Gasztro

Mindennap ebédet kap egy hajléktalan a bisztró egyik törzsvendégétől

Egy névtelen jótevője elintézte a jelenleg hajléktalan Sándornak, hogy egész télen át meleg ételt kapjon az egyik budapesti bisztróban. A vendéglátóhely büszke rá, hogy lett még egy törzsvendégük.

Az Index, emberi jóság csodálatos példájára bukkant, amely egy hajléktalanról, egy bisztróról és egy törzsvendégről szól. A Facebookon teljes egészében elolvasható történet szerint a budapesti Lipóti Pékség és Bisztrót október végén megkereste az egyik törzsvendégük, hogy előre kifizetné Sándor, a hajléktalan sofőr félévi ellátását.

A bisztró üzemeltetői némi gondolkodás után igent mondtak, és egyáltalán nem bánták meg döntésüket.

Nem szabad élből elutasítani valakit, csak azért mert hajléktalan. Biztos van egy csomó Sándor bácsihoz hasonló ember Budapesten, aki igyekszik rendbe hozni az életét, csak segítségre szorul. És neki jól esik az, hogy valaki támogatja. És tudom, hogy fontos neki az a kis dolog is, amit mi adunk, hogy nem az utcán kap ételt, hanem a bisztróban, ahol úgy érezheti, hogy ő is rendes tagja a közösségnek, hogy befogadják és emberként tekintenek rá

– írja a bisztró egyik dolgozója a Facebookon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top