Horoszkóp

Szerelemhoroszkóp: a Bika szerelmi élete

Rendkívüli módon ragaszkodik majd hozzánk, ám meglehet, hogy időről időre kóros féltékenységi jelenteket produkál. Ebből következik, hogy ez a kapcsolat nem az, amelyben hosszabb időre külföldre távozhatnánk vagy pedig külön háztartásban élhetnénk.

Föld jegyű lévén szüksége van arra, hogy közel érezhesse magához azt, akit szeret, minden egyes nap megérinthesse, és bizonyosságot szerezzen arról, hogy szerelme és a másik érzései valóságosak. A távkapcsolat nem a Bika világa, hiszen ebben az esetben megfordul a fejében, hogy az ő kedvesére – kizárólagos tulajdonára – valaki ráteheti a kezét. 

A szexualitás területén minden bizonnyal nagyon jól járunk vele, hiszen semmi sem áll hozzá közelebb, mint az, hogy valakivel, akiben megbízik, együtt élvezze az érzéki örömöket. Tehát a kapcsolat, azon túl, hogy szexuális értelemben megalapozott, magában hordja mindenféle érzéki élvezet, úgymint a finom ételek, jó italok, nívós szabadidős tevékenységek közös élvezetét. 

Szerelemhoroszkóp: a Bika szerelmi élete

Vigyáznunk kell Bika partnerünk lelkére, hiszen pont azért kötődik az anyagi dolgokhoz annyira, mert biztonságát a kézzel fogható javak birtoklásában leli meg. Tehát a saját önértékelése sokszor hiányos. Ebből adódik, hogy még csak viccből se tegyünk rá megjegyzéseket külsejével kapcsolatban, netán az ágybéli teljesítményét célozva meg. Lehet, hogy humornak szánjuk, azonban ő nem annak fogja értékelni. Tehát az egyik legnagyobb konfliktusforrás, ha személyét, teljesítményét, külsejét kritizáljuk.

A másik nagy probléma akkor adódhat, ha nagyobb változtatásra óhajtjuk rábírni. Egy költözés, lakásváltoztatás, felújítás teljesen kiboríthatja. Hagyjunk neki időt ezeknek a döntéseknek a meghozatalához, hiszen sokkal jobb, ha saját akaratából változtat. Így majd nem rajtunk veri el a port, ha akadályok mutatkoznak tervei kivitelezésében. 

Még több horoszkóp Bikáknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára.
Heti Bika-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Bika-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Bika szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Bika-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Bika jegy jellemzése –  Tudd meg milyenek a Bikák!
A Bika mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Bika aszcendensű emberekről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top