Húsvét

2 csodaszép húsvéti ajtókoszorú - kezdőknek és haladóknak

  • Nők Lapja Cafe
  • Szebeni Gál Vera
  • 2010. 03. 23.
A bejáratoknak megvan a maguk hangulata, a díszítésüket is jó hozzájuk igazítani. Íme, 2 koszorú a bejárati ajtódra - egy pillanatok alatt elkészíthető, és egy haladó verzió.
Csokiözön - kezdőknek


Egy ágas-bogas, sötétebb színű, apróbb koszorún remekül felhasználhatjuk a szép, színes kis csokitojásokat. Rögzítsük őket egyenként az alsó ívre meleg ragasztóval úgy, hogy a koszorúra nyomjuk a ragasztót, és abba a tojásokat, végül kössünk felülre egy masnit.

Minden ajtó más


Csengőlábú nyuszi fűzkoszorún - haladóknak

Reméljük, örömmel fogadják ezt a koszorút a folton folt, vagy közismert nevén patchwork kézimunkák kedvelői. Ennek a technikának térbeli változatával vontunk be két hungarocelltojást, s belőlük állítottuk össze cérnalábú jószágunkat. Bármilyen leveles vesszőkből, hajlékony ágakból kötött koszorúban jól érzi magát, s még különlegessége is van. Karja és lába végeire kis gömbcsengőket varrtunk, amelyek – jó széljárás esetén – meglódulnak, és így hallatják finom hangjukat.

Minden ajtó más

Alapanyagok:
• barnás tónusú, tenyérnyi textilmaradékok
• hungarocelltojás - 1 db 12 cm átmérőjű és 2 db 8 cm átmérőjű
• 4 db karácsonyi gömbcsengő
• krémszínű akrilfesték
• natúr kendermadzag
• 2 db pici fekete gomb a szemeknek

Egyéb kellékek: sniccer, olló, pillanatragasztó, fogvájó

1. A nagyobb hunngarocelltojást metsszük be kb. 1 cm mélyen, hosszában és keresztben is körbe.
A negyedeket külön-külön borítsuk be textillel. A penge hátával nyomjuk az anyagszélt az egyik résbe, feszítsük a formára az anyagot, majd vágjuk méretre, kb. 1 cm ráhagyással. Nyomjuk a másik két résbe is az anyagot úgy, hogy ráncmentesen feszüljön a formán.

2 csodaszép húsvéti ajtókoszorú - kezdőknek és haladóknakTudtad, hogy nem csak festheted?
4 különleges tojásdíszítési technika »
2. Fessük le a csengőket, és fűzzük zsinórra. Ezeket ragasszuk a testhez a karoknak és a lábaknak. A bevágásokra is ragasszunk zsinórt, amelynek a végeit nyomjuk a résbe.

3. Az egyik kisebb tojást vágjuk hosszában négybe – ezekből kettő lesz a fül. Borítsuk be textillel úgy, hogy az íves felén bemetsszük, és a testhez hasonlóan a résbe szorítjuk az anyagot. A másik kicsi tojás a fej, ezt vágjuk be 1 cm mélyen, hosszában körbe, és borítsuk be ugyanazzal az anyaggal, mint a füleket. Ragasszuk fel a szemeket, és takarjuk a rést zsinórral, amit a fejtetőn csomózzunk meg.

4. Nyomjunk fogvájót a fülek végébe és a fejbe, majd szúrjuk ezeket a testbe. Kössünk kendőcskét a nyakába, és ültessük lazán font leveles koszorúba. (Ragasztópisztollyal vagy vékony dróttal rögzíthetjük.)

(Alkotó: Czagány Eszter, Kurdi Gabi; fotó: Kurdi Zoltán)

Minden ajtó másCikkünk a Praktika magazin márciusi számából közölt részletet, amelyben további húsvéti ötleteket, tippeket, recepteket találhatsz.

Ízelítő a tartalomból:

• Hímes tojás, 14 változatban
• Keresztszemes asztaltársaság
• Ajtókoszorúk, húsvétra hangolva
• Múltidéző nyuszis fatábla
• Napfényben fürdő ablakdíszek
• Tojásfákon ludak, csibék, hímesek
• Gurulós textilpipi kicsiknek
• A tojásrejtés egyszerű módjai
• Házias ízek, rendhagyóan az ünnepi menüben

A Praktika magazin honlapja: www.praktika.hu »

 

Címkék: dekoráció, húsvét
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Húsvét2011

2 régi és 2 új dolog, ami a Tesco tojásfestő- szépségversenyéről eszünkbe jut

2 régi és 2 új dolog, ami a Tesco tojásfestő- szépségversenyéről eszünkbe jut

Azok a régi tojásfestő délutánok. A jó hangulatú cseverészés, amikor körbeüljük a sarokasztalt a kis konyhában. »

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Hirdetés Dr. Oetker

Kipróbált húsvéti receptek a Dr. Oetkertől!

Kipróbált húsvéti receptek a Dr. Oetkertől!

Közeledik a tavasz legnagyobb ünnepe! A Dr. Oetker legújabb, húsvéti Sütikódexében most számtalan kipróbált receptötletet találhatnak a vállalkozó kedvű háziasszonyok, akik saját készítésű házi süteményekkel örvendeztetnék meg a családot és a barátokat. »



MAHART

Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!

Sorsolás 2012-05-29