Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2016. május 30. 18:5074701.

    Sziasztok.


    Rózsám felénk is sok a probléma ezért csak villám látogatásra futja.


    Most apusommal rohangásztunk nem a szíve egyebek miatt.


    Aztán vittük az unoka tesómat a lányát látogatni sajnos már az Hospice házban van.Az unoka tesóm alig bír menni de a lánya megy el előbb.Vastagbél rákja van.


    Felénk minden nap viharos eső van már nagyon unom.


    Szerdán viszont mi is utazunk majd szombaton jelentkezem.


    Holnapra is van elintézni valónk.


    Remélem mollynál minden rendben sokat gondoltam rá.


    Rózsám csoda szép rózsák közt van a lányod


    Gitta úgy látom a fürdőszobáknak is lejár a szavatossága nekünk is beütött a krah csőtörésünk volt,leestek a csempék oldalról.Na nem tud a fejemre esniSajna még mi sem tudjuk merre hány méterfalat kell bontani,stb.


    Az üzletet egyelőre bezártuk,még nem tudjuk kinyitunk-e?

    előzmény:
    rozsaanyu (74699)
    2016-05-30  15:32
  2. 2016. május 30. 16:0574700.

    Sziasztok!


    Ragyogó napsütés!Jó langyos tenger és szomorúan pakolunk! Reggel el kell hagyni a szobát.Este indulunk hazafelé.Most még Kateriniben vagyunk,robogóval,vacsizunk és megyünk vissza Paráliára! Mindenkinek további szép napot!

  3. 2016. május 30. 15:3274699.

    Kellemes délutánt!


    Most értem ide. Délelőtt mostam, takarítottam.


    Molly!


    Talán már haza is értél az orvos orvosovicstól?!?! Mit intéztél? Azért még szorítok még egy kicsit, hátha nem késő!!!


    Valcsi!


    Jó, hogy beköszöntél! Ennyi?


    Gitta!


    Néztem a Nő háromszor-t. Geszti Péter volt a vendég.


    Most kéne indulnom ügyet intézni, de az eső is most kezd esni. Nagyon sötét lett. Félek az utcán a viharban.


    Az Önkormányzattól telefonáltak, hogy menjek a Határozatért. Gyógyszertámogatás, havi 4000 Ft a tét, a valós 28.890 Ft-tal szemben. Szerencse, hogy tartalékoltam gyógyszert. Még csak most volt az első alkalom, hogy íratni kellett.


    Az ortopéd cipő ügyben is hívtak, hogy lejárt az 1 év. Kérjek beutalót az ortopédiára. A beutalót délelőtt elintéztem. Ha most indulok, akkor már a cipész nincs nyitva, ami az ortopédia előterében van. Így szerdára halasztom az ügyintézést.


    Holnap nincs félfogadás az Önkormányzatnál, ami szemben van az SZTK-val.


    Rossz hírek jönnek a kórházból. Nagyon rohamosan romlik az Ildi állapota. Beszéltem vele személyesen. Ma több látogatója lesz. Fárasztó neki. Ezért kérte, hogy holnap menjek, mert velem külön akar beszélni. SAJNOS tudom mit akar!!!


    Hiányzók jelentkezését várom.


    kincsikE! Sokat dolgoztatok a Balatonon?!? Hogy vagy?


    Sorolás nélkül: Mindenki hiányzik aki nincs itt!!!!


     

    előzmény:
    dundori (74697)
    2016-05-30  10:27
  4. 2016. május 30. 10:2974698.

    Kedves Molly! Nem tudom, hogy hány órakor mész orvoshoz, így egész nap szorítok és gondolok Rád.

    előzmény:
    molly49 (74693)
    2016-05-30  08:00
  5. 2016. május 30. 10:2774697.

    Szervusztok Barátok!


    Nem tudom, felétek milyen idő van, gondolom, hogy hasonló, mint felénk. Tegnap elhatároztam, hogy ma reggel korán kelek, hogy egy kicsit tudjak tenni-venni a kertben, de sajnos nem sikerült, mert mire felébredtem - 7.20 -, addigra már olyan erősen tűzött a nap, hogy nem próbálkoztam a kinti munkával.


    Este vártam az esőt, de itt nem volt egy csepp sem, kicsit feltámadt a szél, és semmi több. Még szerencse, hogy délután meglocsoltam mindent. Ellenben úgy 9 óra tájékán áramszünet lett a környéken, s kb. 11-kor lett újra áram. Emiatt aludtam el későn, mert vártam, hogy meg tudjam nézni a Nő háromszor c. műsort, s elemlámpánál olvastam. Mire lett villany, addigra meg vége lett, én viszont már nem voltam álmos.


    Na de sebaj, majd dolgozgatok délután. 


    Valamit főznöm kellene, de fogalmam nincs, hogy mit, pedig lassan itt az ebédidő. Van ugyan még szombatról maradt étel, de azt már unom.


    Tegnap itt volt Margaréta a szüleivel, majd mikor készültek elmenni, mondták, hogy azért mennek már el, mert még a másik mamához is igyekeznek (hoztak és vitték neki is a szülinapi tortából). Mire megszólal a gyerek: "akkor menjünk gyorsan, mert ott is biztos kapok ajándékot".

  6. 2016. május 30. 08:4774696.

    Molly én is nagyon sok szépet és jó egészséget kívánok a születésnapod alkalmából.

    előzmény:
    molly49 (74694)
    2016-05-30  08:02
  7. 2016. május 30. 08:4074695.

    Sziasztok vidám napot.


     


    Szorítok ezerrel

    előzmény:
    molly49 (74694)
    2016-05-30  08:02
  8. 2016. május 30. 08:0274694.

    Rózsa, szép otthona van a lányodnak!


     


    Helyesek a fiatalok!


     


    Szép ünnepség lehetett, nem látok rólad fotót 

    előzmény:
    rozsaanyu (74692)
    2016-05-30  01:52
  9. 2016. május 30. 08:0074693.

    Szép napot kívánok mindenkinek!


     


    Kéretik ma szorítani nekem, megyek az orvos orvosovicshoz...


     


    Erzsike, köszönöm szépen a köszöntést!!!


    Jó időtök volt a Balatonnál!

    előzmény:
    er54 (74690)
    2016-05-29  20:38
  10. 2016. május 30. 01:5274692.

    Dörög, villámlik, itt a Duna parton. Nem tudok elaludni!


    Molly! A Lugas a Bimbóm Tököl-i otthonánál van.


    Kincsike! Nektek is jó éjszakát.


    Mindenkinek!


    Tárnokon készült képekből:


    1. Andrisom és Timi


    2. Marci, a férjem


    3. Andris tortája, cukormentes


    4. A Timi Anyukája /is cukorbeteg/  készítette


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!

    előzmény:
    molly49 (74689)
    2016-05-29  19:51
  11. 2016. május 29. 23:4274691.

    szép  álmokat


  12. 2016. május 29. 20:3874690.


    Molly !


    Születésnapodon  szeretettel  köszöntünk.


  13. 2016. május 29. 19:5174689.

    Rózsa, köszönöm szépen a köszöntést


     


    Nagyon csini a kismama a sok rózsa között


    Örülök, hogy jól sikerült az ünnepetek 


     


    Nagyon sajnálom, hogy ilyen súlyos beteg a szegény rokon hölgy

    előzmény:
    rozsaanyu (74686)
    2016-05-29  12:32
  14. 2016. május 29. 19:4974688.

    Dundori, köszönöm szépen a születésnapi köszöntődet!


     


    Remélem nem lesz kellemetlenség az aszfaltrajzolásból...


    Ma semmire nincs biztosíték, a nagy viszont minden  ságot


    megúsznak...


    Elgondolkodtam, ma kis országunkban ez a legnagyobb probléma???


     


     

    előzmény:
    dundori (74682)
    2016-05-29  10:58
  15. 2016. május 29. 19:4474687.

    Szép estét kívánok mindenkinek!


    Ma nyári meleg volt felénk, most azért kellene egy kis éjszakai


    csendes eső


     


    Totyika, látom a fotókat a facén, biztosan nagyon jól pihentek!!!


     


    Köszönöm, hogy ott is eszedbe jutott a szülinapom!!!


     


     

    előzmény:
    totyogoka (74680)
    2016-05-29  06:11
  16. 2016. május 29. 12:3274686.

    Kellemes vasárnapot kívánok!


    Marcsi! Óvatosan robogózzatok!


    Molly!


    Születésnapodon - Neked sem kívánok egyebet - teljesüljön minden kívánságod! Szeretettel köszöntelek! Természetes, hogy saját rózsát küldök.


    Gitta!


    Azt hallottam, hogy a cukorbetegeknek nagyobb a babájuk. Jól látod! Hirtelen, nagyon nagyot nőtt a Bimbóm pocija.


    Azzal, hogy a fürdőszobába járkálsz, csak idegeled magad. Ha ledől a csempe, azt úgyis hallani fogod. Csak ne nagyon ijedj meg. Készülj fel, hogy a zaj a fürdőszobából jön. Bár én nem hiszem, hogy ez megtörténik. Csak ha leszedik a Családtagjaid, akkor fog lejönni.


    Hihetetlen, hogy mindig van valami kiadás. Nehogy már nehéz legyen a pénztárca!!!


    Tegnap este nem jöttem, mert rossz és jó hír érkezett.


    Az Unokaöcsém feleségének csontrákja van. Nagyon előrehaladott állapotban. Tegnap felhívott a Fia/Sanyika (már többször írtam róluk), hogy az Anyu szeretne veled beszélni.


    - Rózsa! Most ment el az ügyeletes orvos. Nagyon tele vagyok vízzel. Itt hagyta a mentő hívó, szállítót, hogy azonnal menjek be a kórházba. Nem akarok bemenni! Mi a véleményed?


    Noná, hogy azt mondtam. Nem kétséges, hogy azonnal be kell menned!!!!


    1 óra múlva - ismét - hívott a Sanyika. Útban vannak az István Kórház felé. Követi a mentőt.


    Majd 2 óra múlva, harmadszorra is hívott a Sanyika, sírva.


    - Rózsa! Anyu a végső stádiumban van, stb. (nem részletezem).


    Megígértem, hogy bejárok a kórházba. Lelkileg már most kiborultam.


    Este hívott az Andris, hogy lakodalom van az étteremben. Mire vége lesz, nem tud Tárnokra hazajutni. Ide jön aludni. Hajnali 2:20-ig virrasztottunk, mire ideért. Nagyot beszélgettünk. Keveset aludtunk, mert már 9-kor indult Tárnokra. Ma a Timivel dolgozik az Érd-i sörözőben. Mert sajnos, még mindig nincs váltótársa. Andris a szabadnapjain besegít.


    Pótoltam az éjszakai alváshiányt! Most fitt vagyok. Majd megyek a kórházba, azzal a rémes M3. metróval, ami nem csak rémes, félelmetes is. Remélem nem szorulunk be az alagútba.


    Hiányzóknak is, szép napot kívánok!

  17. 2016. május 29. 11:2374685.

    Üdvözlet Dionból! Hogy hogy jutottunk el ide??? Robogóval természetesen! Sajnos a fotókat nem siker mellékelni!

  18. 2016. május 29. 11:2174684.

    Kicsit én is gondban vagyok. Most ment el a fiam, aki mindig benéz a mosógépemre. Nagyon örül, hogy rábírtak arra, hogy vegyem meg. Közben felfedezte, hogy a fürdőszobámban, ami a földtől a plafonig le van csempézve, bizony a kád körül a csempe a plafonig életveszélyes állapotban van. Ez a fürdőszoba nem kicsi, 2.65x3.20-méteres. Ha az összes csempét ki kell cserélni, akkor már a kád helyett is inkább zuhanyfülkét kellene csináltatni, akkor viszont a járólapot is cserélni muszáj. Ez egy elég nagy sarokkád, alatta nincs járólapozva. Szóval ez nem is olyan aprócska gond, mármint anyagilag. Délután jönnek a lányomék, most majd a vejem dönt (ő és a bátyja a szakember), hogy mi legyen a fürdőszoba sorsa. Ők most újították fel "tetőtől talpig" a lányomnak azt a lakását, amiben az apja lakott. Mivel eladásra vár, teljesen "kibelezték", de erről talán írtam már, most eladják. Nagyon szép lett, korrekt, kiváló munkát végeztek. Már csak kb. egy napi munka van rajta.


    Épp fürödni készültem, amikor jött a fiam, de azt mondta, hogy "anya, itt már ne nagyon üldögélj a kádban, mert a fejedre omlik a csempe". Persze, hogy túl a fürdésen most állandóan a fürdőszobát járom és nézem, hogy mikor omlik le, szóval még izgalmas is!


    Jövő héten a kocsimat is be kell jelenteni műszaki vizsgára. Igaz, javítás nem lesz, csak a vizsgadíj. A téli tűzrevaló is megrendelésre vár. 


     

  19. 2016. május 29. 11:0474683.

    Kedves Rózsa! Tudod, az álom vagy valóra válik, vagy nem. Ne izgasd magad ezen, ez már tényleg nem a Te gondod kell legyen. Majd megoldják! Persze én is kívánom, hogy Andrisék álma váljon valóra. Leánykád igen hamar "megiperedett", reméljük, hogy a babával minden rendben lesz, s nem aggódsz folyamatosan hiába. Jó egészséget kívánok a mamának és a babának!

    előzmény:
    rozsaanyu (74678)
    2016-05-28  13:22
  20. 2016. május 29. 10:5874682.

    Kedves Molly!


    Én is kívánok nagyon boldog születésnapot, sok örömöt és boldogságot, nagyon jó egészséget.


    Kincsike! Jó időt igérnek a hétvégére, így biztosan örömteli lesz a családi vasárnap. Én ugyan most néztem az időjárást, jégesővel riogatnak délutántól, remélem, hogy minket elkerül.


    Kb. 2 hete történt, hogy a lányom levitte a Margarétát aszfalt-rajzolni a lakásuktól 10-20 méterre a Fő térre. Megjelentek a közterület felügyelők, és felírták a lányom összes azonosító adatát azzal, ha nem mossa le a rajzot, büntetést rónak ki rá. Nagyon arrogáns és elég félelmetes volt a fellépésük, igaz, ilyen esetekben a lányomat sem kell félteni, nem tartja féken a száját. A téren sétáló emberek, helyiek és túristák is egy emberként álltak ki a gyerek mellett, mondhatni nagy felháborodás, szócsata keletkezett. Természetesen levitt egy vödör vizet és lemosta a rajzot. Ezek után átsétált a Városházára és megkérdezte az illetékestől, hol van ilyen szabály leírva, miszerint tilos rajzolni a gyerekeknek? Erre nem kapott kielégítő választ, így a megyei napilaphoz fordult. Hétfőn megkeresték őket vállalva, hogy közzé teszik az újságban. A szűk családi körben ez meglepetést okozott, mivel mindannyian tudjuk, hogy ez a hírközlő is a város vezetésével azonos (párt)kötődésű, nem reméljük, hogy ujjat húznak a "kenyéradó" gazdával. Mivel én nem olvasom ezt az újságot (csak itt a neten, de itt szó sincs ilyen cikkről), várom az értesítését, hogy valóban merték-e vállalni a közlést.


     

  21. 2016. május 29. 06:1474681.

    Meghülyülta billentyűzet mindig mást ír .internetünk lesz mert reklamáltunk.

  22. 2016. május 29. 06:1174680.

    Szép jó reggelt! 


    A napfelkeltét ma már lekéstem. Már van robogók még úgy tűnik nézünk is lesz mert reklamáltunk! Vissza olvasni még nem tudok,de már az Is jó hogy be tudok lépni 


    Mollyka! Boldog születésnapot kívánunk neked! Sok boldogságot kívánunk ezen a szép napon


    Legyen szép a napotok!

  23. 2016. május 28. 13:5674679.

    Lemaradt! Bimbómról készült "születésnapomra" képek!


    Majd hozok tegnapról is, ha letöltöm a fényképezőről.


    Most nézem a F1-t.

    előzmény:
    rozsaanyu (74678)
    2016-05-28  13:22
  24. 2016. május 28. 13:2274678.

    Őrzöm a lángot!


    Félek egyedül, ezért csak röviden írok!


    Szép napot kívánok, minden kedves Barátosnénak!!!!


    Kincsike már Balatonon dolgozgatsz a kertben. Csak óvatosan!


    Molly! Tegnap jó napotok lehetett a Barátosnékkal.


    Nagyon jól érzetük magunkat Tárnokon. Elég sokat pityorogtam. Hol örömömben, hol a saját gondolataimon. Nagyon drukkolok, hogy az Andrisom élete is 100 %-ban sínre kerüljön. Az esküvőről álmodoznak. Nem mostanában lesz. Ha a tervüket szeretnék végrehajtani, nagyon sok pénzt kell összegyűjteni. Nem olyan szerény lakodalomról álmodnak, mint a Bimbóm...........


    Gyönyörű csokrot kaptam, ami ott maradt. Sajnálom! Telefonon kértem, fényképezzék le, minden oldalról és küldjék el. Kár a "kidobott" pénzért. Jobb lett volna itthon gyönyörködni és érezni az illatát.


    Hiányzók jelentkezését várom!!!!!!

  25. 2016. május 27. 23:0774677.

    szép  álmokat 



    Fárasztó  volt   ez  a nap  ,reggel meg megyünk  balcsira  az  egész  család  .


  26. 2016. május 27. 13:3774676.

    Rózsa, kellemes családi napot kívánok!!!

    előzmény:
    rozsaanyu (74674)
    2016-05-27  00:41
  27. 2016. május 27. 13:3674675.

    Szép napot kívánok mindenkinek!


    Csak egy gyors bekukkantás a részemről, mert a kertből "ugrottam"


    haza


    Tegnap a barátnőim voltak kint négyen voltunk "lányok" plusz a férjem


    is vett ki szabit. 10-kor jöttek és estefelé 18-kor mentek el


    Az idő és a hangulat Isteni volt


    Gitta, köszönjük szépen a kedves szavaidat


     


    A nyaralóknak és mindenkinek kellemes pihentető napokat kívánok!

    előzmény:
    dundori (74671)
    2016-05-26  10:28
  28. 2016. május 27. 00:4174674.

    Örömmel írom! Holnap délelőtt TÁRNOKRA megyünk! Ebédre vagyunk hivatalosak. Most ismerkedünk meg a Timi családjával. Ágit nem tudjuk vinni, mert iskolában lesz.


    Bimbóm neheztel, hogy nem itt lesz az összevont születésnapozás. Őszintén? Örülök, hogy végre nem nekünk kell készülni. Andris a főszakács. Bográcsban főz valamilyen levest. A többi részét nem tudom. Majd este beszámolok, miután hazaérünk.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!

  29. 2016. május 26. 14:3974673.

    Gittám! Köszönöm, hogy gondoltál rám! Jobb későn, mint soha!!!!

    előzmény:
    dundori (74671)
    2016-05-26  10:28
  30. 2016. május 26. 14:3974672.

    Szervusztok!


    Ismét csak uzsonnára sikerül elfogyasztanom, Manyuska kávéját! Talán már célba is ért. Lubickol a medencében, mint Marcsiék a tengerben.


    Gitta!


    Vigyázz is magadra! Nagyon optimistán élsz. S ez nagyon-nagyon jó. Nem is bánom, hogy nagyon süt a nap, így "bekényszerítetted" magad a házban. A benti munka picit könnyebb, mint a kertészkedés.


    Délelőtt kézi mosás volt a feladatom. Kevés a sötét színű mosni való. Marci zoknijai. Kár a mosógépet beindítani.


    Most nézem az F1 szabadedzést. Majd palacsintát sütök, teljes kiörlésű lisztből.


    Bimbóm volt UH-n. KÁTRÁNY van a 2. Unokám GYOMRÁBAN!?!?! Nem tudjuk pontosan, ez mit jelent. 2 hét múlva nézik meg ismét. Azt mondta a Dr-nő. Nem kell ezért izgulni. Ha szülésig nem tűnik el, akkor beöntéssel, ill. gyomormosással kezdi az életet. Nem repdesek az örömtől. Most úgy néz ki, hogy hamarosan hazaköltöznek. Zsolti sokat dolgozik. Sokat van egyedül a Bimbóm. Jobb lesz, ha itt, szem előtt lesznek. A Zsolti innen jár majd dolgozni.


    Szép péntek délutánt kívánok, a Hiányzóknak is!!!!


    Most szervezném a hétvégi programot. Még nem tudtam az Andival beszélni. Ma van az Andrisom születésnapja, de dolgozik. Hétvégén gyermeknap lesz. Szeretném az Ágit elvinni, holnap délután, az Apájához, Nagykovácsiba.


    Nem olyan egyszerű a helyzetem, mint ahogy leírtam!!!!


    Úgy szép az élet, ha zajlik. Nem mindegy, melyik irányba.

    előzmény:
    dundori (74671)
    2016-05-26  10:28
  31. 2016. május 26. 10:2874671.

    Szervusztok Barátok!


    Még most is csak egy pillanatnyi időm van arra, hogy köszöntselek Titeket! Ez nem panasz, de már reggel 6.20-kor kint voltam a kertben, most jöttem be, mert talán emlékeztek rá: én menekülök a napsütés elől. De már megy a mosógép, s lassan a reggelimre is sor kerül.


    Utólag kívánok Molly!!!! még sok-sok boldog évet egészségben, szeretetben együtt!!!!


    Rózsa! Sajnos Neked is csak most, de annál nagyobb szeretettel kívánok nagyon sok boldogságot, nagyon jó egészséget, és örömteli nagymama-kort sokáig!


    Kincsike! Nagyon kedves vagy, hogy Te is hiányoltál. Tudod, én megvagyok, elvagyok, mint a befőtt. Teszem a dolgom, néha már én magam elgondolkodom, hogy miért is kell mindent gyorsan, egymás után, de végül - épp tegnap - megállapodtunk a szomszédasszonyommal, hogy mindkettőnknek elég nagyok a magunkkal szembeni elvárása. Nem baj, inkább maradjon így, mint nyögjek az ágyban....


    Totyikám! Kívánom, hogy kipihenve, feltöltődve, és nem "túlnapozva" térjetek haza.


    Julikám! Jó utat, szép helyre készülődsz, érezd magad nagyon jól!


    Manyuska! Gyógyulgass, biztosan sokat segít és feltölt energiával a pihenés, fürdőzés.


    Még mindig csak eddig olvastam vissza. Tegnap délután Margaréta volt nálam (szülők mentek a szülinapi meglepetést intézni), amikor elvitték, még kimentem lepermetezni a füvet gyomírtóval, de rám sötétedett. 9-kor jöttem be, de ma reggel befejeztem, majd folytattam a virágos gazolásával. Úgy látom, a többit majd késő délután folytatom, amikor már nem kell féljek a Naptól.

  32. 2016. május 26. 08:4974670.

    Szép napot!


    Itt már süt ezerrel lent vagyunk  aparton. Hihetetlen  de ittsokkal jobb a Wi-Fi mint a szállások! Biztosan van web kamera is de a gyerekekkel alapon látjuk egymást  ez a lényeg. Holnap Edessába megyünk egész napos  kirándulásra az Olimposzhoz is ha marad időnkénti


    Mindenkinek szép napot mert 

  33. 2016. május 26. 04:4674669.

    Szervusztok


    Délben utazom,legyetek jók,ha tudtok,vigyázzatok magatokra.

  34. 2016. május 26. 00:1674668.

    szép  álmokat 


    én még  nem vagyok álmos mert délután 1 orácskát  aludtam .


  35. 2016. május 26. 00:0874667.


    Marcsi! Ott most nincs webkamera?

    előzmény:
    totyogoka (74666)
    2016-05-25  22:28
  36. 2016. május 25. 22:2874666.

    Frissítette magát a tablet! Mindent  másképp ír


    Szép időnk volt napoztunk tekeregtünk ettünk  ittunk Itt  valahogy  gyorsabban mennek a napok 


    Jó éjszakát!!!! 

  37. 2016. május 25. 14:4874665.

    Kincsike!


    A Robiék itt voltak Újpesten. Sajnos, későn értesültem az eseményről. Ide könnyen elmentem volna a metróval.


    Marcsi!


    " Szép a szívünk." Azt írtad! A facen meg úgy látom, hogy szép a színetek. Csak vigyázz, nehogy hirtelen leégjetek. Jó pihenést.


    Erősebb az akaratod, mint a jel. Jelentkezz, amikor tudsz.


    Molly!


    Nálunk is elmúlt az az idő, amikor 25-30 személy ülte körül az asztalokat, több turnusban. Azután egyszer csak kopni kezdtek a rokonok és a barátok. Most már csak telefonon tartjuk a kapcsolatot, aki még életben van.


    Különösebb dolog nincs. Jövök, mert kíváncsi vagyok rátok, kedves Barátosnék!


    Kellemes délutánt kívánok!

    előzmény:
    totyogoka (74664)
    2016-05-25  07:54
  38. 2016. május 25. 07:5474664.

    sziasztok! 


    Gyenge a jel  akadozik a net. Tegnap 28 fok volt. Péntektől sūrü programok lesznek


    Ma még csak Szent heveder lesz

  39. 2016. május 24. 23:4074663.

    szép álmokat 


    Vali ,Kati, Gitta  ,Sorbet   szeretettel   gondoltam   Rátok   is .


    bocsi  ha  valakit  kifelejtettem  de  már  késő van  nem fog az agyacskám .


  40. 2016. május 24. 23:3874662.

    Molly  természetes   ha   nagy  a család  és  a baráti  kör  azokkal  történik az  ünneplés .


    Nekünk  rokonság  kihalt  , barátok  sajnos  sokan  csalodást  okoztak  igy  nincs  kivel  együtt lenni  az  ünnepeken . A  fiamékon   kivül  .Azt  szoktuk  mondani  nálunk  mindig   ünnep  van bármilyen   nap  is  van .


    előzmény:
    molly49 (74657)
    2016-05-24  13:20
  41. 2016. május 24. 23:3374661.

    Rozsa  köszönöm  ez  a felvétel   jó  régen  az arénába  volt .


    Sajnos  nem  fiatalodunk  igy  választani kellett  .....mi a fontosabb .


    Egyébként   pénteken  Nagyszalontán  lesznek Robiék  a menedékes  Ilike  városába  .Szivesen   elmennénk  de     messze  van  ahhoz  hogy  1 nap  alatt  P  levezesse  ezt az utat .


    Valamikor  Békéscsabán  is  lesznek  Robiék  ott  meg  Julikához  lesznek  közel ,na  az sincs  közel  vezetés   szempontjából  tudjuk  mert  párszor  voltunk  már   ott  velük  .Egy  alkalommal Julikával  is  találkoztunk .


     

    előzmény:
    rozsaanyu (74658)
    2016-05-24  13:39
  42. 2016. május 24. 23:2674660.

    Örülök  hogy  rendben  kényelmesen  megérkeztetek  ,most már  jöhet  a pihenés  .


    előzmény:
    totyogoka (74659)
    2016-05-24  14:58
  43. 2016. május 24. 14:5874659.

    Sziasztok! 


    Megérkeztünk  ! Nagyon jól utaztunk


    Itt süt  a nap és 28 fok van. Szép a szívünk. A tulaj a régi. Nagy fülig érő mosollyal  fogadott.a határokon nyugi van, bár voltak helyek ahol láttunk migránsokat. A tengerparton még sem kōzelěthetik. Már belekóstoltunk a görög  ízekbe.a bátrabbak már fürdenek a tengerbe. 


    További szép  napot! 

  44. 2016. május 24. 13:3974658.

    Kellemes, pihenős délutánt kívánok!


    Kincsike!


    https://www.youtube.com/watch?v=KampVo-BqnE


    https://www.youtube.com/watch?v=5-gVl3y-j5k


     


    Azok a boldog szép napok..............., amikor Robiékkal utaztatok. Ez már csak emllék!  Sajnálom, hogy akkor nem mehettem veletek.


    Kedvező idő volta vasalásra a délelőtti idő. Hűvösebb volt mint tegnap.


    Kihasználtam az alkalmat, én is vasaltam.


    Manyuska!


    Nagyon csinosan indulsz a fürdőbe. Ott meg a vízben elázik a frizurád. Ez nem számít! Lényeg, hogy használjon a gyógyvíz.


    Molly!


    Nálunk is nagy hagyomány volt, hogy ünnepeljünk. Mindig nálunk. Ritka alkalom volt, hogy mi mentünk. Azután, hogy leszoktam a meghívásokról, így lazultak a kapcsolatok is. Némely rokonnal csak telefon kapcsolatban vagyok.


    Marcsiék már odaértek. Hiába lesem, nem jelentkezett. Kipihenik az utazás fáradalmát és talán már fürdenek is a tengerben.

  45. 2016. május 24. 13:2074657.

    Szép napot kívánok mindenkinek!


    Nálunk borult az idő, éjszaka nagy égzengés volt, villámlással, esővel...


    Órákig nem tudtam aludni miatta


    Erzsike, köszönjük szépen a köszöntést!!!


    A jókívánság mindig jól esik


    Nálunk "divat" az ünnepeink megünneplése mindenki igényli


    Finom ebéd, kis ajándék ennyi az ünnep.


    Mostanában többször megyünk vendéglőbe, anyósom már egyáltalán


    nem tud semmit csinálni  a betegsége miatt, így mi hívjuk meg


    őket is a napjaikon.


    Ez most kivételes alkalom volt, megkérdeztük, hogy hol lássuk


    őket vendégül? Ők a kertet választották.


    Nagy teher volt nekem is, mert nagyon sok munkám volt benne


    Régen nem volt gond, akkor még én is egészségesebb voltam...


    Most fájok mindenhol, főleg a térdbajom tombol... no de majd


    csak lesz valahogyan egyszer van ez a kerek dátum az


    életünkben

    előzmény:
    er54 (74653)
    2016-05-23  23:19
  46. 2016. május 24. 10:1674656.

    Legyen  szép  napotok.


    Nálunk a nap hatalmas  dörgéssel  villámlással  felhőszakadással  indult .Most sem az igazi .A  napocska nem akar  elő bujni  pedig  nagyon  várjuk.Nagyon álmosit  ez  az  idő .


    A  napokba   sokat  mostam és most halomba  áll a ruha  azokat  terveztem   hajtogatni  és elrakni .


    Főzni  ma még  nem kell  van  maradék .


    Marcsiék  már biztos  megérkeztek,2006-ba  nagyon  szép  hetet  töltöttünk  ott  Robiékkal .


    No   szeretettel gondoltam mindannyiotokra .



     

  47. 2016. május 24. 05:5974655.

    szervusztok


    finom kávét küldök


    -kezd sütni a Napocska,ilyenkor jobba hangulatom.Késöbb indulok haza vinni az avont 3 helyre,majd közmetikába megyek,hogy megszépüljek,d.u.jön a pedikürös.holnap a manikür éa csütörtökön a fodrász,majd utazás, hiszem,hogy kipihenem magam és segit a térdeim gyógyulásában a gyógyviz.


    Legyen szép,fájdalommentes napunk.

  48. 2016. május 24. 00:0574654.

    Marcsi!


    Szerencsére megtaláltad a betűket. Jó, hogy jelentkeztél. Majd ha célba értek, akkor is írj!


    Molly!


    Marcsi most kikapcsolódik. Talán, ott a tengernél, nem fog vacakolni a vérnyomása.


    Kincsike!


    Jól kihasználtátok a mai kintlétet. Éjszakára már jégesőt jósol a meteorológia. Csütörtöknél előbb nem lesz meleg.


    Nagyon drukkolok, hogy a holnapi hírek ne beszéljenek sok-sok jégkárról.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!

  49. 2016. május 23. 23:1974653.

    szép  álmokat  


    Nagyon  tetszik  hogy  a buszon  is  tudsz  jelentkezni  Marcsi .Azzal  a szép  busszal   mentetek  gondolom kényelmes lesz  igy  az utazás .


    Gitta   jó  hogy  hírt  adtál magadrol  .


    Molly   ugye   még nem  késő  Szeretettel  gratulálok házassági évfordulótokra .A képeket  látva  jó hangulatu  ünneplésetek volt  


    Mi  nem  szoktuk külön ünnepelni  volt  már  olyan hogy  el is  felejtettük ,pedig  már 42-ik éve  hogy  együtt  vagyunk  .A születés és névnapok  is egy  tortás  megemlékezéssel   zajlanak .( igaz mindig  irigy voltam azokra  akik  tudnak  ünnepelni   nagy  a család és jol érzik magukat)


    Ma  délelött  és  délután   is  szinte állandóan  a szabadba  voltunk az  uncsikkal . 


     Mindenkire  szeretettel gondoltam .



     

    előzmény:
    totyogoka (74652)
    2016-05-23  20:19
  50. 2016. május 23. 20:1974652.

    Sziasztok!  Van  Wi-Fi a buszon cask nem találom a betűket Már Belgrád közelében Vagyunk! 

Címlap

top