Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Foginysorvadás

Torolt_felhasznalo_408074
Torolt_felhasznalo_408074
Létrehozva: 2007. február 3. 14:05
Nagyon fáj az inyem . Igyekszem gyengédebben mosni a fogam, mint régen, de mégis . Szülés óta alakult ki. Talán attól is van , meg az erős fogmosástól. Már voltam 3 fogdokinál, de nem tudnak mit csinálni vele. Az egyik azt mondta vegyek elektromos fogkefét, azt nem lehet rányomni az inyre. De a másik nem határozottan ajánlotta.. Nem tűnnek egységesnek. Csinálni sem tudnak vele semmit. Az egyik mondta, hogy majd szükség lehet fognyak tömésre, de a másik szerint egészségesen fognak kihullani a fogaim! Brrrrrrrr Help! Hilfe! Segítséééég! Most mit tegyek ? Most fáj!!! SOS ???
  1. Torolt_felhasznalo_858386
    Torolt_felhasznalo_858386
    2009. május 20. 13:4943.

    Nekem is nagyon súlyos a fogínysorvadásom ,de egyik ismerősöm ajánlotta,hogy vegyek Herba Gold Dentomed foggélt és szájvizet.

    Nem lehet kapni gyógyszertárba, csak neten lehet rendelni.

    www.foginygyulladas.5mp.eu

     

    Szóval rendeltem, és azóta határozottan jobb, nem fáj, nem vérzik, és szerintem szépen vissza is simult az iny a fogra. Ezt 3 hónapja használom, és azért is jó, mert tele van gyógynövénnyel, és Q10-el, ami sejtmegújitó.

    Bernadett

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (1)
    2007-02-03  14:05
  2. Torolt_felhasznalo_525052
    Torolt_felhasznalo_525052
    2009. március 22. 13:5142.

    Sziasztok!

    Saját tapasztalataimat szeretném megosztani. 25 éves vagyok, előrehaladott fogínysorvadással. (örökletes betegség - állítólag a nagyapámnak 28 éves korára az összes foga kihullott). Szerintem nálam lelkiismeretesebb fogmosó nem is létezik, így is kialakult nálam a lehető legrosszabb. Fogíny-gyulladás, visszahúzódás, mozgó fog, minden ami csak kell.... Elmentem dokihoz, ő már olyanokat mondott, hogy le kell vágni az ínyem. Itt azt hittem, hogy szívrohamot kapok. Leszedte a fogköveimet, és a szájzuhanyt ajánlotta, de annak igen húzós az ára.

     

    1 hónapja kezdtem el a paradontax fogkrémet használni, előtte a Lacalutott használtam több mint egy évig, de az nem vált be. A paradontax fogkrém tényleg elmulasztotta az ínyvérzést.  Cserszömörcés (herbária) öblögetőt és antibakteriális fogselymet használok, max C vitamint szedek minden nap + Rutascorbin gyógyszert. Ehhez jön még a pénteken vásárolt Gengigel GÉl (20 ml 2500 ft volt), és ennek máris érzem a gyógyító hatását. Semmilyen íze nincs, kék gél, kicsit összeáll tőle a nyálam, de a gyulladást már lejebb vitte. De erről majd még írok.

     

    Sajnos valóban nem egységesek a fogorvosok véleményei, nekem is több helyen többet mondtak. Én is úgy hallottam, hogy csak max megállítani lehet a fogíny sorvadást, de "visszanöveszteni" az ínyt már nem. Hát meglátjuk.

     

    De ez a fogragasztás engem is érdekelne, aki tud róla többet, az légyszi írjon!

     

    Hát remélem tudtam segíteni, nem akarok senkinek ingyen reklámot csinálni, én ezeket használom. Ha v.ki tud jobbat/olcsóbbat, az írjon, mert érdekelne!

     

    + Engem is érdekelne egy jó/olcsó elektromos fogkefe. Most a DM-ben a Braun Oral-B-t néztem ki, anak pótfejei is vannak, ami az íny közé bemegy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 9. 21:4041.

    Tudsz valami jó helyet, ahol lehet jó és olcsó elektromos fogkefét vásárolni? Olyat szeretnék, ami "sokat  tud", "olcsón". Egyszerű: ócsót és jót. A gyógyszertzárban láttam fogzuhanyzósat, de az 28000- be  került. Gondoltam , hátha van olcsóbban is? A fogselyem használatával Nekem mindig bajom van. Meg kellene tanulni a "kultúráját", vagyis a használatát. Hallottam, hogy nagyon jó, és hasznos, és azt is, hogy Dál Amerikában nem a fogkrém és fogkefe használatából- mennyiségi fogyásából következtetnek a száj higyéniás "állapotokra", hanem a fogselyem használatából...

    Most megvettem a javasolt fogkrémet és szájöblítőt. Remélem használni fog. 

    előzmény:
    macska007 (40)
    2007-02-09  14:57
  4. 2007. február 9. 14:5740.
    Az elektromos fogkefével sokkal alaposabban lehet fogat mosni, ezért szerintem sokkal jobb mint a hagyományos. Vagy lehet, hogy csak én vagyok béna és rosszul csinálom.

    + fogselyem, amit még mindig csak nagyon kevesek használnak

    Sajnos az ínysorvadásról én is azt hallottam, hogy csak lassítható a folyamat, de nem múlik el
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (1)
    2007-02-03  14:05
  5. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 7. 18:2039.

    Hát ez nem túl jó hír!!! Szépen nézünk ki fogatlanul!

    Most már jobban vagyok. Várom a következő rohamot, arra gyúrok. Sok erőt kivett belőlem a fájdalom. Még a szülés sem volt ilyen rossz! szia.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589070 (38)
    2007-02-05  18:48
  6. Torolt_felhasznalo_589070
    Torolt_felhasznalo_589070
    2007. február 5. 18:4838.
    Nincs gyogyulas. Hibátlanul hullanak a fogaim. mindent kiprobáltam . a Q10 lassitott aztán megint kiesett egy. Nem potolnak,azt mondtak varjam meg amig kihullik mind. Már nem merek utcara menni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (35)
    2007-02-03  18:30
  7. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 4. 12:0437.

    Az éjaszakát túléltem. Hajnalban bevettem még 1 Demalgont. Lüktetett. Lehet, hogy mégis van egy lyukas fogam? Szokott lüktetni a fájó gyulladt iny? Sajnos csak szerdán tudok  menni fogorvoshoz. Csak addig bírjam ki. Mindenesetre, ha amit javasoltatok fogkrémek, és öblögetők nem használ gyanítani vagyok kénytelen, hogy mégis másról van szó. Bár hihetetlen, mert kb 2-3 hónapja voltam fogorvosnál, és akkor még semmi baja nem volt!

    Neketek van tapasztalatotok. Okoz ilyen tüneteket (lüktetés, fájdalom) az iny is?

    előzmény:
    Momojka (36)
    2007-02-03  22:36
  8. 2007. február 3. 22:3636.
    A fognyak felhúzódása és érzékenység az már csak a következmény. Pl fogkőeltávolítás után igen jó szolgálatot tesz a Sensodyne, de az nem a fogínysorvadásra jó. Gondolom fogorvosa válogatja, hogy mit ajánl, de a Parodontax-ot erre találták ki, nem véletlenül a betegség nevéből következően azaz parodontózis....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 18:3035.
    Garantált gyógyulás ??? Nekem eddig azt mondták, hogy nem fordítható vissza a folyamat, sőt idővel romlani fog a helyzet! Sajnos túl hamar "idővel". Ismételd meg kérlek, hátha rosszul olvastam!?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_357451 (34)
    2007-02-03  17:44
  10. Torolt_felhasznalo_357451
    Torolt_felhasznalo_357451
    2007. február 3. 17:4434.

     

           Saját tapasztalatomat szeretném átadni hasonló fogágy-

           betegségben szenvedő társaimnak.C-vitaminban gazdag

          táplálkozás.Elektromos fogkefe használata,amely maszírozza

         a fogínyt.Meridol fogkrém-gyulladáscsökkentő hatású.Gengigel

        fogmosás utáni használata-főleg lefekvés előtt.Garantált a

        gyógyulás!Aki hajlamos a fogkő képződésre és ez okozza a

         panaszait, havonta keresse fel fogorvosát ultrahangos fog-

         kő eltávolításra.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 17:3633.
    Nahát! Ilyet sem hallottam még. Fogragasztás?!!! Új távlatok nyílnak meg előttem!... és sorstársaim előtt! Lehet, hogy nem kell majd protézis? Most sajnos nem tűnik olyan távolinak a dolog! Jó tudni, hogy van más lehetőség is! Köszönöm.
    előzmény:
    nihil (30)
    2007-02-03  17:25
  12. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 17:3232.

    Itt vagyok, és most már sokkal jobban! Megállapítom, hogy eddig szerencsés voltam, mert 42 évig azt se tudtam, hogy mi az, hogy fogfájás ! Hát az biztos, hogy mindent beszerzek, amit csak írtatok. Biztos, ami biztos!

    Fog veletek!

    sziasztok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_478637
    Torolt_felhasznalo_478637
    2007. február 3. 17:3031.
    A szépség kategóriában indítottam 1 topikot "segítség protézisem lesz" címmel olvasd el csilla
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (1)
    2007-02-03  14:05
  14. 2007. február 3. 17:2530.
    használj olyan fogkrémet amit a TV-ben is reklámoznak,és hirtelen nyilalló fájdalomra adják..pl kék elmex,vagy Sensodüne(ha jól írom..) ha mosod akkor elmúlik az érzékenység...ha meg megmozdulna a fogad elmész dokihoz,és kéred ragassza össze őket.. A férjemnek az első alsó fogakat ragasztotta össze,nem is látszik,és azt mondta 10 évig biztosan jó lesz...2000Ft volt foganként...Hibátlan szép fogai vannak, de nagyon sokat fogkövesedett neki..Erre is figyelni kell és leszedetni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (1)
    2007-02-03  14:05
  15. 2007. február 3. 17:1429.
    Köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_358474 (28)
    2007-02-03  17:12
  16. 2007. február 3. 17:1228.
    Pesten én csak ezekről tudok: 1. Újpesten, a Megyeri úton. 2. XVII. kerületben, XVIII. kerületben. Biztosan van még több helyen is, valahonnan próbálj meg keríteni egy prospektust, annak a végén felsorolják az áruházakat. Vagy esetleg itt a net-en is találsz olyat, ami nincsen nagyon messze Neked.
    előzmény:
    lesshegy (27)
    2007-02-03  17:06
  17. 2007. február 3. 17:0627.
    Köszi. Ezek szerint csukott szemmel járok Budapesten. Tényleg nem is hallottam róla.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_358474 (25)
    2007-02-03  16:31
  18. 2007. február 3. 16:3426.
    A dm-ben kapsz Parodontax ecsetelőt-öblögetőt is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. február 3. 16:3125.
    Egy áruházlánc. Olyan, mint a TESCO vagy az Auchan. És sok helyen van. Nem tudom, hogy hol laksz? Minden városban még nincsen, de már sokfelé építettek.
    előzmény:
    lesshegy (24)
    2007-02-03  16:22
  20. 2007. február 3. 16:2224.
    Bocs, megmondanád, mi az a Lidl? Hol van?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_358474 (22)
    2007-02-03  15:33
  21. Torolt_felhasznalo_741939
    Torolt_felhasznalo_741939
    2007. február 3. 16:0023.
    a dm és a rossman az nyitva van 7végén. ott is kapsz gingisol fogínyecsetelő oldatot és gyógyszertárba is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (1)
    2007-02-03  14:05
  22. 2007. február 3. 15:3322.

    Szia 1.bendeguz!

    Csak megerősíteni tudom, nekem is nagyon jó a fogkrém. Nálam csak az volt a baj, hogy mire a Lidl Magyarországra jött, már eléggé előrehaladott volt a betegségem. De én is ezt használom, amióta csak lehetséges.

    előzmény:
    1.bendeguz (18)
    2007-02-03  15:12
  23. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 15:3021.

    Mindenkinek jó pihenést kívánok!

    És köszönöm a segítségeteket. Majd még bekukkantok, most leteszem a fejem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 15:2820.

    Köszönöm, utána nézek, és mindenképpen kipróbálom. Most megyek pihenni...kicsit kifárasztott a dolog.

     

    előzmény:
    1.bendeguz (18)
    2007-02-03  15:12
  25. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 15:2619.
    Kiváncsian várom leveledet!
    előzmény:
    Ókina54 (17)
    2007-02-03  15:07
  26. 2007. február 3. 15:1218.

    Szia ! nekem sok éve van fogágy sorvadásom ami állandó foginy gyulladással járt ! azért irom mult időben mert én megtaláltam sok év szenvedés után a jót ami használ !

    A lidl -ben lehet kapni a DENTALUX  herbál fogkrémet ! ez televan gyogynövény kivonattal , kellemes izű fogkrém ! az ára nevetséges a képességeihez viszonyitva ! potom kettőszáz Ft körül !minden eddig kiprobált több száz ft áru krémet megaláz !

    akár most is vagy vasárnap is megveheted !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (1)
    2007-02-03  14:05
  27. 2007. február 3. 15:0717.
    Évekkel ezelőttig nekem is megvoltak ezek a tünetek.

    Tudatosan, odafigyelnünk kell szervezetünk jeleire.
    Próbáld ki a ............privibe írom, milyen fogkrémet. Kétfélét is tudok ajánlani, de csak az egyikhez tudlak hozzásegíteni. Persze, csak ha szeretnéd.

    És a jó öreg C vitamint, se felejtsük ki a szórásból.
    Nekem azok a fogkrémek visszaadták fogaim természetességét. Nem. Nem a fehérségét. Mert abba nem hiszek.
    A fogam sosem volt hófehér, de nem is sárga. A kettő között rengeteg árnyalat van még.
    Tény, nem olcsó egyik sem. Viszont, ha hosszú távban gondolkodom: Megérte. Nekem. És hogy kinek mit ér meg, azt ő tudja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 15:0016.

    Hétfőn első utam a gyógyszertárba vezet. Beszerzem a szükséges kellékeket. Ilyen még soha nem volt velem. Ezután felkészülök! Most egy kicsit jobb lett!!! Remélem kibírom a hétvégét!

    Köszönöm !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_952497 (14)
    2007-02-03  14:52
  29. 2007. február 3. 14:5415.
    Ügyeletes gyógyszertár, vagy szomszéd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (10)
    2007-02-03  14:44
  30. 2007. február 3. 14:5214.
    Szia!

    Nekem a fogorvos Parodontax nevű fogkrémet ajánlott, azzal dörzsöljem is be az ínyemet! Kapható mindenütt, kb. 1000,- Ft.
    Hullámzóan előjön a fájdalom, közben cserszömörcés szájvíz.
    Így elvagyok, de már 3x leszedettem a hidat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 14:5113.

    Köszi !

     (ez egy bágyadt , erőtlen, de hálás mosoly!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_883720 (11)
    2007-02-03  14:46
  32. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 14:4812.
    Hat a Demalgon? Kicsit jobb lett. Legalábbis le tudok ülni. Végre. Elfáradtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (10)
    2007-02-03  14:44
  33. Torolt_felhasznalo_883720
    Torolt_felhasznalo_883720
    2007. február 3. 14:4611.
    A telefonkönyvben benne szokott lenni, hogy hol vannak ügyeletes gyógyszertárak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (10)
    2007-02-03  14:44
  34. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 14:4410.
    Köszönöm! Jegyzetelek is gyorsan! De hol kapok  ma már ilyesmit? Ügyeletes gyógyszertár !??? Nem bírok csinálni semmit, csak mint egy fáradt "oroszlán" föl-alá járkálok!
    előzmény:
    Momojka (6)
    2007-02-03  14:36
  35. Torolt_felhasznalo_646700
    Torolt_felhasznalo_646700
    2007. február 3. 14:429.

    Sziasztok!

    Az elmex-gélről mi a véleményetek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_883720
    Torolt_felhasznalo_883720
    2007. február 3. 14:408.
    Kérjél az ínyedre homeopátiás szert. Többféle is van, ami segít.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (1)
    2007-02-03  14:05
  37. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 14:377.
    Tévedte! Nincs itthon. Elfogyott!?? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (5)
    2007-02-03  14:32
  38. 2007. február 3. 14:366.
    Bizony, a jó fogakat egyszercsak elveszítjük....Nagyon fontos, hogy legyen jó fogorvosod, aki odafigyel Rád. Parodontax fogkrém most már mindig, tudom nem olcsó és eleinte furcsa az íze, aztán a Q10 nekem is bevált, valamint ha probléma van én Corsodyllal öblögetek. Puha legyen a fogkeféd, fogselyem és bátran mosd még, ha vérzik is
    A fogköveket pedig gyakran szedesd le, nekem is pillanatok alatt visszajön
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 14:325.
    Azt hiszem van is itthon Phlogosol, megyek kipróbálom. Kb 2 hónapja voltam utóljára fogorvosnál, mert azt hittem, hogy lyukas a fogam, de nem.... Bár inkább lyukas lenne! szaladok kenni... Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_358474 (4)
    2007-02-03  14:29
  40. 2007. február 3. 14:294.
    Az én fogaim is épek és nem lyukasak... voltak! Mert már sajnos pár hiányzik a sorból! Én most járok egy dokihoz, aki lézeres kezelést ad, állítólag megállítja a sorvadást. Mások szerint - akik átestek rajta - tényleg használ. És van egy tabletta, Q10 koenzim a neve, az is nagyon jó. De előtte minden fogkövet tutira le kell szedetni az orvossal. Most Neked azért fáj, mert be van gyulladva az ínyed. Van egy Phlogosol (lehet, hogy nem jól írtam, bocs!) nevű oldat, azzal ecseteld, jó érzés az ínyednek és nagyon jó gyulladáscsökkentő! Dióhéjban ennyi, ha kérdezel, szívesen válaszolok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (3)
    2007-02-03  14:20
  41. Torolt_felhasznalo_408074
    Torolt_felhasznalo_408074
    2007. február 3. 14:203.

    Szia.

     Tutira az van, és most nagyon fáj! már tettem rá fagyasztást, de rosszabb lett. Most vettem be demalgont. Ilyen még nem volt. A fogaim állítólag épek, nem lyukasak... segíts!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_358474 (2)
    2007-02-03  14:11
  42. 2007. február 3. 14:112.

    Szia Sorstárs!

    Nekem is foginysorvadásom van, sajnos, eléggé régen. Tudok róla mesélni, ha érdekel. Neked tutira az van? Orvos mondta?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_408074 (1)
    2007-02-03  14:05

Címlap

top