Horoszkóp

Számmisztika: ez jellemző rád, ha huszonötödikén születtél

A számmisztika szerint nem mindegy, hogy a hónap melyik napján születtünk. A születési dátumunkban, illetve az élet egyéb területein gyakran előforduló számoknak nagy jelentőségük van.

Intuitívak, szelídek, és sok időre van szükségük önmaguk számára

Sérülékenyek és hajlamosak a visszahúzódásra. Nehéz közel kerülni hozzájuk, de ha valakivel megbarátkoznak, az örökre szól.

Életük egyik alapvető igénye az őszinteség, és ezt mindenkitől elvárják, illetve saját maguktól általában hatványozottan elvárják. Szüntelenül az igazságot keresik. El kell fogadniuk, hogy egyedül csak az őszinteséggel az igazság többnyire nem ismerhető meg, sőt többféle igazság is van, amelyek párhuzamosan egymás mellett létezhetnek.

Olvasd el ezt is!

Másik fontos tulajdonságuk, a végtelen türelem segíti őket abban, hogy a világ zűrzavarában rátaláljanak néha az áhított igazságra. Legalább egy szemernyire!
Negatív oldaluk abban mutatkozik meg, hogy tehetetlenkednek, idegeskednek, és időnként – konfliktus esetén – inkább félrehúzódnak, mintsem hogy megpróbálnának megoldást keresni.

A 25-ös szám (5 x 5) az ősi Kínában különleges szerencseszámnak számított. Az ezen a napon születettek előtt sok lehetőség áll nyitva. De észre is kell venniük a sors által felkínált kedvező alkalmakat!

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek természetgyógyászként, tudósként, revizorként, tanárként vagy nyomozóként, hiszen előttük semmi sem maradhat rejtve.

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top