Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyedülálló nagymamák

bodnar-jozsefne
Létrehozva: 2007. március 16. 15:37

 

 Szervusztok!

Egyedülálló nagymamákkal barátkoznék: gyerekekről, unokákról,

és a mindennapokról írnánk egymásnak. Várom a leveleteket: Eta

  1. 2016. július 10. 08:3085501.

    Marika!
    Háta Istennek, nem is panaszkodom az egészségemre. Mikor egyszer az antibiotikumot felírta a doki egy kis megfázásra, attól lett száj nyálkahártya gyulladásom. Akkor mondta a dr. nőnek, hogy ilyen öreg korban már minden előjön, s mondta , hogy bár mindenkinek ennyi baja lenne.
    Csak tudod az a problémám, hogy sok baleset ért és ennek következtében lettek olyan problémáim, hogy nem sokat bírok.
    Egyszer elmentem röntgenre, hogy az oldalam mindig fáj. Megállapították, hogy két csigolyám össze van csúszva, attól fáj. Írtak fel mágnesövet, azt állandóan használni kellene, ha főzök is, de ki bírja azt, pláne ebben a dög melegben. Még így is azt mondom ennyi bajom legyen. Hálás is vagyok a sorsnak.

    Én sem bírok már kijárni a temetőbe, ha Petra itthon van akkor szokott kivinni, mert akkor autóval is bemehetünk, de mióta barátja van ritkábban jön.  A fiamék szoktak kijártak, ha egész évben nem is, de halottak napján biztos, családostól.
    Ezt is el kell fogadnom. Sok mindenről le kell mondani.
    A fiamék sem laknak messze, de a buszmegállótól olyan messze van a lakás, 120 szám alatt laknak,  inkább taxival megyek mindig. Neki nincs autója, csak bicója. Pedig az utca végében áll meg a busz, de jövetben már messze van a megálló, egy másik utcában, és nálam meg sem áll. Be kell menni majdnem a központig, és ott átszállni.
    Addig nem volt gond, míg volt autója a fiamnak, de már nem érdemes megcsináltatni.
    Kata


     

    előzmény:
    riamam (85500)
    2016-07-09  21:25
  2. 2016. július 10. 08:3685502.

    Marika!
    Csodállak, jó sokáig fent voltál. Én is TV-t néztem. Volt ez a kutyaparádé, de nem tetszett átkapcsoltam a Duna TV-re ott volt egy nagy szép nekem való fílm, de sajnos a címét sem tudom. TV újságom nincs, a neten sem tudtam megnézni a címét. Ott valami sorozat volt megjelölve.
    Kata

    előzmény:
    ermitak1 (85501)
    2016-07-10  08:30
  3. 2016. július 10. 10:0085503.

    Szia Kata!


    Boltban voltam a coop-ban nem szoktam vas. de nem figyeltem oda nagy jar mosogatóm volt, hogy elfogyott és még ma is barackozok meg főzök a kislánynak hát anélkül nem lehet létezni aztán még akad mellé tudod vmi.


    Este nem tv-t néztem itt volt a kislány elég sokáig utána már a hálóba néztem volna de mit nem tudom elaludtam. Most reggel 6-tól locsoltam én is árasztottam a paradicsomot nagyon picit kapáltam is meg az automata locsolót az eperre beindítottam.


    Majd u. főzök a gyereknek nekem van maradék. Kinevetsz mit vettem a coopba abonettet akciós és régi munkahelyi dolog jutott az eszembe a kolléganőm hozta a s.b.dzsemet és abonettel ettük. Az nekem akkor annyira finom volt, hogy megláttam és vettem mivel most főztem meg főzöm még a dzsemet, lekvárt akármit is többféle varicáióval.


    De haladok nem dolgozni kicsit lefekszem el is fáradtam és tv-t nézek majd feltámadok délben .


    Jó kikapcsolódást és ebédet a kinti főzés mindig sokkal finomabb. Sógornőmék Parádon van nyaralójuk aki szegény tavaly halt meg még fiatal korunkban az egész banda fent a párom főzte mindig bográcsban a gulyást mi palacsintát sütöttünk mell. Nosztalgiázok régi szép idő, sajnos minden elmúlik.


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85502)
    2016-07-10  08:36
  4. 2016. július 10. 10:0185504.

    Marika!
    Majdnem ilyen a tortám. Csak az enyémnek rózsaszín a teteje, mert a málna levét belekevertem, és meggyel díszítettem, de sürübben Említettem, hogy én semmit sem úgy készítek, ahogy az le van írva.

    előzmény:
    ermitak1 (85502)
    2016-07-10  08:36
  5. 2016. július 10. 10:0985505.

    Marika!
    Miért nevetnélek ki én is írtam a múltkor hogy abonet kekszet vettem, de most Albert kekszem van itthon, meg háztartási is. Mostanában reggelire egy pár szem kekszet eszem, azt is csak azért, hogy ne éhgyomorra igyam a kávét, vegyem be a bogyókat.  Van olyan, hogy este is csak azt eszem kamilla teával. Este 5 óra felé. Ez a vacsorám.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85503)
    2016-07-10  10:00
  6. 2016. július 10. 10:1385506.

    Kata!


    Nagyon jól néz ki gondolom kekszféle az alja, biztosan finom is.


    Én egy darab piritóst szoktam ha kávézom reggel de még cseppet sem ittam se 3 az 1-ben se rendes semmit álmos is vagyok majd most élek vele.


    Látod milyen szétszórt vagyok lemaradt a kávé


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85504)
    2016-07-10  10:01
  7. 2016. július 10. 16:3185507.

    Marika!
    Nagy sikere volt a tortámnak. Igen keksz alapú.
    Én is szeretem a pirítóst. Ma vettem egy negyed kg kenyere, de az is elég lesz egy hétig.
    A menyem is nagyon szép tortát készített. Piskóta , és finom mogyorós habbal volt díszítve, tetején felezett sárgabarackokkal. Már nem tudtam megkóstolni sem, csomagolt a menyem belőle, majd holnap megeszem. Ma már semmit. Legalábbis most még így érzem.
    Éjfélig még lehet megéhezem.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85506)
    2016-07-10  10:13
  8. 2016. július 11. 09:5285508.

    Sziasztok Nagyikák!


    Először is nem tudjátok Etuka hogy van régen volt, remélem nem beteg? 


    Katám hallom sikere volt a süteményednek látod mennyire ügyes vagy. Ugye unalomból is lehet sütiket gyártani  no meg szeretetből, örömszerzés akárkinek is. Én most e téren lusta vagyok más annyi munkám van régen sütöttem a lagzira utoljára. Tegnap pedig édesség ehetnékem volt.


    Még lehet csicsikálsz hisz későn alszol el. Már irtó meleg van 6 óra volt aszem kiszedtem a f.hagymát no meg pár db. vöröshagymát nevetni való szőlő sor között nem jó helye volt. Hagymát többet nem is ültetek esetleg fokhagymát v.hagyma mindig olcsó mit bajlódok vele.


    Szval közben a sorban levő szőlőt, kötöztem, koccsoltam, megkapáltam a helyét és kigereblyéztem. Leszedtem az uborkát z.babot, tököt aztán majd lesz vele vmi most zuhanyoztam irtó poros lettem reggeliztem és a gyógyszert is most vettem be ami nem nagyon helyes. Van sült csirkecomb nem tudom a gyerek jön-e ide enni grízes tésztából is maradt a kislány hagyott. Én a tökfőzeléket enném meg lehet du. vmikor. Most tartalmas reggelit csináltam ez is ritka hagymás tojáslepényt no meg leginkább víz.


    Most már csak pihenek tv-t nézek megyek is le is fekszem.


    Jó kávézást, teázást, elfoglaltságot Mindőtöknek.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak1 (85507)
    2016-07-10  16:31
  9. 2016. július 11. 10:4685509.

    Marika!
    Fent voltam én, csak néztem a TV-t. Most láttam, hogy a parlagfű milyen jó allergiára. A füves Gyuri bácsi volt a TV-ben.
    Addig míg nem virágzik  a parlagfű, minden nap egy csipetnyi kis füvet 2-3 óra hosszára hidegvízbe beáztatni, és azt meginni egy hónapon keresztül, minden nap. Ezt már májusban el kell kezdeni, hogy a virágzásig befejezzük.  Erről már lemaradtam. Igaz a szárított is jó, ami gyógynövényboltban kapható.

    Hát én annyira soha sem unatkozom, hogy unaloműző ként süssek.
    Nem a kedvenc időtöltésem.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85508)
    2016-07-11  09:52
  10. 2016. július 11. 11:0185510.

    Kata!


    Hiába bizonygatom akkor sem jön be,hogy süssél unalomból hát én megteszem pláne télen nem tudok mit kezdeni magammal


    A parlagfű amiért büntetnek, miket nem hallani. Én még csak itt vacakoltam majd megyek tv-t nézni, közben a babot blansíroztam.


    Most nem nagy sikerem volt vele.


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85509)
    2016-07-11  10:46
  11. 2016. július 11. 11:0685511.

    Szervusztok!


    Hiányzásom oka a géppel volt egy kis  baj, na persze mindegy hogy vagyok-e vagy sem úgy sem veszitek észere.


    Tudom nagyon el vagytok foglalva, sok a munka.


    További jó munkálkodást.


    Kati

    előzmény:
    ermitak1 (85509)
    2016-07-11  10:46
  12. 2016. július 11. 11:4585512.

    Katika!
    Dehogy nem vesszük észre, hogy nem vagy itt. Csak tudod én még a régmúltban megjegyeztem egyszer, hogy nincs itt ő sem,  ő sem, és olyan választ kaptam, hogy mindenki akkor jön, amikor akar, és kedve tartja. Azóta meg sem merek szólalni. Igaza volt az illetőnek mindenkinek szuverén joga, hogy mikor van itt. mikor nincs itt, annak biztosan oka van.
    Ez nem azt jelentette, hogy nem is gondoltam rád. Hiányoltam a reggeli frissítőidet, de Marika ezt szorgalmasan pótolta, mert én olyan lusta vagyok.
    Örülök, hogy látlak!
    Legyen szép napotok!
    Kata

    előzmény:
    kutymuty60 (85511)
    2016-07-11  11:06
  13. 2016. július 11. 12:5485513.

    Marika!
    Igen, már mikor virágzik a parlagfű, akkor már okoz allergiát.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85510)
    2016-07-11  11:01
  14. 2016. július 11. 12:5785514.

    Ti olyan kis okosak vagytok. 10 kg sárgabarackból hány 7 dl  üveg lesz tele, ha lekvárnak megfőzöm? Ugyanis nem tudom mennyit vegyek?
    Kata

    előzmény:
    riamam (85510)
    2016-07-11  11:01
  15. 2016. július 11. 13:3485515.

    Katika!


    Dehogy nem hiányoltunk, gondoltam elutaztál. Hát igen a gépnek is adódik időnként baja. Én sem voltam sokat mint szoktam, Kata is vendégségbe volt, a barackkal eléggé el voltam és vagyok foglalva no meg az uborkával amit szinte 2 üvegenként vacakolok vele.  Abba igaza van különben a Katának emlékszem, hogy igen lecseszést kaptunk, hogy ez egy ilyen fórum, hogy mindenki akkor jön mikor éppen ráér v. kedve tartja. Nem akarok senkit megsérteni de van aki egy félévben egyszer néz be hát neki annyi elég. Szval nem szólunk inkább senkit sem akarunk megsérteni.


    Neked is jó munkálkodást.


    Marika

    előzmény:
    kutymuty60 (85511)
    2016-07-11  11:06
  16. 2016. július 11. 13:3985516.

    Kata!


    Az elég sok a 10 kg. igaz én is jól belekaptam most, meg nem tudnám mondani én nem rakok olyan nagy üvegekbe. Unokák viszik és azok a bolti kis üvegek amibe árulják a sparban a barackot nem tudom 2 dl. van-e kaptam a sógornőmtől és azokba raktam. Ajándékozok is és így több üveggel lett.


    Lényeg a lényeg nem tudom nem lesz belőle kis mennyiség. Tegnap este is főztem én fámról leszedte meg rázta a gyerek irtó érett volt abba nagyon pici cukrot tettem úgy kóstolás után.


    Jó munkálkodást Te sem maradj ki a pacsmagolásból.


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85514)
    2016-07-11  12:57
  17. 2016. július 11. 14:0085517.

    Marika!
    Lehet, hogy igazad van, nekem is van olyan kis üvegem, meg láttam a fiamék is gyűjtik nekem. Az is lehet, hogy elég lesz 5 kg is. Szílból is ennyit szoktam. Majd szétnézek a piacon, ha jön egy kis lehűlés szerdától.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85516)
    2016-07-11  13:39
  18. 2016. július 11. 15:0385518.

    Szilból=szilvából.


     

    előzmény:
    ermitak1 (85517)
    2016-07-11  14:00
  19. 2016. július 11. 16:4985519.

    Kata!


    Sztem is jó ötlet ha kisebb üvegekbe rakod tudod a bolti üvegek milyen kicsik és 300 ft. v. többért adják és fele cukros víz tehát megéri venni.


    5 kg. is bőven elég ha nem kell a gyerekeknek hisz mondtad kapnak. Én tavaly is 5 kg.-ot vettem de nem tudom mennyi is lett . Már rég óta veszem v. kapok a sógornőmtől bolti akármiket. Én csak ilyenkor eszem szívesen a zamata illata miatt. Utána már nem kell de a sütibe hiányzott.


    Sok sütibe kell a lekvárt zserbóba pláne és nem is kevés 1 ilyen kis üveggel nem is elég.


    Szval vegyél és dolgozzál Te is!


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85517)
    2016-07-11  14:00
  20. 2016. július 11. 17:2185520.

    Marika!
    Aranyos vagy, hogy biztatsz, hogy dolgozzam. Van nekem egy másik gyerekem is. Petra szereti nagyon a lekvárt. Meg olyat nem csinál a nászasszonyom amilyen az enyém, jó darabos. Igen a bolti, tiszta zselatin. Kevés abban a gyümölcs.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85519)
    2016-07-11  16:49
  21. 2016. július 11. 17:3685521.

    Szervusztok!


    Kicsit találva érzem magam, mint csendes szemlélődő, aki ritkán ad életjelt magáról. Valahogy úgy érzem, csak ismételni tudom önmagam, s a fészbukon úgyis "találkozunk". Lecsendesedett körülöttem az élet, a lányomék is pár napra elutaztak. Már Zitám is szülők nélkül, bár a barátja szülei ott voltak, ők hívták meg a Tisza -Tóra.




    Remélem nem untat Titeket, ha ide hozom linkben az élményeimet, kedves elfoglaltságaimból ízelítőül:


    Az országos és helyi TV is sok időt szentelt a vásárhelyi közvetítéseknek.




    http://promenad.hu/cikk/vilagszinvonalura-sikerult-az-if j usagi-eb-168238




    Egyéb sportágak olimpiai felkészüléseit is figyelem.- feltett lábbal, mivel csak így nem szúr a visszerem.




    Tornázni, úszni rendületlenül járok, köztes napokon orvosi javaslatra már reggel gumi harisnyát húzok. Megküzdök vele, mivel nehezen tudok a lábfejemhez hajolni, de érdemes, mert így estére sem fáj, s láthatóan visszahúzódik a sok duzzanat-tágulat. Ebben a páncélban takarítok, s végzem a házi munkákat. Nyáron a gerinc támaszt nem használom, pedig az a derék fájásomat csökkenti. Hiába, nem fiatalodunk, lábaimmal ugyan baj van, de igyekszem....




    Ma napoztam negyed órát úszás után, amit sok év óta nem tettem. Épp csak addig, amíg megszáradtam. Spájzolom a D-vitamint.Így persze kevesebb időt töltök a konyhában, van még néhány üveg lekvárom tavalyról. A gyerekek egyáltalán nem kérnek süteményt-lekvárt. Náluk sincs tárolóhely, pedig ők nem panelban laknak.


    Magam is rászoktam, hogy nassolás helyett egy-egy kovászos uborkát, szép paradicsomot, vagy gyümölcsöt rágcsálok korpás keksszel. 




     A káposztám savanyodik az erkélyen, azt is állva kellett legyalulni.


    Néha segítek a kertben az unokanővéremnek, ilyenkor tele pakolja a kosaramat zöldségekkel. Most kicsit túlérett a zöldbab, kifejtettem, úgy fagyasztottam le. 


    Nem blansírozok semmit, mert rövid idő múlva fel is használom az előkészített dolgokat. Előfordul, hogy félig el is készítem. Nincs nagy fagyasztóm, csak a hűtőgéphez tartozó, amiben forgatom a készletet. Most épp jó tele is lett. Hetekig nem kell vennem, csak husit.




    Hagy "dicsekedjek": Dorkámat aki a nyarat Hollandiában tölti, eljegyezte az udvarlója, boldogan mutatta skypon a gyűrűt. Még fél éve ven hátra itthon az egyetemen, utána kiköltözik, s tavaszra tervezik az esküvőt. Folyamatosan rendezik be kis lakásukat, mutatott videót róla. Olyan északi típus, pici alap terület, egymás fölött a 3 helyiség. Fiatalok, még bírják a sok lépcsőt.    Kellemes nyarat kívánok mindőtöknek! Kérlek, ne "dobjatok ki" azért mert ritkán írok, szeretettel gondolok mindíg Rátok! 



    előzmény:
    bodnar-jozsefne (1)
    2007-03-16  15:37
  22. 2016. július 11. 18:3785522.

    Zsumika!
    Már, hogy dobnánk ki Örülünk, ha jön valaki. a te unokáid is felnőttek. Én is csak olyankor találkozom leginkább  velük, mikor valamilyen esemény  van.  Nem régen volt Fürtöském ballagása, vasárnap meghívtak ebédre. Nem panaszkodom, mert ez elég gyakran megtörténik.
    A nálam töltött vasárnapi nagy traktáknak már vége, mert nagyon nehéz összehozni a családot, Egyik unokám fellépésekre jár /tánc/ másik ének, Ádám unokámnak már zenekara van. Fesztiválokra jár, lagzikba zenélni. A fiamnak több tánccsoportja van, ők is mindig odavannak, de mindig azt mondom, hagy éljék az életüket, ez az élet rendje, nem kapaszkodom rájuk, nem ülök a nyakukon, mindig is úgy voltam, ha hívtak szívesen mentem, de teher nem akarok lenni.
    Igen, most van itt a rendezvények ideje. Mint minden nagyvárosban, sőt kisebb településeken is igyekeznek, valamit szervezni.

    Kívánok neked nagyon jó egészséget, szép napokat!
    Kata

    előzmény:
    Zsumi45 (85521)
    2016-07-11  17:36
  23. 2016. július 11. 18:4685523.

    Kata!


    Én most rájárok abonett lekvárral finoooooom !!!!


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85520)
    2016-07-11  17:21
  24. 2016. július 11. 18:4885524.

    Zsumika!
    Hogy a lányomékról is írjak..... A lányom hazajött külhonból. Karácsonykor jött haza, és már vissza sem ment külnhonba. Neki mindig is honvágya volt, én meg rengeteget sírtam.
    Mikor azt mondta, ha meglát egy magyar rendszámú kamiont, mindig sír. Én meg olyankor is, ha meghallottam a Honfoglaló filmdalát.  Kaczor Ferinek is van egy dala, ahol a hazájáról énekel. Valami hasonló van a Tv-ben Petra már hív, hogy sírsz már mami, de ilyen vagyok. Nem tehetek róla.
    Most is Pesten laknak ugyan, de legalább az a tudat, hogy itthon van.
    Petrának is már barátja van, lassan össze is költöznek.
    Bele kell nyugodni, hogy felnőttek. Most már csak azt kívánom, legyenek boldogok!
    Kata

    előzmény:
    ermitak1 (85522)
    2016-07-11  18:37
  25. 2016. július 11. 18:5785525.

    Szia Zsumika!


    De örülök, hogy látlak és hallok rólad. A linket nem tudtam megnyitni hibát jelez. Te is próbálod magad karban tartani mint mindannyiunk én is jövő héttől járok kezelésre, sőt újabban járok masszíroztatni maszekba is az teljesen más. Én is a lábam hol egyik hol másik helyen bizony érzem, sőt a vérhígító miatt néha olyan plecsnik jönnek rám, de hát ezt kell elfogadni.


    Te is lefoglalod magad jól teszed. Hallom Leánykádék is nyaralnak és a nagylány unokádnak eljegyzés ami öröm, csak igen hiányozni fog azért,hogy nem ebben az országban fog élni. De csak jók legyenek együtt ez a legfontosabb egyre jobban így működik a fiatalok mennek a jobb munka v. szerelem miatt világgá mint enyém is. Most 3 hétre itthon voltak jó volt nagyon, de az itteni unokák közel mondom azt csak laknak mindkettő Bpesten tanul. Alig várom péntek legyen megírják neten mit is ennének olyan boldog vagyok mikor jönnek.


    Most szünet a fiú unokám egy nap többször is jön megy a két ház között a leány ritkábban van itthon most dolgozik 2 hónapig.


    Én is csak ilyenkor vagyok lekvár nassoló mikor még frissen van főzve de sütök hol ennek hol annak és zserbóba bizony kell.


    Szval örülök,hogy benéztél tedd meg máskor is szeretettel látunk.


    Puszi, Marika.


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (85521)
    2016-07-11  17:36
  26. 2016. július 11. 19:0085526.

    Kata!


    Kaczor Ferinek azon a számán nekem is potyognak a könnyeim mert nagyon sajnálom a leányt, hogy annyira messze van.


    No feltámadt a szél pedig permetezni akartam, halasztva holnapra nem sok csak 5 liter akámivel.


    Sövényt kellene nyírni méghozzá az utcán a nagyot de azt is halasztom kivárom a hűvöset.


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85524)
    2016-07-11  18:48
  27. 2016. július 12. 08:4585527.

    Marika!
    Elhiszem, hogy szomorú vagy a lányod miatt. Neki annyival könnyebb mint a lányomnak volt, hogy neki ott a családja, de a lányom teljesen egyedül volt.

    Ma megint nagyon meleg lesz, de mennem kell gyógyszert felíratni. Egyik bogyómból annyi van, hogy még mára elég lesz. 14 órától van rendelés. Szerencsére nincs messze a rendelő, de ilyen melegben nem nagy kedvem van kimozdulni. Azt hittem elég lesz míg egy kicsit lehűl a levegő.

    Nehogy nekiállj már a sövény nyíráshoz!
    Kata


     

    előzmény:
    riamam (85526)
    2016-07-11  19:00
  28. 2016. július 12. 11:1885528.

    Szia Katám!


    Dehogy nyírom a sövényt! Köszike a frissítőt kora reggel bankban voltam és elvacakoltam az időt már majd felforrt az agyam most értem haza.


    Amelyik butikba szoktam elmentem pólót venni de hát már ilyenkor nem rendelnek előbb kellett volna. Rengeteget próbáltam amit utálok van ami csak vékony anyag nem is volna baj de gyűrődő akkor vagy oldalt kösd össze csomóra v. elől, vettem a 10-ből egyet fehér piros csíkos de hát mindegyiknek vmi szar még van elől ezen pld. lepke de fene bánja anyaga jó oldalt van benne rejtett gumi feljebb v. lejjebb húzod.


    Hűsölök még jó,hogy a klímát bekapcs.mielőtt elmentem.


    Hoztam dinnyét aszem az lesz az ebédem.


    Marika


     


     


    Köszike a frissítőket, látod mennyire ügyes vagy holnap igérem jövök korán.

    előzmény:
    ermitak1 (85527)
    2016-07-12  08:45
  29. 2016. július 12. 11:4185529.

    Marika!
    Én még nem észleltem, hogy milyen az idő, itt bent kellemes, de nem sokára elindulok gyógyszer ügyben. Nem szívesen, de muszáj. A rendelőben már nincs meleg, de ott meg a szemem nem bírja a klímát. Sok bajom van. Nem jó nekem semmi.
    Nekem is kell majd ügyeimet intézni, de megvárom a lehűlést, meg a csekkeket is összevárom.
    Vásárolni én, ebben a melegben, próbálgatni.... azt már nem. Olyan cuccomat vettem elő, amit még akkor varrtam mikor a férjem élt, 14 évvel ezelőtt. Sokáig nem hordtam, most elővettem, és olyan mintha új lenne. Csak azért nem selejteztem ki, mert én varrtam, egy nyári szűrke szoknya, és egy fekete, fehér mintás blúz., de nagyon kellemes vékony anyag. Szellős, lezser. Mostanában ezt szívesen viselem.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85528)
    2016-07-12  11:18
  30. 2016. július 12. 13:4385530.

    Katám!


    Nekem nincs mit elővenni minden évben szoktam venni felsőt v. 2 db-ot tavaly nem tettem most már kell pláne Erdélybe megyek 30-án 5 napra, de bőven ráértem nem tudom mit eszetlenkedtem ebben a melegben. Nem tudtam hány óra elvacakoltam az időt még fagyiztam is de minek olyan sokat adtak 1 gombócba alig bírtam vele. Vettem a piacon s.dinnyét nagyon fini megettem a coop mellett hazafelé fél g.dinnyét nem tudom milyen akkor vágták fel hűtöm. Megebédeltem a maradék grízes tésztát most másik fajta lekvárommal meg is állapítottam abba több cukor kellett volna, no mindegy diétás még van egy főzet pincébe a barack egyenlőre nincs energiám pedig nem sokáig lehet halogatni. Szval egy sem volt sürgős a vásárlásnál ráértem volna ha lehül no mindegy.


    Most főzöm a töltött paprikát tudod mennyit 5 db-ot vettem bogyesz paprikát abba szeretem jó csípős a leve.


    Te is délbe mégy a dokihoz?


    Marika


     


    Lehet van 35 fok.

    előzmény:
    ermitak1 (85529)
    2016-07-12  11:41
  31. 2016. július 12. 17:2285531.

    Marika!
    Én nagyon megjártam, hogy most mentem gyógyszert íratni. Szabin van az asszisztensnő is a dr-nő is. Jött egy asszisztens három havit szoktam kiíratni, de csak egy havit írt ki. Majd átvitte egy másik rendelőbe aláíratni. Fél 2-kor már ott voltam, a dr-nő háromnegyed háromkor jött, de nem is írta egyből alá, mert az ő betegei fontosabbak voltak. Csütörtökön lesz itt a mi dokink, de sajnos egy bogyóm elfogyott, már holnapra nem lett volna.
    Szóval Erdélybe mégy. A nászasszonyom is volt nem régen, engem is hívott, de nem bírom én már a túrázást. Csak feltartanám a csapatot. Nyűg lennék. Jól vagyok én itthon.
    Nagyon finom őszibarackot vettem, dobozos fagyit, 5 db Balaton szeletet, husikat,  dőzsölhetek. Na meg pari, uborka, meg egyéb......
    Nem semmi, amit költöttem az az egyéb volt a sok. Nem beszélve a gyógyszerről.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85530)
    2016-07-12  13:43
  32. 2016. július 12. 19:0585532.

    Kata!


    Nekem sincs túl nagy kedvem több órás busz út míg odaérünk lábamnak nem túl jó dolog. Vejem is hívott külföldre mondtam inkább nem jobb szeretek itthon lenni, mármint Magyarországon. Mert azért itthon fürödni v. kirándulni elmegyünk.


    Remélem klímás busz mert ott halok meg nem bírom a forróságot. Éppen a tv-ben láttam milyen kánikula volt a BKV buszon klíma nélkül. De az a szerencse nem tartós a forróság.


    Szép estét jó tv.nézést. TV híradót v. Tények amit néztem tiszta horror amik vannak.


    Locsolni kellene de nincs kedvem egyenlőre kimenni.


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85531)
    2016-07-12  17:22
  33. 2016. július 12. 19:2885533.

    Marika!
    A buszokon még nálunk a helyi járatokon  is van klíma, de már a hosszú utazás, sem a túrázás nem vonz. Pedig biztosan azért mentek, hogy szétnézzetek. A fiamék is mennek hétvégén Temesvárra, de már engem nem is hívnak, ismernek már, tudják, hogy nem is mennék. Fürtöském keresztszüleihez mennek, most lesz 50 éves a keresztapa. Ők is itt voltak a ballagáson.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85532)
    2016-07-12  19:05
  34. 2016. július 13. 08:3585534.

    Marika!


    Most olvastam egy Magazinban a következőt:
    Nyáron megnő a bőrgyógyászok munkája. Olyan fertőzéssel találkoznak, ami a strandvizében remekül érzi magát. Hiába vizsgálják a vizet, a medencék tisztaságának megőrzésében szerepük van a fűrdőzőknek. A fertőzés elkerülhető lenne, ha a szabályokat betartanák. Ha fürdőzés előtt mindenki használná a zuhanyozót és a lábmosót, ha bőrbetegséggel nem mennének vízbe.
    A strandolók trehánysága miatt rengeteg bőrbetegség lép fel.

    Mikor nekem a reumatikus ajánlotta a gyógyvizet, mondtam, hogy megfog lepődni, de én közös kádba nem megyek. Azt mondta nem lepődik meg, nagyon sokan vagyunk így. Amennyit használ, annyit árt.
    Már csak ha rágondolok is arra, hogy belepisilnek. A hideg ráz ki. Erre a lányom azt mondta a pisi gyógyít, na de ne annak a sok embernek a pisije gyógyítson már meg. Van akinek a vizelete is fertőzött.
    Engem senki nem tud meggyőzni. Mint ahogy én sem a fürdőzőket.
    Kata

    előzmény:
    ermitak1 (85533)
    2016-07-12  19:28
  35. 2016. július 13. 08:3885535.

    Viszont a tiszta tófürdőknél, ha kék zászló van kitűzve, az azt jelenti, hogy ott tiszta a víz.
    Kata

    előzmény:
    ermitak1 (85534)
    2016-07-13  08:35
  36. 2016. július 13. 10:4385536.

    Sziasztok Nagyikák!


    Ugyan már ha vki benéz rajtunk kívül


    Kellemesebb a hőmérséklet vetőmagboltba voltam vegyszerért permetezni kellene de majd ha hűvösebb lesz.


    Kata a vízzel kapcsolatosan hát igen idős, fiatal, sőt kisgyerek mindenki mártózik. Ki tudja ki mennyire tisztálkodós v. esetleg vmi baja van ez benne van a pakliban. Hát igen legtöbbet nem zuhanyoznak előtte hiába van kiírva az biztos sokat jelentene. Én még hála az égnek nem kaptam semmi ilyesmi bajt igaz annyira sűrűn nem járok a strandra majd most pénteken Nagykátára örülök,hogy nem lesz annyira forróság.


    Olvastam olyasmit, hogy vmit raknak a vízbe és aki belepisil körülötte elszíneződik a víz de ki tudja hol alkalmaznak ilyen trükköt.


    Hszoboszlón pld. /igaz nagyon régen voltam anno még a párommal/ a majd nem forró gyógyvízbe annyi sok nagyon idős csak ülnek meg ülnek órákig pedig nem is szabad volna. Oda nem szoktam bemenni a lábam miatt sem inkább a hűvös vizet keresem.


    De haladok van még barack amit lekvárnak kell főznöm tegnap nem volt energiám és szedtem uborkát az is meddig terem már unom így apránként rakosgatni.


    Van töltött paprikám de nem tudom ma eszek-e belőle annyira nem jó volt a gyomrom eddig döglöttem is gyomorvédőt, sőt cseppeket is vettem be most jöttem talán vmennyire helyre. Pokol tüze égett a gyomromba sőt végig.


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85534)
    2016-07-13  08:35
  37. 2016. július 13. 10:5985537.

    Marika!
    Én is hallottam arról, hogy van olyan szer, ami elszínezi a vizet, ha valaki belepisil, de ezt mégsem vezették be. Nagyon megalázónak tarthatták.
    Nálunk még az unokák is szóltak, ha vízben voltak, hogy pisilni kell. Nevelés kérdése.
    Nem tudom még mit kellene főzni, ami hamar meg van. Spenótra is gondoltam, habár nem nagyon kívánom. Kivettem két csirke combot, mert szeretem a húst, hússal. Spagettire is gondoltam, spagettikrémes darált hússal, de már a comb kiolvadt. Mennyi gondom van!
    Milyen kirándulás lesz ez a hét véti Erdélybe? Legyek őszinte, nem irigyellek, de aki szeret utazni.......! Biztosan jó lesz.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85536)
    2016-07-13  10:43
  38. 2016. július 13. 12:2285538.

    Kata!


    Erdélybe 5 napos kirándulás lesz nagy busszal amin még wc is van sőt akármilyen ital ft-ért Béláéktól szerveznek nagyon sok felé nem nagy kedvem volt de hát mondja ha a lagziba nem mehetett büntetésből el kell mennem. Tudod meghívták a lagziba Őt is de én mondtam egyedül megyek. Kolozsvár, Marosvásárhely, Csiksomlyó, Csilkos tó, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely meg már a fene se tudja mindennap más városban lesz a szállás, reggeli, vacsora, busz, idegenvezető 54 e ft.


    Szval elég nagy út de majd csak túl élem. Sok ismerős akikkel színházba járunk, leány testvére is,  most is vettünk bérletet majd a köv. évadra Szolnokra az operettbe is szervezik 4 előadás 8 ezer ft. nagyon olcsó oda is menni akart de mondtam nekem a szolnoki bőven elég. 30-án megyünk nem most. Most pé. Nagykátára megyünk fürödni jól összeszervezte a bandát testvére meg még 2 rokona.


    Láttál már Te ilyet közben fől a baracklekvár utolsó adagja amit már nagyon unok.


    Marika


     

    előzmény:
    ermitak1 (85537)
    2016-07-13  10:59
  39. 2016. július 13. 13:2785539.

    Marika!
    Én még az ebédemet is nagyon leegyszerűsítettem. Két csirkecombot elvágtam négy felé, befűszereztem,  mellé krumplit, be a sütőbe. Ubisalival. A hétre már elég lesz.

    Nem vitás jól megbüntet Béla! Nekem az biztos, hogy ez büntetés lenne. Ha nem helyben van a színház, az is. Na, de hát te még fiatal vagy.

    Éppen most olvastam egy Magazinban, hogy hogyan kell kiszámolni, meddig fogunk élni.
    Az anya és az apa életkorának átlaga. Nekem már régen meg kellett volna halnom. Anyukám  elég korán meghalt. Ez is egy nagy hülyeség. Egyik ismerősömnek szülei még gyermek volt mikor meghaltak. Vagy nem ők voltak a szülei?
    Annyi hülyeséget írnak itt, ettől meglehet őrülni.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85538)
    2016-07-13  12:22
  40. 2016. július 13. 16:1385540.

    Katám!


    Hát igen hosszú út nagyon. Én is már mint Te leginkább itthon jól el vagyok pláne ha meleg van utálok vhová menni reggel is mentem 7-re a vetőmag bolt akkor nyit és hamar itthon voltam mire jött a meleg.


    Nevetem az átlag életkort hát az függhet akármitől is de milyen jó, hogy nem tudjuk. Én férjem apja 53 éves volt mikor meghalt olyasmibe mint Ő mindig mondogatták a tesójával ők nem sokáig élnek apjuk is mennyi volt. Hát szegénynek sajnos bejött a másik tesója pedig idősebb még van nem mondom nincs baja múltkor nagyon le volt épülve de most mintha jobban nézne ki.


    Elment a borulás pedig nagyon kellene az eső.


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85539)
    2016-07-13  13:27
  41. 2016. július 13. 18:2385541.

    Marika!
    Nálunk sincs semmi lehűlés, pedig mennyire vártam. Állandóan megy a ventilátor. Ha a konyhában vagyok ott is. Lenne már vége ennek a kánikulának!
    Szombathelyen volt nagy vihar, jégeső, azt sem szeretném.
    Kata

    előzmény:
    riamam (85540)
    2016-07-13  16:13
  42. 2016. július 13. 18:4985542.

    Katám!


    Itt csak be van borulva hátha éjjel ideért jobb a levegő kicsit. Jó tv.nézést és aludj sokat.


    Marika

    előzmény:
    ermitak1 (85541)
    2016-07-13  18:23
  43. 2016. július 16. 08:3985543.

    Szervusztok Kislányok!


    Legyen szép napotok !


    Nálunk esik az eső egy pici felfrisülést hoz legalább.


    Ne haragudjatok, hogy keveset tudok veletek lenni, de most szünet idején unokázok. Amikor hazaérek nagyon fáradt vagyok. hiába már 75-ik év nyomja a vállamat.


    Remélem, hogy ti jól vagytok, és a gyerekek, unokák is.


    Katika!


    A te picinyeid is biztosan nagyok már.


    Eta

    előzmény:
    riamam (85542)
    2016-07-13  18:49
  44. 2016. július 16. 12:5885544.

    Szervusz Etuka!


    Felénk is esik az eső, jól lehűlt a levegő, most nem igen megyek sétálni.


    Igen nagyok, aranyosak a kislányok, sokat beszélnek és szépen, már Inezke is nagyon  szépen mondja a szavakat, szeretnék sokkal többet velük lenni, sajnos már nem  olyan könnyen utazom mint régen, azért időnként  rászánom magam.


    Akkor te is unokázol, na nem sokára Bence iskolás lesz, nem kell dédi ovi, gondolom azért hétvégéken együtt lesztek.


    Már kész a barack lekvárom 20 kg-ból főztem, na meg a meggye is kész 10 kg.-ból raktam el, de még szeretnék mert ez a család kedvence.


    Legyen szép napod.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (85543)
    2016-07-16  08:39
  45. 2016. július 16. 17:3885545.

    Szervusz Katika!


    Nálunk is egész nap esett az eső. Nem tudtunk menni Bencével sehová sem.


    Bizony nagyon hamar elmegy az idő Bence is megy ősszel iskolába . Ma is nagyon szép napunk volt nem olyan régen jött érte az Anyukája.


    Gondolom, hogy nálatok is a két nagyobb kislány már oviba fog járni ősztől.


    A kis picúrka is nagyon aranyos lehet már. Sok örömünk van az unokákban ők éltetnek bennünket.


    Nem szeretem ezt az időt kezd fájni a fejem mindjárt bekapok egy gyógyszert.


    Eta

    előzmény:
    kutymuty60 (85544)
    2016-07-16  12:58
  46. 2016. július 16. 17:4785546.

    Pósa Lajos: Mindig csak őt láttam.............


     


    Mikor én a ringó
    Bölcsőben feküdtem,
    Mindig egy jó angyal
    Őrködött felettem.

    Altatgatott csókkal,
    Altatgatott dallal...
    Az én jó anyám volt
    Ez az őrző angyal!

    Mikor fölébredtem,
    Mindig csak őt láttam...
    örök szeretettel
    A szívembe zártam.

  47. 2016. július 16. 17:5385547.

    Imre Flóra. Lassan megöregszik.........


     


    Az ember lassan megöregszik,
    A jövőnél már fontosabb a múlt.
    Nem jön felénk, ami előttünk fekszik,
    Csak könyörtelen elmarad az út.


    Ha sötét is, nem félünk a jövőtől.
    Nem is sötét, üres. A szerelem
    Többé már nem követelőző,
    Gyöngéd csupán. Fut velünk a jelen.


    Vagyunk, nézünk, de minket nem lát senki.
    A szerelem is néz csak, nem remél.
    Az úton egyedül kell végigmenni.
    Visszahúzódik minden, ami él.


    A szerelem komor, kék mélyút.
    Nem lángol már. De fájni még tud.

  48. 2016. július 16. 17:5485548.

    Paulo Coelho - Dolgok, amiket megtanultam az élettől.

    Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor.
    És ezért meg kell bocsátanod neki.
    Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
    Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
    Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
    Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
    Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt,
    szembenézve a következményekkel.
    Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
    Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják,
    hogyan mutassák ki.
    Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést,
    ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
    Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti,
    hogy nem szeret téged teljes szívével.
    Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok:
    tragédia lenne, ha ezt elhinné.
    Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki.
    Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
    Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg,
    hogy megvárja, míg összeragasztod.
    Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel,
    mielőtt találkozunk az igazival.
    Így mikor végre találkozunk vele. Tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.

  49. 2016. július 16. 18:4785549.

    Szia Etuka!


    Nálunk is esett az eső szinte egész nap, sehol nem voltam én sem, jókat főztem.


    Igen hamar meg nőnek a gyerekek, biztos hiányozni fog neked Bence hisz kicsi kortól együtt vagytok.


    Sáronka megy csak oviba, Inezke otthon marad még a kis tesóval együtt, esetleg majd jövőre, nagyon sokat tanulnak egymástól, nagyon szépen beszélnek, szépen formálják a szavakat. 


    Remélem holnap szép napsütésre ébredünk.


    Szép estét kívánok neked.


    Kati

    előzmény:
    bodnar-jozsefne (85545)
    2016-07-16  17:38

Címlap

top