Horoszkóp

7+1 tévhit az elengedésről

Sokat olvasni, hallani mostanában az elengedésről, és ebben az évben többen szembesülhetnek azzal, hogy az életükben alkalmazni is kell. Számos tévhit él a fejünkben azonban róla, ezek tudatosításával és törlésével pedig megkönnyíthetjük magunk számára az elengedést.

1. Az elengedés nem mindig cselekvést jelent, sokkal inkább egy létállapot.

Van, hogy az elengedés azzal jár, hogy megteszünk valamit, máskor pedig azzal, hogy nem teszünk meg valamit. Legtöbbször az elengedés nem fizikai cselekvést jelent, sokkal inkább egy létállapotot, amihez belső munkával jutunk el. Az elengedés legfőbb akadálya: az akarásunk és az ellenállásunk. Az elengedés akkor valósul meg, amikor megengedőek vagyunk: az is rendben van, ha valami megtörténik, és az is, ha nem. Ez a belső viszonyunkat fejezi ki egy adott szituációhoz.

2. Az elengedéshez tenni kell valamit aktívan, pedig valójában sokszor csak “passzívan” le kell állítani az ellenállásunkat

Az ellenállásaink nagy része az elfogadás hiányából fakad. Hajlandóságunknak kell lenni arra, hogy elengedjük a fix nézőpontjainkat, ragaszkodásunkat, irányításunkat. Aminek ellenállunk, azt erősítjük. Minél jobban ellenállunk valaminek, minél jobban menekülünk valamitől, minél inkább van egy fix nézőpontunk arról, hogyan kellene, hogy alakuljon az életünk, annál több nehézséggel nézünk szembe. Ezen kívül amikor ellenállunk, nem látjuk meg az adott helyzetben az ajándékot, ezzel pedig beragasztjuk magunkat az elvárásaink csapdájába.

3. Akkor tudunk elengedni, ha előtte megértjük a helyzetet.

A megértés nem szükséges az elfogadáshoz, viszont az elfogadás szinte mindig magával hozza a megértést. Azért akarunk megérteni, mert a kezünkben akarjuk tartani az irányítást és a kontrollt. Azt hisszük, ha megtudjuk az okokat, másokat tudunk irányítani és a saját elvárásainkhoz alakítani őket és az életünket.

 4. Az elengedésre van egy “jól bevált forgatókönyv” – helyette: mi működik neked?

Mindenki másképp enged el, de ha elvárásunk van az elengedéssel kapcsolatban az is megnehezíti. Például él a fejünkben egy kép, hogy mennyi idő alatt kell elengedni, gyorsan vagy lassan, sírva vagy nem sírva, netán arról, hogy dühösen nem lehet érzelmeket kifejezni. Azonban nincs erre recept. A recept az, hogy ismerd meg önmagad: mi működik neked épp akkor abban a helyzetben. Hajlandó vagy-e rugalmasan kezelni az életed és az elengedésedet?

Olvass még több cikket elengedés témában, itt az NLCafén:

5. Elengedni nehéz – de mi van, ha könnyű is lehet?

Ragaszkodunk helyzetekhez, személyekhez, dolgokhoz, mert értékesek számunkra. Minél többször mondjuk azt: őt/azt nem tudom elengedni, őt/azt nagyon nehéz elengednem, annál nehezebb is lesz.

A jó hír az, hogy van választásunk: nem kell elengednünk. Mondhatjuk azt, hogy most még nem vagyok hajlandó őt elengedni teljesen. Ha 100 százalékban nem, mondd azt, hogy mondjuk 20-50-80 százalékban hajlandó vagyok rá. Az elengedés sokszor szakaszosan történik, nem egyszerre. Ráadásul megszoktuk, hogy csak sírva lehet elengedni, de mi van, ha nevetve is?

6Fizikailag kell elengedni, vagy “teljes törlés” az elengedés – közben legtöbbször csak egy nézőpont, egy szerep, egy függőség elengedéséről van szó.

Azt hisszük, az elengedés teljes kitörlést jelent. Mindenki nyomot hagy az életünkben, nem lehet ez az elvárásunk magunkkal szemben, hogy úgy tegyünk, mintha valaki ne hatna ránk. Nem törölni kell a múltat, a személyt, még az emlékét is, sokkal inkább arra van szükség, hogy helyre kerüljenek a dolgok. Mi volt a szerepe az életünkben? Milyen ajándék volt ő maga, vagy amit tanított számunkra? Mit adott hozzá az életünkhöz?

7. Az elengedéssel “elvesztünk” valamit – hiány lesz az életünkben.

Elengedés sokszor azzal jár, hogy fizikailag is el kell engednünk valakit, de vegyük észre, amikor nem erről van szó. Például egy válás során, ahol gyerek is van, fizikailag nem tudjuk örökre elfeledni a volt férjet. Minél több dolgot engedünk el, ami már nem használ minket, annál több új dolog jöhet az életünkbe, annál több választási lehetőségünk lesz.

+1. Az elengedés tanulható

Ez most lehet, hogy kicsit kiábrándító, de az elengedésről lehet olvasni, előadást hallgatni, írni, beszélni, de az elengedést így nem lehet megtanulni. Az elengedést csak élni lehet, és ebben az élet a legnagyobb tanítónk. Ha ezt elfogadjuk, sokkal könnyebb lesz megélni is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top