Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

DOLCE VITA

Torolt_felhasznalo_199772
Torolt_felhasznalo_199772
Létrehozva: 2006. június 9. 15:57

Mit szólnátok egy kellemes csevegéshez?
Beszélgessünk a mindennapi életünkről, cseréljük ki egymás közt a már kipróbált és bevált receptjeinket, sok-sok képpel körítve, vagy csak számoljunk be egymásnak a napunkról, az élményeinkről, a családunkról.
Mindenkit szeretettel várunk.

  1. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 11. 08:56101.

    Bocsi, még pár kép..

    Az őzike azért, mert Őzike csoportba járt. Az ovi református óvoda, a templommal egybeépítve. Csodálatos közösség és életszemlélet. Nagyon sokat adott nekünk ez az egy év amit ide járhatott.

    Utoljára pedig kis tündérem..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. június 11. 08:54100.
    Csodaszép napot mindenkinek!!!

    Elkezdtem elejétől olvasni, de nem bírtam tovább!! Csak azt kerestem, hol jelented be KLÁRI a BABÁT!!! Azonnal észrevettem a kis babakocsi jelet a neved mellett!! Csak azt kerestem, privátban gratuláljak vagy itt!
    De jó, hogy megosztottad velünk a világ legjobb hírét. Hát ez most a legjobb hír! Nagyo sok boldogságot kívánok a házassági évfordulótokhoz és a babához sok szerencsét , sikert a várandósságod idejére! A többit majd utána!! CSODÁLATOS HÍR!!


    A ballagás végül jól sikerült, egy nagy rakás étel is készült, mindennek nagy sikere volt. Csak kisfiamon átszaladt egy vírus és alig bírtuk lábra állítani az előadásra. Folyton azt lestem a templomban hogy mikor kell vele futni... De végül kibírta és minden nagyon szépen sikerült. József történetét adták elő egy zenés-énekes változatban. Nem semmi,hogy az egés hosszú szöveget betanulták 1 hónap alatt.

    Az ételekről nem készült kép, mert nem volt rá idő, folyamatos evés volt. Persze szegény kisfiam egy falatot nem tudott enni. Ma van jól először. Nem aludtam két napig, olyan vagyok mint a felmosórongy, ezért nem jöttem eddig.

    Szóval volt: Boszorkány pecsenye-(Erika az összes férfi a családból ezt evett és sűrű kézcsókokat küldenek Neked a receptért)
    Töltött kagylótészta zöldspárgás tésztával összesütve.
    Sült palacsinta (Maci féle), Nanuk szelet (tejbegrízes tetejű), kókuszos-túrós szelet, Lala kifli (pizzás, virslis), Taboulleh, császárzsömle. Ja és még pici mentaszirup is volt. Na ezt leírni is sok..

    Most már rohanok tovább, majd nyugis időben jövök. Mindenkit sokszor puszilok!!!!! Mindenki szépet finomat főzött!!

    A ballagásról küldök képeket, elnézést ha valakit untatna..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. június 11. 08:4199.

    Jó reggelt!

    Olyan idö van kint a teraszon, hogy görögországban érezhetné magát az ember! Gyönyörüe süt a nap, és csicseregnek a madarak.

    Még nem tudom, mi lesz a mai ebédünk, de van itthon 4 szelet grillezni való tarja, meg egy kis zöldség, friss ajvar, amit a barátnömtöl kaptam. Ezekböl lenne kedvem valami gyorsat összehozni, de ahogy ismerem magam, nincs kizárva, hogy valami teljesen mást ötlök ki utolsó pillanatban.

    Este a lányok kívánságára a burger kingnél voltunk vacsorázni, utána még beültünk az aktuális kedvenc olasz kávézóba, ahol egy oooolyan finom kávét ittam!!!

    Egy vastagfalú üvegcsésze aljára öntenek vagy 1,5 ujjnyi tojáslikört, erre egy dupla eszpresszót, majd tejszínt a tetejére, és rengeteg csokiforgáccsal szórják meg. Nagyon erös, nagyon feldobó hatása van, és nagyon finom!

    Ja, majdnem elfelejtettem!  Van még egy  kiló darált dióm is, amit feltétlenül fel kel használnom. Barátnömtöl kaptam azt is, ök 5 hétre elutaztak, és ugye nem akarta, hogy tönkremenjen. Ferdinándot csinálok egy részéböl, meg néhány palacsintára is jut belöle. Vajon lemélyhüthetném mielött avasodni kezdene? Vagy sziruppal, esetleg tejjel felfözve tegyem el?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. június 11. 08:2098.

    Szia Malena !

    Isten éltesse édes Barnikádat!!! Jó bulizást a kis ünnepeltnek!

       

    Neked pedig kitartást és eröt Marcsi, sajnos én is átéltem már ezt az aggódást és félelmet 6 éve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199687 (97)
    2006-06-11  07:25
  5. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. június 11. 07:2597.

    Az én Barnikám ma 4 éves  délután buli lesz nálunk

     

    Klári végre tojtak a tyúkok, igaz hogy Gyermelyen nem, de Győrben igen, (FARM tojás)  úgyhogy tudtam venni olyan tojást amilyet szoktam  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. június 11. 07:2296.

    sziasztok Lányok!

    Klári köszönöm hogy gondolsz rám 

    Sok Boldogságot kívánok a házassági évforduló kapcsán és GRATULÁLOK neked, Boldog Kismama 

    Egy pici babánál nincs gyönyörűségesebb dolog 

    előzmény:
    latsia (55)
    2006-06-10  10:27
  7. 2006. június 11. 06:0195.

    Jó reggelt Lányok , szia Évikém!

    Micsoda pergö élet volt itt este , míg én a fiatalokkal vagy 5-ödszörre a "Bazi nagy görög lagzit" néztem végig. Natalie kérésére, ugyanis a kedvenc filme. De tényleg nagyon aranyos, még sokadszorra is rengeteget nevettünk rajta.

    Elötte a teraszon vacsoráztunk, az idén elöször. Ugyanis mivel fent van az emeleten, mindent fel kell hordani. De ha mindenki megfog valamit, akkor egyszerübb . Ma ott ebédelünk, de valami árnyékvetöt ki kell tennünk, mert különben megkukulunk. Natalie velünk lesz ma is.

    Klárikám, gratulálok a jó hírekhez, nagyon örülök neki ! Chrivel én is így voltam terhes, szerencsére nem nagy pocakkal mentem bele anno a nagy kánikulába. Gyönyörü helyeken jártatok, már alig várom én is, hogy láthassam Göteborgot, na meg Benneteket . Mához egy hétre ilyenkor már a vonaton ülök.

    Évikém, jó látni Téged!

    Lili, olvasom a narancsos csirkemellfilét, már éppen elkezdem másolni, amikor megtalálom a saját receptjeim között . Én írtam be a másik topikba pár hónapja, az Alfredissimóban fözték meg. Elég jól hangzik, de én még nem készítettem soha.

    Maci, gratulálok az antennához! Nálunk az utóbbi idöben elég rosszul jön a Duna, az M2 meg pocsékul, valószínü valami elállítódott a lavoron, meg kéne csinálni. Csak mivel a tetön van, a Duna meg csak a földszinten jön, elég nehéz lesz korrigálni, majd talán Chrit kérem meg, hogy figyelje az adást és ha javul a kép, telefonáljon föl. Emiatt nem hívom ki a szerelöt, mert bár erdélyi, nagyon sokat kért mindig.

    Férjem valamilyen tésztát kért ebédre, ö nem kívánja a spárgát, de azért azt is megcsinálom. Még nem tudom milyen szószt teszek a tésztára.

    Alex-el telefonáltunk tegnap, már nagyon hiányzunk neki. Ö is nekünk ! Nála éjfél volt amikor hívtuk, de még nem aludt. Óriási békabrekegés hallattszott a háttérböl  , mondta, hogy ez még semmi, késöbb még hangosabb szokott lenni.

    Szép vasárnapot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2006. június 10. 23:4394.
    Kösz. Jó éjt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (93)
    2006-06-10  23:37
  9. 2006. június 10. 23:3793.

     Litita, nagyon jól kitervelted, akkor tehát maradjunk ebben! Csak nehogy tényleg becsengessek holnap...  

    Húz az ágy, megyek vízszintesbe, jó éjt Neked Lili, pihend ki magad Te is, holnap biztos sok dolgod lesz!

    előzmény:
    litita (92)
    2006-06-10  23:06
  10. 2006. június 10. 23:0692.
    Te kis ravasz... De én benne vagyok. Gyere, szerintem olyan 4 óra körül már nem lesz itt senki, neki eshetsz a maradékoknak (abbol mindig van még két vendégségre val&oacute
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (91)
    2006-06-10  22:57
  11. 2006. június 10. 22:5791.
    Litita, tudod mit? Akkor nem sietek annyira, ha délutánra érek oda, addigra épp kész a gesztenyés-csokis epertorta, jó lesz nekem az is.  A cseresznyés pitét meg annyira hozzáképzeltem már a látott cseresznyékhez...ittam is rá egy pohár vizet!
    előzmény:
    litita (88)
    2006-06-10  22:48
  12. 2006. június 10. 22:5590.
    Azt tudom!

    Lilikém szép lesz, ahogy elnézem a sütijeidet, mind nagyon szép! A finomságot pedig garantálom, nincs is benne roszz alapanyag, ezért könnyű dolgod lesz!

    Jó éjt Lányok én mentem, további szép estét és jó pihenést Nektek holnapig!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (89)
    2006-06-10  22:50
  13. 2006. június 10. 22:5089.

    Nem lebecsülni ám a képzelöeröm, az ugyanis nem éppen pite!  

    előzmény:
    latsia (87)
    2006-06-10  22:46
  14. 2006. június 10. 22:4888.
    Nagyon kevés maradt, siessss. Holnapi vendégeimnek megcsinálom a latsia-féle csokoládés-gesztenyés epertortát. Olyam szép biztos nem lesz, mint a Klárié, de ha finom lesz, az nekem már elég (remélem a vendégeknek is)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (85)
    2006-06-10  22:43
  15. 2006. június 10. 22:4687.
    Itt a cserkó, a pitét képzeld hozzá!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (85)
    2006-06-10  22:43
  16. 2006. június 10. 22:4486.
    Köszönöm Lilikém, mentettem, meg fogom próbálni, nálunk pont a laposabb pite megy, a párom nem rajong a vastag tésztáért, csak én

    Maci, szóval te csábítottad el őket? Na jó, de legyen elég ami már Nálad van, kérlek, hagyj egy párat nekünk is, elvégre nem ingyen kapjuk őket!
    előzmény:
    litita (83)
    2006-06-10  22:37
  17. 2006. június 10. 22:4385.
    Ejjmár! Van még abból a cseresznyés lepényböl egy kis maradék? Könyörgöm, aaaaaadj egy darabkááááát! 
    előzmény:
    litita (83)
    2006-06-10  22:37
  18. 2006. június 10. 22:4084.
    Ok, akkor most töredelmesen bevallom, hogy disszidáltak svédországból a magyar csatornák, és az én tetömön találtak új otthonra! Azt üzenik itt maradnak továbbra is, én pedig majd felhordom nekik a kaját-piát, nehogy meglógjanak   
    előzmény:
    latsia (82)
    2006-06-10  22:22
  19. 2006. június 10. 22:3783.

    Ez egy 1976-os Pelle Józsefné-féle szakácskönyvből való

    Cseresznyés lepény

    Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg vaj, 4 ek cukor, 2 tojás, kb 1 dl tejföl. A töltelékhez: 1 kg cseresznye, kb 15 dkg cukor, fahéj, 2 kanál zsemlemorzsa.

    A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, a tojások sárgáját, egy csipet sót és annyi tejfölt, hogy jól gyúrható tésztánk legyen. A tésztából két cipót formálunk, és 1/2 órát pihentetjük.

    Az egyik cipót pihentetés után ceruza vastagságura nyújtjuk, és a tészta nagyságának megfelelő tepsibe tesszük. Villával megszurkáljuk, és a sütőben egy kissé átsütjük. A sütőből kivéve meghintjük zsemlemotzsával, egyenletesem elosztjuk rajta a kimagozott, majd levéből kinyomott cseresznyét, meghintjük a fahéjas cukorral, beboritjuk a másik kinyújtott tésztalappal, megkenjük tojásfehérjével, és megsütjük.

    litita:

     én tettem bele a fagyasztóból egy kis meggyet is, mert annak karakteresebb az íze.

    zsemlemorzsával együtt darált diót is szórtam az alsó, kissé megsütött tésztalapra

    előzmény:
    latsia (80)
    2006-06-10  22:00
  20. 2006. június 10. 22:2282.
    Hoppácska! Na akkor lesz most újdonság! A Hír tv sem jön be nekünk, pedig eddig bejött....mostmár kezdem azt hinni, hogy átálltak egy másik műholdról való sugárzásra, vagy analóg lett?

    Persze, hogy a meccset nézzük, nem a filmet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (81)
    2006-06-10  22:20
  21. 2006. június 10. 22:2081.

    Eddig bizony nem volt Duna! Még nem  zongoráztam végig az összes csatornát, csak egy részét, viszont már felfedeztem a Budapest  és  Hír TV-t!

    előzmény:
    latsia (80)
    2006-06-10  22:00
  22. 2006. június 10. 22:0080.
    Én meg azt írtam, hogy nem rajongunk a fociért, ehhez képest csak azt nézzük, pedig most kezdődik egy jó film a Viasat3-on, de lehet, hogy lemaradok róla?

    Nem volt Dunatv-tek eddig? Nálunk nemrég tűnt el és az m2 is, de hogy miért, azt nem tudom... De nem baj, van helyette sok más magyar csarorna!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (77)
    2006-06-10  21:53
  23. 2006. június 10. 21:5879.
    Köszönöm szépen Lili!

    Nagyon jól néz ki a Narancsos csirkéd és mi nagyon szeretjük a csirkehúst, azért is kértem a receptjét.
    Ha finom volt a pitéd, és ahogy írod fogyott is rendesen, szívesen venném a receptjét, mert jó ha többől lehet választani!
    előzmény:
    litita (76)
    2006-06-10  21:50
  24. 2006. június 10. 21:5478.
    De röhögünk, örülünk mindennek, ami körülvesz és úgy látom, te is örülsz velünk együtt, mert ha nem így lenne, talán valami olyasmivel foglalkoznál, ami nagyobb örömöt szerez. De meg tudlak érteni, hogy ez itt egy nagyon kellemes időtöltés. Csak nem ülnél hozzánk azért, hogy bosszankodj.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_884744 (75)
    2006-06-10  21:46
  25. 2006. június 10. 21:5377.

    Mától végre van nálam is Duna TV!  

    A fiúk összejöttek a szomszédban meccset nézni, így aztán szabad a pálya!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2006. június 10. 21:5076.

    GRATULÁLOK!!! Este van és már nem tudok kimenni a kertbe lefényképezni Neked egy virágot, de majd holnap.Mindenesetre most vigyázz magatokra, legyetek egészségesek.

    A pite receptet ha kéred beirom, de azt Te jobban csinálod a kelttésztával, nekem csak nem volt már időm reggel kelleszteni ezért egy másik recept alapján csináltam. A Narancsos csirke receptjét itt irta be veleki, de szivesen bemásolom

    NARANCSOS CSIRKEMELLFILÉ:

    1 narancs, 1 citrom, 1 hagyma, 1/2 csokor petrezselyem, 5 deka vaj, 3 fokhagymagerezd, 1 ek. száritott kakukkfü, 2 ek. pirospaprika, só, bors, 5 ek. olivaolaj, 2 csirkemellfilé, 3 ek. sherry ecet, 2 deci csirkeleves

    A narancsot jól megmosni és héjastúl karikákra vágni.A citromot kinyomni. A hagymát kockára vágni, a petrezselymet szintén felaprítani, a vajat kis darabokban lefagyasztani.

     A fokhagymát megpucolni és egy tálba nyomni. A kakukkfüvel, paprikával, sóval, borssal, 3 ek. olajjal egy pasztát kikeverni. A csirkéket ezzel bekenni és alufoliával letakarva, pár órát állni hagyni.

    Egy serpenyöben a maradék olajat felhevíteni és a csirkemellfiléket közepes tüzön, minden oldalán aranybarnára sütni. Utána kivenni és a hagymát megdinsztelni. Az ecetet beleönteni, kicsit forralni, majd a levest hozzáadni, felfözni. A narancsszeleteket beletenni. A csirkéket visszatenni és együtt, lassan fözni.

    Utána megint kivenni a csirkehúst, a szószt a hideg vajkockákkal, a petrezselyemmel felforralni, sóval borssal, citromlével ízesíteni. A húst szeletelni és a szósszal tálalni

     

    előzmény:
    latsia (74)
    2006-06-10  21:12
  27. 2006. június 10. 21:4675.

    Mekkora egy óvoda, most meg itt megy tovább a nyali-fali.

    Ha tükörbe néztek, nem röhögtök??  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2006. június 10. 21:1274.
    Lilikém köszönöm szépen Neked is, gyönyörűek a virágaid!

    Beírnád ezeknek a finomságoknak a receptjét? Van még egy kis cserkóm...
    előzmény:
    litita (57)
    2006-06-10  11:37
  29. 2006. június 10. 21:0273.
    Szia Maci, köszönöm szépen a jókívánságaidat, remélem minden úgy lesz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (72)
    2006-06-10  20:59
  30. 2006. június 10. 20:5972.

    Klári!

    Nagyon-nagyon sok boldogságot kívánok Neked és férjednek házassági évfordulótok alkalmából, és külön szívböl gratulálok az ajándékotokhoz!

    Szép, és nyugodt terhességet kívánok, jó egészséget Neked, és a kis pocaklakónak!  

    előzmény:
    latsia (69)
    2006-06-10  20:16
  31. 2006. június 10. 20:5671.
    Szia Évikém, köszönöm mindkettőhöz!

    Hogy vagy? Pihensz kicsit ugye? Jó kis sülthal, milyen finom is, én hiába próbáltam, itthon készítve sosem lesz olyan, mit a sütödékben!
    És milyen egészséges! Sütike nem csúszott le?
    Ginát is viszitek ilyenkor magatokkal?
    előzmény:
    eva0812 (70)
    2006-06-10  20:48
  32. 2006. június 10. 20:4870.
    Sziasztok!!
    Nagyon jól indult a Dolce Vita !!!

    Klárikám,gratulálok!!! A babához,és az évfordulóhoz is.
    Nálunk,ma csirkepörkölt készült,tésztával,uborka salátával.
    Nagyon klasszakat,főztetek,sütöttetek.
    Lilikém szia!
    Voltunk vacsorázni, Felső Gödön,fincsi volt a hal.
    Az idő nagyon szélsőséges volt,ma.Remélem,legalább holnapra kicsit jobb lesz.
    előzmény:
    latsia (69)
    2006-06-10  20:16
  33. 2006. június 10. 20:1669.
    És ha már volt aki kedvesen megemlítette az anyaságot, ezúton is megosztom Veletek nagy boldogságunkat, azt hiszem ennél szebb ajándékot nem is kaphattunk volna a házassági évfordulónkra, kisbabát várok. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2006. június 10. 20:0768.
    És mutatok még egy pár képet, ezek is most készültek a nyári Göteborgról és környékéről, ahol egy nagy sétát tettünk. 

    Szép estét lányok! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2006. június 10. 19:5067.

    Igen, ez egy szuper jó kisautó, a múltkor volt egy elemzés az újságban, hogy mennyi mocskot szívnak be a gyerekek, különösen, hogy a kipufogók magasságában van az orrocskájuk.

    Dehát ehhez Te (még??) nem értesz.  

    előzmény:
    latsia (66)
    2006-06-10  19:32
  36. 2006. június 10. 19:3266.
    Sziasztok, szép estét Mindenkinek! 

    Nemrég jöttünk haza, már nézzük is a meccset, drukkolunk Svédországnak! 

    Nagyon szép idő volt ma, jót sétáltunk, majd egy hangulatos kis olasz étteremben ettünk.
    Bruschetta volt az előétel, nagyon fini volt, aztán én kértem egy tésztát, Dimi egy pizzát és már édességre nem is maradt hely! 

    Képzeljétek a melletünk lévő asztalnál egy házaspár 3 kisbabival ebédelt, és amikor befejezték, kimentek az étteremből, és bicajra pattanva indultak el, de én csak 1 kisbabit láttam a bicajon! Nem értettem ,hová tűnt a másik 2??? Először arra gondoltam, hogy lehet, hogy a Nagymamával találkoztak a bejáratnál, és vele mehettek el, de aztán ahogy távolodtak megláttam! 

    Ezt nézzétek milyen kisautóban ülnek Édesapjuk bicajához kötve! 
    előzmény:
    alchri (56)
    2006-06-10  10:56
  37. 2006. június 10. 18:3965.

    na, nem tetszett a sok új betolakodó a bennfentes topikban?  

    különben mi értelme lett volna egy új nyali-fali topikot nyitni???

    feltűnési viszketegség c. betegségre persze jó, micsoda kiteregetősdi  . fene jó dógotokban már nem tudjátok, mit csináljatok.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2006. június 10. 18:3764.
    Észrevettem, hogy ez nem AZ a topik, azért kérdezem, hogy ez egy új mit főzzek topik-e.
    Mert ugyanazok az emberek írnak, ugyanúgy recepteket raknak fel, stb.
    Na de biztos csak azért, mert az igazi mit főzzek-ben már túl sok új ember van és ez nem tetszik a régi tündiknek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (63)
    2006-06-10  18:30
  39. 2006. június 10. 18:3063.

    Sziasztok, szép estét!

    Elszállt egy hosszú hozzászólasom, képekkel megtüzdelve, de most sajnos nincs idöm újra megírni. Egész nap úton voltunk, most meg a városba készülünk, ott valahol gyorsan vacsorázunk valamit, persze az esti meccsre igyekszünk visszaérni. 

    További szép szombat estét Nektek! 

     

     

    A 62-es hozzászóláshoz: ez nem az a topik.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2006. június 10. 16:0862.
    Ez most az új mit főzzek holnap topik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2006. június 10. 16:0461.

     Imádom Tinának ezt a pillantását . A cseresznyéspitéd meg szerintem szuper lett .

    Lilikém, ha itt laknál a szomszédságban, ami nem is lenne rossz...még akkorsem tudnálak most megkínálni, mert az utolsó csontig elfogyott az oldalas .

    Holnapra vettem megint spárgát, most már végre ittenit, még nem tudom mit csináljak belöle, de lehet, hogy sós palacsintát sütök és a spárgákat baconnal együtt bele bugyolálom. De ez egyelöre csak egy elképzelés, lehet, hogy más lesz belöle.

    Közben eszembe jutott, hogy a múlt héten, amikor sztrájkolt még a gépem, csináltam egy nagyon finom krumplis-spárgás gratint.

    Krumplis-spárgás gratin/ alchri:

    kb. 1 kiló krumpli, héjastól  megfözve, majd meghámozva, karikára vágva, fél kiló fehér spárga, 10 deka kockára vágott bacon, 1/4 liter tejszín, 1/4 liter tej, 2 tojás, só, bors, reszelt sajt

    A spárgát megpucoltam, majd 3-4 cm-es darabokra tördeltem. Utána egy serpenyöben, egy kevés vajon megpiritottam, sóztam, egy csipet cukorral megszórtam.

    A karikára vágott krumplival felváltva egy tüzálló tálba leraktam, közben a krumplit sóztam, borsoztam. A bacont kisütöttem, majd a krumplis-spárgás rétegre öntöttem. A tejet, a tejszínnel és a tojásokkal összekevertem, sóztam, borsoztam és a rakottasra öntöttem. Megszórtam a sajttal.

    A sütöben 200 fokon, kb. 30 percig sütöttem.

    előzmény:
    litita (60)
    2006-06-10  15:23
  42. 2006. június 10. 15:2360.

    Ez az oldalasod olyan jól néz ki, hogy nekem még így ebéd után is csurog a nyálam.

    Nálam is most ment el a vendég. A kaja jó volt, a süti elég lapos lett, de állitólag elég jó volt, ezt abból is látom, hogy majdnem egy tepsinyi elfogyott.

    1.Narancsos csirke

    2.Cseresznyés-meggyes pite

    Kaphatok én is egy kicsit?

    előzmény:
    alchri (59)
    2006-06-10  14:11
  43. 2006. június 10. 14:1159.

    Lilikém, a Te virágaid százszor szebbek mint a netröl letöltött személytelen csokrok!  Köszönöm a bátorítást a muskátlikkal kapcsolatban, komolyan mondom, néha olyan dühös leszek, hogy szinte haragszom rájuk.

    Finom lett az oldalas, nekem ez marad a kedvenc húsom továbbra is.

    A fiatalok vitorlázni mennek egy közeli kis tóra, ahol tavaly ilyenkor Chri a vizsgáját tette le.

    Szép délutánt még Mindenkinek!

    előzmény:
    litita (57)
    2006-06-10  11:37
  44. 2006. június 10. 11:4158.

    Cicó, Te hol vagy? Nem birod kipihenni a tegnapi ballagási bulit? Mi meg nem tudunk semmi arról, hogy sikerült.

    Ma jön egy barátunk délben, hát kap a honapra készitett narancsos csirkéből. Csináltam megint egy zöldborsólevest és egy cseresznyés-meggyes pitét, nem kelt tésztából, csak simából. Még nem tudom milyen, mert még forró.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2006. június 10. 11:3757.

    Szervusztok.

    Mivel én még mindig nem tanultam meg képeket átmásolni, ezért Klárikám a saját virágjaimmal kivánok Neked SOK-SOK BOLDOG HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓT !!!

    Erika, ami a sóskát illeti, biztos ílyennek kell lenni, én már nem emlékszem, milyen volt az enyém bölcsis korában, olyan rég volt, de lesz ez nahgyobb is, türelem. Ugyanezt tudom mondani a muskátlira, nálam is még elég kevés van. Tavaly alig akart nyáron virágozni, összel meg beindult és az egyméteres ládát is lehuzta, annyi volt rajta, nem tudom, ez mitöl függ. Meglátod, lesz még rajta sok virág, ha egy kicsit később is. A kerted tényleg egy kis "Paradicsom", nagyon hangulatos, az utca is, ahol laktok. A padlizsánragut lementettem, olyan guszta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2006. június 10. 10:5656.
    Klárikám, nagyon boldog házassági évfordulót kívánok Nektek szeretettel és még legalább 20 x ennyit, békében, szeretetben, boldogságban!!
    előzmény:
    latsia (55)
    2006-06-10  10:27
  47. 2006. június 10. 10:2755.
    Sziasztok lányok szép napot Mindenkinek!

    Pumbali, Malena üdv köztünk!
    Marcsikám küldök Neked egy kis jó hangulatot, meglátod minden rendben lesz!

    Erikám csodásak a fotóid! Jó, hogyírod, milyen ütemben nőnek a tuják, mert mi is felsorakoztattuk őket a kerítésnél, remélem megindulnak!

    Lányok én ma egy nagy hitvesi puszira ébredtem, mert bár 6 éve ismerjük egymást, ma van a 2. házassági évfordulónk! Hogy is felejthettem el?

    Nem tudom még, hogy ma vagy holnap ünnepeljük, de azt igen, hogy most el kell mennünk itthonról, mert nagyon sok dolgunk van, de délután jövök!
    Addig is jó sütés-főzést és kellemes Napot kívánok Mindenkinek!
    előzmény:
    alchri (54)
    2006-06-10  07:27
  48. 2006. június 10. 07:2754.

    Ja és persze a rózsáim------>

    Lili, még valamit kérdeznék, talán tudsz valami ötletet adni . Az idén még egy darab virágja nem volt a muskátlimnak ! Nöni nönek, de nem virágoznak. Mi lehet az oka?

    Mindig újat ültetek, eddig a Lidlben vettem a palántákat, az idén elöször máshol, mert tudod, akkor utaztam haza éppen. Hát be is fürödtem velük .

    A tavalyi meg az azelötti nagyon szépen virágzott.

    előzmény:
    alchri (53)
    2006-06-10  07:13
  49. 2006. június 10. 07:1353.

    Lilikém, nézzed meg légyszíves a sóskámat, így kell kinéznie pár miliméteresen?------->

    Olyan boldog voltam amikor megláttam a kis pici zöld leveleket ! A teraszon tartom egy nagy edényben, mert a férjem mániája, hogy fél a cicáktól, hogy bele pisilnek. De praktikus is így, mert nyáron egyszerüen átviszem a szomszéd néninek, hogy ott locsolgassa magánál.

    Lefotóztam felülröl a mi kis szerény "Paradicsomunkat", pici de szeretjük nagyon, reggelente rengeteg rigó hancúrozik a tujákon, meg fürdik az extra nekik kitett edénykében. 2 éve kaviccsal szórtuk le, mert addig nagyon hamar gazos lett. Azóta türhetö, a kavics alá egy fekete fóliát is terítettünk.

    A nádam meg napról napra nagyobb lesz. Ezt a 3 nagy tuját 5 éve ültettem, amikor beköltöztünk, akkor 60 centisek voltak !

    előzmény:
    litita (39)
    2006-06-09  20:01
  50. 2006. június 10. 06:2352.

    Szia kedves Anita és Malena és Mindenki !

    Ma sült oldalas lesz ebédre, talán krumplipürével és salátával. Natalie is itt eszik.

    Klárikám, nagyon tetszenek a csirkecombos receptjeid, ez már megint istenien néz ki ! Ma játszanak a svédek, gondolom Nálatok is kihalnak majd az utcák, úgy mint itt tegnap. A férjem pont a városban volt elötte, mesélte, hogy pár üzletre ki volt írva, hogy "elnézést, becsuktunk a meccs miatt" .

    Maci, köszönöm én is a receptet !

    A múlt héten megföztem az egyik jópofa tésztát, amit Macitól kaptam ajándékba. Egy darab árva padlizsánom volt itthon hozzá, abból egy finom ragut készítettem.

    Padlizsánragu fött tésztához/alchri:

    1 nagyobb padlizsán, 1 hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, koktélparadicsom vagy pizzaparadicsomkonzerv, mozarella, bazsalikom, só, bors,olivaolaj

    A hagymát és a fokhagymát apróra vágom és a forró olajon üvegesre dinsztelem. Egy másik serpenyöben a kis kockákra vágott padlizsánt szintén forró olajon kevergetés közben megsütöm. Utána összeöntöm a kettöt, beleszórom a koktélparadicsomokat vagy a konzervet ,füszerezem és pár percig együtt fözöm. A végén a kockára vágott mozarella és a bazsalikom jön bele.

    Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. június 9. 23:4551.

    jó estét lányok, csak beköszönök, rám is rámférne egy kis dolce vita hangulat... 

    Latsia csodás a cseresznyés pite... 

     

    előzmény:
    latsia (2)
    2006-06-09  16:01
  52. Torolt_felhasznalo_196215
    Torolt_felhasznalo_196215
    2006. június 9. 21:3750.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199772 (1)
    2006-06-09  15:57
  53. 2006. június 9. 21:1149.
    Jól van, akkor holnap megfőzöm! A Mascarpones tészta előtt!
    Köszönöm!
    További szép estét Nektek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (48)
    2006-06-09  20:57
  54. 2006. június 9. 20:5748.

    Off

    Palóc leves 3 felvonásban. Finálé.

    Téma összefoglalása: Vajon tényleg a macska járt a kamrában? Szükség lesz a blökire, aki leleplezi a titokzatos húsevöt, mely a levesben csupán 5-6 szem felkockázott krumplit hagy meg???

    Palóc leves/*macisajt*

    1 fej hagymát apróra vágtam, kevés olajon megdinszteltem, köménnyel megszórtam,és hozzádobtam 30 deka felkockázott sertéscombot. Megsütögettem a húst, közben sóztam borsoztam, pirospaprikával leszórtam, babérlevelet tettem hozzá, és felengedtem annyi vízzel, hogy jócskán ellepje. Puhára pároltam fedö alatt.

    Közben 5-6 szem krumplit megpucoltam, felkockáztam, és sós vízben megföztem. Lével együtt a megfött pörköltes húshoz öntöttem. Lecsepegtettem egy üveg sárgahüvelyü zöldbabot, és ezt is hozzáadtam. Kevés lisztet csomómentesre kevertem egy pohár tejföllel, a levesbe öntöttem, és egyszer felforraltam.

    Petrezselyemmel megszórva tálaltam.

    Megjegyzés: Úgy tudom, hogy az igazi palóc leves ürühússal készül, na de nekem olyanom épp nem volt. Sertéscombbal is nagyon finom lett, és mivel a sárgahüvelyü babot a zölddel szemben elönyben részesítem, nálam szine mindig ez kerül bele.

    Klári, ezt még addig fözd meg, amíg megvan az eleje!!!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2006. június 9. 20:5647.
    Szia Erika szép estét Nektek, én is búcsúzom majd holnap leszek újra, nálunk is a tévé vette át a főszerepet, szép estét Mindenkinek!
    előzmény:
    alchri (46)
    2006-06-09  20:53
  56. 2006. június 9. 20:5346.

    Szia Lili ! Örülök, hogy látlak!

    Gyönyörüek a rózsáid, pont tegnap nézegettem a szomszédét, neki is ilyen szép halványsárga színü rózsabokra van.

    Lányok, sajnos el kell köszönnöm mára, Chri telefonált, jönnek Natalieval vacsorára. Megetetem velük a töltött paprikát . Utána meg valószínü filmet nézünk.

    Szünet nélkül dudálnak kint az autósok, remélem éjszakára lenyugszanak.

    Puszi Nektek és szép estét még!

    előzmény:
    litita (39)
    2006-06-09  20:01
  57. 2006. június 9. 20:5245.
    Túl széthúzza az oldalt...Másold akkor csak be most az elejét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (44)
    2006-06-09  20:47
  58. 2006. június 9. 20:4744.

    Sajnálom, de másodszorra sem sikerült. Hogy lehet az, hogy bemásolom az egészet, és csak a felét -ráadásul a második felét-  mutatja???

    Ráklikkelek a "Megnézem"-re, és már ott sincs meg az eleje.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (42)
    2006-06-09  20:42
  59. 2006. június 9. 20:4343.
    Maci! Megint elvitte!
    Küldjem a kutyákat?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (40)
    2006-06-09  20:31
  60. 2006. június 9. 20:4242.

    Hoppá, a cica elvitte volna a felét, miközben 5-6 szem krumplit megpucoltam????

    Palóc leves/*macisajt*

    Közben 5-6 szem krumplit megpucoltam, felkockáztam, és sós vízben megföztem. Lével együtt a megfött pörköltes húshoz öntöttem. Lecsepegtettem egy üveg sárgahüvelyü zöldbabot, és ezt is hozzáadtam. Kevés lisztet csomómentesre kevertem egy pohár tejföllel, a levesbe öntöttem, és egyszer felforraltam.

    Petrezselyemmel megszórva tálaltam.

    Megjegyzés: Úgy tudom, hogy az igazi palóc leves ürühússal készül, na de nekem olyanom épp nem volt. Sertéscombbal is nagyon finom lett, és mivel a sárgahüvelyü babot a zölddel szemben elönyben részesítem, nálam szine mindig ez kerül bele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (40)
    2006-06-09  20:31
  61. 2006. június 9. 20:3441.
    Szia Lili, gyönyörű a kerted!

    Mindig szerettem volna egy saját gyümölcsfát, de asszem már sosem lesz....itt talán lehetne, de mire teremne, már itt sem leszünk, akkor meg minek? Vagy tévedek, és terem 5 éven belül?

    CSIRKECOMB ÉS ÚJKRUMPLI NYÁRI FŰSZERÖNTETTEL / Latsia

    6 főre

    6 egész csirkecomb
    1,5 kg kis újkrumpli
    3 fej fokhagyma
    fejes sali a tálaláshoz

    Az öntethez:
    friss bazsalikom, petrezselyem, snidling
    1 kis szelet fehérkenyér
    3 ek vörösborecet
    2 tk cukor
    6-8 ek olívaolaj

    Melegítsd elő a sütőt 190 fokra.
    Tedd a combokat egy nagy tepsibe és rakd hozzá az újkrumplit /a nagyobbakat vágd félbe/ és a fokhagymagerezdeket /ne hámozd meg!/.
    Szórd meg sóval-borssal, löttyints rá egy kis olívaolajat és jól keverd át az egészet kézzel, majd told a sütőbe 40-50 percre.

    Közben készítsd el az öntetet:
    Az összes hozzávalót tedd a mixerbe és darabold-keverd el.

    A kisült combokat és újkrumplit tedd a tányérra a fejessalival és az öntetből kanalazz a húsokra.

    618kcal / adag

    Latsia:
    - alsócombokból csináltam, így 30 perc alatt készresült.
    előzmény:
    litita (39)
    2006-06-09  20:01
  62. 2006. június 9. 20:3140.

    Latsia, íme a Palóc leves receptje:

    Palóc leves/*macisajt*

    Közben 5-6 szem krumplit megpucoltam, felkockáztam, és sós vízben megföztem. Lével együtt a megfött pörköltes húshoz öntöttem. Lecsepegtettem egy üveg sárgahüvelyü zöldbabot, és ezt is hozzáadtam. Kevés lisztet csomómentesre kevertem egy pohár tejföllel, a levesbe öntöttem, és egyszer felforraltam.

    Petrezselyemmel megszórva tálaltam.

    Megjegyzés: Úgy tudom, hogy az igazi palóc leves ürühússal készül, na de nekem olyanom épp nem volt. Sertéscombbal is nagyon finom lett, és mivel a sárgahüvelyü babot a zölddel szemben elönyben részesítem, nálam szine mindig ez kerül bele.

    előzmény:
    latsia (38)
    2006-06-09  20:01
  63. 2006. június 9. 20:0139.

    Szervusztok hölgyeim! Éljen a DOLCE VITA!

    Nagyon szépeket is finomakat főztettek-sütötettek már megint, csak csurog a nyálam.

    Klári, mascarponéval szoktak tonhalas (konzrev) pástétomot is csinálni, Stahl weblapján most láttam a receptjeinél, hogy a "Hajni makarónijába" is használ tejszones sajtkrémet, ő, egyébként majdnem minden tésztás mártráshoz használ mascarponét, ahogy a müsorait néha nézem. Ez a cseresznyés pitét már holnap megcsinálom, ha a férjem hoz nekem reggel csaresznyét a piacról, mert a miénk még nem érett. A rózsák és csak most kezdenek nyiladozni, és persze nem a pirossal, hanem a sárgával és a fehérrel kezdi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. 2006. június 9. 20:0138.
    Szia Maci!

    Nagyon finomakat készítettél!
    Palóclevesed receptjét írd be kérlek, úgy megkívántam!

    Látom mostanában magyaros kajákat főztünk, jók is azok! Nem hiába világhírű a magyar konyha!

    Erika, jó volt a meccs!

    Mindjárt jövök, csak bepötyögöm a mai ebédünket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (31)
    2006-06-09  18:01
  65. 2006. június 9. 19:5837.
    Köszönöm szépen, ez lesz a holnapi ebédünk!
    előzmény:
    ativeclod (35)
    2006-06-09  18:42
  66. 2006. június 9. 19:2236.
    Maci láttad, hogy egy Béla Réthy nevü pasi közvetíti a meccset? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (31)
    2006-06-09  18:01
  67. 2006. június 9. 18:4235.
    Csak úgy hozzávetőlegesen: kevés olajon megfuttatsz egy kis fokhagymát (lehet hagymát is hozzátenni, talán elviseli :-) ). Felöntöd egy kis tejjel, összeforralod, és beleteszed a mascarponet, meg egy kevés kék sajtot. 20 deka mascarponehoz elég 5-8 deka pikáns sajt. Megvárod, míg egynemű lesz, és már kész is.   Ha nem tettél bele hagymát, egy kevés snidlinget lehet rászórni díszítésnek. Ez finom pl. gnocchihoz is. De akkor talán nem akármilyen kék sajtot tennék bele, hanem gorgonzolát.
    előzmény:
    latsia (32)
    2006-06-09  18:04
  68. 2006. június 9. 18:3034.

    Szia Maci

    Gyönyörüen néz ki minden, a Brassói lehetne a miénk is , pont így szokott kinézni. Ez a málnás kosár nagyon jó ötlet és dekoratív édesség!

    Beírok én is egy nagyon bevált csokimousse receptemet, ebbe sem kell nyers tojás, ilyenkor nyáron, ez nagy elöny.

    CSOKIHAB BANÁNSALÁTÁVAL/ alchri:

    25 dkg keserücsoki, 3,5 deci tejszín, 3 banán, 3 deka porcukor, 2 spricc citromsüritmény, vagy ek. citromlé, 2 deka

    mandulalapocskák, 4 ek. tojáslikör.....vagy több

    A csokit kockákra tördelem és vízfürdöben megolvasztom. A tejszínt majdnem keményre verem. Alaposan összekeverem a csokival. 1 órát a hütöbe teszem.

    A banánt meghámozom, karikákra vágom, megszórom a porcukorral és leöntöm a citromlével.

    A mandulalapocskákat egy teflonos serpenyöben, minden nélkül, megpiritom. Hozzákeverem a banánhoz.

    A tálalást lehet variálni,én egyszerüen fagyiskanállal gombocokat mertem a csokikrémböl, mellé a banánt halmoztam és leöntöttem tojáslikörrel.

    Tegnap nem banánnal és tojáslikörrel,hanem málnaszósszal tálaltam , amit fagyasztott málnából készítettem.

    További jó focizást !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (31)
    2006-06-09  18:01
  69. 2006. június 9. 18:1233.
    Itt nincs off . Ez nagyon jóóó  ! Muszáj a férjemnek elmesélnem!
    előzmény:
    ativeclod (28)
    2006-06-09  17:45
  70. 2006. június 9. 18:0432.
    Igen, az jó lenne!!!!!!!! Részletesebben?
    előzmény:
    ativeclod (30)
    2006-06-09  17:56
  71. 2006. június 9. 18:0131.

    Csodaszép és izgalmas VB nyitóestét kívánok mindenkinek!

    A VB megnyitója alkalmából kellemes családi grillezésre készülünk, zöldségeket, pácolt tarját, kolbászt, tzatzikit fogunk csemegézni!

    Talán épp ebböl az alkalomból köszöntött be hozzánk a nyár is, meleg, igazi nyári madárcsicsergéssel teli este van. A sör hideg, a pezsgö úgyszintén!

    A grillezésröl készült képekre még egy kicsit várni kell, de addig is megmutatom nektek, mi finomat sütöttem-föztem az elmúlt napokban. (legalábbis egy részét)

    Most a málnás kosárkák receptjét írom le nektek, mert ez a tegnapi nappal bevonult a családi kedvencek közé. Maradék linzerkosárka, és a véletlen szülte istenien finom krém kettöse, vétek lenne nem kipróbálni!!

    Mascarponés málnás kosárka/*macisajt*

    10 deka olvasztott fehér csokiba folyamatos keverés mellett kanalanként 20 deka mascarponét keverek. Nem egyszerre adom hozzá a hütöböl kivett krémet, mert akkor azonnal egybeáll, és nem lehet már simára keverni! Egy nagy keveröpohárba öntöm át a csokis mascarponét, egy nagy pohár friss, vagy kiolvasztott málnát adok hozzá és a merülömixerrel krémesre keverem. Evvel töltöm meg az omlóstésztából készült kosárkákat.

    Az omlós tészta  pedig így készült:

    30 deka lisztet 10 deka margarinnal, egy evökanál cukorral, reszelt citrom héjával és levével, valamint egy tojás sárgájával összegyúrtam, majd fél órára a hütöbe raktam fóliába csomagolva. Utána nagyon vékonyra kinyújtottam a tésztát, kerek lapokat szúrtam ki belöle, és egy vajazott-lisztezett muffinformába nyomkodtam. Forró sütöben aranysárgára sütöttem.

    További szép estét kívánok minden kedves Fözötündérnek! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. 2006. június 9. 17:5630.
    Esetleg valami sós öntet főtt tésztával? Fokhagymával, kis kék sajttal megspékelve?
    előzmény:
    latsia (29)
    2006-06-09  17:49
  73. 2006. június 9. 17:4929.


    Lányok van valami ötletetek Mascarponera?
    Nem édesség,valami más kellene holnapra és itt árválkodik szegényke a hűtőben ....ja és húsra sem jó, mert ma úgyis túl sok csirkecombot sütöttem...
    előzmény:
    ativeclod (28)
    2006-06-09  17:45
  74. 2006. június 9. 17:4528.

    Elnézést, megint off lesz (vagy itt nincs off? :-))) )  : volt egy rém hülye osztálytársam (anno a 70-es években), aki mindig reklámszlogenként kiabálta, hogy "lányoknak fa-szappan, fiúknak lux-szappan"     

    előzmény:
    alchri (26)
    2006-06-09  17:37
  75. 2006. június 9. 17:4327.
    Na igen, voltegy hangulata azoknak az időknek, de azért jobb,hogy már csak emlék mondjuka Banán sampon
    előzmény:
    alchri (26)
    2006-06-09  17:37
  76. 2006. június 9. 17:3726.
     nekem meg most eszembe jutott, hogy az én kedvencem a kék Fa szappan volt ! Azóta sem vettem. Anyu meg Lux szappanokat dugdosott a szekrényekbe .
    előzmény:
    latsia (23)
    2006-06-09  17:28
  77. 2006. június 9. 17:3525.
    És ha nem hoz Ő, majd hoz Árnyék!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899808 (22)
    2006-06-09  17:20
  78. 2006. június 9. 17:3224.

    Tényleg rendes , én már évek óta magamnak veszem a virágokat a hétköznapokra. Persze a szülinapom az kivétel .

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899808 (22)
    2006-06-09  17:20
  79. 2006. június 9. 17:2823.
    Á, csak Sharonért jött, viszi a kontrollra.

    Szép a rózsád, igen, a kerti az igazi!
    Emlékszem régen a Balatonon volt egy ismerősbácsi, olyan rózsakertje volt....
    Az üzletinek ténylegnincs már illata, de azért annak is örülök.

    Legutóbb szek/g?/fűt vettem és olyan jól tart, már nem is tudom mióta van a vázában!
    És illatozik!
    Eszembe jut anno, amikor Csehszlovákiából ilyen szappanokat hoztunk és dugdostuk a szekrénybe a ruhák közé!
    előzmény:
    alchri (21)
    2006-06-09  17:08
  80. Torolt_felhasznalo_899808
    Torolt_felhasznalo_899808
    2006. június 9. 17:2022.

    De széééép!! Imádom a rózsát!! Na erről eszembe is jutott, hogy itt az ideje, hogy lebaxam a férjemet, hogy milyen régen hozott már virágot.... volt már annak egy hete is  

    Csak viccelek, vannak olyan időszakok, amikor sokszor eszébe jut, és meglep virágokkal, akkor szoktam vele viccelni, hogy már elkapatott, szóval hol a mai virágcsokrom? De tényleg nagyon édes!  És amikor nem olyan "időszaka" van, akkor is legalább egy hónapban egyszer hoz, szóval el vagyok ám kényeztetve!!

    előzmény:
    alchri (21)
    2006-06-09  17:08
  81. 2006. június 9. 17:0821.

    Hát az elsöbbség természetesen az övé , most úgyis szünet van. Az elsö pár perc volt nagyon jópofa.

    Ma ezt a rózsát vágtam le magamnak, valami eszméletlen illata van, az üzletben vásároltak sosem illatoznak.

    előzmény:
    latsia (20)
    2006-06-09  17:02
  82. 2006. június 9. 17:0220.
    Na nézem, csak közben megjött az Uram is!
    előzmény:
    alchri (18)
    2006-06-09  16:41
  83. 2006. június 9. 16:5419.
    Hát ha ezt nem írod, rá nem jöttem volna, hogy fordítva kell olvasni  !
    előzmény:
    ativeclod (17)
    2006-06-09  16:39
  84. 2006. június 9. 16:4118.

    ZDF-en jön nálunk.

    előzmény:
    latsia (15)
    2006-06-09  16:33
  85. 2006. június 9. 16:3917.
    Bocs, OFF: Áááá! szóval Te vagy az! Én is dolcevita-ként akartam regisztrálni anno, de már foglalt volt. Így aztán kénytelen voltam megfordítani a betűk sorrendjét. Igaz, így semmi értelme, de én tudom, mire gondoltam.    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199772 (1)
    2006-06-09  15:57
  86. 2006. június 9. 16:3516.
    Nagyon szép is, dicsekedhetsz is vele!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899808 (13)
    2006-06-09  16:33
  87. 2006. június 9. 16:3315.
    Várj ki kell keresnem, hogy nálunk hol adják! Vagy a németeknél melyiken, mert azok is bejönnek...
    előzmény:
    alchri (12)
    2006-06-09  16:31
  88. 2006. június 9. 16:3314.

    Nagyon édes!!!  

    Nálunk a férjem nem meccses, tulajdonképpen senki nem rajong érte, de azért egy világbajnokság az mégiscsak érdekes.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899808 (9)
    2006-06-09  16:29
  89. Torolt_felhasznalo_899808
    Torolt_felhasznalo_899808
    2006. június 9. 16:3313.
    Fogalmam sincs hogy történhetett, hogy nem elég, hogy így állt be, még felém is fordult és még időm is volt, hogy lefényképezzem.... Valamire biztos nagyon rákoncentrált és az sem Én voltam, az tuti  Azóta is ez a legjobb kép róla, szóval mindig ezzel dicsekszem 
    előzmény:
    latsia (10)
    2006-06-09  16:30
  90. 2006. június 9. 16:3112.

    Hát ez csúcs! Nézzétek a Fifa megnyitót!

    előzmény:
    latsia (7)
    2006-06-09  16:22
  91. Torolt_felhasznalo_899808
    Torolt_felhasznalo_899808
    2006. június 9. 16:3111.
       Még jó, hogy két tv-nk van itthon... na nem azért, hogy nekem jó legyen, ááááá, hanem mert a férjem egyszerre nézheti egy-egy szemmel a forma1-et és a fociVB-t 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2006. június 9. 16:3010.
    Micsoda beállás! Mi volt érte beígérve?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899808 (9)
    2006-06-09  16:29
  93. Torolt_felhasznalo_899808
    Torolt_felhasznalo_899808
    2006. június 9. 16:299.
    ÍÍÍmeee ------------------------------------------->
    előzmény:
    alchri (8)
    2006-06-09  16:27
  94. 2006. június 9. 16:278.

    Szia

    Áfonya az egy kutyi?

    Közben meg elkalandoztam a Domján topikon, beírtam gyorsan egy dalszöveget . A fél szemem meg a tévén van, én még ennyi börgatyásat nem láttam egyszerre  . Tele a focipálya velük .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899808 (6)
    2006-06-09  16:21
  95. 2006. június 9. 16:227.
    Szia Falatkaaa!

    Áfonyát szívesen venném, elférne bőven és játszópajtásai is lennének!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899808 (6)
    2006-06-09  16:21
  96. Torolt_felhasznalo_899808
    Torolt_felhasznalo_899808
    2006. június 9. 16:216.
    Azt még nem is mesélted, hogy ilyen kis konyhatündér vagy  Ha Én ilyeneket csinálnék, Áfonya már tuti beköltözött volna a sütő mellé....
    előzmény:
    latsia (2)
    2006-06-09  16:01
  97. 2006. június 9. 16:175.

    A paprikát a hütömben tartom, mert sötét hüvös helyet ajánlanak neki.

    Szegény kutyi, javulást neki !

    Nálunk is kitört a nyár, jókat napozunk a teraszon .

    előzmény:
    latsia (4)
    2006-06-09  16:12
  98. 2006. június 9. 16:124.
    Szia Erika!

    Hű micsoda színek, igazán szé pirospaprikád van!
    Nekem sokszor kifakult, de mióta Anyukám elmondta, hogy fénymentes helyen tároljam, azóta elég jól megőrzi a színét!

    Szívesen cserélnék Alex-szal, biztosan csodálatos élményekkel tér haza, már alig várom, hogy láthassam a képeit!

    Dimit várom, jön és megy, viszi Sharont a kontrollra, de nem hinném, hogy gond lenne, szépen gyógyul.

    Szép estét Nektek is!
    előzmény:
    alchri (3)
    2006-06-09  16:09
  99. 2006. június 9. 16:093.

    Klárikám, szenzációsan néz ki minden.....imádom a Székelykáposztát én is .

    Ma töltött paprikát föztem ebédre, finom magyar zöldpaprikából. A múlt héten meg paprikás csirkét készítettem egyik nap, érdemes megnézni a paprika színét .

    A fociláz nálunk is tombol, Chri már el is húzott a városba a barátnöjével, ahol már egész nap külkönbözö színpadokon élö zene megy. Utána meg egy hatalmas vásznon nézik végig a megnyitót, meg a németek elsö meccsét.

    Alex meg Shanghaiban nézi egy nagy buliban amit az a német cég rendez, ahol a barátnöje dolgozik. Jól hangzott a beszámolója az elmúlt hétröl, sajnálom, hogy a képeket majd csak itthon láthatom.

    Kellemes estét Nektek!

    előzmény:
    latsia (2)
    2006-06-09  16:01
  100. 2006. június 9. 16:012.
    Szép délutánt Lányok!

    Nálunk ma gyönyörű idő van, igaz már napok óta jó melegen süt a nap, mégis lesz nyár?
    Ma kezdődik a Foci vb, itt "mindenki" svéd nemzeti színű /kék-sárga/ cuccokban virít.
    Mi nem rajongunk a fociért, de a jó meccset szívesen megnézzük és végig is izguljuk!
    Ma a nyitómeccset, mindenképp.
    Péntek van, itt a hétvége, terv még nincs, de mint mindig, biztosan most is megyünk valahová, igaz a Forma1 kicsit megköti a kezünket, mert arra bérelt helye van a Páromnak a tv előtt!
    Tegnap Székelykáposztát főztem és sütöttem egy fincsi Cseresznyés pitét kelttésztából, fel is teszem őket.
    Ma pedig találtam egy jó kis Csirkecomb receptet, most sül...majd jövök később vele!


    Székelykáposzta / Latsia

    1/2 kg sertéscomb
    2 hagyma
    2 gerezd fokhagyma
    só, bors, pirospaprika
    1 zöldpaprika
    1 paradicsom
    70 dkg savanyúkáposzta
    tejföl

    A sertéscombot lemossuk, felkockázzuk. A hagymát felaprózzuk.
    Egy nagyobb fazékban olajat hevítünk.
    Rádobjuk a hagymát. Pár percig pároljuk, kicsit megsózzuk. Ettől levet ereszt.
    Később hozzádobjuk az apróra vágott fokhagymát.
    Ha már illatozik a hagyma hozzáadjuk a húskockákat.
    Nagyobb lángon kicsit pirítjuk, amíg a hús ki nem fehéredik. Sózzuk-borsozzuk.
    Hagyjuk egy kicsit még pirulni. Gyengítjük a tüzet, lehúzzuk a fazekat a lángról, és megszórjuk pirospaprikával.
    Alaposan összekeverjük. Felöntjük hideg vízzel, hogy majdnem ellepje a húst.
    Mellédobjuk a paradicsomot felvágva, és a zöldpaprikát is.
    Visszatesszük a tűzre, hagyjuk lassan rotyogni. Ízlés szerint hozzádobhatunk egy gulyás kockát is.
    Amikor a hús majdnem megpuhult hozzárakjuk a savanyúkáposztát.
    Felöntjük egy kis vízzel, hogy a káposzta le ne kapjon.
    Alaposan összekeverjük, visszatesszük főni kb. 15 percre.
    Tejföllel tálaljuk.


    Cseresznyés pite kelt tésztából / Margit2

    0,5 kg liszt, 2 tojás sárgája, 0,5 dl olaj, 3 dl tej, 5 dkg friss élesztő, 1,5 evőkanál cukor

    A hozzávalókat összedolgozni (én a kenyérsütő gépembe raktam a gyors programra, és amikor leállt a dagasztás -nálam 30 perc múlva- , akkor kivettem a gépből), 2 felé osztottam a tésztát.
    Majd vékonyra kisodortam, a tepsi aljára sütőpapírt tettem, rá az egyik kisodort tésztát, megtöltöttem kimagozott cseresznyével, és megszórtam 1 csomag vaníliás cukorral, ráraktam a tészta 2. felét.
    A tésztát sütés előtt tojásfehérje és tej keverékével megkentem, és a tetejét villával megszúrkáltam.
    Ezután hideg sütőbe tettem, rákapcsoltam a sütőt 200 fokra, és kb. 25-28 percig sütöttem.
    A tepsi gázsütő méretű: 30 x 35 cm-es, amiben sütöttem.

    Latsia:
    - kelesztés nincs, a hideg sütő bemelegedése alatt kel a tészta
    - féladagot sütöttem ami 20 perc alatt megsült
    - kevesebb élesztőt tettem bele

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199772 (1)
    2006-06-09  15:57

Címlap

top