Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

KOZMETIKUSOK

Kistücs
Létrehozva: 2006. június 22. 21:59

Sziasztok! 

Szeretettel várok ide minden kozmetikust-kozmetikus tanulót,beszéljünk meg mindent ami a szakmánkhoz kapcsolódik!           

  1. 2012. február 26. 15:392309.

    Sziasztok Lányok!

     

     

    Látom megélénkült újra a topik, örülök neki. Én most éppen gyesen vagyok, decemberben született meg a kisfiam, de november közepéig dolgoztam. Talán most szerencsém van, hátha rendeződnek a dolgok, mire elkezdek újból dolgozni. Nem irigyellek benneteket, ezt a rengeteg járulékot kitermelni iszonyatosan nehéz lesz, az egyre csak csökkenő vendégszám mellett. Nem is tudom, hogy gondolják odafent a tisztelt képviselő urak, hány bőrt akarnak még rólunk, vállalkozókról lehúzni? Kitartást nektek, aki most túlél az biztosan megmarad a szakmában. 

     

     

    Beszéltétek a cukorpasztákat. Én először a SensX-es mézet használtam, de nem szerettem, valahogy soha nem sikerült a kellő hőfokot eltalálni, meg drága is. Azután kipróbáltam az alveolás soft cukorpasztáját, és nekem bejött. Hamar megmelegszik, nem kell órákat várni, hogy lehessen vele dolgozni, és sokkal olcsóbb.

    Gyantát viszont patronos csokisat használok, azt szeretik a vendégek.

     

    Én  a solanie-t annyira nem szerettem, volt 1-2 pakolásom de nem győzött meg. Én Ilcsivel dolgozok, és mellé szoktam Afroditát, és Dr. Spiller ampullákat használni, de a fő csapásirány azért az Ilcsi.

    Ezeket viszont szeretem, az ampullák akcióban jó áron szoktak lenni.

    Ja és gondolkozok a Hélia-D-n, most jelent meg proffeszionális termékcsaládja, kíváncsi vagyok rá, az Elektron forgalmazza. Úgyhogy ha majd aktuális lesz, ezt is kipróbálom. 

     

    Hát mégegyszer kitartást nektek, azért majd benézek hozzátok időnként. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2012. február 24. 10:202308.
    Sziasztok,hát én kitanultam tavaly a fodrászatot is amig gyesen voltam,de az a tudás annyira kevés,de azért ha szükség lesz rá legalább tudom.Láttátok az alveolás akciókat?!!!Én szoktam solanie val is dolgozni ,használja valaki?A fodrászattal is az van azért ma már ,hogy sokan otthon levágják ,kitanulják és a barátoknak levágják.stbNem tudom csajok.Most gondoltam csinálok 3 d pilla akciót már mondogatom a vendégeimnek,ja és igen a koll.nőm is ma se dolgozik ,múlt héten se jött egy nap ,annyira nincs vendég!Nálam ma lesz lazaság .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2012. február 14. 17:432307.

    Nalam is nagy a lazasag

    Ma meg csak kedd van es februar 14, es most hallottam ket kozmetikusrol aki beadja a kulcsot XVII. es VIII. keruletben...A nagykerem is panaszkodik...

    Mi lesz velunk lanyok!? A vendegek is megmondjak, a fodrasz meg kell a kozmi mar luxus...

    előzmény:
    pattikababa (2306)
    2012-02-14  16:41
  4. 2012. február 14. 16:412306.
    na ugy látom lett téma!Hát elég laza hét van nálam.Igen az a gond és a tanuló kin gyakorol ,azért a vendégen nem teheti ,igaz?Én is tanmühelyes voltam igy én se tudom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_158679
    Torolt_felhasznalo_158679
    2012. február 12. 12:142305.

    ...kb.52000.- havonta ,csak a járulék,amit megállapítanak a bérminimumból...

    ....aztán ha van könyvelőd azt is fizetned kell, alapanyagok,készítmények, ha bérled a helyiséged,ott tartasz,hogy -100000.- minden hónap indulása..és akkor még nincs bevételed,hogy pozitív legyen a mérleg, adózhassál utána különböző helyeken....NAV és önkormányzat(iparüzési)??

     

    Aztán állapítsad meg az áraidat,ilyen gazdasági helyzetben.... ?

    előzmény:
    dani zsuzsanna (2304)
    2012-02-12  11:55
  6. 2012. február 12. 11:552304.

    szerintem is gáz hogy sok a járulék,igaz én kutyakozmetikázom,de ugye,a járulékok ugyanaz mint az embereknél,a samponok,balzsam,az ollók,vágószerszámok élezése,hajszárító..valami mindig elromlik..és ugye amennyi pénzt beleölsz,fizeted a számlákat a járulékokat,akkor is ha nem jön senki,nekünk ugyanúgy pörög

    mégis mindenki lesajnál hogy ja mert te vállalkozó vagy az milyen jó.közben ott a gyomrodban az ideg mert annyi fizetnivalód van,és kötelezettséged ami mondjuk egy irodistának nem biztos hogy van

    te nem betegedhetsz le mert akkor nem tudsz melózni

     

    az a baj hogy mi akik amúgy költünk,termelünk,adót fizetünk,plussz magunk után fizetjük a járulékot,ergo az államnak mi nemhogy semmibe nem kerülünk,de még befizetünk,plussz eltartunk más vállalkozást hisz vesszük a termékeket..és erről a rétegről van lehúzva a legtöbb bőr

     

    közbe nagy cégek meg lenyúlnak milliókat,amiket ha csődbe mennek ki se kell fizetni mert csak megszűnik és eltűnnek a vezetők,soha az életbe nem tudják behajtani rajtuk

     

    a kis vállalkozókat meg sarcolják a maximumon..ha nem tudsz fizetni egy hónapot már rádvágnak büntető kamatot,nem érdekli őket hogy nem voltak vendégeid

    szerintem ez igaz úgy a kozmetikusokra,mint fodrászok,cipészek,kulcs másolók meg bárki aki szolgáltatásból,kisvállalkozásból él

    előzmény:
    ildo80 (2302)
    2012-02-12  09:15
  7. 2012. február 12. 11:392303.

    Sziasztok!

    Sajnos igen nehez ev/evek ele nezunk. En is azt latom, sokan dolgoznak otthon fillerekert, feketen, de ha meg vallalkozo is akkor is nincs berleti dija, ami pl. nekem 56000.- Hozza a jarulek 57000.-. Es meg nem vettem anyagot, nem ettem nem ittam. Na ezt kene latniuk a vendegeknek amikor kerdezik, ugye nem emeltem? Nem, persze, hogy nem. Csak dolgozom neha este 10-ig, minden szombaton benn vagyok. Stb... En bevallom tartom magam, probalom, de van tapasztalatom a vegben...Amikor mar honapokig nem tudtam kitermelni a jarulekot+berleti dijat 7 evvel ezelott egy evig dolgoztam ingatlanoskent...Nem az en vilagom, igy kerestem ujra helyet es azota itt vagyok a mostaniban. A tetovalas felol erdeklodnek, de nem tudom meg most sem eldonteni.

    Nalunk van ket fodrasz es mindkettonek vannak tanuloi. Nem egyszeru. Kell kotni rajuk biztositast, fizetni jarulekot. (Mondjuk ezt ok fizetik de ez egyebkent)Es a kamara is mindig jon ellenorizni, van-e szekrenye, tud-e enni...Mondjuk Pesten vagyunk, lehet azert de erdemes elgondolni, szerintem sokan fognak elmenni olyan suliba ahol tanmuhely van. En nem tudom elkepzelni, hogy atadjak vendeget tanulonak. Annyira hozzaszoktak a kezemhez...Fodraszoknal is max. festenek, mosnak, mert ha vagnak is mar akkor persze nem kerhet erte penzt vagy minimalisat a kolleganom, orul, hogy valaki hagyja magat a tanulonak. Es ez a kieses nem tudom megengedheto-e nekunk. En tanmuhelyes voltam, lehet ezert nem latom hasznat, de ahogy gondoljatok, lehet, hogy videken mas a helyzet.Meg sajnos mar nincs az a forgalom amikor meg ket szeken ultek a vendegek, egyik ult pillaban, masiknak bajuszkajat kaptam le...O a regi szep idok...

    Kamaraba jelentkeztetek mar? Marc 1 a hatarido, figyeljunk oda...

    Szep, forgalmas napokat kivanok!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2012. február 12. 09:152302.

    Sziasztok!

     

    Az 57.000ft-os járulékon gondolkodom folyamatosan,hogy ezt mégis,hogy gondolják...:-(((

    Én is számolgatok állandóan,hogy mit hogyan fizessek ki,de ha napokig nem jön senki... 

    Dec.-ben csináltam olyan akciót a kozmiban,hogy aki bármilyen szolgáltatást igénybe vett nálam,adtam egy kupont,ami -20% kedvezményre jogosít, ezt jan. ill. febr. tudja felhasználni. Jöttek olyanok is kezelésre,maszírozásra,akik addig csak gyantára ill. festésre jöttek.

     Minden hónapra kitalálok vmi akciót,ez tetszik a vendégeknek.( pl. most Valentin napi akció van nálam,aki febr. 10-14-ig ajándékkártyát vesz nálam -10%kedvezményt kap a vásárlás értékéből)

    Látványos az arany maszk? Megnéztem,amit ajánlottál,tényleg van a tamának is. :-))  Vettem tőlük már kristály kollagén szemmaszkot már,szerintem jó.

     

    A 3d pillán gondolkodom én is,de mióta dolgozom újra (3 hónapja) nem kereste senki.Ugyhogy vszínű,hogy egyenlőre nem teszek bele pénzt. Tincses szempillát viszont tettem fel. 

     

    Szerintem az is baj,a rengeteg szalonon kívűl,hogy nagyon sokan dolgoznak otthon,feleannyiért,mint mi. Nekünk ugye  rengeteg a fizetnivaló. :-(((

    Ez az év nagy próbatétel mindenkinek,szerintem sokan bezárnak majd,vagy majd" feketén "dolgoznak. 

     

    Sok munkát mindenkinek!:-) 

    előzmény:
    pattikababa (2299)
    2012-02-08  12:52
  9. 2012. február 8. 20:022301.

    Sziasztok!

    Dolgozik közületek valaki Belico,vagy Dr Baumann termékekkel?

    Ha igen,mi a vélemény róluk?

    Az is jó,ha priviben válaszoltok!

    Köszi: Anett

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2012. február 8. 13:012300.
    Na visszaolvasta még ,mikróm van azt mostanában használom ,igaz nagyon olcsó vagyok mert mikró+ultrahang 2000,vasalóm is van kb 1 szer használtam.A mestervizsgának nem látom értelmét mert attól még nem lesz több vendégem,nem?Van valaki közöttetek aki csinál férfiaknak is fazon ill.intim gyantát?Gondolom nagyon ritka de jó pénzt szoktak kérni érte,szerintetek?Még esetleg a tanuló tanitása is érdekel ,valamelyikötöknek volt már tanulója ?Szeretek igy magyarázni ,meg tényleg ugy érzem tudnám is oktatni!Irjatok véleményeket várom,sziasztok Patti
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. 2012. február 8. 12:522299.

    Sziasztok!Csatlakoznék én is!Egyéni váll,vagyok,hát érdekes lesz csajok,azt számoltam napi 11000 kell megkeresnem ,hogy 70 e megmaradjon ,szerintetek?Szerintem elég durva.Arany maszkom van júliás de a tamaban fele annyi ugyanaz csak más csomagolásban.Gyantát is tama intimet,meg patronost használok.Sajna igen elég kevés a vendég most.Én nem tudom mit kellene csinálni,ti kuponoztatok már?Meg kellene próbálni csak alig marad valami.3d pillát is csinálokde alig van néha 1-1 ember rá ,jan-febr még nem is volt.Papiros kenős gyantát méd sose próbáltam egyszer kaptam de nem tudtam ,hogy kell igy kidobtam.Tetoválni is tetoválok,az is ritka nagyon.Az jutott eszembe mondja már meg valaki,hogy a 57ooo járulékot egy vidéki kozmi ,hogy termeli ki?Egyszer beszéltem egy vidéki kozmetikussal amikor nálunk kb 500 volt egy szemöldökszedés addig nála 180.És ez itt volt pesthez közel akkor arrébb mi lehet????Na jó irjatok sziasztok

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. 2012. február 1. 19:482298.

    Sziasztok!

    Hat a kiserletezeseimet a gyantaval korlatozom arra a 3-4 vendegemre aki igenyelte. Nekem nehezebb vele dogozni es nagyon mas. Ezert mondjuk ertelme nem sok volt a befektetesnek de mindent megteszek a vendegekert. Mi ujsag Nalad? Ha meg ideteved valaki Nalatok? Mar megint gondolkodok a tetovalason. Talaltam egy jo aru gepet tanfolyammal csak videken. Es az mar ugy sok...Ti elegedettek vagytok vagy ujitotok valamit?

    Mit szoltok a jarulek emeleshez? Es a kotelezo kamarai regisztraciohoz?Mintha kapnank valamit a kamaratol?! Megerdeklodtem a mester vizsgat, ossze-vissza benne lenne fel milioba. Tanfolyamok, vizsgadijak, es a kiesett munkaorak. Na ennyiert nem leszek mester. Viszont szakoktatoi indul szeptemberben es allitolag nem koltsegteriteses.

    Vendegek a heten lightosak...Ho vege-eleje vagy mi a mano van. Na meg a hideg!!! Ha leesik a ho ,meg remekebb lesz

    Mindenkinek minden jot kivanok!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_632917 (2297)
    2012-01-24  09:32
  13. Torolt_felhasznalo_632917
    Torolt_felhasznalo_632917
    2012. január 24. 09:322297.

    A kísérleteidről írjál majd!

    nekem meg az előző hetem volt nagyon jó, ez csöndesebb, holnap meg ma lesz 2-2 vendég, aztán nem tudom még.

    előzmény:
    norka01 (2296)
    2012-01-21  19:47
  14. 2012. január 21. 19:472296.

    Sziasztok!

    Kiserletezek a gyantaval. Erdekes elmenyeim vannak, de turelmesek a vendegeimEgyenlore viszont orulnek a valtasnak, remelem ez igy is marad...egyebkent csendesebb het volt mint  multkori. Nem is igazan ertem, mi a kulonbseg a ket januari het kozott, de majdnem fele volt a forgalom a heten mint az azelottin...Nalatok mizu??? Jo pihit vasarnapra

    előzmény:
    Kistücs (1)
    2006-06-22  21:59
  15. Torolt_felhasznalo_632917
    Torolt_felhasznalo_632917
    2012. január 19. 14:252295.

    Sziasztok!

     

    Ceruzás melegítőm meg nekem nincs, arcra spatulával, vagy pálcikával viszem fel, és letépem, nem fáj, mert vastagab a gyantaréteg.

     

    És régebben tévedésből vettem egy csak papírral letéphető konzerv gyantát, azt is el kell használnom, ha már megvan, de ahhoz még kell a letépőcsík is.Dolgozik valaki iyennel?

     

     

    előzmény:
    norka01 (2287)
    2012-01-09  21:01
  16. 2012. január 15. 09:152294.

    Szió!

     

    Vszínűleg a többiek ezerrel dolgoznak,nincs idejük írogatni.. :-))))))))))

    A nagykerben sok jóra nem számítsál,200-300ft-tal megemelkedtek az árak. :-(

    Kiváncsi leszek ez a január mikor kezd majd beindulni....

     

    előzmény:
    norka01 (2293)
    2012-01-14  20:42
  17. 2012. január 14. 20:422293.

    Szia!

    Ketten tartjuk  a frontot ugy latszik

    En is februari pici emelesen gondolkodtam...Remelem en is nem lesz baj, de muszaj mert nem emeltem tavaly sem. Anyagert meg nem voltam iden hetfon megyek nagykerbe, kivancsi vagyok milyen hirekkel fogadnak.

    Jo hetveget!

    előzmény:
    ildo80 (2291)
    2012-01-14  20:33
  18. 2012. január 14. 20:362292.
    Szóval az agyam jár.... :-))
    előzmény:
    ildo80 (2291)
    2012-01-14  20:33
  19. 2012. január 14. 20:332291.

    Szió!

     

    Erről a cérnás megoldásról hallottam ,egyik vendégem mesélte. Én is gondolkodtam a csillámtetováláson,de még én sem mertem belevágni. Gondolom szezonális jellegű. (nyár). 

    Én is úgy vagyok vele,hogy állandóan jár az ágyam,hogy milyen újdonságot találjak ki. Csak tényleg legyen kinek! :-))

    Én febr. 1.-től picit árat fogok emelni. Remélem nem fogja elriasztani a vendégeket.

    Ez az év ilyen járulékokkal és áremelésekkel nagyon nagyon nehéz lesz. :-(

     

     

    előzmény:
    norka01 (2290)
    2012-01-14  16:43
  20. 2012. január 14. 16:432290.

    Szia!

    Hetfon beszerezem a melgitot es gyakorolok a hagyomanyos gyantaval gondolom a karomon meg anyun egy parszorNem is tudom talan 15 eve nem hasznaltam ilyet...Vagy atallok az amerikai divatra, ott most a legnagyobb sikk cernaval szedni arcon a szort. Kiprobalom akkor az olivasat elsore. A vendegek azert olyan furak, ujitsak, szerezzek be dolgokat,de ne emeljek arat! Meg megint gondolkodom a vasalo mellett a tetovalason. En nyaron megcsinaltattam nem olcson, elismert, hire van a szakmaban kolleganovel, es nem lett szep...Kezdjuk ott, hogy nem egyforma a ket szemem, de ez osztonoz arra, hogy mas ne jarjon igy...Gondolom ebbe is belefasul az ember, de nem szabad. szabadna...Csillamtetovalast keresik nalatok? Azzal is szimpatizalok....Annyi mindent szeretnek, csak legyen kinek eladni...Dobbenet lett a jarulek tenyleg, meg nalunk a berleti dijat is emelik, kedden kapjuk a fekete levestKitartast Lanyok!!!!

    előzmény:
    ildo80 (2288)
    2012-01-10  13:08
  21. 2012. január 10. 15:402289.

    Mit szóltok hozzá,hogy a minimálbért ennyire megemelték? Most már tényleg elég sok a fizetnivaló  :-(( 

    Több mint, 20.000ft-tal lett több a járulék. :-(((((((

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. 2012. január 10. 13:082288.

    Szió!

     

    Én hagyományos gyantát használok arcon,ajánlom a Tama olivás gyantáját. Egy pár hozzászólással hamarabb,leírtam az előnyeit. :-)

    Az arcvasalóról nem tudok nyilatkozni,nekem csak viom,ultrahangom van.

    Szeretnék majd mikrodermabráziós gépet vásárolni,ez a távolabbi terveim egyike.

     

    Én is sok munkát kívánok mindenkinek! 

    előzmény:
    norka01 (2287)
    2012-01-09  21:01
  23. 2012. január 9. 21:012287.

    BUEK!

    Remelem mndenki jol van! 

    Milyen gyantat javasoltok arcra? Miota "letezem" ceruza gyantapatront hasznalok  papirral szedem le. Decemberben nem voltam itthon, nem dolgoztam es akik gyantaztattak bajuszt,szemoldokot azok ha olyan helyen votak allitolag hagyomanyossal szedtek le es az nem faj annyira azt mondtak nehanyan. Meg vagyok love, most vegyek melegitot, es gyakoroljak...?

    Masik velemeny keresem, arcvasaloval szemezek az Elkon-nal. Egy helyen ahol dolgoztam anno volt, talan ha jol emlekszem Pinter fele es azt szerettek...Van iontom, ultrahangom, lehet, ez is jo lenne?

    Sok=sok munkat kivanok Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2012. január 9. 18:392286.

    Eddig olvasó üzemmódban voltam :-). Hosszas elhatározás után arra jutottam, hogy újra szívesen dolgoznék kozmetikusként, s ehhez kiadó helyet keresnék forgalmas, jól megközelíthető helyen Budapesten - főként 11. vagy a 12. kerületben. Ha tudtok esetleg kiadó helyet, megírnátok nekem?

    Köszönöm szépen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_632917
    Torolt_felhasznalo_632917
    2012. január 2. 08:502285.

    Boldog és sikeres Új Évet kívánok mindenkinek!

     

    Júlia termékeket nem ismerem, aranyt se csinálok, mindenkinek a tisztítás kell.:-(

     

     

    előzmény:
    ildo80 (2284)
    2011-12-30  16:58
  26. 2011. december 30. 16:582284.

    Sziasztok!

     

     

    Hogy vagytok?

    Milyen volt a karácsonyi forgalom?Elégedettek vagytok? Nálam egész hónapban voltak szerencsére,csak karácsony után volt egy kis pangás.Végül is nem panaszkodhatok,még csak nov. 8 óta dolgozom újra.

     

    Szilveszteri sminket nem kell csinálnom :-( 

     

    Mindenkinek BUÉK! :-) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  27. 2011. december 29. 00:042283.

    Oké

     

    Köszi

    előzmény:
    enganadora (2282)
    2011-12-28  09:17
  28. 2011. december 28. 09:172282.
    Tégy belátásod szerint.:-)
    előzmény:
    ktom1985 (2281)
    2011-12-27  21:05
  29. 2011. december 27. 21:052281.

    Szia!

     

    Elég ciki a kérdés ide irjam vagy priviben?

     

    előzmény:
    enganadora (2280)
    2011-12-27  17:44
  30. 2011. december 27. 17:442280.
    Naná.:-) Mindkét kérdésre.:-)
    előzmény:
    ktom1985 (2279)
    2011-12-27  15:01
  31. 2011. december 27. 15:012279.

    Sziasztok!

     

    Megkérdezhetem hogy fiuknak is tudtok adni tanácsot?

     

    És egyáltalán férfi ember bemerészkedett e valaha hozzátok...?

     

    :-)

    előzmény:
    Kistücs (1)
    2006-06-22  21:59
  32. 2011. december 27. 14:392278.

    Én imádom a hagyományos gyantát,el sem tudom képzelni,hogy mondjuk arcon papíros módszerrel szedjem a szőrt. Szerintem így sokkal nehezebb. :-)

    Ugyhogy ne tedd félre,hanem inkább gyakorolgass. Nem fogod megbánni! :-)))))))))) 

    előzmény:
    csanyka75 (2272)
    2011-12-23  07:54
  33. 2011. december 27. 14:342277.

    Sziasztok!

     

     

    Aranykezelést csináltok?

    Nagyon foglalkoztat a téma,hogy bővítem a kezeléseimet. A Julia termékekre most találtam rá. Használja vki? www.capelli.hu

     

    köszönöm 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  34. 2011. december 25. 19:252276.

    BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!

    Köszönöm szépen a hozzászólásokat.....hát csak arra jutottam hogy elteszem pihenni.Még tanulókoromban használtam ilyet és nekem a sima konzervgyanta jobban bevált.Majd veszek egy másik gyantamelegítőt és abba beleteszem fazongyantákhoz..... hozzá kell szokni nem áll rá a kezem..és ebbe a gyantamelegítőmbe nehezen is melegszik fel.

    mégegyszer köszönöm a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  35. 2011. december 25. 09:472275.

    Sziasztok!

     

     

    A héten szerencsére nagyon sokat dolgoztam,nem volt erőm este már válaszolni. :-)

    Tanuló koromban mi is használtunk lepedő csíkot gyantázáshoz,szerintem is jó volt.

    Az olivás gyanta a Tama cég terméke. Változatlanul az a véleményem,hogy jó,alacsony nagyon az olvadáspontja,nem meleg a bőrön. Nyugodtan visszakenhetem többször a gyantát,mert nem kellemetlen  a vendégnek.

    3d műszempillát milyet használtok? Mennyiért teszitek fel?

    Én is szeretnék ilyet a kozmiban. Mondjuk vmi olcsóbb céggel szeretnék dolgozni,nem 12.000-15.000 ft-ért szeretném feltenni. Vszínű,azt nem nagyon tudnák kifizetni.

    Akinek van,kérik a vendégek,van rá igény?

     

    Köszi a segítséget.

    Sok vendéget mindenkinek! :-) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_632917
    Torolt_felhasznalo_632917
    2011. december 23. 12:152274.

    Szia!

    ha a korong gyantára gondolsz, akkor azt spatulával felkened, vársz egy picit, amíg megszilárdul, és a szélét kicsit felcsíped, és egyben lerántod.

    Kis darabokban kenem fel, egyszerre mondjuk kettő, három kis darabot, és szépen sorban leszedem.

    nekem is van papíros konzerv, de ez egyszerűbb.

    A papíros konzerv mért jobb?Én meg azt nem igen szoktam használni, mevettem, de a szekrényben áll.

    Mézemulziót próblgattam, de nem szeretem, az is várja, hogy elővegyem.Nekem se jó, ha melegítem, nagyon kiszámíthatatlan.És nem igen ragad jól bele a szőrbe.

     

    Ja, és papír helyett póbáljátok meg a lepedővásznat, sokkal jobban letépi a szőrt, jobban beleragad a gyantába, és olcsóbb is.

    nekem most fogy el a papírom, de lepedőt fogok felszabdalni, na, nem magunk alól az ágyról, új, friss, ropogósat.

     

    Az az olivás Ildi azért érdekelne, melyik,milyen....stb...mármint gyanta.

     

     

     

    előzmény:
    csanyka75 (2272)
    2011-12-23  07:54
  37. 2011. december 23. 08:062273.

    Szia!

     

    Nem ismerem ugyan, de a termékismertetőből világosan kiderül, hogy valóban spatulás. Pl. intimgyantára, vagy bajusz-szemöldök-hónaljgyantára használhatod. Gondolom, nem lesz olyan kemény, vagy nem olyan hamar, így könnyebben, biztonságosabban tudod szőrteleníteni ezeket a területeket.

    Én cukorpasztára esküszöm egyébként,az se papíros, de időnként, ha túl "döglötten" kenem fel, bevetem a papírt.:-)

    előzmény:
    csanyka75 (2272)
    2011-12-23  07:54
  38. 2011. december 23. 07:542272.

    Sziasztok!!örülök ,hogy feléledt a fórum! Régebben én is hozzászólogattam..de soha nem kaptam választ..így hallgattam egy ideje..Én két éve vagyok vállalkozó..előtte  6 évet itthon dolgoztam.

    segítséget kérnék Tőletek:

    Spórolni akartam és a szokásos konzervgyantám helyett  amit ugye spatula..és papírral szedek le..megrendeltem az Alveolás elasztikus gyantát.felmelegítettem és ugye jól gondolom hogy ez nem az a gyanta amit én vártam.Pedig direkt rákérdeztemés azt mondták papíros.

    Szerintem pedig a hagyományos kézzel vagy spatulával felkenős.Aki dolgozott már ilyennel segítene nekem,hogy ha már megvettem tudjak is vele mit kezdeni...mire használjam? és hogyan dolgozzam vele??

    Előre is köszönöm!Mindenkinek sok vendéget !! Ha bármiben tudok nektek segíteni én is...nagyon szívesen válaszolok!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  39. 2011. december 18. 13:302271.

    enganadora: köszi, feljegyzem ezeket is :)

    igazából nem értek a vállalkozási formákhoz, a suliban is annyit "tanítottak" , hogy aki kozmetikus az 95%-ban egyéni vállalkozó, legyél te is az. pont. miért jobb a kft?

     

    előzmény:
    enganadora (2269)
    2011-12-18  10:11
  40. 2011. december 18. 10:232270.

    Szia!

    Én végigzongoráztam mindent-mézemulzióval kezdtem, aztán pandhys cukorpaszta (mindegyik féle), aztán alexandria cukorpaszta (normál és tropical), majd most az alveola cukorpasztája. Jelentős különbséget nem látok egyátalán, talán annyit, hogy szobahőn az alveoláé a legkeményebb.

    Nekem meleg a kezem, így mindent melegítés nélkül használtam, simán ki tudom venni a tégelyből szobahőn. Aki nem "forrókezű":-D, mint én, annak sztem a pandhys-cukorpasztái közül érdemes választani, talán azzal a legkönnyebb dolgozni.

    Olyan 10E közül vannak a fent említett paszták, emulziók, kivéve az alveoláét, az 3E Ft.

    előzmény:
    ildo80 (2253)
    2011-11-28  19:40
  41. 2011. december 18. 10:112269.

    Szia!

    Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (masszázs, szoli pl.9604 ), illatszer.kiskereskedelem.(4775, régen 5233). De miért nem csinálsz Kft-t?

    előzmény:
    sztocsi (2267)
    2011-12-16  10:57
  42. 2011. december 17. 12:252268.
    Sziasztok!Tudtok nekem ajánlani ampullákat elfogadható árban meg persze,hogy hol lehet beszerezni?Mikró utánra kellene főképp!Az ardeles pilla tényleg jó meg a ragasztója is ,nálunk a soros pillát is megtartja egy hétig.Mézemulziót még nem próbáltam ,ami nekem bevált a tama intim gyantája ,kevésbé allergizál mint a görgős.És könnyű vele fazongyantázni,csak bele kell jönni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  43. 2011. december 16. 10:572267.

    sziasztok!

    szeretném kiváltani a vállalkozóit, csak kicsit meg vagyok lőve, hogy melyik tevékenységi kört/köröket kéne felvennem. addig már eljutottam, hogy a kozmetikus, sminkes az a 9602 Fodrászat, szépségápolás alatt van, de emellé még érdemes valamit? mondjuk ha a krémeket el is akarom adni, ahhoz kell még valami más is? vagy ti mit ajánlanátok még felvenni?

    köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_632917
    Torolt_felhasznalo_632917
    2011. december 14. 09:182266.

    ez az olivás korong?

    Melyik fajta?

    előzmény:
    ildo80 (2262)
    2011-12-10  18:17
  45. 2011. december 14. 08:172265.
    Köszi,igen én is használtam régen.Lehet azt veszek majd.
    előzmény:
    ildo80 (2263)
    2011-12-10  18:22
  46. 2011. december 10. 19:472264.
    Afrodita termékcsaláddal dolgozik vki? Most nézegettem a netem,szimpinek tűnik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  47. 2011. december 10. 18:222263.

    Arckezelésnél felpuhításra ilcsis szoboszlói vizes bőrpuhító krémet használok. Szerintem jó. :-)

     

     

    előzmény:
    cipő24 (2255)
    2011-11-29  10:22
  48. 2011. december 10. 18:172262.

    Vettem én is Ardel műszempilla ragasztót,tényleg nagyon jó. :-)

    A héten megérkezett az olivás gyantám(hagyományos),alacsony az olvadáspontja,nagyon vékonyan lehet használni,és jól kiszedi a szőrt,ugyhogy elégedett vagyok vele.

    Kicsit meglepődtem,de a vendégeim igénylik a drágább kezeléseket is,pl.arany,hialuronsav. Ti csináltok ilyen kezeléseket? Ha igen,milyen termékcsaláddal? 

    köszönöm 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_632917 (2261)
    2011-12-09  09:26
  49. Torolt_felhasznalo_632917
    Torolt_felhasznalo_632917
    2011. december 9. 09:262261.
    melyik műszempilla ragasztó a jó?szerintem olan 2000 2500 örül jó áron lehet feltenni.nem?
    előzmény:
    ildo80 (2259)
    2011-11-29  14:40
  50. Torolt_felhasznalo_632917
    Torolt_felhasznalo_632917
    2011. december 9. 09:222260.

    Mézemulzióm úgy néz ki, megjavult, tegnap szuperül működött, az igaz, csak bajuszkát szedtem vele. Kis darabokban lehet csak felvinni a bőre, nagyban ragad.

     

    Én is viszonylag barátságos áron dolgozom, de hiszen még sokszor ez is sok.

     

    Karácsony előtt lehet nincs erre pénz, kell másra.

     

    Majd meglátjuk, drukk!

     

    Én titán dioxidossal gyantázok most épp, de azulénes is szokott lenni,mikor melyik akciós.A nagyon illatost nem merem,pl csokist, epreset, mert az jobban allergizál.

    előzmény:
    ildo80 (2259)
    2011-11-29  14:40

Címlap

top