Öngondoskodás

Ennyit kell félretenni egy újszülöttre

Egy újszülött érkezése rengeteg örömmel és – legyünk racionálisak is – költségekkel jár, és a szülőknek érdemes a lehető legtöbb szempontból felkészülni az új családtagra: át kell rendezni a környezetet, lelkileg és rá kell hangolódni és biztosítani kell a pénzügyi hátteret. Ezért aztán jó, ha előre kalkulálunk. De mennyire is lesz szükség az első babánál?

A különféle orvosi vizsgálatok költsége, a beszerzendő babakelengye, ágy és a szükséges felszerelése ára elég pontosan kiszámítható, azonban amikor a kiadás-bevételi egyenleget készítik a leendő szülők, könnyen elfelejthetik azt a tényt, hogy kiesik egy kereső családtag, ugyanakkor különféle támogatások és juttatások is érkeznek. Attól függően, hogy ki mire jogosult, ezeket is feltétlenül vegyük bele a tervezésbe.

Ennyit kell félretenni egy újszülöttre

Orvosok és vizsgálatok

Ezt követően elkezdhetjük számolni a költségeket. Magánorvosi ellátás igénybevétele esetén ezek között meghatározó lesz az orvosi vizsgálatok díja, ami 4-10 ezer forint közé esik alkalmanként, és kötelezően legalább négy, de ajánlottan kilenc szűrésen jelenik majd meg a kismama a várandósság során.
Az ultrahang vizsgálatokból ötöt ajánlanak a szakemberek, ennek ára 5-10 ezer forint között változik attól függően, hogy milyen intézményben végzik el, ha pedig többdimenziós ultrahangot igényel az anya, (ebből hármat javasolnak) akkor az 8-15 ezer forint közé esik majd alkalmanként. Szükség lesz még laborvizsgálatra is, amiért magánkórházban 10-40 forint között kell fizetni. Végül pedig a szülés költségét is kalkuláljuk be, amely 250-500 ezer forintba kerület. Az alacsonyabb összegekkel számolva tehát eddig a reménybeli szülők 345 ezer forintot kell félretegyenek erre a célra. Nem számítjuk most a hálapénzt, és reméljük, hogy ez az “intézmény” hosszabb-rövidebb időn belül eltűnik majd a gyakorlatból.

Babaruha és kelengye

A másik komoly tétel a baba ruházata. Ezek között szerepelnie kell ujjas és ujjatlan rugdalózóknak (ajánlott két méretet is venni), body-knak, kis kardigánnak vagy pulóvernek, sapkának, sétáltatáshoz kabátnak, nadrágnak, zokniknak, harisnyának, cipőcskéknek, anoráknak. A legtöbb tételből több darab is kell, és az olcsóbb árakkal számolva körülbelül 20 ezer forintra lesz szükségünk rájuk.

Kiegészítők, felszerelések

A felszerelés a második legköltségesebb tétel. Itt mindenképpen vásárolni kell kiságyat és hozzá matracot, pelenkázót, tárolót a kelengyéknek, ágyneműt és huzatot, hálózsákot, takarót (párnát nem!), fürdőlepedőt, textilpelenkákat. A mobilitásról is gondoskodni kell, ezért körbe kell nézni a megfelelő babakocsi és autós ülés után. Ezek ára a csillagokba is szökhet, de igazából egy másodkézből származó, megkímélt darab is éppen olyan jó szolgálatot tesz, mint a csillogó villogó darabok. Mindösszesen legkevesebb 100.000 forinttal érdemes kalkulálni ennél a tételsornál.

Tisztálkodás és táplálás

A ruházkodás, alvás és mobilitás kellékei mellett gondoskodni kell a tisztálkodáshoz és etetéshez szükséges felszerelésről is. A listán itt szerepeljen kiskád, fürdető krém, babaolaj, hintőpor, vatta, orvosi alkohol, vitaminok (K és D), lázcsillapító, lázmérő, vízhőmérő, kamilla, orrszívó, körömvágó, eldobható pelenka, hajkefe, fültisztító, popsitörlő. Összesen 30 ezer forint környékén lesz majd ezek végösszege. Az etetéshez kell majd cumisüveg (mellé tisztító kefe) sterilizáló, kanalak. Az anyának mellszívó (mellápoló krémmel). 20 ezer forintos számlára számítsunk.

Ennyit kell félretenni egy újszülöttre

A felesleges extrák

Ezek csupán a legszükségesebb kiadások, amik mellé még felvehetjük a listára a babamérleget, a légzésfigyelőt, a bébiőr készüléket és bármi mást, amit még ránk tudnak sózni a bababoltban. Ezeken nem kalkulálva a végösszeg a első gyermek megérkezéséig 485 ezer forint. Jó, ha ennél legalább 20 százalékkal több pénzt tudunk elkülöníteni a célra. Mindezzel együtt legalább a kismama inkább ne számolgasson, hanem adja át a lehető leggondtalanabb módon terhességnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top