Horoszkóp

Számmisztika: ez jellemző rád, ha huszonhetedikén születtél

A számmisztika szerint nem mindegy, hogy a hónap melyik napján születtünk. A születési dátumunkban, illetve az élet egyéb területein gyakran előforduló számoknak nagy jelentőségük van.

Határozottak, bizakodóak és szenvedélyesek

Szeretik a változatosságot és a sokféleséget. Szívesen vállalnak magukra felelősséget, és szolgálatkészek másokkal szemben. Természetükből eredően vezetők, mert erősek, nyugodtak, határozottak és sokoldalúak. Vonzódnak az ezoterikus tanokhoz, közel állnak hozzájuk a pszichikai és okkult vonatkozású dolgok. Óvatosnak kell lenniük, nehogy túlzottan belemerüljenek, mert könnyen előfordulhat, hogy bizonyos behatások megzavarják a személyiségfejlődésüket.

Olvasd el ezt is!

Az életet nem megváltoztatni, hanem megismerni akarják. Igyekeznek meglátni az összefüggéseket, összegyűjteni a tapasztalatokat, és ezeket szívesen megosztják másokkal is, ha úgy vélik, tanácsaikkal segíteni tudnak. Felismerik, hogy ők maguk is fontos részét képezik az életnek, ezért igyekeznek minél inkább megismerni önmagukat. Mindez a pszichológiától az ezotérián át az okkultizmusig vezethet, bár általában inkább csak önmaguk csodáinak érdeklődő megfigyelői maradnak.

Negatív tulajdonságaik közé a keménység, a kompromisszumképtelenség és a veszekedési hajlam tartozik. Ifjúságuk nem könnyű, de egy szerencsés véletlen folytán lehetőséget kapnak arra, hogy gazdagsághoz és befolyáshoz jussanak. Irigykedők megpróbálják, hogy elvitassák tőlük a tulajdonukat. Legyenek résen életük hatodik évtizedének közepén. Éljenek egészségesebben!

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek mint író, reklámszakember, természetgyógyász, orvos, diplomata, szónok, illetve gyógykészítmények és szépségápolási cikkek értékesítője.

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top