Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2015. november 17. 12:4472951.

    Ez a karácsonyi ajándékozás nekem is gondot okozott mindaddig, míg rá nem jöttem: oda adom a pénzt a szülőknek. Ők megveszik, ide hozzák, én csomagolom, és adom át, amikor itt az ideje. Nagyon jó, hogy nem kell törni a fejem. Néha elmondják a szülők, hogy mire vágyik a gyerek, olyankor megveszem én magam, de leginkább csak játékra vonatkozik. Ilyen volt pl. Adélnak a Rubik doboz, amiben több dolog volt együtt. Igaz, csak egyet szeretett volna, de azt nagyon, viszont darabonként akkor már nem volt kapható.


    A szülőket nem szoktam ajándékozni, helyette sütök mindkét családnak 2-3 kg süteményt, ez a szülők ajándéka, ami persze nem igaz, mert az egész család eheti. Ez azért is jó, mert sem a lányom, sem a menyem nem süt, viszont mindkét családban vannak kedvenc sütik. Pl. a lányoméknál csak ő egyedül nem eszi, a többi négy családtag meg végre degeszre eheti magát sütiből. Én a magam adagját legtöbbször meg sem kóstolom, úgy hordják el ünnepek után, apránként.

    előzmény:
    totyogoka (72942)
    2015-11-16  14:47
  2. 2015. november 17. 12:4472950.


                             Boldog születésnapot kívánok!!!!!!



  3. 2015. november 17. 12:3672949.

    Szervusztok!


    Kedves Totyika! Isten éltessen sokáig erőben, egészségben, boldogságban! Én tegnap nem voltam gépközelben, egész napos elfoglaltságom volt, amolyan "kisházas". 


    Rózsa! Nagyon szép ez a kislány! Hol találtátok? Remélem tudod, hogy csak vicc??? 

    előzmény:
    rozsaanyu (72944)
    2015-11-16  18:07
  4. 2015. november 17. 12:0072948.

    https://www.youtube.com/watch?v=2pn69oDY5xc


     


    https://www.youtube.com/watch?v=BZv3scqH18M


    Már csak csatlakozni tudok. Szeretettel köszöntelek, Dunafüred-i virággal............. és 2 köszöntővel.

  5. 2015. november 17. 11:0572947.

    Marcsi


    Boldog születésnapot kivánok,Isten éltessen sokáig jó egészségben.


     


    Ibolya


     

  6. 2015. november 17. 10:5272946.


    Marcsi  !


    Születésnapodon  szeretettel  köszöntünk 


                     

  7. 2015. november 17. 08:0472945.

    Sziasztok vidám napot.


    Gyors be kukk.


     


     


    Marcsinknak nagyon sok boldogságot kívánok a születésnapja alkalmából.


     


     

  8. 2015. november 16. 18:0772944.

    Szép estét!


    A délelőtti, ill. kora délutáni programok nem voltak kellemesek. Mire hazaértem a fogorvostól, már itt voltak az Unokaöcsémék. Szépen fejlődik a kis Szabi. A Bimbóm is itthon volt. Kacsasült, dinsztelt káposzta és vargabéles volt a menü.


    A közérzetem változatlanul nem jó. Korán is keltem, így korán elnyúlok.


    Pár képet mellékelek a Nagykovácsi Levendula Étteremből és a mai Vendégekről.


    sKati! A tegnapi délután valóban hangulatos volt.


    kincsiE! Bosszantó, hogy még mindig huza-vona van az autóval és a fűnyíróval is.


    Marcsi! Majd csak rendeződik a Te bőrönd ügyed is.


    Türelem rózsát terem.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!


    Hiányzók?????????????? Kukuccs!!!!!!!!!!!!!! Hol vagytok????????????


    1. Ági késsel és villával szépen eszik már.


    2. Kukucska az asztal alól


    3. Salvador Dali képeskönyvet nézegetett.


    4. Mai vendégeink, Sanyi és Regina a kis Szabival


     

    előzmény:
    katalin.berger.9 (72943)
    2015-11-16  15:17
  9. 2015. november 16. 15:1772943.

    Sziasztok!


    Marcsi jó,hogy tegnap benti programotok volt,mert szerintem egész nap esett,este ,amikor mentem ,meg amikor jöttem a Hanna klubi ötyéről,végig esett az eső a rendezvény az Aquincum Hotelben volt és oda és vissza a Batthyány téri metró megállónál vettem fel és tettem le a barátnőmet és az lányát és az uncsiját,zuhogott végig.


    Ma pedig vérvétellel kezdtem a napom,igy nem reggeliztem és kb fél 11-re értem haza,igy már csak ebédeltem.


    Nagyon aranyosak vagytok ott a szőnyegen együtt as a Buksi is beszállt a játékba?


    Rózsa! Látom nagyon kedves és szép napotok volt nektek is,főleg,hogy a kis Ági uncsi is veletek volt, és ráadásul az apájával is együtt lehettetek.


    Kicsike! Rólatok is jó volt hallani és az külön öröm,hogy az uncsik is jól vannak,nálatok most ez a legnagyobb boldogság.


    Kevesen vagyunk,de biztos megvagyunk,mindenkinek van valami dolga ,majd jönnek,ha ráérnek.Kivánok kellemes hetet,ilyen szép napsütéseket,mint ma is volt


     


     


     

  10. 2015. november 16. 14:4772942.

    Sziasztok!


     


    Nagyon gyorsan el telt a mai napnak is a zöme.Már jóval ebéd után vagyunk. Délelőtt az újpesti piacon voltam , aztán meg nézelődtem ajándék ügyben is az unokának. nehéz ügy mert sok mindene van és igazán nincsenek is nagy vágyai álmai.Tavaly nagyon szeretett volna egy nagyobb legót , Több családtagtól kapta meg közösbe vettük. az idén meg már nagy lány.Nehéz olyat találni ami praktikus is meg jó is és hasznos is.


    Nem kellett főzni volt még maradék tegnapról.


    Kincsike! Bosszantó dolgok ezek. Nekem a görög légitársasággal húzódik az ügyem , lassan 60 napja.Tönkre tették a bőröndöt, jegyzőkönyveztük, de azóta se történt csak annyi, hogy két levélváltásban a türelmünket kérik. nem nagy ügy de bosszantó.


     


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

  11. 2015. november 16. 11:3572941.

    legyen  szép  napotok


    Mindenkit  elolvastam .


    Ágóék  videoja  élmény .Nagyon örülök hogy Józsival igy  egymásra  találtak.További  boldog  életet.


    Tegnap  este  néztük  a foci meccset .Jó  volt bizony .


    A  kocsink még mindig nincs  kész  .Lehet  vele közlekedni


    de  az  első ablakok nyitva  vannak különben  letilt .Nem lehet  így  parkolni  vele .Végül is  mikor  lesz megoldás  ?ki tudja mindenki  csak  hümmög .


    Ugyanez  a Gruppi  cég  -töl vásárolt  lánc fürész  ügyében  sem  jutunk  egyröl  kettöre .


    Állunk és  várunk .


    Gyerekek jol vannak .


    Szeretettel  gondoltam  mindannyiotokra .


     

  12. 2015. november 16. 05:4972940.

    Szép napot!


    Tegnap nagyon hamar elaludta, de fáradt is voltam. Most korán ébredtem mert a huzat becsapta a konyha ablakot. Akkor néztem és és írtó nagy szél tombol kint.


    Nagyon jó kis nap volt a tegnapi, ebéd után a réges régi társasjátékot ( még az én gyerekeimé volt) halásztuk elő. rengeteget nevettünk. Én nagyon szeretem az ilyen délutánokat mert akkor azt az időt tuti egymásra szánjuk, elfelejtjük a gondjainkat bajainkat! Kitty is élvezte bár először megjegyezte, hogy Ti tényleg ezzel játszottatok?????


    Ágota is élvezte , de még Buksi is ott tett vett közöttünk. időnként hozta a labdáját és böködött , hogy érezzük Ő is jelen van és szeretne játszani.


    Az ebéd is jól sikerült , senki sem maradt éhes.


    A héten még nem tudom beadatni az influenza elleni oltást mert szerdán lesz a cardiológiai vizsgálat második felvonása, de utána szeretnék már azon is túl lenni. Pénteken meg pár napra Cserkeszőlőre megyünk barátokkal, majd onnan Székkutas-Orosháza. Már várom nagyon.


     


    Kellemes hét kezdetet Mindenkinek!

  13. 2015. november 15. 21:0972939.

    sKati! Örömmel olvastalak!


    Szép estét! Magyarok 1:0-ra vezetnek a fociban. Jó lenne, ha már kijutnának a világbajnokságra. Sajnos, még messze van a meccs vége. Nem szoktam a focival foglalkozni, de most a Marci nézi, mert nagy a tét.


    Szerencsés autózásunk volt. Mentünk Ágiért, Csillaghegyre a Dédihez, Nagykovácsi Levendula Étterem (milyen a sors? Tihanyban is Levendula volt). Liba leves és 2 személyes libatál volt, finom máj is, comb, mell, burgonya, dinsztelt vörös káposzta. A Marci még Lúdláb tortát is evett. Belém már nem fért volna. Ági rántott pipi mellett evett, sült krumplival. Amikor odaértünk, még sokan voltak. Utána csend lett, így tudtak egymással foglalkozni. Mármint az Ági és az Apája.


    Hazafelé esett az eső. Úgy látszik, nem lehet elfelejteni a vezetést. Úgy közlekedtem, mint annak idején. Nem volt félszem.


    Reggel megyek a szokásos vérvételre.


    Még mindig nem tudom megnyitni az Ágóék felvételét.


    Reggel vérvétel után jövök haza, egy rövid időre, mert 12:30-ra megyek a fogorvoshoz. 13-16 óra között érkező vendégek jelentkeztek be. A 13 hetes Szabiék jönnek. Nem tudom, hogy fogom összekapkodni a vendégvárót. Szerencse, hogy a Marci otthon van a konyhában.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!

    előzmény:
    katalin.berger.9 (72938)
    2015-11-15  11:48
  14. 2015. november 15. 11:4872938.

    Sziasztok!


    Ugy elmegy a napom,hogy észre sem veszem,már este van.reggel  megyek a Lizával,ha szép idő van,mint tegnap és tegnapelött,akkor egy jó nagy sétát teszek ,felmegyünk a hegy felé és onnan szépen visszaballagunk ,már a Balázsnál Angliába megszoktam,hogy mindennap főzés után,mikor ő elment az Egyetemre elm,entem  1 és fél órát,de volt,hogy 2-t sétálgattam a városban.Igy most is legalább másfelet minden nap megyek vele reggel,du pedig egy-egy órát.Ma igaz esett az eső ,de azt sem bántam,feltettem a kapucnit a fejemre és mentünk szépen bandukolva,néha ácsorogva.Érdekes,hogy tegnap is és ma is inkább bwement a lakásba,nem maradt kint.


    Ma korán elviszem és megetetem,beteszem az ő lakásukba nem hozom át,mert a gazdija,lehet,hogy haza megy éjjel jönnek meg ugyan,de máskor is aludt már egyedül,ha nem jön haza,akkor reggel biztos ide jön.


    Marcsika! Mégegyszer nagyon köszönöm én is,hogy feltetted és már irtam neked,hogy ezt mindenkinek meg kellene nézni,főleg azoknak,akire igazán tartozik,hogy neem csökkenteni kellene az foglalkoztatás támogatását,hanem növelni,kiszélesiteni,hiszt látható,hogy sokan egyénileg is vállakoznak ilyenre.Én igazán tudom,hogy sok türelemmel és segitéssel nagyon nagy eredményeket lehet elérni.


    Kittynknek szurkolok,hogy sikeres legyen a vizsgája,de mondtam,hogy okos kislány és sikerülni is fog neki.


    A Párizs-i támadással kapcsolatban azt gondolom,hogy ezt nem a migránsok,hanem az ott született és szélsőséges IS -hez csatlakozó francia állampolgárok tették,akiket kintről szerveztek .Sajnos olvastam egy véleményt,hogy az iszlámban valóban van olyan szélsőségre hajlamos tézis a vallásukban is,csak nem minden irányzat,ugy tudom,hogy csak a sunniták ilyenek.Egymást is öldösik.Szörnyü,nem lehet elég ébernek lenni ezek szetrint a nyitott határ is hozzájárul,meg persze ,ezeknek van pénzük és utazhatnakl repülővel is,mint üzletemberek és ott aztán szervezkednek.Ártaltan embereket ölnek,nem tudom mi a helyes ut ellenük, a harc-e vagy valami más.


    Julika! Ügyes vagíy,igaza van a lányodnak,az a lényeg,hogy ilyen kedves ajándékot kap és szivből csináltad.


    Gitta! Szerencsés mütétet kivánok a gyöngyös fiának,ugy igaz,ahogy a Marcasi irta, a házaspárok mindent megtesznek azértz,bármi legyen is az,hogy legyen kisbabájuk és aranyos a Gyöngyös,hogy segit nekik


    Jó lesz megint,majd együtt sütögetnetek és is minden évben sütök a családnak,ahova karácsonykor vendégségbe megyek,nagyon örüölnek neki és boldogok,mert egyik lány sem szeret sütögetni.


    Mollyka! Nagyon lassu és körülményes munka a diópucolás,hála isten nekem a takaritó nénim minden évben hoz pucoltan  és majdnem egész évre elég annyit,nem szeretem munka nálam ez.


    Rózsa! Nem tudom,pedig visszaolvastam,hogy a végén elmentél az orvoshoz és megvizsgáltattad magad,vagy azóta rendbewn vagy és jobban érzed magadat?


    Valikám! Nagy öröm,hogy az uncsi jó helyet talált,manapság a munkahelyek elég kiszámithatatlanok és örülni kell annak,ha jót talál az ember.


    Rákkal kapcsolazban azt javaslom,hogy hivd fel a Kophy-t és ő alapos véleményt tud mondani és havaslatokat is arra,hogy mit kell tenni és mit kell enni.


    Mazsola! Édesapádnak kivánok nagyon örömteli szülinapot és még érje meg sokszor,hogy együtt lehettek ilyenkor.


    Mindenkinek szebb napot kivánok,állitólag holnap már kisüt a nap és még egész héten lesz napsütés.


     

  15. 2015. november 15. 11:2272937.

    Kellemes vasárnapot!


    Tegnap is mérgelődtem, ma is mérgelődök.Nagyon szeretném megnézni az Ágóékat, de csak teker és teker a kereső, de nem nyilik meg a link. Próbáltam már más variációban is, de fél órája még mindig csak keres.


    2-re megyünk az Ágiért és visszük a Nagykovácsi étterembe. Apája meghívott minket, Márton napi vacsorára. Most gondolkodom, hogy vasárnap van. Reggel iskola. Így nem sokáig tudunk maradni, mert még haza is kell vinni az Ágit, Békásmegyerre.


    Van még kacsalevesünk. Vargabélest készítettem. Ebéd után indulunk.


    Julika! A fordított violinkulcsért csak dicsérni tudlak. A szándék a lényeg. Igaza  van Timinek. Így is lehet ráülni.


    Még próbálom kivarázsolni a gépből Ágóékat. Lassan készülni kell, hogy időben célba érjünk.


    Bízom benned, Marcsi! Felvettétek CD-re. Ha igen, szeretném megnézni.


    Örömmel olvasom franciIldi látogatását. Már nagyon régen járt erre.


    Hiányzóknak is pusszantás. Kellemes időtöltést kívánok.


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (72936)
    2015-11-15  08:26
  16. 2015. november 15. 08:2672936.

    Szervusztok!


    Nem tudom miért lett piros..nem olyan fontos közlendő, hogy ekkora hangsúlyt kapjon. Úgy másoltam be, és biztosan ott kellett volna máshogy csinálni, de csak így tudom.

    előzmény:
    Picivirág1 (72935)
    2015-11-15  08:24
  17. 2015. november 15. 07:3872934.

    Szép jó reggelt!


     


    Nincs rossz idő! igaz jó se. Még akármilyen is lehet a nap folyamán.Kialudtam magam, a többiek ( Apus meg Kitty ) még alszanak. Én már oda tettem a húslevest mert annak lassan kell főnie. Lesz még gombás tejfölös karaj rizzsel meg satos sonkás rakott hús burgonyás sajtgolyókkal. No meg savanyúság. A desszertről most a menyem gondoskodik.


    Az este sokáig ismételgettük az európai országok fővárosait. Bevallom én is tévedtem egy párszor illetve nem  mindig vagyok képben mióta a nagy Szovjetunió is sok kis országra osztódott.


    Franci Ildi! Julika! Köszi, hogy Ti is megnéztétek!


    Gitta! Most lehet hogy csalódást okozok , de én nem vagyok rádió hallgató. A kocsiban ha megyünk, de ott is el lennék nélküle. A Tv.-ben is vannak műsorok amiket szívesen száműznék. Fura ez Tőlem , hiszen a Józsi nagy rádiós és az ő műsoraikat is csak a számítógép segítségével hallgatom. Józsi hall egy adást és nem is az adók alapján hanem a frekvencia számok alapján azonosítja be.


    Lányok! Köszönöm a szép és megható sorokat Mindenkinek! Tényleg nem dicsekedni akarok velük inkább csak megmutatni a világnak, hogy így is lehet és ha elfogadnánk egymást olyannak amilyen akkor talán még a gyűlölködés is alább hagyna. Nagyon örülök ennek a kis szerkentyűnek mert végre Ágota írásai kimondott szavakká válhattak. Eddig semmit sem tudtunk erről a programról. Úgy kereste meg Őket egy fiatal fiú, hogy mi lenne ha Ágota lehetne az első akin kipróbálná - (tesztelné) Egy ember aki nem tud beszélni annak óriási segítség. Pl eddig telefonos segítséget sem tudott kérni. Most arra is lehetőség nyílt persze még kidolgozás alatt van. Vannak előre beírt mondatok. Érdekes az egész és szinte hihetetlen.


     


    Na megyek a konyhába mert gyorsan telik az idő és itt lesz megint családom valamennyi tagja ( beleértve Buksit is:)


     


    Legyen szép a napotok!

  18. 2015. november 14. 20:5472933.

    Szia Totyi!


    Pedig egészen biztos, hogy a héten hallottam a Kossuthon, mivel minden délelőtt ezt hallgatom - főzés közben. 11 és 12 óra között megy, előbb a Hely c. műsor, majd a Gyerekekről felnőtteknek. Szerintem a kettő közül valamelyikben,de inkább talán az előzőben hangzott el az ominózus riport, ami nekem nagyon szimpatikus volt, ahogy bemutatták az iskolát. Mivel az is elhangzott, hogy az országban egyedülálló, gondolom, nem tévedek nagyot, ha Kitty iskoláját véltem beazonosítani.


    Mindenkinek jó éjszakát kívánok.

    előzmény:
    totyogoka (72930)
    2015-11-14  19:22
  19. 2015. november 14. 19:4972932.

    Jó estét Marcsikám, jó estét Régi barátok.


     


    Marcsikám Julika áthozta a videó linkjét, de én már előtte megnéztem a FB-on.


     


    Nagyon aranyosak voltak mindketten.  Nagyon ügyes okos emberek, és nagyon szeretik egymást.  Az esküvővel kapcsolatban már láttam  az előző videót is....valamikor.


    Gratulálok nekik, és kívánom, hogy még sok-sok boldog évet töltsenek együtt.


    Örültem, hogy megnézhettem.


    Mindenkinek szép estét kívánok.

    előzmény:
    totyogoka (72926)
    2015-11-14  13:29
  20. 2015. november 14. 19:2372931.

    Marcsi!


    Köszönöm, hogy feltetted a linket. Szóltam Ildinek is, ő is nagyon kedveli Ágóékat. Én bizony végig néztem az egészet. Olyan jó, hogy így törődnek a sérült emberekkel, és olyan jó, hogy vannak ilyen példa értékű emberek mint a családod, és főleg Józsi és Ágó.

    előzmény:
    totyogoka (72926)
    2015-11-14  13:29
  21. 2015. november 14. 19:2272930.

    Sziasztok!


    Nem dicsekvésnek szántam a linket,csak.........! Jól esik megmutatni,hogy Ők is teljes értékű életet élnek,bár jóval szerényebbek a körülményeik.Egyáltalán nem foglalkozom már azzal,hogy mi lehetett volna ha. Sok minden másként alakulhatott volna ha Ágota is egészségesen születik.Nekünk ez volt megírva a nagykönyvbe.Nincs diplomájuk,de boldog párkapcsolatban élnek a gyerekeimés ez nekem mindennél többet ér!


    Gitta! Nem hallottam a Kitty iskolájáról szóló riportról,de még a fiamék se tudnak róla.


     


    Bocsi most megyek mert gyakoroljuk az európai országok fővárosait!!!


     


    Jó éjt mindenkinek!

  22. 2015. november 14. 17:1272929.

    Nos, én megnéztem a linket, nem tudom elégszer megköszönni Totyi, hogy kitetted. Azóta kicsit sirdogálok magamban, de az örömöm annál nagyobb, és végtelen tiszteletet érzek mind a Földesi, mind a Bratók család iránt. Még egyszer köszönöm, és legyél nagyon-nagyon büszke mindarra, amit tettél, amit teszel a szép kis családodért, természetesen beleértve a másik gyermekedet is! Ami bennem megfogalmazódott: ez az igazi család! Mindez végtelen boldogságra ad okot Neked is, Gábornak is, gratulálok!

  23. 2015. november 14. 16:5072928.

    Szervusztok Barátnők!


    Én is vártam Totyi ezt a műsort, de mint látjuk, most másról szól. Sajnos, ilyen dolgokat is meg kell érnünk, ami nagy aggodalomra ad okot! Az Esély c. műsor épp most megy.... De: a minap a Kossuth Rádióban délelőtt meghallgatott műsorról nem írtál semmit, pedig gondoltam, Ti is, mint nagyszülők, kaptatok tájékoztatást, hogy lesz ez a műsor. Irtam erről, de talán nem vetted észre (Kitty iskolája).


    Ma délelőtt elvittem a lenti fiatalokat mosógépet vásárolni, mert bizony, ami az enyém (ha azt írom Minimat??? - szóval sok-sok éves), nincs a helyzet magaslatán. Felajánlottam, hogy veszek másikat, de ragaszkodtak ahhoz, hogy ők vesznek maguknak. Nyilván, ha majd elköltöznek, viszik magukkal. Ebbe a fiamat is be kellett vonni, mert az ő céges kocsija alkalmas arra, hogy ilyen darabokat szállítani lehessen. Az enyém, mármint a fenit, általam használt, az pedig Energomat, ez is van vagy 40 éves, de szuper jól működik. A fiamnak van Mile, igen szorgalmazza, hogy nekem is vegyünk egyet. Ma meg is néztem, egy kisebb, konyhába építhető csupán? 250 ezer forint. Igaz, hogy ezt nem kell 2-3 évente kidobni, de ha lehet, veszünk egy normál méretűt, akár használtat is, erre felé van/lesz rá lehetőség. Amit ma vettünk, az sem új, kb. 3 éves Indesit, "A" kategóriás, mindössze 35 ezer forint volt és fél éves garanciát adtak hozzá. Ha több garanciát szerettek volna, akkor ennek megfelelően lett volna drágább - már nem tudom mennyivel.


     

    előzmény:
    totyogoka (72920)
    2015-11-13  20:30
  24. 2015. november 14. 15:5972927.

    Szép napot kívánok mindenkinek!


    Totyikám, délelőtt felvettem ezt a műsort, mert el kellett mennünk itthonról. Amikor hazajöttünk akkor szerettem volna megnézni és nem értettem mit is látok... aztán leesett, hogy a párizsi borzalom miatt műsor változás volt.


    Nagyon örülök, hogy megosztottad az Ágotáékról  készült videót, mindig megkönnyezem őket a meghatottságtól. Példát vehetne sok ember Ágotáékról! Nagy-nagy tisztelet Józsi felé,  aki ilyen szeretettel segíti Ágotát és ilyen boldoggá teszi őt!!! Csodálatos, hogy már ilyen készülék is van, amely kimondja a leírtakat. Totyikám büszke lehetsz magatokra és rájuk is, nagyon szerető család vagytok.


     


    Ma elég jó pihenős napunk volt, néha kell az édes semmittevés 

    előzmény:
    totyogoka (72926)
    2015-11-14  13:29
  25. 2015. november 14. 13:2972926.
  26. 2015. november 14. 12:2072925.

    Szia Rózsa!


     


    A mai esély c műsor nem került adásba a sajnálatos Francia események miatt. Azt hohy holnap ismétlik még tegnap írtam!


    Az Esély c műsor mindig szombaton van csak!!!!!!!!!!!


    Még előfordulhat , hogy ma ( 2015. 11. 14.-én szombaton)  16.15-kor leadják, de még az is lehet hogy majd egy valamikori későbbi időpontban kerül erre sor!


     


    Nagyon sajnálom a sok ártatlan fiatal áldozatot akik az éjjel Párizsban terroristák áldozataivá váltak.


    Ennyit a menekült hullámról.  Szépen ellenőrizetlenül beszivárogtak az öngyilkos merénylők!

    előzmény:
    rozsaanyu (72924)
    2015-11-14  11:53
  27. 2015. november 14. 11:5372924.

     Marcsi! mea culpa mea maxima culpa!!!!!!


    Elfelejtettem, hogy délelőtt voltak Ágóék. Holnap az ismétlést megnézem. Már beállítottam a telefonom ébresztőjét, hogy le ne maradjak! A F1 elvette az eszem. Azt lesem.


    Timiéknél nagy méretek is vannak, csak meg kell találni. Nem méretek-, hanem színek szerint vannak a ruhák kiakasztva.Találtam volna sok jót, csak a fogászati beavatkozás miatt, csukva kell tartani a pénztárcám.


    Kellemes délutánt kívánok, az utánam érkezőknek is!


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    totyogoka (72923)
    2015-11-14  09:34
  28. 2015. november 14. 09:3472923.

    Szép jó reggelt!


    Vége lett a szép ősznek. Hűvös szeles borongós napra ébredtünk. De legalább nem esik (még)


    Már voltam a közértben is megvettem mindent ami a hétvégi ebédhez szükségeltetik. elő is készítettem így holnap könnyebb dolgom lesz.


    Mára meg brokkoli krém levest csináltam , töltött gombával meg 2 kis hústekercset illetve van még aranygaluska maradékunk.


    Délután ha minden igaz jön Kitty. Vele szeretnék minél többet lenni. Még a vasalás van hátra addig.


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

  29. 2015. november 13. 20:4172922.

    Köszönöm!!!!!!!feltétlenül megnézem.

    előzmény:
    totyogoka (72921)
    2015-11-13  20:31
  30. 2015. november 13. 20:3172921.

    Julika!


     


    Holnap délután 16.15-kor ismétlik a délelőtti adást. 

    előzmény:
    Picivirág1 (72919)
    2015-11-13  19:31
  31. 2015. november 13. 20:3072920.

    Julika!


    Holnap délután 16.15-kor ismétlik a délelőtti adást. 

    előzmény:
    Picivirág1 (72919)
    2015-11-13  19:31
  32. 2015. november 13. 19:3172919.

    Én meg ma figyeltem...holnap a fürdőben leszek. Biztosan meg lehet nézni majd...Ugye Marcsi segítesz megkeresni???

    előzmény:
    totyogoka (72916)
    2015-11-13  19:00
  33. 2015. november 13. 19:0872918.

    Szép estét!


    Jól elfáradva értem haza. Fájnak a térdeim és a jobb oldali forgóm.


    Molly!


    Átadom az üzenetet a Mártonnak. Nálunk is Mártonnapi kacsa leves volt, aprólékból és túrós-almás pite. A kacsasült akkor készül, amikor az Andrisom szabadnapos lesz és eljönnek. A Bimbóm itthon aludt, mert reggel ment az influenza védőoltásért. Nem adták be, mert nem volt jól a héten. Mondták, hogy várjon még hétfőig.


    Marcsi! A Háziorvosnő szinte nem is rendel. Ha itt van, akkor telefonál és a ridiküljében rendezkedik, vagy egyáltalán nincs is itt. A Dia nővért hívom Dia doktornőnek. Olyan flottul viszi a rendelést. Nincs sorban állásra szükség. Nem is viszi át  a recepteket sem aláíratni, mert már előre alá van írva. Ez sem normális dolog. Nekünk betegeknek viszont jó, hogy nem kell órákig várakozni.


    A HÁDA-ban nagyon szép cuccok vannak. Nem kg-s, hanem db áras. Nagyon ki kellene nyitni a pénztárcát, ha mindent megvennék, amit szeretnék.


    Áginak vettem egy ruhácskát, magamnak egy kötött sálmellényt(?), nem tudom minek nevezzem. Még télikabátot szeretnék venni. Most nem volt olyan, ami tetszett volna. Majd a Timi résen lesz és félreteszi, ha lesz megfelelő.


    Valcsi!


    Integettem az üzlet felé, a 133 buszról. Olyan gyorsan elsuhantunk, hogy nem is tudtam megállapítani, hogy nyitva vagytok-e.


    Mazsola! Jó egészséget kívánok Apukádnak. Még sok-sok évig tudjátok köszönteni!


    Egy kicsit elnyúlok, mert zsibbad is a lábam.


    Mindenkit emlegetek. Jó lenne, ha csuklanának a régen jelentkezők. Talán rájönnének, hogy mennyire hiányoznak.


    A péntek 13. mindenkinek szerencsét hozott???? Szerencse, hogy hazaértem a fájós lábaimmal. Szerencse, hogy ellenálltam a kísértésnek és nem költöttem sok Ft-ot a HÁDA-ban.


     


     

    előzmény:
    Mazsola72 (72915)
    2015-11-13  13:05
  34. 2015. november 13. 19:0472917.

    szervusztok


     


    köszönöm a sok jókivánságot lányok.


    pusszantás nektek

  35. 2015. november 13. 19:0072916.

    Sziasztok!


     


    Délelőtt Óbudán voltam. Egymagamban mentem , mert apusnak nem volt kedve kimozdulni. Jól elfáradtam , aztán pihenés képen betértem az ottani Auchanba. Ma péntek 13.-a lévén óránként más termékek voltak nevetséges áron. Várnom kellett , hogy a 12-13 órás akció elkezdődjön de megérte. Egy kis karácsonyi ajándékkal megint beljebb vagyok.


    Délután kivasalgattam az adventi zsákokat és meg is töltögettem . Idén lesz "nulladik" zsák is amit 30.-án bonthat fel Kitty. lesz egy kis sebészeti beavatkozás az nap és egy kis fájdalom díjként kapja.


    Mollyka! Nálunk is kacsacomb volt Márton napon , de mi aznap ettük.illetve még maradt másnapra is.


    Mazsola Ildi! Ügyesek vagytok az életmód váltással. Nekem nem megy!Apukádat Isten éltesse!!!!!!!!!!


    Rózsa! remélem sikerrel jártál a Hádá-ban. Én még soha nem találtam csak kisméretű ruhákat ott.Azokból viszont sok van. Ágonak vettem már ott párszor.


    Apropó Ágóék: Holnap délelőtt az M1-en 10.15- kor lesznek a híradó utáni esély c műsorban.


    Most megyek még megnézem a leveleimet aztán bebújok az ágyba!!!!


    Mindenkinek további szép napot! Jó éjszakát!


     

  36. 2015. november 13. 13:0572915.

    Sziasztok 


    Molly , nagyon finomat ettél.Én is vágyom már hasonló ételekre.Életmódot váltott a családom. Előírt étrend van, nem igazán változatos.De nem panaszkodom, csinálom.Holnap folyamán az ebéd más lesz.Édesapám 75 ik születésnapját ünnepeljük.Leves, pörkölt, sült, süti.Megyünk reggel, segítünk főzni.Csináltattam egy szép tortát, diabetikus lesz.Igyekszem majd képeket felrakni.Igyekezetem ellenére se lesz teljes a család.Attila nem tud hazajönni, elfoglaltsága van hétvégén.


    Megyek vissza a dolgozóba.


    Legyen szép, szerencsés a pénteki napotok.Kellemes hétvégét kívánok.

    előzmény:
    molly49 (72913)
    2015-11-13  07:58
  37. 2015. november 13. 11:5972914.

    Kellemes délutánt!


    Jobban vagyok. Megyek a HÁDA-ba, a Timihez. Majd este beszámolok, hogy milyen az új üzlet, ahol a Timi üzletvezető helyettes, a Budafoki úti TESCO épületében.


     

  38. 2015. november 13. 07:5872913.

    Totyika, Kittike ügyes kislány, biztosan sikeresen veszi ezt a nyelvvizsgás akadályt 


    Orsika, jól van, azért néha-néha  fáj neki még, de ez meg is marad szerintem.


    Nekem már vagy hat éve volt az övsömöröm és én is érzem néha a fájdalmat...


    Ma sütöm a finom kacsa combokat (liba helyett) lila káposzta is párolódik + krumplipürével.

    előzmény:
    totyogoka (72909)
    2015-11-13  07:21
  39. 2015. november 13. 07:5072912.

    Precon, örömmel olvasom, hogy meggyógyult az unokád!


     


    Sajnos nem tudok csodaszert ajánlani, az unoka testvérednek, sokféle rákbetegség van, van aki Flavint szed, vagy Culevitet, rengeteg zöldséglét fogyasztanak, szódabikarbónát isznak, spárgát fogyasztanak minden nap...


    Ezeket hallomásból tudom, lényeg az immunrendszer felerősítése.


    Egy nagy szaktudású természet gyógyász kellene...


    Jobbulást kívánok neki!

    előzmény:
    precon (72904)
    2015-11-12  22:13
  40. 2015. november 13. 07:3072911.

    Katika, pihend ki az utazás fáradalmait!


    Unokád biztosan örült a gondoskodásodnak!


    Igen téliesítettünk, mert bármikor megfordulhat az idő.


    Most diótörésben vagyunk ez a nemszeretem munkák között van a listámon


    A kertben megtörjük a diót és itthon pedig megpucoljuk 


     

    előzmény:
    katalin.berger.9 (72902)
    2015-11-12  17:42
  41. 2015. november 13. 07:2172910.

    Totyika, drukkolok, hogy ne legyen semmi baj, ne legyen semmi rosszabb  változás!


    Felénk is ilyen az időjárás!


     

    előzmény:
    totyogoka (72893)
    2015-11-12  11:17
  42. 2015. november 13. 07:2172909.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!


     


    Ha nem is süt még a nap, azért úgy tűnik ma sem lesz rossz idő! Jó lenne még kihasználni  és élvezni amíg lehet. Majd jön a csúnya sötét esős idő akkor már nem lehet a szabadba lenni annyit. Én még nem adattam be a védőoltást, mert 18.-án még lesz egy vizsgálat addig nem fogom, de utána megyek.


    Katika! Üdvözöllek ismét itthon!Biztosan fárasztó volt , de egyben jó is volt unokázni. Kitty is készül a II-III-as színtű kínai nyelvvizsgájára. November 21.-én lesz. Ha meg lesz a IV szint is akkor maradhat a 12. osztályig itt. Jó lenne.


    Valika! Örülök, hogy jól van az unokád! Gratulálok a szalagavatója alkalmából. Nálunk a barátaink közül egyik férfinek volt húgyhólyag rákja. nagyon sok céklát ( nyersen) és c vitamint fogyasztott , illetve ő a Culevit nevű készítményt eszi még mindig . már 8 év telt el azóta és gyógyultnak van nyilvánítva. Sajnos ez nem mérvadó. Minden eset más!


    Gitta! Gyöngyöske fiának drukkolok. Mielőbbi felépülést és gyermekáldást kívánok! Jöjjön az az unoka hiszen várják már nagyon!Mi minden évben a 4.-es úton megyünk Hajdúszoboszlóra. Nem veszélyesebb mint bármelyik. sajnos az M0-ás a M5 az M7-es is hasonlóan nagy forgalmú és veszélyes. Örülök, hogy a föld eladás jól végződött.


    Kincsike! Még csak az első részén vagyok túl a vizsgálatnak. folyt köv 18.-án. csak remélem , hogy nem lesz szükség semmiféle beavatkozásra.Használjátok ki a szép időt danikával Gergőkével!


    Julika! Én is sokat használom a botmixert  krém levesek krémek stb gyártásához. Én nem csak új korában hanem minden alkalommal még mielőtt össze raknám kézzel átforgatom ahogy Gitta is írta.


    Manyuska4 Én úgy tudom igazából ma van a szülinapod! így Isten éltessen ma is!


    Mollyka! Orsika teljesen rendbe jött az övsömörből???? Sokáig érzékeny szokott még lenni !


    Rózsa! Jobbulást! Én nem gondolom , hogy a védőoltástól lenne ez a bajod. De mindenképpen elmennék orvoshoz. De lehet , hogy jobban jártál volna az ügyelettel, mert olyan orvos mondott volna valamit aki még nem látott. A házi orvosotok elég felületes. ( Én azért is hagytam ott már vagy 18 éve)


    Marika! Neked is jobbulást!


     


    Megyek és beszerzem a hétvégi főznivalókat , aztán ha jobb idő lesz valamerre kiruccanok. Vagy Apussal vagy magamban de megyek.


     


    Legyen szép a napotok!


     

  43. 2015. november 13. 07:1972908.

    Rózsa, ez egy jó vérnyomás nem alacsony és nem magas!


    Más lehet az oka annak hogy szorított a szíved.

    előzmény:
    rozsaanyu (72892)
    2015-11-11  20:35
  44. 2015. november 13. 07:1672907.

    Dundori, örülök, hogy jobban vagy!


    Még én sem ittam birsalma teát, de kompótját nagyon szeretem 

    előzmény:
    dundori (72887)
    2015-11-11  13:44
  45. 2015. november 13. 07:1472906.

    Jó reggelt szép napot kívánok mindenkinek!


    Kicsit megkésve köszöntöm az ünnepelteket:


    Boldog névnapot kívánok Rózsa,  Mártonjának


    Boldog születésnapot kívánok Manyuskának


     


    A betegeknek jobbulást kívánok!

  46. 2015. november 13. 00:1972905.

    Jó éjszakát kívánni van energiám!


    Mindenkit olvastam. Homályos a látásom. Ma jobban voltam, de nem jól.


    sKati! Örülök, hogy hazaértél.

    előzmény:
    katalin.berger.9 (72902)
    2015-11-12  17:42
  47. 2015. november 12. 22:1372904.

    Sziasztok .


    Katikám a kislány rendben a lányom még járja a hadak útját.


    Holnap lesz a szalagavatója,jól van tegnap volt a dokinál mindent rendben talált.


    Ja nem is mondtam hogy Andrea unokám az idén végzet és már  Uzsoki kórházban dolgozik.Nagyon szépen rendbe van téve a kórház..Remélem jól fogja megállni a helyét.Szeretettel fogadták mikor munkába állt.Legkisebb uncsim jövőre végez de tanul majd tovább.Védőnő szeretne egyenlőre lenni és ő is munka mellett akar majd tovább tanulni.Igaz Andrea is képezi tovább magát a munka mellett.Bettinának még van egy éve ő mi lesz azt még nem tudjuk képi ábrázolást tanul a fősulin.


    Egyébként mi is jól vagyunk munka még nem sok meleg van.Nem is baj mert eléggé lassan megy minden.


    Lányok kérnék segítséget ki tud olyan valakit aki kigyógyult a rákból,és mit szedet.Unoka tesóm lányát kemózák de nem sok eredményt látok.Már nagyon le van fogyva valami alternatív gyógymód érdekelne.SOS. 


     

    előzmény:
    katalin.berger.9 (72902)
    2015-11-12  17:42
  48. 2015. november 12. 21:1372903.

    Katikám!


    Jó volt olvasni, hogy minden rendben volt és szerencsésen itthon vagy újra. Örülök, hogy jól érezted magad, remélem mostantól kicsit feltöltődve leszel ismét közöttünk.


    Még benéztem kicsit a topicra is, olyan jó, hogy itt látom a szolidat. Köszönöm kérdésed, de már teljesen jól vagyok, hála az égnek. Holnap igyekszem korán kelni, megyek vásárolni, majd a temetőbe (T.szülinapja lesz), de ha minden úgy alakul, ahogy tervezem, majd délután, kora este találkozunk még akár itt, vagy az éterben. Pihend ki magad addig is.


    A szülinapról jutott eszembe, mert egybe esik: Gyöngyöske fiát aznap műtik majd (hétfőn), amiatt, hogy legyen végre kisbabájuk. Nem olyan régen derült ki, hogy az unoka születéséhez kell ez a műtét, s Gyöngyös bizony ott lesz Bp-en, hogy elláthassa a háztartást, hogy a menye a kórházban lehessen a férjénél, aki a műtét után meg sem mozdulhat (már nem tudom, mennyi ideig). Nagyon drukkolok nekik, már oly régen szeretnének gyereket, bízom benne, hogy sikerülni fog.


    Mire felépül az ifjabbik János, akkor meg jön hozzám, hogy együtt süssük a sok-sok karácsonyi sütiket. Már alig várom.


    Nem tudom, írtam-e már, hogy végre sikerült eladnom az Alföld kellős közepén öröklött tenyérnyi szántóföldemet. Mivel hárman vagyunk testvérek, akik anyám után örököltünk, az egyik testvér vállalta, hogy ügyvédi megbízás adása után elutazik, aláír helyettem is, s ez már le is zajlott.


    Sokat gondolkodtam azon, hogy elmegyek én magam, nem kell képviselni, közben majd bejárom a gyermekkorom helyszineit, sőt, a fiam is felajánlotta, hogy elvisz, jön velem. Nem éltem a lehetőséggel (túlságosan féltettem az ún. "halálúton" - M4-esen), mivel engem szinte ingyen elvisz a vonat, mert nem tudtuk mikor kell, nem tapasztalt, át az országon, szóval maradt az a megoldás, hogy megy a nővérem. Szerencsére ezen is túl vagyunk, a betervezett utat majd bepótoljuk egy jobb időszakban. Vagy lehet sohasem, mert mindezt meg kell érjem.


    Mint írtam az előző szolimban, ha egy libalakoma nem egyeztethető össze, akkor egy nagyobb volumenű családi kirándulás....? Na majd minden kiderül egyszercsak. Nem vagyok türelmetlen, de vajon az idő türelmes? Jó ez egy költői kérdés, de a választ mégsem tudhatjuk.

    előzmény:
    katalin.berger.9 (72902)
    2015-11-12  17:42
  49. 2015. november 12. 17:4272902.

    Sziasztok!


    Megjöttem,tegnap este.3 után ért be a gépem,a barátnőm férje várt a reptéren.Lányok! Én olyan fáradt voltam,reggel 4-kor keltem,a buszhoz kikisért a Balázs,a busz 5.25-kor az ottani idő szerint indult,azt itt 6.25.Még szerencse,hogy közel laknak, a belvárosban van a távolsági busz indulási helye.Éjjel jóformán semmit nem aludtam, a buszon se tudtam aludni és a gépen 11,25 kor indult,addig malmoztam a reptérem,Rengeteg utas volt.A reprérról haza a nagykörutig még egész jól tudtunk jönni,de hazafelé már csak araszoltunk,este 5 óra volt,amikor hazaértem.Aztán elmentem a Lizát megetetni,már nem volt erőm elvinni sétálni sem,áthoztam ,megfürödtem ,megnéztem a tv-t egy kicsit és lefeküdtem.Hála iszten kialudtam magam,ma Liza séta és bevásárlás,mert semmi nem volt itthon.Tegnep a lakásban 16,5 fok volt,nem mondom nem volt melegem tőle.


    Kint nagyon jól éreztem magamat,igaz a Balázs állandóan bement az Egyetemre,a doktori elővédések voltak és ott kellett lennie,meg előadások én addig otthon főztem és jártam a várost,hatalmas leértékelések voltak.Egyébként is isteni hely,nagyon jó közel van minden.Az egyik nap palóclevest csináltam bárány hussal,isteni finom volt,itt megfizethetetlen.


    Gyorsan mig el nem felejtem Manyuska,boldog szülinapot kivánok neked,jó,hogy nem késtem le róla.


    Marcsi! Megnéztem a face-n amit alkottatok a Kittyvel,nagyon kreativ a leányzó.Meglásd a vizsgálati eredményeid jók lesznek.Ne izgulj már előre én bizom a jó kondidban.A  suli pedig szerintem egy mostani modern rendszerben müködik,látod mégis tanulnak és megfelelnek az elvárásoknak,nem biztos ,hogy a régi porosz tipusu iskolák voltak a jók, sőt!


    Gitta! Remélem jobban vagy,egy kicsit olvastam vissza és mintha azt olvastam volna,hogy nem érzed jól magad. Én ma kacsacombot sütöttem,nagyon finom volt,a libát egy kicsit száraznak találom,de te biztos azt szereted.


    Rózsa! Lehet,hogy az időjárás miatt volt probléma a vérnyomásoddal is.Remélem mostanra már jobban érzed magadat.Ma egyébbként szinte nagyon meleg volt az idő,szokatlan novemberben.


    Valikám! Hogy van az uncsikád,nem voltam itthon és nem olvastam végig vissza és a leányzód mikor is megy vizsgálatra?Vannak vásárlóitok?


    Molly! Odáig elolvastam,hogy a nyaralóban téliesitettetek ,nem még most is kint vannak a teraszon a muskátliim,remélem az éjszaka még nem fog fagyni.


    Most egyedül  vagyok a Lizussal,mert a lányom vasárnap elutazott Sp.o-ba és tegnapig a szomszédok látták el a kutyust.


    Most már remélem többször tudok jönni.Mindenkit puszilok.Szép estét és jó éjszakát mindenkinek.

Címlap

top