Öngondoskodás

Befektetések nyugdíjas évekre

Eljövendő nyugdíjas éveink anyagi körülményeinek biztosítása egyre inkább csak rajtunk áll vagy bukik, hiszen az, aki csupán az állami nyugdíjra számít, rendszerint nem reménykedhet kényelmes megélhetésben. Nem árt tehát időben elkezdeni a felkészülést, és keresni azokat a lehetőségeket, amelyekkel a pénzügyi hátterünket bebiztosítjuk idős korunkra.

Elég lesz-e a nyugdíjam?

Első lépésként érdemes egy általános felmérést végeznünk a vagyoni helyzetünkről, és áttekinteni minden olyan ingóságot és ingatlant, amire a nyugdíj után vélhetően támaszkodhatunk majd. Ezek után gondolkodjunk el, vajon hogyan változnak majd meg a kiadásaink: várhatóan kevesebbet költünk majd benzinre és egyén útiköltségekre – főleg, ha továbbra is marad a nyugdíjasoknak járó utazási kedvezmény – viszont minden bizonnyal több pénzt hagyunk majd a patikában, gyógyfürdőkben, és a rég várt szabadidőben eltölthető különféle programokon a társas üdüléstől kezdve a színházi és múzeumi belépőkig. Ezen túl az unokák támogatására is szükségünk lesz egy kis félretett pénzre. Ha világosan látod már, milyen életvitelt szeretnél folytatni, akkor egészen pontosan kikalkulálható, mekkora összegre lesz ehhez szükséged havonta. Ezután ezt kell összevetni azzal, hogy várhatóan mekkora nyugdíjat kapsz majd, miután visszavonultál. Az interneten számos kalkulátor áll rendelkezésedre, hogy ezt kiszámold.

Befektetések nyugdíjas évekre

A legtöbb esetben a kívánt életvitellel járó kiadásokat nem fogják fedezni a nyugdíjból származó bevételek, a költségvetés így mínuszba kerül. Hogyan lehet ezt a lyukat befoltozni? Egyrészt csökkenthetők a tervezett kiadások és lejjebb adod azt az életszínvonal-elképzelésed, amely szerint szívesen élnél majd nyugdíjasként. Másik megoldás, hogy egészen egyszerűen nem mész nyugdíjba, hanem tovább dolgozol, amíg az egészséged engedi, és amíg a munkaerőpiacon “kereslet van rád”. Harmadrészt nyitva áll az a lehetőség is, hogy még az aktív életszakaszban elkezdesz egy tudatos takarékossági programmal összegyűjteni pénzt a hiány pótlásátra. Magyarul el kell kezdeni félretenni illetve a félretett pénzed úgy forgatni és különféle befektetésekbe tenni, hogy az a nyugdíjhoz érve szép jövedelmet fialjon.

Az önkéntes nyugdíjpénztár

Ha ez utóbbit tervezed, akkor számos lehetőség kínálkozik az önkéntes nyugdíjpénztártól a befektetési alapokba helyezett megtakarításon át a különféle biztosítások megkötéséig, amelyek lejáratukkor a szerződés szerint valamiféle hozamot nyújtanak majd neked.

Az önkéntes nyugdíjpénztár jó alapot jelenthet az állami nyugdíj mellett, ha hosszú távon rendszeresen félre tudunk tenni kisebb nagyobb összeget. Általában egy mérsékelt összeget szoktak befizetni minden hónapban a tagok – néhány ezer forintot és választható havi, negyed-, fél-, és egy éves befizetési ütemezés is. Ami különösen jó ebben a konstrukcióban, hogy az állam egyéni befizetésekre 20 százalékos adó-visszatérítés érvényesíthető, melynek mértéke évente legfeljebb 100 000 Ft lehet. Az egyéni önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári egyéni befizetések után összesen legfeljebb évi 120 000 Ft érhető el., nyugdíjasok, illetve 2020. január 1. előtt nyugdíjba vonulók esetében pedig 130 illetve 150 ezer forint. További előny, hogy kedvezményezetteket jelölhetsz meg arra az esetre, ha meghalnál, így a befizetések nem vesznek el, és a kedvezményezettek személyét bármikor módosíthatod. Kedvezményezettek hiányában jogosulttá a törvényes örököse válik. A pénztári vagyon, adó- és illetékmentesen örökölhető. A kedvezményezett illetve a törvényes örökös a rá eső részt felveheti egy összegben, saját nevén a pénztárban hagyhatja a tagdíjfizetés folytatásával vagy a nélkül, esetleg átutalhatja saját nyugdíjpénztárában lévő egyéni számlájára.

Befektetések nyugdíjas évekre

Befektetési alapok

A befektetés alapok teljesen piaci alapon működnek, így nem számíthatsz velük kapcsolatban az állami garanciájára. Ugyanakkor ha “jó lóra teszel”, szép hozamot érhetsz el hosszú távon. Az ilyen konstrukcióban a befektetésre szánt pénzt havonta vagy egyetlen alkalommal fizeted be, amiből a bróker, akivel az üzletet kötöd a megállapodásotok szerint értékpapírokat vesz: részvényt vagy kötvényt. Ezek a megvásárolt értékpapírok alkotják a befektetési alapot, és ezt a portfoliót kezeli az úgynevezett alapmenedzserek úgy, hogy értékpapírok ideális időben történő vételével és eladásával a befektető számára lehetőleg minél nagyobb nyereséget érjen el. Az így képződött tőke a befektetési vállalat elkülönített vagyonát képezi, így a vállalat esetleges csődje esetén is megmarad. Ezen a területen óriási a választási lehetőség: több mint négyszáz hazai és 6000 külföldi papír közül kell megtalálni a legjobbat, ezért az ilyen “nyugdíjtervezési stratégiához” mindenképpen egy szakember segítségét kell igénybe venned.

Biztosítások

A biztosítások talán a legkedveltebb befektetési formák közé tartoznak manapság, mivel számos kedvező és jól átlátható szolgáltatást nyújtanak, védelmet biztosítanak különféle élethelyzetekre és elég jól kalkulálható a velük szerzett nyereség is. Különösen népszerűen az úgynevezett unit-linked, vagyis befektetéshez kötött biztosítások, amelyek a hagyományos biztosításokhoz viszonyítva általában nagyobb hozamot érnek el. A unit-link biztosításoknál a befizetett díjakat a biztosító az ügyfél által meghatározott befektetésekbe (eszközalapokba) helyezi el, amik hosszú távon hozzák meg a hasznukat. Ezért a unit linked biztosítások csak 7-10 év feletti időtartamra javasoltak, hiszen a befektetés ez idő alatt “termeli ki” a biztosítás költségét és a befektetéshez kapcsolódó költségeket is. Előnye, hogy megválasztható, hogy milyen alapokba fekteted rajta keresztül a pénzed, kis összegekkel is elkezdheted ezt a megtakarítási és öngöndö9skodási formát és a jogszabályok betartásával kamatadó mentes is lehet az ügyletből származó haszon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top