Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szép hétvégét kivánok mindenkinek!
Szabó Lőrinc
Szél hozott, szél visz el
Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?
Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
- megcibáltam üstökét.
Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.
Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.
Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?
Kolompár bemegy az állásközvetítőbe, hogy távmunkát akar vállalni.
- Remek. Rengeteg lehetőségünk van. Nézzük csak az adatlapot... Mennyire ért az internethez?
- Semennyire.
- Az adatrögzítésben jártas?
- Nem.
- Ért a számítástechnikához?
- Sose hallottam róla.
- Ööö... Mondja, van egyáltalán számítógépe?
- Nincs.
- Akkor meg milyen távmunkában akar elhelyezkedni?!?!
- Hát az mindegy, csak jó távol legyen a melótól...
A cigánynak ötöse van a lottón. Vesz egy Mercit, majd mikor a Vlll. kerületben kocsikázik, kipukkan a kereke. Kiszáll, hogy kicserélje. Épp nekilát, mikor látja, hogy egy másik cigány egy téglával betöri a szélvédőt.
- Há' de Gázsi! Mit csiná'sz?
- Amíg te leszeded a kerekeket, én kiviszem a rádiót!
Új tanév első napja. A tanárnő nyári élményeikről kérdezi a gyerekeket.
- Jancsika, te mit csináltál a nyáron?
- Várat építettem Juliskával a homokozóban.
- Jól van, betűzd azt a szót, hogy vár.
A gyerek megteszi, ötöst kap.
- Juliska, te mit csináltál a nyáron?
- Várat építettem Jancsival a homokozóban.
- Jól van, betűzd azt a szót, hogy épít.
Juliska is ötöst kap.
- És te, Lakatos Gazsi, mit csináltál a nyáron?
- Én várat akartam építeni Jancsival és Juliskával, de nem engedtek oda.
- Nahát Gazsi, ez negatív etnikai diszkrimináció! Na betűzd csak!
Egy férfi leül egy nő mellé a vonaton. A nő egy könyvet olvas, a fószer megkérdezi tőle:
- Mit olvas ennyire önfeledten.
- Ez a könyv arról szól, hogy a niggereknek milyen hosszú ***van, a cigányoknak meg milyen vastag.
- Akkor had mutatkozzak be: "Kolompár Winetou".
Brad Pitt az Orczy téren sétálgat, odalép hozzá Lakatos Raffael:
- Te csákó, ne jáccd itt az agyad, lehet hogy a hetedikben te vagy a király, de a nyócadikban én...
A vén budai hársfák békésen suttognak,
Elpihen a lombokon a szél,
Már Hold ragyog a bástyán, s úgy érzed boldog vagy,
Lágyan egy kis kéz kezedhez ér.
Oly jólesik a légyott este, a Ruszwurmnál,
Mint a mese, halk muzsika száll,
Fölrepül egy sóhaj, csók fakad a csókkal,
Nyár tüze, vagy hó van, áll a bál,
Jöjj ide a Várba, nem maradsz te árva,
Mert valaki várva vár!
Ez persze, csak jótanács!
Lehet, hogy máshol már nem így szokás,
Ám, hogyha Budára jársz,
A szíveddel hallgasd, hogy mit mond a hárs....
(Bástyasétány 77)
- Bőő!
Mondja a másik.
- Honnan tudod, még fel sem próbáltad!
téged azért szeretlek hogy én se, s te se félj.
téged azért nézlek ily csillámló nagy szemekkel,
hogy az emberek azt lássák; nekünk is ilyen barát kell!
mikor a szeretet végigáramlott az első pillanatban,
tudtam, te vagy az egyetlen, kit elfogadhattam.
elfogadtalak, s te is engem, most barátom vagy,
de a vészes körülményekben el kell hogy hagyj.
meg kell válnunk egymástól, mert ez így lehetetlen.
ez a döntés tudom, nagyon embertelen!...
fáj a szó, s vele fáj a szívem, mikor csendül bennem:
nekem te voltál, s mindig maradsz: a mindenem!
de ígérem barátom, egyszer felkereslek,
s ha újra megtalállak, örökre veled leszek!
ígérem, sohasem hagylak téged cserben,
hisz te vagy a barátom, s a mindenem! Shalk Wenus
RADNÓTI MIKLÓS
PONTOS VERS AZ ALKONYATRÓL
Kilenc perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a víz alatt a tűz
és sűrübb lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorúlt.
Az este jő s a Tisza csak
locsog a nagy tutajjal itt,
mert úszni véle rest s akit
figyelget: a bujdosó nap
búvik a magas füvek között,
pihen a lejtős földeken,
majd szerteszáll és hirtelen
sötétebb lesz az út fölött.
Híven tüntet két pipacs, nem
bánja, hogy őket látni még,
de büntet is rögtön az ég:
szuronyos szellővel üzen;
s mosolyg a szálldosó sötét,
hogy nem törik, csak hajlik a
virág s könnyedén aligha
hagyhatja el piros hitét.
(Így öregszik az alkonyat,
estének is mondhatni már,
feketén pillant a Tiszán
s beleheli a partokat.)
1934
Fogadjátok szeretettel ezt a verset, nekem nagyon tetszik; annyira kedves...
Varró Dániel:
Szösz néne
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.
Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?
Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi se búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.
Futnak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoznak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
„Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”
Szép estét
Juhász Gyula
Tavasz ez is...
Tavasz ez is, tavasz.
Az égen szőke fény ég,
A földön barna hantok,
A nőkön lenge illat,
A fákon szürke barkák.
Tavasz ez is, tavasz.
Valami mégis elment
És nem jön vissza többé,
Valami mégis elszállt
És soha nem találom,
Valami mégis elmúlt
És nem tudom a sírját...
Egy húr a hegedűmön,
Boldogan bánatos hang,
Elpattant.
De az ég még azúros,
De a föld ibolyás még,
De a nők még suhannak.
Tavasz ez is, tavasz...
“Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindekivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és midnen őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.” (Elbert Hubbard)
Szép napot mindenkinek!!!
http://www.youtube.com/watch?v=GJNAusM-DSoKöszöne t mindenért,amihez kezed érmert minden ami tőled érkezik,rólad beszél,és titokban szívemhez ér.
Minden ajándék,minden levél és minden csokor,
te hozzád kapcsol,te rólad suttog és feléd sodor.
Hogy fülembe zsibong a vér,hogy fülembe zsibong a vér.
Megsúgom mindazért,ami bánt,ami sért
én réges-régen megbocsájtanék,hogy rám találj
és örökre szívedbe zárj!
Akárhogy űzlek,akármit mondok ne higyj nekem!
Bolondul verdes vakon szerelmes az én szívem.
És két karom kitárva vár!
És két karom kitárva vár! Szép napot Mindenki !
Szép napot
A szeretet Isten adománya, benne van a mindenségben és minden egyes homokszemcsében. Szeress minden levelet, Isten világosságának minden sugarát. Szeresd az állatokat, szeresd a növényeket, szeress mindent. Ha mindent szeretsz, fel tudod fedezni a dolgokban az isteni rejtélyt. Amint egyszer felfedezted, napról napra jobban meg fogod érteni. Végül eljutsz odáig, hogy szeretetedben magadhoz öleled az egész világot.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Jajj mindig olyan szépeket találsz!
Lelkivilágomat megérintő versikék!
Szép estét neked!
"Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni, mesék tavában megfürödni
s mesék tavában mélyen, mélyen ezt a világot elfeledni."
(Wass Albert)
"Add a kezed, most induljunk csöndben...
Nem!... Rohanjunk, míg vágyunk nem lohad,
Kocsinkon függöny, a szívünk könnyben,
Míg emberek közt száguld a vonat
S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek..."
( Ady Endre )
Szia!
Ez nagyon tutika!
Küldött vers visszajár!
Romantikázzunk egy kicsit!
Szeretlek téged, mint virslit a kutya.
Ha mással látlak megüt a guta.
Beléd estem mint ló a gödörbe,
S miattad könnyezem a felmosó vödörbe.
Szerelmünk olyan, mint egy nagy moslékos dézsa,
melyben te úgy uszkállsz, mint egy varangyosbéka.
Szerethetem-e két dülledt szemedet?
Szerethetem-e két hatalmas füledet?
Szerethetem -e orrodnak két likát,
mellyen egy autóbusz röhögve gurulna át?
Ha kovács lennék, rád ütnék
Ha méh lennék, mézet gyüjtenék neked eleségül,
HA MARHA LENNÉK, HOZZÁD MENNÉK FELESÉGÜL!
Sziasztok. Most leltem erre a topikra
Egy kis versike, hátha másnak is tetszik...
Csoda történ vélem,
Újból az éjjel,
Megtörtént végre,
Mit oly régen,
Vágytam már.
Csak feküdtél,
És én néztem,
Őriztelek ébren,
Álmodat védve,
Vártam Rád.
Megébredtél végre,
És csak nézted,
Ahogy én nézlek,
És ajkunk éhezve,
Egymásra talált.
Két szemedbe nézve,
Elmerültem a mélybe,
Csókodtól égve,
A remény újra ébredt,
És a kétely elszállt.
by me
Romhányi József - Focimeccs
Huszonkét esztelen, félmeztelen egyén,
egymás hátán-hegyén
nyüzsög lenn a pályán.
Mások mája táján taposnak,
és ha elég laposnak
lát a bíró minden egyest,
megítél egy tizenegyest.
S mert a szegény feje tizenegyest kirótt,
a fele közönség átkozza a bírót!
De senki sem csendes a nagy embertömbből,
mert a másik fele harsány éljent bömböl.
Ezalatt a meccsen néhány sípcsont reccsen,
szerteszét vér freccsen. Fel sem veszi egy sem
a fetrengő játékost. Fontosabb a játék most.
A vad középcsatár átgázol a bekken.
Úgy esik az össze, hogy csak meg se nyekken,
azután a labdát megcélozza jól: goóóóóóól!!!!
Egy alacsony néző, ki oda nem lát át,
ordítva paskolja a szomszédja hátát:
vegye le a kalapját, mert szétverem alapját,
azt a kerek tököt! S feje felé bökött.
Erre az: Ó! Te gaz! Engem sértegetni mersz-e?
Persze! Mind a ketten szólnak egy-két havernek:
Gyertek, fiúk segíteni, ha vernek!
Jöttek is mind verekedni, úgyis kezdtek berekedni.
Buzgón verekedtek, bíz nem voltak restek!
S időnként a gyepre elnyűtt testek estek.
De a két okozót rejti már a bozót.
S merre egy rést leltek, gyorsan elszeleltek.
A többit azután alig egy-két nappal,
a derék rendőrség verte szét kardlappal.
Le a kalappal!
Romhányi József - Villamoson
Utazunk egy zsúfolt
villamosnak csúfolt
szekéren.
– De kérem!
ön lábamon ácsorog
s kalapjáról rácsorog
az eső a vállamra
s a sálamra!
Vegyen egy új sálat!
– Állat! –
Mondja a másik úr.
Durr!
Pofon volt a válasz.
– Na ettől szétmállasz! –
De nem mállott.
Talpra állott.
S az illetőt hasba rúgta:
– A pofonért itt a nyugta! –
Az meginog és megszédül
s leül, hol már a szomszéd ül.
Felbődül a szomszéd:
– Most meg engem nyom szét! –
Vad haraggal és erővel
fejbe vágja esernyővel.
Kezében a fél ernyője,
másik fele meg elnyőve.
Kiveri az asszony fogát,
ki egy kosár tojást fog át.
Az csak éppen egyet sikolt,
mint egy gyermek feltapsikolt.
Nem nézi a bűnös ki volt,
tojást kap ki a kosárbul
s a kopasz úr feje sárgul.
De csaló a tojásüzlet!
A kocsiban szörnyű bűz lett.
Vigaszt nyer az asszony, ráfér:
nem volt kár azért a zápért,
az igazság nyert befolyást:
egy zápfogért egy záptojást.
A kopasznál, – meghökkentő, –
se rongydarab, se zsebkendő.
S mer’ a haj nem vetett gátat,
elérte a lé a hátat.
És mint minden ilyen helyre,
legyek szálltak rá a fejre.
Már érezték némelyek,
hogy a gyomruk émelyeg.
De elsőnek, – a sors bosszul, –
épp a bősz úr lett most rosszul.
Megszédült. Na! Most lefekszel!
Ám egy végső, hős reflexszel
behúzta a féket.
A fejemmel léket
ütöttem az ablakon
s vakon,
mint katona, ha egy házba beront,
elfoglaltam ájultan a peront.
Órák múltán tértem észhez.
Mi közöm volt az egészhez?
Szép Hetet kivánok Mindenkinek!
JUHÁSZ GYULA: Béke
Lágy lilába öltöztek a fűzfák,
Fák fölött a béke kékje leng,
Enyhe bánat madara repült rám
S bennem régi vers zenéje zeng.
Messze, mint az álom, él a város,
Itt a Tisza bűvölete már,
Itt meséim erdejében járok,
Itt az idő örök csendje áll.
Itt reménnyé épül annyi emlék
És emlékké szépül a remény,
Feledünk itt hűtelen szerencsét
S kikötünk az álmok szigetén.
Itt fölöttem tűnhetnek az évek,
Én túlnézek tűnő éveken.
Szívem árad át e békességbe
És e békesség a szívemen.
ANTÓNI SÁNDOR:
NŐNAPI KÖSZÖNTŐ
Nőnap alkalmából szeretettel köszöntünk titeket,
Kik az élet viharában is velünk vagytok szüntelen.
Talán nem is tudjuk mind ezt megköszönni,
De szívből tudunk mindezért szeretni,
Köszönet és hála nektek mindenért,
A jó Isten áldása szálljon rátok mindezért.
Életünkben göröngyös út is vezet,
Velünk vagytok akkor is és nyújtotok kezet.
Szeretettel és hálával tartozunk néktek,
Kik az életünket, szebbé és boldogabbá tettétek.
Mellettünk vagytok egy életen át,
Hűségünket, szeretetünket, nyújtjuk cserébe érte át.
Életünkben a leghűségesebb társunk,
Bár merre is jártok mindig hazavárunk.
Nélkületek az élet semmit sem érne,
Mint tenger vize, mi partot sose érne.
Szeretünk titeket egy életen át,
Kik szívet és életet adtatok cserébe át.
Mint napsugár az életünket ragyogja át,
Veletek vagyunk az élet viharán.
Köszöntünk hát titeket meleg szívvel,
Az életben soha el nem múló szeretettel.
Zsenge virágillat harmatozza lelketek,
Hogy a sors viharában is boldogok legyetek.
Kívánunk sok erőt, egészséget,
Minden évben szerencséket.
Szemetekben könny sose legyen,
Napjaitok vendége az öröm legyen.
Nőnap alkalmából minden jót kívánunk,
Mi férfiak szívünkbe örökre titeket zártunk.
M: - Észrevetted, hogy egy férfi követ minket 38 és fél perce? Vajon mit akarhat?
L: - Logikus: meg akar minket erőszakolni.
M: - Óh, jaj! Ennél a sebességnél és távolságnál legkésőbb 15 perc múlva utolér minket! Mit tegyünk?
L: - Az egyetlen logikus dolgot: fussunk gyorsabban.
M: - Nem megy.
L: - Persze hogy nem megy. A férfi ugyancsak az egyetlen logikus dolgot teszi: ő is gyorsabban fut.
M: - Tehát mit tegyünk? Ezzel a sebességgel egy perc múlva utolér.
L: - Az egyetlen logikus dolgot: elválunk. Te ezen az úton mégy, én a másikon. Mindkettőnket nem tud követni.
A férfi Logika nővért követte. Matematika nővér elérte a kolostort és nyugtalan volt Logika nővér miatt. Végre megérkezett Logika nővér.
M: - Logika nővér! Istennek hála, hogy itt vagy! Mondd, mi történt?
L: - Az egyetlen logikusdolog: a férfi mind a kettőnket nem tudta követni, tehát utánam jött.
M: - Igen, igen! De mi történt aztán?
L: - Az egyetlen logikus dolog: olyan gyorsan kezdtem futni, ahogyan csak bírtam.
M: - És aztán?
L: - Logikus. Ő is olyan gyorsan kezdett futni, ahogyan csak bírt.
M: - Igen, és aztán?
L: - Az történt, aminek történnie kellett: a férfi utólért.
M: - Te szegény, és mit tettél?
L: - Az egyetlen logikus dolgot: felkaptam a szoknyámat.
M: - Óh, nővér? És mit tett a férfi?
L: - Az egyetlen logikus dolgot: leengedte a nadrágját.
M: - Óh, nem! És? Mi történt azután?
L: - Hát nem logikus, nővér? Egy apáca felemelt szoknyával gyorsabban tud futni, mint egy férfi leengedett nadrágban!
És ti mindannyian, akik azt hittétek, hogy itt most egy piszkos történet következik, mondjatok el két Üdvözlégyet!
Szia!
Aranyos vagy! Köszike!! Viszont!
A képmelléklet se rossz!
Kellemes hétvégét neked!
Kosztolányi Dezső
Nők
Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól
vallok,
nők, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más,
s szeretlek is benneteket.
Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekből aranyat mostam,
igazi aranyat.
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddő gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen cikázó tétovaságommal,
ha nem volnátok ti,
megértők, megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hű sáfárjai.
Ha varrtok, vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel,
s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
fölkacagok az örömtől, hogy vagytok,
és én is vagyok mellettetek.
Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak
eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé,
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.
Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.
Szép hétvégét Boldog Nőnapot kivánok!
Nőnapra
Óh Ti nők mi lenne velünk nélkületek,
Ha nem lenne oly szép fénye szemeteknek?!
Amivel oly csodásan ránk néztek,
Nem tudnánk már létezni, s élni nélkületek!
Anyaként a csodát viszitek véghez,
Gyermeket adtok ennek a szép életnek!
Ápoltok, óvtok gyermeket, minket,
Ezért elismerést és tiszteletet érdemeltek!
Megköszönni nektek a sok jót nem lehet,
Azt amit kapunk kedveset és szépet!
Ezernyi hála köszönet hölgyek,
Könnyes szemmel, boldogan meghajolunk előttetek!
Ezen a szép napon had köszöntsünk Titeket,
Hisz semmi ez ahhoz amit érdemeltek!
Köszönjük, hogy angyalok vagytok,
Az életben legyetek nagyon boldogok!
Francoise
Szép napot kivánok!
“Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.” (Wass Albert)
A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.
Wass Albert
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.
Wass Albert
Valaki egy széket tolt oda, és ő leült a székre. És arra gondolt: le kellene festeni mamikát. És arra gondolt: lefestettem az életben száz és száz asszonyt, de mamikát soha. Miért? Miért, hogy éppen a legkedvesebbet, a legszebbet nem? Miért? Az ember annyi mindenre gondol az életben, csak arra nem, ami fontos. Az ember képeket fest, mindenről, mindenkiről, csak éppen arról nem, aki a legtöbb, aki a legfontosabb, aki a legszebb. Miért?
Wass Albert
Köszönöm a szép verset
Neked is kedves Cini
Wass Albert:
Csillagvirágok
Mikor a tavasz osztja csókjait,
S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér kis földi csillagok..
A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lágyan elsusog a szellő,
S az erdő szélén integetnek a fák..
Volt egyszer egy csillag...fényes.. ragyogó,
Ezüst sugártól tündökölt az ég
Reggel is sokáig oltogatta
Erős fényét a kékes messzeség...
Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényű testvér csillagot...
De elvesztette.. s keserves bánatában
A horizonton végig vágtatott..
Aztán széthullott... ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva többé nem ragyog...
A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot..
Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot...
Jajj de gyönyörű!!!!!!!!!!!!!!!
Köszönöm!
Most még jobb kedvem lett!
Szép estét neked!
Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait - aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.
(Tatiosz)
Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni - dísz, ragyogás, külcsín nélkül.
Tatiosz
Az idő (...)
túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendnek.
Ám azoknak, akik szeretnek,
az idő nem számít.
Henry Van Dyke
Szép hetet kivánok mindenkinek!
József Attila - Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
Szia!
Köszike drága vagy. Nagyon tetszik, igazi tavaszcsalogató versike!
Szép napot neked!
Móra Ferenc: Fecskehívogató
Villásfarkú fecskemadár,
jaj de régen várunk!
Kis ibolya, szép hóvirág,
kinyílott már nálunk!
Fátyolszárnyú kis méhecskék
zúgva-döngve szállnak.
Cifra lepkék, kék legyecskék
ide-oda járnak.
Rózsa rózsa, piros rózsa
nyitogatja kelyhét;
itt a tavasz, lessük, várjuk
a csicsergő fecskét.
Lombos ágon fülemüle,
Nézegetem hol a füle.
Barna tollát látom-látom,
de a fülét nem találom.
Bánom is én ha nincs füle,
hát szóljon a fülemüle.
Itt a tavasz gyönyörű idő van!
Liget Éva
Tavasz rügyet fakaszt
Szürke hallgatásból, tavasz rügyet fakaszt
Hamvas levél közé, virág fátylat akaszt
Menyasszony-fehérben, jöttekor még szerény
Szirom szeme csukva, hajnal ölén erény
Érintetlen bibék, beporzásuk várják
Üdén, illatozva, kelyhüket kitárják
Cseresznyefa ága, nyílt fürtöket ringat
Szellő koronázza, napfény árnyat ingat
Sűrű lombok közül érkezik a ravasz
Aranyglóriában pompázik a tavasz
Új cinkeszó
1
Köd és mínusz tíz. Február.
De az a "kicsicsűr"-madár
nagyvígan fittyet hány neki
s pici gitárját pengeti.
Nem lát eget, nem lát napot,
nem érez olvadás-szagot,
köd gomolyog, köd tornyosul,
tollára permetegje hull,
de ő csak szól, csak zöngicsél.
Ki bátorítja, mire vár?
Alusznak még a vak csirák.
Azt várja tán, hogy egy bohó,
kíváncsi és hamarkodó
avar-takarta hóvirág
csukott szemét kinyissa?
Kicsi madár,
te drága, drága optimista
Gyere tavasz, várva várlak,
hozz új ruhát fűnek, fának.
Azt mondják a cinegék,
itt a tavasz, nyitnikék!
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?
Jujj ez gyönyörű!!!!!!!!!!!
Nagyon ari vagy!
Neked is szép hétvégét!!
szupika kedvem lett !
Kellemes hétvégét
"Csak az tud élni,ki mindig nevet
Kinek szívéből nem fogy a szeretet
Kinek lelke élettől vidám
A világ szépségén ámulva csodál
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt
Ki minden sziklából virágot szakaszt
Ki élete gondjain könnyedén átrobog
Csak az tud élni:KI MINDIG MOSOLYOG"
Jujj van még egy
"Célozd meg a Holdat, még ha elhibázod is a Csillagok közt landolsz! "
Sziasztok!!
Az én kedvenc mondásom a következő!
" Ha virágos az út, ne kérdezd hová visz! "
Ebbe szerintem minden benne van. Mármint hagyni kell hogy a jó dolgok csak úgy megtörténjenek velünk...
Bertolt Brecht - Dal a jó emberekről
A jó embereket arról ismered meg
Hogy jobbá lesznek
Ha megismered őket. A jó emberek
Vendégül látnak, hogy épüljenek, mert
Abból okul az ember, ha figyel
s ha mondanak is néki valamit.
De ők egyúttal
Jobbá teszik azt, aki rájuk néz és
Azt akire néznek. S nem azáltal, hogy betevő falathoz
Vagy a fényre segítik, inkább
Azért, mert tudjuk: élnek ők, s a világot
Megváltoztatva használnak nekünk.
Ha fölkeressük, otthon leljük őket.
Nem felejtik, tulajdon régi arcuk
Milyen volt az utolsó találkozáskor.
Bármennyire megváltoztak is
- Mert éppen ők oly változandók -
Legföljebb fölismerhetőbbek lettek.
Olyanok, mint egy ház, mit együtt építettünk
Nem kényszerítnek rá, hogy benne lakjunk
S néhanap meg sem engedik.
Bármikor elmehetünk hozzájuk
nagyságunk legszerényebb öltözetében
Csak jól nézzük meg, mit viszünk magunkkal.
Tudják a módját, hogy kell ajándékot adni:
Már eldobták, - most meglelték, s nevetnek.
De abban is hagyatkozhatsz reájuk,
Hogy ha önmagad elhagyod
Elhagyod őket is.
Ők, ha hibáznak, csak nevetünk:
Mert ha rossz helyre tettek egy követ le
Rájuk tekintve látjuk
Hol lesz jobb helye a kőnek.
Lessük mindennap keresetlen figyelemmel
Hogy keresik meg mindennapi kenyerük.
Valami rajtuk kívül álló
Ügyben érdekeltek ők.
A jó emberek dolgot adnak nekünk.
Magukban, úgy látszik, sehogysem boldogulnak.
Minden megoldásukban új feladat feszül.
Veszélyes pillanatokban, ha süllyed a hajó
Meglátjuk hirtelen, hogy tágra nyílt szemük rajtunk pihen.
S habár nem tetszünk nékik, így ahogy vagyunk
Ők velünk tartanak mégis, velünk.
Szabó Lőrinc - Mindenütt ott vagy...
Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út, öröm, erdő veled integet,
falu és város, nappal s éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s mindben ott remeg
az első vágy, s a tartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
Mindenütt megvagy: mint virágözön
borítod életemet, friss öröm,
frissítő ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol,
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt mindenütt Sehol!
Kellemes szép hetet kivánok mindenkinek!
Szabó Lőrinc - Káprázat
Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körűl,
aztán part s tenger összevegyűl,
s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; -
vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerüen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; -
vagy mit tudom én! - - Részeg vagyok,
húnyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,
s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc -
óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? -
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltününk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.
Sziasztok!
Fogadjátok szeretettel a következő verset:
Weöres Sándor
Ki mindek gondol
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Miért gondolsz különc, rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni homlokomra:
Te vagy magad ki e jelet vonja.
s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
mert fénye-árnya terád sugárzik.
Itélsz rólam mint bölcsről, badarról,
rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
Okosnak nézel? hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
mint tükröd vagyok leghűbb barátod.
Kellemes délutáni időtöltést
Wass Albert: IgazgyöngyökEgyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...
S a mélybe hallott tündér könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek...
Kellemes estét
napsütéses szép hetet kívánok 
kedves versszerető barátaim
Wass Albert
Gondolsz-e rám?
Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?
Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?
Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz... s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!
Köszönöm szépen.
Igen, valóban tetszik nem is ismeretlen számomra, sőt éppen ez volt az egyik, amit választottam volna, vagy ez: a Himnusz a békéről - , csak nem tudom eldönteni, hogy az évfordulós versenyre melyik lenne alkalmasabb?
HIMNUSZ A BÉKÉRŐLTe tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!
Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, - ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor
ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?
Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,
s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.
Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!
s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak
száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.
Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!
1938
Sziasztok ! Arra szeretnélek kérni benneteket ha valaki ismeri a következő verset és tudja az íróját kérlek írd meg nekem. Elöre is köszönöm!
"Ha fáj a szíved, ne mutasd, ne tudják,
Ne kacaghasson rajtad a világ.
Enyém is fáj, de senki sem tudja
Ha a szíved tépi a szenvedés
Tanuld meg mi a tettetés
Lásd én mindig víg arcot mutatok
A vigadókkal örülni tudok
Csak mikor egymagam vagyok
Akkor merem bevallani
Milyen boldogtalan vagyok
Ha bánat dúlja lelked, s szíved sajogva ég.
Ne panaszkodj senkinek
Nehogy gúnyolva légy.
Mosoly legyen arcodon,
Ha vérzik is a szíved.
Ne lásson át a fátyolon
A kíváncsi embertömeg.
Ne tudja meg soha senki
S ne tudják meg az emberek
Hogy egy fiúnak/lánynak szenvedni
Mosolyogva is lehet!
Szép estét
kedves Nótafa.
Hoztam egy nagyon szép Radnóti verset,remélem neked is megtetszik majd
TÉTOVA ÓDA
Radnóti Miklós
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
Szervusztok!
Szergej Jeszenyin: A tavon
A tavon az alkonyi bíbor szőve már.
A fenyvesben fajd zokog.
Zengve sírdogál.
Faodúba bújt bele, zokog a rigó.
Csak magam nem sírok.
A lelkem ragyogó. Érzem, jössz
ma este kanyargós utakon
friss kévékre ülni a szomszéd asztagon.
Csókollak a mámorig, elhervasztalak.
Boldogot nem bántanak a pletykaszavak.
Cirógatlak, mígnem a fátylad leszeded,
s viszlek a bokorba, míg virrad, részeget.
Csak zengjen a fajd dala, zokogjon nagyon!
Boldog bánat is van a bíbor hajnalon.
- Jánosy István fordítása -
Azért hoztam verset is, de kérni szeretnék tőletek.
Nyugdíjasok szavaló versenyére Radnóti születésének 100-dik évfordulóján tisztelegve két verset kell mondanom, az egyik kötelezően Radnóti.
Nem igazán Radnóti vers rajongó lévén,kérem a segítségteket,melyik versét ajánljátok?
Barátot találni nem könnyű dolog,
Szerencse is kell hozzá, jól tudod.
Mert barát nem terem minden bokorban,
Ha hiszed, ha nem ez bizony így van!
Jó barátod mindig igazat mond,
Az őszinteségből nem lehet gond.
Szülinapod biztos nem felejti el,
És a névnapodon is Téged ünnepel.
Jóban, rosszban mindig melletted áll,
Ha süt a nap, vagy hópihe száll.
Ha beteg vagy szemében könny remeg,
Ha öröm ér együtt örül veled!
A barátság egész életre szól,
Ez arany igazság jegyezd meg jól!
Kellemes szombat délutánt
Idézetek mára
Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz. Még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott."
(Richard Bach)
"Nem a képességeink mutatják meg, hogy kik vagyunk, hanem a döntéseink."
(JK Rowling)
"Ha az embereknek nem tetszik, hogy így, vagy úgy élsz ... ne bánjad. Nem az emberek élsz. De ha magad törvényei ellen vétkezel, e hűtlenséget keservesen megbánod..."
(Márai Sándor)
"Kötelességed minden életben egy van csupán: légy hű magadhoz. Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaira. Azért létezem, hogy úgy éljem az életem, ahogyan nekem örömet okoz.
Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi."
Richard Bach
Sziasztok!
Kérlek bennetek, hogy ha valakinek megvan Somlyó Görgytől A Föld, v. csak Föld c. vers -nem emlékszem pontosan a címére-, akkor legyen szíves írja meg melyik könyvben található, v. ha van kedve ide is leírhatja.
Keresem még Erdődi Elektől Ha nagy leszek c. verset is. Igaz ez megvan 2 variációban, de nekem az eredetire lenne szükségem.
Ha valaki tud segíteni, előre is köszönöm.
Mindenkinek egy szép délutánt!
Petőfi Sándor - Nem csoda, ha ujra élek...Nem csoda, ha ujra élek,
Mert hisz ujra láttam őt!
Visszaszállt belém a lélek,
Eszmélek, mint azelőtt.
Kín s reménység kebelemben
Ujra fáklyát gyujtanak,
És e fénynél e teremben
Kergetőznek, játszanak. -
Tudni most csak az szeretném:
Mi volt e találkozás?
Csak azon tünődik elmém:
Véletlen vagy számitás?
Oh e lyányka oly rejtélyes,
Szíve olyan mély folyam,
Hogy szemem, bármilyen éles
Néz beléje hasztalan!
Rejtély vagy te, lyányka, nékem,
S állsz megfejthetetlenűl;
Kárhozatom? üdvességem?
Egyik a kettő közül.
Oh de melyik?... törhetetlen
Lánc körűlem e titok;
Vonna már el sorsom innen,
És nem szabadúlhatok.
Bontsd ki, lyányka, e titoknak
Fátyolából homlokod,
Mert én addig el nem hagylak,
Míg le nem hull fátyolod...
Jaj de kell, kell mennem, bárha
Bizonytalanság kisér;
Úr a sors, hajlok szavára,
Ő parancsol és nem kér.
Elmegyek, de nem örökre!
Majd ha fris virágokat
Hint a tavasz fürteidre,
Dalnokod meglátogat.
Én leszek az első fecske,
Mely tihozzátok röpűl,
S minden reggel, minden este
Cseveg ablakod körűl.
Le a kertbe, a mezőre
Együtt járunk, úgyebár?
S nézzük, lyányka, a föld vére,
A patak, mi pezsgve jár.
Nézzük majd a sok virágot,
Amint nyílnak kelyheik,
S ha ezeket nyílni látod,
Szíved is tán megnyilik.
sziasztok
vicc: A kardHAL meg először, a reményhal meg utoljára.
-Melyik a legveszélyesebb sportág? Véraláfutás.
s meglapulsz némán a hallgatás ölén,
fájdalmad dacos önmagadba rejted,
és ringatod a sírás fátyolos ködén.
Van úgy hogy fáj, ha könnyekké fagyasztod
a reményt s a vágyak forró illatát,
fázósan bújsz a magányodba mélyen,
ha hidegnek érzed szerelmed otthonát.
Nekem is fáj az álmok néma csöndje,
ha ágyunkra fekszik az unott megszokás,
és kihűl szívünk a vágyaink tüzénél,
hol hamuban izzik a régi lángolás.
Kellemes délutáni időtöltést
Az Égigérő Világfa
Rohan a világ, és vak káosz a hatalom,
Elborít már mindent a sok szeméthalom.
Nem kell, hogy így legyen, van is más út,
Dolgozz, és a világ nem lesz feneketlen kút!
Acélozd meg tetted és acélozd lelkedet,
Keményítsd gyémánttá, vidám-jó kedvedet,
Akard és cselekedd, mind azt mi szép és jó,
Rendületlen reménykedj, s nem sodor el a folyó,
A célod nézd csak, küzdj érte igaz hősként,
Tedd meg az utadat, haladj be elsőként!
Beérve? Csillapodj, ülj le egy fa tövén,
Öregistenüknek, mindható ölén.
Lásd a tájat, úgy, mint még nem láttad,
CSöndet hallgasd szívből, ledöntve a gátat,
Erődet zabolázd, megtépve az elmédet,
Sereged jól vezesd, használva mellvéded,
Sohavolt gondolat, űzi az agyadat,
Égeti szívedet, és te megadod magadat.
Gondolatba tudod te lettél a győztese...
Koroddal haladva, másként nézed tetteid,
Ostoba lépések, mit egykor óvtak szeretteid.
Most látod csak, már nem óv e sok kar,
Ostoba lépésektől, már semmi nem takar...
LYukat éget lelkedben a felismerés vágya,
Saját alkímiád ez, tetteid melegágya
Átalakul lényed, s arany lesz a sárból,
Gondosan épülget az erőd a pici várból...
Te sem tudod miért, de már nem ismersz magadra,
Ügetésbe csendesül, az eddig szélvész hajsza,
Reménnyé válsz te is a sietők zord egén,
Elmélázva néznek, eltűnődve a regén...
Lázas kapkodásod, megfontolt tetté érik,
Most te vagy az az ember, kitől tanácsodat kérik,
Elmondod, hát eszméd, hallgatva néznek téged,
Sietőket csillapítod, te az időt már nem méred!
Szeretet zeng szavaidból, ez időtálló beszéd,
Ékesszóló himnuszod nem veszi el senki eszét,
Gondolkodás csendjében hallani a tudás neszét.
Szívedből dallam száll, betölti a teret,
Zengő-víg hangjától, még a szív is nevet...
Egymásra is borul, még az oly gyűlölt ellen,
Reményükben sírnak, s már nem harcolnak egymás ellen!
Eloszlik a harag, végre kitisztul a szív,
Tavasz köszönt a fejekbe, mely vidámságra hív.
Eloszlik a harag, kitisztul a lélek,
Tavasz jő a szívekbe, már változást remélek!
Istenhez fohászkodsz, még azért is ki gyűlöl,
Rágalom, se hatalom, téged el nem bűvöl!
Gonosz szívek űznek, bosszút követelve,
Akaratos gőggel, vak-vérszomjjal telve.
Lehunyod a szemed, megbocsátasz nekik,
Meghallod az imát, az igazak rebegik,
Arany lőn a sárból, a haragból irgalom,
Szeretetet őröl, most már minden malom...
Serényen osztják az üres-bús szívekbe
Álom ébred vígan a dicső-nemes tettekbe.
Gondolj erre mindig, ha hited fáját mászod...
gondolj erre vígan, mert ez a te világod!
/ Hőgyes Károly /
/ forras:poet.hu /
Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,
a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.
Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,
s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,
mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.
Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.
Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.
Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:
kék füttyre mindig
'kvart' lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!
Nyitni, de - nyitni,
de - nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!
Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.
Nyitni kék! �
fütyülök utána
s nézek az eltűnő
madárra.
Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,
mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.
Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.
Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.
Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:
a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:
fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék -
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!
További szép délutánt
Volt egyszer egy kis emlékkönyv, Jó dolga volt régen:
Barna szemű, barna kislány, Lapozgatta szépen,
Kislánykából asszonyka vált, Könyvecskéből dísz lett.
Évek múlva barna gyermek, Lapozgat egy könyvet.
"Nézd anyácska, de gyönyörű! Ki irta e verset?,,
Az anya a könyvbe pillant, Olvassa a verset.
Két szemében köny csillan meg, Ismerős az irás...
Eszébe jut ifjusága, Környékezi sirás,
Felrémlenek régi arcok, Sok szép emlék vissza tér...
Sír vele a gyermek, És nem tudja hogy miért.
Még mindig szép hétvégét Mindenkinek!
Az új tanítónő elé jóképű legényt küldenek a vasútállomásra. Felrakja a legény a csomagokat a szekérre, a csinos tanítónőt maga mellé ülteti a bakra. A falu szélén a legelőn egy bika éppen közösül a tehénnel. A városi tanítónőt ugyancsak lenyűgözi a látvány, s azt kérdezi a legénytől:
- Honnan tudja a bika, hogy... izé... szóval, hogy mikor alkalmas a pillanat?
- Elárulja azt a nőstény illata.
Hajtanak tovább, most egy csődört és egy kancát látnak hasonló helyzetben.
- És a csődör honnan tudja? - kérdi a kíváncsi nő.
- Neki is a nőstény illata árulja el. Ahogy a birkáknak vagy a kutyáknak is.
Megérkeznek a szálláshoz:
- Köszönöm a fuvart! - mondja a tanítónő. - És látogass majd meg egyszer, ha már elmúlt a náthád!
Szép hétvéget Mindenkinek!
Ancsel Eva
De nem minden vetélés merő veszteség. Aki egyszer viselős volt, az már örökre tud valamit.Nem csak az asszonyok szoktak elvetélni és nem csak magzatot. Valószínű, hogy majd minden ember elvetél néhányszor. Kiszakad belőle egy szerelem, egy gondolat, egy terv, egy elhivatottság - sűrű és nehéz vérzés kíséretében.
Kellemes hétvégét
Gát István:
MARADJ VELEM
Maradj velem, ha utcák vadonában,
nyüzsgô tömegben társtalan bolyongok
és összefog mindenki ellenem,
bűn buktatóin ne botoljék lábam,
védôn, mint vándort ráboruló lombok,
takarj be s fordítsd befelé szemem.
Maradj velem s kísértetes magányom
rémségeit rámzúdúlni ne engedd,
nincs hajladozóbb nádszál kívülem
s ha lelkem tépelôdve sok talányon
testem törékeny cserepében szenved:
szép szavaidra nyisd meg a fülem.
Maradj velem, ha úttalan utakra
terel a képzelet vad vágtatása,
ha nyugtalan szív tétován vezet
s kalandok fényei után kutatva
nyugalma sírját esztelenül ássa:
tedd homlokomra hűsítô kezed.
Maradj velem, ha elragadna lázam,
fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,
sötétre szürkít már az alkonyat,
mind mélyebbre kell magamat alázzam
s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:
te szólj helyettem s vedd el hangomat.
Maradj velem, ha éj sötétül kinn-benn
és benne elmerűl és semmivé lesz
dal, ifjúság, barátság, szerelem,
ha mindent elhagyok és elhagy minden:
örök szépségre s ifjúságra élessz
s maradj örökre Te, csak Te velem.
Szép déutánt kivánok puszi!
Várnai Zseni :
Mi legyek még?
Míg kicsinyek voltak a gyerekeim,
tejjé változtam, az kellett nekik,
ültem kis ágyuk mellett reggelekig,
ha betegek voltak s úgy fonnyadtam ott,
hogy arcom egész kicsinyre sorvadott,
s mikor szemükbe visszatért a fény,
napként sütötte őket az enyém,
s piros lett arcuk, almagömbölyű,
attól lettem én akkor gyönyörű.
Kalács is voltam, meg vajaskenyér,
és játékszer, hogy meg ne unjanak,
és képeskönyv, hogy megtanuljanak
belőlem mindent amit álmodom,
később az egyszeregyet számolom,
növök velük, már iskolás leszek,
s a nagy katedra előtt reszketek:
felelnem kell, vizsgáznom, - ó, tudom,
borzalmas, hogyha bennük elbukom!
Most széllé kell változnom, hogy elérjem
az egyiket, a messzeségbe künt,
de aki volt, örökre tovatűnt,
s ha elfogom, ha átölelhetem,
lelke páncélját át nem törhetem,
s mindkettő bár belőlem sarjadott,
többé már nékik mit sem adhatok,
a földön nincs több oly bús szerelem,
mint az anyáé, oly reménytelen.
Mi legyek még? Érettük mit tehetnék?
Legyen belőlem sűrű rengeteg,
majd jól elbújhat ott a két gyerek
ha menekülni kell a rossz világból,
és kunyhó leszek friss mézeskalácsból,
és tejjel-mézzel folyó kis patak,
isznak belőlem, hogyha szomjasak,
és dalolok majd nékik estelen:
- Aludjatok el itt a keblemen.
Sziasztok!
"Ma éjjel táncolnék...És holnap is. És reggeli napfényben, hajnali harmatban, napsütötte. forró aszfalton, és földes, hűvös szobában, vidám társaságban és egyedül, alkonyatban. Bálban és tóparton, tengerparti homokban, közel a vízhez...nedves és sós lesz a szoknyám alja. Táncolnék, táncolnék, táncolnék, engedjetek, hadd repüljek...!"
"Életedre gondolj úgy, mint egy gyöngysorra! A jó cselekedetek fehér gyöngyként ragyognak rajta, a rosszak pedig fekete gyöngyként csúfítják el azt. Nincs olyan ügyes kezű mester, aki képes lenne utólag a fekete gyöngyöket kifehéríteni. Ezért kell törekedned arra, hogy életed gyöngysora csak hibátlan szemekből álljon. "
Móra Ferenc: A szív
A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése uj talány:
Onnan szalad, hol rája várnak
S hivatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elüzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó -
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopódzzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.
Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hűs estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmívelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, ingen
Sírva láttuk meg: ez se Minden.
Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.
/ Afy Endre - 1909/
Szép estét mindenkinek!
Rímjáték havasesőben
Hull, hull a bús havaseső,
hideg fátylat zizegve sző.
Ég és torony ködbevesző.
Hull, hull a bús havaseső.
Kedvem miért oly eleső?
Hull, hull a bús havaseső.
Várj, várj, szívem, tavasz-leső -
Hullj, hullj, hideg havaseső.
/Áprily Lajos
ugyanazon nótára
1 Bizonnyal esmérem rajtam most erejét,
Szívemben felgyúladt szerelemnek tüzét,
Sebesen égését,
Kit tűrök naponkint egy szép víg kegyesért.
2 Annak személyének drága ékessége,
Szabadságomot már magamtól elvette,
Rabságra vetette,
Kínlódom érette, vette is eszébe.
3 Látja szerelmemet, hozzá hívségemet,
Azt jelenti, hogy ő sem gyűlöl éngemet,
De azért éltemet
Szüntelen kínozza bűntelen fejemet.
4 Akaratomban ő semmit megmívelni
Nem akar énnékem semmiben engedni,
Sőt lelkem rontani
Igyekezik jó voltomért megútálni.
5 Semmi azért nékem világban már éltem,
Két szememnél több sincs, ki sirasson éngem,
Óh, én szegény fejem,
Magamot mint vesztém, mire juta ügyem!
6 Szívem nyughatatlan titkon ő magában,
Bú miatt gyötrődik, fárad bánatjában,
Nagy kínvallásában
Emésztetik, mint fa tűztűl sebes lángban.
7 Ím, sok példát hallván, mint vesztém enmagam,
Tudván, hogy így járok, mégis elhajlottam,
Nézd, mire jutottam,
Hogy tudva magamot kínra bocsátottam.
8 Bizony nem vethetek senkire egyébre,
Csak magam eszére; de medgyek, ha erre
Vett az ő szépsége,
Hogy magamot érte ejteném az tőrbe.
9 Annak szép személye és víg tekintete
Kit nem gerjesztene gyönyörű beszéde,
Örvendetessége?
Penig érte, és nem másért vagyok ebbe.
10 Légyen az én kínom ő egészségéért,
Légyen halálom is bátor személyéért,
Ám szenvedjek azért,
Csak ne útáljon meg én hív szerelmemért.
11 Jót várnék őtőle, de ő csak gonosszal
Fizet különb-különbféle sok kínokkal,
Kegyetlen válasszal,
Kivel éngem megöl gyakorlatossággal.
12 Nem panaszolkodom semmit már felőle,
Azt sem érdemlettem volna bizony tőle,
Hogy nagy szerelmébe,
Éngemet már bévett, vagyok szeretője.
13 Tulajdona vagyok, szabad ő énvélem,
Rabja vagyok; medgyek, ha megöl is éngem,
Vagy csak gyötri lelkem:
Szabad, ihon vagyok, övé szegény fejem.
14 Hiszem, ha esméri idővel énbennem,
Hogy nem csalárd szívvel személyét szeretem,
Talám megszán engem,
S nem lészen kegyetlen örökké ellenem.
15 Éngem noha mostan előle elűze,
Búcsúmot úgy adá, mint számkivetésre,
De talám meg végre
Jutok őnékie valaha eszébe.
16 Azért immár nékem el kell most indulnom,
De elmémet ugyan itt kell nálad hadnom,
Rólad gondolkodnom,
Légyen Isten hozzád, édes vigasztalóm!
17 Nem úgy mégyek el, hogy lennék nálad nélkül,
Mert miként hogy test nem élhet lélek nélkül,
Így te szerelmedtűl
Soha nem válhatom meg halálom nélkül.
18 Ne felejts el azért te is, kérlek, engem,
Ha immár elűzél, csak ne gyűlölj, lelkem,
Enyhíts meg szerelmem,
Mondd: Ez bizony igen szeret vala engem.
19 Az versszerző neve fel vagyon jegyezve,
Könnyhullatásiban rendelte ezt egybe.
Keserves énekbe;
Ha Istent szereted, ne tréfálj meg érte!
/Balassi Bálint
“Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet.
Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifűteni.”
(Márai Sándor: A négy évszak - A hó)
“Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy “madárka tolla se hull ki” az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak, ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.
A tunyák és a gyávák, akik bólogatva és hümmögve, Istenre bíznak mindent: a válságos pillanatban Isten szava nélkül maradnak.” (Márai Sándor)
"A léleknek is van bája, mely a szív ékessége, a szellem ünnepe. Ám nem mindenki rendelkezhet vele, mert feltétele a belső nagyság.
Első lépés, jót mondani ellenségünkről; a második, jót tenni vele. A bosszú lehetőségét kihasználatlanul hagyni; a győzelem pillanatát nagylelkűséggé változtatni.
Az erény sohasem színlel, nem ölt magára díszes ruhát, nem ármánykodik, és nem aláz meg senkit, az élet legegyszerűbb és legbonyolultabb pillanataiban is az marad ami volt: erény."
(Baltasar Gracián)
Az emlékezéshez nem emlék,
hanem szeretet kell,
S akit szeretünk,
Azt nem feledjük el.
William Shakespeare
Pilinszky János: Az odaadó szeretetről...
Egy lírikus naplójából
Nem csak a tudós törekszik pontos ismeretre, hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet.
Oda akarom adni magamat valaminek, vagy valakinek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem, és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem.
Fel akarom fedezni és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek.
Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mezítelen valóságukban szemlélem őket, sőt: bajukban, szegénységükben, árvaságukban, azon a ponton, ahol szükségük van rám.
A szeretet a legpontosabb diagnoszta. Csak a mezítelenül őszinte ember képes a valóság egy mezítelen darabjának bizalmába férkőzni, és cserébe kiérdemelni annak viszontbizalmát.
Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedéknek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és IstentőI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...
És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad...
Maradnak az igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad.
Wass Albert
Hontalanság hitvallása
Hontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem a magyar.
Hontalan vagyok,
mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
s hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.
Hontalan vagyok,
mert hiszek jóban, igazságban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
és Istenben, kié a diadal.
Hontalan vagyok,
de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
és maradok ez úton, míg csak élek,
töretlen hittel ember és magyar.
/ Wass Albert /
Szép mese köszönöm!Szép estét kivánok
Kányádi Sándor: A vers az, amit mondani kell
Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam:
- Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?
- A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért -, amit mondani kell.
Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve.
Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen.
A vers az, amit mondani kell.
Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.
Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét.
Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna.
Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.
A vers az, amit mondani kell.
A történet folytatása
Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már majdnem elfelejtette egykori álmát. De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. ,,Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!" sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára."Ez a jászol a legjobb hely neki" mondta az asszony. És az első fa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse.
Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykolódott az óriás hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: ,,Csend!" - és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött. A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán. Egy péntek reggel előhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte a gerendáihoz.Rútnak és kegyetlennek érezte magát.
De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott.
Ez tette gyönyörűvé az első fát.
Ettől lett erős a második.
És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia.
Kellemes estét kívánok ezzel a kis norvég mesével
A három fa legendája
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs, ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.
Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. ,,Szeretnék kincsesláda lenni!,, kiáltott fel. ,,Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda a világon."
A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé. ,,Jó volna büszke hajónak lenni"- sóhajtotta- átszelni a viharos tengert hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig ! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon."
A harmadik fa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban. ,,Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről" - mondta. ,,Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék a tekintetüket az ég felé és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a földön !"
Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap s a három kis fa nagyra és magasra nőtt.
Egy napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta: ,,Csodálatos ez a fa ! Éppen erre van szükségem." És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt. ,,Most lesz belőlem az a szép kincsesláda"- gondolta a fa. - csodás kincseket kapok majd."
másik favágó a második fát szemelte ki. ,,Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem." És eldőlt a második fa is a fejsze ütéseire. ,,Végre átszelem a tengert!" - gondolta. ,,Büszke hajó leszek, királyoknak való!"
A harmadik fa úgy érezte, hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda. ,,Nekem bármelyik fa megteszi" - mormogta.
Az első fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincses ládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.
A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami nagy és erős tengerjáró készült belőle, hanem a fűrészelés és kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.
A harmadik nagyon meglepődik, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. ,,Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetőn és Isten felé mutatni."
Szép napot kivánok mindenkinek!
Petőfi Sándor
Hogyan vagy, kedves jó leányka?
Alig hogy hallom híredet,
Pedig nagyon szeretném tudni,
vidám-e vagy bús életed?
Ha jól van dolgod, hadd örülnék,
Mert a boldogság úgy egész,
Sőt kétszerezve lesz azáltal,
Ha más is nyer belőle részt.
S ha bánatod van, hadd búsulnék
Veled, hadd venném át felét,
Másik felével a harcot csak
Könnyebben végigküzdenéd.
Elmondanád, mi bántja lelked,
Mi mérte rája a csapást?
S ha gyógyszert nem tudnék is adni,
Adhatnék tán vigasztalást.
Mint szeretném én, mint szeretném,
Ha el lehetne mondani:
Mily boldog vagyok, meddig mennek
Boldogságom határai!...
Sőt nincs is annak, nincs határa,
Úgy nyúlik által lelkemen,
Miként a föld felett az ég, mely
Jelen van, mindenütt jelen.
S e nagy kéjtengert, melynek minden
Cseppjében egy gyöngy, egy öröm
- Nem csak magam: másodmagammal -
Nemes szívednek köszönöm.
Tudd ezt, leányka, és ha sorsod
Nehéz: enyhíti e tudat;
Mert a boldogságnak testvére:
Boldoggá tenni másokat.
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben
Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető.
Itt nics ho csak hideg
Kosztolányi Dezső : Szerenád
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le üres porát.
Didergve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégsem hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul,
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csendes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Nálunk most kezdett szálingózni a hó
Kellemes hétfő délutánt
Vajda János:
Húsz év múlva
Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen. . .
Szép hétvégét kivánok!
Szép Ernő:Hó
Ó, de szép, Ó, de jó, Leesett Nézd, a hó! Hull a házra, hull a fára, A lámpára, a járdára, Mint az álom, oly csuda Fehér lett Pest és Buda. Ó, de szép, Ó, de jó Gyúródik Hógolyó. Fiúk, lányok meg nem állják, Egymást vígan hajigálják, Olyan harc ez gyerekek, Amit én is szeretek.Szép estét
BARTAL KLÁRI:
ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ
Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.
Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Puját asszony ölébe.
Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.
Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.
Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.
Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.
Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet --
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon ugyis, ha
nem kérem.
Mainapra vidámságot
Az új évre egészséget,békeséget,szeretetet kivánok mindenkinek!
B.U.ÉK!
Endre:
Boldog újévet!
Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.
Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Ó"h, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.
Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kivánok.
Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kívánok
Fogadjátok szeretettel Újévi jókívánságaimat:
Adjon az új év,
amit a régi nem adott:
nevető örömet, édes bánatot;
adjon az is, aki még nem adott,
hidegben meleget, melegben árnyékot;
kálváriánkban könnyű keresztet,
szőlőtőkénkre nehéz gerezdet,
ha száraz a mezsgye adjon az ég,
bőséges esőt, de ne legyen jég;
fagyosszentek ne hozzanak veszélyt,
gazdaszívekben ébresszenek reményt;
minden haragos béküljön jóra,
kaszálókon viruljon pünkösdirózsa;
adjon az isten mindig jó napot,
templomainkban áldásos papot;
ültessenek a kertbe legalább egyet,
teremjenek fáink roskadva meggyet;
búzatáblákba kevesebb egeret,
adjon az isten puha kenyeret;
adjon nekünk, ha nem is kérünk,
boldog szerelmet, ameddig élünk.
Békés! Boldog! Egészségben, Sikerekben Bővelkedő Új Évet kívánok Mindenkinek: Cili
Új évet kezd nekünk a naptár,
Őrizd mit az élettől kaptál,
S legyen a mosojé az eljövendő
Reményteljes szép esztendő.
Álmaid váljanak valóra,
Tudd hogy érted jár az óra.
Legyen az év Neked örömtelt,
S kit szeretsz,legyen mind körülötted.
Áldott Békés Boldog Új Évet kívánok
http://www.videoplayer.hu/videos/play/290651
ÚJESZTENDEI SZÉP KÍVÁNSÁG
Vörösmarty Mihály
Kormosan, de tiszta szívvel, A füst barna fiai,
Beköszönünk ma hozzátok, Házak boldog urai.
És kívánunk, és óhajtunk, Újnál újabb esztendőt,
Szerencsével rakodottat, Nem is egyet, sem kettőt,
Hanem igen, igen sokat, Annyit, mint a kis világ,
Mennyi csillag van az égen, Régi fákon mennyi ág.
De talán az sok is volna; Semmiből sem jó a sok;
Éljetek míg kedvetek tart, Éljen úri házatok,
Míg a szép leány kapós lesz, S kedves a bor, és kenyér,
Míg szívetek, mint a gyertya , Oly vidámon égdegél
Itt az új év, új jót hozzon, régi jóktól meg ne fosszon,
hogyha új jót nem is hozhat, vigye el a régi rosszat!
Virradjon rád szép nap, köszöntsön rád jó év,
kedves hajlékodba költözzön a jólét.
A lelkedbe boldogság,
a szívedbe béke,
ezt kívánom neked az új évre.
Zelk Zoltán
December
Az udvaron vaskalapú,
krumpliorrú hóember
hírdeti ,hogy megérkezett
szélparipán December.
Az ajtóban ,a küszöbön
lapul a házőrző eb,
nem szereti ő sem a vad
decemberi hideget.
Az ablakon cinke kopog:
"Jóemberek,jó napot,
nincs eleség az erdőben.
Kérek egypár falatot!"
Az ereszről csüng a jégcsap,
a háztető csupa dér-
ha már itt van ,azt se bánjuk,
majd elmegy megint a tél.
Szép hétvégét kivánok!
Dsida Jenő
December
A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.
Pelyhet kavarva dudorász a szél
és nagy titokról halkan
meséket mesél.
...Merő szemekkel nézek lefele,
mert énbennem talán
most minden fekete,
s reszkető térdem csöndben földet ér
és megcsókolom a havat
csak azért, - mert fehér.
Magdika nagyon boldog napokat Boldog Új Évet szeretetel Márti!
Tóth László
Nagymama háza
Nagymama háza olyan, mint egy fa. Csak betonból van a gyökere, téglából a törzse, tetőből, kéményből és füstből a koronája. De a nagymama mégsem abban lakik. Kint lakik a ház előtt. A lába: virágnak gyökere, teste: virágnak szára, karja: virágnak levele, feje: maga a virág. Csak olyankor mosolyodik el, ha megpillantja azt a két pillangót, melyek körbelebegik őt, azután leszállnak megpihenni a leveleire. Az egyik lepke én vagyok, a másik a testvérem.Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe.
Pálfalvi Nándor
Örömteli, békés karácsonyi ünnepket kivánok Mindenkinek! Mártika Neked külön is sok szeretettel küldöm karácsonyi üdvözletem.
Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok
Pohárnok Jenő:
Karácsonyfa alatt
Eljött a nap, mit várva-vártunk,
Az égen csillagfény ragyog,
Jézuska fáját ím' elhozták
A halkan szálló angyalok.
Köszönjük neked, édes Jézus,
Hogy szíved minket így szeret,
S az angyalok dalával együtt
Dicsőítjük ma szent neved!
S ha elmúlik majd a karácsony,
Te akkor is maradj velünk,
Míg élünk, ezt a kis családot
Szeresd, ó édes Istenünk!
Boldog Szeretetteljes karácsonyt kivánok mindenkinek!
Juhász Gyula:BetlehemÓ emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, édes bambino,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény.
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Kit a komor Sibillák megígértek,
Kit a szelíd Vergilius jövendölt
S akit rab népek vártak, szabadítót.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden földi paloták fölött.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Augustus Caesar birodalma elmúlt,
Az ég és föld elmúlnak, de e jászol
Szelíd világa mindent túlragyog.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
És hallgassátok meg az angyalok
És pásztorok koncertjét, mely e szent éj
Ezerkilencszázhuszonhároméves
Távolságából is szívünkbe zeng.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
S gondoljatok rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s legyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsonyi álomból valóság
És békessége már az embereknek!
Fekete István:Betlehem
A konyhában ültünk a földön és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk, hogy a mű tökéletes, és nem is vettük le a szemünket róla. Tornya volt, ajtaja volt, ablakai voltak, ahol be lehetett tekinteni (egy krajcárért!), és ha bent meggyújtottuk a kis gyertyát, kivilágosodott az egész épület valami boldog, meleg világossággal, mint a szívünk ablaka abban az időben.
Egyszóval: Betlehem volt.
A Szent Család kicsit oldalt állt előtérben a jászollal s a jászolban Jézuskával, aki mosolygott, és kövér kis kezét ökölbe szorította, ámbár, mi akkor még nem gondoltunk arra, hagy ha ez a kéz egyszer kinyílik, mekkora ragyogás árad belőle a világra.
Ennél sokkal nagyobb gondjaink voltak.
Elsősorban az, hogy Jézuska mezítelen maradjon-e, vagy takarjuk be.
- Megfázik! - mondta Bence Gábris, aki érzékeny lelkű fiú volt.
- Buta vagy -szólt Andók Pista -, aki Isten, az nem fázik.
- A biblia azt mondja - szólalt meg végül Peszelka Péter, aki papnak készült -, hogy "édesanyja pólyába takarta és jászolba fektette..."
Ez döntött.
A pólya természetesen nem lehetett akármilyen anyagból, ezért selyemből lett, a selyem pedig anyám télikabátja béléséből lett.
Másodsorban ott volt még a szamár kérdés.
Két szamarunk is volt ugyanis.
Peszelka Péterre néztünk, aki csizmája orrát vakargatta piszkos kis körmével és lesütvén a szemét erősen gondolkodott, de aztán kivilágosodott értelmes, fanyar arca:
- Az nincs a bibliában, hogy hány szamár volt. Több pásztor volt, hát szamár egy se volt...
Subák, láncosbotok, bajuszok és szakállak, kucsmák és tornyos angyalsüveg már készen voltak, így semmi akadálya nem volt annak a lelkes izgalomnak, amely másnap a falu végén abban a felkiáltásban érte el tetőfokát, hogy:
- Szabad-e betlehemet köszönteni?
És hulltak a krajcárok...Péter perselyébe, amely mind súlyosabban zörgött - mi tagadás - ébren tartva, sőt fokozva elhivatottságunk érzését. Berta Jancsi ugyan apja szőrtarisznyáját is a nyakába akasztotta, hogyha valahol - netán - ennivalót is adnának, de inkább Pétert toltuk előre, zörgő perselyével figyelmeztetve a háziakat, hogy készpénzadományokra rendezkedtünk be.
Na, a büntetés aztán nem is maradt el. A betlehemi csillag ragyogása mellett nem vettük észre a pénz ördögének sátánpofáját, és szenteste - Berta Jancsi pokoli indítványára - elindultunk a szomszéd faluba, most már kizárólag azzal a céllal, hogy a persely tartalmát a végsőkig fokozzuk.
Csendes, borús, mégis kemény alkonyat volt. A hó nem olvadt, a jegenyék felett és a völgyek hajlásaiban fenyegetően kék volt a köd.Azután Király bácsival találkoztunk, a kanász-számadóval.
- Hová mentek, gyerekek?
- Csak ide a szomszédba...
Az öreg felnézett az égre...
- Hát én nem mondok semmit, de iparkodjatok, mert ujjan idő gyün, hogy megemlegetitek...
- Sietünk, Károly bácsi.
Igazán siettünk volna, de úgy megbámulták takaros betlehemünket, úgy tartóztattak bennünket, etettek, itattak (ne mondják a szomszéd faluban, hogy nem látják szívesen a gyerekeiket) és főleg úgy tömték a perselyt, hogy se láttunk, se hallottunk.
Pedig közben feltámadt a szél, lenyomta a felhőket és szitálni kezdte a havat a fekete éjszakába. Ezt azonban a házak között alig lehetett érezni, de amikor kiértünk a szabad mezőkre, belénk mart, és engem, aki a betlehemet vittem, majd belelökött a patakba.
- Egyenest! - vezényelt Jancsi, aki nagy lókötő volt, de a szíve helyén - ha a nyárfás utat elértük, nincs semmi baj.
- Nem kellene visszafordulni?
Kosztolányi Dezső - Tündéri téli délután...
Tündéri téli délután,
tél,
él...
Kihámoztak télikabátomból
s meleg volt... és narancsszín felhő
égett fenn
az égen.
Az élet volt maga...
S a mandarín narancs szaga...
Juhász Gyula - Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Petőfi Sándor
TÉLI ESTÉK
Hova lett a tarka szivárvány az égről?
Hova lett a tarka virág a mezőkről?
Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,
S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél;
Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.
Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,
Vállain fejér, de foltos takaró van,
Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,
Sok helyen kilátszik mezítelen teste,
Ugy áll a hidegben s didereg... az inség
Vastagon van bágyadt alakjára festve.
Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?
Mostan ott benn szép az élet a szobában.
Áldja istenét, kit istene megáldott,
Adván néki meleg hajlékot s családot.
Milyen boldogság most a jó meleg szoba,
S meleg szobában a barátságos család!
Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,
Ha van honnan rakni a kandallóra fát,
S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe
Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.
Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!
El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.
A családfő ott fenn űl a nagy asztalnál
Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,
Szájokban a pipa, előttök palack áll
Megtelve a pince legrégibb borával;
A palack fenekét nem lelik, akárhogy
Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy.
Kinálgatja őket a jó háziasszony,
Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon,
Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell,
A kötelességét ő jól megtanulta,
Nem bánik könnyen a ház becsületével,
Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.
Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:
,,Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!"
Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,
S ha kiég pipájok, ujra rátöltenek,
És mint a pipafüst csavarog a légben,
Akkép csavarognak szanaszét elméik,
És ami már régen elmult, nagyon régen,
Összeszedegetik, sorra elregélik.
Akitől nincs messze az élet határa,
Nem előre szeret nézni, hanem hátra.
A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,
Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.
Mit is törődnének a multtal? az élet
Előttök vagyon még, nem a hátok megett;
Lelkök a jövendő látkörébe tévedt,
Merengve nézik a rózsafelhős eget.
Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,
Tudja a jóisten mégis jól mulatnak.
Amott hátul pedig a kemence körűl
Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl,
Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek
Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol...
Űzi pillangóit a boldog jelennek,
Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. -
Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen:
Itt van egy szobában mult, jövő és jelen!
Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a
Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.
Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,
Lovait itatj' a kocsis éjszakára.
Húzzák a cigányok valami víg toron,
Távolról hangzik a bőgő mormogása.
S e különféle zaj ott benn a szobába'
Összefoly egy csendes lágy harmóniába.
Esik a hó, mégis fekete az útca,
Nagy, vastag sötétség egészen behúzta.
Járó-kelő ember nem is igen akad,
Egy-egy látogató megy csak hazafelé,
Lámpája megvillan az ablakok alatt,
S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,
Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig
Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?
(Pest, 1848. január.)
Szép estét kivánok!
Nagyon szivesen örülök,hogy olvasol
Ady Endre - Virágos karácsonyi ének
Óhajtozom el a Magasságba,
Nagy a csúfság idelenn,
De van Karácsony, Karácsony,
Istenem, én Istenem
S ember-vágy küldte Krisztusunkat.
Két gerlicét vagy galamb-fiókát,
Két szívet adnék oda,
Hogyha megint vissza-jönne
A Léleknek mosolya
S szeretettel járnánk jászolhoz.
Krisztus kivánata, Megtartóé,
Lázong át a szívemen,
Mert Karácsony lesz, Karácsony,
Istenem, én Istenem,
Valaha be szebbeket tudtál.
Óhajtozom el a Magasságba
Gyermekségemben kötött
Minden szűzséges jussommal,
Mert az emberek között
Nem így igértetett, hogy éljek.
Követelem a bódító álmot,
Karácsonyt, Krisztus-javat,
Amivel csak hitegettek,
Amit csak hinni szabad,
Csúfság helyett a Magasságot.
Lábainknak eligazitását
Kérem én szerelmesen,
Karácsony jöjjön, Karácsony
És száz jézusi seben
Nyiladozzék ékes bokréta.