nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Két isteni gyors vacsora Lady Marmalade-tól

Grammy-díjas énekesnő, sorozatszereplő, és ha ez nem lenne elég, még remekül főz is. Patti La Belle, azaz a Lady Marmalade dal énekesnőjének receptjeit is ki fogjuk próbálni.
NLCafé
f Ajánlom

R&B-énekes és színésznő, egy igazi díva a színpadon, de most azt is megtudtuk, hogy a konyhában is sztár, és semmit nem szeret jobban, mint ha együtt főzhet barátaival a szórakoztatóiparból. 50 Centtől, a rappertől Estelle-ig, az énekesnőig számos ételrajongó tartozik Patti sokszínű baráti köréhez, akiknek ilyen, és ehhez hasonló ételeket készít legszívesebben.

Fokhagymás-pikáns csirkemellfilé

Hozzávalók:

  • 4 csirkemellfilé, bőr nélkül
  • ½ tk. fűszeres só
  • ¼ tk. cayenne-i bors
  • ¼ tk. fekete bors
  • 3 ek. sózatlan vaj
  • 3 ek. összezúzott fokhagyma

A csirkemellek mindkét oldalát fűszeres sóval besózzuk, feketeborssal és
cayenne-i borssal meghintjük, majd félretesszük.
A vajat egy nagy serpenyőben közepesen nagy lángon megolvasztjuk.
Beleszórjuk a fokhagymát, és egy percig dinszteljük. A lángot közepesre vesszük,
beletesszük a csirk szeleteket és a serpenyőt lefedjük. Három percig sütjük így
a húst, majd a szeleteket megfordítjuk és még 4 percig sütjük, míg a leve tiszta
lesz. Felszolgáláskor a szeleteket meglocsoljuk a sütő lével.

Fish & Chips tartármártással

Hozzávalók :

A sült tőkehalhoz

  • ¾  bögre* szőlőmagolaj
  • 900 g tőkehalfilé, 225 grammos szeletekre vágva
  • 2 tk. fűszeres só
  • 1 tk. fekete bors
  • 1 csipet cayenne-i bors, ízlés szerint
  • 2 bögre kukoricadara

*1 bögre = 2,5 dl

A sültburgonya-chipshez:

  • 4 nagy sárga burgonya, meghámozva és keresztben 5-6 milliméteres szeletekre vágva
  • ½ tk. fűszeres só
  • ¼  tk. feketebors
  • ¼ tk. cayenne-i bors
  • ¼ bögre szőlőmagolaj

A tartármártáshoz:

  • 4 ek. majonéz
  • 2 ek. édes, savanyított vegyes zöldség (uborka, hagyma, paprika), aprítva
  • 2 ek. felaprított hagyma
  • 1 ek. frissen facsart citromlé
  • Só és feketebors

 

A tartármártás elkészítéséhez egy tálkába összeöntjük a majonézt, a savanyított zöldségeket, a hagymát, a ciromlevet és ízlés szerinti sót valamint fekete borsot, majd alaposan összekeverjük a hozzávalókat. Letakarjuk, és felszolgálás előtt legalább 30 percig hűtjük.

A sült tőkehal elkészítéséhez először egy serpenyőben közepesen nagy lángon felmelegítjük a szőlőmagolajt. A hal szeletek mindkét oldalát fűszeres sóval besózzuk, fekete borssal és cayenne-i borssal (már amennyiben használunk) meghintjük, majd a kukoricadarában megforgatjuk, és a felesleget lerázzuk. A halat bőrös felével lefelé a serpenyőbe helyezzük, és 4 percig sütjük, míg aranybarna lesz. Megfordítjuk, és a másik oldalát is 4 percig sütjük, míg aranybarna lesz az is. Sütés után egy konyhai papírtörlővel bélelt tálra helyezzük, hogy a felesleges olajt felitassuk.

A sült burgonya (chips) elkészítéséhez a burgonya szeleteket egy tepsibe/sütőlapra helyezzük és egyenletesen megszórjuk fűszeres sóval, fekete borssal és cayenne-i borssal.

A szőlőmagolajt egy nagy serpenyőben közepesen nagy lángon melegítjük. A burgonya szeleteket a serpenyőbe szórjuk, majd puhára és aranybarnára sütjük (oldalanként 4 perc alatt). Sütés után konyhai papírtörlővel bélelt tálra helyezzük, hogy a felesleges olajt felitassuk.

A „fish and chips”-et a tartár öntettel együtt, mártogatásra készen szolgáljuk fel.

November 16-ától csütörtökönként, 20:00-kor (december közepéig) lehet követni műsorát a Food Network csatornán.

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon