Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

DOLCE VITA

Torolt_felhasznalo_199772
Torolt_felhasznalo_199772
Létrehozva: 2006. június 9. 15:57

Mit szólnátok egy kellemes csevegéshez?
Beszélgessünk a mindennapi életünkről, cseréljük ki egymás közt a már kipróbált és bevált receptjeinket, sok-sok képpel körítve, vagy csak számoljunk be egymásnak a napunkról, az élményeinkről, a családunkról.
Mindenkit szeretettel várunk.

  1. 2006. augusztus 27. 11:003051.
    Szia, én Bibictől úgy tanultam, hogy 180 fokon kb 45 perc alatt kész a hús, de meg kell 1x fordítani.
    Szerintem a patiszon hamarabb lesz kész, de ez csak tipp, majd félidőben szúrd meg és kiderül.

    Lányok van egy nagy Almás gyűjteményem /sütik, habok, mártások, szószok, felfújtak minden almából/ ha valakit érdekel dobjon priviben egy mailcímet!
    előzmény:
    fokrisz (3050)
    2006-08-27  10:29
  2. 2006. augusztus 27. 10:293050.

    Sziasztok!

    Nemsokára csinálom az ebédet, ezért lenne mégegy sürgős kérdésem: Hány fokon süssem a rántott patisszont és a szeletelt pulykamellet a sütőben? Egyszerre fognak megsülni, vagy valamelyik hamarabb? A pulykamell elég vékonyan van szeletelve, a patisszont pedig olyan ujjnyi vékonyra szeleteltem. Köszi a segítséget előre is!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. augusztus 27. 10:183049.
    Sziasztok kellemes vasárnapot Mindenkinek! 

    Tündi olyan gyönyörűek ezek a gyerekek!
    A kislányod még így összekarmolászva is annyira szép....olyan édes kis puszilnivaló pofikája van és olyan jó, hogy ilyen jól kijönnek!
    Én nagyon örülnék, ha nekem is kislányom lenne, ha az első nem, akkor a következő, és amikor ilyen gyönyörűséges lánykákat látok, akkor még jobban szeretném...
    De a lényeg, hogy egészséges legyen!

    Ne haragudj magadra, egy szerencsétlen véletlen volt, szerencsére nem maradandó a sérülés, persze elhiszem, hogy lelkiismeretfurdalásod van, nekem is az lenne.
    Jó bulizást mára, küldök egy antik és egy modern gyógymacit!

    Nálunk ma is mét be van borulva, ez a 3 hét, amikor esik minden nap az eső, ha nem is egésznap, de reggeltől estig többször.
    És még mondja nekem valaki, hogy Angliában sok az eső, hát itt is! De ennek is megvan a maga hangulata, de csak egy darabig.
    Mindig szerettem volna olyan helyen is lakni, mint Anglia, ahol olyan borongós az idő, esik vagy párás, be lehet gyújtani a kandallót, és egy csésze tea és egy jó könyv mellet pléddel betakarva lehet eltölteni egy napot... na most megkaptam!

    Remélem azért Mo-on jobb idő van!
    Kellemes pihenést mára 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (3046)
    2006-08-27  05:16
  4. 2006. augusztus 27. 09:563048.

    Nem tudom, látta-e valamikor az E.T. cimű filmet, hát ez a nyúl úgy néz ki, mint E.T., de lagalábbis mint egy valami földönkivüli lény. De azért biztos finom volt. Én még soha nem ettem nyulat, egyszer egy szomszédasszony megkináln rántott nyúlcombbal és az félig nyers volt, na, akkor ment el a kedvem a nyúltól.

    Egyébként, Jó reggelt mindenkinek.

    Cicó, feltétlenül tőlem is adjál egy puszit Annácska szeme alá.

    Most szedtem egy kis sóskát, csinálok egy soskalevest és paellát gondoltam Maci receptje alapján.

    Szép vasárnapot mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_143599 (3043)
    2006-08-26  22:53
  5. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. augusztus 27. 05:173047.
    Hangulatos étterem Klári, szép kajákkal!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. augusztus 27. 05:163046.
    pár kép tegnapról

    1. jó testvérek
    2. gyógypuszi
    3-5 karmolt macska
    6. a kőbányai Óhegy park augusztus 20.-a után

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. augusztus 27. 05:123045.
    Szép reggelt Mindenkinek!

    Lilikém a salátád csodafinom lehetett!

    Maci, jössz a menüddel aztán csak csorog a nyálam megint! Hát van neked szíved éhgyomorra mutogatni (igaz Te nem vagy éhgyomorra ugyi?? )

    Felsorolni sem tudom mindenki érdemeit, csak tömören annyit, hogy nagyon finomakat készítettetek megint!

    Ma ismét a család egy szerényebb csoportja érkezik, 6 fő. Már kész van a szilvakrém leves, van fejtett bableves nagyobb korúaknak és erősebb gyomrúaknak.
    Aztán van boros-zöldséges sertés ragu meg tejszínes zöldpaprikás, fehérrépás,zelleres,petrezselymes pulykaragu. Ma sütök ki terv szerint hozzá cukkinis palacsintákat köretnek meg rizs vagy krumpli kívánság szerint. Kürtős is be van tervezve meg Maci pancake-je.

    Lilikém!! Képzeld tegnap vettünk kávéfőzőt!! Eszpresszó-krémkávé főző, valami csoda! Legújabb szerelmetes készülékem.
    Hát lányok most már bevallhatom, hogy eddig észre sem vettem, hogy csersavat iszom kávé helyett! Ez valami hihetetlen különbség. Most rávetem magam a kávés olalakra (Maci!) mert végre tudok majd én is olyan guszta krémes kávékat készíteni meg cappuccinokat és egyebeket!

    Mindenkinek szép napot kívánok!

    jajj, még elmesélem tegnap mi történt okulásul. Parkban játszottunk mikor Annácskám hülye anyja (lsd. én) kitalálta, csússzanak le a gyerekek a csőcsúszdán. Na, jöttek is ki a lukon, csakhogy Bálint nem tartotta meg Annát rendesen így belerongyoltak az én kitárt karjaimba épp szemből arccal. Naná, hogy Annának felhasadt a felsőajka, és egy szép karmolás van a szemén alulról a tetejéig az én 1 mm-es körmömtől. Hát ez nem igaz, hogy épp én okozok fájdalmat neki! Teljesen oda voltam, persze Ő egy másodpercig sírt aztán nem is foglalkozott vele. De hát most olyan mint egy kis bokszoló meccs után. Már így is tele volt az arca szúnyogcsípéssel amiket előszeretettel vakar szét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2006. augusztus 26. 23:093044.

    Sziasztok! 

    Kira ez a nyusszancs az első képen tényleg horrorisztikus! 

    Lili jól néz ki a salid, biztos fini volt!

    Sherpa01 jókat ettetek ma is, a körömpörköltet én is nagyon szeretem, de most nem merek csinálni, pedig szép körmöket lehet itt is kapni.

    Nálunk ma program változás volt, a barátainkkal találkoztunk a városban, nagyon jól éreztük magunkat, egy hangulatos kis katakomba étteremben ettünk.

    Jó pihenést Mindenkinek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_143599 (3043)
    2006-08-26  22:53
  9. Torolt_felhasznalo_143599
    Torolt_felhasznalo_143599
    2006. augusztus 26. 22:533043.
    Szep szombat estet Lanyok!

    Juj, mar megint tevedtem..... ennyi finomsag - ide azert csak ritkan kell beneznem!

    Macisajt! Eloszor is a kislanyokrol a fotokat csak bamulom, es nagyon szepek, mennyi ideje is, hogy keszultek? Az ujszulott kep nagyon meghitt, es biztosan nagyon fontos foto az eletetekben, az edesen alvo kisleany pedig a szoke hajasbabaval maga az alom!!! A konyhadrol pedig alig tudok szolni, hisz Te nap mint nap olyan dolgokat alkotsz, hogy alig tudunk kovetni..... !!!! Nem lehetnek a kislanyod egy par hetre?

    Latsia! A tejszines-gombas tortellini a gyengem, mivel itthon a gomba tilto listan van Ember miatt..... biztosan isteni volt!

    Litita! Szuper a Teng.gyum. salata.... en is igy szeretem!!!! Majd kuldok meg herkentyus recepteket!

    Sherpa! A Korom-porkolt a halalom! Akik ismernek tudjak rolam, hogy a pacallal, majjal, tudovel, korommel a vilag vegere megyek.... ! A foto magaert beszel!

    Lanyok! En ma kaptam attol a paraszt nenitol egy NYULAT, akitol a rengeteg paradicsomot vettem befozesre. Kedveskedni akart, es hozott egy nagy allatot..... egesz csinos, csak a feje nagyon horrorisztikus..... azt mar le is nyiszaltam, es kiloktem. Sikerult szepen feldarabolni, kulon raktam a 2 combjat + husos gerincet, az aprolekabol most parolodik a ragu. Ember telefonalt, es mondtam neki, hogy nagyon szep nyuszit kaptunk, de a fiam elarulta, hogy nagyon ronda, remelem, attol meg sikerul jol elkeszitenem, hogy meg is egyek.....

    Ma tojasos metelt tesztat csinaltam hallal es fustolt sajttal, es meg az edes sargadinnyebol ettunk keves sonkaval....


    Maci! Holnapra en is tervezek egy sziciliai focacciat, a Tied nagyon szep, es ha az enyem sikerul, azonnal recept megy!

    Jo ejt Lanyok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_713512 (3041)
    2006-08-26  21:50
  10. 2006. augusztus 26. 22:083042.

    Jó dolog ez a kukta. Én nem használom túl gyakran, de néha nagyon nagy segitség (ld.körömpörkölt). Nem is értem, hogy robbanhatott ez fel annak idején, ez azért nem jellemző rá. Majd meglátod, ezzel nem lesz semmi baj.

    Maci, ezt a szilvás gombócot már érzem is a számban, egyenlőre csak virtuálisan, de mi lenne, ha holnap megpróbálnám fizikailag is megkostolni (nem a Tiedre gondoltam)? Na, alszom rá egyet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (3038)
    2006-08-26  20:55
  11. 2006. augusztus 26. 21:503041.

    Nos, a képek.

    Receptet késöbb berakok.

    További kellemes szombat estét! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. augusztus 26. 21:483040.

    Szép estét!

    Ma szép apró rókagombát kaptam, amiböl nagyon finom ebédet csaptam. Sült borjúérmékhez csináltam belöle mártást, sherryvel, tejszínnel...receptet késöbb beírok.

    Másodiknak szilvás gombócot föztem. A barackos gombóc tésztájának receptje alapján.

    Focacciát is sütöttem olívával és rozmaringgal. Tegnap egy kedves ismerösünk ünnepelt szülinapot, neki sütöttem és vittem egy tarte tatint. Hát az oltári finom lett! Képeket a következö hsz-ban csatolok utóbbiakról.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2006. augusztus 26. 21:363039.
    Nagyon fakó a pörkölted, még jön bele szaft, meg pirospaprika?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (3034)
    2006-08-26  16:38
  14. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. augusztus 26. 20:553038.

    Képzeld Lilikém!

    Direkt a köröm miatt vettem egy kuktát!  20 éve nincs kuktám, mióta egyszer az arcomba robbant az egész és csúnyán összeégtem... De most belebútoroztam, mert idáig a körömpörkölt soha nem lett elég puha lábosban... Most viszont picit sótlan lett nekem!

    előzmény:
    litita (3036)
    2006-08-26  20:47
  15. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. augusztus 26. 20:543037.
    Nagyjából 1 ujjnyi olaj legyen a tepsiben!
    előzmény:
    fokrisz (3035)
    2006-08-26  20:13
  16. 2006. augusztus 26. 20:473036.

    Jaj, Sherpa, de guszták ezek a kaják! Imádom a Cézár salátát. A körömpörköltet is nagyon szerettem valamikor, de már egy ideje nem eszünk ílyen nehéz kajákat és most már nem is kivánom. Persze, ha valaki elém tenné és szépen megkérne, hogy kostoljam meg, nem biztos, hogy kétszer kellene mondani. A szedres sütid is nagyon jól néz ki.

    Én most gondolkozom azon, mit kellene főzni holnap. Sütni is szeretnék valamit, de még fogalmam nincs, hogy mit.

    Kira, megcsináltam azt a kis üveg tenger gyümölcsei salátát, ahogy mondtad majonézzel és paradicsommal, nem is tettem mást bele. Kiflivel nagyon finom vacsora volt. Utána meg olyan őszibarack, amit csak a mosogató felett lehet enni, az is isteni volt, kár, hogy csak egyet birtam megenni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (3034)
    2006-08-26  16:38
  17. 2006. augusztus 26. 20:133035.

    Sziasztok! Lenne egy kérdésem, holnap tepsiben akarok rántotthúst, kis háromszög alakú ömlesztett sajotot és patisszont sütni. Mennyi olajat kell tenni a tepsibe? Mint amikor a sütinek kikenjük a tepsit, vagy többet? Jó lenne, ha tudnátok segíteni. Előre is köszi!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. augusztus 26. 16:383034.
    Na, a képek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2006. augusztus 26. 16:153033.

    Köszönöm Mindenkinek még egyszer a jókívánságokat!  

    Nálunk ma vegyes gyümölcsleves, egy könnyű cukkinis egytálétel és Fröken-féle sokat emlegetett szilvás sütemény lesz. Bemásolom a cukkínis receptet, a Cullináris oldaláról van. Én féladagot készítettem.

    Körtébe és zsenge cukkinibe bugyolált friss kecske sajt paradicsomos vinaigrettel és bazsalikomos oliva olajjal

    Hozzávalók 4 személyre:
    2 paradicsom kockára vágva
    Só, bors
    2 szál friss kakukkfű
    1 kis marék friss bazsalikom
    4 vastag szelet friss kecske sajt
    2 zsenge cukkini hosszában szeletelve
    2 körte vékonyra szeletelve
    4 ek extra szűz olivaolaj

    1) Melegítsük elő a sütőt 200C-ra.
    2) Fűszerezzük meg a paradicsomot egy kevés bazsalikommal és a kakukkfűvel. Halmozzuk a sajtok tetejére, majd takarjuk be a cukkini és körte szeletekkel.
    3) A maradék bazslikomot turmixoljuk össze az oliavolajjal, majd szűrjük le, és keverjük össze a megmaradt paradicsommal.
    4) Óvatosan sateé a bugyolált sajtot az oliavolajban, majd 1 percig sütjük a sütőben.
    5) Minden tányérra egy sajtos csomagot teszünk és nyakonöntjük az öntettel.
    Azonnal tálaljuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (2938)
    2006-08-23  11:31
  20. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. augusztus 26. 13:363032.
    Most ettünk nagyon finom Cézár salátát. Fő egy isteni illatú (k)Örömpörkölt, meg délután csinálok egy szedres pitét is. Még terveztem sok mindent, aztán más kérdés, hogy lesz energiám megcsinálni őket! Fényképek majd jönnek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_181490
    Torolt_felhasznalo_181490
    2006. augusztus 26. 12:523031.
    Bocsánat. Off. Fókuszcsoportos kutatáshoz keresek budapesti 32-39 és 40-49 éves nőket, akik Delikátot használnak. kb. 2 órás beszélgetés, nem kell semmit megvenni, csak a vélemyényedre kíváncsiak, és 5000 ft értékű ajándékcsomagot kap az illető! Sürgős nagyon, mert hétfőn (28-án)  lesz 13 órakor (a 32-39 éveseknek) és 19 órakor (a 40-49 éveseknek). Ne habozzatok, jelentkezzetek, vagy privi, vvagy kutatok@gmail.com. Köszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2006. augusztus 26. 12:243030.
    Ja, az lemaradt, hogy egy kis sáfrányt is szórtam bele, most jutott eszembe, ahogy a képen láttam!
    előzmény:
    latsia (3029)
    2006-08-26  12:23
  23. 2006. augusztus 26. 12:233029.
    Sziasztok, szép hétvégét Mindenkinek!

    Az enyém már jól indul, most ettem a kedvenc sütödémben egy lángost!

    Tegnap Sonkás tortellini-t főztem tejszínes gombás mártással, nagyon fini lett, friss tortellinit vettem, abból készült.
    10%-os tejszínnel nem is volt olyan nehéz étel, nagyon szeretjük!

    Ma valszeg nem lesz főzés, a kedvenc arabunktól eszünk vagy pizzát vagy gyrost, még elválik

    Tortellini tejszínes gombamártással/ Latsia

    25 dkg tortellini / sonkás
    1 ek vaj vagy olaj
    1,5 dl tejszín
    3 fej gomba szeletelve
    parmigiano
    petrezselyem aprítva
    só, bors

    A tortellinit forrásban lévő vízbe tesszük és a megadott idő alatt készrefőzzük, leszűrjük.
    Közben elkészítjük a mártást.
    A felforrósított vajon/olajon, fedő alatt pár perc alatt megpároljuk a gombát, sózzuk -borsozzuk, felöntjük a tejszínnel, megszórjuk reszelt parmigiano-val és a petrezselyemmel.
    Összeforraljuk és a tortellinit jól átforgatva benne azonnal tálaljuk.

    Kellemes szombatot Lányok!
    előzmény:
    eperlevel (3028)
    2006-08-26  11:14
  24. 2006. augusztus 26. 11:143028.
    Állj hozzá pozítivan, lehet, hogy csak kint felejtette!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (3024)
    2006-08-25  14:10
  25. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. augusztus 26. 05:133027.
    Lányok, szép hétvégét kívánok Mindenkinek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top