Horoszkóp

Ízing Klára: Karmakalauz

Olyan hiánypótló könyv jelenik meg április 21-én, amelyben mindenki a születési adatai alapján megtudhatja, mit hozott a múltból, és ez hogyan hat a jelenére, és miként befolyásolja a jövőt, a következő életét.

A buddhisták több ezer éves tana szerint a test ugyan meghal, de a lélek örök és elpusztíthatatlan. A lélek az újraszületések sorozatán keresztül vándorol egyik életből a másikba, ahol testet öltve tapasztalatokat gyűjt. Közben a cselekedeteivel karmát épít, és az ok-okozat törvénye szerint minden cselekedete egy következő életben nyeri el jutalmát vagy büntetését. Karmánk pedig a sorsfeladatunkat jelöli. Azt, amiért születünk, amit meg kell tanulnunk. Ha ez nem sikerül, akkor a következő életünkben újabb lehetőséget kapunk, és más korban, más körülmények között kell a feladatot tejesítenünk.

De vajon mi a karmánk? Sokan ösztönösen tudják, hogy milyen sorsfeladattal érkeztek a jelenbe, hiszen olyan tevékenységet űznek vagy olyan tulajdonságokat fejlesztettek ki magukban, amelyek a karmájuknak megfelelnek. De többen vannak azok, akik nem találják helyüket a világban, érzik, hogy valami nincs rendben velük, ám nem tudják, hogy mi. Ők azok, akik például a karmikus feladatuk ellen cselekszenek. Ennek sokszor az az oka, hogy fogalmuk sincs arról, milyen karmával születtek.

Karmakalauzunk segítségével bepillantást nyerhetsz ebbe a titokzatos témában. A le- és felszálló holdcsomópont – az asztrológusok sárkányfejnek és sárkányfaroknak nevezik – jelöli múltunkat, a jelenünket és a jövőnket. Születésünkkor az égbolton elfoglalt helyzete jelzi karmánkat, beidegződéseinket, valamint azt, hogy mi vár ránk a következő inkarnációban. Ezeknek a holdcsomópontoknak nincs köze a holdfázisokhoz, ahhoz, amikor éppen fogyóban vagy növőben van a Hold. A holdcsomópontok akkor jönnek léte, amikor a Hold átlépi az ekliptikát, vagyis a Föld Nap körüli pályájának a metszéspontján halad át.

A születési adataid alapján megismerheted, milyen ember voltál a korábbi életedben, hogyan érheted el a célodat a jelenben, és megtudhatod, mi vár rád a következő életben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top