Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2014. szeptember 26. 06:3268901.

    Jó reggelt!


    Mikor felébredtem és kinéztem az ablakon , azt láttam, hogy kicsit borongós kicsit szomorkás őszi idő van. Felöltöztem és indultam volna gyalogolni, most meg már esik az eső. Így most a mai napon ezt kihagyom. ( lesz még elég menetelés úgyis)


    Jó lenne ha ott lent az Alföld csücskében nem esne legalábbis úgy dél körül ne essen.


    Főzök teát meg kávét termoszban az jól jön gondolom. A fiammal megyünk aki előtte elviszi Kittyt a suliba és aztán jön majd értünk.Bízom benne, hogy nem lesz túl nagy a forgalom, bár péntek van így ki tudja?


    kellemes napot kívánok Mindenkinek!

  2. 2014. szeptember 25. 22:4368900.

    szép  álmokat


    A  mai nap is    mint a többi  .Délelöttöm  Danikával telt   édes kis  picikém  egy  percig nem áll meg  , megy  a kis  drága   huzza  a  négykerekü  kis  kocsiját  amibe  itt  nálunk a  játékai  vannak .Nagyon  figyelmes   sok  mindent   megért és magyaráz  a kis nyelvén .Nagyon szeretjük  egymást .Élmény  vele   lenni  igen csak  az  a baj  ahogy  Kati  is  írja  hamar elrepülnek  az  évek és  felnő  a gyerek .


    Remélem mindenki a lehetöségekhez  képest  jol van.


    Marcsika nehéz napod lesz  gondolok Rád  .


    Valika? Molly?Marimama?


     

  3. 2014. szeptember 25. 18:2468899.

    Kellemes estét kívánok!


    Napközben nyitva volt az erkélyajtó, délután hirtelen lehűlt a levegő.


    Krumplis tésztát készítettem. Holnaptól ismét figyelnem kell a mit eszem-re, mert sok szénhidrátot eszem mostanában.


    Tegnap óta szedem az E-vitamin, Szelén, Cink tablettát. Jó lenne, ha segítene rajtam.  Már unom a kiütéseim.


     


    kincsiE! Nem csinálja meg helyetted senki az ablakpucolást. Nem kell mindent egyszerre!!!


     


    Marcsi!


    Holnapra nagyon drukkolok, hogy jó idő legyen. Nehéz napotok lesz.


    E-mailban elküldtem Neked a tegnapi felvételeket. Nosztalgiázz. Keresd az Ismerőseid! Azért ide is teszek egy pár képet.


     


    sKati! Látod, sikerült belépned.


     


    Elnyúlva nézem a TV-t. Nem jól aludtam az éjszaka. Rossz álmom volt.


     


    Beszéltem a szkenner eladójával. Megállapodás, hogy a fele pénzt visszafizeti. Mivel egyikünk sem tudja bizonyítani, hogy jó volt-e. Mindketten hibásak vagyunk, hogy próba nélkül hoztam el a szkennert.


    Mentem volna a pénzért, amikor telefonált, hogy nem jár a 3M. A feleségéért kell mennie. Így vasárnapra halasztottuk a találkozást, mivel én is csak az M3 tudok odamenni.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.


     


    1. Zumba


    2. Célzás


    3. Vonatozás


    4. Ez is ott "történt", felháborodtam. Jogos?


     

    előzmény:
    totyogoka (68898)
    2014-09-25  16:50
  4. 2014. szeptember 25. 16:5068898.

    Sziasztok!


    Ma elég borongós búval aszott idő volt egész nap. Délelőtt én is vásároltam meg főztem , délután vasaltam , pakolgattam no meg ezeket a fránya torna gyakorlatokat ismételgettem. Jó lenne ha használna.


    Holnap még lesz egy nagyon nehéz napunk aztán talán majd az idő könnyíti elviselni a történteket.


    További szép napot Mindenkinek!

  5. 2014. szeptember 25. 15:0668897.

    Sziasztok!


    Ma elmentem bevásárolni,de előtte 10 óra körül elvittem a négylábut sétálni,jó nagyot mentünk,közben 2 kutya is megugatta a szentemet,de én megsimogattam a buksiját és mondtam neki,hogy te jó kutya vagy nem ugatsz,igy szót fogadott és mentünk szépen tovább.


    Aztán lementem a helyi piacra,megint jól bevásároltam,meg elmentem a CBA-ba is,ott vettem gyalulttököt,az már kész van és csináltam egy nagyon finomat megint 3 pohárral lett,csoki mousse ,2 órát kell a hütőveb lennie utána enni,nagyon finom,ma is jön a lányom.


    Holnap megint csinálunk hántolt árpából fasirtot,azt nagyon jó ugy mellékesen is megenni,majd a lányom hozza át én pedig bepanirozom és kisütöm.


    Kincsike! Eddig itt is sütött a nap,jó is volt nekem is a séta,igaz fel voltam öltözve,nem ledéren mentem.Jaj de jó neked,hogy Danikázhatsz,sajnos meglátod milyen hamar megn őnek,addig igazad van használd ki a lehetőséget.


    Rózsa! Ezek szerint te is fáztál egy kicsit az álldogálásban,érdekes volt,amit megnéztél?A kis Ágit kellett volna elvinni,hogy ő is lássa,biztos örült volna neki.


    Mindenkit puszilok,aki van,aki nincs és azt mondják,hogy a hétvégén visszajön a mi nyarunk.

  6. 2014. szeptember 24. 23:1068896.

    szép  álmokat


     


    Ma nálunk  is kellemesebb  volt az idő  igy  délelött  egy kisebb takarítást  csináltam,mondjuk  az  ablak  pucolás  kellett  volna leginkább de ahhoz nem  volt kedvem,majd  máskor .


    Hamar  eltelt a nap   délután  egy kicsit Danikával  is  csavarogtunk . 


    Remélem  jó  lesz az  a torna  a fájosodra  Marcsi .



     


     

  7. 2014. szeptember 24. 21:2468895.

    Most más néven jelentkeztem be remélem sikerült a régi.Jó éjt mindenkinek.

  8. 2014. szeptember 24. 18:2768894.

    u.i.:


    Úgy emlékezem, hogy a Gitta azt írta, hogy a káposzta fesztivál után  sem lesz otthon. Nem most van a kórházban?

    előzmény:
    rozsaanyu (68893)
    2014-09-24  18:25
  9. 2014. szeptember 24. 18:2568893.

    Szeretettel köszönök a jelen- és nem jelenlévőknek is!!!!!


    Marcsi!


    Csuka volt a rács. Azt gondoltam, ma vagytok Ti is a temetésen. Nem is próbáltam kopogni.


    A Vizafogó sétányon volt játszótér avató.


    A patikába indultam. A fogorvos Szelén és Cink szedését javasolta. Lehet, hogy elmúlik a kiütésem?!


    Jött egy Hölgy, kérdezte, merre van a Vizafogó sétány, mert ott van játszótér avató, 4 órától. Mérges lettem magamra, hogy elfelejtettem?


    Patika helyett, ott kötöttem ki. Nem bántam meg. Most már eljöttem, mert fáztam és a patikát is nyitva találtam még.


    Majd feltöltöm a képeket.


    A Ságiné is ott volt. Mondta: - Ha le mersz fényképezni, feljelentelek. Húúúúúúúúú, de megijedtem!!!!


     


    sKati! Most is simán, a hagyományos módon sikerült belépni.


     


    sorbetE! Örülök, hogy itt jártál.


     


    Julika már megérkezett a tetthelyre.


     


    Éhes vagyok. Vacsorázom valamit, utána fekve nézem a TV-t.


     


     

    előzmény:
    totyogoka (68892)
    2014-09-24  17:18
  10. 2014. szeptember 24. 17:1868892.

    Sziasztok!


    Nem volt ma nagy forgalom itt a topikon. Nagyon szép idő volt kint így biztosan sokan töltötték az időt a szabadban. Én is lementem délután is a Duna partra és sétáltam egy jó nagyot. Esküszöm kint melegebb volt mint itt bent a lakásban.


    Katika! A torna most még inkább érdekes mint hatásos, de remélem, hogy idővel az lesz.Először is alaposan kitapogatják a fájdalom helyét illetve keresik, hogy milyen mozdulatokra erősödik illetve csökken a fájdalom. Olyan gyakorlatokat kell naponta többször ismételni amelyek kiváltják ezt a feszítő zavaró fájdalmat. Most két gyakorlat ismétlése a házi feladat. ( Ezeknél éreztem , hogy sokkal jobban befeszül az a rész ahol fáj) Nagyon nagyon sok idő telt el a műtét óta így csekély az esély hogy ez a fajta torna hamar eredményt hoz.


    Azért én nagyon bízom benne , és csinálom rendületlenül.


    További szép napot!

    előzmény:
    katalin.berger.9 (68891)
    2014-09-24  15:23
  11. 2014. szeptember 24. 15:2368891.

    Sziasztok!


    Most kiváncsi vagyok,hogy milyen néven jelentkeztem be,mert már annyi van,hogy nem is tudom melyikre kattintsak.


    Ma elmentem én is a belvárosba,ügyeket intézni és megnéztem,hogy mennyi a font árfolyama,hát majdnem elájultam.Már ugy utálom ezt a banki cirkuszt,amikor le akartam kötni a pénzt ,amit ott hagytam,közölték,hogy rövid távon 0,5 %-ot adnak,már majdnem felröhögtem,hogy ezért ezentul otthon tartom a pénzem.


    Marcsikám! Kiváncsi leszek milyen lesz az uj tornád,majd remélem beszámolsz róla és legfőképpen az lesz a jó ha használni is fog.


    Rózsa! Látom válaszoltak neked,de minnek,amikor nem igaz,hogy csak egyszerüen be lehet lépni,minek ez a sok változtatás.


    sErzsike! Ez a nyelvtanfolyan,ahová jársz meddig tart és vizsgáznotok is kell a végén?


    Julikám! Kivánok neked Gyulán jó pihenést és jó hangulatot a találkozótokon.Nekünk sajnos nem lesz az idén,mert aki szervezte volna ,annak meghalt a lánya és most nem alkalmas semmire.


    Mindenkinek kivánok kellemes napot,most legalább süt a nap,de igaz meleg az nincs.

  12. 2014. szeptember 24. 07:3068890.

    Szép jó reggelt!


    Itt szép is jó is ma nincs is olyan hűvös mint tegnap. No meg a szél se fúj most.


    Már vissza értem a gyaloglásból , jól esett gyorsan reggelizek aztán zuhanyozok és megyek a tornára. Remélem, hogy mutatnak egy két speciális "figurát" is hiszen a McKenzi lényege éppen ez lenne.


    Julika! Jó utat és használjanak azok a kezelések. Jó társasággal leszel és az is már fél egészség. Ha hamarabb tudtam volna , hogy most mégy még akár randizhattunk volna is mert én is Gyulán leszek 30-1-2.-án


    Sorbet Erzsike! Örülök, hogy neked is sikerül bejelentkezni. Annak is hogy jó a társaság a nyelvtanfolyamon. sajnos a temetés az nagyon nem jó dolog akár közeli akál kicsit távolabbi ismerős vagy rokon az elhunyt. Ez most rám is vár még és félek is nagyon attól a naptól.


    Molly! nem írtad , hogy a Cili cicád nem féltékeny az új cicára?Jól el vannak együtt??


     


    na mentem! legyen szép a napotok!

  13. 2014. szeptember 23. 22:1968889.

    Szervusz Julika!

    Hasznaljanak a kezelesek, legyen ott is jo tarsasagod! Aranyos a volt osztalytarsnod, hogy igy idot, faradtsagot sporol meg neked. Ez nem akarmilyen talalkozo, 50 ev nagyon hosszu idoszak. Sikerult olyanokat is elerni, akik eddig nem voltak? Vagy a tietek egy osszetarto osztaly volt, es aki csak tehette, jart rendszeresen a talalkozokra?


     


    Ma temetesen voltunk.


    Egy volt kolleganommel nem ismertuk meg egymast. nagyon regen, tobb evtizede  nem talalkoztunk.


    Aludjatok jol, holnapra szep napot kivanok!


     


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (68888)
    2014-09-23  21:24
  14. 2014. szeptember 23. 21:2468888.

    Szervusztok!


    Elbúcsúzom. Holnap két hétre Gyulára megyek. Szombaton délelőtt egy osztálytársam, a gimiben barátkoztunk, eljön értem. Ez nagy segítség lesz, mert szoros lett volt az idő, átérni Gyuláról az 50 éves érettségi találkozóra. Így megoldódik ez is. Azt mondta, ez a jutalmam, hogy megszerveztem a találkozót

  15. 2014. szeptember 23. 17:5568887.

     Ezek a betűméretek okoznak még problémát. Vagy nagyon apró, vagy óriási. Miért nem állandósul, amire beállítom?!?!?!


    Örömmel olvastam vissza a visszatérő Topicbarátosnékat és miBandink jelentkezését is.


    Süt a nap, de az erkélyajtót nem tudom kinyitni, olyan nagy a szél.


    A múlt héten ezt a szöveget kaptam a modiÉvától.


     


    eva.doba@centralmediacsoport.hu" target="_blank"eva.doba@centralmediacsoport.wbr /hu/a>:


    Kedves Rózsa!


    Sajnálom, pedig nálunk már minden működik, be lehet lépni és a képek is látszódnak:


    Kérem, indítsa újra a böngészőjét, hátha az segít!


     


     


    Ha még mindig nem megy, kérem, írja meg, hogy milyen böngészőt használ (Firefox, Chrome) és jó lenne PrintScreen is arról, hogy milyen hibaüzenetet kap!


     


     


    Köszönöm!
    Üdv, Doba Éva

    előzmény:
    rozsaanyu (68886)
    2014-09-23  17:24
  16. 2014. szeptember 23. 17:2468886.

    Őszintén írva, szorongva kezdtem el a bejelentkezést, mert előtte visszaolvastam és látom, többen más névvel vagytok jelen.


    DE VÉGRE JELEN VAGYTOK!!!!!! Margó így is jó hogy megvagy!!!!! sKati! Rád is rád ismertem az új neveddel.


    Most még, ha az elküldés is sikerül!!!!!!! Örömmel olvasok vissza, részletesen.

    előzmény:
    totyogoka (68885)
    2014-09-23  13:14
  17. 2014. szeptember 23. 13:1468885.

    Sziasztok!


    Örömmel látom, hogy Katika is be tudott lépni igaz új névvel.Én a régivel lépek be ugyan úgy mint régen. igaz, hogy közbe ki írja hogy:



    Belépve: totyogoka
    Nem totyogoka vagy? Lépj be a saját fiókoddal!


    Sikeresen bejelentkeztél az oldalunkra.


    Én ezt símán  bezárom és be vagyok jelentkezve a . A facebook oldalammal való belépést én eddig hanyagoltam és nem is szeretném keverni a szezont a fazonnal.


    Cserkét szerintem Megvagyokék is felfedezték már elég régen mert ott volt többször az Országos Nyugdíjas találkozó


    Képzeljétek! Délelőtt szórólapoztam! El is szorogattam az összes lapot még majdnem kevés is lett. ide a mi lépcsőházunkba más ígérte hogy bedobálja , de biztos ami tuti tűztem ki a faliujságra is.


    Rózsa! Ide Te is elmehetsz nyugodtan és vidd magaddal Erzsi néniéket is. 26.-án 14-18-ig a Dráva parkban ( játszótér a Metró felé) retró buli, zumba tánc bemutató, Ügyességi játékok műsorok lesznek. a belépés ingyenes. Én sajnos akkor még máshol leszek.


    Szívesen osztogattam a szórólapokat mert így tudtam kicsit segíteni a volt kolleganőknek.


    Nem tudom írtam-e , hogy elromlott a mosógépünk. Mos ment el a szerelő a főkapcsolóval volt a baj. Kicserélte hagy ne írjam le hogy mennyi volt és kb 5 perc alatt végzett. De a mosógép ma már nagyon hiányzik ha nem működik egy háztartásban.


    Most meg megyek a KÖKI.-be mert ott találkozom egy régi ismerőssel akinek vettem a Jysk.-be egyszer használatos esőkabátot. Most viszek neki is mert már régóta kereste de sehol se kapott. nekem van még tartalék is mert ha nagyon fúj a szél az esernyő semmit se ér.


    További szép napot!



     

  18. 2014. szeptember 23. 11:4568884.

    Sziasztok! Na egy darabig visszaolvastam.


    Marcsikám ! Öszinte résztvétem,soha nem jó,amikor valaki ,akit szeretünk elmegy közülünk és ilyen váratlanul.


    Mollyka! Itt voltál Bpen és én nem is tudtam róla,integettem volna neked.Remélem jól vagy,de október 1-én megint jössz?


    Kincsike! Ugy látom nagyon jól éreztétek magatokat Cserkén,ezt azt hiszem a Totyi fedezte fel,de én még nem jártam arra.Hogy van a kis Danikánk?


    sErzsike! Te is jelentkeztél ,rendben van már teljesen a lakásotok.Hogy megy a tanulás ,a végén folyékonyan tudsz majd angolul beszélni,nekem is jó lenne,de nehezen szánom rá magamat.


    Rózsa! Láttan nagyon aktiv voltál,és neked a végén sikerült a régi neveden bejelentkezni,nekem még ma sem,igy csináltam ujat.


    Julikám! Megnéztem a feltett képeket,tényleg nagyon jól nézel ki rajta,és a mennyasszony és a vőlegény is nagyok aranyos és kedves.Az örömanya biztos nagyon boldog volt.


    Valikám! Látom te is mérgelődsz ezen az módin,nem is tudom minek kell állandóan változtatgatni,csak azért,hogy nehezebb legyen belépni?


    Marimama! Hogy vannak az unokák,mit tudsz róluk,olvasom,hogy még nem vagy jól most sem,remélem sikerül Kakasszékre elmenned,ott majd helyrehoznak.


    Megvagyok ne mérgelődj már én ugyanigy kidühöngtem magam,most talán már rendben lesz minden.


    Gittám! Remélem jól érzed magad,próbálj meg uj néven belépni.


    miBandink! Most már talán teljes lesz a létszám,gyere gyakrabban.Minden jót neked is.


    Mindenkinek szép napot kivánok,igaz ezt az időt én nagyon nem szeretem.


     


     


     

  19. 2014. szeptember 23. 11:2668883.

    Sziasztok!


    Már legalább 10x próbáltam a régi nevemmel belépni,nem sikerült,csináltam ujjat azzal sem sikerült,most megváltoztattam én is a nevem stadberről,katbergre és uj jelszót is irtam,talán most igy megjelenik a hszlásom,kiváncsi vagyok,már rég még kedvem se volt visszaolvasni,most majd megteszem,de látom a megvagyok se tudott belépni.Sziasztok a régi stadber

  20. 2014. szeptember 23. 09:4768882.

    Sziasztok vidám napot.


     


    Még mindig dühöngök az NLC


    Megvagy ne kattincs a belépésnél a facebookkos bejelentkezésre akkor nem így jelensz meg.


    Nagyon zagyvás ez az egész.


    Még mindig vacakul vagyok ,pedig tegnap a család unszolására kalap kúrát tartottamforralt bor kalmopirin.


    Gitta remélem jól sikerült a káposzta fesztiválos napod


     


    Sorbet Erzsike akkor könnyebb a tanulás is ha jó a társaság


     


    Kincsike voltatok a Robi koncerten,olvasom hogy milyen botrány volt


     


    Marcsi majd szép lassan minden rendben lesz,túl lesztek ezen a keserves időszakon is.


    Bandi gyógyulgass .


    Molly nálunk is kéne a kertet rendbe tenni nekünk a cseresznyefánk pusztult el a nyáron ő vár kivágásra.

  21. 2014. szeptember 23. 05:4868881.

    Jó reggelt!


    Nagyon korán ébredtem illetve alig aludtam valamicskét. Szeles hűvös ( hideg lett az idő)


    Ismételten megköszönöm mindenkinek a vigasztaló szavakat.


    Lehet , hogy azért is aludtam rosszul , mert az este sokat beszélgettem a Keresztlányommal.


    A mai napra is lesz intézni valóm, tegnap Apus intézte a jogosítványát és bosszant hogy ha egy hónappal ezelőtt megy el akkor még 5 évre kapta volna meg de mivel el múlt annyi így csak 2 évre adták meg neki mivel hivatásos sofőr. Ráadásul a vérnyomása is felment így most megy a háziorvoshoz ami azért nem is árt mert nem is ismeri a dokinkat ( még nem volt nála)


    Holnaptól kezdem a McKenzie tornát. Muszáj elkezdeni mert lejár a beutaló 28.-án. Pedig kedvem aztán nincs túl sok hozzá pont most.


    Megvagyok! Sorbet Erzsike! Bandi! Örülök, hogy be tudtatok lépni. Kincsike! Vissza kell térni a hétköznapokba, de majd lesz még ilyen akció és azt ismét kihasználjátok.


    Mollyka!Lassan vége a kertészkedési szezonnak és téliesíteni kell. Bár Ti szoktatok menni télen is cicákat etetni.


    Én úgy emlékszem , Kati csak októberbe megy az unokájától meg a napokban kaptam is valami továbbküldős levelet Tőle emailon így azt gondolom, hogy lehet Ő sem tud belépni.


    Nos elköszönök mert lassan indulok a reggeli gyaloglásomra. Igaz egyre később megyek mert sajnos a nappalok egyre rövidebbek lesznek és ilyenkor még sötét van.


    legyen szép a napotok!

  22. 2014. szeptember 22. 22:4868880.

    szép  álmokat  


     


    Ma  bepotoltam  a tegnapi Danika  mentes napot  egész délelött  velem  volt  , sokat  bolondoztunk  .


    Délután  meg  kipihentem  fáradalmaimat .


    Az  idő nem volt jó  bár  délután még  a nap is kisütött csak a szél nem enyhült .


    Örülök hogy Molly Sorbet  Megvagyok miBandink  is  jelentkeztek  sajnos   Gitta  nem tud még bejelentkezni  ?  Kati meg nem  ment  el  unokázni  a messzibe  ?  vajon mintha  irta volna  hogy menni fog  valamikor  .


     


     

  23. 2014. szeptember 22. 21:1568879.

    Szep estet lanyok, sziasztok!

    Visszaolvasva lattam, Marcsika, hogy milyen varatlanul ment el a novered. Fogadjatok oszinte reszvetunket.
    Bizony nehez elmagyarazni a gyerekeknek, hogy mindnyajan...


    Margitka, nekem rendesen mukodik az nlc, semmi gond a belepessel.  De B.-bol csak a Chrome-on keresztul tudtam hozzaszolast irni.

    Rozsa, ugy van, ahogy Marcsika irta, ki mikor erzi ugy, hogy jonnie kell a topicra, akkor jon.


    Rank most kivizsgalasok sora var, minden ket evben van ra jogunk. De meg elotte van egy kellemesebb programunk. Evvegeig meg a fogorvost is fel kell keresnunk. Nagyon felek az orvosoktol, legkevesbe a fogorvosnonktol.


    Julika, meg egy dicseretet fogadj el tole is, a lanyotol marolvashattad. Igazan jol nezel ki a kepen. Ahogy a hozzaszolasaidbol megismertelek, egyaltalan nem lep meg, hogy igy allsz a korodhoz. Nekem sem okoz gondot bevallani a koromat, eppen a mult heten kerdezte egy holgy a nyelviskolaban, mennyi idos vagyok. Tetszik neki, milyen aktiv vagyok meg. Az is lehet, idosebbnek nezett hajszinem miatt.


    Valika, ugy nez ki, jo lesz ott a tarsasag. A csoport majdnem 2/3-a pedagogus.


    Gyors gyogyulast kivanok neked!




    Mollyka, akkor lassan veget er az ezevi kerteszkedes.  Mire hasznaljatok fel telen a tobb szabadidot?




    Marika, nalunk ma volt az elso olyan igazi oszi nap.  Elotte meg nyariasan feloltozve jartak sokan. Jo lenne, ha tudnal rendszeresen setalni menni. Messze van toled az a megenekelt hiros promenadotok? Ha erdekel, nezd meg a videokat  a kukaj.sk oldalon. Zergek es mormotak lathatok online. Van egy par video is.

    pl.: http://www.kukaj.sk/clanok/706-ale-nas-tu-je




    Eloben:

    http://www.kukaj.sk/projekt/49-kamziky-a-sviste  

    KincsiErzsike,  milyen szerencse mindket felnek, hogy igy lakhattok ! Aranyos az unokatok !


    Alma-Alma, megszoktuk ezt a nicknevedet, lehet egyszercsak majd hasznalhatod, es Gitta is tud majd jonni.




    Jo ejszakat, szep almokat kivanok ! Holnapra szep napot !


     


     


     


     

  24. 2014. szeptember 22. 21:1468878.

    Sziasztok Kedveseim!


    Elnézést, csak most tudtalak Benneteket olvasni.


     


    Totyikám ŐSZINTE RÉSZVÉTEM ÉS EGYÜTTÉRZÉSEM A CSALÁDNAK.


     


    Marikákat egy kicsit megkésve de törve, nem szeretettel köszöntöm és egyszer talán a puszikat is átadom na meg a fülhuzit is.


    Megvagyok: Ne mérgelődj, a reklám a legfontosabb, amit itt mi írunk az csak a sallang. Ezt én a legjobban tudom (talán). A lényeg, hogy amit akarunk azt megírjuk.


    Majd jövök ha tudok.


    Sz..ar hideg szeles az idő nálunk.


    Most jöttem meg Szhelyről, ott még cudarabb az idő, hideg és esett is.


    Műtötték a Nagybátyám feleségét térdprotézissel, Őt voltam meglátogatni.


    Szerdán megyek a sógorokhoz(AU) egy kis munkamegbeszélésre, azután kezdődnek az újabb kezeléseim.


    Puszi Mindenkinek.


     

  25. 2014. szeptember 22. 19:3168877.

    Eldobom az agyam a megvagyokból Margit szabót csinált ez az átkozott  elegem van a facebookból sokan hirdetésre használják ide is csak úgy engedett be .Miért nem enged a megvagyok névvel.Na eldugulok jól ki dühőngöm magam elegem vaan


     

    előzmény:
    margit.szabo.313 (68876)
    2014-09-22  19:18
  26. 2014. szeptember 22. 19:1868876.

    Sziasztok nem olvastam vissza gyorsan irok megvagyok de ki "barmolt " megint bele napokig nem tudtam bejönni.


    Megyek olvasok

  27. 2014. szeptember 22. 17:4168875.

    Precon, neked jobbulást kívánok, jaj de nem szeretek "megfázott" lenni


    Kérdésedre válaszolva, nincs betakarítani való


     


    Inkább a kert rendbetétele van hátra.


    Laci kivágja az elöregedett sárga barack fát (már a lombját levágta)


    nagyon finom barack volt rajta, de szegény már nem terem, így muszáj kivágni.


     


     


    Igen, itt van az ősz...

    előzmény:
    precon (68871)
    2014-09-22  08:29
  28. 2014. szeptember 22. 17:3568874.

    Kellemes délutánt kívánok mindenkinek!


    Nálunk erős szél fúj, az ég nagyon szép kék és mondhatni hűvös őszi nap van.


    Nagyon sok óriási fa van körülöttünk, nagyon hullanak az elsárgult levelek, térdig fogunk járni az avarban


    Lezajlott a családi hétvége, volt sok feladatom vele de hát ezt nem lehet másképpen megrendezni.


    Azt gondoltam, hogy ma olyan láblógatós napom lesz, de nem így volt.


    Reggel Lujzi cicát kellett orvoshoz vinnem, megint kapott injekciót, leszedték szegénykémnek a fogkövét, mert gyulladt az ínye (foga már nem sok van)  és kapott tablettákat is, szerdán újra megyünk...


    Elmentem bevásárolni, megnéztem a kedvenc turimat és nem találtam magamnak semmit ilyen is ritkán van...


    Ebédünk volt, Laci ma csúszott ezért tudtam autóval intézkedni.


    Látom, hogy mindenkinek van sok tennivalója, de azért vannak pihis napok is!


    Nem is jó az, ha mindig csak a munka és semmi örömet nem iktatunk be a hétköznapokba


     


     


    Picivirág, nagyon csini voltál az esküvőn, sok boldogságot az ifjú párnak!

    előzmény:
    Picivirág1 (68862)
    2014-09-21  09:27
  29. 2014. szeptember 22. 16:5068873.

    Kellemes délutánt kívánok!


    Valcsi!


    Szótfogadó nőci vagyok!!!!


    Reggel felébredtem, nagyon kialvatlanul. Megreggeliztem és visszafeküdtem. Nem tartott sokáig a visszaalvás. Nem is írom meg, hogy mikor ébredtem.


    Annyit elárulok, hogy megspóroltam az ebédet vacsorára.


    Marcsi!


    Székkutas - újabban - az ország közepe. Sokat látni a TV-ben. Ezzel csak a Te szíved fájdítják, vagy jó érzés végignézni, látni az ismerősöket?


    kincsiE! Gondolom, ma bepótoltátok a tegnai Danikátlan napot.


    Julika! Nem beszélek ki senkit, de az egyik Sógornőm Veled egyidős. Nem tudom, mit szólnál, ha egymás mellé fényképeznélek benneteket. Pedig Ő sem hanyagolja el magát, mégis öregebbnek látszik, mint a korotok.


    Most elkészítem az ebédnek szánt vacsorát.


    A szkenner még mindig nem működik. Átadom az irányítást - ismét - az Andrisnak.


     


     

    előzmény:
    precon (68871)
    2014-09-22  08:29
  30. 2014. szeptember 22. 08:3068872.

    Szervusz Rózsa!


    Nem tervezem, hogy letagadom a koromat. Szerintem ma már a a 69. életében kb. így néznek ki a nők. A térde bizony bánta a sok üldögélést, bár egyszer felálltam, és Lacival ellassúztam egy számot. Elégedettek voltunk egymással..Laci a tánctudásommal..szegény..én meg a vezetését dicsértem...így jól elvoltunk

    előzmény:
    rozsaanyu (68866)
    2014-09-21  11:59
  31. 2014. szeptember 22. 08:2968871.

    Sziasztok vidám napot.


     


    Nálunk fúj a szél elég borús az idő,lóg az eső lába.


    Nagyon megfáztam a fene eszi,még mindig @vagyok.


    Julika csini voltál vagy


     


    Totyi szép lehet most a fürdő szobád


     


    Rózsa Andi sokat elengedi veled a kislányt Tihanyba nem panaszkodhatsz.


    Kincsike jó áron voltatok Gitta remélem hamarosan be tudsz lépni,lassan be kell fejezni a kinti munkákat.Rengeteg levél van nálunk is a földön .Nekem is össze kéne kapni magam


    Sorbet Erzsike hogy megy a tanulás?jó kis csapatba vagy?


    Megvagy nem tudsz belépni,?Kati valahol üdűl?


    Marimama hogy vannak az izületeid?


    Bandi jókat főzöl?


    Molly ti is betakarítottatok mindent a kertből?


    Alma még mindig neked is problémád van a belépéssel?


    Legyetek jók és vidámak jön az ősz könyörtelenül.


     


     


     


     


     

    előzmény:
    totyogoka (68869)
    2014-09-22  08:03
  32. 2014. szeptember 22. 08:2668870.

    Szervusztok!


    A tegnapi napom a pihenésé volt. Nem szoktam az éjszakázást...amikor fél kettőkor haza jöttem nem tudtam elaludni, csak forgolódtam, már a szokott időben, fél 6 kor fenn voltam. A képeket nézegettem, rendeztem, délután aludtam amiből telefon hívás ébresztett. Ma végre jól aludtam,  bár a térdem hasogatott. Megjött az eső, talán most egy kicsit csendesedik. Csabára kellene mennem, USB csatlakozóért. Nehezen mozdulok. Aztán csomagolni is kell, szerdán megyek..mit vigyek? Meleget, azt írják, még fagy is várható. Amíg nem fűtenek, ilyenkor hidegek a benti helyiségek. Most ezen agyalok. 


     


    Erzsike!


    Azok a torták valami isteni finomak voltak

  33. 2014. szeptember 22. 08:0368869.

    Jó Reggelt!


     


    Az este jó kis zuhé volt erre felé.Ma reggel is borongós csepergős idő van.A levegő is nagyon lehűlt. Azért nekem a reggeli gyalogláson melegem volt.Szedtem a lábaimat.


    Ma megyek a reumatológiára mert a fürdőjegyeket még nem adtam le. Nem akarok a dr-nővel beszélni csak az asszisztensnek fogom oda adni és kész. gyógyszert is kéne íratni a házi orvossal így lehet hogy haza felé benézek oda is. ma úgyse kell főzni van maradék még holnapra is bőven.


    Kincsike! Nagyon szeretem Cserkét sokat jártunk oda üdülni az idősekkel is. Rengeteg emlék élmény köt oda, amikor még Leváékkal mentünk és rengeteget nevettünk. Ma már másik társasággal megyek és rövidebb időre de jó látni a fürdő fejlődését, bár magában a faluban nincs sok látnivaló.


    Rózsa! Ne a facebookot hibáztasd ha elpártolnak a topiktársak. Már én sem szeretek olyan lelkesedéssel ide jönni.Amikor egész nyáron Dunafüreden voltál akkor is voltak olyan napok , hogy senki sem jelentkezett be. Mindenkinek meg van a maga baja és ha akar és tud jönni akkor jön. Ha meg nem hát nem. Nem erőszak a disznótor szokták mondani.


    Tegnapelőtt volt egy riport a naplóban ahogy fogyókurázik az új háziorvossal a kis falum Székkutas. Jól meg dobogtatta a szívem mert hasznos kezdeményezésnek tartom.


    http://tv2.hu/musoraink/naplo/158596_kis_falu_nagy_dietaj a.html


     


     


     

  34. 2014. szeptember 21. 22:0668868.

    szép  estét 


    Julika   nagyon  csinos  voltál az esküvön  .Azok  a torták  jaj  nekem  a gyengéim  .


    Délelött   kicsit  elmentünk  lidl-be madarasba   mert egy két  dolgot  be kellett  szerezni  fogytán volt , nem igazán szeretek  vasárnap  menni ilyen helyekre  ,de  ma  jó  volt  mindenhol kevesen voltak .Gondolom  kihasználták az emberek a napsütést  ,a gyerekek is  egész nap  oda voltak  nem tudom hol  Danival sem találkoztam mivel  fürdésre értek haza és nem zavartam  meg az esti szertartásukat  .


    Főzni nem kellett  volt tegnaprol  husleves  kacsa nyakbol   sok sok  zöldséggel  meg  marhapörkölt tésztával .


    Marcsika   nagyon tetszett az uj  részleg  a  nagy  csuszda (azon  nem  csusztunk )  meg ott  is  vannak  különböző  melegségü  medencék  mi  mindet  kiprobáltuk   estére mindig nagyon  kifáradtunk   de azért tettünk mindig  egy kis  sétát  a templom  fele .
     
    Rozsa  finom  lehetett a palacsinta .
     
  35. 2014. szeptember 21. 20:5968867.

    ?????


    Nem szeretek és nem szokásom magamban/magammal beszélgetni.


    Sütöttem palacsintát. Nem is akár milyent. Banánt összetörtem villával, azt kevertem a palacsintatésztába. Nagyon finom volt. 4 db-tól elteltem. Nem is vacsorázom.



    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.


     


    u.i.: Úúútááááááááálom a Face-t!!!!! Elszívja a Topictársnőket!

    előzmény:
    rozsaanyu (68866)
    2014-09-21  11:59
  36. 2014. szeptember 21. 11:5968866.

    Kellemes napot kívánok!


    Julika!


    Nagyon csini "fiatalasszony" vagy. Nyugodtan letagadhatod a valós korod.


    Marcsi!


    Nem került sor a palacsintasütésre. Kerestem valami fontos iratot. Kihúztam a fiókot és elkezdtem a szanálást. Eddig őrizgettem a Szüleim és a Keresztanyám összes papírját. Még 1942-ben vásárolt áru blokkja is volt közöttük. Szanáltam egy csomót. Észrevétlenül elment az idő. Mára viszont nincs ebédem, tehát csinálok egy zacskós levest és sütök palacsintát.


     


    kincsiE!


    Danika gondoskodik a napi tornádról. De jó érzés az Unokával foglalkozni. Foglalkoznék én is az Ágival, ha az Anyája nem zárkózna el  a találkozásoktól. Mindig talál valami kifogást, pedig azt mondja, hogy semmi baja nincs velem. Sőt.................... még szeret is, ahogy mondja. Alkalmam sincs menni, mert mindig programjuk van, a Barátnőjével és annak két gyermekével.


     


    A szkenner még mindig nem működik jól. Távjavításon van a gépem, Tihanyban. Ezért nem tudom mikor tudok ismét jelentkezni. Andris most adott engedélyt, hogy bejelentkezzek. Ő már ebédel. Megyek a konyhába.


     


    Nincs hangulatom kimenni a tömegbe. A TV-ben lesem a vágtát, meg amit mutatnak a sok programból.


     


    Hiányzók nagyon hiányoznak!!!!!


     

    előzmény:
    Picivirág1 (68862)
    2014-09-21  09:27
  37. 2014. szeptember 21. 09:4868865.

    Jó reggelt!


    Itt nagyon szép ragyogó napsütés van. Nagyon remélem, hogy a fesztiválozókat sem zavarja meg eső.Ígérgetik a meteorológusok, de remélem csak holnapra ér ide.Itt Budapesten is rengeteg program lenne de most inkább itthon maradunk. Kitty itt van azt hittem könnyebb lesz vele mert majd egy kicsit feledésbe merülnek az események de ezzel ellentétben tele van kérdésekkel. Én meg azt se tudom hogy válaszoljak, hogy félre se vezessem meg hát az igazságot mondjam.


    Kincsike! Nagyon jó áron voltatok Cserkén, Mi is a Napsugárban szoktunk reggelizni is és ebédelni is sok étel közül lehet választani és finomak is. Lett sok beltéri medence is csak győzze az ember mindet kipróbálni.


    Julika! Nagyon csini voltál! Nóri is nagyon jól néz ki.  Nagyon helyesek együtt a testvérek is.Még az idő is kedvezett nekik szép napos idő volt.


    Rózsa! Megsütötted a palacsintát: Én kb 40 db-t csináltam ebből 32 lett hortobágyinak betöltve már sül a sütőben a többit tegnap " megkóstolták".


    Tegnap meghozták a fürdőszoba bútort is hát??????????????? Éppen éppen kicentizve cipőkanállal fért be a panelba. Igaz előtte sokat méricskéltünk és nem is fért el a szabvány méret hanem egyedi gyártású lett. Kicsit furcsa még szokni kell , hogy minden új helyre került de gondolom hamar megszokjuk majd.


    Legyen szép a napotok, betegeknek jobbulást a szórakozóknak pedig jó mulatást!

  38. 2014. szeptember 21. 09:2968864.

    Hoppá!!! Ide is

    előzmény:
    Picivirág1 (68863)
    2014-09-21  09:28
  39. 2014. szeptember 21. 09:2868863.

    Nem tudom mi történt a képpel. A Menedékházban szépen feltette. 

    előzmény:
    Picivirág1 (68862)
    2014-09-21  09:27
  40. 2014. szeptember 21. 09:2768862.

    Szervusztok!


    Tegnap esküvőn voltam. Nóri barátnőm Ádám fia nősült meg.


    1. Indulok az esküvőre


    2. Judit, Nóri fiatalabb  lánya, Ádám és én


    4. Az örömszülők fogadják a gratulációt

  41. 2014. szeptember 20. 21:4268861.

    Marcsika   az apartman  házba  a 2 éj  3  nap  reggelivel  fürdő belépővel   kettönknek  


    24. 900  Ft-ba  került . A reggeli  a strand területén  volt a Napsugár  étterembe  ( svéd asztalos ) ,délbe  ugyanitt ebédet   vettünk  sok finomság közül lehetett  válogatni .


    Ezen kivül az  ap házba  volt  gyógyvizes  csap  is  a  fürdőszobába  Pisti  még ott  is  áztatta  a csontjait  .


  42. 2014. szeptember 20. 21:3468860.

    szép  estét


    Ez  a nap  is  hamar  eltelt .


    Délelött  ágynemüt  huztam és ki is mostam  kora  estére  be is száradt .


    Gyerekek  ma csavarogni voltak  ellátogattak  az Andrási  uti  forgatagba  Dani  nagyon élvezte , azért  hazajövetelük  után  még   velem is  sétált   egy  kicsit .


    remélem  mindannyian  jol  vagytok  



     

  43. 2014. szeptember 20. 13:1668859.

    Szervusztok! Szeretettel köszöntöm a "CSAK OLVASNI" képes. kedves topcBarátnőket és miBandinkat is, ha erre jár.


     


    Nálam sincs gond a belépéssel. Ma olyan semmilyen hangulatom van. Megy a mosógép. Teszek-veszek, de legszívesebben elnyúlnék.


    Lehet, hogy meg is teszem.


     


    Marcsi!


    Jó ötlet. Palacsintát fogok ebéd-vacsorázni. Van is itthon túróm.


     


    A számszéle "ismét" felpüffedt és sok a kiütésem. Tegnap este sütőtököt ettem. Még maradt, de nem merek enni.


     


    Egyébként a gépem - egész napos - távsegítségen van, Tihanyban. A szkennerrel szenved az Andris. Most ebédszünetet tart. Gyorsan kihasználom az alkalmat, hogy jelentkezzem.


     


    kincsiE! Majd az lesz kicsit fárasztók, amikor Danika magasabb szinten lévő dolgokra lesz kíváncsi és emelgetni kell. Legalább is az Ágival így volt.


    Nem vettem le a polcról, vagy a vitrinből a dolgokat, ami felkeltette a figyelmét. Csak felemelve mutattam és elmagyaráztam, hogy törékeny stb.


     


    Talán később több olvasnivalóm lesz. Most a teregetés után, sütök pár palacsintát és ágyban fogok olvasni.


     

    előzmény:
    totyogoka (68858)
    2014-09-20  08:55
  44. 2014. szeptember 20. 08:5568858.

    Jó reggelt!


    Itt Angyalföldön már most szép és kellemes az idő. Süt a nap és ez jó. Igaz nem sok jóval biztatnak a jövő héttől , de ősz van. Remélem , hogy azért még októberben lesz egy pár szép hetünk.


    Én csak magamat tudom ismételni nekem nem volt probléma a belépéssel már jó ideje. Egyszer nagyon nagyon régen akkor kellett váltanom a totyogót totyogókára, de azóta semmi gondom az nlc-vel. Ha el tűnik egy egy szolim akkor is zömében a saját hülyeségem miatt van ( volt).


    Valika! Én is szeretem a töltött káposztát minden fajta formában. Évek óta szeretnénk kijutni a Káposztafesztre de valami eddig mindig közbe jött. Pedig a barátaink is kint vannak minden évben és árulják a finomabbnál finomabb termékeiket hiszen nagy savanyító üzemük van. Annak , hogy a Gitta ott lesz külön örülök, mert ez azt jelenti, hogy vagy már olyan jól van a beavatkozás után , vagy még nem történt meg a műtétje de olyan jól van , hogy neki vág ennek az elég hosszú útnak. Tényleg jó hír ez hiszen nem nagyon szokott kimozdulni. Engem leginkább a vasárnap déli felvonulási forgatag érdekelt volna de hát most ez ismét elmarad.


    Rózsa! Én még nem írtam a moderátornak sose, eddig még nem volt rá szükségem.( kopp kopp kopp) Remélem nem is lesz.


    Julika! Örülök, hogy Neked használ ez a masszázs és igazad van , hogy ha nem is túl drága és még jó is akkor ki kell használni a lehetőséget.


    Marika! sajnálom, hogy Neked még mindig fájdalmaid vannak.Remélem , hogy a 3 hét Kakasszék megoldja majd ezt a problémát is.Én is levelezek az agyunktus Úrral , majd látom, hogy mit válaszol.


    Kincsike! Mi is nagyon szeretjük Cserkeszőlőt mi a Thuring Motelbe járunk minden évbe reggelivel belépővel 12000 ft / 2 főnek a szállás és nem is kell elhagyni a fürdő területét bár mikor felmehetünk a szobába meg vissza.A reggeli is ott van a fürdő területén svédasztalos és mindig van ugyanott olcsó ebédelési lehetőség is.


    Katit és megvagyokot hiányolom! Lehet hogy őket se engedi belépni a rendszer????


    Megyek kicsit előre dolgozni mert holnap hortobágyi palacsintát is csinálok és a tölteléknek a paprikás csirkét még ma megfőzöm elkészítem.


    Legyen szép a napotok!

  45. 2014. szeptember 19. 23:5968857.

    szép álmokat 


    A belépés  nálam nem volt gond .


    Ezer bocsánat Valika  természetes hogy Rátok  is  gondoltam .


    Ma  sokat  Danikáztam kell most már hozzá  az erő meg a kondi hisz  állandóan menni akar  ha egyedül  megy akkor meg figyelem kell .


    Marimama örülök hogy betudtál jönni és  hallunk  felölled .


    Rozsa én  több féle játékkal játszom hisz van  bőven .


     


  46. 2014. szeptember 19. 22:4768856.

    Nagyon sajnálom, hogy ezt sem lehet idehozni. A régi NLC-ben lehetett.


     


    2. próba!


     


    https://www.facebook.com/video.php?v=512722048803011&set=vb.100001956602574&type=2&theater


     

    előzmény:
    rozsaanyu (68855)
    2014-09-19  22:43
  47. 2014. szeptember 19. 22:4368855.

     https://www.facebook.com/video.php?v=512722048803011&set=vb.100001956602574&type=2&theater

    Csoda, hogy nekem még sikerül belépni. Hogy el ne kiabáljam.


     


    Lányok! Azért csak próbálkozzatok. Látjátok? Marimama is kitartott és sikerrel jött.


    Még semmi válasz a levelemre. Sem e-mail-ban, sem itt a topicon. MODIK, HOL VAGYTOK????????????


    Kérünk szíves tájékoztatást, hogy miért romlott el ennyire ez az egész NLC rendszer????????


     


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.

    előzmény:
    totyogoka (68846)
    2014-09-19  12:05
  48. 2014. szeptember 19. 19:1368854.

    Ítéljétek meg, hogy jól fogalmaztam-e!


     








    Kedves Moderátor Hölgy/Úr!


    Az NLC Itt vagyunk régi barátok2  topic egyik oszlopos tagja vagyok, rozsaanyu.


    Kedves Topictársnőm,   dundori   napok óta nem tud belépni a Fórumra, csak mint olvasó.
    A jelszavával nem engedi belépni a rendszer. Új jelszót nem tud kérni, mert a héten - már 3x - összeomlott a rendszere. Nem tud a levelezőjéhez férkózni.


    Az a tiszteletteljes kérése, hogy segítsenek megoldani, hogy a megszokott jelszavával belléphessen.


    Fenti okok miatt kért meg engem a kérés közvetítésére. Az Önök levelét sem tudná elfogadni.


    Segítségüket, válaszukat, előre is köszönöm.


                                 rozsaanyu    Rózsa

    előzmény:
    rozsaanyu (68853)
    2014-09-19  19:02
  49. 2014. szeptember 19. 19:0268853.

    Szervusztok!


    Csak beugrottam egy pillangóra. Egész nap távolban - Tihanyban - van a gépem. Ugyanis a szkennerem felmondta a szolgálatot. Andris a Jófogáson talált egy kedvezőt. Reggel elmentem érte. Kb. 11 körül értem haza. Azóta telepíti. Elindult, csak éppen nem szkennel.


     


    A Gitta hívott telefonon, hogy 3x omlott össze a gépe. Nem tud belépni, csak olvasni. Kért, hogy írjak a moderátornak, hogy a levelezőjéhez nem fér hozzá, így nem tud Ő írni, ill. új jelszót kérni. Méltányosságból engedjék belépni. Ezt most gyorsan megteszem, hogy írok a support-ra. Utána visszaadom Andrisnak a távszerelés lehetőségét.


    Ja! A lényeg! Gitta mindenkit puszil. Ma fodrászhoz ment. Holnaptól Vecsésen lesz. Pontosan nem tudom meddig.


     


    Nagyon szétszórt vagyok a szkenner miatt. Jól jártam a Jó fogással? Majd kiderül, ha beborul.


     


    Jó éjszakát. Szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.

    előzmény:
    Picivirág1 (68852)
    2014-09-19  17:57
  50. 2014. szeptember 19. 17:5768852.

    Marika!


    Akartalak hívni telefonon, de azon a számon előfizető nem kapcsolható, ami nekem van. 

    előzmény:
    nagymama (68849)
    2014-09-19  17:32

Címlap

top