nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

6 figyelmeztető jel, hogy gonosz van a közeledben

Kétségtelen, hogy az emberek többsége jó lelkű. Sajnos ennek ellenére előfordulhat, hogy gonosz vagy veszélyes típusok is körülvesznek. Ők azok, akik folyton rombolnak és uralkodni akarnak mások felett. Könnyen lehet, hogy a barátaid között is akadnak, akikről nem is sejted, mennyire gonoszak. Vajon milyen jelekből ismerheted fel az ördögi karaktereket? Részletezzük a legfontosabb figyelmeztető jelzéseket.
NLCafé
f Ajánlom

1. A gonosz ember tagad

A gonosz típus valójában mindent tagad. A valóság ugyanis egészen más, mint amit ő annak gondol. Soha sem ismerné be az igazságot, csak a saját elméletében hisz. Természetesen mindenkiben hibát talál, ő ugyanakkor maga a megtestesült tökéletesség.

2. A gonosz elhallgatja az igazságot

Csak azt mondja el, amit el akar mondani. A gonoszt arról is felismerheted, hogy visszatartja a legfontosabb információkat, amellyel az a célja, hogy a többieket kellemetlen helyzetbe hozza, önmagának pedig előnyt kovácsoljon. Arra is képes, hogy szándékosan tüntesse el például egy fontos prezentáció iratait, amellyel mindenki másnak komoly kárt okoz.

3. Becsap másokat

Kezdetben megbízhatónak adja ki magát, hogy mások bizalmába férkőzhessen. Aztán kihasználja, és becsapja a többieket, így téged is. Olyan módon manipulál, hogy a legtöbbször észre sem veszed. Képes elhitetni, hogy amit mond az igaz, és te tévedsz, te akarsz másokat galád módon becsapni.

4. Nem érez lelkiismeret-furdalást

Fel sem merül benne, hogy lelkiismeret-furdalást érezzen mások érzelmi manipulálása vagy bármilyen negatív cselekvés iránt, amit tesz. Pontosan az a célja, hogy tönkretegyen másokat. Nem könnyű szembesíteni, mert általában annyira intelligens, hogy mindig egy lépéssel a többiek előtt jár. A narcisztikus hajlam igen gyakran jellemzi ezt a típust. Nem érdekli, mennyire bánt meg másokat, mennyire gázol át a többieken, őt csak és kizárólag a célja motiválja.

gonosz ördög jelek

Ezek a jelek figyelmeztetnek, hogy gonosz lehet a közeledben

5. Nem vállalja a felelősséget

Ahogyan hárít és tagad, pontosan ugyanúgy rázza le magáról a felelősséget. Ő soha semmiért nem hibás, és nem hibáztatható, minden problémáért téged vagy a körülötte lévőket okolja. Ez a beteg lelkületű ember sohasem ismerné el, hogy a tetteiért ő a felelős. Mindenkor olyan meggyőzően érvel, hogy a környezete elhiszi, amit állít, és kialakult problémákért saját magukat hibáztatják és okolják.

6. A gonosz arrogáns és lekezelő típus

A narcisztikus típus arrogáns és lekezelő. Mindezt azért teszi, hogy föléd kerülhessen, hogy a saját nagyszerűségét igazolhassa. Folyamatosan ellenőriz, szinte lélegzetet sem ad a párkapcsolatban sem. Az egyenrangú kapcsolatokat nem ismeri, csak azt a lehetőséget, hogy mások fölé kerekedhet, és mindenkit önmaga alá gyűrhet. Nem tud veszíteni, de ilyen verzió nem is létezhet. Mindenképpen fontos, hogy felismerd a jelzéseket, elhidd, nem veled van probléma, és amilyen gyorsan csak teheted, kilépsz a gonosz ember bűvköréből. Nem lesz könnyű, hiszen az energiádból táplálkozik, erről pedig nem akar lemondani.

(via ewao)

Megosztás Facebookon