Gyerekmenü

Sütőtök a hozzátáplálásban

A sütőtök, amilyen megosztó a felnőttek között, a gyerekek körében éppen hogy nagy népszerűségnek örvend vidám, élénk színe és édeskés íze miatt. Kora ősztől kapható, így az év közel felében adhatjuk babáinknak.

A sütőtök élettani szerepe jelentős, hiszen többek között a gyulladásos, megfázásos megbetegedések, asztmarohamok kezelésében igen hatékony. A régi népi gyógyászatban is előszeretettel alkalmazták, akár a korábban felsorolt betegségek, akár emésztési problémák esetében. Tele van kalciummal, cinkkel, mangánnal, rézzel, vassal, foszforral, C-vitamin-tartalma is igen magas, továbbá színéből adódóan karotinban gazdag, illetve B1-2-6 vitaminokat és folsavat is tartalmaz. Javasoljuk, hogy ne csak babáinknak kanalazzuk, hanem fogyasszunk felnőttként is bőséggel belőle!

Sütőtök a hozzátáplálásban

A hozzátáplálás során az első zöldségek között szerepel, amivel lehet kezdeni a kóstoltatást. A sütőtököt mossuk meg, majd vágjuk ketté, négybe, kanalazzuk ki a magjait (Figyelem! Ki is száríthatjuk, és úgy fogyaszthatjuk.), majd 200 fokos sütőben krémes puhára sütjük. Sülés közben a sütőtökben lévő cukortartalom karamellizálódik, és isteni édes lesz a végeredmény. Babáinknak adhatjuk magában, almával, burgonyával, későbbiekben akár céklával, körtével. Ízesíthetjük rozmaringgal, kakukkfűvel. Felnőttként pedig próbáljuk ki párosítani fahéjjal, csokoládéval, gyömbérrel, kínai ötfűszerrel.

Nagyobb babáknak a nap szinte összes étkezésébe beilleszthető:

  • Reggeli italként: a sült tököt turmixolva joghurttal
  • Krémként pékárura kenve
  • Készülhet belőle leves
  • Hús mellé köretként
  • Desszertnek is remek: süthetjük belőle muffint, tortát, de lehet belőle puding avagy krém is
  • Főzhetünk belőle lekvárt, chutneyt
Sütőtök a hozzátáplálásban

Kisebbeknek adhatjuk magában, gyümölccsel keverve, főzeléknek burgonyával, köztes étkezésként túróval, reszelt sajttal, kásafélékbe keverve. A sütőtök esetében is érvényes az az általános szabály, hogy először csak magában kóstoltassuk és várjunk fél-egy napot, hogy ha a baba esetleg érzékeny lenne rá, azt könnyen ki tudjuk szűrni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top