Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2014. augusztus 30. 12:3868651.


    Rózsa !


    Névnapodon  szeretettel köszöntünk


    Erzsike Pisti


  2. 2014. augusztus 30. 11:5068650.

    Sziasztok!


    Már én is túl vagyon a sétán a Lizával,de ugy ráugrott a bokámra,mert meglátott egy fekete macskát,hogy még most is érzem.Ma nem fözök semmit,mert van tegnapi maradékom,majd talán holnap,de az is lehet,hogy leugrok a Budagyöngyébe,mert ott vasárnap mindig kedvezményes menü van.


    RÓZSA! Névnapora kivánom,hogy minden bajod testi-lelki elmúljon,sikerüljön a kisunokáddal együtt lenni itthon is és Füreden is.


    Marcsi! Igen ,tudom,hogy az Ágóék elutaztak és azért van veled a Buksi,a Kitty még nem érkezett meg,vagy csak vasárnap egy napot lesz veletek?Az jó hir,hogy séta eredményezett egy kis sulycsökkentés,az a lényeg,hogy megindult,én is szeretnék egy pár kilót leadni,na nem sokat,de mintha egy-két kilóval több lennék,mint a megszokott.Azért a párod egy hős,hogy egész éjjel tud dolgozni,biztos sok idő kellett hozzá,hogy átálljon.


    Julikám! Azt mondják,egy doki a tv-ben-,hogy ezek az alternativ gyógyászati dolgok,kuruzslások és nem szabadna megengedni ,hogy müködjenek,nagyon kikelt ellene,mert pl az mondta,hogy Európában ezt nem engedik hivatalosan.Igaz azt is mondják,hogy hinni kell benne,s akkor használ,én még nem voltam ilyenen.


    miBandink! Most itthon dolgozol?Mi ujság a gyerekek körül,nekik főztél ezek szerint finomat,biztos örülnek neki,amikor megvendégeled őket.Jelentkezz be többször.


    Nagyon örülök,hogy jó idő van,remélem mindenkinek szép hétvégéje lesz ,holnap már vége a nyárnak,sajnos jön az ösz és a tél,de nem szeretem.


     

  3. 2014. augusztus 30. 10:4268649.

    Én voltam, de nincsen jelentősége. 


    Marcsi levelében köszöntöttelek, és ez hiba volt


    de azért nagy nagy szeretettel köszöntlek megint!!!!!

    előzmény:
    rozsaanyu (68648)
    2014-08-30  10:15
  4. 2014. augusztus 30. 10:1568648.

    Szép napot!!!!!


    Marcsi! Köszönöm a szép rózsákat. Te vagy az első köszöntőm!!!!


    Nem találom az Üzenetek-et én sem, pedig már volt egyszer 9 olvasatlan. Sőt, még Margónak is írtam privit. Most nem találom.


    Megyek vásárolni, mert valamit főzni kellene. Készülök, hátha lesz váratlan vendég, akit nagyon várok, az Ágimat.


    Andrist minden nap látom, ill. kapcsolatban vagyunk, skypen. Bimbóm a Judit napot tartja, de én ma köszöntöm, mert nekem mindig is Rózsa marad, mert az az igazi neve is. Sajnálom, hogy "eljuditosodott".


    miBandink! Örömmel olvastam jelentkezésed.


    Mindenkinek legyen vidám, kellemes, kedve szerinti napja. Ha vidámat írtok, nekem is jobb a kedvem. Élvezzétek a nyár utolsó napsugarait.


     

    előzmény:
    totyogoka (68646)
    2014-08-30  09:53
  5. 2014. augusztus 30. 10:0068647.

    Julika!


    Azért ennek a kezelésnek az ára is jóval barátibb és ha használ is az meg egyenesen ajándék! A masszázs mindig jól esik.


    Én annyit olvastam annak idején a varga gyógymódról, hogy úgy mente oda hittel és reményekkel teli . ha egy ici pici változást is észre vettem volna akkor még inkább hittem volna benne. Ott is nagyon sok beteg volt sok volt a kezelő személyzet. Még az is lehet , hogy mi éppen nem a megfelelőt fogtuk ki.


    Én azt kívánom , hogy legyen hatásos hiszem mint írtad , jó a társaság és már az első alkalom után is volt érezhető hatása.Akkor viszont meg éri eljárni.


    Én nem is írtam, hogy mivel az előző érsebészeti vizsgálat csak úgy ránézésre történt így a házi orvosom elküldött egy másikhoz műszeres vizsgálatot is kérve. Na kaptam is időpontot a Honvéd Kórházba ( nem tévedés) 2015, január 14.-reNagyon remélem , hogy addigra már el is múlik a boka dagadásom.

    előzmény:
    Picivirág1 (68645)
    2014-08-30  08:40
  6. 2014. augusztus 30. 09:5368646.

    Jajj Rózsa!


     


    Ezer bocsánat!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Elnéztem a naptárat!


    Holnap már az Erikákat köszöntik!



    Így ma kívánok Neked Névnapod alkalmából, nyugalmat egészséget békességet magad és a családod körében!


    előzmény:
    rozsaanyu (68642)
    2014-08-29  20:58
  7. 2014. augusztus 30. 08:4068645.

    Marcsi!


    Ez annyiban nem hókusz pókusz, hogy ez is egy masszírozás. Ami ugye jólesik. Most pl. nem zúg a fülem...ez valós dolog. Eddig annyira zúgott, gyógyszert szedek rá. Ez a kezelés kb 3 napig tart, aztán szépen vissza süllyed az eredeti állapot, ha ezért kell egy kúra. 1000 Ft, ingyen visznek, kellemes társaság, kellemes a kezelő..ennyit megér. 


    A gyertya dologban nem nagyon  hiszek. Azért kipróbálom, mert azt mondta, megérzi rajtam, hogy megcsináltam-e?


     



    Rózsának boldog névnapot kívánok!!!!

  8. 2014. augusztus 30. 07:3868644.

    Szép jó reggelt!


     


    Már túl vagyok egy kör kutya sétáltatáson és egy órás gyalogláson is. Mind a kettő jól esett.Egy kicsit biztatóan alakul a "mérlegem" is.


    Jó volt olvasni, hogy egy kicsit több hozzá szólás is volt.


    Julika! Ez a kezelés nagyon érdekes lehet. Megmondom őszintén kicsit t ugrottam a Menedékházba ahol írtál róla . Velem az a baj, hogy nem hiszek ezekben. Én Ágotámat kb 45 alkalommal vittem a híres Varga Zoltánhoz alkalmanként 3000 ft fizettem neki. Nagyon akartam hinni akkoriban az Ő módszerében. sajnos semmit nem segített és láss csodát most egy csomó cikk foglalkozik vele a Bajor Imre halála kapcsán.De ha akkor nem járunk el hozzá egy életre lelkiismeret furdalásom lett volna , hogy miért is nem próbáltuk ki.


    Katika! Ágóék csak egy napra utaztak most el Ausztriába a Famili Parkba, este már haza is jönnek, de nem lehet egész napra egyedül hagyni Buksit bent a lakásban. Itt meg jól elvagyunk.


    Bandi! Amikor be vagy jelentkezve akkor itt középen felül ott van , hogy üzeneteid ( 1-2 vagy akár több is) arra rá klikkelsz és akkor megjelennek a nevek hogy kitől is érkezett az üzeneted,na arra a névre is rá klikk és legörgeted a lapot az egérrel egészen a lap aljáig. Akkor már ott a szöveg azt ha elolvastad akkor pedig ott van alatta , hogy válasz erre, és már írhatod is a választ.


    Rózsa! nagyon remélem, hogy a holnapi napon nem csak virtuális megemlékezésekben lesz részed. gyerekeid unokáid talán meg fognak lepni a látogatásukkal, vagy ha nem tudnak jönni akkor még mindig ott van , hogy mehetsz Te Andrishoz. Ha nem Ágival akkor pattanj vonatra és menj egyedül. tegnap olvastam az Alma patika ( itt van a Vizafogó végében) hogy hétfőtől akciósan kapható lesz náluk egy fajta gyógyszer ami akciósan most 999 ft lesz Ewofex 180 mg filmtabletta 30 darabos kiszerelésben (: A bőr allergiás állapotával az úgynevezett krónikus csalánkiütéssel kapcsolatos tünetek , úgymint kipirulás ödéma viszketés enyhítésére szolgál)Ezt most idéztem az ujságból. Tudom neked más bajaid is vannak de a gyógyszerész lehet , hogy meg tudná mondani , hogy szedheted-e a többi gyógyszereddel együtt. Egy sétát megér.A lakótelep végén van ez a gyógyszertár az Andrisék volt iskolájának az utcája végén.


    Megvagyok! Láttam a képeket a facebookon! A hangulat valóban fergeteges volt azt tükrözik a képek is. Itt mindenki jó kedvű volt de erre a napra félre tette a bajait mindenki és élvezte a találkozót.A Polgármester is jó fej volt nagyon.Most vasárnapra hívtak Szigethalomra is egy nagyszabású nyugdíjas rendezvényre de mi Gyálra megyünk név napozni illetve nyár búcsúztatóra!


    Most meg megyek a konyhába reggelizni. Apus későn jött haza most tovább fog aludni, nagyon nem szeretnék zörögni.


    Legyen szép a napotok!

  9. 2014. augusztus 29. 23:1168643.

    Sziasztok Kedveseim!


    Hogy kell a privit elolvasni? Segítség!!!!!!


    Ma főztem savanyú szívet nagyon nagy sikere volt, elfogyott.


    Most megyek aluszikálni. Mindenkinek szép jó éjszakát kívánok Rózsa szokásos kívánságával.Itthon vagyok és talán egy darabig itthon is leszek.


    Puszi Mindenkinek

  10. 2014. augusztus 29. 20:5868642.

    Az előző szolimat még délután írtam. Most jöttem és látom, itt ragadt. Csodálom, hogy elment.


    sKati! Olvastad? Magam is azt írtam, hogy jó lenne egy kicsit Ágizni. Bízom a hétvégében, hogy eljönnek. Még Tihanyba is megyünk, csak még az időpontot nem tudom. Most az orvoshoz járkálást is figyelembe kell venni. Időpontok vannak. Lassan jön majd a telefon is, hogy mikor mehetek a Szt. Ferenc kórházba, a szokásos kúrára.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.


     


     

    előzmény:
    rozsaanyu (68641)
    2014-08-29  20:54
  11. 2014. augusztus 29. 20:5468641.

    Nem tartott sokáig a visszaolvasás!


    Nagyon örülök Gitta, és Margó a bejelentkezéseteknek.


    Marimama! Gyógyítsák meg a Fiúk a gépedet! Te is gyógyulj mielőbb.


    Marcsi! Tornázz csak, ahogy jólesik. Te érzed a hasznát. Én is mocorgok, mert nincs is türelmem egy helyben ülni.


    Zacskós leves, gyümölcsszósz  főtt burgonyával és párolt csirkemell volt a mai menüm.


    Ismét vége egy napnak.  Még lesz pár nap szép idő, azután jön az ősz. Jó lenne most Tihanyba menni, az Ágimmal.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.

    előzmény:
    rozsaanyu (68638)
    2014-08-29  18:54
  12. 2014. augusztus 29. 20:3268640.

    Szervusztok!


    Ma Vásárhelyen voltam, yumejho kezelésen. Nagyon érdekes volt. Az is érdekes volt, hogy amikor a férjemről beszéltem, azt mondta és nem engedtem még el, mert amikor csak a nevét mondom tiszta görcs vagyok.  Mondtam, hogy én elengedtem, de azt mondta, el kell küldeni!!!!Kaptam olyan keleti, "bölcs" tanácsot, hogyan oldjam meg , azt mondta érezni fogja, hogy megcsináltam-e?


     

  13. 2014. augusztus 29. 20:1968639.

    Sziasztok!


    Ma azért egy kicsit jobb idő volt,igy ugy éreztem,hogy ki ülök a teraszra és szépen napozok egyet.


    Miután megcsináltam, az ebédet,megebédeltünk,aztán ott lazán elolvastam az ujságjaimat.


    Igaz ma én voltam a fuvaros a lányomat vittem oda -vissza a Déli-ig,mert nem akart kocsival bemenni a belvárosba,mert mindenhol felujitanak és utlezárások miatt nagy a torlódás.


    Marcsika! Én ma nem sétáltam,a Lizát ugyan átmentem berakni a helyére,mert ugy látszik valaki kinyitotta a kiskaput és hallottam az ugatását igy helyére tettem a szentemet.


    Akkor mégis csak van Buksid?,akit sétáltatni kell? Azt pedig gondolom örömmel veszedf,hogy a Kitty ois veletek lesz még az utolsó órákban a tanévkezdés előtt.


    Igen igazad van,nagy örömmel megyek,de most ők is nagyon várnak és örülnek.


    Gitta! Örülök,hogy bejelentkeztél ,nemcsak a Julika hivott én is hivtalak ,de nem vetted fel arra már nem emlékszem ,hogy kedd este,vagy szerda este.El tudom képzelni,hogy most sok dolgod volt,de már aggódtunk miattad.


    Margitom! azt pedig gondoltam,hogy nagyon el vagy foglalva a klubbokkal ,meg ,ahogy ismerlek,ha nem lettek volna ezek a programok,te szerveztél volna egye kettőt.


    Az a lényeg,hogy minden jól sikerült,de hát ez természetes nálad.


    Marimama! Jajk de jó,hogy jobban érzed egy kicsit lagalább magadat,biztos csak jó dolgokra gondoltál és igy nem is érezted a fájásaidat.


    Rózsa! Ugy látom tényleg egy kicsit depis vagy,nem csodálom,hogy a kiütések és az elötted álló problémák kikészitenek,nem is tudom,hogy mit ajánljak,talán a kisunokádat kellene elhoznod,hátha odaadja az anyája,mert az gondolom kikapcsol.Megnéztem a felrakott képeket,agyon  aranyos és jó hangulatu.


    Mindenkinek kivánok kellemes hétvégét.

  14. 2014. augusztus 29. 18:5468638.

    Jelentem, én is megvagyok! Csak elvagyok......... szomorodva. Visszaolvasok!


     



    Ödön nőtlen volt, egyedül élt apjával, és a családi vállalkozásban dolgozott.











    Amikor megtudta, hogy beteg édesapjától egy vagyont fog örökölni, úgy döntött, hogy megnősül, és feleségével együtt élvezi majd az életet.

    Egy fogadáson pillantotta meg a legszebb nőt, akit valaha is látott.

    Elállt a lélegzete.

    -- Lehet, hogy átlagos férfinak tűnök -- vallotta be álmai asszonyának --, de néhány év múlva, amikor apám meghal, 65 millió euró örököse leszek.

    A lenyűgöző hír hallatán a fiatal szépség elkérte névjegyét, és három nap múlva a... mostohaanyja lett.

    Tanulság: a nők sokkal jobb pénzügyi elemzők a férfiaknál.








     

  15. 2014. augusztus 29. 18:4068637.

    Sziasztok jelentem "megvagyok" Csak kicsit olvastam vissza igy tudom az eseményeket katika nem sokára utazik Marimama jobban van kicsit. Talán a többiek "változatlan" állapotban vannak na ezt jelképesen mondom


    Rozsa szeretném ha priviben pár szóval ha lehet leírnád veled mi is van. Persze nem kötelezően kell csak érdekelne ha nem baj


    Elvagyok mint a tejbe tök . A klubomban "vendéglátás-várás" volt 3 klubot vártunk vendégül kedden nagyon jó találkozó volt . Amikor már minden klub ott volt köszöntöttük őket a polgármester is majd egy verses valami adott elő egy társunk majd én másod magammal egy kabaré jelenettel szórakoztattuk a vendégeket. utána fincsi ebéd volt. Majd gyors tekézés és nótázás és táncika következett. Ott volt a Zsófi uncsikám és énekelt 3 számot gondolhatjátok mekkora sikere volt amikor második számként na első  valami tavaszi ének másodiknak bedobta a boci bocit  majd szállj el kismadár énekelte. Nagyon szépen. (Zsófi azért volt ott mert nem tudtam hova tenni hát elvittem magammal. Hát ez van

  16. 2014. augusztus 29. 11:3068636.

    Szervuszotk!


    Jöttem volna korábban is, de nem jött be a topic.


    Most meg nem tudok még visszaolvasni, mert főzöm az ebédem.


    Kívánok kellemes napot. Ismét egy hét végénél járunk. Elmúlik a nyár.................. és mi vár rám????


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (68635)
    2014-08-29  08:23
  17. 2014. augusztus 29. 08:2368635.

    Szép jó reggelt!


     


    Itt nagyon szép de már egyáltalán nem nyárias az idő. Süt a nap de már nincs olyan ereje.Bizony augusztus utolsó napjaiban járunk és ez már így szokott ilyenkor lenni. Ami azt illeti elég faramuci volt ez a nyár mert ha meleg volt akkor nagyon meleg vot és rengeteg eső is esett. Ez kinek kinek jó vagy rossz is lehetett. Mi általában azért megyünk elő vagy utó szezonban , mert akkor is előfordulhat ilyen szeszélyes idő viszont az üdülési árak fele annyiba kerülnek.


    Ma is voltam gyalogolni. Jól esik naponta kora reggel mosolygós korombeli emberekkel találkozni naponta.Na és már hiányzik is ha nem tudok menni valami okból kifolyólag.


    Ma jönnek Ágóék hozzák a Buksit így nem lesz üres a ház sőt holnap délután még Kitty is itt lesz vasárnap délig. Így van ez jól még ha kicsit több is ilyenkor a tenni való.


    Marika! Örülök, hogy némiképp csökkentek a fájdalmaid. Most az én vállam is egész tűrhető állapotba került így a második szuri után.A torna gyakorlatokat most lényegesen könnyebben csinálom


    Valika! Ez az oktatási reform egyre vacakabbá teszi magát az oktatást!


    Gitta! Örülök, hogy van neted! A soraid között amit írtál a magamra vonatkozó részt megértettem és " felöltöztem" Ismered a mondást akinek nem inge nem veszi magára , De mint régebben írtad is nem ezen múlik egyikünk boldogsága sem Én így is jól érzem magam a bőrkémben!


    Katika! Ügyes vagy , hogy már le is foglaltad a repülő jegyedet. Nagy segítség leszel kint az uncsidéknak. Arról nem is beszélve, hogy a mindennapi találkozás azzal akit nagyon nagyon szeretünk külön gyógyszer a léleknek.


    Rózsa! Nem szívesen cserélnék most Veled. nagyon sok hullám csapott össze a fejed felett. Próbálj arra koncentrálni, hogy jól kell hogy ki jöjj ezekből a problémákból és nem szabad negatívan gondolkozni.


    Kincsike! innentől már csak jó derékkal kell rendelkezni, hogy követni tudjátok danika futólépéseit.


    Julika!Jó a csend jó a csend de gondolom , hogy Neked is eszedbe jut , hogy nem olyan rossz azért az sem ha tele van történésekkel a ház. Most neked persze van tenni valód az állatkákkal is, hiszen azok is igénylik a szeretetet és a gondoskodást.


    Na megyek mert lecsót főzök meg majd előre gyártott pizza lapból csinálok pizzát és az lesz  ebéd.


    További szép napot!


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  18. 2014. augusztus 28. 22:0568634.

    Szervusztok Barátok!


     


    Köszönöm Julika, hogy beírtad az üzenetem.


    Kb.egy órája működik a netem, de nem igérem, hogy itt leszek egyhamar. Nálam valóban fennforgás van, de túl hosszú és bonyolult ennyi kihagyás után elmondani/leírni, és egyelőre nincs energiám, s tán lelkierőm ehhez. Főleg nem szeretném, ha olyanok olvasnák, akik érintettek a lelki bajaimban, priviben meg nem is írnám meg egyenként, (a címzettek hozzáadása nálam már régen nem működik). Bevallom, nem olvastam vissza az elmúlt 2 hetet, emiatt mindenkitől bocsánatot kérek.


     


    A lényeg, hogy gondoltam Rátok, épp fontolgattam, kit hívjak fel, hogy üzenetet hagyjak Nektek, akkor, amikor Julika hívott. Akit szivem szerint hívtam volna, már üzente, hogy ne zaklassam (lehet enyhébb kifejezést használt), aztán végig kellett gondolnom, hogy ki lehet még, aki engem magától is keresne, bevallom nem jutott eszembe senki, s megcsörrent a telefonom. Itt tartok most, késő este, mikor mások már alszanak, én pedig hulla fáradtan nem oly régen jöttem fel a régi lakók utáni festés takarítási utómunkálataiból, miközben a nap folyamán - a lenti festési idő alatt - a saját házamban végeztem a nagytakarítást.


    A régiek inkább kifizették a festést-mázolást, de a takarítást nekem kellett megoldani, s erről álmodni sem mertem, hogy majd én takarítok utánuk akkor, amikor már itt vannak az újak. S még nincs ám vége, csak a lakó-alvó tér van készen (félig-meddig). A fürdő, ahol csempézni is kell, a konyha, ahol lábazatot (csempe) cserélnek, az előtér még hátra van, nekem meg sok teendőm a kertben, mielőtt kórházba megyek majd. Addig sok-sok dolog vár még rám.


     


    Nincs ezzel baj, majd talán az éjszaka lesz, hisz annyira elfáradtam, hogy talán aludni sem bírok majd.


    Lehet mondani, hogy nem kellene, de nem volt választási lehetőségem.


     


    Csók mindenkinek, jó éjszakát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  19. 2014. augusztus 28. 19:3268633.

    Sziasztok Barátnők!


     


    Használt a sok fekvés és közben a tornázás, már a lábam nem fáj csak a derekam. Az alihanem Dilman adjunktus szuriját kivánja. Pedig még sokára lesz jövő február, amikor mehetek kakasszékre. Mondják, akik most jöttek haza,  hogy ne is kivánjak egyelőre mert nagy ott a felfordulás, megbolondulnak az épitkezés zajától, nincs nyugalom.


    Visszaolvasok, remélem Rózsa is gyógyul és Marcsi vála is. Itt felénk ma kezdett kicsit melegedni az idő. Már én is ugy voltam, mint Katika, hogy begyujtok, aztán lebeszéltem magam, mert át szoktam nézetni fütés előtt ezeket a régi konvektorokat.


     


    Én is ugy vagyok, hogy Kittyt, Danikát, Julika uncsijairól  és Margitka uncsijáról keresem az információkat. Engemet is az unokáim sikerei viditanak.


     


    Be kell fejeznem, mert rossza gépem, és már másodszor kezdtem ujból az irást. Leventét megkérem jöjjön el,mert angolul ir ki valamit a gépem,aztán tünik el az irás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  20. 2014. augusztus 28. 19:2268632.

    Sziasztok!


    Úgy ment el a mai nap mint a sicc! Mire észbe kaptam már este lett.


    Délelőtt időpontra mentünk a reumatológushoz. meg kaptuk a fürdőjegyet de a vállamba a 2. injekciót úgy adta be , hogy közben folyamatosan morgott, hogy ennek már sokkal jobbnak kellene lenni és még sokkal többet kéne tornáztatnom.Hogyan bizonyíthatnám be neki, hogy naponta ahányszor csak eszembe jut csinálom. ( ezt kakasszéken is így tettem és esküszöm azóta is) Sőt kicsit kibővítve a gerinc tornával is, amikor is a csoport többi tagja más gyakorlatot csinált nekem egyéni "figurákat " kellett csinálnom.


    Most kiírta a gerinc tornát ( MeK-Enzi)  de hát elutazunk így majd csak ha haza jöttünk utána tudom elkezdeni.


    Délután a háziorvosnál jártam, kb másfél órát vártam de olvastam keresztrejtvényt fejtettem így el telt az idő.


    Katika! Nem sokáig üres a ház mert mint írtam holnaptól vasárnapig megint itt lesz Buksi. Ágóék Ausztriába mennek és igaz csak egy napra de nem szeretnék magára hagyni egész nap a kutya urat. A reumatológusnak meg kötelessége a fürdőjegyet kiírni , mert évente 2x15 alkalom állampolgári jogon jár. Akár helyi ( BP-i ) fürdőben akár magyarországi fürdőhelyre csak  háziorvosi beutaló kell és a fürdőjegyre fel kell tüntetni a gyógyfürdő nevét és a kezeléseket amiket javasol.nekünk pl a medence fürdő mellé még ki írta a masszázst a tangentort ( víz alatti sugár masszázst) és a csoportos vízalatti tornát is.


    Szoboszlón ez azt jelenti, hogy közgyógyra ingyen vannak a kezelések, közgyógy nélkül meg napi 1400 ft ha minimum 4 kezelést igénybe veszel és mivel törzs vendégek vagyunk így 10 % kedvezményt is kapunk.


    De ha a reuma orvos ezeket a kezeléseket nem írja ki akkor a házi orvosi beutalóval a Gyógyfürdőben rendelő orvos minden további nélkül ott megvizsgál és felírja.


    Rózsa! Hát nem tudom! Lehet hogy tényleg gyógyszer allergia? Ki tudja már annyi vegyszert megeszünk gyógyszer formájában , csak  nem tudjuk milyen mellékhatásai lehetnek. Nekem is azt mondta a cardiológus, hogy az egyik vérnyomáscsökkentő+ koleszterin csökkentő gyógyszeremben van olyan hatóanyag ami a boka dagadást okozhatja.


    Na közben meg el is búcsúzom mert ágóval még nem is beszéltem ma és lassan vége is a napnak!


    További szép napot!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  21. 2014. augusztus 28. 15:0968631.

    Kellemes délutánt!!!!


     


    Olyan semmi kedvem hangulatban vagyok. Délelőtt a konyhát takarítottam. Most ebédelek. Még van tökfőzelékem és egy kis csirkehusim.


    Utána lekötöm a figyelmem a képes újságokkal.


    A Mária u-ba szept. 11. 10 órára van időpontom.


    Valcsi! sKati! Marcsi!


    Az Allergológus dr-nő szerint gyógyszerallergiám van, ezért nem szurkál. Ezt én nem hiszem, de nem parancsolhatok neki.


    Azt mondta, hagyjam el a nyugtatókat, meg az éjszakai gyógyszert is. Csak a vérnyomáscsökkentőt és a pajzsmirigyes L-Thyroxint szedjem.


    A Nootropilt sem javasolja, pedig itt a szeptember. Várom a behívót a Szt. Ferenc Kórházba, ahol az infúzió fő alkotóeleme az említett gyógyszer.


    Sőt, még a vérhígítót is megkérdőjelezte!!!!!!!!!!!! Persze nem hagyom abba. Ezzel kapcsolatban 8.-án megyek, a szokásos vérvételre. Majd megkérdezem a Főo-t, mi a hozzászólása. Lesz óbégatás, hogy keressek másik orvost. Volt már rá példa.


    Kincsike!


    Danika nagyon ügyes. Már nem sokáig kell fognod a kezét, hogy magától szaladgáljon. A lépcsőzés jó kis torna Neked is.


    Éhes vagyok!!! Eszem.


    Hiányzókat hiányolom. Akik írtak, mindent elolvastam.


    Jó hogy kaptunk, Julikától infót, Gittával kapcsolatban.


    Képek: 1. Lelkiállapotom


                2. Feltétlenül olvassátok el!!!


               3. Uzsonnára hoztam

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (68630)
    2014-08-28  14:28
  22. 2014. augusztus 28. 14:2868630.

    Sziasztok!


    Ma megint lementem a helyi piacra,jól bevásároltam,magamnak,a lányomnak,meg még a szomszédnak is,aztán elmentem ucsak a lányom megbizásából a Budagyöngyébe a varrodába,megvarratni a gumipántokat a szalonba,majd kedden lesznek csak kész,mert nem tudja mennyit kell varrni.Na jó,ez van.


    Ugy örültem,hogy szép az idő,igaz a lakásomban még mindig csak 20 fok van,kinyitottam a teraszajtót,talán bejön a meleg.


    Lefoglaltam a repülöjegyet,megyek a Balázshoz október 11-128-ig Londonig,utána 3,5 óra buszozás.Már alig várom,hogy lássam,nagyon hiányzik,lehet,hogy azért,mert tudom,hogy ez nem egy év hanem 3.


    Marcsika! Nem furcsa,hogy üres a lakás?Nincs nyüzsgés.A Gábor csak gondolom éjjel dolgozik,igy nappal meg jót alszik.Azért rendes a reuma dokid,hogy ad fürdőjegyet,itt nekem ha kérem se adna.


    Kincsike! Nagyon megértelek,nekem is vannak lustálkodó napjaim.A kis Dani pedig jó kis tornát csináltat veled a lépcsőn való le fel sétálással,de hát ö most élvezi igazán,hogy miket tud csinálni,még jönnek ezután a nehezebb feladatok is.De ez nekünk nagyiknak igazán semmiség?!


    Valikám! Érdekes lehet az a paradicsomnapok,lehet,hogy én is kinézek oda,majd meglátom  milyen idő van.


    Rózsa!Akkor most már legalább van beutalód a Mária utcába,nekem itt a Széher uton csinálták.Kiváncsi leszek az eredményre,de én is a Valival értek egyet az eredetét illetően.


    Julikám! Neked szerncséd volt,mert nekem nem vette fel a Gitta a telefont,tegnap előtt hivtam azt hiszem,lehet,hogy nem hallotta,és a telefonja nem olyan,ami kijelzi,hogy keresték.Az a lényeg,hogy rendben van.Köszi az infót.


    Mit csinálsz az uncsik nélkül,a kertben tevékenykedsz?


    Hiányzó ,aki van merre van?


    Szép napsütéses hétvégét kivánok magunknak,holnap már péntek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  23. 2014. augusztus 28. 13:5668629.

    hűűűűűűűűűűű sehol senki?kávézom-zom


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (68628)
    2014-08-28  08:53
  24. 2014. augusztus 28. 08:5368628.

    Erzsike bizony nem könnyű nagyinak lenni     


    később majd mikor önálló lesz kicsit könnyebb    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (68626)
    2014-08-27  21:08
  25. 2014. augusztus 28. 08:5168627.

    Sziasztok vidám napot.


    Már itt a hétvége.


    Pénteken lehet hogy elmegyünk a füvészkertbe paradicsom nap lesz kóstolóval egybekötve. állítólag még csíkos paradicsom is van.


    Kicsit megfáztam hol melegem van hol meg fázom


     


    Marcsi a tankönyvekekel minden évben probléma van,nekünk volt olyan hogy a kislány januárba kapta meg,és olyan is volt hogy megvetettek drága könyvet és egy év alatt kétszer nyitották kinem is kellett .nem is értem hogy miért kell minden évben másként tanítani.persze hogyan vennének fel komoly pénzeket a tankönyvek megírásáért ,?


    Rózsa nem is értem hogy mit laca- facáznak veled ennyit.Nekem annó a hátamat is teleragasztották meg szurival az egész karom kidekorálták igaz eredménytelen voltkét dologra voltam allergiás de nem azok okozták a kiütéseimet.


    Sajna lehet hogy ez neked lelki eredetű


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  26. 2014. augusztus 27. 21:0868626.

    szép  estét 


    Ide értem 


    Ma lett volna  időm  egy nagyobb takarítást  lebonyolitani   Pisti  nem volt itthon  ,  de nekem meg nem  volt kedvem .Igy  filmeztem  .


    Ebédre  csak  sült krumplit  készítettem , kecsappal   ettem  mert nagyon szeretem .


    Nagyon  fujt  a szél  ma  pedig  az  idő  jó lett volna , igaz délután volt egy kis dörgés  és zápor  de  nem  sok .


    Danikával ennek ellenére lenn voltunk  , bizony  nehéz vele   megviseli a derekam de csinálom  mert jaj nagyon szeretem,  egy  kézzel kapaszkodik  az én kezembe   és megy ám  mindenen keresztül  ma  a legjobb játék  volt  a ház bejáratához  vezető  4  lépcső  le  fel  járása   nagyon sokszor .


    Mindenkinek a legjobbakat kivánom .



     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  27. 2014. augusztus 27. 18:1768625.

    Sziasztok!


    Jelentem kiürült a ház! Se kutya se unoka se hörcsög se férj.


    A férj csak dolgozni ment Ő remélhetőleg haza is jön még valamikor hajnal tájban. A holnapi nap még csendes lesz de pénteken ismét itt tanyázik majd Buksika szombattól meg Kitty jön vasárnapig még egy napra . Szombaton ismét ebéd utáni baráti beszélgetős sütögetésre vagyunk hivatalosak most Gyálra. Névnap illetve házassági évforduló lesz az apropója.


    De előtte még holnap megyünk a reumára fel íratni a fürdőjegyeket.remélem nem kekeckedik sokat a doktornő mert mindig amilyen a kedve olyan a rendelése is. bízom benne , hogy most jött vissza még a szabadságáról tehát jo kedvében találjuk.


    Most megyek és időben vízszintesbe teszem magam és élvezem egy kicsit a csendet is.


    További szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  28. 2014. augusztus 27. 18:0568624.

    Szervusztok!


    Sikerült Gittát elérni telefonon.


    Szerencsére nincsen semmi baja, nem beteg, de nincsen netje. Új albérlők költöztek be, a fia még nem tudta a fővonalról modemre kapcsolni. El van "havazva" tegnap 5 órán át nyírta füvet, festőt kellett szerezni mert a régi albérlők nem festettek  de ki, kifizetik,  Gitta kereset mestert, jön a fa, szóval el van foglalva. ha tud, jön. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  29. 2014. augusztus 27. 16:2868623.

    Szervusztok!


    Rövid leszek, mert nem vagyok jól. Lefekszem.


    Az Allergológián semmi nem történt. Kaptam "végre" érvényes beutalót a Mária u-ban. Holnap délelőtt tudok időpontot kérni.


    Tökfőzeléket főztem, de nem kívánok enni sem.


    Itthon volt a Bimbóm, de nem jutottunk semmire.


    Marcsika! Nem fogyasztok csak csapvizet és koffeinmentes gyümölcsteát.


    Most nem is olvasok vissza. Azért Gitta miatt izgulok!


     


    Majd ha felébredek jelentkezem. Legyetek jók!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  30. 2014. augusztus 27. 10:5868622.

    Sziasztok.Szép napot!


    Tegnap este hivtam a Gittát,nem vette fel és nem is hivott vissza,nem tudom mi lehet vele.Szépen eltelt a napom és este nagy örömömre beszéltem is a Balázzsal skypen,még mindig nincs állása egyiknek se,de az uncsim már csinálja a kutatási tervet,beszélt a mentorával ,aki nagyon sok okos dolgot mondott neki,nyugtatgatta,hogy ne izguljon ennyire a munka miatt,mert ahogy elkezdődik a szemeszter,lesz mit dolgoznia vele és a feleségével,meg egy másod éves doktoris fiuval,lesz majd pénz is belőle.Eligazitotta,hogy a terveivel szemben mivel foglalkozzon,mi a menő most,először egy kicsit megszeppent,de már tegnap nagyon lelkes volt.A barátnője pedig személyesen adta át a pályázatát a bölcsöde igazgatónak és hétvégére már el is döl,hogy felveszik-e tőlük 2 házzal oddébb van.


    Marcsikám!Kiürült nálad is egyenlőre a lakás,néha ugy érzi az ember milyen jó ez,de aztán lassan kezd hiányérzete lenni.Én is tudom,hogy milyen ez az érzés.Már el is határoztam,hogy októberben hosszabb időre kimegyek és ellátom öket minden jóval,nem k  ell szállodába mennem,mert náluk van hely.Meglátom hogy tudok menni.


    A Kutyuskák pedig tényleg el vannak az emberrel és aranyosak is,szótfogadók,de a gazdi az igazi,de igy is van szerintem is rendjén.


    Mit találtak,miért titokzatoskodott az orvosod?Lehet,hogy semmi,nekem is volt már ilyenem,aztán az ultrahang után teljesen megnyugtattak,ez a mellemmel kapcsolatos volt.Szuirkolok,hogy semmi komoly dolog ne legyen,tudom,hogy ez azért idegesitő egy kicsit.Nyugi.


    Mazsola! Nagyon örülök,hogy megoldodótt az Attila lakás ügye,mert ugyan én is megkérdeztem,de mindhárom szoba foglalt volt.Én is átéltem ezeket,amikor a lányom nem kapott koleszt ,igaz volt egy eltartási szerződésünk,de oda sajnos nem költözhetett,és mindig is gind volt,hogy közel legyen az egyetemhez,mint Marcsi irta,mert az utazás is pénz.


    Akkor most van keked is dolgod elég,meg még a saját munkátok,igaz az öröm,hogy ott is van tennivaló.


    Marimama! Te is megnyugodhatsz,mindkét fiu uncsid jó helyen lesz és elindulnak a saját utjukon,biztos nagypon örülnek neki.


    Kincsike!Amikor én is sétálok a Lizussal,vannak ilyen élményeim,mert a kisgyerekek nagyon szeretik a kutyusokat,kivéve,ha a szülők nem féltik őket nagyon,de eredendően bátrak és mennek feléjük,a Liza nagyon szereti a gyerekeket,puszilgatná őket,egy nagy darab és ezért óvatosan,csak simogatni engedem a gyerekeknek.Amikor a Balázs kicsi volt,akkor is volt kutya a szülők egy ráccsal eltorlaszolták a gyerekszoba ajtaját,de volt amikor elfelejtették és az Abri beszökött és a rácson bedugta az orrát és az uncsim odabujt hozzá,meg ,amikor járni kezdett akkor még a tányérjához is odament és evett ekkor már többet nem féltették és agyon nyuzta szegény kutyát,az meg türte végletekig.


    Julikám! Jó dolog az,ahogy irod,hogy a gyerekek érdeklődnek a szüleik gyerekkora iránt éés az mégjobb,hogy az ember örömmel tud mesélni az élményekről és ujra átéli azokat a szép időket.Nagyon béjosak az uncsijaid és látom,hogy nagy örömmel vagy velük,ez visszahozhatatlan élményeket ad.


    Rózsa! remélem jól aludtál,a kiütéseid is csillapodnak,kiváncsi leszek mit mondanak a Mária utcában.


    Ma megint olyan borus az idő,igaz esőt is mondtak, Marcsi még esőben sétált,most viszont nem esik,de nincs is meleg.Remélem még lesz szép időnk.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  31. 2014. augusztus 27. 07:3668621.

    Szép jó reggelt!


     


    Már vissza jöttem a gyaloglásomból. Időben és csepergő esőben indultam és bizony rám izzadt a széldzseki.Vissza felé jövet már kisütött a nap is.


    Ma délután elviszik Kittyt is meg gondolom a hörcsögöt is aztán nekem is egy faltól falig nagytakarítást kell eszközölni.tegnap a vasalós gyöngy készlet kiborult így most abból is van biztosan még minden hol pedig igazán igyekeztünk össze szedni. Ma már főznöm is kéne , de lehet hogy pizza lesz mert én is úgy vagyok mint Julika , majd otthon egyen mást itt meg azt amit szeret.


    Talán ma sikerül elintézni a tankönyveket is nekik mert eddig csak ide oda küldözgették a szülőket össze vissza. nagy a fejetlenség , olvastam, hogy a tanárok se kapták meg amiből fel kellene készülniük. Közmunkások és diák munkások  állítják össze a tankönyv csomagokat és sokat tévednek főleg a nyelv könyvek terén . Van olyan nap hogy akár 100 csomagot is elszúrnak.


    Megvagyokéknak nagyon jól sikerült a találkozó a 4 baráti klubnak! Láttam képeket nagyon nagyon jó volt a hangulat.De volt meló a szervezéssel biztosan, hiszen ennyi embert vendégül látni szórakoztatni nem kis dolog!


    Mazsola Ildi! Látod szépen minden meg oldódik! Közel lesz Attila az egyetemhez és az idő az pénz tehát sokat jelent ha nem kell órákig utazni.Igaz ennek is ára van, mert Ti szűlők fogjátok fizetni és gondolom a kollégium olcsóbb lett volna


    Katika! Liza is imádja a gazdit! Buksi is el van velem de ha jönnek Ágóék akkor már be van sózva mindig ott sertepertél körülöttük.


    Molly! gyönyörű hely Hévíz. remélem , megfiatalítanak majd benneteket:) ( na nem annyira hogy ismét pelenka kelljen de azért a karbantartás csak jól jön)


    Rózsa! sajnálom , hogy még mindig meg vannak a kiütéseid. Most olvastam , hogy az ásványvíz egyik másika is okozhat ilyen problémát.


    Marika! Én holnap megyek megint a reumatológiára , kíváncsi vagyok beadja-e a második  injekciót is? Ki írni ki írta én meg ki is váltottam és bár van javulás ez még koránt sem a jó állapotú váll.


    na megyek mert hamarosan ébredezik Kitty.


    Legyen szép a napotok!


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  32. 2014. augusztus 27. 07:2068620.

    Szervusztok! Tegnap nagyon mozgalmas napom volt. Igyekeztem minden tárgyat, ruhát, játékot....a gyerekek holmiját össze szedni, ne maradjon itt fontos dolog. Remélem mindent vittek. Ebédre pizzát csináltam, megettek egy egy kört. Sok volt a cucc, Zsuzsi vitt ki minket. Nagyon nagyon sokan akartak azon a buszon utazni. A gyerekeket előre állítottam, én középen maradtam a csomagokkal, hogy be tudjam tenni a csomagtartóba. Virág még nem utazott távolsági busszal, minden új volt neki. Persze gyorsan ki kellett venni a könyvét, meg pár játékot, mikor megtudta, nem lesz fenn a buszon az a táska. Aztán megkezdődött a közelharc a feljutásért, a helyért. Sikerült 3 üres helyet találni, egymás után ültünk, mellettünk hering módon álltak az emberek. Ez a nyomor aztán lassan megszűnt, leszálltak, és nagyon jól utaztunk, jól bírták a gyűrődést. Látni kellett volna azt a boldog találkozást a szülőkkel. Virág azonnal oda is adta az ajándékokat, amiket a gyöngyből készített. Én fél órát vártam, és ugyan azzal a busszal haza jöttem. A Barátokat már meg is tudtam nézni. Olyan jó volt a rendes lakásba haza jönni, mert mielőtt elmentünk mindent elraktam...elrakattam. Most csendes a ház...jó volt várni az ébredésüket, jó volt Virág 1000 kérdésére válaszolni. Mindenre kíváncsi volt, ami az anyukája gyermekkorához kapcsolódott. Ki kellett csavarnom az agyamat, hogy mindenre pontos választ adjak, pl. hol állt az emeletes ágy, Timi hány éves volt, amikor az emelet ágyat vettük, milyen játékok voltak, írt -e az anyukája naplót...nem is tudom felsorolni. De jó, hogy érdekli, hogyan nőtt fel az anyukája.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  33. 2014. augusztus 26. 22:1868619.

    Jó estét :)


    Köszönöm nektek, hogy törődtetek az albérlettel.Sikerült, és nagyon jó helyen és árban.Én észre se vettem magamon, de Levente mondta, mindenkivel türelmetlen voltam az elmúlt napokban.Én nem csodálkozom, majd meg tudja ő is egyszer ha szülő lesz :)


    Sűrű hetem lesz.Dolgozóba is sok a munka, nem baj :) Csütörtökön délután megyünk szilvát magozni, pénteken meg lekvárt főzni apuhoz.Sajátunkat csináljuk.Szombaton Levente költözik vissza Szegedre, vasárnap meg Attila költözik fel Budapestre.Jövőhéten meg a lomok eltakarítása otthon.


    Jó éjszakát


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  34. 2014. augusztus 26. 22:1068618.

    Szia :)


    Jaj, de jó Neked :) Érezd jól magad, és legyenek hatásosak a kezelések :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (68612)
    2014-08-26  08:10
  35. 2014. augusztus 26. 20:3868617.

    szép estét


    Köszönöm  a Danikárol írt kedves szavakat .Ma egy  kiskutyával volt  elfoglalva  az után mászkált  anyjával  és  kacagott  nagyokat .


    Ma olyan nemvolt  kedvem semmihez  hangulatom volt ,igy  a délutánt olvasással  töltöttem ,azért  fel fel pattantam és kicsit tettem vettem .


    Örülök hogy Attilának megoldodott  az albérlet  .


    Marcsika  remélhetőleg minden rendbe lesz  ,persze   hogy azért  az embert idegesití.


    Molly használjatok ki minden lehetőséget .


    Rozsa csak  nyugalom legyen .


    Julika jol tetted  igy megkimélted magad  és tudtál  rendezkedni  na meg pihizni is .


    Valika kell  pár nap aztán bele rázodtok


    Kati  jó  hogy  akkor  csinálsz meleget amikor szükséged van rá.


    Marimama vigyázz magadra.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  36. 2014. augusztus 26. 16:0868616.

    Sziasztok!


    Most látom, hogy a reggeli hozzá szólásom nem látom!pedig írtam reggel is! Mostanában gyakrabban előfordul ez. Régen csak ritkán. Ugy látszik ez az új rendszer meg az én kissé öregecske gépem nem mindig tudja követni egymást
    .


    ma voltam a múltkori gyomortükrözés szövettani eredményéért és valamit találtak, most megyek további vizsgálatokra. nehogy már nyugodt legyek, a fene egye meg.


    Szeptember 3.-ra kaptam új időpontot 17 órára.Éh gyomorra menjek megint. marha jó lesz és ne szedjem a reflux gyógyszereket addig


    Kicsit el is vagyok kenődve mert igazándiból nem mondott semmit a dr.-nő csak azt hogy további vizsgálatok kellenek. Nagyon bízom benne , hogy nem nagy a baj.


    Marika! Nagyon örülök, hogy Attilának sikerült az albérlet. Ágóék szomszédjába is két új fiu költözött csak reménykednek, hogy nem valami bulizós fajták mert volt már egy csapat régebben ahova még a rendőröket is hívni kellett elég gyakran


    Katika! Én nem igazán szeretem ezt a bugyorgató szerkentyűt de Kitty élvezte. A baj annyi vele hogy sok víz kell a kádba és az azért pénz. Én jobban szeretek zuhanyozni


    Julika! Akkor már a te unokáidnak is vége a mama kényeztetése kezdődik a suli.


    Kincsike! Egy tündér ez a kis manó. Ha egyszer elindul nincs megállás. Majd csak figyeld meg mint a villám ugy fog cikázni.


    Valika! Gondolom nem jó kedvetekből kellett bevállalni ezt hogy még ebben a korban is melózzatok a muszáj meg nagy úr!


     


    Na megyek vacsorát csinálni, mert mindjárt itt a vacsora idő.


    További szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  37. 2014. augusztus 26. 15:5468615.

    Örömmel olvasom, hogy Danika elindult, Marimama Unokájának lett albérlet. Marcsiéknál van új mosdó, sKatihoz megy a pedikűrös. Julika hazavitte az Unokákat. Valcsiéknak elkezdődött a bejárás. Mollyék áztatják az áztatnivalót.


    Szóval mindenkit végigolvastam.


    Nagyon kedvetlen vagyok. Ebédeltem, tejfölös csirkét, rizzsel. A csirke csak olyan "lájtos", fűszermentes. Csak a dinsztelt hagyma és egy kis vegeta van benne. Holnap megyek az Allergológiára.


     


    Olvasgatok, hogy teljenek az órák, hogy mielőbb alhassak.


     


    Puszi a jelenlévőknek és a Hiányzóknak egyaránt.


     


    u.i.: Kikapcs. előtt  meglesem Danikát a face-n!!!!!


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (68614)
    2014-08-26  13:30
  38. 2014. augusztus 26. 13:3068614.

    Sziasztok Barátnők!


     


    Hurrááááá! Van albérlete Attilánnak. 3 percre az egyetemtől. Vasárnap költöztetik fel Mazsoláék.


     


    Levente barátja segitett, aki a mult tanévben végzett a mérnökin és ott lakott. Beajánlotta és megkapta. 


     


    Már nem is fekszem vissza, hanem összepakolászok és rendet rakok körülöttem.    Az idő javulgat. Reggel hideg volt, de süt a nap és melegszik a levegő is.


     


    Megnéztem a képeket, örültem nekik Julika Boldi szép  nagy fiu lett. Gyorsan szalad az idő.


     


    Kivánok még egy kis jó nyarat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  39. 2014. augusztus 26. 10:2968613.

    Sziasztok!


    Ugy volt,hogy viszem reggel a Lizust sétálni a lányom helyett,de telefonált,hogy a torna után hazajön és elviszi,ez a kis szaros/ bocs/ imádja a gazdiját is,most ,hogy nem volt itthon nagyon örült,amikor megjött,nem is táditott melőle.


    Igy most nem csinálok semmit,mert majd jön valamikor az iparos,aki felméri a területet,aztán jön a pedikürös is,meg még a sok zöldet be kell raknom zsákokba,hogy elvigyék,de jelenleg a közös képviselő még nem vett uj zsákokat,a régieket,meg telepakolták már és elvitték.


    Képzeljétek olyan hideg van a lakásomba,hogy a kazán begyujtott,most legalább egy kicsit befüt,még ilyen se volt,hogy augusztusban 19 fok lett volna a lakásban.


    Marcsika! Nálatok is mindig van valamit csinálni,vagy csináltatni,sajnos minden előregszik,aztán csak költi az ember az a kevés kis pénzecskéjét.


    Kitty most jól kiélvezkedte gondolom magát,de ezt máskor is megcsinálhatja,ha már előkerült ez a szerkentyü


    Valikám! Hogy telt az első nap,voltak egyáltalán vevők? Még gondolom sokan szabadságon vannak,kiélvezik az augusztus utolsó napjait,igaz nincs mit élvezni rajta,mert cidri van.


    Molly! Örülök,hogy minden a várakozáson felül szuper,biztos jót tesz majd ez a kura nektek,felfrissülve,fitten jöttök haza.


    Kincsike!Majd megnézem a honlapon a kis virgonc Danikát,gondolom nagy volt az öröm és neki is ujdonság volt biztos.Most aztán futkározhattok utána majd nem győzitek megfogni.


    Rózsa! Mindnyájan szoritunk neked,de mégegysezr mondom tessék határozottnak lenni a saját érdekedben és mindenben segiteni fog biztos az ügyvéd.


    Már nagyon hiányoznak a többiek is,egyszer csak betévednek remélem.Kellemes napot kivánok mindenkinek aki van aki nincs.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  40. 2014. augusztus 26. 08:1068612.

    Szép napot kívánok mindenkinek Hévízről!


     


    Az időnk eddig nagyon jó, sokféle kezelést kapunk, sokat csavargunk.


    A tóban lehet fürödni, várakozáson felől jól sikerült eddig minden.


    Hévíz gyönyörű, mint mindig rengeteg ember van, mindenfelé.


     


    Fotókat nem tudok feltenni, mert a kórházi gépről írok


     


    A kórházban is telt ház van.


     


    Üdvözöllek benneteket, kellemes napokat kívánok mindenkinek


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  41. 2014. augusztus 26. 08:0768611.

    Sziasztok vidám napot.


    Julika jól kiunokáztad magad


     


    Erzsike én is láttam a Danikát nagyon édes


     


    Katikám bizony nem szokta a cigány a szántást elég nehezen viseljük a bejárást


     


    Totyikám sajna ez van


     


    Kíváncsi leszek Ildiéknek hogy sikerül az albérlet szorítok nekik.


     


    Sorbet Erzsike?????????????????????


     


    Gita,megvagy ????????????????????????


     


    Rózsa én úgy tudtam hogy változtak a törvények ezek szerint mégsem?


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  42. 2014. augusztus 26. 07:2068610.

    Szervusz Erzsike!


    Láttam a videót!!!! Nagyon édes. Ez olyan megható, amikor a gyermek először indul el. Most majd roham tempóban fog fejlődni. Minden kornak meg van a maga szépsége. Azt hittem a kicsi kor a legszebb, de nem, folyamatosan élvezem őket, most Boldizsár fejlődött nagyot, már kamasz, de annyi báj van benne, hogy erre a korra is azt mondom, a legszebb

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (68608)
    2014-08-25  21:59
  43. 2014. augusztus 25. 21:5968608.

    szép álmokat


    A hétvége  csucsa  az volt hogy  Danika  egyedül elindult  van egy kis video róla  a  facebookon  az adatlapomon  de nem tudom ide hozni,mindez  a ház elötti járdán  történt .


    Kati  köszönöm a gugger hegyi  utmutatást  .


    Marcsi Julika még használjátok ki  ezt a hetet aztán kezdődik a suli  az unokáknak .


    Rozsa  fontos  hogy  a jogtanácsos utmutatását  vedd figyelembe  mert  Ő biztos neked  akar jót  .


    Sajnálom hogy Mazsola  fiának  nem sikerült a kolesz ,majdcsak sikerül valami megoldás .


    Szeretettel gondoltam mindenkire  .


     


     Na  jol  van  a mondandom  eleje  eltünt  ,lényege  az volt hogy  a hétvégén  a fiam és Pisti  beállitották a konyhába az uj  dolgokat   sokat  dolgoztak vele  én meg  az uto munkálatokkal .


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  44. 2014. augusztus 25. 19:2668607.

    Sziasztok!


     


    na ez a nap ha lehet mondani az eddigieknél is gyorsabban telt el.Még észbe se kaptam és már itt az este.


    Már elég régóta meg van repedve a fürdőben a mosdó kagylónk. hajszál repedésnek indult de már eléggé zavaró volt a látványa is meg aztán biztonságosnak se volt már mondható. ma aztán jött egy szerelő ( netről ki nézett) nagyon normális volt, le is cserélte pikk pakk . annyi szépség hiba azonban becsúszott, hogy a beigért 2 őra helyett 5.-kor jött , de mentségére legyen mondva telefonált hogy késik.


    A lényeg hogy meg van de ha már ki kellett pakolni akkor csempét is mostam meg minden kis apró szir - sz@rt átpakoltam törölgettem vissza raktam. na meg amíg szerelt addig ugye nem volt víz se.


    Kitty is itt van még de nem tudom meddig mert a szülők most futkosnak a tankönyvek után eddig nem volt csekk csekk nélkül nem lehetett befizetni a befizetés nélkül nem kezdheti meg a III. osztályt. Ma aztán kicsit erélyesebben lépett fel a fiam a tankönyv ellátóban úgy hogy sikerült 3x nekifutásra 15 000ft-t be szerezni na nem minden könyvet csak úgy a 80%-ot.


    Julika! nagyon helyes Boldi és Virág is na meg a 4 lábú családtagok is.


    Valika! Akkor Nektek is kezdődik a melódia


    Rózsa! tarts ki talán lesz megoldás! Túl kell ezen lenni.Hallgass a jogászra!


    Katika! A hétvégén megint enyém lesz Buksi ( péntek szombat vasárnap) úgy hogy róhatom a köröket majd vele


    Marika! remélem , hogy mire kell az az albérlet meg oldódik az is.


    Leva már itthon van a Balcsiról , gondolom ott is készülnek az unokák az oviba suliba!


    megvagyok merre vagy????


    Molly már ezóta élvezi a jó kis Hévizi kényeztetést!


    Alma is lehet hogy már úton van Olasz hon felé!


    Gittának is gondolom van dolga a ki-be költöztetéssel.


    Most megyek mert a nagy fürdőszoba pakolásban megtaláltuk az olyan kádba helyezhető mini jacuzzit és most kitty azon élvezkedik de lassan el hül a vize addig bugyogtatja magát. legalább 5 éve nem volt használva ez a szerkentyű


     


    Jó éjszakát Mindenkinek!!!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  45. 2014. augusztus 25. 15:3268606.

    Sziasztok!


    Még csak az orromat dugtam ki,összeszedtem a száradt ruhákat aztán elvasaltam őket,innen bentről látom,hogy nagyon szépen süt a nap,de a lakásban sajnos hideg van,még kellene egy kis jó idő,mert nem szeretem a telet,igaz csak ősz jön,de már az is hideg,a meleget jobban türöm.


    Marcsika! Nagyon szép lehet a ház is,mert az udvar gyönyörü,szép helyen laknak,jó is egy ilyen kerti parti,legalább összejön a nagy csalás és jókat lehet beszélgetni és természetesen finomakat enni,ki mit szeret. Sajnos mindenki ,akinek iskolás gyereke unokája van az mondja,hogy a gyerekek nagyon rövidnek érzik a szünetet,persze ez azért is van,mert a szülők igyekeznek minél több jó programot beszervezni nekik és igy gyorsan telik az idő,aztán meg azon sirunk mindnyájan,hogy milyen gyorsan felnőnek és kirepülnek.


    Aranyosak a képen az Ágó és a párja,nagy az egyetértés köztük látszik.


    Rózsa! Azt csináld ,amit mondanak és ne add el a telket,ha a neveden van,majd ne legyen az is közös vagyon,majd ráérsz akkor,ha minden lezajlik és lehetőleg legyél határozott,védd a saját érdekeidet,most ne töröd senki mással csak magaddal. A gyerekeid már felnőttek nem szólhatnak bele a ti dolgaitokba,nagyon vigyázz!
    Az jó,hogy kevesebb kiütésed van,lehet,hogy egy kicsit megnyugodtál,de sajnos még lesz mérgelődni valód rendesen,ahogy elnézem.


    Julikám! nagyon aranyos képeket tettél már megint fel.Nálatok is vége a nyári szünetnek,a gyerekek hogy viszonyulnak az ujj tanévkezdéshez?Jó tanulók ők is mint a Marcsi uncsija,igy biztos örülnek.


    Szép kis programokat csináltál te is nekik és látom magadnak is megvan,igy te sem fogsz unatkozni,de nem is szoktál.


    Valikám!Ma már ezek szerint elkezdődött az utazás oda-vissza,kiváncsi leszek,hogy milyen lesz a forgalmatok,tudofd mindig azt kivánom,hogy ne is győzzétek a munkát,mert akkor van látszatja az igyekezeteteknek.


    Marimama! Sajnálom,hogy nem sikerült a kolesz,de igérem megkérdezem a Babát,az ő unokahugának a fia most végzett az orvosin és van egy lakásuk,igaz messze,és ő Kecskemétre ment dolgozni,hogy van-e kiadó szoba benne,mert ugy emlékszem,amikor fent voltam,hogy 3 szobás,és ha 2 foglalt is egy biztosan megürült,külön bejáratuak.Igaz panel.


    Majd jelentkezem ,este felhivom a Babát és ő megkérdezi,Ceglédiek.


    Jó,hogy egy kicsit kikapcsolódtál és a családod körében lehettél.


    Kellemes hetet kivánok mindenkinek,vajon mi van a Gittával, a Margitunkkal,a Kincsiékkel,a Mollyék igazoltan távol.Alma-Alma lehet,hogy már elutazott,Leva még mindig a Balatonon?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  46. 2014. augusztus 25. 14:5768605.

    Szervusztok!


    Ma is sok dolgom volt. Mostam, főztem, takarítottam. de valahogy nem vagyok fáradt..olyan jó, hogy itt voltak a gyerekek. 


    tegnap Marikánál voltunk, ott készültek képek. Szép emlék lesz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  47. 2014. augusztus 25. 11:0568604.

    Szép napot!


    Először is köszönöm, hogy drukkoltatok. Időben ott voltam. 5. sorszámot kaptam. Gyorsan ment.


    A lényeget tudom csak ide leírni.


    Holnap, kitöltött nyomtatvánnyal - amit ott kaptam - kell menni a Markó u-ba.


    A telket nem adhatom el válás előtt, mert az az én tulajdonom. Amint eladom és pénzt, vagy másik lakást kapok érte, máris közös vagyonnak számít.


    Most légy okos Domonkos.


    Egy kicsit elnyúlok, mert zaklatott vagyok. Korán keltem. Tán még el is alszom.


     


    1. Ilyen hervadt vagyok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  48. 2014. augusztus 25. 07:1868603.

    Szép jó reggelt!


    Süt a nap és szép az idő , de hűvös van. Én ugyan leizzadtam a gyaloglásban, de az csak jó.


    Kitty itt van még alszik a drágám, tegnap este még sokat gyakoroltuk a nyelvtant. át ismételtük a szabályokat példákat mondogattunk aztán én ugy aludtam el, hogy azt se tudtam Ő mikor kapcsolta le a villanyt.


    Marika! Nagyon sajnálom , hogy Attilának nem sikerült a kollégium. Ilyenkor már nagyon nehéz találni jó helyen. Persze itt azért nem olyan a közlekedés mint vidéken , bár sokszor ha sietne az ember ezt másképp érzi.Írtam Ildinek is hogy hol érdemes milyen oldalakon keresni illetve talán érdemes hirdetést feladni nekik is hogy albérletet keresnek.Nagyon rövid az idő és nagyon sürgeti Őket. Ez megnehezíti a dolgukat. na meg sokszor csak a helyszínen derülnek ki olyan dolgok amiket telefonban nem közöl a hirdető.Képzeld! A facebookon fent van Szénássy Tanár nénim szülinapi fotója 102 éves volt a napokban!


    Rózsa! Drukkolok! Úgy indulj el, hogy sikerülni fog minden rendben lesz!Tudod mozitívan!


    Julika! Így ahogy mondod múlik a vásár. Kitty is már csak a héten lesz itt aztán kezdődik a suli. tegnap az apjával volt egy kis vita a teleszkóp és a távcső volt a téma. Aztán az este hívta az apja és elismerte , hogy Kittynek volt igaza. Szeretem ha egy szülő beismeri, ha gyereknek  van igaza


    Mindenkire gondolok, de most nyargalok a közértbe friss pék áruért!


    legyen szép a napotok!


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  49. 2014. augusztus 25. 07:1368602.

    Katikám még szerencse hogy éjjel nem kellett kocsikáznod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (68591)
    2014-08-24  11:22

Címlap

top