Gasztro

Tepsiben sült lazac 5 hozzávalóból

Szinte alig lesz dolgod ezzel a mennyei, tepsiben sült lazaccal, a végeredmény mégis az éttermi fogásokat veri!

Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy minél több halat együnk, a lazac pedig azért is kiváló választás, mert könnyen hozzáférhető, nincs benne szálka, és szinte lehetetlen elrontani. Az alábbi recepthez csak öt hozzávalóra lesz szükségünk, és azokkal sincs túl sok dolgunk: elég az egészet bevágni a tepsibe, hogy elkészüljön a mennyei, könnyed halvacsora!

Tepsiben sült lazac 5 hozzávalóból

Hozzávalók:

  • 4 szelet lazacfilé
  • 500 gramm újburgonya félbevágva
  • 500 gramm friss zöldbab
  • 5 evőkanál olaszos öntet (elkészíthetjük olívaolajok és olasz fűszerek összekeverésével is)
  • 1 citrom

Elkészítés:

1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.

2. A félbevágott krumplikat locsoljuk meg két kanál olasz fűszeres olajjal, alaposan forgassuk meg benne. Sózzuk, borsozzuk, majd sütőpapírral bélelt sütőben süssük őket 20-25 percig.

3. A zöldbabot szintén öntözzük meg két evőkanál olajjal, sózzuk, borsozzuk. Vegyük ki a tepsit, rendezzük el a közepére a lazacszeleteket, vegyük körül burgonyával és a zöldbabbal. A maradék fűszeres olajjal kenjük be a lazacot. Locsoljuk meg az egész tepsi tartalmát egy citrom levével.

4. Nagyjából 10 perc alatt süssük készre a lazacot. Házi tartármártással tálaljuk.

PlatingsAndPairings

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top