Horoszkóp

Ezek a legkacérabb csillagjegyek

Szinte minden horoszkóp azt írja, az Ikrek imád flörtölni, a Skorpió pedig a csábítás mestere. Mindez persze igaz is. Cikkünkben lerántjuk a leplet a csillagjegyekről, kiderül ugyanis, hogy egyáltalán nem az a legkacérabb, akiről eddig hitted. A sorrend a legkevésbé kacérkodó csillagjeggyel kezdődik, aztán azt is láthatod, melyik a flörtölés nagymestere. És te hányadik vagy a sorban?

12. A Vízöntő (január 20. – február 18.)

Hogy Vízöntő jegyűként a sor végére kerültél, még nem azt jelenti, hogy csöppet sem szeretnél flörtölni. Szeretsz, csak intelligensen teszed. Horoszkópod szerint valójában attól félsz, hogy fölöslegesen fecsérled az időt, vagy a kiszemelt partner bolondnak néz. Inkább csak nagyobb társaságban flörtölsz, mert így biztosan meg tudod tartani a számodra oly fontos három lépést.

11. A Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

Meglepő a helyezésed? Csillagjegyedet általában a kacérkodók közé sorolják, pedig valójában igen nagy zavar él benned a szerelemmel és a flörtöléssel kapcsolatban is. Mérleg jegyűként szívesen flörtölsz, ugyanakkor nem küldesz erős jeleket. Egy-egy tétova pillantásnál nem is mernél többet tenni, mert a szabályaidba pontosan ennyi fér.

10. A Halak (február 19. – március 20.)

Érzékeny természetedhez nem igazán illik a kacérkodás. Halak jegyűként meg egyébként is szégyenlős vagy a flörtöléshez. Igazából nincs is szükséged rá, kisugárzásodat, vonzó megjelenésedet úgyis gyorsan észreveszik a többiek.

9. A Nyilas (november 22. – december 21.)

Nyilas jegyűként vidám és könnyed vagy, ez meg épp elég a hódításhoz. Habár keresed a kalandokat, a csábításhoz mégis egészen más utat választasz. Inkább nem flörtölsz, mert így kényes helyzetbe sem hozod magad.

8. A Bika (április 19. – május 20.)

Bika jegyűként már egészen egyértelmű üzeneket, jeleket küldesz, amikor a másik bejön neked. Stílusod ugyan kicsit divatja múlt, amivel tisztában is vagy, ezért eleinte inkább nem flörtölsz. Ha érzed a szimpátiát a másik oldalról, akkor viszont teljes gőzzel beindulsz.

7. A Kos (március 20. – április 19.)

Kos jegyűként nem sokat hezitálsz, hogy megtedd-e az első lépést. Az is igaz, nem a kacérkodás az ismerkedésed módja. Szóval, valójában nagyon keveset flörtölsz, sőt kívülről nézve egyáltalán nem, mégis eléred, amit szeretnél.

Néhány csillagjegy kacérabb a többieknél
Néhány csillagjegy kacérabb a többinél

6. Az Ikrek (május 21. – június 20.)

Abszolút a flörtölésről vagy ismert Ikrek jegyűként. Viszont gyorsan elmegy a kedved az egésztől, ha a beszélgetés untat. A viselkedésed éppen ezért nem számít kacérkodásnak, beszélgetőtársad ugyanakkor mégis annak érezheti. Furcsa hozzáállásod miatt kerültél csak a flörtölés hatodik helyére.

5. A Bak (december 22. – január 19.)

Szívesen flörtölsz, amikor csak teheted, mégis elég furcsa módját választod. Inkább csak finoman célozgatsz, vagy legfeljebb a hajadat simogatod. Bak jegyűként azt is nagyon megválogatod, kinek küldöd ezeket az apró jeleket. 

4. A Rák (június 21. – július 22.)

Rák jegyűként nem hétköznapi módon flörtölsz. Szereted a fantáziádat használni, meg azért is flörtölsz szívesen, mert ez még biztonságot ad neked. Viszont gyorsan megérzed, ha a másik nem vevő a jelekre, ilyenkor a kedved is pillanatok alatt alábbhagy.

3. Az Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

Az biztos, Oroszlán jegyűként imádsz flörtölni. Nem véletlen, hogy a kacérkodás képzeletbeli dobogójának harmadik fokára állhatsz. Mindig te teszed meg az első lépést. Aztán persze a következőt is. Az is igaz, nem fecsérled az energiát olyasvalakire, aki észre sem vesz. Neked az kell, hogy hízelegjen a másik, hogy vegye az adást. Egyoldalúan nem közelítesz, ezért jutott csupán a harmadik hely.

2. A Skorpió (október 23. – november 21.)

A csábítás mestere természetes, hogy a legjobb három közé került. Skorpió jegyűként nagyon szeretsz flörtölni, és ki is használod ehhez a lehetőségeket. És tényleg jó is vagy benne, másokat is megtanítasz a fortélyokra. Minden mozdulatod, érintésed kacér, mindezzel pedig nagyon is tisztában vagy. Ezért lettél második a flörtölés ranglistáján.

1. A Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

Meglepő vagy sem, de a Szűz valamennyi közül a legkacérabb csillagjegy. A legtöbb jelet egészen biztosan te küldöd, még akkor is, ha eddig az járta rólad, inkább a szégyenlősek közé tartozol. Nos, úgy tűnik, mégsem. Minden lehetőséget megragadsz a flörtölésre. Szívesen társalogsz, és nem ragadsz le ennél. Éppen azzal váltasz ki meglepetést, hogy tőled senki sem várja a flörtölést. Mindezt kedvesen, természetedből adódóan teszed, mert az is igaz, hogy nem adod magad egykönnyen.

(via Listovative)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top