Horoszkóp

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2016-ban születő gyermekekre

2016-ban születő gyerekek hihetetlen szívósak lesznek. Ezt abból lehet tudni, hogy többször lesznek nehéz bolygóállások, amelyek erőssé, életképessé és igazi túlélővé teszik azokat a gyerekeket, akik ennek hatása alatt születnek. Természetesen az egyéni horoszkóp a pontos születési óra-perc ismeretében, vagyis az aszcendens ismeretében még pontosabb lehet.

Ahogyan a csillagászat, úgy az asztrológiai is pontos számításokon alapuló tudomány. Ebből adódik, hogy előfordulhat, hogy nem minden évben ugyanazon a napon lép át a Nap a következő jegybe. A Gergely-naptár nem követi az aktuális csillagmozgásokat, csak négyévente, a szökőévvel hozza be az eltérést. 2016-ban pont szökőév lesz.     

Kos

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

2016-ban a Kos jelében születő gyerekek két részre oszthatóak: akik márciusban születnek, zárkózottabbak és elmerengőbbek lesznek, mint a tipikus Kosok. Nem szabad rájuk erőltetni a családi programokat és a zajos összejöveteleket. Saját, békés kuckót kell kialakítani nekik, ahova kedvük szerint elbújhatnak. Óvni kell őket a hideg, huzatos helyektől. Az áprilisi Kos gyerekek hozzák a Kosokra jellemző energikusságot és türelmetlenséget. Erős fizikummal és kimeríthetetlen energiával lesznek megáldva, amit sporttal tanácsos levezetni. Ezt egészen kiskorban érdemes elkezdeni. Legtesthezállóbb sportok: lovaglás, karate.

Még több horoszkóp:

Bika

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

2016-ban a Bika csemeték olyan szerencsés csillagzat alatt születnek, ami mindig mindenhol megvédi őket. Egy bolygóháromszög lesz az égen, ami azért lesz erős, mert a háromszög egyik csúcsán Jupiter, a Nagy szerencse bolygója lesz. Ezzel párhuzamosan a föld elemi energia fog dominálni, ami a kézügyességet és a műszaki érzéket hozza. Már kicsi korban oda kell engedni őket, ahol anya és apa valamit készít. Ez lehet főzés, szerelés stb. Arra nagyon kell vigyázni, hogy semmit ne vegyenek a szájukba. Ugyanis kíváncsiságuk és éhségük csillapíthatatlan lesz. Egy pillanatra se vehetik le a szülők a szemüket a csemetéjükről.

Még több horoszkóp:

Ikrek

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

2016-ban az Ikrek kicsik az év legnehezebb konstellációja alatt születnek. Azonban nem kell félteni őket, mert azok, akik ilyen nehezített “pályán” indulnak neki az életnek, sokkal edzettebbek, szívósabbak és erősebbek, lelki, szellemi és fizikai értelemben egyaránt. Amivel gondjuk lesz, az idő. Kicsi korban később alszanak el, és később kelnek. Nagyobb korban hajlamosak lesznek a késésre. Ezt úgy lehet megelőzni, hogy a szülők szigorú időkeretek között nevelik a gyereküket. Ez fegyelmezetté és pontossá teszi őket, ami a tanulásban nagyon-nagyon hasznos lesz. Ezt sporttal és zenével is megtámogathatják.

Még több horoszkóp:

Rák

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

Azok a Rák babák, akik 2016. június 27. és július 17. között születnek, nagyon sikeres életre számíthatnak. Olyan bolygóháromszög fog vigyázni rájuk, ami minden helyzetben a legjobb végeredményt hozza nekik. Akkor is, ha kezdetben senki nem bízik győzelemben. Az összes 2016-os Rák baba kifinomult érzékszervekkel rendelkezik. Pont ezért garantáltan el fogják utasítani a kellemetlen szagú és ízű ételt. Kissé válogatósak lesznek. Semmit nem érdemes beléjük erőltetni, mert belebetegedhetnek. Tehetségesek lesznek zenében és táncban. Fontos lenne minél előbb megismertetni velük több stílust, hogy kiderüljön, mihez vonzódnak ösztönösen.

Még több horoszkóp:

Oroszlán

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A 2016-ban az Oroszlán jegyében születő gyerekek nem könnyű csillagzat alatt születnek. Nem az egészségük lesz veszélyben, hanem a későbbiekben a tanulásuk. Lehet, hogy már kiskorban szükségük lesz fejlesztésre. Ne szégyelljék a szülők ezt! Inkább keressenek gyerekbarát, tapasztalt és naprakész szakembert. Ez olyan jól sikerülhet, hogy az Oroszlán gyerekek később pont abban lesznek tehetségesek és sikeresek, amiben fejlesztésre “szorultak”. Közben Szaturnusz, a Nagy sors bolygója a legjobb fényszöggel egész életükben vigyáz rájuk. Ez olykor nem lesz látványos, de annál hatásosabb. És az idő is nekik fog dolgozni.

Még több horoszkóp:

Szűz

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A 2016-ban születő Szűz jegyű kicsikre nem vár könnyű élet. Az a konstelláció, ami a születésükkor az égen lesz, elkíséri őket egész életükben. Hasonlatos ez azokhoz a sportolókhoz, akik edzésen valamilyen súlyt kötnek a karjukra vagy lábukra. Majd a versenyen súlyok nélkül hihetetlen teljesítményt nyújtanak. Szóval nem kell félteni a Szűz jegyű gyerekeket, mert a nehéz konstelláció edzetté és erőssé teszi őket. Egy területre kell ügyelnie a szülőknek: allergia és/vagy intolerancia. A lehető legkevesebb gyógyszert adják a gyereknek! Inkább homeopátiával kúrálják őket! Táplálkozásban is a természetesség domináljon!

Még több horoszkóp:

Mérleg

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A 2016-ban születő Mérleg gyerekek érzékenyek lesznek minden zajra és ingerre. Az Uránusz és a Mars azt jelzi, hogy nem lesz könnyű pl. elaltatni őket. Folyton fülelni fognak, és félni, hogy lemaradnak valamiről. Úgy tűnik, hogy az egész család napirendje és életritmusa meg fog változni, ha nyugalmat akarnak. Ettől mindenki összeszedettebb és fegyelmezettebb lesz. Későbbiekben a tanulásnál is gondot okozhat a koncentrálás. Muszáj lesz ideális körülményeket teremteni, hogy ne terelhesse el semmi a figyelmüket. Erre már egész kiskorban el kell kezdeni a felkészülést. Vagyis a túl liberális nevelés nem célravezető náluk.

Még több horoszkóp:

Skorpió

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

2016-ban a november 9. előtt születő Skorpió csemetéket a Bak Mars hihetetlen szívós akarattal fogja megáldani. Ez az elején akaratosságban nyilvánulhat meg. De később ez lesz minden sikerüknek a kulcsa. Természetesen nem lehet mindig az, amit ők akarnak, de nem lesz könnyű “harcolni” az akaratuk ellen. A november 9. után születő Skorpió csemeték éles ésszel, kreativitással és lázadó természettel lesznek megáldva. Ez olykor veszélybe is sodorhatja őket. Épp ezért minden óvintézkedést meg kell hozni az érdekükben. Így is előfordulhat, hogy felmásznak, vagy kinyitnak olyasmit, amit a náluk sokkal nagyobbak sem képesek.

Még több horoszkóp:

Nyilas

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A november 30. előtt születő Nyilas babákkal nem lesz könnyű dolguk a szüleiknek. Türelmetlenek lesznek, és mindent siettetni akarnak. Ez szokatlan dolgokat eredményezhet: korosztályuknál korábbi felállást, mozgást stb. Meg kell próbálni lassítani ezt, nehogy sérüljenek. A november 30-a után születő babák lehet, hogy kortársaiknál később kezdenek el beszélni. De aggodalomra semmi ok, mert a lemaradást gyorsan be fogják hozni. Úgy tűnik, sokat fognak utazni, és külföldön élni. Ezért elengedhetetlen, hogy már kiskorban ismerkedjenek idegen nyelvekkel. Nem kell félteni őket, mert szuper nyelvérzékkel születnek, tehetségesen és nyitottan. 

Még több horoszkóp:

Bak

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

Két csoportra kell osztani a Bak gyermekeket: 1., A 2016 januárjában a Bak jelében megszülető gyerekek ragaszkodni fognak a családi fészekhez. Nem lesz könnyű kimozdulásra rávenni őket, mert szívük szerint otthon begubóznának. Ez nem jelent introvertáltságot, csak kényelmességet. Persze a nyitottság és a kíváncsiság meglesz, ami mégis “kirobbantja” őket a szobájukból. 2., A 2016 december végén születő gyermekek komolyak, sőt kissé koravének lesznek. Csupa olyasmi fogja érdekelni őket, ami nem jellemző a korosztályukra. Dedós játékok helyett már kicsiként “olvasni” akarnak, és rutinosan nyúlnak mindenféle műszaki cucchoz.

Még több horoszkóp:

Vízöntő

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

2016-ban azok a Vízöntő gyerekek, akik február 13-a előtt születnek, megfontoltak és óvatosak lesznek. Nem kockáztatnak, sőt olykor biztatásra szorulnak. Sürgetni, kinevetni és leszólni tilos őket, mert begörcsölhetnek az elvárásoktól. Jobb, ha a szülők hagyják, hogy mindent a saját tempójukban próbálgassanak. A február 13-a után születő Vízöntők sokkal merészebbek és szabadabbak lesznek. Őket nem kell biztatni. Sőt vigyázni kell rájuk, mert kíváncsiságuk veszélybe sodorhatja őket. És nem szabad szoros ruhát rájuk adni, mert idegesek lesznek tőle. Jó értelemben vett liberális nevelés való nekik, ami nem korlátozza, de óvja őket.

Még több horoszkóp:

Halak

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A 2016-os Halak babák álmodozóak és tehetségesek lesznek. Különösen a március 6-a előtt születtek. Sokszor kell nekik szólni és/vagy figyelmeztetni őket. Ezt mindig, sokadszor is kedvesen és türelmesen kell tennie a szülőknek, mert egy éles hangtól könnyen elsírhatják magukat. Hiperérzékenyek lesznek mindenféle hangra. Ebből fakad a zenei tehetségük is. Érdemes minél korábban megismertetni velük a hangszereket és a stílusokat. A március 6-a után születő Halak babák türelmetlenebbek és ingerültebbek lesznek. Mindent azonnal akarnak tudni és csinálni. Ha kiderül, hogy gyakorolni kell valamit, csalódottak lesznek.

Még több horoszkóp:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top