Horoszkóp

“És ebből vajon meg lehet élni?” – 5 lépés, hogy azt a munkát végezd, amire tényleg születtél

Számos nézőpontunk van arról, hogy melyik munka az, amiből "jól" és melyik az, amiből biztos "rosszul" lehet megélni. Pedig szinte bármiből meg lehet élni, csak a kérdés az, hogy vajon megtaláljuk-e azt, hogy mi magunk mire születtünk?

A fenti kérdéssel nemrég szembesültem, amikor felmondtam a “biztos, fix” munkahelyen, és mondtam, hogy a jövőben az írásból és a tanításból szeretnék megélni. A kérdés után azonban elismerték, mennyire “bátor” vagyok. Talán igen. 

Több embernél tapasztalom, hogy nem mernek lépni, még akkor sem, ha már boldogtalanok a munkájukban. Hozzuk magunkkal azt az illúziót, hogy fel kell adjuk önmagunkat a “biztosért”, pedig a pénz valójában akkor áramlik könnyedén az életünkbe, ha boldogok vagyunk. A mai világban pedig ugye melyik munkahely biztos? Mit is tehetünk ilyenkor?

Olvass tovább munka témában

1. Legyél őszinte magaddal: boldog vagy a munkádban?

Az, hogy bevalljuk, hogy legszívesebben mást csinálnánk, még nem jelenti azt, hogy akkor rögtön dobjunk el mindent, és mondjunk fel a jelenlegi munkahelyünkön. Egyszerűen csak nézzünk rá erre a kérdésre, és ha azt érezzük, legszívesebben mást csinálnánk, csak tudjuk, hogy van választásunk, hogy nekivágunk-e.

2. Ha bármit csinálhatnál, mit csinálnál?

Ha nem vagy boldog a munkádban, de nem tudod, mi is lenne álmaid munkája, amivel pénzt is kereshetsz, tedd fel magadnak a fenti kérdést. Ha senki nem fizetne érte, mit csinálnál? Vagy ha holnap megnyernéd a lottót és annyi pénzed lenne, hogy a pénz nem számítana, mit dolgoznál? Ez megsúgja szíved vágyát.  Nem merünk lépni, mert azt hisszük, amit szívesen tennénk, abból nem fogunk tudni megélni, pedig számos sikertörténetet olvasni az ellenkezőjéről.

3. Készíts stratégiát, és rendelj hozzá nagyságrendileg időpontot

Ha megtaláljuk, mire is születtünk valójában, már “csak” bele kell vágni a megvalósításba. Készítsünk stratégiát, esetleg gondoljuk át, a jelenlegi munkánk mellett, azzal párhuzamosan hogyan tudunk elindulni. Ez sokszor plusz idő-, energiabefektetést igényel, de tudjuk, hogy ez csak átmeneti időszak.

4. Tegyél mindennap a célodért

Ha a stratégia megvan, gondoskodj arról, hogy mindennap tegyél valamit a célodért. Legyen ez az új szokásod! Tápláld a víziódat és tudd, hogy minden rendben lesz! Ha a hited nagyobb a félelmeidnél, nem csalódhatsz. Sokszor a kitartásodat is próbára teszi az élet, de a nagy álmokért legtöbbször valamilyen formában áldozatot kell hozni.

5. Ne add fel!

Előfordulhatnak hullámvölgyek, de kérlek, ne add fel! Soha ne add fel! Ha szíved mélyén tudod, mire születtél, merj hallgatni a belső hangra, és tudd, hogy az Univerzum hozzásegít ahhoz, amire vágysz! A nehézségeken való túljutás erőssé tesz, és megerősödve, szeretettel a szívedben még nagyobb csodákat tudsz teremteni az életedben!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top