nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ezért drágul durván a csirkemell

A brazil élelmiszerbotrány kirobbanása óta több tízezer tonnával kevesebb hús jön be Európába, így Magyarországon is hiánycikk már most a csirkemellfilé.
NLCafé
f Ajánlom

10 százalékkal drágult a csirkemellfilé, sokakat érint, mert ezt keresik a boltokban a legtöbben – számolt be a Tények.

A brazil élelmiszerbotrány kirobbanása óta – miután szalmonellás fagyasztott csirkehúst találtak – több hajórakománnyi húst fordítottak vissza, a több ezer tonnás kiesés miatt pedig azonnal felment a csirkemellfilé ára. Tízezer tonnányi mellfilé hiányzik a nyugat-európai piacokról, tehát ez egy következményes áremelés.

Magyarországon a csirkemellfilé bolti ára az áfacsökkenés miatt lefele indult, közel egy 1 év alatt 200 forinttal esett vissza, az elmúlt 2 hónapban azonban már 10 százalékkal nőtt az ára.

A 10 százalék körüli áremelés valahol benne volt a rendszerben, és egy ilyen komoly kereslet következtében benne is marad, valószínűleg a következő hónapokban normalizálódik

– nyilatkozta Bárány László, a Master Good cégcsoport tulajdonosa.

Az Európai Unió baromfihúsimportja év elején 2,6 százalékkal csökkent. Brazíliából 4 százalékkal érkezett kevesebb baromfihús, de csökkent a Thaiföldről, a Chiléből és a Svájcból származó baromfihús mennyisége is.

Megosztás Facebookon