Öngondoskodás

Erre lesz szükségük a gyereknek a 21. században

Amikor a gyermekeink jövőjéről gondolkodunk, és megpróbáljuk számba venni, vajon hogyan és egyáltalán mire készítsük fel őket, valójában egy kérdést kell csak szem előtt tartani: hogyan lehetne a gyermekem boldog? Igazából ebben a dilemmában kell alaposan elmélyülni, mert az erre adott jó válaszból bomlik ki minden további megoldás.
Erre lesz szükségük a gyereknek a 21. században

Végy egy jó alaptézist

Tényleg… mi tesz valakit boldoggá? Egyáltalán mi a boldogság? Talán nem is kell túlbonyolítani ezt a kérdést, és elég a legkézenfekvőbb dolgokra gondolni: akkor lesz valaki boldog, ha kielégülnek az igényei. Az ember, mint bármely más élőlény test, lélek és szellem egyszerre, és ezért testi, lelki és szellemi szükségletei vannak. Ha ezek kielégülnek, akkor boldog lesz. Távol álljon tőlünk, hogy a csodálatos Hegyi Beszédnél szebbet és okosabbat próbáljunk mondani, de azért három alapvető alkotóelemét a boldogságnak mégis meghatároznánk:

Boldog ember az, akit szeretet vesz körül.
Alapvető vágya az embernek, hogy szeressék és ő is szerethessen. Hogy közösség vegye körül, aminek megbecsült tagja lehet, amiben bízhat, amelyet támogathat, és amely őt is segíti. Egy szeretetteljes, erős, összetartó család. Odaadó barátok. Jó szomszédok. Megbízható kollégák. Egy jó, és értékes közösség a lakóhelyen. Egy nemzet, amelynek hasznos tagja lehet. Bármennyire jó dolog az individualizmus, egyedül mégsem lehet boldog senki (csak néhány ritka kivétel), és a közösséghez tartozás élménye mindig is az ember boldogságának egyik elsőszámú letéteményese marad.
tanítandó: szociális készségek

Boldog az, akit biztonság vesz körül.
Akit szeretet ölel körbe, az már a biztonság érzésének egy fontos részét már megkapta, de közel sem mindet. Az érzelmi biztonság mellet fizikai biztonságra is szükség van, arra a tudatra, hogy rendelkezésre áll elegendő ennivaló, van védelmet nyújtó menedékünk, tető a fejünk felett.
Tanítandó: mindezt képesek legyünk előteremteni – készség az anyagi javak megszerzésére, önmagunk védelmére

Boldog az, aki szabad.
Szabad az, akit nem korlátoznak abban, hogy a saját legjobb belátása szerint cselekedjen, gondolkodjon és érezzen. Akit nem köt gúzsba betegség, nem akadályoznak szűkre szabott anyagi keretek, akinek a szívét és lelkét nem béklyózza le másoktól rákényszerített értékrend.
Tanítandó képességek: szabad az, aki képes magát szabadd tenni, és a korlátokat maga körül le tudja bontani, át tudja ugrani, el tudja hárítani.

Boldogság a 21. században

A világunk a kezdetek óta folyamatosan változik, de soha nem volt olyan gyors az átalakulás, mint napjainkban. A jövőkutatók szerint változások sebessége csak még inkább fel fog pörögni, és az előttünk álló évtizedek fő jellegzetessége az intelligens technológiák hálózatba szerveződése, a Föld éghajlatának gyors és radikális változása és a kultúrák minden eddiginél nagyobb keveredése és egymásra hatása lesz. Felnövekvő gyermekeinknek ebben a környezetben kell majd boldogságukat, sikereiket kivívniuk, nekünk pedig erre kell felkészíteni őket. Amellett tehát, hogy az imént felsorolt három alapvető dolgot képesek legyenek megteremteni a maguk boldogságáért az életben, a 21 században speciális általános alapkészségeket is érdemes elsajátítaniuk és fejleszteniük, amiben nekünk, szülőknek segítseni kell őket. Véleményünk szerint ezek a készségek azok, amelyek fontosak lesznek, és amik elsajátításában a szülők szerepe óriási:

Nyitottság, tanulási készség
Információ feldolgozó képesség
Szociális intelligencia

Erre lesz szükségük a gyereknek a 21. században

Ezeken belül konkrétan nagyon hasznos lesz, ha valakinek széles körű technológiai ismeretei vannak (a jövő digitális rendszereinek megértéséhez, használatához nagy segítséget adnak az alapos matematikai ismeretek), ismeri a gazdaság működésének alapvető jellemzőit és mozgató rugóit (pénzügyi ismeretek), és az angol nyelv mellett ismer még legalább egy európai nyelvet (praktikus az egész világon elterjedt francia vagy spanyol) és egy távol-keleti nyelvet is.
Rendkívül fontos lesz, hogy idejében tanítsuk meg a gyerekeinket arra, hogy hogyan használják a médiát, miként dolgozzák fel azok információt, hogyan szelektáljanak és keressenek benne. Ezen kívül pedig az alapvető szociális készségek mellet az interkulturális érintkezés képességét is el kell sajátítaniuk a gyermekeinknek – ebbe nem csak a nyelv, de a kulturális érzékenység fejlesztése is szorosan beletartozik.
Nem éppen jóízű dolog ilyet mondani, de ezek az ismeretek teszik majd versenyképessé gyermekünket, amikor fiatal felnőttként elkezdi a saját életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top