Horoszkóp

Ezért ne tarts tükröt a hálószobában

Ábécérendbe állítottuk az összes tükörrejtélyt! Ha belenézel, a szó szoros értelmében mindent tudni fogsz a tükörről, amit régen a lélek jelképének tartottak. Mi több: írásunkból az is kiderül, miért vált szinte minden nép mitológiájában a tükör babonás tisztelet tárgyává.

A, mint aztékok: Ugyan nem ők az elsők a történelemben, akik keresték (és egyben félték is megpillantani) a hasonmásukat, de leleményességből jelest érdemelnek. A legkülönbözőbb anyagokból, így például a féldrágakő obszidiánból is csiszoltak drága tükröket.

Ezért ne tarts tükröt a hálószobában

B, mint babonaság: Szinte mindegyik nép történetében nyoma van a tükörhöz fűződő babonáknak. A primitív társadalmi viszonyok között élő emberek számára a tükörben megjelenő hasonmásuk nem a fizikai törvényszerűségnek megfelelő, visszavert fény műve – honnan is tudnának erről? –, hanem valamiféle szellemárny vagy alvó alak.

Cs, mint csukott szem: Az egyik legősibb hiedelem, hogy a tükörből egyszerű technikával kiolvasható a jövő. Az ősi recept szerint álljunk gyertyafényben a tükör elé, és mielőtt feltennénk kérdéseinket, csukott szemmel meditáljunk pár percet.

D, mint Dionüszosz: Miután már az ókorban úgy tartották, hogy a tükör a lélek jelképe, állították: a segítségével csapdába lehet csalni és ott őrizni bárkinek a szellemét. A görög mitológia szerint Dionüszosznak, a bor és mámor istenének lelkét is hasonló módszerrel ejtették rabul a titánok.

E, mint ezotéria: Számos ezotériával foglalkozó szakember szerint tükreink éjszakánként átjáróként működnek valódi világunk és más szellemi dimenziók között. Az éjszaka vándorainak tartott látogatóink – a szellemek – álmunkban a mi életenergiánkból táplálkoznak. Aki már járt jövendőmondónál, az tudja, hogy bizonyos felületek – a tükrön kívül a víz és az üveggömb is – képszerű hallucinációk megjelenítésére is használhatók. Ezek segítségével akár látomások is előidézhetők. Ez az alapja annak az elképzelésnek, hogy a tükör vagy a tükröződő felület a természetfeletti élet megnyilvánulása. A középkorban egyenesen a bölcsességet kapcsolták hozzá, ezért a tudósok úgy hitték, a tükröződő felület a szem erejét veri vissza és sokszorozza meg, így írás közben gyakran pillantottak fel, és bűvölték saját tükörképüket.

F, mint férj: A tükör a mindennapi népi hagyományokban is fontos, kultikus tárgy. Hajadon lány töri el…? Bizony hét évig nem is megy férjhez! Ha viszont az eladósorban lévő leányzó tükör előtt fogyaszt el egy almát, miközben fésüli a haját, a háta mögött felsejlik majd leendő párja arcvonása.

Gy, mint gyász: Ugyancsak a néphagyományból ered az a hiedelem is, hogy a tükör a túlvilág kapuja. Ezért vidéken mind a mai napig előfordul, hogy halálesetkor letakarják a ház összes tükrét a gyász idejére. Mexikóban ez kötelező aktus! A “kapu” eltakarásával biztosítják, hogy az elhunyt lelke ne térjen vissza a sírból, és ne bolyongjon az élők között.

H, mint hálószoba: Szinte általános érvényű előírás az is, hogy hálószobában ne tartsunk tükröt. Lehet, hogy praktikus öltözködésnél, ám annál veszélyesebb éjszaki nyugalmunkra nézve. Hiszen miközben álmodunk, a testünk felett tudatalattink veszi át az irányítást, ami fogékonyabb a szellemvilágból érkező különböző hatásokra. Ha valakinek ilyen éjszakai látogatói vannak, reggel fáradtan és meggyötörten ébredhet, és még csak megmagyarázni sem tudja rossz közérzetének okát. Többen beszámoltak róla, hogy egy ilyen éjszakán olyan érzésük volt, mintha figyelnék őket – ez alighanem a szóban forgó párok szerelmi életére sem lehetett jó hatással…

I, mint India: Ebben a hatalmas, kontinensnyi országban a tükör az égboltot és a napot szimbolizálja, és ragyogása a gonosz elűzését szolgálja.

J, mint jövő: Érdekes az a hiedelem is, hogy a tükörben mindenki képes meglátni saját jövendő arcát. Ehhez éjfélkor kell a tükör elé állni, a szobában csak egyetlen gyertya világíthat. A babona szerint ekkor tükörképünk átalakul jövendőbeli arcunkká, így megláthatjuk, mi vár ránk… Ha egy nyugodt, békés arc mosolyog vissza ránk, akkor bízhatunk a hosszú, harmonikus öregségben.

K, mint kolostorok: A középkorban a tükörmisztikában a szellemi erények helyét a hiúság és a gőg vette át. A kolostorok falairól száműztek minden tükröt, és tiltották használatát. Szegény boszorkányok ellen is az egyik fő vád az volt, hogy tükörcserepekkel rontást hoztak az ellenségükre – meg is égették őket érte.

L, mint lepel: A gyász tükröt takaró leplét csak a hetedik hét végén volt szabad levenni, vajon miért? Ez összefügg a hetes számmisztikával, amelynek különös jelentősége van a tükörbabonákban is. Azt mondják, ha egy házban összetörik egy tükör, ott hét évig még a fű sem terem meg, szerencsétlenség szerencsétlenséget követ. A hit onnan ered, hogy már az ókori rómaiak is azt vallották: az élet hétévenként újul meg.

M, mint mese: Ennyi hiedelem után aligha csodálható, hogy a tükörnek fontos szerep jut a mesékben is. A Grimm testvérek egyik legismertebb történetében a gonosz királyné a tükörben lévő szellemet faggatja ki Hófehérke kifejezett pechjére – a mondókát pedig minden gyerek ismeri: “Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken?”

N, mint Narcissus: Persze nem is kell ahhoz tükör, hogy a hiúság eltorzítsa lelkünket. Az ókori görög mitológia szerint a gyönyörű ifjú, Narcissus (Narkisszosz) saját, vízben visszatükröződő képmásába szeretett bele, ez okozta a tragédiáját. A történetből alkotta az orvostudomány, még pontosabban a pszichológia a narcizmus szót, amelynek jelentése: önmaga szépségében való tetszelgés, túlzott önszeretet, de gyakori jelenség ma akár a médiában, akár a politikában…!

O, mint Offenbach: Nem kerülhették meg a művészek sem a tükör misztériumát. Puskin nyomán az orosz Csajkovszkij, E. T. A. Hoffmann után a francia Offenbach is írt romantikus operát, amelyben a tükör fontos szerepet játszik.

P, mint pletyka:  A kínai hagyomány védelmező erőt tulajdonított a tükörnek, például pletyka ellen. A hiedelem ott úgy tartja, hogy segítséget kérhetsz tőle egész napra ellene, ha reggel belenézel, és jó hangosan kéred a szellemeket, hogy óvjanak meg a rosszindulatú szóbeszédtől. Védekezésre ajánlja ma sok jósnő és spiritiszta is: ha konfliktusod van valakivel, ha úgy érzed, ok nélkül bánt valaki, akkor használd a tükörtechnika módszerét. Képzeletben húzz magad köré egy tükörfalat, amelynek felületéről visszapattan és a feladóhoz tér vissza minden feléd áramló negatív energia.
Apropó, Kína! Érdemes megemlíteni, hogy a régi kínai festészetben a tájat mindig valamilyen vízfelület visszatükröződésében ábrázolták – nyilván nem véletlenül. Alighanem úgy gondolták, hogy a tükörképben ily módon a táj igazi lelke is benne van.

R, mint rossz álom: Nemcsak hálószobában tilos a tükör, hanem gyerekszobában is. A gyerekek még védtelenebbek más dimenziók látogatóival szemben, és még fogékonyabbak az éjszaka vándorainak suttogására.

Sz, mint szerelem: Ha egy férfi és egy nő véletlenül a tükörben pillantja meg egymást először, hosszú és nagyon boldog házasságban fognak élni.

T, mint túlvilág: Amikor még nem volt tükör, az emberek a víztükörben kutatták a jövőjüket. Ha valami megzavarta a vizet, és elhomályosult a kép, úgy gondolták, ez a közelgő halál jele. Később, a középkorban a ma is híres velencei és nürnbergi tükrök elterjedése idején a tükörtörés számított iszonyú szerencsétlenségnek: mivel az emberek a tükörben vélték meglátni a jövőt, ha az összetört, akkor a jövő semmisült meg a hiedelmek szerint. Tegyük hozzá, már a rómaiak is kitalálták, hogyan védekezhetünk e sorscsapás ellen: egyszerűen el kell temetni a cserepeket.

Ú, mint újhold: Persze az sem mindegy, mikor rejtjük föld alá a megrepedt tükröt vagy a cserepeket. Legszerencsésebb újhold vagy telihold idején megcselekedni azt.

V, mint vámpírok: Minthogy a tükörben lelkünk képmását látjuk, ezért nem látszanak ott a vámpírok, mivel nekik nincsen lelkük. Az éjszakai látogatók, az energiavámpírok ellen viszont nem fokhagymával kell védekeznünk, hanem az ajtófélfára tett úgynevezett kelta fonattal. Van még egy komplikáltabb módszer is: rajzoljunk kilenc darab négyszöget egy papírra, és helyezzük az ágyunk közelébe! Néha egy áttetsző drapéria is megteszi, amellyel letakarhatjuk a közelünkben lévő tükröt.

Z, mint zuluk: És ha nagyon rettegünk a tükörbabonáktól, gondoljunk csak arra, mit élhettek át az afrikai zuluk, ha vízbe kellett nézniük. Attól tarthattak ugyanis, hogy tükörképük – így az életük is – krokodilusok martaléka lesz.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top