindent elolvasunk. Én nem nagyon rajongok az almáért, és semmilyen gyümölcsért. Viszont a szőlőt, őszibarackot nagyon szeretem, meg a kivit, ami egész télen van itthon.
    Kata

    előzmény:
    riamam (76297)
    2014-09-03  19:51
  4. 2014. szeptember 3. 19:5376298.
    A málnával kapcsolatosan amit fölül láttok azok a következő érés szinte egész évben érik. Volt mikor októberben ettem róla. 2 éve kaptam ezt a töveket.
    Marika
    előzmény:
    riamam (76288)
    2014-09-03  18:29
  5. 2014. szeptember 3. 19:5176297.
    Katám!
    Neked akartam az almával kapcsolatosan írni bocsika és bizony nagyon jó hangulat volt anno a munkahelyen akkor mindenkinek jutott munka ha nem nagy volt a fizetés akkor is jó volt. De helyeslem azt,hogy segélyt sem kaphat az aki nem vállal közmunkát, gondolom többet rájátszottak,hogy nem vállalták el a felkínált munkát. Mi városunkban is van olyan mozgás sosem láttam ilyet rengeteg virág, kapálnak, locsolnak, söpörnek a közmunkások. Helyes is aki nem dolgozik az ne egyen, igyon, lehet szemtelennek tartasz de ez a véleményem.
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76290)
    2014-09-03  18:52
  6. 2014. szeptember 3. 19:4776296.
    Etuka!
    Ez a Golden alma régen is volt ilyen úgy gondolom most hatalmasakra nőttek a szemek. A másik idared nagyon szeretem nem túl édes és leveses . Ezt ki akartam vágatni de megemberelte magát sok van rajta és nem nagyon hull és szép nagyok.
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76291)
    2014-09-03  18:56
  7. 2014. szeptember 3. 19:4576295.
    Szia Etuka!
    Hallom szép napod volt a kisfiúval használd ki is a lehetőséget ha vele lehetsz.
    Igen valóban megdolgoztunk mi a nyugdíjunkért, de az teljesen más világ volt. Én is 40 évet egy helyen lehúztam de ha pár nap vmiért nem mentem annyira hiányzott már. Igen akkor családias volt a légkör a maiból nem igen kérnék ami van.
    Van bőven csemegézni való de jobb ha leállítom magam nekem a sok gyümi evés nem jó elrontja a véreredményem ugyanígy voltam eperérés idején.
    Szép estét és jó pihenést!
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76290)
    2014-09-03  18:52
  8. 2014. szeptember 3. 19:1176294.


    Az Országház bemutatása 360° panorámaképekben
    Link
  9. 2014. szeptember 3. 19:1076293.
    Kata!
    Meg volt a Dédi nap, és nagyon jól éreztük magunkat Bencével.
    Most megy a Konyhafőnök műsor most én is nézem.
    ET.
    előzmény:
    ermitak (76292)
    2014-09-03  19:00
  10. 2014. szeptember 3. 19:0076292.

    Szia ET!


    Letelt a dédinap műszakod? Kellemes idő volt ma, csak ez a ronda szél.....de gondolom jól eltelt a napotok. Már meg jön a Konyhafőnök műsor, hogy mennyi program van itt. Lehet a sütim meg már meg is égett. igaz még  csak kellemes süti illat van, nincs füst.
    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (76289)
    2014-09-03  18:42
  11. 2014. szeptember 3. 18:5676291.

    Marika!


    Van még neked mid csemegézni a kertben. Ilyen zöld almát vettem a műltkor 300.-Ft/kg. Csodálatos módon jól bírta a gyomrom. Pedig gyermek korom óta em tudtam enni az almát. Vagy az alma minősége volt jó, vagy én fiatalodom, beállt a gyomrom mindent bevesz.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (76290)
    2014-09-03  18:52
  12. 2014. szeptember 3. 18:5276290.

    Marika!


    Nem kell a fiatalokat sem sajnálni. Elnézem a szomszédház erkélyén egész nap csak bagóznak a fiatalok. Nem tudom mikor dolgoznak, dolgoznak-e egyáltalán. Mi legalább már megdolgoztunk a nyugdíjunkért. nem is keveset, és akkor nem volt teher, természetesnek vettük, hogy menni kell. Jól is éreztem magam a munkahelyemen. Jó kis csapat volt.
    Kata

    előzmény:
    riamam (76288)
    2014-09-03  18:29
  13. 2014. szeptember 3. 18:4276289.
    Szervusztok Kislányok!
    Kívánok nagyon szép estét!
    Eta


    Benedek Elek:


    Őszi ének


     


    Búsan járok-kelek a szürke avaron,
    Léptem alatt zörög a sárga falevél.
    Kis madár énekét immár nem zavarom
    Erdő víg dalnoka, ó, hová lettél?

    Hervadva búsul egy-egy kései virág,
    Hiába nyílt ki: egy-két napot, ha él.
    Nemcsak én vagyok bús, bús az egész világ.
    Ím a szellő is szomorú dalra kél.

    De félre, bánat, félre! Leszen tavasz még,
    Erdő, mező, tudom, újra kizöldül.
    Fejünk felett újra mosolyog majd az ég,
    S illat, melegség árad ki a földbül.

    Szép lesz az erdő, ó be szép lesz ismét,
    Fölcsendül benne a víg madárdal.
    S járván az erdőt bolyongva, el sem hinnéd,
    Hogy egykor küzdött a szörnyű halállal.

    előzmény:
    riamam (76288)
    2014-09-03  18:29
  14. 2014. szeptember 3. 18:2976288.
    Katám!
    Csoda pofa vagy kár,hogy nem közelebb laksz, hogy elhülyülnénk már miket ki nem találsz a sütivel kapcsolatosan. Nincs idő semmire a nyugdíjasoknak a sorozatok miatt no ezt hallják a dolgozók kívánnak bennünket mindenhová.
    Ma is jól elfáradtam igaz du. aludtam ne szóljak semmit
    Kis kertrészlet szépek az almák még nem lehet szedni rengeteg a málna.
    Szép estét,Marika
    előzmény:
    ermitak (76286)
    2014-09-03  17:42
  15. 2014. szeptember 3. 17:4776287.

    Marika!


    Jól tetted, hogy aludtál, nekem nincs időm semmire. Még csak most jutottam el addig, hogy süssek. Mert TV-t néztem. Az egyik filmem 3 órakor kezdődött, a másik 5 órakor, most meg már nemsokára jön a híradó, a Konyhafőnök, a Barátok közt, majd a Szulejmán. Most már látod, hogy miért nincs időm.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (76286)
    2014-09-03  17:42
  16. 2014. szeptember 3. 17:4276286.

    Marika!
    Egy remek ötlet, ne én találtam ki. Lefagyasztottam rúdban a sütit, és fagyosan recés késsel feldaraboltam, úgy hogy csak rányomtam a kést, és gyönyörű egyforma csigákat vágtam fel, nem kellett formázni sem. Már egy tepsivel sül.


    Csinosak. Nem maszatolta össze a kés. Gyönyörűek, mint én.
    Remélem finom is lesz.
    Kata

    előzmény:
    riamam (76285)
    2014-09-03  14:46
  17. 2014. szeptember 3. 14:4676285.
    Katám!
    Ragályos vigyázz!!!! Én már kómába estem aludtam is kicsit
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76284)
    2014-09-03  14:17
  18. 2014. szeptember 3. 14:1776284.

    Marika!
    Én is nagyon lusta vagyok már. A csigatésztához be volt gyúrva az alapanyag, most kinyújtottam, rászórtam a kakaót, és folpakba tettem mind két rudat külön-külön, és be a fagyóba. Majd később felszeletelem fagyosan, és kisütöm este. Lassan hétvége lesz, mire kisül. Nem baj legalább Kincső és Ádám is részesül belőle. Pénteken már itthon lesznek.
    Kata

    előzmény:
    riamam (76283)
    2014-09-03  12:45
  19. 2014. szeptember 3. 12:4576283.
    Katám!
    Irtó jót nevettem, hát persze,hogy életbevágóan fontos, nekünk legalább annyira fontos mint akinek a munkaeszköze
    Annyira fúj a szél előbb elment minden árammal működő dolog még a szgép is.
    Annyira nem jó a levegő legalább is nekem kint nagyon nehéz és nyom le, ebédeltem még mindig a husilevest, főtt hust most változtattam csigával ettem. Ma sem főztem a hús mellé semmit savanyúval megettem.
    Annyira lusta lettem
    Korán voltam kezelésen utána vettem kis virágföldet muskátlit akarok állót kicsit leoltani már előbb kellett volna tudom.
    Hátha marad belőle irtó szép rózsaszínt vettem mert a kórházunk bejárata nagyon tele van muskátlival irtó szép piros és rózsaszín. Én is utánoztam képzeld 400 ft. volt egy cseréppel most abból akarok leoltani.
    Füvet nyírtam kint, bent még van a kertbe a borozda vár a gép de előbb nézem a tv-t meg netezek hát ez sokkal fontosabb.
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76282)
    2014-09-03  10:49
  20. 2014. szeptember 3. 10:4976282.

    Marika!
    Itt sincs hideg, a hőmérő 21 fokot mutat, de nagyon fúj a szél. Ilyenkor utálok kimozdulni. Ilyenkor nem szeretek senkivel találkozni. Úgy nézek ki mit az "őrült ki letépte láncát" Minden szál hajam égnek áll. Valamit főzök, amit találok. Még nincs ötletem. Nem régen reggeliztem.
    Tegnap beszéltem a fiammal, mondtam neki, hogy el kellene vinni a gépemet,  most az Ádámét vitte el, majd ha hazahozza, akkor elviszi az enyémet. Mondtam, hogy nem sürgős hogy elvigye, csak hazahozni sürgős, mert a gép nekem életbevágóan fontos mondja meg a srácnak. Olyat nevetett majdnem kiejtettem a kezemből a telefont.
    Kata

    előzmény:
    riamam (76281)
    2014-09-03  09:51
  21. 2014. szeptember 3. 09:5176281.
    Sziasztok Nagyikák!
    Hurrrááááááá Katám látod mennyi finomsággal tudsz nekünk kedveskedni köszönet érte,
    ugyanis most jöttem a kezelésről, no meg útközben mindig akad vki akivel jót dumcsizok.
    Időm bőven van ma sem kell főzni, de remélem nem leszek annyira lusta mint tegnap a főtt húshoz vmit csinálok. Nagyon jó idő van lehet itt a mi nyarunk ??????
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76280)
    2014-09-03  09:05
  22. 2014. szeptember 3. 09:0576280.
    Sziasztok Kislányok!
    Na, jó, Tudjátok meg ki vagyok! Azért annyira nem vagyok lusta, ha a szükség rávisz.
    Reggelit még nem gyűjtöttem be.
    Kata
    előzmény:
    ermitak (76279)
    2014-09-02  21:49
  23. 2014. szeptember 2. 21:4976279.

    ET!
    Az RTL-en van a Konyhafőnök. Ma először paprikás krumplit kellett főzni nokedlivel. Majd polipot


    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (76273)
    2014-09-02  20:25
  24. 2014. szeptember 2. 21:2976278.

    Jó éjszakát kívánok mindenkinek!



    Itt a Szép álmokat és jó éjt-puszit küldő szolgálat.

    Reméljük, termékünk elnyerte tetszését és a jövőben

    sokszor gondol ránk elalvás előtt.


  25. 2014. szeptember 2. 21:2676277.
    Egy munkanélküli jelentkezik a Miscorsofthoz takarítói állásra. A HRes
    behívja, elbeszélget vele, és teszteli: söpörje fel a padlót, és utána
    azt mondja:

    - Ok, felveszlek, add meg az e-mail címedet, és elküldöm neked a
    megfelelő formanyomtatványokat, és a munka kezdés dátumát. A
    munkanélküli reménytelenül elmondja neki, hogy nincs számítógépe, és
    mail címe sem. A HRes azt válaszolja, hogy akkor sajnálja, de mivel
    nincs mail címe, virtuálisan nem is létezik, és ha nem létezik, nem tudja
    felvenni. A munkanélküli kijön, nem tudja mihez kezdjen összesen 10
    dollárral a zsebében. Elhatározza, hogy bemegy egy boltba, és vesz a
    maradék pénzén egy láda paradicsomot, 10 kilósat, és háztól házra jár,
    kínálja a paradicsomot, és két órán belül megduplázza a tőkéjét. Ismét
    vesz paradicsomot, ismét házaknál adja el, és így a végén 60 dollárja
    van. Ekkor realizálja, hogy pénzt ezen a módon is kereshet, és ettől
    kezdve minden nap kora reggeltől késő estig így keres pénzt,
    megtriplázva, négyszerezve minden nap a pénzét. Pár héttel később
    vesz egy szekeret, majd egy kamiont, majd egy kis flotta házhozszállító
    kamiont. 5 év elteltével a hajdani munkanélküli az USA legnagyobb
    élelmiszer kereskedelmi láncának tulajdonosa. Gondol ezért a családja
    jövőjére, és elhatározza, hogy életbiztosítást köt. Felhív egy biztosítási
    ügynököt, választ egyfajta biztosítást, és amikor a beszélgetés
    befejezodik, az ügynök megkérdezi, milyen e mail címre küldheti az
    ajánlatát. A férfi azt válaszolja, nincs mail címe. Furcsa, válaszolja a
    biztosítási ügynök, nincs e mail címe, és mégis mennyi mindent elért,
    vajon mire vitte volna, mit csinálna ma, ha lett volna e-mail címe.
    A férfi gondolkodik, majd azt válaszolja: takarító lennék a Microsoftnál.

    1. tanulság: az Internet nem oldja meg az életed.
    2. tanulság: ha nincs mail címed, de sokat dolgozol, lehet belőled
    milliomos.
    3. tanulság: ha megkapod ezt a mailt, valószínűleg közelebb vagy a
    takarítóhoz, mint a milliárdoshoz...

    Helló, választ nem kérek, elmentem paradicsomot árulni



  26. 2014. szeptember 2. 21:2476276.



    Szombat este

    A férjem nagyon furcsa volt ma.
    Megbeszéltünk egy találkozót a Plaza kávézójában.
    Mivel én egész nap shoppingoltam a barátnőkkel,
    gondoltam hogy neheztel a pár perces késésem miatt,
    de végül is nem mondott semmit.

    Csak nem alakult a beszélgetés, egész idő alatt csendben ült.
    Javasoltam, hogy húzódjunk a kávézó egy csendesebb sarkába, de ez sem segített.
    Mikor rákérdeztem, valami gondja van-e, azt mondta semmi különös.
    Mikor kérdeztem, én vagyok-e az oka a csöndnek, azt válaszolta nem, nem kell nyugtalankodnom.
    Hazafelé úton mondtam neki, hogy szeretem, kissé elmosolyodott, s vezetett tovább.
    Nem tudtam megérteni a viselkedését, s nem tudom miért nem válaszolt a szerelmi vallomásomra.
    Otthon is éreztem, hogy egész idő alatt messze jár, s nem is akar velem találkozni.
    Csak kornyadozott a TV előtt, s érezni lehetett, hogy messze jár az esze...
    Végülis felmentem lefeküdni. Kis idő múlva követett.

    Nagy csodálkozásomra válaszolt a szeretetemre, a simogatásokra, szeretkeztünk, de végig éreztem, hogy távol van.
    Elhatároztam, hogy rákérdezek, s akkor vettem észre, hogy már alszik.
    Álombasírtam magam. Nem tudom, mit csináljak.
    Most már egészen biztos, hogy van valakije.
    Az egész életem egy katasztrófa....


  27. 2014. szeptember 2. 21:2176275.



    Férfi térden állva:
    - Gizike, magáé a szívem!
    - Béla, nekem szerető kell, nem donor!

    Mi a különbség a vidám, és a felszarvazott férj között?
    - A vidám még nem tud róla.



    Férj a feleségéhez:
    - Ma is járt itt az anyósom?
    - Igen drágám, miből gondoltad?
    - Le van köpve a fényképem!


    A férj és a feleség veszekszik. Végül a feleség azt mondja:
    - Te győztél. Ma a tiéd az utolsó szó. Kérj bocsánatot!


    A kis mókus képen vágja a nyuszit egy tál palacsintával.
    Kérdezi a nyúl:
    - Ez szándékos volt?
    - Nem lekváros.



  28. 2014. szeptember 2. 21:1976274.


    Vetélkedő...........


    Vetélkedőt rendeztek a világ királynéinak. Ki a legerősebb köztük?
    Hárman jutottak a döntőbe. Mindegyiknek adtak egy diót, hogy törje össze.

    Az első a foga közé vette és összeroppantotta.
    Rávésték a koronájára: A legerősebb fogú királyné.

    A második a markába fogta, és reccs, máris összetörte.
    Ezt vésték a koronájára: A legerősebb kezű királyné.

    A harmadik a combja közé rakta és egy pillanat alatt összeroppantotta.
    Tanakodtak a bírák. Mit írjanak a koronájára?
    Végül ezt a feliratot kapta: Isten óvja a királyt!


  29. 2014. szeptember 2. 20:2576273.
    Kata!
    Én nem tudtam megnézni. Milyen a műsor? Milyen ételeket készítenek?
    Már megkérdezem, hogy melyik adón megy?
    ET.
    előzmény:
    bodnar-jozsefne (76271)
    2014-09-02  19:46
  30. 2014. szeptember 2. 20:0476272.
    Néztem a főző műsort az RTL-en. A Konyhafőnököt. Ez nem a szokványos főzőműsor. Verseny. A győztes pénzt fog nyerni. Minden alkalommal kiesik egy versenyző.
    Kata
    előzmény:
    bodnar-jozsefne (76271)
    2014-09-02  19:46
  31. 2014. szeptember 2. 19:4676271.
    Szervusztok Kislányok!
    Legyen szép estétek.
    Most tudtam csak jönni mert itt volt a szomszédasszony, és elbeszélgettük az időt.
    Reggel megyek Dédi napra. Beszéltem Mónikával, és már nagyon vár a kis Madaram.
    Holnap kőlevest készítünk még a múlt héten megbeszéltük. Reggel mindent megvettem hozzá.
    Eta
    előzmény:
    riamam (76270)
    2014-09-02  19:09
  32. 2014. szeptember 2. 19:0976270.
    Katám!
    Én is most jól érzem magam de azért kell kezeltetni magunkat akármikor előjöhet. Mindig megmagyarázod, hogy nem kell menned pedig ez is egy elfoglaltság, lehet hülyeség amit írtam, tudod mennyi sokan járnak. Időd van bőven belefér hát nem??? Én még majd ezután megyek az infuziós kurára bejárok de csak 5. amennyit kérek többet nem nehogy attól legyek rosszul megint.
    Ezt az infúziós kúrát azok is kérik akiknek semmi gondjuk mert tisztítja az ereket. Ezt nem én mondtam hanem orvos. Nekem meg a zárójelentésre fel is írták szükség esetén félévente is kaphatok.
    Tudod nekem ősz táján szokott a sok kerti munka betenni. Jajj de ne jöjjön borzasztó a szédülés, jobb nem is beszélni róla. Mondtam utóbbi időben egyáltalán nem zúgott a fülem most megint előjött de még tűrhetően és hiába szedek rá gyógyszert. Most megint sok munka volt a kertben hajolgatás amit nem szabad volna.
    Marika

    előzmény:
    ermitak (76268)
    2014-09-02  17:37
  33. 2014. szeptember 2. 19:0276269.

    Marika!
    Nézted tegnap a Konyhafőnököt? Most megy újra a TV-ben. Azt nézem.
    Kata

    előzmény:
    ermitak (76268)
    2014-09-02  17:37
  34. 2014. szeptember 2. 17:3776268.

    Marika!


    A helyedben én nem vennék még egy TV-t. igaz ezt te tudod, hogy van-e szükséged rá.
    Nem tudom mikor kérek időpontot, semmi kedvem még kezelésre járni. Most jól is érzem magam. Majd a jövőhéten lerendezem.
    Kata

    előzmény:
    riamam (76267)
    2014-09-02  16:30
  35. 2014. szeptember 2. 16:3076267.
    Kata!
    Tudod az unokám buzdított mindig rá, hogy vegyek már egy nagy tv-t de hát sajnálom érte a pénzt mikor van itt annyi igaz azon teljesen más sokkal szebb a kép. Mondjuk enyémek minősége is jó de azért nem lehet ahhoz hasonlítani.
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76265)
    2014-09-02  15:01
  36. 2014. szeptember 2. 16:2876266.
    Katám!
    Kérjél Te is masszírozásra beutalót a reumán, igaz attól függ neked hol is a bibi miket beszélek össze vissza ugye.
    Nekem nagyon jól esik a masszírozás látod még többet alszok mint azelőtt.
    Kicsit kimentem a kertbe a rossz paradicsomokat kiszedni tövestől szárait kuka, de hát rossz mind pedig annyira szép volt gondoltam későig majd eszegetünk róla az uncsikkal, no ezt most nem jött be.
    Ebbe is jól elfáradtam most fől kis krumpli majd az lesz a vacsim.
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76265)
    2014-09-02  15:01
  37. 2014. szeptember 2. 15:0176265.

    Marika!
    Az esti elalvásod nem a TV minőségétől, nagyságától következik be. Ha újat veszel, akkor is elfogsz aludni.
    Még így nem jártam, elmentem az orvoshoz, most szabadultam. A mi dr-nőnk szabin van. Kiírta az asszisztensnő a gyógyszereket, és elvitte aláíratni. Jó sokat kellett várni.
    Kértem beutalót  laborba, Reumatológiára. Most nem a fürdőbe kértem, megpróbálom máshol a kezeléseket. Több szem, többet lát.


    Bizony így van ez, én sem fordítok már sok gondot a főzésre magam miatt.


    Kata

    előzmény:
    riamam (76264)
    2014-09-02  13:44
  38. 2014. szeptember 2. 13:4476264.
    Katám!
    Holnap is korán megyek, igaz később jöttem ma mint tegnap. Lusta vagyok szinte semmit sem csináltam néztem a Család Barát műsort most ebédeltem husi leves főtt hús elég is volt meg nem volt kedvem akármit is csinálni a húshoz. No mit szólsz hozzá mennyire ellustultam pedig még csak 2 nap nincs gyerekem
    Megyek ki a kertbe de annyira párás a levegő,hogy jobb bent. A paradicsom most már nagyon tönkrement kiszedem,összevagdosom a szárát és majd kuka.
    Mit tesz ez a kezelés állandóan álmos vagyok
    Meg akartam a Jóban Rosszban-t nézni hát már lekéstem, no majd este igaz mire odaérek elalszom. Pedig erősen törtem a fejem rajta,hogy télre megajándékozom magam egy szép nagy lapos tv-vel, de hát van itt 3 db. kisebb, nagyobb mindegyiken elalszom.
    Marika
    előzmény:
    ermitak (76263)
    2014-09-02  10:46
  39. 2014. szeptember 2. 10:4676263.

    Marika!
    Rendben, elnézem most neked a hiányosságot a kezelések miatt. Nekem is kellene most már beutalót kérni a laborba, majd a reumatológiára. Meg is teszem ma, ha íratom ki a gyógyszert.
    Kata


     

    előzmény:
    riamam (76261)
    2014-09-02  09:54
  40. 2014. szeptember 2. 09:5676262.
    Kata!
    Sajnos, hogy sok nyugdíjas rá van utalva ilyenekre, én örűlök ha nem kell kórházba menni, de ezt nem mi dötjűk el, ha beteg valaki akkor kénytelen orvoshoz, kórházhoz fordulni.
    Jobban is tetted hogy le vetetted az anyajegyet, így nem lesz vele többé semmi baj.
    Nekem is van a homlokomon egy nagy szemölcs, nincs vele semmi gond, de mindig mondja az orvos hogy nem akarom-e levetetni, mondtam nem fáj, nincs vele semmi gond akkor csak maradjon.
    Kati
    előzmény:
    ermitak (76260)
    2014-09-02  09:40
  41. 2014. szeptember 2. 09:5476261.
    Sziasztok Nagyikák!
    Bocs a reggeli hiánya miatt fél 7 volt ahogy feltámadtam gyorsan zuhany mert ilyenkor kezelés előtt is zuhanyozok és öltözés nem ettem, sőt a gyógyszereimet sem szedtem be. A masszírozásra nem kellett sokat várni de az UH-os kezelésre ott már többet. Igaz az is az időpontom előtt volt csak hát a másik kezelésen azt mondták mehetek korábban is.
    Még most reggeliztem,gyógyszereztem.
    Mennyi ideig fenn voltatok este én hamar elalszom. Nincs hideg de irtó borús az ég most is olyan álmosság van rajtam.
    Nem főzök van tegnapról du.főztem husilevest még nem is ettem belőle az elég v. 3 nap. Lehet egy kis szószt v. sóskát v. akármit a főtt hús mellé csinálok.
    Igen nagyon szép a kórház belül folytatódik teljes rendbetétel és átalakítás kívül nagyon ráfér. Legalább több embernek lett munkája ezáltal,hogy a rehab központ is itt lett.
    Majd meglátjuk ér-e vmit a kezelés még csak 2. kaptam.
    Legyen szép a napotok,Marika
    előzmény:
    ermitak (76260)
    2014-09-02  09:40
  42. 2014. szeptember 2. 09:4076260.

    Katika!


    Olyan jót derültem egyszer mikor az anyajegyemet távolították el a halántékomról, Azt hittem ambulánsan fogják végezni. Nem, befektettek kórterembe, jött a betegszállító ágyon vitt be a műtőbe, mint egy halálos beteget. Majd mikor túl voltam rajta, visszavitt. Volt a vizit, én mondtam az orvosnak, hogy  én nem maradok bent, hazamegyek, ha szükséges bejárok, ha annyira kíváncsiak rám. Mondja az orvos, hogy sokan örülnek annak, ha bent maradhatnak. Sok nyugdíjas még kéri is, különösen fűtési szezonban. Jól érzik magukat bent. Kiszolgálják kaját kapnak, nem kell fűteni. Na én nem vagyok ilyen. Ezt azért is csinálták így, mert felvettek fekvőbetegnek, és ezért megkapta a kórház a TB-től a hozzájárulást. Hazajöttem, de vizitre vissza kellett járnom. Ez egy 3mm-es anyajegy volt, nem is mentem volna el, csak ez állandóan leesett, majd újra hegesedett, leesett és ez így ment időtlen- időkig. El kellett távolítani.


    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (76258)
    2014-09-02  09:02
  43. 2014. szeptember 2. 09:0676259.
    Kata!
    Szépítkezzél, hátha találkozol életed párjával és akkor nem lesz olyan bunkó mint a múltkor. Én is pedíkűrözök már régebben kellett volna, de mindig halogatom ma itt a pont és ma megcsinálom.
    Káposztás tésztát főzök, meg egy kis cs.ragulevest, hamar meg van.
    Szép napot neked.
    Kati
    előzmény:
    ermitak (76257)
    2014-09-02  08:34
  44. 2014. szeptember 2. 09:0276258.
    Kata!
    Igazad van, nagyon szépek a kórházak, gyöngyösi kórház is modern szép, hatvani is, egyre korszerűbbek, csak épp a betegekkel nem igen törődnek, sokszor hely hiányára , vér, vagy orvos hiánya miatt, olyan idő vallómot mondanak addig a beteg vagy meg  gyógyul ami a jobbik eset, vagy meghal.
    Kati
    előzmény:
    ermitak (76255)
    2014-09-01  23:51
  45. 2014. szeptember 2. 08:3476257.

    Sziasztok Kislányok!
    Katika!
    Fent voltam már régebben, csak úgy el vagyok már kényeztetve, hogy vártam a frissítőt., amit felszoktatok szolgálni. Köszönöm! Nincs valami nagy kánikula, de nekem elég 16 fok van mindössze, de süt a nap. Megyek ma gyógyszert felíratni 2 órától. A délelőttöm a szépítkezéssel fog eltelni, hátha ismét találkozom a lovagommal. Hagy lássa már, hogy nem vagyok nyúzott.


    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (76256)
    2014-09-02  08:17
  46. 2014. szeptember 2. 08:1776256.
    Jó reggelt Kislányok!
    Nem hiszitek el most ébredtem fel ilyen még nem volt, igaz borús az idő, remélem nem lesz eső mert már elég lenne a szüretelőknek sem jó az eső.
    Szép napot kívánok mindenkinek,
    Kati
    előzmény:
    ermitak (76255)
    2014-09-01  23:51
  47. 2014. szeptember 1. 23:5176255.

    Marika!


    Nálunk is, és a TV-ben láttam, hogy sok helyen nagyon sokat fordítottak a kórházakra.
    Szeged, Kecskemét, Debrecen.
    A férjem 12 éve halt meg, már akkor 1-2 szobás kórtermek voltak, kis konyhai résszel, ahol lehetett kávét főzni, melegíteni valamit, amit a látogatók vittek, hűtő volt, TV.
    Mint egy apartmanban. Nem kellett közös tusolóba kísérni a férjemet. annyira kényelmes és szép, hogy az egész K régióból idekérik a betegek magukat. Akkor is voltak betegek Miskolcról, Galyatetőről is Lillafüredről.  Ezt onnan tudom mikor a kezelő előtt várakoztunk, mondták a betegek. Nagyon helyes is, hogy erre is költenek már. Ti is nagyon fejlődtök, és milyen jó érzés ugye?


    Kata 

    előzmény:
    ermitak (76254)
    2014-09-01  22:57
  48. 2014. szeptember 1. 22:5776254.

    Marika!


    Mikor a nagynénémnél laktam, nekünk is volt olyan évünk, hogy lerothadt az egész szőlő. Akkor született ez a kis szösszenetem:




    S Z Ü R E T

    Ősszel csodálatos pompába öltözik a természet. Mintha csak hivalkodni akarna a szépségével.
    Aranysárgára, rozsdabarnára, rikító vörösre festi a fákat, bokrokat, leveleket. Az ősz a szüret ideje. A szüret a hozzá kapcsolódó szokásokkal, ünnepekkel már a borivás gondtalanságának előszele.
    Ilyenkor a seregélyrajok, kövér darazsak röpködnek idegesen, érzik, hogy többé nem lakmározhatnak a szőlőfürtökből. Az Én szőlőfürtjeim még a madaraknak, rovaroknak sem kellett. Így megmaradt a dús termés. Volt bőven, csak úgy lógtak a tőkén, alig bírta termését. Egyedül szüreteltem, így a gulyás, sült húsok illata, a szüret utáni mulatozás elmaradt. Nem puttonyba, hanem nylonzsákba szedtem a szőlőt Teltek a zsákok szép számmal sorba.
    Egészen szeptemberig büszke voltam rá, de ahogy vártam, hogy beérjen, úgy romlott meg. Gyűltek a zsákok, majd egy napon a szemétszállítók elvitték.
    Nálam ilyen nem mindennapi szüret volt.

    Kata

    előzmény:
    riamam (76240)
    2014-09-01  20:28
  49. 2014. szeptember 1. 22:5476253.

    ET!


    Igen, mi is a Dzsungel könyvéből vettük a Balu nevet. Az Akela volt a farkas.


    Nekünk volt egy farkaskutyánk még gyerekkoromban, őt hívtuk Akelának.


    Kata

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (76251)
    2014-09-01  22:18
  50. 2014. szeptember 1. 22:2176252.
    Kata!
    Köszönöm a receptet el is mentettem. Ez nagyon finom lehet, ha megsütöm majd nyilatkozom.
    Eta
    előzmény:
    ermitak (76246)
    2014-09-01  21:37

Címlap

top