Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2015. Április 19. 15:0970951.

    Sziasztok!


    Nagyon szégyellem magam,de mentségemre szolgáljon,hogy rengeteg elintézni valóm,munkám és még a tanulás ugy elfoglalt,hogy sokszor hulla voltam már estére,nem is tudta, jól aludni,most meg elkezdtem a mellettem lévő területet - igaz közben kertész kislány is volt a lányomnál is és nálam is,sokat segitettem neki -kiszámitottam,hogy mennyi 40x40-es sima kőlap kell és mennyi apró és mennyi nagykavics,meg szegély ,mert társadalmi munkában egy volt beosztottam megcsinálja és miután mindezt elvégeztem,meg kellett keresnem azt a céget,ahol minden megvolt ,mert olyanokat találtam,hogy hol ez,hol az,volt és mindehol szállitani kellett volna külön-külön.


    Most megtaláltam az Ecseri uton eljön velem kedden a fiu,azaz műr nem fiu ,hanem meglett ffi és megrendeljük.


    Aztán jön a meló és a beültetés a rézsüket és a mellette lévő sávokat még szeretném áprilisban,hogy meglegyen.


    Közbe jön a takaritó nő és mossa az ablakokat én pedig a függönyöket,meg még pediküröshöz is bejelentkeztem holnapra.Szóvall zajlik az életem.


    Arról már nem is beszélek,hogy uj csoportba vagyok az angolon,csipkednem kell magam.


    Csak egy kicsit olvastam vissza,a betegeknek jobbulást kivánok,láttam képeket és a szülnaposnak pedig nagyon sok örömet a gyerekekben és az unokákban és hozzá jó egészséget.


    Remélem jövő héten talán jobban ráérek,igaz megyünk Nagykanizsára is évfordulója van a férjemnek,szóval nem unatkozom.


    Minden kedves topik


    társamnak kivánok lkevés munkát,jó egészséget sok-sok szeretettel.


     


     


     

  2. 2015. Április 19. 13:0470950.

    Szervusztok, szervusz Rózsa!


    Láttam a menedékházban, hogy köszöntöttél. Tehát nem felejtettél el..bár ez a net. olyan figyelmes, értesíti az embereket az ilyen "nagy" eseményről. Köszönöm, nagyon figyelmes vagy.


    A héten sokat dolgoztam, kint voltam a nyaralóban, ott is előkészítem a terepet a festésre. Izgalommal várom, hogyan fogok megbirkozni ennyi feladattal munkával...de majd csak meg lesz valahogy. csak már elkezdődne.

    előzmény:
    rozsaanyu (70949)
    2015-04-19  12:33
  3. 2015. Április 19. 12:3370949.

    picivirágJulika!


    Születésnapodon csak annyit kívánok, - mint mindenkinek szoktam - teljesüljön minden kívánságod!


    Úgy gondolom, ebben minden benne van. Talán fogadod is a köszöntésem.


     


     

    előzmény:
    rozsaanyu (70948)
    2015-04-19  12:21
  4. 2015. Április 19. 12:2170948.

    Szióka, mazsolaIldi!


    Gyógyulj mielőbb, csak óvatosan!


    Jó olvasni a bejelentkezésed.


    1. Reggeli ébredéskor vizet iszom, a kávé csak később következik


    2. Tálalás, fogyókúrázóknak


    3. A jó barátok....................


    Félek egyedül! Megyek a konyhába, sütni. Ha sikerül, elárulom, mit sütöttem.


    Délután jövök. Várom a Marcsi beszámolóját. Talán képes melléklet is lesz.


     

    előzmény:
    Mazsola72 (70947)
    2015-04-19  09:23
  5. 2015. Április 19. 09:2370947.

    Szia Rózsa.Nagyon guszta a kalácsod.Ügyes vagy.


    Megkóstolnám szívesen.Igaz, csak pirítósként ehetném.Betartom szigorúan a diétát.Holnaptól meg indul a méregtelenítés, tilos a szénhidrát.


    Örülök, mert tegnap sikerült meginnom 2,5 liter folyadékot.Olvastam, hogy napi 8 pohár vizet meg kell inni naponta.Elővettem egy poharat, ami 3 dl,könnyen lement a víz. Igaz, hajnalba felébredtem.Minden nap meg kell ezt innom.Nagyon kimerült a szervezetem a műtéttől, betegségtől.Hiányzik az edzés, futópad.De még nem lehet,így marad a séta,házimunka egyelőre.


    Marcsi.Nagyon jó ötletet adtál.Nyáron mi hivatalosak vagyunk Budapestre esküvőre.Én is tömött borítékra gondoltam, de most már lesz benne sorsjegy is .Nem hiszem hogy itt lesz menyasszony tánc.


    Ma napos idő lesz, holnapra megint hűvösebb lesz.Marika néni,csak bírjuk ki.


    Kellemes vasárnapot kívánok 

    előzmény:
    rozsaanyu (70937)
    2015-04-17  19:02
  6. 2015. Április 18. 21:5770946.
  7. 2015. Április 18. 21:1570945.

    Molly! Mesés a kerted! Gratulálok!


    Ma nem sütöttem, mert még volt a medvehagymás kalács. Majd holnap kerül sor a próbasütésre.


    Marimama! Ne hagyd el magad! Sétálj, akármilyen lassan, csak menj!!!


    Éjszakai bagoly vagyok, reggel nehezen ébredek.


    Most viszont már vagyok. Elnyúlva nézem a TV-t. Minden éjszakára, 23:55-re állítottam be az automata kikapcsolást. Nem mindig alszom olyankor. Sokszor visszakapcsolom.


    Marcsiék már mulatnak a lakodalomban.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.

    előzmény:
    molly49 (70944)
    2015-04-18  18:57
  8. 2015. Április 18. 18:5770944.

    Szép estét kívánok mindenkinek!


    Ma nagyon hűvös, szeles idő van, hiába szeszélyes az április


    Hoztam pár képet a kertből, nyiladoznak a kis virágaim


    virágba borult a cseresznye fa is jöhetnek a méhecskék


    Rózsa, kíváncsi vagyok hogyan sikerül a próbasütésed

    előzmény:
    rozsaanyu (70937)
    2015-04-17  19:02
  9. 2015. Április 18. 17:0070943.

       Sziasztok!


       Gittám. Ma nálunk csunya csöpörgős, szeles idő volt, igy csak kicsit gyalogoltam. Te viszont a sok kerti munkával letudod a mozgást, legfeljebb az egyenes tartásra, hátgerincnek kellene a napi gyaloglás.A lábad, kezed állandóan munkában van. Én már képtelen vagyok


    rendbe tartani a kertem ahogy régen. Igy ráhagytam a természetre. Igy is virágzanak a nárciszok,a tulipánok, futnak a keritésen a loncok,  kellemes a teraszról a látványuk - ha egyáltalán ebben a hüvös időben kimegyek. Egyik nap még meleg van, másnap már hideg.Még csoda, hogy a fejem birja ezt a változó időjárást.


       Manyuska. Én is korán ébredek, keveset is alszom. Megszoktam az aktiv éveimben, hogy reggel elkészitem a családnak a szükségeseket, és nem tudok változtatni.


       Szép hétvégét kivánok.


     


     

  10. 2015. Április 18. 16:2970942.

    Szervusztok, megvagyok! No' nem a Margó, hanem a Rózsa!megvagyok nincs meg!!!!


    Erős fejfájással ébredtem. Azért nem jöttem.


    Zöldséglevest főztem. Utána a medvehagymás kalácsot ettük. Kávét  ittam. Most meg lezuhant a vérnyomásom és a pulzusom is. Így lezuhanok az ágyba. Nézem a Forma 1-t.


    Manyuska! Gitta!


    A Bimbóm is abbahagyta az avonozás aktív működtetését. Csak a régi törzsvevők megrendeléseit intézi. Ebből nem fog lakást vásárolni!


    Az erkélyajtó csukva van, mert hiába süt a nap, nagyon fúj a szél. Esőnek nyoma sincs.


    Sajnálom, hogy Ágota nem gyógyul. Marcsiék már a lakodalomban vannak. Ott meggyógyul a Marcsi a jó hangulattól.


    További kellemes hétvégét kívánok!!!!


    Hiányzók.........................????????????????????


     


     

    előzmény:
    totyogoka (70941)
    2015-04-18  10:50
  11. 2015. Április 18. 10:5070941.

    Szép napot!


     


    Ébredés után megint köhögtem és prüsszögtem, de remélem ez nem jelenti azt hogy előlről kezdődik minden! Már nagyon utálom ezt az egész mizériát! Ágota se gyógyult még meg.


    Itt eléggé borongós idő van és ami bosszant hogy hideg szél fúj. A napnak nyoma sincs.Talán még délután elő bújhat.


    Gyakorlatilag mindennel elkészültünk, már Kitty is itt van , még ebédelünk aztán elindulunk.


    Én főztem: meggy levest és bakonyi paprikás csirkét nokedlivel. Nem akarom, hogy éhesen menjünk már eleve bár itt nem lesz éhen halás az biztos. Igyekszem majd fotókat is készíteni.


    A nászajándék bélelt boríték lesz a menyasszony tánchoz meg kaparós sorsjegyeket kértek. Ötletes és nagy buli lenne ha nyernének is vele.


     


    Legyetek jók és egészségesek!

  12. 2015. Április 18. 09:2070940.

    Szervusztok Barátnők!


    Ma tényleg hűvös reggelre ébredtem. Úgy lett, ahogy mondták, de eső alig-alig volt. Remélem nem ártott meg a füvem gyomírtásának, szerencsére erősebb dózist kevertem, gondolván az esőre is.


    Manyuska! Az én összes ismerősöm abba hagyta már az avonozást, amikor nyugdíjasok lettek. Mert való igaz, hogy sokkal egyszerűbb lehet egy helyen, nagy társaságban intézni. Ha nem fájnak a térdeid, akkor gondolom, hogy kellemes időtöltésnek is jó, főleg, ha szivesen beszélgetsz kedves emberekkel.


    Marika! Örömmel olvasom, hogy jól érzed magad, maradjon ez így. Én is elterveztem, hogy ma délután gyalog megyek a könyvelőhöz, de ez majd eldől, attól függ, esik-e még majd az eső. Nekem is többet kellene gyalogolni, de eddig csak az elhatározásig jutottam.


    Én ma nem főzök, bőségesen van a tegnapi rakott káposztából. Helyette törölgetek, porszívózok, stb.

    előzmény:
    manyuska7 (70939)
    2015-04-18  08:13
  13. 2015. Április 18. 08:1370939.

    szervusztok.


    finom kávé illatára ébredjetek a mai napon.


    Én ma iskorán ébredtem,mert este 10 -töl reggel 5 ig böven elég-A


    vámosok bizonyára elvették a buktákat,azért nem kaptátok meg.ha,ha,ha.


    Rózsa


    a lányodnak,hogy megy az avonozás?nálunk annak megy jól.aki olyan helyen dolgozik,odaadja egy  csoportnak a katalpgust és kiválasztják,fizertéskor meg fizetik,de nálam ilyen nincs,sokat kell járnom,mig összegyül a rendelés ,van aki nem is fizet mikor viszem,csak késöbb, akkor ismét oda kell mennem.


    Szép hétvéget kivánok minyájatoknak.Mit föztök a hét végén?


     


     

  14. 2015. Április 17. 22:2370938.

        Sziasztok!


        Ildikém, Valikám, Gittám gyógyulást kivánok. Én szerencsére jól vagyok. Nagyot sétáltam  ma, és már el is felejtettem a tüdőgondozós tegnapi várakozást. Szerencsére volt társalgó partnerem. Szürés előtt a hugom, utána pedig egy állatorvos kollegám még a főiskoláról  és felidéztük a régi szép időket a főiskolai bulikról, közös névnapokról, a golyabálokról. Semmi problémám a tüdőmmel.Főorvosnő szerint lassitsak a megszokott tempoból.


        Jó egészséget kivánok .


     


      

  15. 2015. Április 17. 19:0270937.

    Hozom a frissen sült, medvehagymás kalácsot. Eláll reggelig, ha már nem akartok 18 óra után enni.


    Molly! Próbasütést fogok csinálni, a leveles tésztás rózsából. Gyakorlom, hogy majd ha vendégvárónak sütöm, már profi legyek.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!!!


     

    előzmény:
    molly49 (70936)
    2015-04-17  18:10
  16. 2015. Április 17. 18:1070936.

    Rózsa, én megnéztem  , aranyos a cica, ahogyan kiszolgálja a kutyust és saját magát


    tetszik az egyszerű és nagyon szép süti is, biztosan hamar megsül, mert nagyon vékony leveles tésztából készül


     


     

    előzmény:
    rozsaanyu (70935)
    2015-04-17  16:26
  17. 2015. Április 17. 16:2670935.

    Kel a medvehagymás kalács.


    Most már olvastam a BAJUSZOS ANGYAL-t! Isten éltesse még sokáig, hogy segíteni tudjon a rászorulóknak.


    Már láttam ezt a konflist, de nem tudtam, hogy ily' nemes szándék vezérli a vezetőjét. Büszke vagyok, hogy pont a mi kerületünkben él és jótékonykodik.


    Gitta! Megnyugtató, hogy már legalább a hónapot tudod, mikor műtenek. Jó lesz, ha túl leszel rajta.


    Sajnálom, hogy azokat a linkeket, amiket az este feltettem, nem nézte meg senki.


     


     

    előzmény:
    dundori (70929)
    2015-04-17  15:57
  18. 2015. Április 17. 16:2170934.

    Ez nagyon szívmelengető!!! sok ilyen bácsi kellene a világba!!!


    Sok fiatal is követhetné ezt a szemléletet...


     

    előzmény:
    totyogoka (70927)
    2015-04-17  15:15
  19. 2015. Április 17. 16:1970933.

    Manyuska, jól is jött volna a finom túrós


    Sajnos minden üzletre ez a jellemző, valameddig jól megy utána pedig visszaesik a rendelés.


    Orsikámnál annyi a haszon, hogy az ő kenceficéi, "ingyenesre" jönnek ki

    előzmény:
    manyuska7 (70923)
    2015-04-17  09:03
  20. 2015. Április 17. 16:1670932.

    Szép délutánt kívánok mindenkinek!


    Megjöttünk a kertből, gyönyörű idő volt!!!


    Készen lett a vízcsap, megszenvedett vele Laci amíg kicserélte...


    Ültettünk krumplit (16 bokrot) , mert sok volt a régiből még... majd jönnek a krumpli bogarak


    Rengeteg zsákos hulladékot vittünk a gyűjtő helyre, de még van 4 zsákkal.


    Nyílnak a tulipánok, nefelejcsek, fehér nárcisz, a sárga nárcisz már levirágzott és az orgona szerintem pár nap múlva nyílik


    Rózsa, sokat kell takarítani a kismadarak után, de akkor is etetem őket


     


     

    előzmény:
    rozsaanyu (70919)
    2015-04-16  23:44
  21. 2015. Április 17. 16:1570931.

    Manyuska! Már hiába nyitok ablakot, igaz-e? Pedig most nagyon szivesen megenném azt a bizonyos túrós sütit.


    Igaz, ma még nem, de tegnap este megnéztem a leveleimet, nem volt egy új sem. Most megyek, megnézem.

    előzmény:
    manyuska7 (70923)
    2015-04-17  09:03
  22. 2015. Április 17. 16:1070930.

    Kedves Rózsa!


    A helyi újság szerint ráadásul nemhogy az én megyémben, hanem az én városomban. Az 52-es melegre nem (ilyenkor még nem voltam a világon), de a tegnapira emlékszem.


    Valikám! Az én napom ebből állt: Ma már nem volt annyira meleg, ezért reggel a gyümölcsfák permetezésével kezdtem a napot, majd 11 óra tájban bejöttem. Odaraktam a rakott káposztát, és ki is mentem újra permetezni. Ezúttal a füvet permeteztem be, mert igencsak elszaporodtak a gazok, és nemcsak a kutyatej - sajnos.


    Most már egyre jobban beborul az ég, kell is az eső nagyon. A fáknak már mindegy, de a fű miatt várhatna még reggelig az eső. Ezzel azért nem várhattam, mert nyírás után 2-3 nappal kell megcsinálni. Holnap már biztos esni fog, ezért választottam a második, vagyis a mai napot. Mondhatom, nagyon elfáradtam, még a kádba sem volt kedvem eddig bekecmeregni, de lassan oda is elérek. Most még itt van a kerítésfestő, aki egész délelőtt csiszolta, de már festi. Még az is lehet, elkészül vele a mai napon, ezért nem is igyekeztem nagyon a fürdőszobába, nehogy a kádban üljek, mikor elköszön/ne.


    Totyi! Tudom, hogy nem érsz rá a gépnél ülni, de csak úgy mondom: a cseresznyefa álomszép. De teli a meggy, a körte, a ringló, a körte. Az almák most kezdik a virágzást, az őszibarackok meg éppen csak virágoznak. Igaz, ezeket már ősszel szerettem volna likvidálni, de a metsző ember szerint kár lett volna, így most kivárok.

    előzmény:
    rozsaanyu (70919)
    2015-04-16  23:44
  23. 2015. Április 17. 15:5770929.

     Totyi! Kedves, hogy emlékszel, tényleg tegnap voltam nála, magánrendelésen. De csakis azért, mert ott volt ideje megbeszélni mindent, amit kellett. Ma reggel kellett küldenem egy sms-t, hogy adja le a kórházban az adminisztrációnak, hogy besoroljanak. Annyit mondott, hogy júniusban lesz a műtét, a napot majd közli. Amíg nem tudom a napot, nem akartam senkit sem terhelni ezzel.

    előzmény:
    totyogoka (70926)
    2015-04-17  15:10
  24. 2015. Április 17. 15:4970928.

    Totyi! Én olvastam - aranyos!

    előzmény:
    totyogoka (70927)
    2015-04-17  15:15
  25. 2015. Április 17. 15:1570927.
    előzmény:
    rozsaanyu (70925)
    2015-04-17  11:59
  26. 2015. Április 17. 15:1070926.

    Sziasztok!


     


    Kicsit pihenés képpen jöttem a gép elé! A sokadik adag sós és édes süti sütésén vagyok túl.Csak a margarinból 3 kiló fogyott. gyúrtam nyújtottam daraboltam kentem szórtam, Apus tepsibe rakta, meg a készeket kiszedte. Már készen van a dobozolás is. Az édes kevesebb lett de  az tuti, hogy ujabb adag már nem készül. Elmosogattam ,  még fel mosok oszt jó napot!


    Ebédre Húsos káposztát ettünk ( volt csak melegíteni kellett)


     


    Látom Manyuska is sütött fincsi túrósat! Én bizony most nem kívánok se sósat se édeset!


    Rózsa! Te is sütögetsz! Marci már kint marad a telken?????


    Valika! talán még jó időtök is lesz a jövő héten. Igaz a vízben nagyon jó lenni! nekünk még van időnk bőven mire megyünk. Most új helyen leszünk, közelebb a nagy fürdőhöz. Reméljük, hogy ez is legalább annyira jó hely lesz mint a másik volt.


    Katika vajon merre van?????


    Gittának vajon mit mondott a doki????


    Kincsike! Remélem nincs baj??? Danika ugye nem lett beteg???? És a kismamára is sokat gondolok!


    Julika biztosan Szanazugban tevékenykedik.


    Mazsola Ildi! remélem , hogy már sokkal jobban vagy. a kis ismerősöm is otthonában van már ott gyógyulgat de még nem az igazi. Ez a műtét meg viselte!


    Megvagyok meg Leva nincsenek meg!


     


    megyek dobozolok még!

  27. 2015. Április 17. 11:5970925.

    Manyuska! Reggel óta nyitva van az erkélyajtó! Nem repült be a túrós bukta.


    Medvehagymás kalácsot sütök. Ezzel vigasztalom magam, az elmaradt bukta miatt.Majd röptetem én is, hátha célba ér.


    Nem jutottam el az Okmányirodába. Telefonon kérdeztem, hogy van a félfogadás. Már nem értem volna oda. Így majd hétfőn megyek.


    Marcsi! Nagyon jó, hogy jobban vagy. Csak Ágotáról nem tudok. Ő hogy van?? Meggyógyult már?


    Valcsi! Nem kaptál napszúrást a tegnapi kertben tartózkodástól? Már nagyon készültök a jövő hétre. Legyen jó időtök.


     


     

    előzmény:
    precon (70924)
    2015-04-17  10:51
  28. 2015. Április 17. 10:5170924.

    Sziasztok vidám napot.


     


    Tagnap csodaszép idő volt nálunk így sokat voltam kint a kertben


    remélem mindenki jól van ma vásárolni megyünk nadrágot az apusnak valami könnyű nyárit.


    Jövő hétre legyen neki jó szellős szép új

  29. 2015. Április 17. 09:0370923.

    szervusztok


    ablaknyitás!


    most sültek meg a turósbuktáim,finom mazsolát és citromot meg vaniliát is tettem bele a turóba.-most olyan kedvem volt és föleg idöm,hogy muffin formában sütöttem,meg kis minikuglof formákba tettem,nagyon finomak és foszlosak lettek,mert vajjal készitettem és 3x hajtogattam is a tésztáját formázás elött.


    Egy barátnömet várom látogatóba.


    Molly


    nekem sem ugy megy az avonozás,mint régen,de azért van kereslet rá,pl a tavaly ezüst klubos lettem,igy hétfön egy vendéglöben vacsorára vagyok hiva több klubtársammal,máskor kirándulni vittek és ajándék is volt,de sajnos egyre kevesebb jutattást adnak,pedig nagyon megdolgozom ezért %-ért a rossz derekam és térdem bánja.de nem panaszkodom,jól vagyok hála Istennek.


    Gitta


    irtam neked,de lehet nem nézed öket minden nap,én reggel korán az elsö dolgom,hogy megnézem a leveleimet,igaz nekem nincs most már öregségemre sok dolgom a háztartáson kivül.


    Szép napot kivánok sok napsütéssel és jó egészséggel meg vidámsággal.


     

  30. 2015. Április 17. 06:4070922.

    Szép jó reggelt!


     


    Az éjjel jól aludtam, igaz egy altatóval rásegítettem, de végül is átaludtam az éjszakát! Tegnap beszéltem Kittyvel Ő jól van és nagyon várja már Ő is a lagzit! ( Ő is hivatalos de a szülei nem)Lesznek gyerekek és kérték vigyük magunkkal mert lesz nekik való játékos feladat is majd.Érdekesnek tűnik ez a lagzi , egy a TV.ből régebben jól ismert ceremónia mester lesz még ott.


    Biztosan lesz móka és kacagás is.


    Rózsa! A Velencei Gyermektábor területén lesz a rendezvény így annak az éttermében lesz a vacsora . Jó nagy hely van biztosítva a sok embernek. Az alvásra a vendégek használhatják a faházakat is így mi sem sietünk haza majd vasárnap reggel. Levával néha össze futok a facebookon.semmit sem változott!


     


    ma egész napos konyhai munkám lesz, de könnyen meg a sós rúd sütés meg a kókuszos csiga is.


     


    legyen szép a napotok!

  31. 2015. Április 16. 23:4470919.

    Köszönöm a tanácsot! Fehér lesz az az 1 szál szegfű. Nem a kerületünkben, hanem Gyálon lakik, a 97 éves néni családja. Ő meg Újpesten élt. Erre nem is gondoltam. Főleg nem jó választás a piros szegfű.


    Mi lehet a Leva Évával? Már ránk sem hederít? Marcsi! Nálad sem jelentkezett, hogy hiányzol a klubból?


    Sajnos igaz! A meteorológus hideget mond, szombatra. Most mondja éppen, hogy 15 C lesz. Sátoros lakodalomba mentek?


    Gitta! Az 1952-ben mért rekord C hőmérséklet  ma megdőlt, méghozzá a Ti megyétekben. Nagyon jól tetted, hogy bementél. Annyira már nem lesz hideg, hogy elfagyjon a palánta, amit kiültettél.


    Manyuska! A Bimbóm is Avonozik. Abból nem tud megélni. Sok az ügynök, kevés a vevő.


    Régebben sokkal aktívabb volt a Régi barátok topik. Nagyon szeretném, hogy újra olyan legyen, mint volt. (1.)


    Molly! Holnap még jó idő lesz. Használjátok ki a telekjáratot. Nem piszkítják a madarak az erkélyeteket? Hozzám csak a varjú száll néha. Elzavarom, mert útálom a károgását.


    A szomszéd Erzsi néni erkélyére szép galambok repülnek, mert eteti is őket. Olyan szépek, mintha házi galambok lennének. Olyankor a  kaparja az erkélyajtó üvegét és nyávog. Azután abbahagyja. Leül az ajtóhoz és lesi a galambokat.


    kincsiE! A hogy viseli ezt a meleget? Te hogy vagy?


    megvagyM. átszokott a facebook-ra. Nem is hiszi, mennyire hiányzik. Imádom a stílusát. Talán még idetalál és beszámol magáról és a családjáról.


    Megérkezett az sms, hogy elkészült a személyi igazolványom, a Lehel piaci Okmányirodába. Összekaptam magam, felöltöztem. Hosszú szoknyába, rövid ujjú pólót vettem fel. Mivel a postára is kellett mennem, az Andrisék adóbevallását postázni, meg vásárlási szándékom is volt. Gondoltam, milyen jól összejön a dolog.


    Nos! Posta elintézve. Vásároltam retket, grapfruitot, medvehagymát. Gyalog hazajöttem.


    Marci este hazajött. Kérdezte, hogy meg van-e a személyim? Azt elfelejtettem Így a holnapi gyaloglásom is meg lesz. Ja! Vettem 1900 Ft-ért egy pár cipőt, mert útközben levált a sarka, annak, ami a lábamon volt. Pontosabban elvált a cipő felsőrésze a saroktól. Lapos sarkú cipőről írok. Amit vettem, annak van egy kis sarka. Abban jobban érzem magam.


    Aludjatok jól. Nem kopácsolok tovább. Én is kikapcsolom az akváriumnál a levegőztetőt, mert hangos. a Gyuri és a Marci, már alszik. Gyorsan utánozom, mert mindjárt reggel lesz.


    Hiányzók - még mindig............................. ????????????????? Hol vagytok?


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.


    2. Aki elolvassa, annak szeretettel küldöm.


     

    előzmény:
    molly49 (70918)
    2015-04-16  17:14
  32. 2015. Április 16. 17:1470918.

    Rózsa, csak sikerült jó helyet találni a fiataloknak


    Csak hosszú távú lehetne a dolog


    Szerintem ha egy szál fehér szegfűt viszel azzal nem fogsz rosszat csinálni.

    előzmény:
    rozsaanyu (70907)
    2015-04-16  12:42
  33. 2015. Április 16. 17:0170917.

    Mazsola, lassan gyógyul a sebed...


    Tudod, amikor nekem bőr műtéteim voltak, akkor ezüstkolloid


    oldattal borogattam a sebeket, ez mindenféle bacit megöl.


    Nem is fertőződött el egy sem.


    Gyógyulást kívánok!

    előzmény:
    Mazsola72 (70906)
    2015-04-16  12:39
  34. 2015. Április 16. 16:5770916.

    Totyika, hálistennek csak sikerült jobban lenned


    Ágotának jobbulást kívánok, szegény nagyon megszenvedi.


    Nagyon házias lesz a lagzi sütnek főznek a családtagok, mint régen!


    Sok boldogságot az ifjú párnak!!!


    Drukkolok, hogy szép idő legyen

    előzmény:
    totyogoka (70904)
    2015-04-16  06:52
  35. 2015. Április 16. 16:5370915.

    Manyuska, ez már csak egy ilyen topik mindenki akkor ír, amikor ideje és kedve, energiája van hozzá


     


    Óóóó a frontokra én is nagyon érzékeny vagyok,


    olyankor kínoz a migrén...


    Orsikám is Avonozik 

    előzmény:
    manyuska7 (70903)
    2015-04-16  06:18
  36. 2015. Április 16. 16:4870914.

    Dundori, csak a szokványos nyűgjeim vannak meg


    ezek már elkísérnek az életem végéig...


    Szerintem nagyon jól csináltad, hogy a füvet és a kerítést


    így csináltatod meg!!!


    Sajnos sok teher van a mai fiatal dolgozó rétegen,


    jól tetted, hogy nem terhelted ezekkel a munkákkal a fiadat


    Az ember pedig örült biztosan  a keresetnek


    Hogy állsz a szédüléssel???


    Már kérdeztem iszol elég folyadékot???

    előzmény:
    dundori (70901)
    2015-04-15  21:21
  37. 2015. Április 16. 16:4270913.

    Er54, szegény Danika, biztosan neki is szokatlan volt a rosszullét, szerencsére, jobban lett

    előzmény:
    er54 (70898)
    2015-04-14  21:39
  38. 2015. Április 16. 16:4170912.

    Precon, remélem már sokkal jobban vagytok

    előzmény:
    precon (70891)
    2015-04-14  09:37
  39. 2015. Április 16. 16:3970911.

    Picivirág, olyan szép és nyugalmas a környezet


    Így van ahogyan írod, mindig van valami amit javítani kell.


    Vedd is meg a vérnyomás mérőt, nagyon fontos!


    Remélem iszol legalább kettő liter folyadékot naponta???


    Nagyon fontos!!!

    előzmény:
    Picivirág1 (70881)
    2015-04-13  11:47
  40. 2015. Április 16. 16:3670910.

    Szép délutánt kívánok mindenkinek!


     


    Ma nagyon szép meleg nap van!!!


     


    Tegnap sem volt rosszabb, egész nap a kertben voltam és


    csigalassúsággal, de kitartóan dolgoztam


     


    Haladok, de van még sok sok munka


    Férjem állományban van pár napot, a térdeit vizsgálják,


    röntgenezték, előírták gerinc CT-re is, mert a gerincbaja is


    kacifántos szegénynek...


    Gyógyszert szed, kikevert kenőcsöt kapott, szenved...


    Ma két napra főztem, kelkáposzta főzeléket, fasírttal.


    Holnap kilátogatunk a kertbe, de apróságokat csinálunk,


    pl. a kerti csap a kezembe maradt ezt kell lecserélni,


    mert a főelzáróval van a víz elzárva.


    Sorbet, nagyon sok kismadárról hoztál képeket!!!


    Az erkélyünkre is többféle madárka jár:


    tengelic, zöldike, veréb, sokféle cinke, harkály, rigó, meggyvágó,


    rozsdafarkú, csúszka, néha galamb,  a cicáink ilyenkor


    extázisban vannak


    Fészkelt már az erkélyünkön, fekete rigó és rozsdafarkú is


    A kertbe ezeken kívül mátyásmadarak (szajkó), szarkák, fenyőrigó is odalátogat.


    Óóóó nem csak lefelé nézek a kertben, hanem sokszor kényszerülök leülni ispihenésképpen


     

    előzmény:
    sorbet (70879)
    2015-04-13  08:37
  41. 2015. Április 16. 16:1570909.

    Sziasztok!


     


    Bár a tökéletestől még messze vagyok de alakulok. Még mindig köhögök , de a közérzetem már sokkal jobb.


    Délelőtt leszállítottuk a tyúkokat. Szépek frissek és hát gondolom finomak is lesznek majd a levesben.A vendégek egy része is megérkezett már , főleg az Erdélyiek. Mindenki csinált valamit mindenkinek volt feladata. Nagyon jó volt látni azt az össze dolgozást ahogy jókedvűen  csinálták a dolgukat. A menyasszony is sürgött forgott éppen a zserbó tetejére öntötte a csoki mázt! Nagyon talpra esett leányzó! Békéscsabai születésű ( Julika ! ) De már egy ideje Gyulán élnek az édesapjával.


    Bosszant viszont amit mondanak, hogy szombaton 10 fokkal hűvösebb lesz mint ma . ma gyönyörű idő volt szinte meleg. Sokan mászkáltak lent a tó parton.


    Gitta! remélem a doki bácsi már mindenben fel okosított és hamarosan megoldódik a probléma.


    Rózsa! Az ilyen búcsúztatókra csak egyetlen szál virágot illik vinni.Mondjuk én ebben a kerületben piros szegfűt nem vinnék.


    Valika! Ahol több a hely ott a lom is jobban szaporodik. Szegény Anyukám padlásán is ne tudjátok mi minden volt, pedig az utobbi 20 évben ő nem is nagyon tudott oda felmenni.


    Mazsola! Az egyik jó ismerősömet pénteken műtötték Ausztriában epekővel. Sajnos csak ma mehetett haza , mert többször rosszul lett azóta.Nehezen gyógyult a sebe és a túlsúlyára hivatkoztak. Szegény az elmúlt fél évben 20 kg-t fogyott , hogy a műtétet meg könnyítse. Jobbulást Neked is.


    Manyuska! Jó sokat gyalogolsz azzal az Avonozással.


    Julika! hamarosan csinálják az ablak cserédet!


    Kati???? Megvagyok???


     


    További szép napot!

  42. 2015. Április 16. 14:2170908.

    Szervusztok Barátok!


    Bizony Totyi, szombatra lehűlést emlegetnek. Ehhez képest én ma kiültettem a cukkini palántákat, mert már nem szerettek idebent.


    Manyuska! Én a frontokkal már úgy vagyok, hogy erre fogok mindent. Ha hideg, ha meleg, egyiket sem szívlelem. Ma 10 óra után nem lehetett bírni a meleget a kertben, abba is hagytam a dolgokat, majd folytatom, ha a Nap már lemenőben lesz.


    Elhiszem, hogy fájnak a térdeid, biztos nem tesz jót a sok gyaloglás.


    Valikám! Én nem vagyok gyűjtögetős, de megértem azokat, akik nem akarnak megválni dolgoktól. Persze, ami nem az enyém, azt ne hozzám hordják, ha náluk nem fér el, akkor ki kell dobni. Lassan már elérkezünk arra a szintre, hogy én magam alig férek be a garázsba, mert szinte naponta jön valami - számomra felesleges - dolog. Igy volt ez pl. tegnap is. Lehet konténert hozatni, 15 ezerért ki is hozzák, el is viszik, ha megpakoltuk. Gondolkodom abban, hogy egy-két szomszéddal közösen is meg lehetne oldani, de ezt majd a kacatok gazdája kell, hogy intézze.


    Rózsa! Persze, hogy elég egy szál virág!


     

    előzmény:
    manyuska7 (70903)
    2015-04-16  06:18
  43. 2015. Április 16. 12:4270907.

    Kellemes, gyógyulós délutánt kívánok!


    Jó hír, hogy Marcsi és Valcsi is a gyógyulás útján vagytok.


    Drukkolok, hogy hétvégére szép idő legyen.


    Az Andris cuccait kéne szanálnia. Eddig nem tette meg, most meg nem is tudom mikor jön Budapestre.


    Jól érzik magukat. Minden rendben van. Tetszik az új munkahelyük. Egyhamar nem tudunk menni, mert még tatarozzák a főépületet. Timi már lent dolgozik a strandon, kifőzdében, felszolgáló. Andris festi a lakosztályukat, ahol lakni fognak.


    Manyuska! Jövünk, ahogy tudunk. Nem írsz hiába. Kipihented magad. Egészségedre! Ittam kávét. Nagyon finom. Köszönöm a gondoskodást.


    18.-án egy érdekes, de szomorú eseményen veszek részt. Egy ismerősömnek a 97 éves Édesanyját, egy tőlünk induló hajóról, szórják a Dunába, virágokkal körülvéve.


    Szerintetek elég, ha csak egy szál piros szegfűt viszek?


    Délelőtt hazajött a Bimbóm. Az adóbevallását készítette a -neten. Nekem varrogatással telt az idő.


    Készítek ebédet magamnak. Valami tejfölöst. Ha csak a cica meg nem ette a tejfölt. (2. kép)


    Jó étvágyat, kellemes délutánt kívánok!


     


     


     

    előzmény:
    precon (70905)
    2015-04-16  09:03
  44. 2015. Április 16. 12:3970906.

    Szia , Molly.Lassan, de gyógyulok.Nem járok már a kórházba kötözésre.Kérdezte a doki, kötözöm e magam.Persze, csak ne lássam az undok képét.Így naponta kötözöm magam, gyógyulgat.Ma délután megyek a körzeti orvoshoz, maradok e még táppénzen.A kilók mennek lefele, figyelek nagyon az étkezésre.A sport még várat magára, csak séta.


    Nálunk nagyon szép idő van, csicseregnek a madarak.Jól fog esni egy kis séta, nem messze van a rendelő.


    Betegeknek gyógyulást kívánok :)


     

    előzmény:
    molly49 (70860)
    2015-04-11  17:57
  45. 2015. Április 16. 09:0370905.

    Sziasztok be kukk.


    Javulgatok én is ilyen hosszan és ilyen tünetekkel még én sem voltam betegJövő héten kedden utazunk és vasárnap jövünk haza ,már nagyon várom.


    Totyi remélem nem lesz vacak az idő mára nagyon meleget mond ehhez képes lesz az idő hűvösebb.


    Gittám sajna ismerem én is ezt hogy majd megcsináljuk ,aztán egyszer csak az ember lánya megunja .Nálunk is vannak évek óta olyan megcsináljuk dolgokPéldául a szanálás ,tiszta zsibvásár van ,már nem igazán bírom és gondolkodom egy rendes lomtalanításonDe a fiúknak minden kell jó lesz majd valamirepersze egyre kevésbé találják meg mikor jó lesz valamire akkor gyorsan elmennek megvenni,aztán később előkerül.


     

  46. 2015. Április 16. 06:5270904.

    Szép jó reggelt!


     


    Talán a mostani éjszaka volt az első amikor olyan pihenten ébredtem. Persze még mindig ugatva köhögök, meg az a kesernyés íz a számban van, de a közérzetem lényegesen jobb.


    sajnos a lányom még mindig nagyon benne van.


    Nekem most nincs sok időm nyafogni mert hamarosan indulunk Velencére visszük a levesbe való Tyúkokat! Apussal. ha szép idő lesz sétálunk egyet a Tó parton aztán holnaptól meg megy a sütés ezerrel. Ez a Molly receptje az egyszerűsége és finomsága mellett még haladós is hiszen viszonylag hamar készre sül nem kell vele sokat bíbelődni , úgy hogy remélem lesz is sikere.


    Egyenlőre az keserít el jobban , hogy elég vacak időt mondanak szombatra. Nem szeretnék vissza esni.


     


    Mindenkinek egészséges kellemes napot kívánok!!!!!!!!!!!!!

  47. 2015. Április 16. 06:1870903.

    szervusztok


    hoztam a kávét!!


    Gitta


    igaz,hogy rég nem irtam,már kipihentem az út fáradalmait,megint neki fogtam az avonozásnak,minden d.e.elindulok itthonrol,mikor megjöttem eléggé fájnak a térdeim és lefekszem,este felé mosok,fözzök és végzem az itthoni teendöimet.


    Itt is van amikor reggel irok,estig senki sincs itt, elmegy a kedvem,hogy magam után irjak.


    Megint jön a hidegfront,ti hogy vagytok vele?


    Totyogoka


    remélem a hét végéig jobban leszel,hisz lakodalomba mentek!


    Rózsa


    hogy vagy,készülnek a fogaid?


    Er.54,


    jobban van az unokád?a kicsik hamar átvészelik a betegségeket,tudom,mert a lányoméknál is igy van.


    Legyen szép napunk!


     

  48. 2015. Április 15. 23:5170902.

    Gittám! Jól teszed, hogy kíméled magad. A Te pénzed úgy osztod be, ahogy akarod.


    Nincs tolongás a topic-on.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.

    előzmény:
    dundori (70901)
    2015-04-15  21:21

Címlap

top