Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Olcsó, gyors ételek

opplá
Létrehozva: 2003. május 2. 13:18
Tudnátok segíteni? Hétköznap elég későn érek haza és hétvégén is kevés időm van sütni-főzni. Olyan egyszerű, gyors ételek (tapasztalatban kipróbált)receptjeit keresem, aminek hozzávalóit egy kisebb közértben is megkapom.
  1. 2003. június 11. 22:3751.
    Mikros husi- bármilyen vékonyra vágott hust(csirke, pulyka, disznó; marhából még nem próbáltam) besózol, egy jénai aljába olajat cseppentesz, rá a husit, megszórod egy kis majorannával, megkened tejföllel vékonyan, reszelt sajtot szórsz rá, kicsit megszinezed a tetejét paprikával. Mikroban 500W-on 10 perc alatt kész és finom

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2003. június 11. 22:3250.
    Szia! Kérlek küldd el nekem is a receptjeidet. Köszönöm. bejoo@freemail. hu
    előzmény:
    ashababy (4)
     
  3. 2003. május 17. 18:2249.
    Toltott paprika - amerikai modra: Daralt hust keverj ossze maradek rizzsel, s annyi hagymaleves porral, hogy izletes legyen. Jol dolgozd ossze. Szemelyenkint egy (nagyon ehes embereknek tobb) paprikat vagd felbe hosszaban, tisztitsd meg, s 2 percre tedd a microba egy keves vizel, lefedve. Ha kihult, toltsd meg a huskeverekkel. Egy tuzallo tal aljara tegyel nehany kanal spagetti szoszt, helyezd ra a paprikakat, ontsd le a maradek szosszal, fedd be es susd meg a sutoben, kb. 40 percig. Vedd le a fedelet, szorj ra reszelt mozzarella sajtot, tedd vissz 4-5 percre, hogy a sajt elolvadjon. Talald friss, puha cipoval. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_585916
    Torolt_felhasznalo_585916
    2003. május 14. 13:0848.
    Szia! Nekem is küld már el légyszi a recepteket mokusfalvijulcsi@freemail. hu
    Köszi
    előzmény:
    ashababy (47)
     
  5. 2003. május 13. 09:4547.
    elment:)
    előzmény:
    CELL (46)
     
  6. 2003. május 12. 23:1746.
    Szia!
    El szeretnem kerni en is a receptgyujtemenyed. Elore is koszi.
    satamhu@hotmail. com
    CELL
    előzmény:
    ashababy (29)
     
  7. 2003. május 10. 20:3345.
    Köszi zsigabiga! A szombati ebéd spenót volt bundáskenyérrel. Kipróbáltam a sajtos bundáskenyeret is. Nagyon ízlett az egész családnak. Vastag kenyérszeleteket vágtam, kb. a háromnegyedéig bevagdostam őket, a résbe vékony sajtszeleteket csúsztattam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (30)
     
  8. 2003. május 5. 23:4044.
    Rácpácegresi sajtos hús

    Hozzávalók 2-3 főre:
    40 dkg karaj, 4 pohár tejfel, só, bors, 7-8 dkg reszelt sajt

    A karajt szeletekre vágjuk, kikloffoljuk. A tejfeleket egy mély tálba kiborítjuk, összekeverjük sóval, borssal. 2-3 kanál vízzel is lehet hígítani. Megkóstoljuk. Csak kóstolni, nem elnyalogatni az egészet!!! Egy nagy zománcos lábosba (v. jénai tálba) rétegenként lerakjuk a karajszeleteket. Közben bőven locsolgatjuk a tejfeles keverékkel.
    A legtetejére reszelt sajtot szórunk. Mehet be a sütőbe.
    Akkor van kész, ha a reszelt sajt a tetején szépen elolvadt, meg is barnult kissé és a tejfeles keverék már fortyog. Sütési idő: kb. 30-40 perc. Amíg a sütőben van, ki lehet kérdezni a gyerektől a leckét, vagy lehet fórumozni. . .
    Krumplipüré illik hozzá, savanyúság és vörösbor. Ez az étel nem igényel hosszabb konyhai tartózkodást, de vendégeknek is nagyon mutatósan lehet tálalni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2003. május 5. 19:4043.
    Hozzávalók:
    1 kg burgonya, 3 tojás, 1/2 l tej, 15-20 dkg liszt, 2 dl tejföl, só, bors.
    A burgonyát meghámozzuk, megmossuk. Vékony karikára vágjuk és besózzuk. Közepes nagyságú tepsit olajjal meglocsolunk és egyenletesen elterítjük benne a krumplit. A tetjét ismét megolajozzuk. . Tejböl, tojásból, tejfölböl, lisztböl kevés sóval és borssal szokásos sürüségü palacsintatésztát keverünk majd a krumplira öntjük. A tepsit forró sütöbe toljuk és szép pirosra sütjük. Ha kész, nagy kockára vágjuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2003. május 5. 19:3542.
    Egy nagyon gyors kaja:
    3 fej hagymát kockára vágni, 0, 5 kg darált hús hozzá, füszerezni, ki hogy szereti. Ha puha a hús, finomra vágott petrezselymet, 1 doboz zöldborsó konzervet és 3 csésze rizst hozzá, kis vizet rá. Lassan párolni, míg a levét el nem fövi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2003. május 5. 19:2741.
    Nagyon köszönöm ashababy a receptgyűjteményt, irtó klassz. Biztos sokat fogom használni. köszi még egyszer. tono60
    előzmény:
    ashababy (29)
     
  12. 2003. május 5. 15:1240.
    Sziasztok!
    Ajánlani tudom nektek a zöldséges rizs receptjét.
    1 csomag gyorsrizst megfőzök, ezt elkeverem vajban párolt Kunsági zöldségkörettel, amit tetszés szerint ízesítek. (én például delikátot használok) A végén megszórom reszelt sajttal. Nagyon finom és tényleg hamar kész van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2003. május 5. 15:0439.
    Szia ashababy! Nekem is elküldenéd a receptgyűjteményedet? Emil: kszagi@freemail. hu
    Köszi
    előzmény:
    ashababy (4)
     
  14. 2003. május 4. 18:5138.
    Nagyon finom és 45 perc alatt kész!:))
    előzmény:
    opplá (36)
     
  15. 2003. május 4. 18:5037.
    Szia!
    Én rendesen írtam be, valószinüleg a karaktereket átszervezte
    Hozzávalók:
    4 szelet sertéstarja, só, feketebors, 2 teáskanál mustár, 2 fej vöröshagyma, 2 csemegeuborka, 4 szelet füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, 2, 5 evőkanál vaj, 2 evőkanál paradicsomsűrítmény, 1, 25 húsalaplé, 1 evőkanál liszt, 125 g tejföl, őrölt paprika (édes-nemes).
    előzmény:
    opplá (36)
     
  16. 2003. május 4. 18:3236.
    Finom lehet ez a tarjás tekercs. . . De mi az a hozzávalókban &frac12 és &frac14 ????
    előzmény:
    Erika10 (33)
     
  17. 2003. május 4. 07:1735.
    "hangyás" husi.
    Így készül: én szeletelt csirkemell filéből szoktam csinálni, de a csirke összes részét lehet használni hozzá, vagy sovány sertéshúst is. Tulajdonképpen rakott hús ez. A húst megsózom, megborsozom- fekete, őrölt borssal, és majoránnával beszórom, de erőteljesen, ami kb. azt jelenti, hogy a hús ne nagyon látszódjon alóla, és ami látszik az is zöldes színű lesz a nyers majoránna miatt. Jénai tálban leteszek egy sor húst, erre rakni kell kerek hagymaszeleteket, és hosszában szeletelt zöldpaprikát. Nem kellenek túl széles paprikaszeletek és túl vastag hagymaszeletek, mert nem főnek-sülnek át. Aztán így tovább lerakom a rétegeket. A végén öntök alá egy kis vizet, meglocsolom olajjal is kicsit, alufóliával lefedve sütőbe teszem. Ha megpuhult, leveszem róla az alufóliát, és a nélkül sütöm tovább, amíg pici színe nem lesz. Köretnek hozzá leginkább a hús levével-szaftjával összetört krumpli való, ami lehet egészen puha, krumplipüré állagú is, ki hogy szereti. Viszont tutira ezzel a legfinomabb, már próbáltam mással is, de így a legjobb. Befőtt illik hozzá, leginkább barack, de ez már tényleg egyéni ízlés kérdése.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2003. május 4. 07:1534.

    RAKOTT HUS

    Sertésszeleteket kiklopfolsz, sózod, borsozod egy kis kakukkfű is, mehet ra. Krumplit es vöröshagymát felkarikázol. Egy tűzálló tálat kiolajozol es beleteszel egy sor krumplit ra a husit, majd a hagymakarikákat es jól megöntözöd tojással elkevert tejföllel, amibe keverhetsz egy kis fokhagymát es pirospaprikát is. Fóliával letakarva teszed a sütőbe, hogy párolódjon, majd miután megpuhult a hús, reszelt sajttal megszórod es meg pár percre vissza a sütőbe, hogy rápiruljon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2003. május 4. 07:1333.
    Tarjatekercs

    Hozzávalók:
    4 szelet sertéstarja, só, feketebors, 2 teáskanál mustár, 2 fej vöröshagyma, 2 csemegeuborka, 4 szelet füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, 2 ½ evőkanál vaj, 2 evőkanál paradicsomsűrítmény, ¼ húsalaplé, 1 evőkanál liszt, 125 g tejföl, őrölt paprika (édes-nemes).

    A tarjaszeleteket belső oldalukon megsózzuk és megborsozzuk, majd megkenjük mustárral. A hagymát megtisztítjuk, megmossuk, és karikákra vágjuk, az uborkát felszeleteljük. A füstölt szalonnát rátesszük a hússzeletekre, erre helyezzük az uborkát és a hagymát. A húst feltekerjük, és hústűvel rögzítjük.

    Az olajat nagy serpenyőben felforrósítjuk, hozzáadunk 1 evőkanál vajat, felolvasztjuk, majd a tekercseket minden oldalról megpirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomsűrítményt, hirtelen megpirítjuk, majd felöntjük a húsalaplével. Lefedve 25 percig főzzük.
    A főzés befejezése előtt 5 perccel a lisztet elkeverjük a maradék vajjal, majd állandóan kevergetve a léhez adjuk. Hozzáadjuk a tejfölt, és a mártást sóval, borssal és őrölt paprikával ízesítjük.
    A hústűket kivesszük a tekercseket, elrendezzük és a mártással együtt, szolgáljuk fel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2003. május 3. 20:1432.
    Köszi ashababy, nagyon jók a receptek. Ahogy olvasgattam őket, újra éhes lettem, pedig egy félórája vacsoráztam. . .
    előzmény:
    ashababy (29)
     
  21. 2003. május 3. 19:2331.
    Kérlek küld el nekem is a recepteket köszi Kati
    bok304@freemail. hu
    előzmény:
    opplá (5)
     
  22. 2003. május 3. 17:4230.
    Köszönöm megkaptam, remélem hasznát veszed azoknak amiket én küldtem "cserébe".
    előzmény:
    ashababy (29)
     
  23. 2003. május 3. 16:4229.
    na azt hiszem mindenkinek elkuldtem a recepteket, ha valaki nem kapta volna meg, irjon privit:) pa
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2003. május 3. 15:5528.
    Olcsó, gyors kaják:

    Krémlevesek: bármilyen gyümölcs, leturmixolva, (ha kevés a gyümölcs: esetleg banánnal vagy a hozzá illő lekvárral sűrítve) tejjel felöntve, 1-2 dl tejszínnel esetleg (úgy finomabb, csak hízlal) fahéjjal, szegfűszeggel, vaníliacukorral ízesítve, összefőzni, nyáron jégkockával lehűtve tálalni.

    Zöldségkrémlevesek: ugyanez, csak petrezyelyemmel, borssal, szerecsendióval fűszerezni. Pl: zöldborsókrémleves, karfiolkrémleves stb. Lehet gyöngyikével tálalni, vagy sajttal megszórt meleg piritóskenyérre tálalni.

    Sajt, - fokhagyma-, hagymakrémleves stb.

    Főzelékek is egyszerűek, gyorsak, olcsók. A feltétekkel lehet változatossá tenni: fasírtok, tojások, sült húsok. Vagy csak a főzelék magukban.

    Túróval rakott zsemle

    4 db szikkadt zsemle, 15 dkg túró (a juh finomabb) 6-7 dl tej, 1 dkg reszeltsajt, kis fej hagyma, só, bors, szerecsendió

    A zsemléket vékonyra vágjuk. Mély tűzálló tál alját egy réteg zsemlével kirakjuk. A tejet sózzuk, borsozzuk, szerecsendiózzuk. Leöntjük az egy sor zsemlét a fűszerezett tejjel annyira, hogy ellepje. Ezt meghintjük reszelt sajttal, vékony hagymakarikákkal és a juhturó egy harmadával. Erre újabb sor zsemle és a többi kerül. A végén persze a tetejére a zsemle kerüljön. A maradék tejjel leöntjük és forró sütőben először letakarva 15 percet rotyogtassuk, majd kitakarva pirosra sütjük.

    Zöldséges olasz tojás

    levesben főtt (maradék) zöldség, vagy megfőzőtt mirelit zöldség pl. karfiol, vagy brokkoli, 3 db kifli, 2 dl tej, , 5 dkg reszelt sajt, 2 dkk vaj, 2 dl tejföl, 5 db tojás, só, bors

    A megfőtt zöldségeket összedaraboljuk, törjük. A kifliket karikára vágjuk, és a tejben megáztatjuk. A vajjal kikent tűzálló tál aljára a lecsurgatott kifli szeleteket rakjuk, erre terítjük a zöldségeket, majd rárakjuk a sóval, borssal elkevert tojásokat. Rácsurgatjuk a tejfölt, megszórjuk az egészet reszelt sajttal, és előmelegített sütőben kb. 15 percig fedő nélkül sütjük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2003. május 3. 14:3727.
    megveszed, lemosod vagy megpucolod, felszeleteled és berakod a fagyasztóba. Ennyi. Mivel nagyon puha lesz mikor olvad, ezért előre felszeletelik fagyasztás előtt. Érdemes még nem teljesen kiolvadtan felhasználni a főzés során.
    előzmény:
    opplá (14)
     
  26. 2003. május 3. 13:1826.
    köszi fincsi lehet, kipróbálom. sima-nem füstölt sajttal is jó???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (30)
     
  27. 2003. május 3. 07:3925.
    Szia adyl!
    A tojáspörkölt receptjét le tudnád írni?
    előzmény:
    adyl (17)
     
  28. 2003. május 2. 23:3324.
    köszi zsigabiga a jó ötletet. Jövő héten spenót lesz tükörtojással és bundáskenyérrel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (24)
     
  29. 2003. május 2. 23:3223.
    Kedves vlona!
    Kevés salátát eszünk, de amit leírtál, a tzatziki gyors változatát én is szoktam néha csinálni, és nagyon-nagyon szeretjük. Jó hogy leírtad, mert eszembe juttattad, hogy már régen volt a családi étlapon. . .
    előzmény:
    vlona (20)
     
  30. Torolt_felhasznalo_633961
    Torolt_felhasznalo_633961
    2003. május 2. 22:3022.
    Szia!Légyszi küld el nekem is a recepgyűjteményt ha nem túl nagy fáradtság. A címem:zizze@axelero. hu
    köszi!Üdv:Zizze
    előzmény:
    ashababy (4)
     
  31. 2003. május 2. 20:1721.
    Kedves ashababy!
    nekem is megküldenéd a receptgyűjteményt? Nagyon köszönöm a fáradozásodat. címem: tepko@freemail. hu
    előzmény:
    ashababy (4)
     
  32. 2003. május 2. 19:0220.
    Salátákkal hogy álltok?

    Imádom a tzatziki (vagy hogy kell írni) gyorsított változatát. Lereszelek egy uborkát, ha sok a leve leöntöm. Ráöntök fél liter joghurtot, olíva olajat, teszek bele 2-3 gerezd zúzott fokhagymát, sót, borsot és kész.

    Vagy összevágok egy csomó friss zöldséget + sonkát és leöntöm joghurt, olíva olaj és fűszerek keverékével. Kicsit kecskésen hangzik pedig nagyon finom!

    Sokszor csinálok feta sajtos rétest is. Nem hajtogatom össze csak rétegezem a tepsiben. Feta-tojás és joghurt keverék a töltelék. A végén meg kell locsolni hideg víz-tojás-joghurt keverékkel. Ha szép pirosra sült egy kis spriccelés, utána 5 percet áll és kész is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2003. május 2. 18:5619.
    Lehet, hogy úgy kellett volna kérdeznem a családod mit szeret:)

    Én nagyon szeretem a sertés sültet. Bár ez talán nem elég gyors.
    A szeleteket megborsozom, sózom, bekenem egy kis piros arannyal. Beteszem egy kiolajozott tűzálló tálba, öntök rá egy kis vizet és forró sütőben lefedve sütöm 35 percet, utána még rápirítok fedő nélkül.
    előzmény:
    opplá (13)
     
  34. 2003. május 2. 18:2318.
    oppla! van neked olajsutod? tudod mire gondolok?azzal sok szepen kinezetu etelt tudsz csinalni gyorsan. Pl. rantott gombat, rantott karfiolt esetleg rantott sajt, sult krumplival. De mondjuk nem egeszseges mindig, mert a zsir tartalma miatt. De salataval jo. Szerintem a konzervekbol keszult gyors fozelekek is jo otletek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2003. május 2. 18:1917.
    Amikor 16-17 eves voltam akkor ettem eletembe eloszor egy vendegsegben, tojasporkoltet. Nekem izlett es nagyon kiados volt es szerintem olcso is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2003. május 2. 18:1716.
    Szia Oppla!
    Gyerekeim nagyon szeretik a sved hus golyokat. Nekem sincs mindig idom a hosszu fozesre, de a gyerekek igenylik a jo etelt. En elore megcsinalok sertes husbol jo sokat es utana lefagyasztom es kiveszem a fagyasztobol csak azt a mennyiseget, ami kell. Szoktam hozza adni salatat vagy parolt repat vagy leszemzett fott kukoricat es valamilyen formaban krumplit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2003. május 2. 18:1315.
    Szia Oppla!
    Nagyon gyors etelek a turos teszta, sajtos teszta, makos es krumplis teszta. Azonkivul ismered a husroladokat? Azok is gyorsak es finomak. Csinalhatsz spagettit is, hasznalod a fantaziadat es barmivel meg lehet csinalni es ha csak gombad van azzal is jo es ha hagymad is van az meg jobb. S ha csak a marha hus marad amit szerettek, akkor azt is rakhatsz hozza.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2003. május 2. 18:0314.
    Kedves Zsigabiga! Lehet hogy nagyon analfabéta vagyok. . . de hogy lehet a gombát lefagyasztani szeletben? Nem nagyon értem. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (5)
     
  39. 2003. május 2. 18:0013.
    Kedves vlona! Sajnos nem arról van szó hogy én mit szeretek. . . a családom utálja a halat és a férjem kiütést kap a csirkétől, pulykától. . . Gyerekkorában egy vidéki esküvőn teleettették tyúkhúslevessel és rántottcsirkével. . . Rossz emlékei vannak.
    előzmény:
    vlona (2)
     
  40. 2003. május 2. 17:3512.
    Ne haragudj, de melyik fajta csirkere gondolsz? Nekem tobb fele receptem is van. De nem vagyok benne biztos, hogy melyiket irjam le.
    előzmény:
    snebaj (11)
     
  41. 2003. május 2. 17:2511.
    Ha tudja valaki hogyan kell a kinai narancsos csirket csinalni, akkor kerem hogy irja meg nekem.
    Koszonom szepen!
    előzmény:
    adyl (10)
     
  42. 2003. május 2. 17:0010.
    Szia! A tuna szendvicskremet megtudod csinalni hagymaval es majonezzel. Probald ki es megszereted. Ha szereted akkor rakjal bele egy kis orolt fekete borsot is. Jo etvagyat!
    előzmény:
    vlona (8)
     
  43. 2003. május 2. 16:419.
    El tudnád küldeni nekem is a recept gyűjteményt?

    vlona@freemail. hu

    Köszi

    vlona
    előzmény:
    ashababy (4)
     
  44. 2003. május 2. 16:408.
    Szia!
    A Wok zöldségkeveréket én is nagyon szeretem.

    A tonhalról jut eszembe, hogy paradicsomosan egy kis fekete olívabogyóval spagettiszósznak nagyon fini. A másik, hogy egy kis majonézzel, kukoricával összekeverve szendvicskrémnek is jó.

    Stahl honlapján is jó receptek vannak szerintem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (5)
     
  45. Torolt_felhasznalo_316408
    Torolt_felhasznalo_316408
    2003. május 2. 16:377.
    Sziasztok!

    Ashababy, el tudnád nekem is mailezni a receptgyűjteményed?
    Nagyon köszönöm.
    judit. h@mailbox. hu
    előzmény:
    ashababy (4)
     
  46. 2003. május 2. 16:286.
    sajnos a nagybevásárlás nagyon ritkán jön össze. Persze tudom, hogy jó lenne. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (5)
     
  47. 2003. május 2. 16:265.
    Szeretném azt a receptgyűjteményt. Előre is köszönöm. Emilcímem: sch2@freemail. hu
    előzmény:
    ashababy (4)
     
  48. 2003. május 2. 15:054.
    ha gondolod, kuldok neked egy receptgyujtemenyt, foleg a sussunk fozzunk forumrol. van benne sok kiprobalt, finom es gyorsan elkeszitheto repect. ha kell add+ az emilcimed.
    előzmény:
    opplá (1)
     
  49. 2003. május 2. 14:023.
    A mindmegette. hu-n vannak ötletek, de szívesen írok neked többet is!
    előzmény:
    opplá (1)
     
  50. 2003. május 2. 13:572.
    Megpróbálok segíteni. Miket szeretsz?
    előzmény:
    opplá (1)
     

Címlap

top