Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeretem, mégis megcsalom

rainbow
Létrehozva: 2003. május 14. 10:33
Hello! Szeretném, ha leírnátok a véleményeteket a történetemmel kapcsolatosan: Már több, mint 5 éve férjnél vagyok. Minden tuti, kivéve a szex. . . Az nagyon kevés. Nekem. A párom persze nem így gondolja. Egy jó ideig elviseltem a dolgot, aztán jött egy alkalom és nem bírtam ellenállni. Nagyon jó volt! És most biztosan sokan elítéltek, de nem volt lelkiismeret-furdalásom!!! Aztán persze vége lett a dolognak, de nem ez volt az utolsó eset. . . Mostanában azon gondolkodom, hogy kellene valami megoldást találnom, hogy ne kelljen máshol keresnem a boldogságot! Mit tanácsoltok, mit tegyek?
  1. 2004. Április 13. 11:001751.
    Szia.
    Régóta kerestem egy topicot, ahol nem megvetnek azért mert kettőt szeretek. Sokan élnek így, csak nem merik bevallani. Egyébként a fiúnak is van barátnője akivel összekeveredtem, és az a lány sem sejt semmit.
    Persze a nagy összeborulások után csak gyötrődöm. Megéri????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748591 (1749)
     
  2. 2004. Április 13. 10:591750.
    Szia.
    Régóta kerestem egy topicot, ahol nem megvetnek azért mert kettőt szeretek. Sokan élnek így, csak nem merik bevallani. Egyébként a fiúnak is van barátnője akivel összekeveredtem, és az a lány sem sejt semmit.
    Persze a nagy összeborulások után csak gyötrődöm. Megéri????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748591 (1749)
     
  3. Torolt_felhasznalo_748591
    Torolt_felhasznalo_748591
    2004. Április 13. 10:551749.
    Szia Renae !

    előzmény:
    renae (1745)
     
  4. 2004. Április 13. 10:541748.
    Jelentem itt vagyok. Nem akarok válni de szerelmes vagyok a szerelembe. Nem vagyok angyal. . de hát ki az???? Deluxi meg majd megkapja az élettől a magáét.
    Tudjátok, gyakran a legfényesebb alma is rohad belül. Soha nem tudhatja mit csinál a párja, ha éppen nincs a szoknyája mellett. Az én férjem sem feltételezné a legrosszabb álmában sem rólam. . . .
    Hú de rossz vagyok. Nyavajogni azt fogok. . . mert én is gyötrődöm és szerelmes vagyok.
    De jó, hogy idetaláltam!!!
    előzmény:
    69Napsugár (1747)
     
  5. 2004. Április 13. 10:471747.
    Szia Renae!

    Isten hozott a csapatban!
    :)

    A teendő?
    Hát, ha nem akarsz elválni, és nem akarod abbahagyni a külső kapcsolatot, akkor . . . .
    akkor nyavalyogj itt velünk, hogy milyen rossz Neked. . . :)

    Csak vigyázz, hogy jót ne mondj magadról, mert különben Deluxy kioszt, (ez anélkül is előfordulhat persze, hogy jót írnál magadról, minden új megkapja a magáét Tőle. . . :) ), esetleg lehet, hogy Nóra is beszól majd (de mi Őt szeretjük, mert alapvetően aranyos, csak nagyon magas az erkölcsi normája, de mi már azt is tudjuk, hogy van mire, ezért Őt elfogadjuk :) ) mi pedig ápolgatjuk a lelked, ha nagyon nekikeserednél, és próbálunk okosakat mondani.
    Ez néha sikerül, néha országos marhaság kerekedik belőle - ez van.
    :-))

    Örömmel látom, hogy Te is felveszed a kesztyűt, ha "kiosztanak". . . :-))), egy kis iróniáért Neked sem kell a szomszédba menned, egészen magamra ismerek Benned.
    :-)
    előzmény:
    renae (1746)
     
  6. 2004. Április 13. 10:401746.
    De jó neked, hogy ilyen tökéletes vagy! Sajnos mi földi halandók nem tudunk felérni hozzád, de ha sikerül, akkor majd megtisztítom a glóriádat, ogy fényesebben csillogjon.
    Fantasztikus pasid lehet, hogy elviseli a pökhendiséged.
    Szegény. . .
    előzmény:
    deluxy (1743)
     
  7. 2004. Április 13. 10:361745.
    Úgy látom itt a helyem. Szeretem a férjem, klassz pasi, jó ember. NEmrég "véletlenül" összekeveredtem egy férfivel, és azóta tisztára kivagyok. Vágyom utána, róla álmodom. Annyira jó volt vele, hogy nem térek magamhoz. A férjem nem tudja mi van, csak azt látja, hogy tiszta hülye vagyok. Mi a teendő?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_777276
    Torolt_felhasznalo_777276
    2004. Április 13. 10:261744.
    hát csak az, amit már szerintem többször feltettünk Neked, hogy akkor miért vagy itt????
    előzmény:
    deluxy (1743)
     
  9. 2004. Április 13. 10:181743.
    Ja még magymról: Bár nem tudom mi érdekel. 28 éves vagyok, jogász, van két diplomám, vezető állásom, ehhez illő fizetésem. Jelenlegi kapcsolatom 3 éve tart teljes boldogságban, párom szintén jogász vezető beosztásban stb. Korábbi kapcsolataim is 2-3 évig tartottak. Sosem csaltam meg senkit, és engem sem csaltak meg, valahogy szépen vége lett. Az okok általában: külföndre mentm, illetve 300 km-re egyetemreVan egy szép lakásunk, egy új autónk. . Szeretem a munkámat. Nem tudom mi érdekel benneteket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2004. Április 13. 10:111742.
    Persze, persze. . . :-) Egyébként pedig nem megyek sehová, én voltam itt előbb:-) Ha nem akarjátok, hogy más is lássa, akkor ne egy nyilvános topikba írogassatok. Egyébként meg nem kellek én ahhoz, hogy szenvedjetek, ezért megyek dolgozni, ha megjegyzésetek lenne csak nyugodtan, ígérem nem válaszolok.
    előzmény:
    69Napsugár (1741)
     
  11. 2004. Április 13. 10:031741.
    Látom, megint megy a hadakozás. . .
    :)

    Szitakötő, azt hiszem, Deluxy mindig azon "indul be", ha valami pozitívat merünk mondani magunkról.
    Minden bizonnyal olvasgatja folyamatosan, amiket írunk, amíg csak "nyavalygunk", meg boncolgatjuk magunkat, csöndben van.
    Ám, ha arra vetemednénk, hogy valami jót merjünk mondani magunkra, rögtön megjelenik, és kapunk a fejünkre. . .
    Igy van Deluxy? :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_924759
    Torolt_felhasznalo_924759
    2004. Április 13. 09:591740.
    figyelj Deluxy!
    Te véleményt alkotsz rólam az itt leírtak ismeretében.
    Amint látod, én egyedül veszem a fáradtságot és válaszolgatok itt neked.
    légyszíves tedd meg, hogy leírsz itt néhány szemelvényt az életedböl, hogyan élsz, mire vitted eddig, hgy alkothassak én is véleményt, mert így olyan mintha csak egy fantommal beszélgetnék.
    Ha nem akarod megosztani velünk, akkor pedig menj innen. Ez a topic nem neked szól.
    előzmény:
    deluxy (1734)
     
  13. 2004. Április 13. 09:551739.
    Honnan gondolod, hogy aki nem csalja meg a férjét, az slampos, elhanyagolt, nem törődik magával?

    Egy igazi nő nem a szeretőjének öltözködik, nem azért csinos, ápolt, mert a szeretőjeének akar tetszeni, hanem elsősorban maga miatt, mert igényes, másodsorban a párjának és harmadsorban amunkahelyének, hogy kívül-belül rendben legyen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748591 (1726)
     
  14. 2004. Április 13. 09:551738.
    Ezt már magatokról is leírtátok, nem mondtam semmi újat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_777276 (1736)
     
  15. Torolt_felhasznalo_924759
    Torolt_felhasznalo_924759
    2004. Április 13. 09:541737.
    Én nem érzem magam2szégyenfolnak", és sajnálhatod ha te így érzed.
    Én büszke vagyok magamra, arra amit elértem, és igen:kimondom:büszke vagyok mindakét ffira aki az életembe van, mert nagyszerü emberek, és szegényebb lenne általuk az életem, és sokkal jobb lenne a világ ha több ilyen ember lenne.

    Ne legyél ilyen negatív önmagaddal szenben, mert beleragadsz abba amiben vagy.
    Ha nem vagy vele elégedett, ne fogadd el:válts!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_694770 (1732)
     
  16. Torolt_felhasznalo_777276
    Torolt_felhasznalo_777276
    2004. Április 13. 09:531736.
    na megvan a következő . .
    önző ember vagy Kedves szitakötő!
    Ehhez mit szólsz?!:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2004. Április 13. 09:501735.
    Nem tudom elküldeni, mert nem szoktam elmenteni. Ha jól emlékszem a lényeget le is írtam akkor nyilvánosban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1733)
     
  18. 2004. Április 13. 09:491734.
    Te aztán kidolgozott " filozófiával" rendelkezel, mindenre megvan a magadnak tetsző válasz. Azt hisezm, te egy nagyon önző ember vagy, de hát ilyenek is kellenek. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1729)
     
  19. Torolt_felhasznalo_924759
    Torolt_felhasznalo_924759
    2004. Április 13. 09:481733.
    A jelszavadat kaptam meg. Elküldöd a levelet is amit a múlt héten írtál?
    előzmény:
    i.nora (1731)
     
  20. Torolt_felhasznalo_694770
    Torolt_felhasznalo_694770
    2004. Április 13. 09:471732.
    Sziasztok Lányok!

    Hát itt vagyok. Az "új". Olvasgattam visszafelé, és örülök, hogy nem csak én vagyok döntésképtelen, és önző. Pedig mindig az jut eszembe, hogy a férfiak sokkal kevesebben vannak, mint mi, és inkább nekik jutna egy főre több nő. És itt vagyunk mi, a társadalom "szégyenfoltjai", akik dacolva a biológia és genetika trükkjeivel több paist tartunk egyszerre.
    Na de mit tud csinálni az ember, ha ezt nem az agya diktálja, hanem a szíve. Érdekes az egész.
    Én is önsanyargató vagyok. Itt ülök egy nem túl kellemes helyzetben, és nemhogy lelépnék, panaszkodok, és szenvedek. De nem tudok, és nem merek lépni. Tudom bénácska vagyok, de lehet, hogy ezt írta meg nekem a félrészeg, aki szerkesztette a sorsomat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2004. Április 13. 09:441731.
    Remélem, már kapod a privit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1729)
     
  22. 2004. Április 13. 09:431730.
    1719-es válaszodra! Majd kíváncsi leszek, hog ymit szólsz ahhoz, ha ez a klassz pasi akit megcsináltál felszed egy fiatalabb nőt kapuzárási pánik idején és Te meg ott leszel ötvenvalahány évesen?

    Akkor is ilyen vidáman látod majd a megcsalom állapotot?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748591 (1722)
     
  23. Torolt_felhasznalo_924759
    Torolt_felhasznalo_924759
    2004. Április 13. 09:421729.
    Attól még rendes vagyok, hogy megcsalom.
    Egy nö, feleség élete nagyon összetett. Ha a nagy egészböl egy ponton nem egyezik a normával, attól még az egészet alkot. Mert ahol hiány lép fel, ott pótolom plusszokkal.
    előzmény:
    deluxy (1725)
     
  24. Torolt_felhasznalo_777276
    Torolt_felhasznalo_777276
    2004. Április 13. 09:391728.
    Hmmmm. . . . voltunk már nem emberek is.
    Most nem vagyunk rendes nők. . . .
    hát mégmik leszünk. . . . ?!:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2004. Április 13. 09:381727.
    Ez sem díjazandó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748591 (1726)
     
  26. Torolt_felhasznalo_748591
    Torolt_felhasznalo_748591
    2004. Április 13. 09:371726.
    Lehet, hogy még így is tobbet ér, mintha volna egy slampos, munkakerulo, férjét elhanyagolo de "huséges" felesége
    előzmény:
    deluxy (1725)
     
  27. 2004. Április 13. 09:351725.
    Ezek szerint csak szegények nem tudnak kifogni egy rendes nőt, aki nem csalja őket. Sajnálom a férjed, amikor majd rájön, hogy kit hitt főnyeremények:-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1724)
     
  28. Torolt_felhasznalo_924759
    Torolt_felhasznalo_924759
    2004. Április 13. 09:311724.
    Megsúgom neked, még akkor is ha nagyképünek tartasz az én, és a párom véleménye szerint:ö se találhatott volna nálam jobbat.
    Minde tekintetben.
    egyszerüen egy fönyeremény vagyok!:-))Na jó, persze ez túlzás, de minden tölem telhetöt megteszek amit csak tudok, és amit ö igényel.
    tudod nekem mindig hosszú kapcsolataim voltak, sose értettem, hogy hogyan történt, de sose voltak kapcsolati problémáim.
    És tudod az a fura, hogy úgy látszik nekem ez a sorsom, mindig olyan ffiakkal akadtam össze, akiknek más nö csak örülni tudna. Nem ragozom, hogy milyenek. Rendesek.
    Három ffi van/volt az életemben mind ilyen.

    Tehát vmivel csak kiérdemlem/megfogom a rendeseket. Nem?
    előzmény:
    deluxy (1720)
     
  29. 2004. Április 13. 09:241723.
    Tudom, olvastam!
    előzmény:
    69Napsugár (1714)
     
  30. Torolt_felhasznalo_748591
    Torolt_felhasznalo_748591
    2004. Április 13. 09:221722.
    Szerintem, egy kis részunk nekunk is van abban, hogy ilyen klassz férjeket csináltunk a férfiakbol. En biztosan egy olyan kapcsolatbol ahol szenvednem kellene kilépnék.
    előzmény:
    deluxy (1720)
     
  31. 2004. Április 13. 09:211721.
    Nyílván azért, mert valami hiányzik belőle, és pont az a valami, amire Neked azért nagyon szükséged lenne, ahhoz, hogy az életed jó legyen! Nem így van?:):):)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_777276 (1719)
     
  32. 2004. Április 13. 09:201720.
    Szeintem azok az áldott jó férjek megérdemelnék, hogy úgy szeresse valaki őket, ahogy ők szeretnek. Komolyan nem féltek, hogy egyszer sokkal rosszabbat kaptok majd a sortól vissza? Annyi nő szenved erőszakos, alkoholista férjtől, miért nem azok kapják az ilyen rendes pasikat, akik meg is becsülnék őket??? rejtély:::
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_777276
    Torolt_felhasznalo_777276
    2004. Április 13. 09:161719.
    Arra sajnos én nem jöttem még rá, hogy miért nem tudjuk értékelni ezt a jót?! Miért kell akkor a másik?!
    Választ keresek. . . segítsetek!!!
    Pedig ma nem akartam gondolkodni. . . . . . . :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1713)
     
  34. 2004. Április 13. 09:161718.
    Igazából, mint már írtam többször, a Ti életetek, ebbe senkinek se beleszólása, se belelátása nincs! Én mindig a saját hibáimat írom le, és hogy mit tanultam belőle! Biztos, hogy mégegyszer nem tenném meg azt, amit megtettem éveken keresztül! Most viszonylag jó életem van a párom mellett, szeret és megbecsül, talán még ennyire nem szerettek, mint a mostani párom! De van a kapcsolatnak egy nagyon negatív része, megpedig az anyagiak! Megszoktam mindig, hogy jól kerestem, persze 10 éven át minden este ügyvédi irodába jártam másodállásba fiatal koromban! Most együtt törlesztünk egy nagy adósságot, amit a párom családja csinált, és az bizony rányomja a kapcsolatunkra a bélyegét, hogy van olyan nap, hogy nincs egy fillérünk sem, csak az adósságok, pedig reggeltől estig dolgozunk! De bízom benne, hogy ez átmeneti, és nem mérgezi meg annyira a kapcsolatunkat, hogy változás menjen végbe rajta! Októberig kell csak kitartanunk (Istenem hol van még?) de ha azon túlleszünk, akkor elmondhatjuk, hogy együtt megjártuk a mennyet és a poklot is! Hiszek az ezotériában, most a 3. válásom után (mert írtam Nektek, hogy én hülye tyúk minden pasimhoz hozzámentem) elmentem a Takács Tiborhoz a Sóter klubba! Ő egy nagyon elismert szaktekintély, és azt mondta, olyan csillagzat alatt születtem, ami egy életen át nagy kűszködést, és minden apróság eléréshez nagy szenvedést jelent! Hát látjátok, én is beletörödtem ebbe, és megtanultam ezzel élni! Nem könnyű, de remélem sikerülni fog:):):)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1713)
     
  35. Torolt_felhasznalo_748591
    Torolt_felhasznalo_748591
    2004. Április 13. 09:111717.
    Nálam ugyanaz a helyzet. Nekem is nagyon szuper férjem van. Tényleg jo lenne a kettobol egyett csinálni, de szerintem akkro keresnénk ujra valami ujat, izgalmasst.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1713)
     
  36. Torolt_felhasznalo_777276
    Torolt_felhasznalo_777276
    2004. Április 13. 09:111716.
    Szitakötővel csak egyetérthetek!
    Ugyanez a helyzet velem is . . . . . :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1713)
     
  37. 2004. Április 13. 09:101715.
    Hát igen. . .

    Én sem panaszkodhatom a páromra. . .
    Már annyiszor leírtam, igazán csak egy dolog hiányzik belőle. . .
    Ha olyan szerető lenne, mint a szeretőm. . . ohhhh, én lennék a világon a legboldogabb nő, és MINDENEM meglenne, amire szükségem van!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1713)
     
  38. 2004. Április 13. 09:071714.
    :-))

    Szia Nóra, épp most emlegettelek. . . :-)))
    előzmény:
    i.nora (1710)
     
  39. Torolt_felhasznalo_924759
    Torolt_felhasznalo_924759
    2004. Április 13. 09:051713.
    Ildi!
    olvass vissza, nekünk tök jó a kapcsolatunk a párunkkal/férjünkkel, nem úgy mint az "új" lánynak.
    Nekem minden nagyon jó otthon, a legjobb ember a világon, életem másik fele. De látod, még ez sem jó. Vagyis jó, csak nem tudom értékelni.
    Más nö a két kezét összetenné ha ilyen ffira akadna, én meg. . .
    Lehet, hogy nem szép amit mondok:a két ffiböl milyen kombinációt lehetne létrehozni!

    Pesrez sokx nagyon szar, mert nem vehetem a dzsekim, és mehetek a másikhoz ha úgy tarta a kedvem, sokx jópofát kell otthon vágnom mindenhez, holott máshol van a lelkem.
    De nagyon jó oitthon, nem cserélném el semmire senkiért.
    előzmény:
    ildibabszi (1703)
     
  40. 2004. Április 13. 09:041712.
    Aranyos vagy Ildi!

    És igazad is van.
    Tudjuk, hogy ez nem jó, érezzük, hogy rombol minket.
    De ahogy már korábban írtuk, olyanok vagyunk, mint a lepke, amikor a lámpa körül szálldogál.
    Vonzza a fény, a meleg, egyre közelebb megy, tudja, hogy veszélyes, mégis.
    Mégis képtelen arra, hogy az eszére hallgasson, és elszálljon a lámpa közeléből. . .
    Tudom, hogy ez hülyeség, és ha Nóra most itt lenne, biztosan kérdezné is, hogy mi az, hogy képtelenek vagyunk arra, hogy kilépjünk a külső kapcsolatból. Csak el kell dönteni és kész!
    Hát pont ez az!
    Hogy képtelenek vagyunk arra, hogy lemondjunk a külső kapcsolatról, annak ellenére is, hogy tudjuk, nem jól van ez így. Valószínűleg más síkokon ad annyi pluszt, hogy megérje, mert azért mazochisták nem vagyunk. :)
    (Talán, bár néha már ebben sem vagyok biztos. . . :-)))) )
    előzmény:
    ildibabszi (1708)
     
  41. Torolt_felhasznalo_748591
    Torolt_felhasznalo_748591
    2004. Április 13. 09:031711.
    Szia Ildi.
    Nem tudom ki hogy van vele, de én most úgy érzem jobban nézek ki mint a kapcsolatom elott. Van ami motiváljon, hogy eljárjak tornászni, szoliba, úszni. A férjem mindig azt mondja, neki úgyis jol vagyok ahogy vagyok, de azért neki is tetszik, hogy megújultam.
    előzmény:
    ildibabszi (1708)
     
  42. 2004. Április 13. 09:031710.
    Szevasztok!

    Akkor bekell vezetettetni itt a többnejűséget, több férjűséget! Irány a Parlament!

    Ha azt gondoljátok, hog yvan olyan pasi, aki mindennnek megfelel, akkor tévedtek. Ha a pasik szintén ezt hiszik akkor tévednek. Sajnos a házasság ilyen. De hol van az előírva, hog csak házasságban lehet élni akinek ez nem felel meg.

    Mondta, hog én nem unokázom! Felneveletem négy gyereket tisztességgel, sajnos segítség nélkül, én már csak két-hrom órára megyek, meg hozzám is annyi időre. Elfáradtam gyereke! Ez van. Tudom, most azt hiszed, hog aztán gondoszkodom, pedig nem! Egyszerűen arról van szó, hogy más az életfelfogásunk. Mindig is gondom volt vele, egy kicsit mindig mindenben kilógtam a sorból.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1693)
     
  43. Torolt_felhasznalo_924759
    Torolt_felhasznalo_924759
    2004. Április 13. 09:001709.
    Sugi, én is nagyon sokat gondolkodtam a hétvégén, és mosolyogtam is magamon, mert meg kell, hogy mondjam, hogy nem vagytok rám jó hatással!:-))Persze a "jó" nagyon relatív, ki mondja meg mi a "jó" és mi a "rossz"?
    Szóval mióta itt veletek beszélgetek, már egy kicsit máshogy látom a külsö kapcsolatomat.
    Majd egyszer leírom, hogy miként, most nincs túl sok idöm. :-(

    Egyébként látom te is mennyire NÖ vagy!!:-)))Én is pont így vagyok a szeretömmel, póráz van a kezemben, még ha láthatatllan is. Ha érzem, hogy távolodik rántok rajta egy jó nagyot, hogy na, mi van Öcsi!, ha meg ezerrel nyomul, és zaklat a hülye jövöbeni fikcióival, amiket sose fogok valóra váltani, akkor meg ezerrel eltolom magamtól:mondván és csak a páromat szeretem.

    Ilyen gyagya vagyok én is . Nöi tulajdonság.
    előzmény:
    69Napsugár (1704)
     
  44. 2004. Április 13. 08:561708.
    Hát igen, tulajdonképpen igazad van! Minden ember a saját kárán tanul, sajnos:):):) Csak tudod, tényleg mindenkinek egy élete van, és olyan hamar elszállnak az évek! Én is azt a 10 évet inkább boldogságban töltöttem volna! Ha megnézted a bem. lapomat, el tudsz engem képzelni 20 évvel ezelőtt csontsoványnak, és öregebb ábrázattal, mint most? Ugye nem! Az ismerőseim is azt mondják, hogy egész más vagyok most, mint akkor! Higgyétek el, Rátok is rányomja a bélyegét a probléma! Én csak ettől óvlak Titeket:):):)
    előzmény:
    69Napsugár (1705)
     
  45. Torolt_felhasznalo_777276
    Torolt_felhasznalo_777276
    2004. Április 13. 08:561707.
    Akkor én még nagyon fiatal vagyok . . .
    még csinálhatom a hülyeségeket.
    Aztán nagy leszek. . . és tapasztalt majd!:))))))
    Legalábbis remélem, és bölcsebb is!
    előzmény:
    69Napsugár (1705)
     
  46. 2004. Április 13. 08:541706.
    Szia Merci!

    Nem vagyok benne biztos, és most nincs időm visszakeresni, Te vagy ugye, aki még fizikailag nem léptél félre, csak éjszakai sms, meg éjféli jóéjt telefonokkal "huncutkodsz" a másikkal?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748591 (1696)
     
  47. 2004. Április 13. 08:491705.
    Szia Ildi!

    :)

    Megmondtad a választ!
    Még nem vagyunk elég érettek hozzá. . . . :)
    Hiszen a fiad is utólag mondja, hogy igazad volt, ennyi idősen Te is hülyeségeket csináltál. . .
    :)
    Mi még most csináljuk azokat a hülyeségeket, amitől majd annyi idős korunkra, mint most Te vagy, mi is bölcsebbek leszünk. . . :)
    előzmény:
    ildibabszi (1703)
     
  48. 2004. Április 13. 08:471704.
    Szia Anna!

    :-)))

    Igen, erre én már régen rájöttem: Nekem semmi nem jó!!!
    Örömmel tölt el, hogy nem vagyok ezzel egyedül!

    Ha a szeretőm nagyon nyomul, akkor az a bajom, ha kicsit kevesebbet, akkor az. . .

    Gondolkodtam a hétvégén rajtatok, rajtunk.
    Azt hiszem, én annyiban különbözöm kicsit Tőletek, hogy én nem szoktam a párom mellett arra gondolni, hogy ezt vagy azt Ő miért így csinálja, bezzeg a szeretőmmel most mennyivel jobb lenne. . .

    De ez azt hiszem az egyik hétvégén írt levelemben foglaltak miatt van, hogy a mi hétköznapjaink annyira "simák", zökkenőmentesek, annyira egyformák vagyunk, hogy igazán nincs is mitől felmerüljön.

    Az az igazság, hogy a párom emberileg sokkal-sokkal jobb, mint a szeretőm.
    A szeretőmet azért sem választanám, mert Vele nem tudnék együtt élni, megennénk egymást, a mindennapok felőrölnék a szerelmet. . .

    . . . én mindig ilyen emberekbe szerelmesedek bele, akivel amúgy, emberileg nem illek össze. Valószínűleg ettől is olyan erős a szexuális vonzás , a két eltérő személyiség talán még rátesz egy jó nagy lapáttal. . .
    ???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_777276 (1701)
     
  49. 2004. Április 13. 08:421703.
    Sziasztok, szép Napot Nektek! Hát igen kemény hétvégénk volt, Nóri megint elmondta a véleményét, de ez az ő magánügye szerintem! Őt ilyennek kell elfogadni, és ha az embertársainkat olyannak fogadjuk el amilyen, akkor mi már egy kicsit többek vagyunk lelkiekben! Sokat leveleztem vele priviben, neki sem volt egy egyszerű élete! Aztán mikor leírtam az enyémet, ő is elcsodálkozott rajta! Na mindegy, az a lényeg, hogy túl vagyunk a nehezén:):):) Szitakötő, egyet nem értek????????????? De jó nekem!!!!!!!! Ha ennyire emésztitek Magatokat, és ennyire gondot jelent (mint írod szenvedést) ez az élet, akkor miért csináljátok????????????? Nektek is egy életetek van, majd ha annyi idősek lesztek mint én, falba fogjátok verni a fejeteket! Tíz évig éltem egy alkoholistával szánalomból, mert imádott az Anyósom és könyörgött, ne hagyjam el a fiát, mert meghal! Elhagytam, évekre rá halt meg, mikor már a saját Anyját is ütötte (aki agyvérzéses volt, fél oldalára béna) májrákban! Higgyétek el így 20 év után visszagondolva rájöttem, azalatt a 10 év alatt nagyon sok boldogságban lehetett volna részem, miért csináltam mégis????????? Ez nem papolás, nem okoskodás, Veletek kb. egyidős a fiam (most lesz 30 éves szeptemberben) és ő is mindig azzal jön, hogy Anyú, már megint igazad volt, pedig csak az útat mutatom meg neki, és nem papolok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1698)
     
  50. 2004. Április 13. 08:401702.
    Szia Szitakötö!

    Ej-ej Szitakötö!
    De hát megbeszéltük, hogy nem agyalunk a hétvégén!
    :)

    Igen, önzőség, és hülyeség. :)
    Ha nem akarod elhagyni, akkor csak azért, hogy Neked jobb legyen, nem szabad elmondani. Azért sem, mert azzal, hogy áttolod Rá a terhet, csak részben könnyebbülsz meg, ugyanis akkor meg annak a terhe száll Rád, hogy megbántottad, látod, ahogy szenved.

    Nem-nem. Nem szabad. Én már rájöttem. Persze, amikor vívódok azon, hogy nem jó ez így, mert nem akarom becsapni, engem is megkörnyékez ez a gondolat. Ha tudnám, hogy kevés fájdalommal járna, és nem bántanám ezzel, akkor már régen elmondtam volna. De tudom, hogy összetörne, és ezt nem akarom. Ha meg pláne eldöntöttünk, hogy maradunk, akkor ennek a külső kapcsolatnak a terhe csakis minket illet, nem a párunkat.

    Amúgy köszönöm, jól vagyok.
    Most éppen olyan fázisban, hogy kezdek kiszeretni a másikból. . .
    :-/
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924759 (1698)
     

Címlap

top