Horoszkóp

Mit üzen a kínai asztrológia 2010-re?

A kínai újév néhány hetes késéssel követi a miénket. Nem szilveszterkor, hanem február elején lépünk a Fém Tigris évébe. Milyen évre számíthatunk?

A kínai zodiákus története a legendák szerint nagyon érdekesen indult: Buddha hívta össze az állatokat, hogy elbúcsúzzon tőlük, mielőtt elhagyja földi létét, és végleg távozik a nirvánába. Mindössze tizenkét állat jelent meg, hogy elköszönjön tőle. Hogy Buddha kimutassa tettükért az elismerését, úgy döntött, hogy minden évet róluk nevez el érkezési sorrendjük szerint: patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány (bizony, Kínában eme mitikus lény valós állatnak számít!), kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya s végül a disznó.

Mit üzen a kínai asztrológia 2010-re?Egy másik történet szerint – és ez lehet mégis az eredetibb – Jáde uralkodó hívta össze az állatokat, hogy együtt ünnepeljék az év kezdetét, és ő nevezte el sorban róluk a tizenkét évből álló földi ciklus egy-egy tagját. A kínai hagyomány szerint az egész évet jellemzi az, hogy mely állat éve következik, mert az évet „uraló” állat az abban az időszakban zajló – társadalmi, kulturális, politikai, kapcsolati, munka-, szellemi – folyamatokra rányomja bélyegét.

A dolgot elsőre látásra tovább bonyolítja, hogy figyelembe veszik egy-egy évnél a kínai hagyomány szerinti öt elemet is. A tűz, fa, fém, víz, föld évei („mennyei szár”) és a tizenkét állatjegy („földi ág”) kombinációi alakítanak ki egy-egy hatvan esztendőre szóló ciklust. A most következő év a Tigris éve lesz, és a fém elem tartozik hozzá. Így alakul ki az esztendő kínai elnevezésének egésze: a Fém Tigris (Geng Yin) éve.

A holdkalendárium szerint

A több ezer éves kínai holdkalendárium évkezdete minden esztendőben változó: attól függ, hogy a téli napforduló utáni első holdhónapban mikor következik be az első újhold. A kínai évkönyvek azt mutatják, hogy körülbelül i. e. 650-ben tértek át (legalábbis egyes területeken) arról, hogy az év kezdetét a téli napfordulót követő első újholdtól számítsák, arra, hogy az év kezdetét a téli napfordulót megelőző újholdtól számítsák. Manapság az ünnepeket egy olyan év alapján számítják, amely a téli napfordulót követő második újholdkor kezdődik. Amikor elkezd nőni a hold fénye is, az a teljes megújulás jelképe. Ez a nap bárhová eshet január vége és február közepe között. Ennélfogva a a kínai hagyomány szerinti évek hossza sem egyforma: némelyik hosszabb, a másik rövidebb néhány nappal. A Fém Tigris éve viszonylag későn kezdődik, és rövidebb lesz, nem tesz ki 365 napot: 2010. (a kínai időszámítás szerint 4708.) február 14-én kezdődik, és 2011. (4709.) február 2-án ér véget. Érdekesség, hogy összevetve a nyugati naptárral és hagyományokkal, a kínai év épp Valentin-, azaz Bálint-napon indul majd.

Kínai horoszkóp

Hogyan működünk együtt az erőkkel?

Érdemes tudatosítani, hogy a kínai asztrológia különbözik a nyugati asztrológiától: sokkal kevésbé jelentős a jövőbe látás szándéka, inkább az a cél, hogy megvizsgáljuk, hogyan működhetünk együtt azokkal az erőkkel, amelyek meghatározó módon igazgatják a világi és a személyes folyamatokat. Lássuk mindezek után, mik lesznek a főbb jellemzői ennek az évnek!

Kiindulásképpen a tigris tulajdonságait, az emberek életében játszott szerepét érdemes megvizsgálni. A tigris a bátorság szimbóluma. Az ősi Kínában a tigrisnek, e rettenthetetlen harcos állatnak a jelét úgy tisztelték, mint ami megvédi a házat a három legnagyobb veszedelemtől: a tűztől, a tolvajoktól és a szellemektől.

Milyen a Tigris?

A Tigris pozitív tulajdonságai: derűlátó, erős, figyelmes, szenvedélyes, dinamikus, merész, ösztönző, életerős, őszinte, független, szerető, együtt érző, emberbaráti és nagylelkű. Negatív vonásai közé tartozik, hogy kiszámíthatatlan, felelőtlen, lázadó, nyugtalan, vakmerő, türelmetlen, temperamentumos, önfejű, gondatlan, önző és agresszív. A Tigris mély gondolkodó nagy intellektuális képességekkel, ugyanakkor túlzottan magához ragadhatja az irányítást, és önzővé is válhat, sőt gyanakvóvá és ebből fakadóan határozatlanná.

A Tigris született, természetes vezető, annak szimbóluma, aminek az oroszlán a nyugati kultúrában, hiszen a tigris közmondásosan a dzsungel királya. Uralkodásra termett, ugyanakkor született forradalmár. Miközben rendkívül ellentmondásos, van hajlama a harmóniára is, hiszen a kínaiak számára élénk csíkos bundája a jin és jang kiegyensúlyozott erőit jelképezi.

Mit üzen a kínai asztrológia 2010-re?A Tigris tehát nagyon szélsőséges vonásokkal rendelkező jellem, vad, gátlástalan, erőszakos, durva, mégis általában szerencséje van az életben mind a szerelem, mind az anyagi javak terén. A legtöbb Tigris jómódú életművész. Szenvedélyes, és olykor a szenvedés sem kerüli el, ez azonban csak megerősíti őt. Sokszor a boldogságot sem ismeri meg. Szereti a veszélyt, rendszeresen és meggondolatlanul vállal kockázatot, alaposan megharcol sikeréért. A nehézségek nem ijesztik el, sőt élvezi a veszélyt, a harcot, ezek nélkül az élet számára nem igazán vonzó. Ez szerelmi életére, munkahelyén kiharcolt pozíciójára egyaránt vonatkozik.

Az életben talán több nehézséget kell leküzdenie, mint másoknak, de ez láthatóan nem zavarja, nem törik meg a sorscsapások, a megpróbáltatások, sőt szüksége van arra, hogy időnként győzelmet arasson ezekben a helyzetekben. Szívóssága, mérhetetlen ereje nem engedi, hogy padlóra kerüljön, és ott is maradjon. Nagy szerepe van ebben annak, hogy intelligenciája az utolsó pillanatban mindig átsegíti az akadályokon.

A kompromisszumok számára érthetetlenek, s nem szereti a féligazságokat, félmegoldásokat sem. Nem keresi a biztonságot, s ha nem megfelelő partnert választ, viselkedésével kétségbeesésbe kergetheti. Nem gyűjtöget, nem tervezget előre, a jelenben él, nagyvonalúan megvesz mindent partnerének, amivel örömet szerezhet. Bízik annyira erejében, hogy ha ennek eljön az ideje, a jövőben újra bizonyíthat, ismét vállalkozhat – és megint győzhet. Erős és tehetséges, de általában csak az erejét használja, tehetségét már nem nagyon. Hangulata állandóan ingadozik.

A Tigris nehezen marad meg egy foglalkozásnál. Szereti magát több területen is kipróbálni – és ott győzni, ami viszonylag könnyen megy neki, mert sokoldalú tehetséggel rendelkezik. Ugyanakkor a Tigris vakmerősége és vezetői szerepre törekvése mögött igen sok érzékenység és hiúság húzódik meg. Sokan nagyképűnek, beképzeltnek tartják, nehezen viselik el a Tigris természetét, de ő ezzel nem sokat törődik. Néha egoistának tűnhet, pedig mély emberi érzelmek lakoznak benne, barátaihoz érdektelen kapcsolat fűzi. Szereti, ha csodálják. Lételeme a szerelem. A Tigris csillogó személyiségének varázsát az esetleges határozatlansága, döntésképtelensége és makacssága rombolhatja le.

A Fém tulajdonságai

Mit üzen a kínai asztrológia 2010-re?Ha a fém elem tulajdonságait vizsgáljuk, akkor a következő év az energiája szerint jin. A Fém Tigris így ellentmondásos évnek ígérkezik, hiszen a Tigris jang energiát hordoz. Fontos szempont a most induló év értékelésénél, hogy a kínai legenda szerint a tigris, amely ezer évig él, élete felénél, ötszáz évesen fehér színű lesz, a fém elem színe pedig a fehér, ami jelentős változásokat jelezhet előre. A fém elemhez a kemény, rideg, merev tulajdonságok kapcsolódnak. Céltudatosság, eltökéltség és határozottság, ugyanakkor konokság és szemellenzősség fakadhat ebből.

A kínai asztrológia szerint a Tigris éve a hirtelen váltások s a végletek időszaka. Kompromisszum, középút nem létezik ebben az évben. A fém elem miatt a Tigris évére az élénk, gyors tevékenységek és versengés lehetnek jellemzők. A hangulati ingadozások gyakoriak lehetnek. Ne számítsunk rendre és stabilitásra. Összhangot akkor tudunk kialakítani a Fém Tigris erejével, ha felkészülünk a váratlan változásokra, és nyitottan fogadjuk azokat. Nagy társadalmi átalakulások is történhetnek, akár politikai fordulatok és még összecsapások sem kizártak a világ több táján. A világ mindenesetre eltérülhet arról az útról, amelyen az utóbbi években járt. Ám ez most akár szerencsés is lehet, hiszen jó, ha másfajta folyamatok indulnak be, mint amelyek eddig jelentették az uralkodó trendet. A társadalom kisebb egysége, a család vonatkozásában ugyanakkor a Tigris védelmező és veszélyt elhárító minősége szinte bizonyosan pozitív eredményeket hoz.

Összességében a lassú Ökör éve után a Tigris dinamikus éve hirtelen események, váratlan alkalmak és merész tevékenységek izgalmas időszaka lehet, amikor még arra is megvan minden esély, hogy a legmerészebb álmaink is beteljesüljenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top