Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2014. július 29. 10:1768201.
    Szervusztok Barátok!

    Tegnap nem voltam a gépnél, de nem azért, mert unokás hetem van, inkább a bevásárlás, főzés, majd a délutáni kinti munkák foglalták le a napomat.

    Ma reggel 8.15-kor arra ébredtem, hogy a hálószobám nyitott ablakán keresztül hallom a fiam hangját, emberemlékezet óta nem aludtam még ilyen sokáig.
    Mint tudjátok, sok-sok évig kutyás voltam, aztán a párom betegsége, és még mindig maradt a kutyás mivoltom, de talán a gyermekkori neveltetésem is közrejátszik, sosem volt alkalmam addig aludni, amíg szerettem volna. Még a szanatóriumi hetek alatt sem, hisz ott meg pontos beosztások vannak, idén is többször kellett már reggel 7 óra előtt kezelésre menni, de ha nem, akkor is felkeltettek a takarítók, mert 6-kor már vitték ki a szobákból a szemetet nagy robajjal.
    A lényeg, hogy annyira rögződött bennem, hogy kelni kell, minél korábban, annál hamarabb végzek a dolgaimmal.  Ezért most meglepetés számomra, hogy reggel negyed kilenckor még úgy alszom, mint a bunda.

    S.Erzsike! Volt egy jelentkező, de nem jött vissza, nem is lehet vele kontaktust teremteni, ezért nem baj, hogy ő maga nem jelentkezett. Majd lesz valahogy.

    Rózsa! A csípéseim még aktívan viszketnek, de nem vakarom. Végül kiderült, nem a szokásos kis "négyfogú" - mert így hívom őket, hanem valami más, méreggel felturbózott bogár lehetett, szerencsére megállom, hogy nem vakarom, bekenem olykor fenisztillel, aztán majd elmúlik. Még az is lehet, hogy hangya volt és a hangyasav miatt vannak lencse nagyságú dudorok, mert másnapra kiderült, hogy nem egy, hanem több helyen megcsípett.

    A pittyegőmről: sosem jöttem volna rá, hogy a fiam bekapcsolva hagyott egy még fel nem szerelt eszközt. Egy fonott kosárban hagyta itt azokat a dolgokat, amikkel teendője van, köztük volt. Csak tegnap reggel kapcsolta ki, anélkül, hogy én szóltam volna, otthon eszébe jutott, hogy lehet, megállás nélkül jelez, ha a közelében járok. Érdekes, hogy nem tudtam felfedezni, hol jelez. Végül mindegy is, mert a távkapcsolóval tette ártalmatlanná, amit már felszerelt az előszobában. Azt hiszem lesz majd feladat, hogy megtanuljam, ha már minden élesítve lesz. Hiába, nekem már bonyolult ez a technika.
  2. 2014. július 29. 07:5568200.
    Sziasztok vidám ébredést.




    Erzsike végre egy kicsit be kuk.Gondoltam hogy el vagy foglalva sok a lemaradásodDe jó neked hogy fogysz annyit mászkálok és rohangálok de egy deka sem megy le rólam




    Marimamának mielőbbi gyógyúlást.




    Molly már dübörög az ingatlan piac a nagyok szerint




    Rózsa nagyon rossz időt fogtatok ki mindenhol jön az eső






    Totyi apusom akart a dagályba menni régen sokat jártak oda,nosztalgiázik,de így nagyon drága ha még a parkolásért is fizetni kell.A nyugdíjas belépő is soknak találom.


    Gittám megszünt a pittyegés????????????

    előzmény:
    sorbet (68197)
    2014-07-28  21:49
  3. 2014. július 29. 06:1968199.
    Jó reggelt!

    Írtam egy szép kerek szolit! Aztán összeomlott a rendszer kiírta, hogy a kiszolgáló nem található. Mind ez persze már a küldés szóra kattintás után történt. Újra indítottam , de most csak annyit írok, hogy Örülök Erzsike bejelentkezésének,, betegeknek jobbulást!
    Borongós csúnya időnk van!

    Szép napot Mindenkinek!
  4. 2014. július 29. 04:5868198.
    Jó reggelt, szép napot kívánok mindenkinek!

    Bekukkantottam, mielőtt indulok Esztergomba. 7-órára jön a gázóra leolvasó, egyben lefényképezi az óra állást is az új divat szerint... fogyasztás nincs, hiszen üres a ház, érdeklődő egy szem sincs a megvételére.
    Elrendezem a temetőt, majd irány haza, mert jön a házi fodrászom, utána pedig hozom haza Lacit a kertből... ennyi a mai programom.

    Sorbet örülök, hogy olvastalak, biztosan jó otthon lenni 

    Marimamának jobbulást kívánok remélem hamar segítenek rajta az orvosok.

    Legyen kellemes napotok
  5. 2014. július 28. 21:4968197.

    Szervusztok, szep estet kivanok!

    Marcsika, ez nem jo hir, de remeljuk Marika jo kezekben van, es sikerul megallapitani a fajdalmak okat es ujra jolerzi majd magat Marika. Barcsak minnel hamarabb o maga jeletkezne be a topikra! Drukkolunk mi is Marikanak.

    Rozsa, Ildiko, a legfelso sorban a fejre kattintva jutottam be. Maskeppen nekem sem sikerult. Megszokjuk ezt is.


     


    Valika, Rozsa, bizony regen nem voltam itt. Nalunk minden O.K., de meg mindig van egy par dolog, ami nincs kipakolva. Nehezen talalunk mindennek helyet. Elvezzuk, hogy itthon vagyunk. Minden nap talalkozunk valakivel, akit mar evek ota nem lattunk. Igyekszunk itt is nem bezarkozni. Ahova csak lehet gyalog megyunk. 5 km-tol joval tobbet szoktunk naponta gyalogolni.  Marcsika, talan a gyaloglas az oka, 2 kg-t fogytam, miota hazajottunk.  De van meg mit legyalogolnom. 


     



    Meg csak most sikerult pentekre osszehivni a legkozelebbi rokonsagot egy vacsorara egy kozeli etterembe.  Ok is elfoglaltak, most van a nyaralasok ideje is.


    Szombaton voltunk a falunapon ott, ahol P. apja szuletett. Julika, remenykedtunk, hogy bejutunk a rokonod emlekmuzeumaba, de mar akkorra be volt zarva, mikorra mi odakerultunk. Emlegettelek szombaton tobbszor.


     


    Valika, kerdezted, Marad-e P. csak nyugdijas. Kapott mar ajanlatot egy ismert szervezettol, csak egy rovidebb idoszakrol (egy par het) lenne szo. Biztosan tobb lesz az erdeklodo, semmi baj, ha nem is valosulna meg. De jo erzes, hogy meg  tudnak rola.


     


    A napok nalunk is vagy esosek, vagy oriasi a hoseg. Ettol is fugg, hogyan  tellik el a napunk.  


    Lassan fodraszt is kell talalnunk, bar Orokmozgo elorelatoan sokkal rovidebbre nyirt meg minket, mint azelott szokott.

    Orultem, hogy az unokaknal  a felvetelik jol sikerultek, mindegyikuk elkepzelesenek feleljen meg a kivalasztott iskola. Katika, Balazseknak is drukkolok. Mar nezegeted a repulojegyeket Angliaba? Erdemes joelore megvenni oket.


     


    KincsiErzsike, nagyon hamar elkezdett jarni Danika. Orultem, hogy olvashattam rola.


     


    Gitta, olvastam, hogyan telnek a napjaid most nyaron. Drukkolok, ha uj lako jonne, legyel vele elegedett.


     


    Alma-Alma, gyere tolem gyakrabban a topikra!

    Jo ejt, szep almokat kivanok!

    előzmény:
    totyogoka (68196)
    2014-07-28  19:40
  6. 2014. július 28. 19:4068196.

    Vissza jöttem! Nincs jó hírem!

    Mazsola Ildi sem tud belépni. üzeni , hogy Marika kórhában van. Bár a leletei negatívak , de valami miatt fájdalmai vannak szédül és rossz a közérzete.
    Most a család ismerős orvosa kezelésbe veszi és infúzit kap. Reméljük minél hamarabb meggyógyul és ismét itt lesz majd köztünk.

    Én nagyon drukkolok neki és jobbulást kívánok!
  7. 2014. július 28. 19:2268195.
    Sziasztok! Szép estét!

    Először is a Rózsa mindenkit üdvözöl, többszöri próbálkozásra sem sikerült belépnie. Nincs jól ma is egész nap járta a várost!Most ért haza.Olvasni tud csak írni nem!

    Én is most értem haza de a lényeg, hogy ki cserélték a fürdőgatyát.Ritkán mondhatni alig voltam még a Duna Plázában de ma megviccelt a 15-ös busz és el vitt oda mert ott van a végállomása. amikor utoljára mentem vele még az Árpád hídig ment. Most kiderült, hogy május óta az a 115-ös amire én gondoltam.na ott fedeztem fel ezt az Invázió nevű boltot ahol 550 ft-t vettem ezt a gatyót. sok jó dolog van még főként fiataloknak és karcsúbbaknak.
    Valika! A Dagály bérlet 15 alkalomra szól 29800 ft és ennek a felét fizeti az önkormányzat , ha mellékeltem a gerincműtétemről szóló paksamétát és tényleges öregségi nyugdíjas vagyok.Ha azt vesszük akkor 1000 ft alkalmanként egyébként meg azt hiszem 2500 a belépő a nyugdíjasnak.A parkolás nem ingyenes de hogy mennyi azt nem tudom.
    Szerdán megyünk Kalcsára és a Szelidi tóra, de ha nem lesz jó idő akkor a helyi thermál fürdőbe megyünk-Leszünk 15-en talán nem unatkozunk. 5000 ft/fő / nap reggelivel vacsorával múzeumi belépővel.Én már voltam itt a nyugdíjasokkal és nagyon jól éreztük magunkat.Most megint a régi vezetés üzemelteti új néven a Hotelt.Sajnos a Welnes részleg nem működik.
    Kincsike! Igyekszünk olyan programokat kitalálni amik olcsóbbak egyszerűbbek de tartalmasak és maradandó élményt nyujtanak a gyereknek a szünidő alatt.Biztos vagyok benne, ha Danika nagyobb lesz ő is élvezi majd az ilyen programokat.
    Julika! érezd magad nagyon jól a 3 unokáddal. Bizony a Boldi már nagy fiu lett. Érdekes lehet a lányoknak is a mutáló hangja.Biztosan jók voltak a műsorok bár én egyszer felálltam és ott hagytam egy olyan afrikai dob koncertet. Pedig az előadók nagyon élvezték csak én nem.
    Mollyka! Remélem gyógyulgatsz már. Most a sok eső miatt nem tudsz kertészkedni Te sem.
    Gitta! Remélem, hogy a te csípésed is rendbe jött már. Nálad esőben hóban kánikulában mindig van  munka. vajon meg van a cirpegő hangot okozó bűnös????

    hívnak skypon! Jó éjt Mindenkinek!
  8. 2014. július 28. 17:0768194.
    bocs  az elütésekért  de  besötétedett   és nem kapcsoltam villanyt   
  9. 2014. július 28. 17:0568193.
    szép  délutánt 


    Nálunk  most éppen  hatalmas eső  kerekedett ,jol besötétedett ,remélem azért  a felhök  hamar  mennek  tovább .


    Vali  szép lett a teraszotok  tetszik  a kő  amivel elkészitettétek ( a mi  lakásunk akkora minta a ti teraszotok  )


    Marcsika olvastam  milyen  jó kis programokat  jártatok végig Kittyvel .
    Mazsola fiacskád Valika uncsikád    felvételijéhez gratulálok .


    Rozsa  biztos jol fogjátok  magatokat érezni  bár az idő  nem igazán  lesz kedvező legalább is  az elörejelzés azt mutatja .


    Danika  egy kis eleven  drágaság mindig a nyomába kell lenni ,mászik  ülve megpihen  de  mindenhova feláll  persze azt nem igazás  méri fel hogy  biztonságba van -e ,  tapsizik , integet pápát ,jár  a kis  szája  a maga nyelvén  .Már  van  7  fogacskája   is  ,mindig  vidám   kis  ficko  ha azt csinálhatja amit  kifundált agyacskájába .


    Szeretettel gondoltam Gittára,Marimamára Julikára ,Mollyra ,Megvagyokra,Almaalmára ,Sorbetre,Levára !!!!!!!!


    Az esú meg csak szakad   ! kinek kell   arra küldöm 
     



  10. 2014. július 28. 16:2368192.
    Sziasztok.
    Marcsi mennyibe kerűl a bérlet és hány alkalomra szól,Van-e ingyenes parkolási lehetőség a fűrdő előtt???????????


    Képzeljétek hogy jártamleakartam foglalni egy három napos fűrdős hétvégét,na még jó hogy rákérdeztem mert Tapolcára akartam és kérdem hogy mennyire van messze a fürdő.Kaptam választ 345 kilométerre.Majdnem elájultam mikor rájöttem hogy nem Miskolctapocát néztem hanem csak Tapolcát .Na szerintem azóta is ezen röhögnek hogy milyen lüke egy csak aki így elnézi a dolgokat.Apus mondja menjünk nyugodtam oda na majd máskor most nem égetem magam a megrendeléssel


    Marcsi most mentek Kalocsára,?


    Julika szoktunk menni mi is a fűvészkertbe különféle kiállításokra Pesten,egyszer kimentünk a csehekhez is egy virágkirándulásra csuda szép volt.


    Nálunk hol esik hol nem nagyon setét vannem szeretem ezt a semilyen időt.
    Rózsám a lényrg hogy mentek


    Katikám nekünk le volt betonozva csak az évek alatt feltört és nagyon csúnya lett.Kijavítottuk a kátyúkat és mostmár majdnem készen vagyunk.csak hol a nap süt nagyon hol meg esik ezek persze hátráltatják a dolgokat.Mondjuk ilyenkor legalább pihenünk egy kicsit.


    gittám nálunk hiába vannak férfiak a Laci nehezzen bírja a kisfiam meg sosincs itthon,maradok én.
    Most viszont a középső uncsim meg a lányom megigérte hogy ősszre segít gatyába rázni a virágos kertemet




    Marimama neked nagyon okos és ügyes unokáid vannak te is és a szülök is büszkék lehetnek rájuk.


    Nálunk átlagosak de így is büszke vagyok mindegyikre




    Sorbet Erzsike merre vagy???????????????????


    Molly meggyogyúltál már??????????????


    Bandit sem láttuk már régóta


    Megvagy aztán te egyáltalán nem vagy meg




    Alma-Alma gondolom megint szépeket alkotsz.
    előzmény:
    totyogoka (68191)
    2014-07-28  13:02
  11. 2014. július 28. 13:0268191.
    Sziasztok!

    Nincs nagy meleg inkább hűvös párás a levegő. Hol elered az eső hol el áll.
    Voltam reggel vérvételen. Már a másodikra sikerült is vénát találni. Tudom, hogy nagyon rossz helyen vannak a vénáim. Szegény hölgy nem győzött elnézést kérni.
    Közben vettem bérletet a Dagályra így ha vissza tér a kánikula akkor majd párszor kimegyek.Önkormányzati támogatással sikerült meg kapnom.
    Aztán voltam a Duna Plázába vettem Apusnak egy fürdőgatyát de most mehetek is vissza mert egy kicsit nagy lett.Vissza viszem még most melegébe , azt mondták 8 napon belül kicserélik a blokkal.
    Aztán meg pakolni is kéne mert holnap után megyünk egy pár napos kiruccanásra.A kis koffert már levette Apus már csak pakolni kéne.

    Mindenkinek további kellemes napot kívánok!
  12. 2014. július 28. 06:2068190.
    Szervusztok!
    Tegnap Sanyi és Boldizsár olyan fél 10 körül érkeztek Csabára. Hozták a két cicát.
     Azonnal mentünk Nórihoz, ő a közvetítő az új gazdák között.
     Boldizsár érzékeny búcsút vett a cicáktól, meg Sanyi is , mert nagyon a szívükhöz nőttek. Persze azért Sanyinak nagy kő esett a szívéről, mert azért sok a 4 macska.
     Még gyorsan beszaladtak Timiért Csabára, mert jött Szanából és szombat lévén nem volt jó csatlakozása. 
    És elindultunk Szegedre. Hatalmas esőkben jöttünk, volt, hogy alig lehett látni. Mire Deszkre értünk kitisztult. Örültünk a találkosnak, ebédeltünk, és mentünk ki a Füvészkertbe. 
    Meglepve tapasztaltuk,hogy sokkal olcsóbb a jegy. Aztán kiderült. A délelőtti viharos idők miatt sok résztvevő nem jött. Voltak olyan előadások, még délelőtt, amit délután kellet volna megtartani. Mi a japán dob koncertre lettünk volna kíváncsiak és a krisna táncra. na, majd máskor. 
    De így nagyon nagyon szép délután volt. A Fűvészkertet mindenkinek ajánlom. Csodálatos Most meg, hogy rengeteg virágkertész hozta el a különleges virágait még érdekesebbé tette. A kislányok vásároltak, kagylókat, karkötőket....minden árus nagyon készséges volt, "órákat" álltak egy egy sátor előtt. Volt tárlat vezetés, minden növényről ódákat tudtak mondan.i Voltak masszázs bemutatók, meditálni lehett, együtt jógázni....különleges ételek voltak, sokan vettek és ették a gyönyörű környezetben. 
    Az idő nyárra fordult, a gyerek otthon azonnal a medencébe mentek, a lányok Boldizsárt próbálták a víz alá nyomni...viháncoltak, öröm volt nézni őket. 
    Én Bolditól vagyok "elájulva" Mutál, és ez olyan édesFérfiasodik, nagyon hasonlít az apjára, nagyon szép arcú fiú. És nagyon barnák Virággal, mint ha valami tengerparton nyaraltak volna. Igaz, a nap itthon, a strandon is jól süt
    A kislányok karkötőket, nyakláncot gyártottak nekem, olyan gumi karikából.
    Megnéztük a vízilabda meccset, sajnos egy kis csalódást okoztak, de nem rontotta el a hangulatot.
     Későn feküdtek le, remélem sokáig fognak aludni. 
    Mesélték, hogy tegnap Elza ébredt föl elsőnek.
     Mivel a zsaluk teljes sötétséget adnak a fürdőszoba szőnyegén üldögélve várta, hogy valaki ébredjen . Most telt ház van, minden szobában alszanak. 
    Sanyi megy dolgozni, a gyerekeket Kriszti 1 órára viszi úszni. remélem jó lesz idő..most nagyon borús. 
    Pötyinek igaza volt, Deszken nagyon nagy eső esett az est, többször el is ment az áram. 
    Szóval vidám itt az élet. Gofri cicát kényeztettük, mert kereste a kicsinyeit. Otthon éreztem magam, mert a vihar alarr Bogáncs is bejöhetett, mert nagyon fél. csak itt a kutya fekete volt
    előzmény:
    totyogoka (68189)
    2014-07-28  05:39
  13. 2014. július 28. 05:3968189.
    Szép jó reggelt!

    Nagyon borult az ég! remélem, hogy nem pont akkor fog esni amikor menni kell. Jó lett volna ha nem esik annyit. Tegnap is esett rendesen a város egyes részein felhőszakadás méretű volt az esőzés..
    Ezzel együtt jól aludtam , Apus kapcsolta ki a TV-t amikor haza jött annyira néztem a Gastroangyalt.
    Korán megyek vérvételre , aztán nem is tudom mit csinálok majd még a nap folyamán. A vasalást megejtettem az este így arra most nincs gondom.

    Julika! Aranyos vagy , hogy bejelentkeztél. Akkor most együtt vannak az unokatesók is.

    Mindenkinek szép napot kívánok!
  14. 2014. július 27. 19:0368188.
    Szervusztok!
    Deszken vagyok. melinda tegnap érkezett. ma kint voltunk a Lótusz napon, nagyon szép program volt. Nem érek rá többet írni, a gyerekek igényt tartanak rám.
  15. 2014. július 27. 18:5068187.
    Végre normális 20 C a hőmérséklet. Szeretettel köszönök Mindenkinek!!!

    Gitta!
    Hogy van a marásod? Nekem a Calcium nem használ. Sumetrolin injekciót kaptam. A Calciumot pezsgőtablettában fogyasztom, de nem használ.
    Meg találtad a pittyegés forrását?

    Marimama!
    A Bimbóm is a Szegedi Klinikát nézte ki. Már egyszer kért is időpontot, de nem tudok Bp-ről 7:30-ra odaérni. Majd keresek valami megoldást, hogy valaki levinne (most hiányzik, de nagyon a VW), vagy előző este lemenni és valahol éjszakai szállást keresni.


    sKati!
    Nem az Andi hívott. Frászt!!!!! Az Andris hívott, hogy kedd-szerda-csütörtökön menjünk. Majd az Andi felhív, hogy jó-e ez az időpont.
    Már 18 órakor türelmetlen voltam, felhívtam az Andit.
    - Már megint minden össze-vissza van kutyulva, Rózsa néni. Azt mondta az Andris, hogy mindent meg tetszettek beszélni. Na mindegy! Biztos telefonáltam volna. Akkor a szokott időben - kedden reggel - találkozunk a Déliben.

    A múlthéten szanáltam a ruhásszekrényemből. Előkerült a fürdőruhám. Boldogan - biztos helyre - tettem vissza. Most már 2 napja kerestem, ismét nem találtam. Hát! Egy reklámszatyorban volt, fürdősapka, törülköző és váltó fürdőruha kíséretében. Nem sokszor, csak 5x tettem odébb a reklámszatyrot, mire belenéztem.
    Elkezdtem az uticsomag készítését. Nem sok mindent viszek. Mindig úgy megyek, mint a málhás ló.

    Marcsi!
    Nem mentem a patikába. Gondolom, több eFt lenne a gyógyszer, + az ügyeleti díj. Majd holnap lemegyek a mi patikánkba. Ma is hatalmas foltok vannak rajtam, de elviselhető a viszketés.


    Hiányzók még mindig nagyon hiányoznak!!!!!!

    Korán szeretnék -  csekély vacsora után - lefeküdni. Fáj a fejem.

    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.
    előzmény:
    totyogoka (68186)
    2014-07-27  17:54
  16. 2014. július 27. 17:5468186.
    Sziasztok!

    Elvonult a család apraja és nagyja kutyástól hörcsögöstől. Apus is el ment dolgozni így most magam vagyok.Persze van még mit csinálnom hiszen a konyha felmosása meg a pakolás még hátra van , de most egy kicsit élvezem a csendet és a nyugalmat.
    Nagy sötét felhők is voltak kora délután de végül is csak egy kis zápor volt aztán elvonultak a felhők és most megint süt a nap ja és párás fülledt meleg van.

    Reggel vérvétellel kezdem a napot csak el ne felejtsem. ide raktam a beutalót az orrom elé talán akkor eszembe fog jutni.
    Jó ez az időpont foglalás a neten nem kell időpont után telefonálgatni ott van fehéren feketén mely időpontok szabadok még és abból választhatok. Csak az a baj, hogy nem minden szakrendelésre lehet így bejelentkezni.

    Valcsi! Szép lett ( lesz) a teraszotok. Sokkal könnyebb lesz majd a tisztántartása.

    További szép napot Mindenkinek!
  17. 2014. július 27. 11:2368185.
    Sziasztok nem kell főznöm,mert van zöldbabfőzelékem és a lányom is itt ebédelt tegnap is és ma is.
    Nem süt a nap,mára vihart jósolnak,remélem esik,du el akarok menni egy kicsit kikapcsolódni a Kohy telefonált,hogy találkozzunk és fagyizzunk egyet.Majd meglátom milyen idő lesz.

    Marcsika!Szerintem is nagyon fontos az,hogy amit csinál az ember azt szeresse és igy biztos a legnagyobb tudásával és hozzáállással végzi a munkáját.Az is igaz,hogy nem kell mindenkinek diplomásnak lenni,de bevallom én a lányomnál és a Balázsnál is nagyon örültem annak,hogy mindenáron tanulni szerettek volna,az is igaz a lányomnál csak akkor jelentett gondot,amikor az apja meghalt és fizetnem kellett egyedül az eltartási szerződést,de tul vagyok rajta és szerencsésen megoldottam.
    Az,hogy jó családapa és mindent megtesz a családjáért,azt pedig biztosan tudom,hogy tőled és a párodtól tanulta és látta,mert ti is mindent megtesztek,amit csak lehet a családért még most is.

    Valika! A felsőcsatári család,akinél voltunk,azok is most csináltatták meg a teraszt ,ők is nagyon nagyot csináltak,de ők nem betonoztak,hanem kőzuzalékkal és földdel alapoztáák meg és azt ledöngölve rárakták a lapokat és igy is nagyon stabil és szép lett,igaz ti már tul vagytok rajta és nekem nagyon tetszik,főleg,hogy nem vagytok szakemberek,élvezzétek.

    Rózsa! Igaza van a marcsinak ,hogy van más bőrgyógyász is ,és azt is gondolom,amint már irtam,hogy az okot kellene megtalálni azt hiszem.A bőrgyógyászat a legbizonytalanabb szerintem,mert nem mindig tudják eltalálni az okokat.
    Ezek szerint beszéltél a kis Ági anyukájával és viheted az uncsidat a Balatonra,érezzétek jól magatokat.

    Gittám! El tudom képzelni,hogy mennyire idegesitett az a csipogás,lehet,hogy a be nem élesitett riasztórendszer,de már biztos azóta beszéltél a fiaddal és már tul is vagytok azon,hogy mi okozta .
    Az ellen pedig nem tudsz semmit tenni,hogy a menyed és a lányod szeressék meg egymást,tudom ,hogy kellemetlen lehet ezt látni,de bele kell törödnöd.
    Azért az biztos jó volt,hogy együtt volt az egész család és biztos élvezték a sütögetést.
    Sopron egyébként nagyon szép város,valamikor ingyen lehetett felmenni a tüztoronyba.Most az uncsim is felment az apjával.Nagyon jól érezték magukat.

    Marimama! Akkor tegnap azért egy jó napod volt,mert jól kibeszélgettétek magatokat a Mazsola menyeddel,aki most nagyon boldog gondolom,hogy mindkét fia sikeresen elindul a kitüzött cél felé és nagyon kreativak is.Önállóak.
    Tegnap megfeledkeztem,hogy az Anikó unokádat szeretettel köszöntsem szüli napján és kivánok neki sok sikert az életében és hozzá egészséget.

    Mollyka! Mi van veled,még mindig küzködsz a megfázásoddal,vagy dolgozol igy is ezerrel a telken.Hogy van a kerti cicus?

    Julikám! A cicus és a kutyust is kivittétek Szanazugban.Remélem nemcsak dolgoztál,hanem pihentél is .Ott voltak a gyerekek is?

    Ilyenkor,mikor megint vége van egy hétnek,mindig az jut az eszembe,hogy mit is jelent ez az ember életében,minden héttel öregebbek vagyunk,aztán megrázom magam és arra gondolok,kit érdekel ez?

    Kivánok mindenkinek kellemes hetet.


  18. 2014. július 27. 06:1068184.
    Szép jó reggelt!

    Az éjszaka aludtam mint akit fejbe vertek. pedig aztán napközben nem sok mindent csináltam inkább csak amolyan tötyörgős dolgaim voltak. Ma viszont lesz főzés iezetése.s meg vasalás is mert sok férfi ing felhalmozódott. Hiába no. egyszerre nem megy az unokával való tekergés és a háztartás vezetése is.
    Valika! Igen nagyon szerencsés helyen lakunk elég sok a látnivaló és ami távolabb van azt is könnyen el tudjuk érni.Vannak még tervek, hogy miket szeretnénk megnézni. Sokszor nem kell a gyereknek a drága látnivaló. legalábbis Kitty jól el van az egyszerű de szemet gyönyörködtető látnivalókkal is. tavaly voltunk a Bazilika kupolájában , hát onnan is úgy kellett leimátkozni.
    Valika! Szeretek én játszani de már inkább magam választom meg, hogy mit és kivel. Már a papást-mamást se szeretem annyira

    Gitta! nagyon megértem a félelmeidet. Én is be lennék tojva. Nálunk egyszer a gyerek legói között egy elemmel működő vacak darab időnként círpegett. De mire erre rájöttem addigra frászt kaptam.Remélem nálad is megtalálja a fiad a "bűnöst" és megszünteti ezt a hangot.
    Rózsa! Értem én , hogy ragaszkodsz az Esztó dr.-nőhöz, de borzasztó addig szenvedni amíg Ő vissza jön szabiról. Addig is hátha egy másik orvos tudna valami okosat tanácsolni.Amiket kaptál remélhetőleg csökkentik a tüneteket de az okot kéne megtalálni, mert ami kiváltja ezt a heves reakciót azt kéne megszüntetni.Azt mondják az okosok, hogy a bőrgyógyászat az egyik legszerteágazóbb szak az orvostudományban és sajnos gyerekcipőben jár még.
    Julika! Ezóta már gondolom Sanyiék átvittek Deszkre! Zsuzsinak jobbulást kívánok. Melinda meg Elzike biztosan élvezik majd az itthoni tartózkodást.
    Marika! Én most a Csilla gyógytornászunkkal levelezek a facebookon minden nap ad valami tanácsot a vállamra.Ő is megerősítette a Dillmant , hogy ide már egy injekció sorozat kellene.Nekem főleg éjszaka szokott fájni illetve kinyujtani nem tudom a karom rendesen.Annak idején az én fiamat is felvették a Műszaki egyetem Dunaujvárosi Föiskolai karára, de abba hagyta. Nem mondom , hogy akkor nem bosszantott de azóta bebizonyította, hogy diploma nélkül is nagyon jó apa családcentrikus egyéniség aki sokat dolgozik, hogy tisztességes munkával a családjáért éljen.Sajnos sok diplomás nem tud elhelyezkedni a végzettsége szerint manapság és akkor marad a más munka végzése vagy a külföldi munkavállalás. ( ezt most arra írtam , hogy az ismerősöd minden áron be akarja juttatni a gyermekét az egyetemre)

    Na megyek a konyhába mert ma bableves lesz sonkával, meg palacsinta illetve paradicsom leves mert nem mindenki eszi a babot.

    Legyen szép a napotok!
  19. 2014. július 26. 23:1768183.
    Még most, a kikapcsolás előtt gondoltam rá, hogy a kandalló fölé elhelyezett füstjelző szerkezet eleme kezd kimerülni, lehet, hogy mindentől függetlenül az jelez nekem.
    Viszont macskák nászéjszakát tartanak kint a kertemben. Ez sem kellemes koncert ám.
  20. 2014. július 26. 23:0968182.
    Rózsa! Én is együtt érzek Veled. Nekem ugyan nincsenek ilyen gondjaim, de elég egy bizonyos aprócska bogár. Mindig ugyan az! Ma sem úsztam meg a szalonna sütés idején, azóta már szinte véresre vakartam, pedig tudom, nem lenne szabad. Most csak azon drukkolok, hogy holnapra ne legyen az, mint szokott, mert akkor mehetek valamilyen doktorhoz. De én legalább kapok valamilyen injekciót, és nem kell tovább tűrnöm, szenvednem, mert gyorsan elmúlik. Legtöbbször én is kálciumot, s egy tetanuszt, ha már leltelt az egy év az utolsó óta. Most ismét aktuális lenne, remélem, nem lesz rá szükség. Már tényleg megyek aludni, kis ecetes-vizes ruhával bekötöm a csípésemet, ami nem is csípés, inkább belém mart a kis dög, mert szinte látni a nemlétező fogai helyét. Igaz, ma még nem, de ha rosszabbik, akkor holnapra már biztosan ott lesznek az apró marásnyomok. Pedig akkora lehet kb., mint egy bolha. Én láttam már többször, de fogalmam nincs, mi lehet a neve. Igaz, mindegy is számomra. Annyi bizonyos, hogy napnyugtakor támad - rám legalábbis.
  21. 2014. július 26. 22:5868181.
    Totyika! Mi ápr. elején mentünk fel abba a bizonyos Tűztoronyba a Gyöngyössel és Brúnó unokámmal, írtam is, amikor ingyenes volt. Igaz, kb. fél órát vártunk a bejutásra, de megérte.
    Én előtte kb. 20 évvel láttam felülről a várost.
    Már el is felejtettem, milyen, de most csodálatos élmény volt. Nagyon örülök, hogy Gyöngyi barátnőmnek is része lehetett benne.

    Tegnap a fiamék is fennt voltak, igaz fizetős volt, de a helyi lakosok aránylag olcsón megtehetik ezt, ugyan nem reklámozzák, de hosszas keresgélés után a neten utána lehet járni.
    A héten ilyen  családi programokat szerveztek, mert egész héten szabin voltak.
    előzmény:
    totyogoka (68153)
    2014-07-25  15:11
  22. 2014. július 26. 22:4768180.
    Igen Marcsikám, szólhatott volna! Mivel pénteken ezt elmondtam a családban, azonnal megkezdődött a ház védelmének biztosítása. Már majdnem készen van, de nincs még élesítve. Nem olyan régen, kb. másfél órája mentek el, de azóta valami mégis pittyeg a házban, azóta sem jöttem rá, hogy hol, és mi az?

    Nálunk ma volt a "nagy családi szalonnasütés", a végkövetkeztetést még nem vontam le, de annyi bizonyos, hogy ennél jobb is lehetett volna.

    Nem én szerveztem, csak hagytam folyni a dolgokat a maga útján, aztán csak remélem, hogy legközelebb igazi, felszabadult, vagyis olyan lesz, mint kellene. Hogy miért van ez így, most nem részletezem, de annyit tudnotok kell, hogy a menyem és lányom nem nagyon szívlelik egymást. Az okokat magam sem tudom biztosan.

    Ez a pittyegő vacakság, amit azóta működik, amióta elmentek a fiamék, teljesen önálló életet él. Van, hogy kb. 3-5 percenkét jelez, van, hogy 10 percig semmit sem csinál. S még azt sem sikerült kiderítenem, hogy egyáltalán hol csinálja, mert amikor aktiválja magát, hiába szaladok egyik helyről a másikra, addigra már abba is hagyja. Szerencsére nem túl hangos. Holnap reggel első dolgom lesz reklamálni (bár mint írtam, a riasztás még nincs aktiválva), hogy szóljak a fiamnak: addig semmit sem tegyen, míg ki nem deríti, ez melyik kütyüből jön, mikor, és miért. Kíváncsian várom, hogy mi lesz éjszaka.....? Elég álmos, és fáradt vagyok ahhoz, hogy ne tudnék elaludni, remélem mostantól nem ez okozza majd a félelmeimet. Most pl. kb. 10 perce meg sem szólalt.
    Kaptam egy pánik riasztót is, amit azóta is magamnál hordok, de nem ez csinálja, ezért ma éjszakára kizárom a szobámból. Ablakokat bukóra tettem, így most aránylag nyugodtan megyek aludni, bár amint mondják, valami fémvágóval egyetlen nyisszantás, máris szabad a bejárás. Na mindegy, ettől én még legalábbis ma éjszaka nyugodtan fogok aludni (ha már egyszer elaludtam).
    Mindenkinek jó éjszakát kívánok.
    előzmény:
    totyogoka (68153)
    2014-07-25  15:11
  23. 2014. július 26. 22:2868179.
    Sziasztok.

    Most jutottam a géphez, mert itt volt Mazsola, jött a tornáról és több órát elbeszélgattünk.

    Valika. Én is gratulálok az unokád felvételéhez, jól teljesitenek az unokák. Nem mindenütt van igy, két ismerősöm gyermekét sem vették fel. Az egyik megismétli az érettségit, még ilyet sem hallottam, mert feltétlen be akarja juttatni az apja - mezőgazdász és földjén gazdálkodik - az Agráregyetemre, még ha fizetnie kell is.

    Rózsám sajnállak és gyógyulást kivánok. Már irtam a szomszédasszonyom  2 éve kinlódik a kiütéseivel. Szegedi klinikára horják injekcióra.

    Köszönöm Anikónak küldött jókivánságokat is névnapjára. Én is telefonon hivtam, mert a szülei jutalomból Salgótarjánba vitték el. Apja ott volt gyermekkorában táborban, és meg akarja mutatni a lányának hol játszottak katonásdit.Én is telefonon köszöntöttem, a vezetékesen, mert az uj mobilom nem tudom megtanulni, hogy kell kezelni, hiába mondta már el Misi és Levente is. Megkérem csináltalássák meg a régit. Annak az a baja, hogy állandóan világit. Hát ilyen már az én eszem.

    Jó éjt, szép álmokat. Én borogatom a fájosaimat és Mazsola mutatott egy uj tornát a fejnek ami állitólag fokozza a vérbőséget. 
  24. 2014. július 26. 22:1668178.
    Valcsikám! Ne szégyelld, mert lassan már nekem is kell! Sajnos én egyedül vagyok ezekre a munkálatokra.
    előzmény:
    precon (68176)
    2014-07-26  20:28
  25. 2014. július 26. 21:3468177.
    Valcsi!!!!!!
    Még csak terv szintjén tudom, hogy kedden megyünk Tihanyba. Addig még itt leszek.

    Az a gondom, hogy elmúlik, néha hetekre is a kiütés. Azután hirtelen belobban, most már az egész testemen. Még nem jöttem rá, hogy mitől.

    Nagyon ügyesek vagytok. Szép a burkolat és a cic. meg a kuty. sem rontja el a képet.

    Marcsi!
    Sumetrolin injekciót kaptam és egy kis papírfecnit, amire ráírták, hogy  Claritin vagy Allegra. Ezt vegyem meg az ügyeletes patikában.
    Mivel nem vényköteles, feltételezem, hogy több eFt + a patikai ügyeleti díj. Ma még nem mentem el, hátsa segít a szuri.
    Azon tűnődöm, hogy ez eddig még egyetlen orvosnak sem jutott eszébe?
    Az Esszó Klára találta meg azt is, hogy Lyme kórom van és övsömör. 
    Előtte még azt mondta egy másik doktornő, hogy rühes vagyok. Gondolhatod, mennyire megnyugtató volt, amikor azt mondta: - Ne sírjon! Nem kell ezt szégyelni a mai világban. Lehet, hogy valaki után leült a villamoson, vagy megfogta a fogantyút, amit előtte egy rühes tapogatott.
    Ezért ragaszkodom az Esszó Klárához. Szeptemberig szabin van. Egy héten egyszer rendel már csak. Első szerdán, amikor dolgozni fog, reggel 7-kor odaülök és talán sikerül bejutni. Mert időpontot már csak decemberre adnak.

    Meggylevest és meggyespitét készítettem ma.

    A Bimbóm volt itthon, egy pillangóra. Átszáguldott a lakáson. Kiteregette a bikinijét, mert úszni volt.

    Megyek fekverészni.

    Hiányzók naggggyyyon hiányoznak!!!!!!!

    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat.



    előzmény:
    precon (68175)
    2014-07-26  20:25
  26. 2014. július 26. 20:2868176.
    Julika neked is mintakerted lessz akárcsak Gittánaknagyon ügyik vagytok ilyenkor szégyelem hogy nálunk nincs rendben.
    előzmény:
    Picivirág1 (68164)
    2014-07-26  06:26
  27. 2014. július 26. 20:2568175.
    Rózsa együtt érzek a kiütések nagyon borzasztóak én is szenvedtem velük évekig.Kórházban is voltam vele kétszer mert majdnem megfuladtam dagadásal is járt.Rengeteg inyekciót kaptam én is.
    Találgatták hogy mitől sosem tudtam meg.Rengeteg dolgot kipróbáltam természetgyógyászt, saját magam kúráltam és hogy mitől szünt meg ez rejtély maradt .Sok tísztító kúrát csináltamMa sem megyek el itthonról gyógyszerek nélkül de szerencsére nagyon ritkán kell használnom.
    előzmény:
    rozsaanyu (68166)
    2014-07-26  13:24
  28. 2014. július 26. 20:1968174.
    felétek milyen jó kis helyek vannak
    előzmény:
    totyogoka (68167)
    2014-07-26  15:43
  29. 2014. július 26. 20:1868173.
    Katikám te is nagyon sokat foglalkoztál az uncsival,és még mindig
    Nálunk is már nagyok de mikor beviharzanak és ölelgetnek nagyon jól esik.nagy lovak de a középső mindig azzal kezdi hogy össze vissza ölelget. 
    Ha elfoglalt vagyok akkor is jön és nem érdekli hogy mit szorít még magához velem együttnem lehet kitérni előle.



    előzmény:
    stadber (68168)
    2014-07-26  16:23
  30. 2014. július 26. 20:1268172.
    Rózs a face sokszor önnálosítsa magát néha megdöbbenek hogy ,
    mikor kiírja hogy ezt vagy azt kedvelemholott fent sem vagyok.
    Ráadásúl olyan oldalakat kedvelek  szerintük amit én sosem jelölnék be .Már nem is izgatom magam.Viszont játszom én is a zingán az uncsik miatt,mert így tudnak építkezni.Én senkinek nem küldök játék felkérést ha esetleg kaptok tőlem azt nem én küldömNagyon szép várorsom van


    Jó utat Rózsa szép időt hogy tudjatok fürödni is.
    előzmény:
    rozsaanyu (68169)
    2014-07-26  16:51
  31. 2014. július 26. 20:0568171.
    Sziasztok vidám hétvégét.


    Totyi már nem szeretsz játszani


    Ma is kellemesen elfáradtunk részletekben dolgozunk apusommal.Kicsit délelőt és kicsit estefelé mikor nem süt a nap annyira.ja azt még nem mondtam hogy mit csinálunkMivel a terasz csak betonozva volt és nagyon sok helyen feltört most gondoltunk egyet és lerakjuk lapokkal.Persze soket kell javítani a betont aztán meg a lapokat rakjuk és bizony mivel nem vagyunk szakemberek kisé nehéz.54 négyzetméteres a teraszunk.Lesz benne hiba bőven aki majd szóváteszi annak kinyomom a szemétna ez csak vicc.Nagyon csúnya volt
    1-ilyen volt
    2 félkész 
    3 még ez is félkést majd még ki kell fugázni.




    Apus szobája már kész ,kivan tapétázva azt is ketten csináltuk


    Sorbet Erzsike merre vagy?azt hittem ha hazaköltöztök kicsit többet fogsz benézni
    előzmény:
    totyogoka (68170)
    2014-07-26  19:33
  32. 2014. július 26. 19:3368170.
    Sziasztok4

    lassan eltelik ez a nap is. Szerencsére egész jól.
    papo kiment dolgozni a fiam is így megint kettesbe maradtunk a leányzóval. A papóval amőbáztak , én meg a torpedó játékot tanítottam meg neki. nagyonm élvezi és tényleg nem kell más hozzá csak papír meg ceruza. Jókat rötyögtünk.
    sajnos az én lábam ( bokám ) csak nagyon bedagad estére kelve. Hiába szedem a vízhajtót.
    Rózsa! nagyon sajnállak a kiütéseid miatt . Az ügyelet mit mondott?????van több bőrgyógyász is nem csak az Esztó Klára. Egyébként ha nincs időpontod akkor is kell hogy fogadjonak akut esetnél. nekem se volt a szemészetre de mivel vörös volt a szemem és fájt nem küldtek el hanem elláttak.
    a játékfelkéréseket meg szerencsére sikerült likvidálnom. Tőlem annyit játszhattok amennyit akartok és az időtökből telik, csak ne hívjatok meg. Nagyon idegesítő volt, hogy napi 14-18 meghívás is érkezett.Engem nem zavar ha úgy győzől le akár kétszer is hogy én nem is játszom

    További szép napt Mindenkinek!
  33. 2014. július 26. 16:5168169.
    Kellemesebb napot, mint amiben részem van!!!!
    A kiütéseimtől falramászom. Lemegyek az ügyeletre Calcium injekcióért, mert a pezsgőtabletta nem használ.

    Amióta ez az új rendszer van az nlc-n., nem kaptam privit?!?!?
    Most hívott egy ismerősöm, hogy májusban köszöntött a szülinapomon, azóta sem válaszoltam.
    Elnavigált, hogy jutok a privát üzeneteimhez. Mit mondjak, nem volt egyszerű.

    15 olvasatlan üzim van. Többek között togyiM. face-val kapcsolatos felszólítása is. Hidd el, szándékosan nem küldök senkinek felkérést játékra. Arról nem tehetek, ha a rendszer úgy működik, hogy automatikus felkérést küld. Pl. ma győztelek le Mahyongban, pedig tudom, hogy nem ott játszol. Mégis két kockán a Te fényképed jelent meg, amit sikerült levadásznom.

    kincsiE! A klubnappal kapcsolatos figyelmeztetést is most találtam meg. Már nem aktuális.

    Most telefonált az Andris, hogy kedd-szerda-csütörtökön menjünk az Ágival Tihanyba.
     

    http://www.booking.com/searchresults.html?src=index&nflt=&ss_raw=tihany&error_url=http%3A%2F%2Fwww.booking.com%2Findex.hu.html%3Fsid%3D42b4a6e06d61c50729c1182eb5f6a81e%3Bdcid%3D4%3B&dcid=4&sid=42b4a6e06d61c50729c1182eb5f6a81e&si=ai%2Cco%2Cci%2Cre%2Cdi&ss=Tihany%2C+Veszpr%C3%A9m+megye%2C+Magyarorsz%C3%A1g&checkin_year_month=2014-8&checkin_monthday=6&checkout_year_month=2014-8&checkout_monthday=7&interval_of_time=any&flex_checkin_year_month=any&no_rooms=1&group_adults=2&group_children=0&dest_type=city&dest_id=-868490&ac_pageview_id=be8765b655c400cc&ac_position=0&ac_langcode=hu&ac_suggestion_list_length=5

    No, ezt most nem tudom, mi fog megjelenni. Elvileg és gyakorlatilag, itt lehet szállást foglalni a Levendula Étterem és Panzóba.

    Megint elmegy egy nap. Rohan az idő.






    előzmény:
    stadber (68168)
    2014-07-26  16:23
  34. 2014. július 26. 16:2368168.
    Szasztok!

    tegnap éjjel még visszajöttem és gratuláltam a felvételizőknek ,nagyon nem izgultam,mert biztos voltam benne,hogy felveszik őket.Most igazán kezdődik nekik a hajtás.
    Mindkettőnek sikereket kivánok !
    Ez a további sikereknek egy startköve,aztán jönnek majd az ujabb kihivások.

    Marcsikám! tegnap irtam,hogy az,hogy ilyen sokat foglalkozol a Kittyvel ,az meg hozza majd a gyümölcsét és nagyon fog akkor is kötődni hozzád,amikor majd  nagyobb lesz.Ezeket én már átéltem a Balázzsal és tudom,meg mondta is,hogy velem sokkal szorosabb a kapcsolata,mint az apjával,igaz én még dolgoztam javában,amikor mindennap mentem érte a suliba,mert az anyja állandóan külföldön volt,ha nem akkor este későig dolgozott.

    Rózsa! Örülök,hogy a lányod hirt adott magáról,igy egy kicsit megnyugodhattál.Mikor mész és hová a kiütéseiddel,nem idegi alapon van ez neked?

    Julikám! Akkor elmaradt a mai napi kirándulás,de látom találtál helyette más elfoglaltságot,mert neked is mindig van valami tenni valód.Aztán már itt lesznek a Melindáék és az uncsi,akkor majd kitárod az öled és nem engeded ki őket.

    Mindenkinek kivánok,aki beteg jobbulást és kellemes napot,itt is dörgött az ég,de eső az nem esett.



  35. 2014. július 26. 15:4368167.
    Sziasztok!

    Az előbb olyan fekete felhők gyülekeztek, hogy azt hittem leszakad majd az ég is. Még égzengés is volt. Aztán sehol semmi elvonultak a felhők( nem nagyon bánom)
    Ebéd: Morzsa parti. Szó szerint minden maradékot az asztalra tettem így volt aki borsó főzeléket evett volt aki lecsót és volt aki pörköltet tésztával. Volt még dinnye meg főtt kukorica is.
    Ma én szabadnapos voltam , de Papa Apa Kitty délután volt és elmentek a tegnap a hajóról kinézett Olimpiai parkba. Sok érdekes játék van így nem úszom meg el kell még menni együtt is.
    Maradtak volna még de az ijesztő felhők haza kergették Őket. Most meg sehol semmi.
    Most amőbáznak a papával.

    További szép napot Mindenkinek!
  36. 2014. július 26. 13:2468166.
    Szervusztok Barátosnék!

    Jöttem kukucskálni, Attila felvételijének az eredményét. Bár anélkül is tudtam, felvették. Úgyszintén Valcsi Unokájának is úgy drukkoltam, tudtam, hogy sikerülni fog. Gratulálok a Családoknak a sikerhez. Mert ez csakis családi összefogás eredménye.

    Éjszaka, face-n bejelentkezett a Lányom. Tökölön van.

    Valcsi! Ha nem úgy ment volna el, hogy itthagyott minden ennivalóját a Bimbóm, meg mindent, akkor nem izgultam volna érte. Hiába múlt 30 éves, de cukorbeteg. Ezért izgulom mindig agyon magam, ha nem tudom, hogy jól van. Ez vonatkozik az Andris fiamra is, de Őt "kukucskálni" tudom skype-n. Tehát, ha nem beszélünk is, mindig képben vagyok.

    Ha ma nem jelentkeznek az Ági unokámék, holnap én hívom fel, mert látni szeretném. Nem csak olyankor, amikor Tihanyba utazunk.

    A kiütéseim nagyon kijöttek. Lángol az egész testem.

    ANIKÓNAK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK, SZERETETTEL!!!!!
  37. 2014. július 26. 08:0768165.
    Nagyon kellemes a reggel. Már fazonra szabtam a vadszőlőt. Be kellett veni egy gyogyót mert fájnak nagyon a térdeim..mind a kettő...a francba
    előzmény:
    Picivirág1 (68164)
    2014-07-26  06:26
  38. 2014. július 26. 06:2668164.
    Szervusztok!
    Győző, szokása ellenére fél 6 kor azt mondta, ébredjünk, mi több, menjünk is ki. Azonnal rohant a cicához, aki szokásával ellentétben még édesen aludt. Ma ilyen fordított nap volt. 
    Sajnos Zsuzsinak valami történt a derekával, most Pécsen van a barátnőjével. Nagyon fáj, alig tud még ülni is.ma este jön haza.  Szereintem a légkondi okozta a vonaton, megfázott. Így a közös vasárnapi kirándulás elmarad. Értem el jön Sanyi és Boldizsár, elhozzák a cicákat és elvisznek engem. 
    Most megyek ki a kerbe mert nagyon kelles az idő. 
  39. 2014. július 26. 05:5768163.
    Sziasztok!

    Leges legelőször elnézést kérek és természetesen gratulálok a Valcsi unokájának is a felvételihez.Legyen majd sok öröme abban a szakmában amit választott.

    Az este kb 10.-ig vháncoltunk még az ágyba. Meg is lett az eredménye mert úgy húzta a görcs a lábam, hogy még most is fáj a vádlim. Már beszedtem egy doboz magneB6-t de lehet hogy nem is a magnézium hiány okozza .

    Kitty tegnap megint fájlalta lefekvéskor a fülét így lámpáztunk is. Remélem, hogy nem gond a jövő héten mert amikor elmegyünk Őt is visszük magunkkal.

    Ma jön a fiam pár órára talán elviszi, talán itt lesznek együtt . A menyem csak vasárnap este jön majd haza.

    Mindenkinek Kellemes napot vidám hétvégét kívánok!

    nagyon Boldog Névnapot kívánok Minden kedves Anna Anikó nevű családtagnak!
  40. 2014. július 25. 17:5068162.
    Katika!
    Vasárnap megyük a Balogh lányokkal Deszkre. Délelőtt érkezünk, ott eszegetünk, viszek padlizsán krémet, fasírtot tízóraira..valami könnyű ebédet eszünk és megyünk a Füvészkertbe a Lótusznapokra. A Balogh lányok elhoznak kettő cicát, a maradékot ide, Megyerre, Nóri talált nekik helyet. Én ott maradok csütörtökig. Melinda Elzával pénteken jön, itt lesz hatodikáig. 
    előzmény:
    stadber (68157)
    2014-07-25  15:41
  41. 2014. július 25. 17:3668161.
    Sziasztok!

    Kicsit vissza jöttem még.

    Nagyon örülök ám én is hogy ennyi jó kis programot tudok az unokával szervezni. Biztosan nem mennék vele ennyit ha nyafogós követelőző telhetetlen kölyök lenne. ma a hajón jött velünk egy család. Nagymama anyuka egy 12 év körüli fiú és 2 fő 6-8 év körüli kislány.
     A fiú így szólt az anyukához: Adjál már enni.
     Anyuka erre: nem adok majd ha kiszállunk ebédelünk
    Fiú: Adjál már mert megdöglök
    Anyuka: Dögölj.
    Az egyik kislány: Anya te gonosz vagy nagyon
    Na ilyen családot nem szeretnék magamnak! A befektetés idővel megtérül.Így vagy úgy de megbosszulja magát az ha a szülő gyerekkorban nem neveli a gyerekeit.
    Mazsola! Gratulálok Atilának! Most jön még a neheze , hiszen nem lesz könnyű a Ti feladatok sem. Látod Katiéknak  is van még bőven tennivalójuk mire igazán elmondhatják révbe ért a gyermek.
    Valika! Ez a hajó a közönséges BKK menetrendszerinti járata a D11 illetve a D12.
    A Haller utcától a Rómaiig lehet vele menni. 65 felett ingyenes egyébként a bérletek jók rá hétköznapokon.Hétvégén csak hajójeggyel lehet utazni rajta ( gyerek 500 felnőtt 750) Jó még rá a BKK napi jegy is. A kiránduló hajók azok mások arra tényleg meg kell fizetni a jegy árakat.Jó ötlet lett volna a talizás csak most nagyon az unokára koncentráltam!
    Julika! lesz elég spenót meg fasírt. Jó lesz neked is a kis családoddal tölteni pár napot! Ha nincsennek itt nagyon hiányoznak.
    Mollyka! gyógyulj meg!!!!!
    Marika! Neked is mielőbbi teljes jobbulást gyógyulást kívánok. Már én is azt hittem, hogy ez a tőgy zsír eredményes lesz!

    Most tényleg elköszönök mert még lehet hogy lemegyünk a Duna partra egy kicsit  .

    További szép napot!
  42. 2014. július 25. 16:2768160.
    Sziasztok Barátnők!

    Mostanában vacakul vagyok. Ma is elég rossz lett a véreredményem, be van sürösödve. Jövő héten mennem kell ujból vérvételre.

    Attiláról Mazsola majd beszámol, ő  érthetőbben mondja.

    Szép napot.

  43. 2014. július 25. 16:1768159.
    Sziasztok nagyon meleg van.Reggel óta várom a szerelőt.Nem mertem ki sem mozdúlni és a végén kiderűlt hogy csak estefelé fog jönni(hűtögép)




    Totyi erre a hajóra milyen bérlet a jó?a nyugdíjas?ha benne vagyok a korban akor lehet hogy ingyenes?arra a vidámparkra is elmentem volna veletek
    Szeretek hajókázni szentendrére mentünk hajóvalfizettünk lehet hogy nem is kellet volna?eszembe sem jutott hogy megkérdezzem.




    Marimama én is örültem neked és nagyon sajnálom hogy megvagyot nem bírtam elérni.
    Molly kapd össze magad nem ér betegeskedni.


    Gittám olyan jókat sütsz főzől


    Rózsa nem kell hogy minden nap lejelentkezen az a lányAzt hiszem egy kicsit mindenki nyűgös ebben az időben.


    Katikám tegnap megvolt a felvéteklo kiírás nálunk minden rendben.




    Kincsike mentek a Balatonra,most biztos megint jó meleg a víz.
    Julika te sem vagy egy felejtős nagymama szerintem a te unokáid is szép emlékeket fognak őrizni rólad





    előzmény:
    totyogoka (68153)
    2014-07-25  15:11
  44. 2014. július 25. 16:1468158.
    Sziasztok
    Attila felvételije sikerült.Szeptembertől a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki kar, energetikai mérnök szakon folytatja tanulmányait.
    Ide 423 pontól lehetett bekerülni, Attilának 464 pontja van.Megérdelmli Attila, felelősségteljesen készült életének egyik meghatározó szakaszára.Örül az egész család.Ez évi megoldandó feladatok közül, ez kihúzva.Következő kérdés, hogy kollégium vagy albérlet.Albérlet csak akkor jöhet szóba, ha valakivel  vagy valakikkel összefognak.Kollégiumot most kell igényelni.
    előzmény:
    stadber (68157)
    2014-07-25  15:41
  45. 2014. július 25. 15:4168157.
    Sziasztok!

    Elmult a tegnapi nap,mindnyájan kivonultunk a reptérre és addig ott voltunk,mig fel nem szálltak.Aztán visszafelé az apja jól meglepett,mikor aztmondta -eddig nem nagyon jeleskedett-,hogy az ő fia olyan gyerek,akit nem lehet nem szeretni,nahát jó nagyot néztünk a lányommal.Remélem igy is marad most már.
    Itthon vártam nagyon,hogy mikor telefonálnak,csupa ideg voltam,mert  Londonból 2x-i átszállással jutatottak el a helyszinre,már volt 9óra,amikor telefonált,hogy megérkeztek,már sétálnak és barátkoznak a várossal.
    Most szállodában vannak,ma mennek lakást nézni,aztán berendezkedni,megy utánuk a futárszolgálat és lehet ,hogy butort is kell küldeni.
    Ma is hivott aktiválta a telefonját és igy most már a régi szám nem él,csak az uj.
    Amig nem találnak lakást és állást addig nagyon izgulunk értük.A doktori képzés csak szetember közepén,vagy októberben kezdődik,a mentora is augban jön meg szabadságról.

    Marcsikám! Szép mozgalmas napotok van,én már tudom,hogy ezek az idők mennyire megmaradnak az uncsijainkban,m,ert én is rengeteget voltam vele,mert az anyja nagyon sokat utazott,ha itthon volt is késő estig dolgozott,majdnem mindenre emlékszik és még olyat is mondott a napokban,hogy veled szorosabb volt a kapcsolatom ,mint az apával.
    Sok-sok élményt nyujtasz neki,otthon,kirándulásokkor és ezeket nem fogja soha elfelejteni.

    Rózsa! Sajnálom,hogy nem vagy jól,gondolom az otthoni dolgok is zavarnak,valahogy túl kellene tenned magad rajtuk,igyekezz csak a szép dolgokra gondolni.

    Mollykám! Neked is kivánom,hogy minél előbb tünetmentes legyél,nem jó,ha az ember közérzete valahogy nincs rendben.Kuráld ki magadat és közben ne csinálj semmit.

    Gitta!Sült céklát én nagyon sokszor csináltam már,van ugy,hogy meghámozva,van ugy hogy hámozatlanul és még magában is minden hus nélkül el lehet finoman késziteni,nekünk kedvenc zöldségünk és még finom is.
    Azért azt látom,hogy nem tudsz igazán pihenni,állandóan kell valamit csinálnod,de téged már igy kell szeretni.

    Marimama!Nekem a házassági évfordulón és a halál évfordulóüja nagyon közel van egymáshoz,igy mindig a kettő között megyek ki a temetőbe,igaz nekem egy kicsit macerásabb,mert el kell utaznom miatta 200 km-t.
    Majd csak megtalálják,hogy mi a derekaddal a probléma,igen ez rossz időszak,mert mindenki szabin van.
    Mi ujság,nem tudunk semmit az Attiláról!!!!!?????

    Valikám! Sajnos a korral az ember sokkal kevesebbet bir már csinálni,de tudom,hogyha kell,akkor kell és nem tekint semmit az ember.
    Most meg még a meleg is hátráltatja az embert.

    Julikám! Mi ujság nálad? Sokat dolgozol, vagy pihensz,ott vana még az uncsid és a kislányod?

    Ma az enyém volt éjszaka és reggel is a kutyus és este is én viszem sétálni,mert a lányom hosszuzik,a beosztottja szabin van,igy korán megy ,későn jön,de a Liza olyan aranyos,hogy addig meg se moccan a nappaliban a helyén,mig én fel nem kelek.Nagyot sétáltunk,aztán elmentem a Sparba bevásárolni a GáborÁron utra,mert ott ma minden olcsób b volt és még még 20% -os matricát is kaptunk.Minde mosószert,tisztitószer ,kéztörlőket bevásároltam.
    Este várom a Balázs telefonját,hogy mi ujság.
    Kellemes hétvégét kivánok mindenkinek,a hiányzóknak is.


  46. 2014. július 25. 15:3668156.
    Ez szép volt!!!!!
    Ilyen nagymamát kívánok minden unokának
    És azt is köszönöm, hogy  megmutatad. Én sem láttam ezeket a látványosságokat. 
    Egész nap főzök. Spenótot...na, az nem nagy ügy, és sok fasírtot. Itt egy kicsit elszúrtam, mert egyben áztattam a spenót és a fasírt zsemléjét, s mind a fasírtba tettem. Karfiolos fasírt...sok, tettem a fagyóba is. Aztán csináltam padlizsán krémet.  Majd azt is viszek vasárnap, jó lesz a fasírttal.....tudjátok, először Deszk, aztán Lótusz ünnep. Ott maradok, Deszken csütörtökik, Melindával és Elzával. Pénteken jönnek Csabára. Sok a dolgom. Vagy lehet, hogy nem is olyan sok, de én már soknak érzem, így lassan, folyamatosan csinálom. 
    előzmény:
    totyogoka (68155)
    2014-07-25  15:21
  47. 2014. július 25. 15:2168155.
    folytatás
  48. 2014. július 25. 15:1468154.
    Hajókázás - Szikla templom
    előzmény:
    totyogoka (68153)
    2014-07-25  15:11
  49. 2014. július 25. 15:1168153.
    Sziasztok!

    Tikkasztó meleg van. Alig vártam , hogy haza érjünk.
    "Sanyarú sorsú" unokámmal hajókázni voltunk és ha már neki indultunk akkor legyen cél is a szemünk előtt így a Szikla templomhoz mentünk a Szt Gellért térre. ha meg már ott voltunk akkor meglátogattuk Ágóékat is.
    összegezve egy nagyon klasszul sikeredett nap volt a mai is.

    Nem mintha bárki is kérdezte volna de elmondom , mert olyan nagyon büszke vagyok az én unokámra. Ez ugyan nem nyafog , hogy mit szeretne enni vagy inni. Itthonról vittünk almát vizet rágót sós perecet. A hajóra érvényes a bérlet így az külön pénzbe nem került. A belépő a templomba elektronikus tárlatvezetéssel 400 ft/ nyugdíjas a gyerekért nem kellett fizetni. Mivel gyüjti az 5 ft-os-ra nyomtatható érméket így azt nyomtattunk egyet 205 ft-t. És vettünk a spárba 2 fagyit 99 ft/ db áron.Tehát ketten 800 ft-ból nagyon jól éreztük magunkat.
    Mollyka! Én is úgy gondolom, hogy ezekre talán majd vissza tud emlékezni a későbbiek során is .
    Rózsa! A (fa) Hullámvasút is működik de szerencsére azt nem szerette volna kipróbálni egyikünk sem.
    Gittám! Azért az az albérlő fiu szólhatott volna , hogy elmegy.
  50. 2014. július 25. 12:3868152.
    Szervusztok!

    Csak azért jöttem, hogy megnézzem, mazsolaI. jelentkezett-e, hogy sikerült-e a felvételi ponthatárt elérni.

    Nem jelentkezett Marimama sem!

    Végigolvastam mindenkit, megnéztem a képeket is.

    Marcsi! Majd az Ágit elviszem egyszer, ha az Anyukája is beleegyezik. A hullámvasút nem működik (a régi fa)

    Nagyon nyügös vagyok. Nem akarom a társaságot fárasztani.

    Bimbóm - tegnap reggel óta - nem jelentkezik. Most nem tudom, hogy Tökölön van, vagy máshol?! Talán nem történt baja.

    Kicsit olvasgatok. Majd ha jobb állapotban leszek, jelentkezem.

    Mindenkinek szép napot kívánok!

Címlap

top