Gyerekjáték

Ezt látják a kicsik – szín- és formaérzékelés babáknál

Az újszülöttek látása fokozatosan alakul ki, ám alapvetően tévhit az, hogy kezdetben csak a nagyon közeli tárgyakat érzékelik. A picik már a születésük után is látják a távolabbi dolgokat, de hónapokig tart, mire a szemük izmai olyan fejlettséget érnek el, hogy ezekről viszonylag éles képet tudjon alkotni, és újabb évekbe, mire a látásuk eléri a teljes kifejlettséget. Ebben az időszakban különféle technikákkal és játékokkal sokat tehetünk azért, hogy végül a gyermek látása minél tökéletesebb legyen.

Nagyjából 8 évig tart, mire a gyerekeknél kialakul a felnőtt korra jellemző látás – ennyi időbe kerül, amíg a szem és a látásért felelős agyi területek elérik a teljes kifejlettségüket. Ebből az életszakaszból az első nyolc hónapban történnek a leggyorsabb és legnagyobb változások (például a színek majd a tér differenciáltabb érzékelése, a látás fokozatos élesedése), majd az azt követő években tovább finomodik a látásélesség, és egymással párhuzamosan fokozatosan kialakulnak további képességek is. Így például 6 éves korig kifejlődik a periférikus látás, a Gestalt látás (rész-egész), az alak-konstancia (állandóság), az alak-háttér diszkrimináció (kiválasztás), és a szemfixáció.

Ezt látják a kicsik – szín- és formaérzékelés babakorban

Játékkal és mozgással fejleszthető a látás

Az előbb felsorolt képességek alakulásában nagy szerepet játszanak a különféle környezeti hatások: a szakemberek például egyértelmű kapcsolatot találtak a térérzékelés alakulása és a gyermek fizikai aktivitása között: a kutatások ugyanis azt bizonyították, hogy azoknál a gyermeknél, akiket kevesebbet sétáltatnak vagy akik ritkábban játszanak és kúsznak-másznak gyengébb a tér és saját testük érzékelése és a térbeli tájékozódási képesség. Ugyanis mozgás közben érzékeli és látja a gyermek a mellette elmaradó tárgyak kiterjedését, azok állandó megjelenési formáját és helyét, a karjai, lábai mozgatásával pedig “letapogatja” a téri helyzetet, és ezzel megerősíti a látottakat. Egyszóval mozgás nélkül nem tud kialakulni a térbeli látás!
A megfelelő térlátás és általában a látási készségek fejlesztése, fejlődése érdekében egy sor dolgot tehetnek a szülők is. A legfontosabb ezen a téren az, hogy minél többet mozoghasson a gyermek: például a közös séták, a játszótéri játékok és hasonló mozgásformák nagyon jó irányba terelik a látás fejlődését, a szobában játszható játékok közül pedig a különféle építőjátékok, az egymásra pakolható, újra és újra átrendezhető, variálható építőkockák nagyon sokat lendíthetnek a gyerekek térérzékelésén

Lassan élesedik a kép

Ám amíg a teljes térérzékelésig eljut egy gyermek, a látása számos stáción megy keresztül. Két hónapos korig például szinte egyáltalán nem tudnak a picik fókuszálni, így elmosódott foltokat látnak és csak az élesen elütő színeket és kontúrokat érzékelik. A második hónap után már képesek a szem izmai arra, hogy közelebbi és távolabbi dolgokra is ráfókuszálják a szemet, ám a mivel még sem a szemben található receptorok sem az agy látásért felelős területei nem elég fejlettek a babák által látott kép továbbra is homályos és meglehetősen színtelen lesz. Amit például egy felnőtt már 36 méterről élesnek látna, azt egy ilyen korú gyermek csak hat méterről tudná pontosan kivenni, vagyis úgy is mondhatnánk, hogy ebben az életkorban a picik hatszor tompábban látnak, mint a felnőttek. 8 héttel később, 4 hónapos korban már csak háromszor gyengébb a látásuk, 8 hónapos korra pedig a kicsik látásélessége csaknem megegyezik már a felnőttekével.

Ezt látják a kicsik – szín- és formaérzékelés babakorban

Ismerkedés a színekkel

Hasonló fejlődésen megy át a színérzékelés is. Az első hetekben csak a nagyon kontrasztos színeket tudja megkülönböztetni a baba, az egymáshoz közeli színárnyalatok viszont teljesen egybemosódnak még számára. Idővel aztán egyre differenciáltabban érzékeli a színeket, sőt minél színesebb a környezet és minél több árnyalattal kerül kapcsolatba, annál kifinomultabb lesz ez az érzékelése. Ezért is fontos, hogy a játékaik is minél színesebbek, árnyalatokban gazdagok legyenek. Ebből a szempontból ismét csak az építőkockás játékokat tudjuk jó példaként kiemelni, mivel ezek rendszerint nem csupán nagyon sok, különféle színű elemmel rendelkeznek, hanem ráadásul ezeket a színes elemeket végtelen számú kombinációban lehet egymás mellé párosítani is, és ezzel árnyalatok és kontrasztok széles skálája építhető fel.

 

Még több baba az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top