Gasztro

Jobb, mint az avokádó – ideje kipróbálni az édesburgonyát is!

Egészséges, finom, és lehet belőle köret, desszert, főétel, de még akár tésztautánzat is? Az utóbbi 1-2 év nagy kedvencéről, az édesburgonyáról lesz szó! Nem is gondolnátok, milyen sokoldalúan felhasználható, és mennyire, de mennyire egészséges.

Elég csak körülnézni egy picit az Instagram gasztrofotói között, és hamar kiderül, hogy az avokádó mellett trónkövetelőként egyre több képen szerepel valamilyen édesburgonyás étel. Bár az Insta-szupersztár avokádós pirítóst nem tudjuk reprodukálni édesburgonyából, nagyon sok minden másra fel lehet használni, és biztosak lehetünk benne, hogy ezek is legalább olyan látványosak és egészségesek, mint avokádós társaik.

Az édesburgonya ugyanis lassan felszívódó szénhidrát, nem emeli magasba a vércukorszintet, sokkal kevésbé hizlal, mint a sima krumpli, ráadásul C-vitaminban és béta-karotinban is gazdag. Ám mindezen áldásos tulajdonságai eltörpülnek amellett, hogy isteni finom íze van! Ízében és állagában is emlékeztet a sütőtökre, mégis teljesen más élményt nyújt.  

Jobb, mint az avokádó - ideje kipróbálni az édesburgonyát is!

Nem a legolcsóbb alapanyag, de nem is kell túl mélyen a zsebünkbe nyúlni ahhoz, hogy kipróbáljuk ezt a kicsit furcsa, kicsit bumfordi zöldségfélét. Szerencsére már egyre több helyen kapható, így ha az utunkba akad, legyünk bátrak, és tegyünk vele egy próbát!

Olyat érdemes választani, amelynek héja feszes, nem ráncos, és hűvös helyen kell tárolni (és ott is csak pár napig), de soha nem hűtőben! Csak közvetlenül felhasználás előtt hámozzuk meg, és ha lehet, rozsdamentes késsel szeleteljük, mert különben megfeketedik. Ha meghámoztuk, de nem használjuk fel azonnal, akkor vízbe kell tenni addig, így elkerülhető a megfeketedés. 

Az Egyesült Államokban sokszor a krumplipüré helyett vagy mellett édesburgonyából készült pürét kínálnak a sültek mellé, és bár sokáig szinte csak ebben a formában használták a batáta néven is ismert zöldséget, ma már szakácskönyveket lehet megtölteni a legkülönfélébb édesburgonyás receptekkel. 

Készülhet sütve, grillezve, főzve, pépesítve, köretként, levesként, de készülhet belőle főzelék, lepény vagy akár sütemény is. Nagyon jó, krémes állagot ad a pürés ételeknek, és a sütemények is puhák lesznek a kissé szaftosabb tészta miatt. Az édesburgonya íze ráadásul különösen jól illik a süteményekhez, még annyira sem érezhető ki belőlük, mint a cékla vagy a cukkini. Jöjjenek most a receptek, melyek segítségével akár két napi komplett menüt is össze lehet állítani. 

Édesburgonyás egytálétel

Egészséges vacsora 20 perc alatt: mediterrán édesburgonya

Hozzávalók:

  • 4 közepes édesburgonya
  • 400 gramm csicseriborsó (konzervből) átmosva és lecsöpögtetve
  • 1/2 ek. olívaolaj
  • 1/2 tk. őrölt kömény
  • 1/2 tk. őrölt koriander
  • 1/2 tk. fahéj
  • 1/2 tk. édes pirospaprika
  • só és egy kevés citromlé

A fokhagymás szószhoz:

  • 1/4 csésze (60 gramm) humusz
  • 1/2 citrom leve
  • 1 tk. szárított kapor
  • 3 nagyobb gerezd fokhagyma apróra vágva
  • egy kevés víz a hígításhoz

Feltétnek:

  • 1/4 csésze (45 gramm) koktélparadicsom
  • 1/4 csésze friss petrezselyem
  • citromlé

A sütőt melegítsük elő 200 fokra, egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Az édesburgonyákat vágjuk félbe, és dörzsöljük be olívaolajjal, dobjuk mellé a csicseriborsót, és forgassuk össze a zöldségeket a fűszerekkel! Nagyjából 20 perc alatt süssük puhára őket. Míg a krumpli sül, készítsük el a fokhagymás szószt: keverjük össze az alapanyagokat egy közepes tálban, és adjunk hozzá annyi vizet, hogy folyósabb, hígabb szószt kapjunk. A kész krumpliszeleteket szedjük tányérra, és dobjuk rá az aranybarnára sült csicseriborsókat is! Öntsük nyakon a fokhagymás mártással, majd extra feltétként dobhatunk rá friss koktélparadicsom-szeleteket, petrezselymet, és facsarhatunk rá egy kis citromlevet is!

Baconnel töltött édesburgonya

Jobb, mint az avokádó - ideje kipróbálni az édesburgonyát is!

Hozzávalók:

  • édesburgonya
  • minden burgonyához egy szelet bacon
  • vöröshagyma
  • só, bors
  • olívaolaj
  • rozmaring

Süssük meg az édesburgonyát! A sütőt állítsuk 220 fokra! A burgonyát villával szurkáljuk meg, majd tegyük a rácsra, alá pedig helyezzünk egy fóliát a lecsöpögő nedvességnek! Süssük 45 percen keresztül, majd kapcsoljuk le a gázt, a burgonyát pedig hagyjuk a sütőben további 15 percig. Pirítsuk meg a hagymát! Pirítsuk meg a bacont, adjuk hozzá a rozmaringot! A bacont és a hagymát süssük össze, majd öntsük a ketté nyitott burgonya közepére!

Joghurtos-narancsos édesburgonya-krémleves

Krémlevesek ősszel is

Hozzávalók 2-3 adaghoz: 

  • 1 tk. só
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • pár csipet bors
  • 1 ek. vaj
  • 1 ek. olívaolaj
  • ízlés szerint (friss) koriander
  • fél narancs
  • 2 cm reszelt gyömbér
  • 1 dl natúr joghurt
  • 7 dl alaplé
  • fél kk. őrölt római kömény
  • ízlés szerint csilipor
  • 1 ek. pisztácia
  • 60 dkg édesburgonya

A finomra aprított hagymát a vaj és az olaj összeolvasztott keverékén üvegesre dinsztelem, finoman sózom. Ráreszelem a fokhagymát és a gyömbért, fűszerezem a köménnyel, ráborítom a burgonyát majd 1-2 percig kevergetve tovább pirítom. Hozzáöntöm az alaplevet, sózom, borsozom majd fedő alatt 12-14 perc alatt puhára főzöm. Ezalatt megpirítom a pisztáciát vagy bármilyen más magot, és durvára aprítom. A megfőtt levesalapot botmixerrel pürésítem, majd a narancs levével, reszelt héjával és a kikevert joghurttal dúsítom. Forralásig melegítem, ha kell sózom, borsozom és friss korianderrel, pirított magvakkal tálalom.

Spenótos quiche édesburgonyából

 
Húsvéti vendégváró: spenótos quiche édesburgonyából

Hozzávalók:

  • 2 közepes méretű édesburgonya, meghámozva, vékonyra szelve
  • 400 g fagyasztott, leveles spenót
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 vöröshagyma
  • 2 ek. olívaolaj
  • 4 tojás
  • 200 ml mandulatej (vagy bármilyen tej)
  • 1 csipet reszelt szerecsendió
  • 1 maroknyi reszelt sajt

200 fokra melegítsd elő a sütőt, és kenj ki kókuszolajjal vagy vajjal egy 24 centi átmérőjű formát. Hevítsd fel az olívaolajat, és puhítsd meg rajta a felaprított hagymákat. Öntsd a serpenyőbe a spenótot, fedd le és kapcsolj takaréklángra. 15 percig főzd, közben sózd, borsozd. Míg a spenót készül, a vékonyra vágott édesburgonya-szeletekkel béleld ki a sütőformát. Vigyázz, ne maradjon üres hely a szeletek között! Oszlasd el egyenletesen a spenótot az alapon. A tojásokat verd fel, és add hozzájuk a tejet, a szerecsendiót, ízlés szerint sót, borsot. Öntsd a spenót tetejére. Végül szórd meg a quiche-t a reszelt sajttal, és fedd le alufóliával! 25-35 percig süsd, amíg az édesburgonya megpuhul. Fogyaszd melegen, a maradékot pedig 4 napig tárolhatod a hűtőben. Jó étvágyat!

Édesburgonyás reggeli egytál

Édesburgonyás egytál reggelire

Hozzávalók:

  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 ek. rozmaring
  • egy fél lilahagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 édesburgonya
  • 1 jalapeno paprika (opcionális)
  • 2 kaliforniai paprika
  • 2 újhagyma
  • 4 tojás

A megmosott édesburgonyát vágd fel apró kockákra, anélkül, hogy meghámoznád. Egy nagy serpenyőben hevítsd fel az olajat, dobd bele az édesburgonyát és kapcsolj alatta közepes lángra. Hagyd fedő alatt puhulni,10 percig. Amíg a burgonya puhul, vágd fel apróra a hagymákat, majd dobd bele a serpenyőbe. Aprítsd fel a paprikákat és a hagymát is, és szórd őket a többi zöldséghez. Add hozzá a rozmaringot is. Keverd össze, majd fedő alatt hagyd állni 5 percig, hogy összeérjenek az ízek, és megpuhuljon az édesburgonya. A serpenyőben csinálj négy szabad helyet a zöldségek között, és ezekbe a lyukakba üsd bele a tojásokat. Fedd le újból, és hagyd még 3-5 percig sülni. Jó étvágyat!

Spenótos édesburgonya-tészta kesudiószósszal

Krémes, spenótos édesburgonyatészta kesudiószósszal

Hozzávalók:

  • egy kevés olívaolaj
  • só, bors
  • egy marék bazsalikom
  • 2 csésze bébispenót
  • 4 nagyobb édesburgonya
  • 1 ek. olaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • fél tk. só
  • 3/4 csésze víz
  • 1 csésze natúr kesudió

 A kesudiót öntsd fel vízzel, takard le és hagyd 2 órát állni. Csepegtesd le, szárítgasd meg, majd tedd aprítógépbe a 3/4 csésze vízzel, a sóval és a fokhagymával. Dolgoztasd addig a gépet, amíg krémes állagú szószt nem kapsz. A meghámozott édesburgonyákat vágd nagyon vékony szeletekre, vagy spirálozó segítségével készíts belőlük vékony szálakat. Hevítsd fel az olajat egy serpenyőben vagy wokban, és dobd bele az édesburgonyatésztát! 6-7 percig süsd. Vedd le a tűzről, és keverd hozzá a bébispenótot, ami pillanatok alatt megfonnyad majd benne. Keverd a tésztához a kesudiószósz és a bazsalikom felét, sózd, borsozd, önts rá egy kevés olívaolajat! Ha túl ragacsosnak találod, egy kis vízzel hígíthatsz rajta. Jó étvágyat!

Currys édesburgonya-főzelék rozmaringos szárzellerrel

Jobb, mint az avokádó - ideje kipróbálni az édesburgonyát is!

Hozzávalók:

  • pár csipet só
  • fél kk. őrölt kömény
  • 1 ek. vaj
  • 3 ek. olívaolaj
  • 8 dl alaplé
  • 1 tk. currypor
  • pár csepp citrom leve
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kg édesburgonya

Zeller:

  • csipet só
  • 1 ek. vaj
  • 1 ek. olívaolaj
  • 3 zellerszár
  • 1 tk. rozmaring
  • pár csepp citrom leve
  • 1 csipet csilipehely

A felaprított hagymát a vaj és az olaj összeolvasztott keverékén üvegesre dinsztelem, finoman sózom. Ráreszelem a fokhagymát, curryvel, köménnyel fűszerezem, beleforgatom a burgonyát majd felöntöm az alaplével. Sózom, borsozom, és 12-14 perc alatt fedő alatt megfőzöm. Közben ellenőrizzük, hogy nehogy túlfőzzük, maradjon kicsit harapható. Amíg fő, a zellerszárakat karikázzuk fel, és egy serpenyőben olvasztott vajon és olajon kezdjük el pirítani. Finoman sózzuk, adjuk hozzá a rozmaringot, csilit és 4-5 perc alatt süssük illatosra, “pirosra”. A főzelékből egy merőkanálnyit vegyünk ki, adjunk hozzá fél deci vizet, és pürésítsük. Öntsük vissza az alaphoz, keverjük el, és forralásig melegítsük. Kóstoljuk, ha kell, sózzuk, borsozzuk, és a zellerrel tálaljuk.  

Mézes édesburgonya 

A legfinomabb őszi köret: mézes édesburgonya

Hozzávalók:

  • 500 g édesburgonya, meghámozva, 2-3 centis kockákra vágva
  • 3 ek. olvasztott vaj
  • 2 ek. méz
  • 3-4 csipetnyi fahéj

A sütőt melegítsd elő 190 fokra. Egy tálban keverd össze az édesburgonya-kockákat a vajjal, a mézzel és a fahéjjal. Egy sütőpapírral borított tepsin oszlasd el a kockákat, majd tedd sütőbe 30 percre. Melegen tálald.

Édesburgonyás pite kókuszos krémmel

Ha unod a sütőtökpitét, készítsd el ezt az isteni édességet!

Hozzávalók:

Az alaphoz:

  • 1/2 csésze pekándió vagy dió, apróra vágva
  • 1/2 csésze zabpehely
  • 1 csésze teljes kiőrlésű liszt
  • 1/4 csésze kókuszolaj
  • 2 ek. juharszirup vagy méz

A töltelékhez:

  • 3 ek. kukoricakeményítő
  • 3/4 csésze barna cukor
  • 2 édesburgonya, megfőzve
  • 3/4 csésze mandulatej
  • 1 tk. szerecsendió
  • 1 tk. fahéj
  • 1/2 tk. tengeri só

A kókuszos krémhez:

  • 1 konzerv kókusztej
  • 2 tk. cukor vagy juharszirup
  • 1/2 tk. vaníliakivonat

A diót és a zabpelyhet daráld porrá. Keverd össze a liszttel. A lisztes mixhez keverd hozzá a kókuszolajat. Alaposan dolgozd össze. Keverd bele a mézet (juharszirupot), hogy összefogja a tésztát. Oszlasd el egy piteforma alján a tésztát, majd 190 fokos sütőben 20-25 percig süsd. A töltelékhez: keverd össze alaposan a cukrot és a kukoricakeményítőt. Add hozzá az édesburgonyát, a mandulatejet és a fűszereket. Keverd addig, amíg egynemű krémet nem kapsz. A tölteléket öntsd a megsült alapra, és 1 órán át süsd. Ezután 1 órán át hagyd hűlni. A kókusztejről öntsd le a folyadékot, és a sűrű tejet verd kemény habbá a cukorral és a vaníliával. Kend el egyenlően a kihűlt pitén, és már tálalhatod is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top