2017. 08. 18. Ilona

Házhoz lehetne rendelni a Csíki Sört

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Fokozatosan teljes mértékben kivonul a nagy áruházakból a Csíki Sör, és áttér a házhoz rendeléses értékesítésre. Kockázatos vállalásnak hangzik ugyan, de Lénárd András tulajdonos szerint így lehet túlélni.
2017. 08. 11. |

Kövess minket!

f Ajánlom

A Csíki Sör tulajdonosa, Lénárd András a Világgazdaságnak adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy a sörmárka ellen a nagy sörgyártók árháborút indítottak. Ez abban mutatkozik meg szerinte, hogy az Auchanban – az egyedüli nagy áruházban, ahol jelen vannak – a Heineken vagy a Dreher árának duplájába kerül a Csíki Sör, holott ez a drágaság nem Lénárdék döntése volt. 

A tulajdonos azt mondja, hogy éppen ezért azt találták ki, hogy teljesen kivonják a nagykereskedelmi láncokból a sörüket, és a terveik szerint a jövőben házhoz szállítják majd a Csíkit. „A vázolt okok miatt a nyári szezonban sem nőttek az eladásaink, valamilyen más irányt kellett hát találnunk, hiszen a gyártókapacitásunk tavalyi bővítését elsősorban a magyarországi piaci reményeinkre alapozva hajtottuk végre” – indokolta a döntést. 

Házhoz lehetne rendelni a Csíki Sört

Lénárd ugyanakkor elismeri, hogy egyelőre csak egy vékony réteg ismeri és használja a házhoz rendelési módot, pedig szerinte nemcsak kényelem, de ár szempontjából is előnyösebb a vásárlónak. „Összességében azonban ez a kereskedelem jövője, még akkor is, ha a helyzet egyelőre nem nevezhető megalapozottnak. A reklámkampányunk csak most indult, hetek múlva tudunk a reálishoz közelítő képet alkotni az igényekről. Mindenesetre ha csak 10 százalékkal tudjuk növelni az eladásainkat, máris újra a komfortzónába kerülünk. Általában az úttörőknek a legnehezebb, egy amerikai mondás szerint a pioníroknak mindig nyílvessző van a hátukban. Mi bízunk benne, hogy ezt a nyilazást is túléljük” – fogalmazott. 

 

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus