Gasztro

Gyors vendégváró falatok szuperegyszerűen

Mediterrán ízével már húsvétkor megelőlegezi a nyári hangulatot ez a pesztós-fetás csiga.
Gyors vendégváró falatok szuper egyszerűen

A főszereplő ismét a legjobb barátunk, a leveles tészta. Biztonsági tartalékként mindig van egy-két csomag a hűtőben, amit hétköznap esténként is szívesen használunk, ha csak egy gyors vacsorát szeretnénk összeütni, de ünnepek alatt is, ha nincs időnk pepecselős falatkákat készíteni.

Jól használható édes és sós lepények alapanyagaként, kerülhet rá csokikrém, túrókrém, mogyorókrém, amit aztán már csak egy kis gyümölccsel kell kirakni, és kész is az édességünk. Ugyanígy készülhet belőle egy gyors pizza: egy kis paradicsomszósszal megkenjük, sajtot – és egyéb feltéteket – szórunk rá, és már mehet is a sütőbe.

Ezúttal azonban nem lepényt, nem is pizzát, hanem kis csigákat készítettünk belőle. A papírra tekert leveles tésztát egyszerűen kisimítottuk, pesztóval kentük meg, fetát morzsoltunk rá, majd feltekertük, felszeleteltük. Kerülhetett volna bele szárított paradicsom, vagy akár apróra vágott olívabogyó is.

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók:

  • 1 csomag Dr. Oetker Leveles Tészta
  • kb. 8 dkg zöld pesztó
  • 10 dkg feta sajt
  • 1 tojás a lekenéshez

Tovább a teljes recepthez >>>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top