Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vito P.M.D.

vitopmd
Létrehozva: 2006. augusztus 3. 15:22
"Jelenleg, az ismert ezoterikusokhoz tartozom, és itt vagyok hogy beszélhessünk azokról a dolgokról, melyek izgatnak s nem tudod rá a választ vagy csak szeretnél beszélni róla! Ha van kedved írj róla és dumáljunk...."
  1. 2009. Április 2. 20:15112001.

    DDD!

     

    Nagyobb veszélyekkel járhat, ha egy teljesen vadidegen kóbor szellem beleszeret egy élőbe, akár társas kapcsolatban lévőbe. Mert megpróbálja az élő partnerét eltávolítani, kapcsolatukat szétrombolni, sőt, bántalmazni a szeretett ember társát. Több olyan esetről hallottam, hogy az idegen kísértet megszállta kiszemelt szerelmét, s rendkívül arrogáns megnyilvánulásokat produkált az élő partnere ellen. Súlyos esetben ez halálesethez is vezethet. A megszállt személy gyakorlatilag kifordul önmagából, feltűnő jelenség lehet pl.: a dühtől eltorzult arc, az élőre nem jellemző agresszív viselkedés, s minden egyéb idegen magatartásforma. A szerelemtől elvakult kísértet attól sem riad vissza, hogy a szeretettet öngyilkosságba kergesse, bízva abban, hogy a szellemsíkon immár aktív kapcsolatba kerülhet vele. Ilyenkor azonnal médiumhoz, spirituális szakemberhez kell fordulni!

    Egyéb fontos tudnivalók
    Egyedül ne kísérletezzünk szellemek irányításával, a nem megfelelő sprirituális képzettség hiányában több kárt tehetünk, mint hasznot!
    Az ezoterikusok óva intenek a házi szeánszoktól, szellemidézgetésektől, asztaltáncoltatástól, amit a filmekben lehet látni. Előfordulhat, hogy a megidézett lélek nem akar elmenni, esetleg egy kifejezetten gonosz kísértet jön elő, aki ijesztő dolgokkal keseríti meg az élők életét. Hogy miért lehet egy szellem rossz? Ha pl.: egy bűnözői életformát választott előzőleg karmikusan, még nem tudott megtisztulni, gyakorlatilag kísértetként is ott akarja folytatni, ahol élőként abbahagyta. A megtisztulás számára csak a Fényben lehetséges.
    Ha valaki médiumhoz akar fordulni, előtte tájékozódjon alaposan, mert sok a szélhámos, akik csak a lelkileg sérülékeny élő gyászoló pénzére utazik! Előfordul, hogy a családtag szellemidézőhöz fordul, mert mindenáron kommunikálni akar a szeretett személlyel. Lehet, hogy a szeánszon nem is az a szellem jön elő, hanem egy másik, aki így akar „poénkodni” az élőkkel. Általában annak is megvan a maga ideje, mikor lehet egy szellemet megidézni.

    Ha valaki saját maga érzi úgy, hogy megszállták, és médiumhoz, vagy boszorkányhoz fordul, készüljön fel lelkileg rá, hogy éppen ők maguk küldik előbb egy elmeorvoshoz. Egy tisztességes, megfelelő etikai érzékkel bíró médium tisztában van azzal, hogy a megszállottság jelei nagyon hasonlóak a skizofrénia tüneteihez! Igen nehéz a kettő között különbséget tenni, csak egy-két támpontot próbálok megadni:
     A skizofrén ember gyakorlatilag üldözési mániában szenved. Ő mindig fenyegető, dühös hangokat hall, és nem tudja kikapcsolni a „látói képességet”. Ha a gyógyszerek használnak nála, akkor nem valószínű a megszállás.
     Ha azonban már a gyógyszerek sem segítenek, lehet gyanakodni rejtett spirituális képességre, megszállásra. A spirituális személy többnyire ki tudja kapcsolni a képességét, de ez sem biztos. Sőt, ha nem tud valaki megfelelően bánni adottságaival, előbb-utóbb saját maga is a pszichiátriára kerülhet.
    Általában jellemző ez más spirituális területekre is, pl.: egy asztrálutazás élménye valódi-e vagy csak hallucináció, valamilyen rendellenes elmetevékenység. Mondani szokták: a spirituális érzékelés, és az ideg- elmeproblémák között csupán egy hajszál húzódik! Nehéz ugyan a megkülönböztetés, de nem lehetetlen.

    Hol tartózkodnak szívesen a szellemek?
    A kóbor szellemek s kísértetek a zsúfolt, tömeges helyeket kedvelik a leginkább, mert itt tudnak a legtöbb bioenergiához jutni, s itt találnak legkönnyebben potenciális áldozatot, akit megszállhatnak. Például:
     Kórházak, orvosi rendelők – itt sok az olyan szellem, aki élőként ott volt beteg, ott feküdt sokáig, és valamilyen ok miatt nem talált rá a fényfolyosóra.
    Repterek, vasúti és –buszpályaudvarok
     Templomok
    Minden olyan hely, ahol aktív, spiritualitás és ezotéria után érdeklődő ember van.
     És természetesen a temetők! Gondoljuk csak el: egy látó egy ilyen helyen azt látja, a szellemalakok úgy állnak tömötten egy ilyen helyen mint a heringek – az átlagembernek ebbe belegondolni is ijesztó.
     

    előzmény:
    vitopmd (112000)
    2009-04-02  20:14
  2. 2009. Április 2. 20:14112000.

    DDD!

     

    Rendkívül fontos hangsúlyozni a temetési szertartás fontosságát! Mert ez nem csupán valami bevett szokásként őseinktől örökölt rituálé, hanem a holt lelkek nyugovóratérésének legfőbb feltétele. A temetési szertartás azért elengedhetetlen, mert ilyenkor nyílik meg a lélek számára a Fényfolyosó, ennek hiányában itt ragad a Földön, s ki tudja mikor lesz csak lehetősége újra a Köztes létbe eltávoznia. Sok csatában elesett katonának azért kóborol a lelke, mert nem lett méltó módon végső nyugalomba helyezve, mondjuk egy névtelen tömegsírba földelték el, mint egy állattetemet. Erre pedig sajnos végtelen számú példa van a történelemben, ezért a látók találkozhatnak akár több ezer éve bolyongó római harcos kísértetével, aki azt sem tudja hol van, mi van, és mennyi idő telt a történelemben az ő halála óta, és azt hiszi, még mindig tart a háború. Ezért is lehet látni ill. hallani televíziókban újratemetésekről, megemlékező szertartásokról, hogy ilyenkor ismét megnyíljon a Fényfolyosó a kóbor lelkek számára.

    Néhány tanács, ha kísértetek jelenlétére gyanakszunk.
    Mindenek előtt fontos leszögezni: a szellemeket nem irtani kell! – tiszteletteljesen kell velük szemben is viselkednünk, ne provokáljuk őket sértő szavakkal sem.
    Ha egy házban van egy kellemetlenkedő szellem, amire a fentírt jelekből következtetni lehet, hívjunk olyan illetékes személyt, aki kifejezetten szellemekkel, spiritualitással foglalkozik. Ők a megfelelő szertartás segítségével meggyőzik a kísértetet, hogy ő már meghalt, semmi keresnivalója nincs itt, és ne zaklassa az élőket. Megnyitják nekik a fényfolyosót, amin a köztes létbe távozva új életet választhatnak maguknak. Előfordul, hogy egy makacs szellemmel igencsak meggyűlik a médiumok baja, egy ilyen „hazaküldő” szertartás akár órákat is igénybe vehet.
    Fontos! Az élő embernek fizikai teste van, táplálkozással, mozgással s egyéb módon bioenergiát termel, ezzel tartja fenn testét, s saját magát. Egy itt ragadt szellemnek viszont nincs fizikai teste, ezért energiája sem! Így arra kényszerül, hogy élő emberek bioenergiájából lakmározzon, és talán ezzel árt a legtöbbet mindenkinek. Mert ez az egyik ok, hogy embereket szállnak meg.

    Kik hajlamosak rá, hogy megszállják őket?
    • Az alkoholisták, drogosok fokozottan ki vannak téve e veszélynek; az alkohol s drog károsítja az embert körülvevő aurát, csupa „lik-luk” lesz, amin a szellem könnyű szerrel beférkőzhet az illető testébe. Ezért van az, hogy egy ittas emberre azt mondják, mintha nem is ő lenne, mert akár 8-10 kísértet is megrohamozza a sérülékeny auráját, hiszen a kísértet még tele van földi vágyakkal, s így akarván érezni az italozás mámorát, egy másik testen keresztül próbál részesülni ez s egyéb más testi örömforrásban, nem kis galibát okozhatva ezzel az élő személynek.
    • A depressziósok, rosszkedvűek, gyászoló családtagok, melankóliára hajlamos személyek – ők is vonzzák a szellemeket, mert sérülékenyebb az aurájuk, könnyebb az energiájukat elvonni. Tessék sokat nevetni, vidámnak lenni, s a kísértetek elkerülnek!
    • A félelem – a félelem nagy úr, a félelem vonzza a félt dolgot – ez a kísértetekre is vonatkozik. Ezért aki fél tőlük, lehetőleg ne sokat gondoljon rájuk!
    • Súlyosabb betegségben szenvedőknél is előfordulhat megszállás, lényeg nekik, hogy egy sérülékeny aurát találjanak.
    • Vannak, akik csupán rejtett vagy már felismert spirituális képességeik miatt vonzzák őket, vagy éppen a kisugárzásuk miatt. Általában őbelőlük lesznek a médiumok, mert az itt ragadt szellemek segítségre szorulnak, akár beismerik, akár nem.

    Hogyan segítsünk annak, akiben szellem bujkálhat?
    Ha már semmilyen orvosi terápia, gyógyszer nem segít a rosszkedven, ha azt vesszük észre, hogy néha olyan dolgokat tesz családtagunk, ismerősünk, ami teljesen idegen tőle, akkor kezdhetünk gyanakodni. Ha hitetlen is, próbáljunk neki óvatosan beszélni erről a témáról, és megfelelő spirituális szakemberhez irányítani.
    Gyászolóknál előfordul, hogy nem tud elszakadni lelkileg az elhunyt személytől. Ha azt látjuk, hogy túl sokáig gyászol az illető, ha emiatt rendkívül depresszióssá válik, ami külső kapcsolataira is kihat, elképzelhető, hogy a szeretett személy szelleme vele van. Ez mindkettőjüknek rossz. A szellemnek azért, mert igazából csak céltalanul bolyong mások energiáit fogyasztva, és a kötelék miatt nem tud a Fénybe menni. Az élőnek azért, mert gyakran éppen az ő bioenergiája fogyatkozik meg, így levertté, fáradékonnyá, depresszióssá, vagy éppen beteggé válik. Özvegyeknél ezt az is súlyosbítja, hogy meggátolja őket új, normális párkapcsolatok kiépítését élőkkel. Üljünk le elbeszélgetni az illetővel, mert már az is nagyon sokat segíthet, hiszen a gyászoló gyakorlatilag nem bírja lelkileg feldolgozni az elvesztett személy hiányát. Ha megértetjük vele, hogy el kell engedni, - gyakran maga a szellem szeretne már végre szabadulni de nem tud – mert ahová az elhunyt lelke kerül, ott neki csak jobb lehet. Ne gondoljon egyfolytában az ő halálára. Az élő személy többnyire saját maga is elismeri, hogy ez így van rendjén, az élet megy tovább, s neki a saját útját kell immár járni. Az esetek többségében végül hatalmas megkönnyebbülés következik be, leginkább az özvegyeknél, s hamarosan új szerelem találhat rájuk. Ha egyedül nem megy, akkor lehet pszichológus, vagy spirituális szakember segítségét kérni.
     

    előzmény:
    vitopmd (111999)
    2009-04-02  20:13
  3. 2009. Április 2. 20:13111999.

    DDD!

     

    Szellemekről általában...

     

    A saját web lapomról...

     

     

    Van aki hisz a szellemekben, s van, aki nem – manapság ők vannak többségben, habár a világ más tájain még mind a mai napig élénken élnek az ősi hitvilágba vetett hit. Leginkább a Távol-Keleten találkozhat az ember szellemhittel. Pl. nem egy ismerősöm mesélte, hogy ő kint élt Thaiföldön, ahol teljesen természetes volt, hogy a vendéglátó család házában szellemek is laknak, úgy beszéltek róluk, mint ha élő emberek lennének. Van, ahol kicsiny házikókat építenek számukra, és azt felszerelik minden jóval, hogy a kedvükben járjanak. De pl luxuslakok, szállodák, vagy korházak mellett már egész nagy épületek is találhatóak a számukra.
    Azzal a szándékkal írom ez írást, hogy néhány tévhitet s félelmet eloszlassak a kísértetek világával kapcsolatban.
    A szellemeket több szempontból is csoportosíthatjuk. Talán az egyik legfőbb lényeg, hogy a szellem egy itt ragadt, vagy már fénybe megtért, s önként szellemlényről van szó.
    Vannak az itt ragadt szellemek – őrájuk illik inkább a kísértet fogalom is. Hogy miért ragadnak itt, annak több oka is lehet, pl.:

    - Házi szellemek – ha az élő személy nagyon ragaszkodott a lakóhelyéhez, mert mondjuk rengeteget dolgozott azért, hogy azt felépítse, annyira kötődik hozzá, hogy halála után sem hajlandó azt elhagyni. Lelke továbbra is ott marad, s nem hagy nyugtot az ott élő halandóknak. Leginkább az új odaköltözött lakóknak okozhat kellemetlenségeket. Innen ismeretesek a rejtélyes ajtócsapkodások, ijesztő hangok, kopogások. Durvább esetben a kísértet megtámadhatja az embereket, pl.: lelöki őket a lépcsőn, megrángatja hajukat, eldugja személyes tárgyaikat, kiveri kezükből a forró kávés csészét, esetleg egyéb fizikai erőszakot alkalmazhat. De az ember álmaiba is beférkőzhet, ezzel rémálmokat okozva, vagy csak egyszerűen felriasztja őket alvás közben, valamilyen fogdosással, vagy idegen ijesztő hangokkal Őket nevezik kopogó, kopogtató szellemeknek is. Voltaképpen az a céluk, hogy elüldözzék az ott lakókat, gyakran is kerül ki az „eladó” tábla ezekre a házakra, mert a lakók félnek, nem hinnék el nekik a velük történt rejtélyes eseteket, s nem is tudják sokszor, hova fordulhatnának segítségül. Sok ilyen kísértethistória ismeretes Angliából, Skóciából, néhol egy-egy ilyen kísértetkastélyt kifejezetten turistalátványként hirdetnek, s utakat, nyaralásokat szerveznek az utazási irodák.
    - Nem csak házakhoz, személyekhez is kötődhetnek szellemek. Pl. egy igen féltékeny férj halála után is tudni akarja felesége nem lép-e téves útra. Vagy egy élő rokon is fogva tarthatja szerette szellemét a ragaszkodásával.
    - Sok kísértet azért nem hajlandó elhagyni az árnyékvilágot, mert ő úgy gondolja neki még dolga, küldetése van ezen a földön. Pl.: egy befejezetlen könyv megírása, vagy egy szülő, aki úgy érzi kötelessége megvédelmezni gyermekét, s családját.
    - Erőszakos halált halt szellemek – ők már nem csak házakban találhatóak meg. Gyakorlatilag bárhol előfordulhatnak. Ismeretesek azok a kísértethistóriák, amikor egy házban kegyetlen gyilkosság történik, s a lélek nem tud elmenni, nem találja meg a fényfolyosót és itt reked. Ők is lehetnek rosszindulatúak. Szellemként ragadhatnak itt az öngyilkosok is. De minden más esetben amikor hirtelen halált hal valaki, pl: autóbaleset, áramütés, egy végzetes fejbelövés egy háborúban – a lélekben nem is tudatosul, hogy ő már nem él, olyannyira hirtelen érte a halál. Sokáig úgy él a szellemsíkon, hogy ő azt hiszi, még mindig hús-vér ember.
    Az emberölés áldozatai olykor megpróbálják környezetüknek, s szeretteiknek tudtára adni – vagy keresnek egy szellemlátót, médiumot – hogy ki az elkövető. Ám gyakran sikertelenül. Egyrészt mert a legtöbb ember nem érzékeli a szellemek jelenlétét, másrészt a rendőrségnél s bíróságokon nem elfogadott az ily módon feltüntetett bizonyíték. Bár a valóságban egyes esetekben kérnek a nyomozók segítséget parafenoménektől, szellemlátóktól, és még ha segít is ez a módszer megtalálni a gyilkost – a legtöbb rendőr materialista beállítottságú, és nem szívesen nyilatkoznak ezekről az ügyekről a sajtónak.
     

    előzmény:
    vitopmd (1)
    2006-08-03  15:22
  4. 2009. Április 2. 16:52111998.

    DDD!

     

     

    No este ÉN is leszek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_591579 (111997)
    2009-04-02  16:24
  5. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 16:24111997.

    Leléptem...

     

    Este leszek...

     

    Pusznyaúúúúú....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 16:21111996.

    Internetes fórum előnyei és hátrányai... soha nem tudhatod kivel beszélgetsz éppen, csak sejtheted...

     

    Evvan...most például végig sejtettem, hogy nem Ilda az, mert teljesen ms volt a stílus, a szóhasználat...

    előzmény:
    Aureus (111993)
    2009-04-02  15:47
  7. 2009. Április 2. 16:00111995.

    DDD!

     

     

    ÉN leleplezhettem volna, de csak azon az áron, hogy kiadom az ildát...ez pedig lehetetlen.

    Arról nem beszélve hogy elébb utóbb mindig kiderül az igazság.

    előzmény:
    Aureus (111993)
    2009-04-02  15:47
  8. 2009. Április 2. 15:58111994.

    DDD!

     

     

    Téged mióta izgat a magyar nemzet sorsa kapitány?

    Eddig csak a spanyol arany gályák meg a Tortugai örömlányok hoztak izgalomba.....

    Újabban a forradalom is a palettádon van?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274488 (111991)
    2009-04-02  15:38
  9. 2009. Április 2. 15:47111993.

    Hét tanulsága - abból adódnak a bonyodalmak ha az ember szüneleteti magát, a Nickjét ne törölje..

     

    Örülök hogy tisztázódott!! Bennem ma reggelre fogalmazódott meg hogy lehetne leleplezni, hogy ő vagy nem ő volt..

    További szép napot mindenkinek!! Ki jön velem játszótérre??

    :o))

    előzmény:
    vitopmd (111976)
    2009-04-02  14:19
  10. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 15:40111992.

    Várunk vissza Kuzin, gyere gyakrabban!

     

    Sok sikert, többmillió Magyar szurkol neked...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274488 (111991)
    2009-04-02  15:38
  11. Torolt_felhasznalo_274488
    Torolt_felhasznalo_274488
    2009. Április 2. 15:38111991.

    Ó harcos amazon a vízben jobb.

    Igaz én egy húsz ágyús hajóval vagyok rajta de még így is fain.

    Épp most beszéltem meg nemzetmentő tetsvéreimmel hogy behajózok a Dunán és tűz alá veszem a Parlamentet segítve a nemzeti forradalmi tanács munkáját.Lesz még bajnai mindenkinek.

    A lenyégeimmel meg felkoncolom a kommunista bandát.

    Mék mert dolgom van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_591579 (111990)
    2009-04-02  15:31
  12. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 15:31111990.

    Szia Kalózkapitány!

     

    Szép idő, én meg nyakig ülök a víz helyett a munkában...

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274488 (111988)
    2009-04-02  15:28
  13. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 15:30111989.
    Én most pont így csinálok...
    előzmény:
    vitopmd (111987)
    2009-04-02  15:14
  14. Torolt_felhasznalo_274488
    Torolt_felhasznalo_274488
    2009. Április 2. 15:28111988.

    Rumos délutánt!

    Vén hét tenger ördöge kiderült hogy nem is vagy szexuálisan aberrált?Kár.Az izgalmasabb.Arra valahogy jobban cuppannak a lányok mint a jófiúkra.

    Én azért a helyedben áthúznám vagy háromszor a hajótest alatt azt aki kalózkodott! 

    Irtózatosan kitört a jóidő további kellemes tavaszolást.

    előzmény:
    vitopmd (1)
    2006-08-03  15:22
  15. 2009. Április 2. 15:14111987.

    DDD!

     

     

    Szerintem térjünk napirendre....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_591579 (111986)
    2009-04-02  14:49
  16. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 14:49111986.

    Hát nem... én másra tippeltem, itteni fórumozókra, de nem az volt... egy rosszakarója...

     

    Érezhetően más stílusu más habitusu ember volt ez a beírogató, mint ő...

    előzmény:
    Kalliopé (111984)
    2009-04-02  14:44
  17. 2009. Április 2. 14:45111985.
    Azért nagyon kiváncsi lennék,ki írhatott az ő nevében.
    előzmény:
    Kalliopé (111984)
    2009-04-02  14:44
  18. 2009. Április 2. 14:44111984.
    Annyi biztos,hogy a tegnapi stílus nem vallott rá....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_591579 (111978)
    2009-04-02  14:28
  19. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 14:32111983.
    Elértem és nagyon sajnálom szegényt...
    előzmény:
    vitopmd (111982)
    2009-04-02  14:30
  20. 2009. Április 2. 14:30111982.

    DDD!

     

     

    Na akkor örülök hogy utolérted a számán...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_591579 (111978)
    2009-04-02  14:28
  21. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 14:29111981.
    Nem is akármennyire... döbbenetes egy történet...
    előzmény:
    vitopmd (111979)
    2009-04-02  14:29
  22. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 14:29111980.
    Sejtettük, mivel a stílus, a szóhasználat is más volt...
    előzmény:
    zsaki71 (111977)
    2009-04-02  14:27
  23. 2009. Április 2. 14:29111979.

    DDD!

     

    Logikus....

     

    Most szegény Ildát sajnálom, mert ő is áldozat....

    előzmény:
    zsaki71 (111977)
    2009-04-02  14:27
  24. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 14:28111978.

    Most beszélek Ildával, nem ő volt... nem is tudott róla... szomorú a nyuszikája miatt, azért tünt el... semmi köze ehhez a disznósághoz amit itt rendezett egy elmebeteg...

     

    Szegény Ilda...

    előzmény:
    vitopmd (111976)
    2009-04-02  14:19
  25. 2009. Április 2. 14:27111977.
    Hát mindenki valami hasonlóra gyanakodott....
    előzmény:
    vitopmd (111976)
    2009-04-02  14:19
  26. 2009. Április 2. 14:19111976.

    DDD!

     

    FONTOS KÖZLEMÉNY...

     

    Most beszéltem Ildaval mert telcsin hívott. Ki van kattanva egy kicsit mert hacker támadás érte és valaki visszaélt a nickjével. Most nem tud beírni mert még tiltás alatt van, de néhány óra múlva letellik és itt lesz ezt megerősíteni.

     

    Törjön ki a világbéke!

    előzmény:
    vitopmd (1)
    2006-08-03  15:22
  27. Torolt_felhasznalo_803411
    Torolt_felhasznalo_803411
    2009. Április 2. 13:48111975.

    Bizony jó arány!!!

     

    előzmény:
    vitopmd (111959)
    2009-04-02  12:35
  28. 2009. Április 2. 13:47111974.
    Köszke......
    előzmény:
    Kalliopé (111965)
    2009-04-02  13:13
  29. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 13:46111973.

    Tudom, ő nagyon szépen énekel...

     

    De jó az egész NOX...

    előzmény:
    Kalliopé (111968)
    2009-04-02  13:26
  30. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 13:45111972.

    Jujjjdejóóóó!!!

     

    A Spirituszok nagyon királyak voltak!

    előzmény:
    vitopmd (111967)
    2009-04-02  13:26
  31. 2009. Április 2. 13:42111971.

    Köszi!

    Meg fogom hallgatni.

    előzmény:
    vitopmd (111970)
    2009-04-02  13:37
  32. 2009. Április 2. 13:37111970.

    DDD!

     

     

    A neten...a gugliba beütöd és kijön....ime..

     

     

    http://www.fuzioradio.hu/

    előzmény:
    Kalliopé (111969)
    2009-04-02  13:29
  33. 2009. Április 2. 13:29111969.
    Engem ugyan érdekelne,de hol található az a fúzió rádió?
    előzmény:
    vitopmd (111967)
    2009-04-02  13:26
  34. 2009. Április 2. 13:26111968.
    Igen,ő a Péter Szabó Szilvia.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_591579 (111966)
    2009-04-02  13:19
  35. 2009. Április 2. 13:26111967.

    DDD!

     

     

    Na most beszéltem le egy net rádiós szereplést vasárnapra.

    Ha jól sikerül mégh sorozat is lehet belőle mint anno a "Spiritusz" műsorom volt...de kicsit elkeskenyedtem, mert vasárnap tüntetésre akartam menni.

    Na mind1...

     

    Akit érdekel...a Fúzió rádióban leszek 15h-tól....

    előzmény:
    vitopmd (1)
    2006-08-03  15:22
  36. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 13:19111966.
    Ezt most nem hallom, de a Noxban is ő énekel, nagyon szép hangja van...
    előzmény:
    Kalliopé (111962)
    2009-04-02  13:10
  37. 2009. Április 2. 13:13111965.

    Szegény Móncs.Én is félek tőle,pedig nem kéne,nem fáj az.

     

    Felénk is gyönyörű az idő,és meleg van.

    előzmény:
    MÓNCSA (111948)
    2009-04-02  11:24
  38. 2009. Április 2. 13:12111964.
    Hű,sok szerencsét Laki! Szorítok érted.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573288 (111946)
    2009-04-02  11:18
  39. 2009. Április 2. 13:11111963.
    persze,igen,csak reggel túl korán volt még,és siettünk is.Annyira korán még nem nagyon tudok reggelizni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_803411 (111945)
    2009-04-02  11:11
  40. 2009. Április 2. 13:10111962.

    http://www.youtube.com/watch?v=zeAEYUvo838&feature=related

     

    Ez a szám annyira szép,akárki is énekeli..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2009. Április 2. 12:59111961.
    Anno, jó sok éve, nekem pont egy ilyen módszer "mentette" meg az életem....
    előzmény:
    vitopmd (111959)
    2009-04-02  12:35
  42. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 12:39111960.

    "Aki arra adja a fejét mint én, hogy emberekkel foglalkozik, s azok olykor súlyos gondjaival próblémáival, az két dolgot tehet.....vagy hazudik és ezzel sok sok konfliktust kikerülhet, vagy radikálisan őszinte mint én és az biza nem mindenkinek tetsző dolog, hiszen szó szerint tükröt tartok neki."

     

    Pont a héten beszélgettünk Mónccsal ilyesmikről Dr. Csernus kapcsán... aki őszinte, aki rámutat a valóságra, azt sok támadás éri... aki meg nem az, aki csak hablatyol, az nem segít valóban, nem mozdítja ki a másikat a beragadt állapotából...

    előzmény:
    vitopmd (111959)
    2009-04-02  12:35
  43. 2009. Április 2. 12:35111959.

    DDD!

     

     

    Számomra teljesen egyértelmű és vitánfelüli két dolog....

     

     

    1-Maga a lényem és az amivel foglalkozom, ab ovo adja hogy legyenek ellenségeim....lásd itt az NLC-n is vannak.....! Ez nem azt jelenti hogy én vagyok a jó ők meg a rosszak, hanem azt hogy Én mindig érzelmeklet váltok ki az emberekből. Ez a dolgom. Van akiből ilyen vak gyűlöletet. fura amit mondok, de ez benne van a pakliban. Én már régóta számolok ezekkel a jelenségekkel..ennél voltak durvábbak is. 

    Aki arra adja a fejét mint én, hogy emberekkel foglalkozik, s azok olykor súlyos gondjaival próblémáival, az két dolgot tehet.....vagy hazudik és ezzel sok sok konfliktust kikerülhet, vagy radikálisan őszinte mint én és az biza nem mindenkinek tetsző dolog, hiszen szó szerint tükröt tartok neki. Ha ezen léelkiznék, képtelen lennék tenni azt ami a dolgom. Aki emberekkel foglalkozik s azok bajaival, annak tisztában kell lennie azzal is hogy nem mindneki fogja imába foglalnia nevét.

     

    2-Soha nem állítottam és nem is állíthatom hogy az a módszer vagy technika ahogy és amivel én dolgozom az tévedhetetlen és mindenkinek jó.

    Nem.

    Mivel alapvetően radikálisak a módszereim, való igaz, ez nem mindig s nem mindenkinél válik be vagy arat tetszést, de ez egy ilyen világ. Nem sorolom, mert lehetetlen...mennyi embernek segítettem tettem vagy tetettem helyre az életét s hány család köszönheti nekem például az apukát....aki már elhagyta őket....hány embert hoztam ki például mély depresszióból, ÉN-válságból...súlyos kapcsolatokból....élethelyzetekből.....nem sorolom, mert nem tudom.....húsz év alatt nem jegyzetelgettem kinek mit. Egyet tudok de azt nagyon......Ha tíz emberből egy megutál, kettő elgondoplkodik, és hétnek pozitív irányba tudtam segíteni, akkor a mindenkori hét miatt eszem ágában nincs sem feladni sem elfáradni sem változtatni....

     

    Jó arány az a tízből hét....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_803411 (111943)
    2009-04-02  11:06
  44. Torolt_felhasznalo_803411
    Torolt_felhasznalo_803411
    2009. Április 2. 11:46111958.
    Jobb lett volna, ha azt írom, na, készülj te lyány, lehet, megalapozott a félelem??? Aztán hozzábigyesztettem volna egy rémséges fogas-sztorit, hogy hogy kínzott meg az általam nagyrabecsült fogorvosom????
    előzmény:
    zsaki71 (111953)
    2009-04-02  11:35
  45. 2009. Április 2. 11:39111957.
    előzmény:
    zsaki71 (111956)
    2009-04-02  11:36
  46. 2009. Április 2. 11:36111956.

    Szióka!

    Gondolj arra, hogy a fájdalom is szar dolog...legalább túl leszel rajta.

    Egy gonosz kérdés: Min rágódsz annyit?

    előzmény:
    MÓNCSA (111951)
    2009-04-02  11:32
  47. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 11:36111955.
    előzmény:
    zsaki71 (111953)
    2009-04-02  11:35
  48. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 11:35111954.

    Pusznyaúúúúú.... Móncs...

     

    Fogorvos??? Jujjj és brrr..... van egy vicc is, hogy kéri kell egy fogót, hogy tudj védekezni...

     

     

    előzmény:
    MÓNCSA (111948)
    2009-04-02  11:24
  49. 2009. Április 2. 11:35111953.
    Ez olyan gordonkásan hangzott....:-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_803411 (111950)
    2009-04-02  11:26
  50. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2009. Április 2. 11:34111952.

    Szióka...

     

    Akkor ma neked drukkolunk...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573288 (111946)
    2009-04-02  11:18

Címlap

top