Horoszkóp

Napi horoszkóp 2016. 06. 29.: Az eltűnt idő nyomában

Szerdán úgy érezheted, hogy az idő egy pillanat alatt elszaladt veled. Talán ma érted meg azt, hogy az idő a legnagyobb demokratikus erő, hiszen ebből mindannyiunknak pontosan ugyanannyi áll a rendelkezésünkre: pontosan 24 óránk van egy nap alatt. Mihez kezdesz a mai 24 óráddal? Hogyan oszthatnád be a legjobban?

KOS

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Figyeld, mit mond a szíved!

Érdemes önvizsgálatot tartanod, mert lehet, hogy néhány célod már megváltozott benned. Érdemes lenne elgondolkodnod azon, hogy valóban olyasmikért küzdesz-e, amikre tényleg szükséged van. Könnyen lehet, hogy ha hirtelen megkapnád azt, amiért látszólag küzdesz, nem is tudnál azzal mit kezdeni. Lehet, hogy most meg kellene állnod egy pillanatra, és el kellene gondolkodnod azon, hogy milyen új célokra van szükséged.

Még több horoszkóp Kosoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Kos-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Kos-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Kos szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Kos-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Kos jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Kosok!
A Kos mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Kos aszcendensű emberekről!

BIKA

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáron

Fontos, hogy megértsd: meg tudod tanulni azt, aminek a megtanulására szükséged van. Jó ideje érzed, hogy valamilyen készséget vagy tudást el kellene sajátítanod, de azt is érzed, hogy ez neked nem fog menni. Pedig nem igaz. A valóságban ez neked nagyon is menni fog. A valóságban nagyon is könnyen megtanulod azt, amit szeretnél. Ne hagyd, hogy a gyermekkori rossz élmények elvegyék a kedved a tanulástól.

Még több horoszkóp Bikáknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Bika-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Bika-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Bika szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Bika-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Bika jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Bikák!
A Bika mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Bika aszcendensű emberekről!

IKREK

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáron

Egy szokatlan és meglepő állásajánlatot kaphatsz valakitől. Ha munkát keresel, vagy ha szeretnél változtatni a munkahelyeden, akkor most érdemes erre igent mondanod. Az is lehet azonban, hogy ez a lehetőség egyelőre csak önkéntes munka. Ezt akkor is érdemes elfogadnod, ha elégedett vagy a jelenlegi munkahelyeddel. Ebből az önkéntes munkából ugyanis könnyen kialakulhat egy főállás is.

Még több horoszkóp Ikreknek:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Ikrek-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Ikrek-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Ikrek szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Ikrek-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
Az Ikrek jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek az Ikrek!
Az Ikrek mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent az Ikrek aszcendensű emberekről!

RÁK

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáron

Úgy tűnik, hogy menekülsz egy feladat, menekülsz egy kihívás elől. Úgy tűnik, hogy a legszívesebben addig tologatnád magad előtt, amíg meg nem oldja magát. Igen, tudom, hogy néha jólesik erre várni. Azt is tudom, hogy jó lenne, ha a feladatok megértenék ezt, és megoldanák önmagukat. Attól tartok azonban, hogy ez a feladat nem lesz ilyen kedves. Ma már vágj bele, és ne tologasd tovább.

Még több horoszkóp Rákoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Rák-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Rák-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Rák szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Rák-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Rák jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Rákok!
A Rák mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Rák aszcendensű emberekről!

OROSZLÁN

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáron

Van valami, ami miatt talán tartasz a mai naptól. Pedig nincs szükséged arra, hogy tarts tőle. Valójában nincs szükséged a félelemre, hiszen ez csak eltakarja a szerdád nagy lehetőségét: ma arra kapsz lehetőséget, hogy az egész életed megváltozzon, hogy minden pozitív irányba alakuljon. Vedd észre: ma olyan lehetőségek villannak fel előtted, amelyek mindent megváltoztathatnak.

Még több horoszkóp Oroszlánoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Oroszlán-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Oroszlán-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Oroszlán szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Oroszlán-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
Az Oroszlán jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek az Oroszlánok!
Az Oroszlán mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent az Oroszlán aszcendensű emberekről!

SZŰZ

Hétvégi szerelmi horoszkóp: kikeleti romantika a láthatáron

Sokkal nagyobb a művészi vénád, mint azt valaha is gondoltad volna. Érdemes szerdán elmerülnöd a művészi alkotásban. Érdemes ma megengedned magadnak azt, hogy alkoss, hogy új dolgokat hozz létre a semmiből. Lehet, hogy te a konyhában éled ki a művészetedet, de az is lehet, hogy festeni, rajzolni, kötni, varrni szeretnél. Bármi is az alkotói ambíciód, azt egyszerűen csak engedd a felszínre szerdán.

Még több horoszkóp Szüzeknek:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Szűz-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Szűz-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Szűz szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Szűz-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Szűz jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Szüzek!
A Szűz mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Szűz aszcendensű emberekről!

MÉRLEG

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáron

Tele vagy egyszerű és jó megoldásokkal. Tele vagy olyan megoldásokkal, amely megoldások talán senki másnak sem jutnak az eszébe. Most mégis valamiféle megerősítésre vársz. Mégis arra vársz, hogy mások majd megerősítik a saját megoldásaidat. Pedig teljesen felesleges erre várnod. Teljesen felesleges azt várnod, hogy azok, akiknek fele olyan jó ötleteik vannak, ünneplik majd a zsenialitásodat.

Még több horoszkóp Mérlegeknek:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Mérleg-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Mérleg-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Mérleg szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Mérleg-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Mérleg jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Mérlegek!
A Mérleg mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Mérleg aszcendensű emberekről!

SKORPIÓ

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáron

Szerdán olyan esélyed lesz a csodatételre, amilyen szinte még sohasem volt. Jó, ez a csoda nem neked csoda. Ez a csoda valaki másnak csoda. Ez a csoda olyasvalakiknek csoda, akik még sohasem kaptak tőled segítséget, akik nem tudják, mi mindent tudsz kirázni a kisujjadból. Az az igazság, hogy érdemes ma segítened másoknak, különösen azoknak, akik nehéz helyzetben vannak, mert velük valódi csodákat tehetsz.

Még több horoszkóp Skorpióknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Skorpió-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Skorpió-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Skorpió szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Skorpió-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Skorpió jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Skorpiók!
A Skorpió mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Skorpió aszcendensű emberekről!

NYILAS

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Találd meg a hangod, találd meg önmagad!

A legváratlanabb helyekről érkezik hozzád pénz szerdán. Figyeld meg, milyen sok bevételi forrásod lehet. Na jó, talán a legtöbb ilyen forrás szegényesnek tűnik, de hidd el: ha valahonnan sokáig csurran-cseppen a bevétel, az előbb-utóbb tejesen rendbe teszi a pénzügyeidet. Ma nyílj meg arra a lehetőségre, hogy ne csak a hivatalos munkahelyed adhasson neked pénzt.

Még több horoszkóp Nyilasoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Nyilas-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Nyilas-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Nyilas szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Nyilas-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Nyilas jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Nyilasok!
A Nyilas mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Nyilas aszcendensű emberekről!

BAK

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Figyeld, mit mond a szíved!

Úgy érzed, hogy összekevernek valakivel. Úgy érzed, hogy nem azok történnek veled, amiknek veled kellene történnie. Könnyen lehet, hogy arra a következtetésre jutsz, hogy ma egy csomóan nem is magad miatt reagálnak rád úgy ahogy. Ez a gondolkodásmód tévútra vihet. Ma érdemes abból kiindulnod, hogy mások jól látnak téged, és érdemes lenne azon elgondolkodnod, hogy mi lehet az ő meglátásaik mögött.

Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Bak-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Bak-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Bak szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Bak-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Bak jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Bakok!
A Bak mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Bak aszcendensű emberekről!

VÍZÖNTŐ

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáron

Új irányokba indulsz szerdán. Ma olyan új ötleteid és olyan új inspirációid lesznek, amelyek messze előremutatnak, és amelyek segítenek abban, hogy megváltoztass néhány neked nem tetsző dolgot a világodban. Lehet, hogy most jött el annak az ideje, hogy egy teljesen új irányba indulj, és olyasmit is kipróbálj, amire eddig mindig csak vágytál, de nem mertél belevágni.

Még több horoszkóp Vízöntőknek:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Vízöntő-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Vízöntő-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Vízöntő szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Vízöntő-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Vízöntő jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Vízöntők!
A Vízöntő mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Vízöntő aszcendensű emberekről!

HALAK

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáron

Úgy tűnik, hogy nagy változások zajlanak benned és körülötted. Mintha ma döntenél úgy, hogy kijavítasz egy a múltban elkövetett hibát, és helyrehozod azt, amit már régóta nem sikerült. Hidd el: megéri most visszanézned a múlt hibáira, és megéri kipucolnod azokat. Ha így teszel, az abban is segít majd, hogy a holnapod sokkal nyugodtabb legyen, és sokkal szebb napok várjanak rád a jövőben.

Még több horoszkóp Halaknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Halak-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Halak-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Halak szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Halak-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top