Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2015. június 28. 12:0171701.

    szervusztok.Itt küldöm a d,u.-ni kávét,hátha valaki kéri!


    Nemrég jöttünk a ref.templomból,nagyon szépen prédikált a pap,néha kell az ember lelkének az ige-


    Nemrég ebédeltünk,zöldségleves és töltöttkáposztát föztem,nagyon szereten a nyári káposztából.


    Katalin


    igen,vannak ilyen vevök,hogy 2x jártatnak,csak este vette észre,hogy 4x kerestem telefonon,de szerencsére másnap átvette a krémet,igaz ismét esöben mentem.


    dundori


    én nem tudom elképzelni,hogy mütött hassal hogy lehet paradicsomot nyirbálni és kötözni,nem gondolsz  arra,hogy kibomlik a varrás?


    Legyen szép vasárnapunk kevés munkával.

  2. 2015. június 28. 10:3071700.

    Sziasztok!


    Tegnap egésznap a locsoló csapot szereltem,mert ebben a házban igaz csak 8-an lakunk,de van olyan aki csak elrontani tudja a dolgokat,nem ért semmihez,nem csinál semmit,a csapot is ő tekergette,igy most aztán szigetelni klellene,hogy ne csöpögjön és lehessen locsolni a slaggal.


    Na nem dühöngök,megyek a lányommal találkozni a mamutban és megyünk tovább a Lehere,meggyet és cseresznyét venni,mert a szentem aszalni szeretne .Minden évben jó nagy adagokat csinál aztán ugy elfogy mint a sicc.


    sErzsike! Péterünknek kivánok boldog névnapot ,hogy álltok a lakással ?


    Mollykám! A Te Lacidnak is kivánom,hogy erőben ,egészségben még sok boldog névnapot élhessen meg.Ugy látom nagyon jól éreztétek magatokat az esküvőn és gondolom az utána lévő lagzin.Teljesen rendbe jött a párod?


    Marcsikám! Olvastam,hogy a Dagályba voltatok,azt is megszüntetik,az egész személyzetet szétszórják,ismerek egy kertész kislányt onnan és még a mai napig nem tudják,hogy mi lesz velük.Kár érte,mert nagyon jó kis hely,én is jártam oda,amikor a lányomék a Hollánba laktak.A Kittyként örülhet,hogy ilyen mozgalmas nagyija van,sok-sok élményben van rész,nem fogja elfelejteni,ugy mint a Balázs sem.Mai napig emlegeti.Ez sokat fog jelenteni az egyéniségének kialakulásában.


    Gitta! Tudom hiába is mondom,de azért nem kell tulhajszolnod magadat,a munka másnap is megvár,azt hiszem erről már nem tudsz leszokni,de azért légy tekintettel az állapotodra és korodra is és is szivesen tevékenykedem,de most már határt szabok a munkáknak,amig van időm /?/ addig csinálom,de nem a végletekig.Fogd vissza magad egy kicsit kérlek,az uncsik még kicsik ,had élvezzék sokáig a nagyit.Most kuráld maga és pihenj egy kicsit,vasárnap van - munkaszüneti nap - !!!!!!


    Rózsa! Akkor most tolnád az idő előre,hogy máris együtt lehess az uncsiddal,nagyon jó,hogy a fiad igy törödik azzal,hogy együtt lehessen a kislányával és látod az Ágika pedig hiányolja a nagyit.Légy boldog.


    Valika! Kellemes ünneplést kivánok,ma nagykanállal eszitek a finomat ,amit csináltál ?


    Kincsike! Szinte láttam a danikát,olyan képletesen irtad le,hogy miket csinál,kis csibész,nem baj ez a jó,hogy ilyen.Mikorra jön a második unoka ?


    Marimama! Nagyon örülök,hogy olvashattam felőled,kösz az együttérzést,sajnos még nem tudok semmi bővebbet,gondolom a boncolás eredményére vár a fia és csak azután tud intézkedni a temetésről,meg neki még nagyobb szomoruság,mert nagyon ragszkodott az édesanyjához.Örülök,hogy az uncsik dolgoznak,szorgalmasak,mint a szüleik,és nekik is akkor kell sejnos dolgozni,amikor van munka,semmit nem lehet elszalasztani,mert akkor nincs bevéte,ami nektek is és lányomnak nagyon kell,ismerem ezt a problémát.Jó nyaralást a menyednek és a fiadnak.Most,hogy jó a géped gyere gyakrabban.


    Ma nem hozott a manyuskánk reggeli frissitőt?


     

  3. 2015. június 28. 08:1071699.

    Jó reggelt Barátok!


    Én sem most ébredtem, már sok dolgon túl vagyok. Elláttam a szomszéd cicát, rendet raktam a hálószobámban, s az időjárástól függően - ha esik - a nappalit szeretném lassan kiporszívózni. Ha nem esik, akkor egy könnyű, erdei kirándulást terveztünk be, egyelőre még nincs döntés az ügyben.


    Kincsike! Én is, és több nyugdíjas volt kolléganőm, mindannyian azt mondjuk, hogy sokkal többet dolgozunk, mint aktív korunkban. Igaz, akkor minden elvégzendőt a kisujjunkból is kiráztunk, most talán a kevesebb is soknak tűnik...?


    Azért én nem bánom, hogy van mindig feladatom, meg is bolondulnék, ha állandóan unatkoznom kellene. Most azért megtapasztalom, milyen a semmittevés, mert azért visszafogom magam, s közben alig várom, hogy ezt is, azt is megcsinálhassam végre.


    Tegnap már alkonyodott, amikor kinéztem a kertecskémbe, vajon mennyire lett leszedve a málna? Ennek az lett a vége, hogy már rám sötétedett, addig kötöztem a paradicsom töveket, levágtam egy kisebb kazalra való hónaljhajtást róluk, amire nincs szüksége a bokornak. Kérdezték a horvát szomszédok, hogy mit csinálok kint a már szinte sötétben. Mondtam, hogy kijöttem kb. 5 percre, de már lassan 2 órája itt vagyok. Mivel esőt, szelet jósoltak, jó lesz a töveknek, ha szellősebb, de rendesen meg lesznek kötözve. Éjjel esett is, így jól megáztatta a földet, örülök, hogy megcsináltam. Most kezd feltámadni a szél is, azt hiszem, a mai nap az itthoni tevékenységekkel telik majd mégis. Tegnap főztem, ma nem kell. 

  4. 2015. június 28. 07:5271698.

    Szép napot!


     


    Aki azt hiszi meg állt az idő az téved. Már június utolsó vasárnapja van. ijesztően rohan az idő. Még pár nap és 2015 fele már el is múlt.


    Még alszik a család egy része ( Kitty meg Apus) De a leányzót 10.-re el kell vinni egy helyre ahol tábori értekezés lesz a jövő héttel kapcsolatban. Ez azért lesz érdekes mert a régi ovis társakkal lehetne egy hétig és sok sok régi emléket tudnának felidézni. lesznek majd kézműves foglalkozások gitár oktatás ( ismerkedés ) stb.


    Ágóék ebédre jönnek.


    Husi levest már oda tettem mert az lassan szinte egész délelőtt fő. Csináltam még meggylevest azt már hűtöm. Rántott csirkemell is lesz meg egybe fasírt tojással töltve, petrezselymes krumplival. Fagyi lesz a végén.


    Sajnos ma elég borongós időnek néz ki de még akár jól is alakulhat délutánig az időjárás.


    Mindenkinek kellemes napot! Az Ünnepelteknek sok Boldogságot!


    Azt hiszem a Pétereket- Pálokat  is köszönthetem ( Sorbet Erzsike_ Kincsike!) valamint a Lászlókat Iréneket és a ma névnapját ünneplő Marika unokáját Mazsola Ildi fiát Leventét is.

  5. 2015. június 28. 00:2571697.

    szép álmokat


    Hetek óta   csak este kapcsolok gépet  ,mert ugye  a nyugdijasnak semmi  dolga  !


    Nagyon gyorsan eltelik  egy nap  és ilyenkor még  kukorékolok reggel pedik  mindig  fél 8 kor  ébreszt a telefonom  kivéve amikor balcsira megyünk  akkor általába fél 8 kor már lenn  vagyunk igy nyári  időbe.


    A jol van  reméljük  igy  is  marad .Danika  meg a játszótéren  szerz  be az információkat  és  itthon Ő is gyakorolja  főleg  a csínytevés ragad rá .Szeret elszaladni  és a szeme sarkából figyeli hogy megyünk-e utánna  és  kacag  nagyokat .


    Gratulálok  Kitty  szerepléséhez  és a dijhoz .


    Marimama  örülök hogy jelentkeztél .


    Julikát  nem  láttam  .


    Sorbet Péterét  köszöntjük névnapján  mi  majd hétfőn köszöntjük a fiamat .


    Szeretettel gondoltam mindannyiotokra  .


    A betegeknek jobbulást .


     


  6. 2015. június 28. 00:1571696.


    egy picit  megkéstem


    Vali  és Molly  Laciját  szeretettel köszöntjük  névnapjukon ,minden jót kivánunk.


  7. 2015. június 27. 18:5371695.

    Sziasztok!


     


    Jó , hogy vége lesz lassan ennek a napnak is. a délelőtt totyorgással telt, tettem vettem lecsót főztem, padlizsán krémet csináltam mosogattam stb. Délután a fiam ahogy hozta Kittyt azzal a lendülettel ki is vitt a Dagályra bennünket. Kicsit borongós idő volt, de aztán még a nap is kisütött. összetalálkoztunk egy ismerős nagymamival meg az unokájával így nagyon jól el voltak a gyerekek meg mi is. nem sokkal ezelőtt értünk haza, most vacsora majd kipihenjük a nagy" fáradalmakat"


    Mollyka! Biztosan szép volt az esküvő és a menyasszony is ! Jó ünneplést Nektek.


    Valika! Nálatok is buli lesz! Nektek is minden jót talán kedvez az idő és akár kint is lehettek.


    Gitta! Én azt hallottam, hogy már sokszor az is jó hír ha nincs hír. Nagyon drukkolok Zsuzsinak, hogy még vagy 30 évig ne is találjanak hajszálnyi arra a borzalomra utaló nyomot se. Nem irigylem szegényt mert azért a frász csak benne lehet. Neked is jobbulást, remélem nem azt a vacak vírust kaptad el.


    Rózsa! Jó hogy jelentkeztél! Majd ha időd lesz írj bővebben.


    Katika! Nagyon rossz lehet most Neked! Kicsit jó lesz ha elutazol, talán ott jobban tud majd a lelked megnyugodni.


    Megvagyok????? Kincsike????? Julika?????


     


    Na megyek mert ki hallott már olyan dolgot , hogy fürdeni strand után??????


     


    További szép napot!


     

  8. 2015. június 27. 17:1371694.

    Dundori köszönjük szépen!


     


    Remélem hamar kilábalsz ebből a lázas fejfájós betegségből!


    Pihenj sokat, igyál sok folyadékot


    Nem érdemes ilyenkor dolgozni...

    előzmény:
    dundori (71690)
    2015-06-27  09:00
  9. 2015. június 27. 17:1071693.

    Precon köszöni az ünnepelt


    Boldog László és Péter napot kívánok én is a fiúknak


    Nálunk a családi ünnep jövő szombaton lesz.


     


     


     


    Sorbet Péternek én is boldog névnapot kívánok!

    előzmény:
    precon (71689)
    2015-06-27  08:59
  10. 2015. június 27. 17:0671692.

    Szép napot kívánok mindenkinek!


    Tegnap délután megnéztük a barátnőm lánya esküvőjét


    nagyon szép volt


    Szonja  a menyasszony kislánya vitte a gyűrűket


    Sok sok fotót készítettek, majd biztosan mi is kapunk belőlük


     


    Totyika köszönöm a köszöntést az ünnepelt nevében, átadtam neki!!! Köszöni ő is


     


    Úgy volt, hogy kerti partira megyünk, de lemondtunk róla...

    előzmény:
    totyogoka (71688)
    2015-06-27  07:43
  11. 2015. június 27. 14:3771691.

    Kellemes délutánt!


    Összetorlódtak a teendőim. Nincs időm visszaolvasni. Majd beszámolok.


    Most egyenlőre mindenkinek jó egészséget, kellemes délutánt kívánok.


    u.i.: Csak, hogy ne legyek a Hiányzók névsorában!

    előzmény:
    dundori (71690)
    2015-06-27  09:00
  12. 2015. június 27. 09:0071690.

    Kedves Barátok!


    Én is kívánok minden Lászlónak nagyon boldog névnapot!


    Totyi! Tegnap beszéltem a Zsuzsival, egyelőre nem jutottak sehová. Egyetlen vizsgálat (még a PET Ct sem!) igazolja egyértelműen sem a pozitív, sem a negatív leletet). Egy hónap múlva újabb röntgen, 6 hét múlva újabb Ct, addig semmit sem csinálnak.


    Én nem tudom miért, de tegnap lázas voltam. A múlt héten a menyem volt beteg, semmije sem fájt, csak a feje és lázas volt, majd pár nap után hasmenés. A doktor szerint vírusfertőzése volt. Ez épp akkor történt, amikor haza jöttem a kórházból, én csütörtökön jöttem, őt meg a hét végén vitte a fiam az ügyeletre. Egy hét alatt nagyon le is gyengült, de már jól van. Tegnap már úgy ébredtem, hogy semmihez sem volt kedvem, hol borzongtam, hol melegem volt. Igaz, fájt a fejem, de ezt az időjárásra fogtam. Le is dőltem úgy dél körül, de nem sokáig voltam fekve, vettem be egy fejfájás elleni tablettát, közben mértem a lázam. Na ez gyorsan hatott, így nekifogtam leszűrni a málnát. Elég türelmetlen voltam, olyan lassan csepegett, hogy elkezdtem kinyomkodni, csavargatni. Több se kellett, kicsúszott a kezemből, és végigspricceltem a konyhabútort, a járólap, de még a parketta is málnás volt, saját magamról nem is beszélve. A pólóm, nadrágom, papucsom, zoknim, de még a nyakamon is folyt a málna-trutyi. Elegem van már belőle, kb. 10 liter szörpöt csináltam eddig, már látni sem bírom a málnát, pedig csak 7 málnabokrom van.


    Ma nagyon fülledt, párás a levegő, jó lenne egy kis eső.

  13. 2015. június 27. 08:5971689.

    Sziasztok vidám nyugis hétvégét.


     


    Molly a párodnak én is boldog névnapot kívánok.


     


    totyi köszönöm átadom.


    Holnap ünnepeljük közösen a vejem Péter névnapjával együtt.


     


    Sorbet Erzsike Péterednek is Boldog Békés Névnapot Kívánunk.

  14. 2015. június 27. 07:4371688.

     


    Valika! Mollyka!


    Nagyon Boldog Névnapot kívánok a Lászlóknak!!!!!!!!!

  15. 2015. június 27. 06:1571687.

    Szép jó reggelt!


     


    Hűvös van , de süt a nap . bár a nap végére mondanak esőt meg záport is. Én már csak azt hiszem el amilyen idő van és nem szt milyet mondanak, hogy lehetne.


    Bele borzongtam a hírekbe amint láttam, hogy ártatlan turistákat mészároltak le Tunéziába. Az egyik ismerősömék is ott vannak pár kilométerrel odébb . ( Rózsa Te ismered a Baranyai Beát a hastánc oktatót  Ő volt Apus 30. szülinapján a vendég) Már nincs pánik , de azért alig várják, hogy jöhessenek haza.


    Még nem tudom hogyan alakul a mai napom, nagy tervek nincsenek mára.Szombat van és majd kiderül, hogy mi az amit feltétlenül el kell végezni.


     


    Teljen kellemesen a hétvégétek!

  16. 2015. június 26. 22:4671686.
  17. 2015. június 26. 22:3871685.

    Sajnos nem ment át a gif. kép. Így is szép a rózsa, ha nem mozog.


    Ezt nézzétek meg!!!!


    https://www.facebook.com/335145169857930/videos/vb.335145169857930/858196577552784/?type=2&theater


    Ez talán bejön.

    előzmény:
    rozsaanyu (71684)
    2015-06-26  22:14
  18. 2015. június 26. 22:1471684.

    Marcsi!


    Andris telefonált, hogy délre értek Tárnokra, de még ma haza is kell vinni az Ágit Békásmegyerre. Mindenképpen vinni kell, mert az Andris holnap már dolgozik.


    A vonaton megkérdezte az Ági: - Mikor megyünk együtt a Rózsamamához?


    Lehet, hogy a jövőhét végén itt lesznek.


    Holnap Csillaghegyen Dédinap van, mint minden szombaton. Majd felhívom az Andit, hogy vasárnap elvihetjük-e a Hajógyári szigetre az Ágit.


    sKati! Csak az újszülöttet néztük meg együtt. Utána elmentünk a 22. busszal, Andrist meglesni.


    Marimama! Örömmel olvaslak!


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!


    1. Szabolcs mai képe. Végre látom nyitott szemmel.


    2. Elvileg, ha rákattintasz a csokorra, mozognak a rózsák

    előzmény:
    nagymama (71683)
    2015-06-26  17:54
  19. 2015. június 26. 17:5471683.

    Sziasztok Baarátnők!


    Be tudtam végre lépni. Ugyanis elromlott a viharos időben a gépem és csak most tudta kiküldeni Misi fiam a szerelőt, mert egyedül volt 2 hétig az üzletben, ők  szabadságon voltak l hétig Hévizen, majd hazajövet azonnal indultak Horvátországba, mert Anikó leutazott már előbb a barátjával, azoknak ott van üdülőjük. Örülök, hogy az idén sikerült pihenniük, sajnos Zolinak és Mazsolának idén sem sikerült, olyan sok a munka,no és a két naagyfiu egyetemi tanittatása is sokba kerül kell is a bevétel. A fiuk is sporolnak, a közeli mártélyi tiszai strandra járnak, Levente sem ment Montenegróba a baráti csapattal. Attila Pesten vállalt munkát telefonközpontban, Levente pedig a családi cég forgalmát növelte  céges weblapok készitésével.


    Nekem is könnyes a szemem Baba elvesztése miatt.Katikám fogadd részvétem. Nekem is ma telefonált egy szentesi barátnő Pestről, hogy Tamási Ica volt gimis osztálytársunk, jó barátnőnk meghalt. Ő volt a gimis osztályunkban a legjobb tanuló és nekem  sokaat segitett.


    Még ma visszaolvasok. Kivánok mindenkinek ilyen szép napos  kellemes időt, mint itt van. Már sétáltam is  csak kicsit, mert naggyon fáj a lumbágóm, lábam, nem használ a  xilox sem amit a reumatológus orvos felirt.

  20. 2015. június 26. 17:5371682.

    Bocsi Rózsa!


    Már rájöttem hülyeséget írtam, hiszen leírtad, hogy vonattal jött és ment Ági Andrissal. Nem olvastam elég figyelmesen!

    előzmény:
    totyogoka (71681)
    2015-06-26  17:51
  21. 2015. június 26. 17:5171681.

    Sziasztok!


     


    Gyorsan el telt a mai nap is. Délelőtt az Auchanban voltunk délután meg a Dagályon. Jól kiáztattuk magunkat. igyekezni kell le járni a bérleteket mert aug.31.-én bezár a fürdő.


    ha jó idő lenne holnap Kittyvel is kimennénk. Most mondjuk eléggé borul nyugat felől, de ez még akármilyen idő is lehet.


    Gitta! Nagyon várom a jó hírt Zsuzsiról. Ha beszélsz vele akkor üdvözlöm és nagyon drukkolok neki!!!!!!!!!!!!!!!!!!


    Julika! Boldizsár a szemünk előtt nőtt ilyen nagyra!A játékos kisfiúból kiskamasz lett. A sakkozás nagyon szép sport. Egyszer régen valaki azt mondta, hogy a focizáshoz nem kell sok ész a sakkal ellentétben. Mert az bizony ész sport!


    Rózsa! nem nagyon értettem, hogy akkor most Ágika veletek vagy az Andrisékkal van?A hétvégén van utoljára nyitva a Hajógyári szigeten a Kölyök sziget ( ingyenes) nagyon jó program .


    Katika! ma nekem is volt egy nem fogadott hívás a mobilomon de ismeretlen így ha akarnám se tudnám vissza hívni. Bosszantó ez a postás dolog én a nyaralás után kellett hogy a Nyugatiba kezdjek 4 ajánlott levél érkezett. Mind a 4 határidős NAV-os. Ebből egy a 15 éve más lakcímre bejelentett fiam nevére. Van ott rend kérem!!!!


    Mindenkinek további szép napot kívánok!

  22. 2015. június 26. 16:1171680.

    Sziasztok!


    Ma nagyon dühös vagyok,mert elmentem a postára egy levélért,bwedobták az értesitőt,de előtte jött épp a postás,amikor indulni akartam és miután jun 28 volt ráirva az uj kézbesités dátumának és az vasárnap,megkérdeztem tőle,hogy nincs-e nála,közölte,hogy ilyen levél nincs nála, A postán pedig közölték,hogy náluk nincs,mert a postás kivitte.Mondtam,hogy holnap szombaton megyek érte ,de kérek egy igazolást,hogy a postás nem adta át a levelet,ha határidőről lenne szó,igy tudjam igazolni.Ez a magyar posta.


    Reggel előtte elvittem a Lizust sétálni.Utána mentem le,hát nem tudom jártatok-e a Szél Kálmán téren,azt a koszt és fölfordulást,már tiszta kosz lesz az ember,ha leszáll a buszról és gyalog kell bárhová mennie,még a metróig is száll a por dögivel.A buszok is összevissza járnak és mindig máshol van a megállójuk és az indulási helyük.SZÖRNYÜ !!!


    Valaki keresett,mig nem voltam itthon,de nem jelezte ki a telefonom, "ismeretlen szám"ot irta ki,igy lehet,hogy a Baba fia volt,még most sem tudok semmit.


    Marcsi! Már irta,hogy nagyon büszke lehetsz az uncsira,jó dolog ezt tudni és látni a nagyszülőnek.Ez a leányzó is jól megnőtt,nemsokára túl nő rajtad.


    Rózsa! Minden rendben van köztetek a pároddal,vagy még mindig külön jártok?


    Manyuska! Jól kiszurt veled az a vevő,s biztos nem is teszel neki szemrehányást,mert ugye a vevőket nem lehet vegzálni,mert elmaradnak.Ismerem ezt a tézist.Köszönöm az együttérzést.


    Julikám! Hát csak néztem milyen felnőtt gyerkőc lett a fiu uncsid,d e a kislány is nagyon szép lett.A srác nemsokára majd udvarolni kezd.


    Gittám! Az Edit barátnőmék lent vannak Felsőcsatáron ugy mentünk volna mi,hogy ök is ott maradnak,de mondták,hogy feltétlenül menjek le egyedül is,legalább jól elleszünk 3-an ,és egy kicsit kikapcsolódok.De lehet,hogy az alatt lesz a temetés,akkor meg együtt elmegyünk,s a lányom majd külön jön le.


    Ma jó meleg volt,de látom megint beborul,jó lenne,ha esne az eső,akkor nem kellene locsolni.


    Szép és kellemes hétvégét kivánok mindenkinek.


     


     


     


     


     


     

  23. 2015. június 26. 14:2271679.

    u.i.:


    Marcsi szoliját végigolvastam. Csak másolni tudnám. Feleslegesnek tartom. Igazam van? Ha nincs, akkor is ez van, ezt kell szeretni.


     

    előzmény:
    totyogoka (71676)
    2015-06-26  06:36
  24. 2015. június 26. 14:2071678.

    Szép délutánt kívánok!


    Juszt sem kapcsoltam be reggel a gépet, hogy ne csábítson az itt ragadásra.


    Kézi mosáson túl vagyok. A mosógép még megy. Kitisztítottam a papagáj kalitkáját. Nem kis munka, mert hatalmas. Ki- iil. lesepertem a szőnyeget, mert elég sok mag kiszóródott. Porszívóztam. Lehuppantam.


    Marcsi! Nem ért ide tegnap az ifjú Apuka. Fennforgás volt. Az apósáért kellett menni a kórházga, hazaszállítani.


    Képzeljétek el. Amikor babalátogatóban voltunk, a Regina apukája, azaz a nagypapa, a másik épületben volt. A Marci ment fel meglátogatni. Én nem!!!! Lógtak belőle a csövek....... Nem részletezem. Tegnap a Sanyika vitt tiszta hálócuccot stb. Az orvos orvosovics behívta a szobájába és közölte, hogy délután haza lehet vinni az apóst. No, már csak ez hiányzik az ifjú családnak!!!!! Milyen jó lett volna, ha szépen össze tudnak szokni. Most a nagypapát is ápolhatják. A nagymama is ott lakik, de elváltak. Nem gondozza a mama, még magát sem. Ráadásul még a 88 éves dédnagypapa is ott él. Ők ketten - nagypapa és dédnagypapa - külön lakrészben, a nagymama egy másik lakrészben, a Sanyikáék egy harmadik részben. Szerencse, hogy elhatárolhatóak a lakrészek. Két szintes a ház.


    Andris, vonattal jött és vonattal mentek Tárnokra, az Ágival. Végre kettesben lesznek addig is, ameddig az utazás tart. Nem tudom, meddig marad az Ági. Elfelejtettem megkérdezni, annyira meglepődtem ezen az akción. Andris telefonon hívott.


    Gitta! Melegítem a kávét, amit kínálsz. Későn jöttem, kihűlt. Csak forrón szeretem.


    Mára nekünk maradt a palacsinta. Most elkezdem sütni.


    Hiányzókat..........................................


    Kellemes idő van. Sem hideg, sem meleg nincs. Ez nekem pont jó.

  25. 2015. június 26. 08:2471677.

    Totyi! Én is gratulálok, persze, hogy nagy öröm ez. (Már csak azért is nyerni kellett volna - bármit -, mert olyan szép kislányok.)


    Totyi! Este hívom majd Zsuzsit, szerdán még nem volt eredmény.


    Igaz, többek már korábban keltek nálam, de én küldöm a kávét Manyuska helyett. 


    Úgy volt, hogy ma megyek Győrbe, de mégsem. Majd kedden.

    előzmény:
    totyogoka (71670)
    2015-06-25  18:24
  26. 2015. június 26. 06:3671676.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!


     


    Tegnap kicsit fel pörgettek az események, meg az út is, így alig olvastam vissza. Mostanra jól kialudtam magam és el olvastam a szolikat is.


    Katika! Az idő talán segíthet de bepótolni már soha nem lehet! Ha egy olyan embert veszítünk el aki a mindennapjaink része volt jóban rosszban akkor az pótolhatatlan. már pedig Neked Baba olyan volt.


    Gitta! Örülök, hogy a varratszedés után is talán sikerül nyugton maradni és be fogod tudni tartani, hogy a megszabott ideig nem akarsz fizikai munkát végezni


    Julika! Alig lehet Boldizsárra ráismerni. Kész fiatalember férfias vonásokkal. Virág is hatalmasat nőtt. Élvezzétek ki az ott létüket. Ti azért nem találkoztok olyan sűrűn.


    Rózsa! Nem tudom végül oda ért-e a vendéged.Ágival is sok programot lehetne csinálni a nyáron, ha az Anyukája is benne lenne. Talán ha közelebb lesznek Andrisék akkor Ők is el viszik majd időnként. Szükség lenne arra is hogy időnként Ők is együtt lehessenek.


    Manyika! Hát bizony a vevőket megrendelőket meg kell tartani, oké, hogy házhoz viszed nekik az árut , de azért ők is figyelhetnének és akkor nem lenne ilyen , hogy ramaty időben potyára mentél és áztál el bőrig.


    Sorbet Erzsike! Régen hallottunk Rólatok!


    Kincsike! tegnap megállapítottuk, hogy milyen szép hely is a Balaton.El is hiszem, hogy szerettek ott lenni.


    Megvagyok! Láttam képeket a kirándulásaitokról. Megint jó volt a hangulat meg a szervezés!


    Valika! Az utóbbi napok vacak ideje csak pihengetésre való volt igazán nem nagyon lehetett csinálni semmit!


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

  27. 2015. június 25. 19:5971675.

    1. Smink


    2. Próba az öltözőben( koreográfia módosítás)


    3. verseny utáni lazítás


    4. Tagore szobra

    előzmény:
    totyogoka (71674)
    2015-06-25  19:56
  28. 2015. június 25. 19:5671674.

    Próbálok még pár ma készült fotót ide hozni.


    1-2-3 Verseny előtti stressz oldás


    4. verseny helyszín

  29. 2015. június 25. 19:5471673.

    Manyuska! Ittam egy kávét, mert akkorákat ásítozom!! Hiányzott, hogy nem hoztál.


    Marcsi! A face-n tartom a kapcsolatot a Bimbómmal, meg az újszülött Szabi családdal. Így ott értesültem a nagy-nagy boldogsáról.


                                 SZÍVBŐL GRATLÁLOK! SZÉP VOLT, LÁNYOK!!!!


    Borítékolni mertem volna, hogy az első háromban benne lesznek. Itt vége? Nincs tovább? Világbajnokság..........


    Várom az újdonsúlt Apukát, aki nem ér ide. Legalább telefonálna, hogy ne várjam hiába. lehet, hogy csak a Szabi altatása után jön.


    Bezzeg a Marci 16 órakor hazaérkezett.


    Julika! Jelenlétin ki lettél pipálva.


    Hiányzok?????????????? Mi lehet kincsiE-vel??? Egyáltalán, akik régen jelentkeztek?????????


    További kellemes estét! A korán fekvőknek jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!

    előzmény:
    totyogoka (71672)
    2015-06-25  19:42
  30. 2015. június 25. 19:4271672.

    Köszönjük szépen Julika!


     


    Én nem tudom ki hogy van vele, de én végig élveztem a versenyt ( már ameddig láttuk mert több napos a rendezvény) Már a fiam rám is szólt , hogy én az ellenfélnek is tapsolok!


    Olyan kis ügyes tehetséges gyerekek szerepeltek hogy nem tudtam nem tapsolni ! Ez az Európa Bajnokság azért nem úgy értendő, hogy az összes európai országból volt résztvevő, de voltak spanyolok, szlovákok, csehek, románok, osztrákok, szlovének. Szóval azért volt izgalom.


    Az ezüst érem megszerzése pedig azért is nagy dicsőség mert a 10 főből csak kilencen jelentek meg és ez csak a verseny előtt kb 1 órával derült ki, hogy módosítani kell a koreográfiát.


    A lányok becsületére legyen mondva , hogy az öltözőben kb 4x próbálták el az új verziót, úgy hogy a tanárnő közben futkosott a hivatalos ügyek intézése miatt.


    Szóval ez az ezüst most sokkal több energiába odafigyelésbe került de meg lett és ez a lényeg!!!!!

    előzmény:
    Picivirág1 (71671)
    2015-06-25  19:14
  31. 2015. június 25. 19:1471671.




    Veletek örülök!!!!!!!!

    előzmény:
    totyogoka (71670)
    2015-06-25  18:24
  32. 2015. június 25. 18:2471670.

    Sziasztok!


     


    Gyönyörű napunk és időnk is volt ma Balatonfüreden!


    Ezüst éremmel tértünk haza!


    Mivel ez EB volt  nekem szebben csillog mint bármilyen drága kő!

  33. 2015. június 25. 16:2071669.

    szervusztok.


    Nem hoztam ma kávét,elmentem eg ismerösömhöz,aki kért egy finom arckrémet,zuhogott az esó,de én ha megigérem,akkor megyek,erre ő nem volt otthon,börig áztam,pedig volt esernyőm,hazajövet,teljesen át kellett öltöznöm,-


    Most vettem ki a sütöböl a finom mazsolás,turós pitét.küldöm nektek szeretettel.


    Nemsokára fasirtot sütök,csak épp  egy kicsit megpihenek-


    Kati


    fogadd ösznte részvétemet a barátnöd elvesztése alkalmából,valóban ugy van,nehéz,olyan embert találni,akinek el lehet mondani mindent.Ma egész nap esik az eső,kissé lehangoló.


    Kivánok nektek szép délutánt.

  34. 2015. június 25. 15:3171668.

    Kellemes időtöltést. Szervusztok Barátosok!!!


    Amióta ez az új rendszer van, nem nagyon veszem észre a privát üzeneteket. Ezért elnézést kérek. Megtörtént, hogy 1 hét után találtam meg, egy fontos privit. magam. Sikerült helyrehozni. Most 2 privi is volt. Megtaláltam, válaszoltam.


    Molly! Köszönöm a receptet!


    sKati! A térdem úgy fáj, hogy fel- és lefelé sugárzik, egész a derekamig és a lábam ujjáig.


    Elkiabáltad! Ma nem hozott a manyuska nasit


    Julika! Hihetetlen, mennyire nőnek ezek az Unokák. Nagyon szép gyerek, mindkettő. Drukkolok a sakk eredményhez.


    Várom az Unokaöcsémet, akinek szombaton született a Szabolcs kisfia. Beugrik hozzám. Már kikevertem a palacsintatésztát, amit frissen sütve kínálok majd neki. Úgy gondolom, azalatt megsül, ameddig melegítgetném.


    Marci kiment a telekre, tegnap. Az Andrisék autóját kellett lerendezni, műszaki vizsgára vinni. Sikerült. Andriség hazamentek Tárnokra. A Marci kint maradt. Nem hiszem, hogy sokáig, mert az alvógépét nem vitte.


    Most magamnak sütök egy kis uzsonna palacsintát.


     


     

  35. 2015. június 25. 14:1371667.

    Itt vannak a "Fakaskölykök"..most egyenlőre a bébi játékkal játszanak, 3 kor kezdődik a sakk verseny. Vasárnapig tart. Kriszti holnap jön utánuk, ő még bejár az iskolába.

  36. 2015. június 25. 13:3171666.

    Katikám! Nem gondolkodsz abban, hogy elmenj valakivel Felsőcsatárra? Vagy most kisebb gondod is nagyobb annál? Tudom, hogy Babával volt az igazi, de talán segíthetne a gyászban (amit nem szabad és nem is kell elfojtani), ha végigjárnád a szokott helyeket, kicsit elmélkednél a házban, kertben..., nem tudom..., ez egy kósza ötlet volt.

  37. 2015. június 25. 11:4671665.

    Mindenkinek köszönöm az együttérzést és azt is,hogy feltettétek a képét,de sajnos nehéz megnyugodni,amig nem tudom,hogy mi történt,tegnap este még hivtam a fiát,de nem vette fel a telefont,igy csak kesereghetek,tudom,hogy nem visszaforditható,de azt hiszem ezen csak majd az idő segit,olyan barátot veszitettem el,akivel közösen mindfenm örömünket ,bánatunkat megoszthattunk,ezt nem hiszem,hogy lehet pótolni.


    Más! A Balázs unokám - a lányom szerint- jövő nyáron megnősül,elveszi a barátnőjét,csak az a baj,hogy a lány szülein és a csajnon kivül a mi családunk nem repes az örömtől,igaz már 10 éves lesz a kapcsolatuk,csak azt szerettük volna,ha előbb megszerzi a doktorit,elhelyezkedik és utána azt csinál ,amit akar,de nagykoruak ,ők döntenek nem mi.


    Mostanában nem nagyon sütök-főzök,csak akkor ,amikor utaztam és a lányom is ment ki,sütöttem főztem és mindent kiküldtem,azt ették 2-3 napig,remélem a sütiből még van ,mert 2 nagy adagot csináltam.


    Rózsa! Igazad van már nem csak az Ildi hiányzik arról a tablóról,hanem sajnos többen ,akik mind kedves barátaink voltak.Csak abban reménykedhetünk ha van tulvilág,gondolnak ránk is.


    Julikám! Nekem is nagyon fáj a térde,alig tudok menni,de attól fázok leginkább,hogy ha elmegyek orvoshoz mütétet fog javasolni,nem szeretnék még béna lenni.Kiváncsi vagyok mit mondanak neked a felülvizsgálatokon.


    Mollykám! Olvasom,hogy beteg volt a párod és már hál isten jól van.Az ötyéid ugy látom sikerültek és örüöm volt együtt lenni a barátokkal.


    Gitta! Már megint a sütésen jár az agyad,ennyire jól vagy?Remélem minden rendben ,nemcsak veled,hanem a családdal és az unokákkal is.


    Valikám! Hogy megy az üzlet,vagy már bezártatok és csak otthon dolgozgattok,olvasom,a javitásokat nem csinálták még mindig meg és a fogyasztóvédelemhez fogsz fordulni,remnélem sikerrel jársz.


    Marcsikám! Mindent olvastam a Kittynk sikereiről,szurkoltam is neki nagyon,de látom vette az akadályokat és nagy öröm az tudom,ha az unoka sikereket ér el,az a lényeg,hogy mindig legyen benne erő és akarat ahhoz,hogy ,amit szeretne az elérje és serkentse továbbiakra.Ma ebben a világban nagyon nehéz erős akarat és kitartás nélkül bármit elérni,azért mennek a fiataljaink külföldre,mert ott megbecsülik azt,ha valaki hajtja magát és eredményeket produkál.Légy büszke nagyi,nekünk igazán ez a legnagyobb öröm.


    Manyuska!Nagyon aranyos vagy ,hogy reggelente hozod a frissitóket és itt vagy velünk,megosztod az örömöd ,bánatod és a napi gondjaidat velünk.


    Marimama,Matrgitunk merre vannak? Nem láttam öket a visszaolvasásnál?


    Megyek a gyógyszertárba,mert most a multkori fulladásos roham után tisztességesen szedem az astma gyógyszereket és fujom a srpyket.Látom a napocska kisütött,talán nem lesz ma már olyan ronda és szomoru idő.Mindenkinek szép napot kivánok.


     

  38. 2015. június 25. 09:0171664.

    Rózsa! Nincs Neked véletlenül privát üzeneted? Kellene, hogy legyen.

  39. 2015. június 25. 08:5471663.

    Ezek szerint valamennyit mégis működik az emlékezetem, pedig már leírtam magam ilyen szempontból. Egy kis öröm a hétköznapokban.


    Én azért nem írtam le ilyen "szájbarágósan", mert gondoltam, a háziasszonyok kapásból tudják, mit milyen sorrendben kell csinálni. A 10 dkg sajttal kétségeim voltak, de én kapásból belegyúrtam, gondoltam, el nem rontja.

    előzmény:
    molly49 (71662)
    2015-06-25  07:22
  40. 2015. június 25. 07:2271662.

    Közkívánatra


    Sajtos rúd szalalkális


    50 dkg liszt


    25 dkg Ráma


    10 dkg trappista sajt a tésztába


    2 dl tejföl


    2 tojás sárgája


    1 csomag szalalkáli


    fél evőkanál só


    A rudacskák tetejére:


    1 tojás felverve


    reszelt sajt


    Elkészítés:


    A lisztet elmorzsoljuk a Rámával, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és sima tésztává gyúrjuk.


    Ujjnyi vastagra nyújtjuk és megkenjük a felvert tojással, megszórjuk a reszelt sajttal, rudakra szeleteljük.


    250 fokos sütőben arany színűre sütjük.


    Nagyon sokáig eláll karton dobozban.


     

  41. 2015. június 25. 07:0671661.

    Jó reggelt kívánok mindenkinek!


    Katika fogadd őszinte részvétemet!


    Nagy bánat amikor egy jó barát eltávozik, a vigasz csak az, hogy


    nem kellett hetekig évekig nagy szenvedéseket megélnie...

    előzmény:
    katalin.berger.9 (71649)
    2015-06-24  17:25
  42. 2015. június 25. 06:0771660.

    Jó reggelt Barátok!


    Engem már kidobott az ágy, pedig nem kell mennem krumpliföldet kell kapálni.


    Rózsa! Jó sűrű volt a napod, biztosan el is fáradtál rendesen. Jó volt nézni a régi fotókat, és bizony én is visszaidéztem azokat a napokat. Milyen régen volt már... Közben a Totyi fotóján az én kis Arosám is előkerült, azt hiszem, nincs is róla más fényképem.


    A Molly-féle sajtos, valahol a hozzászólásai között van leírva. Vedd elő a szolikat, amit ő ide írt, s valahol köztük megtalálod, de ha macerás, biztosan leírja még egyszer. Én most emlékezetből írom, de felelősséget nem vállalok: fél kg liszt, 25 dkg rama, egy csomag szalakáli, 1 kis pohár tejföl, 2 tojás sárgája, 10 dkg sajt, só. Magas hőfokon sütni, vigyázz, gyorsan sül. Aztán eldugni, mert percek alatt elfogy!

  43. 2015. június 24. 21:5471659.

    Pezseg az élet a topicon!


    Nagyon sajnálom, hogy ilyen szomorú hírt hoztál, sKati! Nagyon szerény, szimpatikus Barátnő volt, Baba. Majd írj, hogy mit derít ki a boncolás. 2008l 04l 27-től voltunk Zalakaroson. Nosztalgiáztam. Végig néztem a képeket. Nem Ildikó  az első, aki már fentről figyel bennünket, de emlékük örökké a szívünkben él.


    Molly!Ez jó hír, hogy meggyógyult a férjedLaci! V


    Manyuska! Szívesen hoztam a képet.


    Marcsi!


    Még a Bimbóm kicsi korában voltunk a Mezőgazdasági Múzeumban. Ideje lesz, majd az Ágit is elvinni. Megint lopom az ötletet. Ez most nem titkos.Ha jól látom, nem szomorú, inkább fáradt vagy a képen.


    Julika! Szívből kívánom, hogy használjon a kúra.


    Gitta! Nem tudom, hol van a Molly pogácsa recept? Kipróbálnám.


    Voltam a Lehel piacon. Kopasz barackot vettem, meg házi kenyeret. Az I. emeletre mentem, az Okmányirodába, de nem oda kellett volna. Így villamossal átmentem az Önkormányzathoz. Leadtam a Kérelmet, a jövőben gyógyszertámogatásomra.


    Ezután a Westend-be mentem, a T-Com ügyfélszolgálatra. A telefonom kértem az emelt díjas sms. letiltását. Egy éjszaka, amikor - szokás szerint - nem tudtam aludni, a TV-ben reklámozták, hogy 100 Ft-t lehet letölteni a telefonra a Székely himnuszt. Rákaptam, mint hal a csalira. A himnusz nem jött be, de azóta, heti 69 Ft-ot vonnak le a számlámról. Többé ez már nem sikerül nekik. Majd jó nagy sétával elmentem a Baba Áruházba, ahol megvettem az újszülött Szabolcskának - aki ma ment haza a kórházból - vettem gumi pelenkanadrágot.


    Már tudom, miért vannak a mai kismamák elkényeztetve! Csak eldobható pelenkanadrágot ehet kapni. Ne tudjátok meg, mennyit jártam utána, hogy beszerezzem a hagyományos gumi pelenka nadrágot. Némely boltban úgy néztek rám, mintha bolondot látnának. Nem is értették, hogy mit keresek. Végül a Gyógyászati Segédeszköz bolt jött a fejembe. Oda indultam, de szembe jött velem a Baba Áruház, ahová szerencsével tértem be. Még elgyalogoltam a 15. busz megállóig.


    Ennyi séta elég is volt. Biz' kifáradva tértem haza. Elnyúltam. Olvastam. Még aludtam is.


    Nem csoda, ha megint éjfél utánig kukorékolok.


    Eldugulok. Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!


     


     


    1. Baba/Ildikó


    2. kaposváriÉvike


    3. Zsóka2/topic-anyánk


    4. kiszonyIldikó


    Ők, akik fentről néznek ránk, én sem felejtem Őket soha.


     


     

  44. 2015. június 24. 19:0771658.

    Katika!


     


    Erre nincsenek szavak! Olyan élettel teli vidám nő volt!


    Hihetetlen!


     


    Nyugodj Békében Baba!

    előzmény:
    katalin.berger.9 (71654)
    2015-06-24  18:46
  45. 2015. június 24. 19:0271657.

    Totyikám! Mit cipel ez a lány??? Csak nem a pénzedet viszi a zsákban? Úgy nézel a képen, mintha nagyon-nagyon szomorú lennél.


    Nagyon finom a Molly-féle sajtos, Gyöngyöske is megsütötte nálam a múlt héten, le is írta a receptet iziben. Nekem nagyon bejött az előző sütésem, amikor fele liszt teljes kiőrlésű volt. Nem tudtam, hogy a 10 dkg sajtot csak a tetejére szánta-e Molly, de én gondolomformán ennyit bele is gyúrtam. Maradt vagy 3 db a kenyeres fiókba, és egy hét múlva, amikor jött a Gyöngyi, megtalálta. Persze rögtön meg is ette. Egyhetes korában is nagyon jónak találta.

    előzmény:
    totyogoka (71651)
    2015-06-24  18:35
  46. 2015. június 24. 18:5571656.

    Totyikám!


    Zsuzsinak még nincs eredménye, 3 napot mondtak neki.


    Kedves vagy Molly! Köszönöm, hogy gondoltál rám. Férjednek teljes gyógyulást kívánok.

  47. 2015. június 24. 18:5471655.

    Katika!


    Én emlékszem Babára. Nagyon sajnállakFogadd őszinte részvétemet.


    Én ma Békésen voltam, a fürdőben, Timi munkahelyén. Az ortopéd orvos nézett meg. Kaptam beutalót röntgenre, csípő és térd, aztán majd megtudjuk a gerinc vagy a térd a baj okozója. kaptam egy csomó beutalót is, vizi tornával kezdünk, aztán karakalla kád, masszázs, tens, ultrahang, mágnes...15 alkalom, fél délelőtt...Zsuzsival fogunk járni, kocsival. 13. án kezdünk. Remélem hatásos lesz.

    előzmény:
    katalin.berger.9 (71654)
    2015-06-24  18:46
  48. 2015. június 24. 18:4671654.

    Igen Marcsikám!


    Ő az a Baba!Sajnos még mindig nem tudunk semmit,itt lakik Bp-en az unokatestvére is,és ő is teljesen paff lett,amikor a fia hivta.


    Mikor én beszéltem vele tegnap este,egyből elbőgtem magam és ő is zokogott és mondta" most mit csináljak holnap fellebezési tárgyalásom van,hogy tudom végig csinálni.Szombaton és vasárnap ott volt.Én mindennap 2x hivtam,hétfőn azon kacagtunk,hogy pálinkát javasoltak neki,hogy igyon,mert hasmenése volt. és meg is itta,csak nagyon marta a torkát,erre reggel már nincs.Készültünk jövő hét indulni Felsőcsatárra 10 napra.Az unokám a lányom is nagyon szerették,a Balázs teljesen odavan,tele volt élettel.

    előzmény:
    totyogoka (71650)
    2015-06-24  18:24
  49. 2015. június 24. 18:3771653.

    folytatás:

    előzmény:
    totyogoka (71651)
    2015-06-24  18:35
  50. 2015. június 24. 18:3671652.

    Katikám!


    Engem is mélyen megérintett Baba halálhíre! Nagyon kedves, barátságos és segítőkész asszony volt, őszinte részvétemet ezúton fejezem ki. Annyira sajnálom, hogy a kanizsai segítségét sosem tudtam viszonozni.

    előzmény:
    katalin.berger.9 (71649)
    2015-06-24  17:25

Címlap

top