Horoszkóp

Utazás az előző életekbe – te hiszel benne?

Ha valóban újraszületünk a Földre, akkor képesnek kell lennünk visszaemlékezni az előző életeinkre is. Jó kérdés, hogy születésünk után miért felejtünk el mindent, de miért is kellene, hogy bármi is az eszünkbe jusson? Ezt több szempontból is megközelíthető, viszont az tény, hogy bizonyos meditációs módszerekkel visszatekinthetünk a távoli múltba, és ezáltal megérthetjük jelenlegi életünket is

Az amerikai származású Brian Weiss professzor – tudósember lévén – sokáig mit sem tudott a reinkarnációról és a karmáról. A regressziós hipnózissal folytatott kísérletei során azonban olyan megmagyarázhatatlan emlékképeket idéztek fel a páciensei, amelyek mintha előző életeikből származtak volna. Sőt, a kezelések során az emlékek tudatosításával javulást mutattak a tüneteik és a lelki eredetű betegségeik. A pszichiáter szerint ez azért lehetséges, mert az elfelejtett vagy elfojtott emlékek felidézése és tudatosítása gyakran a gyógyulást is magával hozza. 

A szakember azonban több száz kísérlet után egyre valószínűbbnek tartotta, hogy mégiscsak létezik a reinkarnáció, ezért ma már rendkívül fontosnak gondolja a múltban tett utazásoknak a felismeréseit, mivel a történések megismerésén túl a kezeltek ráébrednek a szellem halhatatlanságára. Ez annyit tesz, hogy valójában nincsen születés és halál, csupán különböző tudati szintek léteznek, ám ezekben ugyanúgy jelen vannak a számukra fontos emberek, mint a mostani földi életükben, így a halálukkal semmit sem veszítenek el.

Kísért a múlt!

Utazás az előző életekbeA regressziós hipnózis során a páciensek hihetetlen emlékképeket idéztek fel. Például csatamezőkön szerzett életveszélyes sebesülésüket azon a testrészükön fedezték fel, ahol a testi betegségük ebben az életben kialakult. Pontos leírást adtak régen letűnt korokról, elfeledett temetési szertartásokat alkalmaztak akár gyermekként, folyékonyan beszéltek holt nyelveken. A pszichiáter egyik alkalommal egy idős dél-amerikai nőt kezelt regressziós hipnózissal, amelynek során feltárták az előző életbeli múltját. A nő azért kérte a kezelést, mivel súlyos klausztrofóbiában szenvedett, rettegett a bezártságtól és a szűk helyektől. Az eljárás során visszaemlékezett rá, hogy egyik előző életében élve eltemették. Az akkori szokásoknak megfelelően az elhalálozott egyiptomi méltóságok mellé rabszolgáikat is a sírba tették, hogy a túlvilágon tovább szolgálhassák az urukat. A szolgáknak lassan ható mérget adtak, így élve kerültek a sírba. Az eset érdekessége, hogy a kezelés alatt a hölgy nemcsak a jelenlegi betegségére kapott magyarázatot, hanem a történtek feltárása után megszűnt a klausztrofóbiája is.

Egy másik alkalommal egy híres orvos ikrei különös nyelvtudásukkal lepték meg a szüleiket. A kétéves gyerekek a csecsemők gagyogásánál sokkal bonyolultabb nyelven kezdtek el beszélni. A Columbia Egyetem nyelvészprofesszora megvizsgálta őket, és kiderítette, hogy a gyerekek az arámi nyelvet beszélik. Az eset további érdekessége, hogy gyakorlatilag holt nyelvről van szó, amelyet legfeljebb csak Szíria eldugott részein használnak. Egy másik esetben egy kínai orvosnőn hajtottak végre regressziós hipnózist, akit tolmács kísért el a kezelésre. Megdöbbenéssel vették észre, hogy a páciens egyik előző életéről, amelyet San Franciscóban töltött, angolul számolt be, holott ő nem beszélt angolul, éppen ezért volt szükség a tolmácsra. Ébredés után nem emlékezett arra, hogy idegen nyelven mesélt, és természetesen csak kínaiul tudott megszólalni. A pszichiáter szerint ezek az emberek valószínűleg előző életbeli ismereteikből hozták a nyelvtudásukat.

A megoldás odaát van?

Jelen életünk történéseire és kapcsolataira gyakran előző életeinkben találunk választ. Ha komolyan vesszük a karma törvényét, vagyis minden tettünk visszahat ránk, akkor már hihető számunkra, hogy a múltban végbement események hatást gyakorolnak jelenünkre és más emberekhez fűződő viszonyainkra. Ezért jó, ha tudatosítjuk az előző életeinkből “örökölt” okokat, mert így helyrehozhatjuk a most rosszul működő kapcsolatokat, és feloldhatjuk a karmánk egy-egy részét.

Hogyan emlékezünk?

Mindezek ugyancsak bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy születésünkkor hatalmas mennyiségű emléket hozunk magunkkal előző életeinkről. Aztán ezeket szép lassan elfelejtjük, ahogyan napról napra és hónapról hónapra idősebbek leszünk. Brian Weiss lejegyzett egy másik különös esetet is. Miután kimúlt a család kutyája, a szülők az állatorvost hívták az állat elszállítása végett, ám amikor visszatértek a tetemhez, megdöbbenve látták, hogy a hároméves kisgyermek bekente vajjal a kutyát, és elkezdte gézzel betekerni. Kérdőre vonták, hogy mit csinál, mire a gyerek elmondta, hogy segít neki bejutni a mennyországba. Úgy gondolták, hogy rajzfilmben látott hasonlót, ám sok évvel később érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmüket a család egyik barátja. Egyiptomban szokás volt az állatokat is bebalzsamozni temetés előtt. Beszereztek az egyiptomi szertartásokról egy könyvet, amelyben az eljárások tökéletesen hasonlítottak a gyermek által alkalmazott módszerre. Az alig tízéves kisfiú tisztán emlékezett a korábban történt esetre, elmesélte, hogy látta a kutya lelkét a teste felett lebegni, ezért azonnal munkához látott. Csak annyit mondott: tudta, hogy mit kell tennie…

Felvetődik a kérdés, hogy a hipnózisban részt vevő vajon az emlékeit látja-e, vagy csak képzeleg? A pszichiáter szerint a terápia szempontjából ennek nincsen jelentősége, hiszen a kezelések során szinte mindegyik páciensének javult az állapota. Tudományos törvényszerűségekkel jelenleg megmagyarázhatatlan, hogyan beszélhet valaki hipnózisban olyan idegen nyelven, melyet nem ismer. Hogyan írhat le egy történelmi kort hitelesen, ha sohasem tanulmányozta? Az emlékek elevensége és a felszínre került érzelmek “hevessége” viszont árulkodó lehet, valószínűleg a fantáziaképeknél nem lennének ennyire erőteljesek. A professzor a genetikai memóriát is kizárta a bizonyítás során, ugyanis több olyan páciens esete is ismertté vált, akiknek bizonyíthatóan nem születtek utódaik. Tudósember lévén kénytelen volt elfogadni azt a magyarázatot, hogy előző életből hozott tapasztalatokról van szó.

Csak óvatosan az időutazással!

A hipnózishoz kérj szakembertől segítséget. Mielőtt bármibe is belefognál, fontos beszélni az okokról és a következményekről. Miért akarod tudni, hogy mi történt veled a korábbi életeidben, mert ha pusztán kíváncsiságból, akkor jobb, ha bele sem kezdesz. Ha nemesebb célt szolgálnál, vagy súlyos bajból szeretnél meggyógyulni, máris elfogadhatóbbak a motivációid. Természetesen, ha a hagyományos módon próbálsz tájékozódni, akkor biztos lehetsz benne, hogy olyan összefüggések nem kerülnek a tudomásodra, amelyeket képtelen leszel feldolgozni. Ez azonban a biztonságodat szolgálja. Igazán azok kerülhetnek bajba, akik a fekete mágiához fordulnak, vagy drogok segítségével próbálnak visszapillantani a múltba. Ebben az esetben félő, hogy hamis képet kapnak önmagukról, vagy nem tudják feldolgozni a tudomásukra jutott információkat, viszont ez többet árthat, mint ha bele sem kezdtek volna az időutazásba. Ha mindenképpen úgy döntesz, hogy megpróbálod, és végül sikerül a visszatekintés, utána a megismert életeidből kötelességed levonni a tanulságokat, hiszen a múltban tanultak és az egykori tetteid következményei a mai napig elkísérnek. A jelenedből pedig a jövőd fog körvonalazódni…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top